Sharanagati

“Így aztán, amikor Srí Csaitanja Maháprabhu megpillantotta Dzsagannáthot, azt látta, hogy húgával Szubhadrával van, és nem tart fuvolát a kezében. A gópík extázisában elmerülve, az Úr Csaitanja Maháprabhu arra vágyott, hogy láthassa az Úr Dzsagannáthot az Ő eredeti formájában, mint Krsna, Nanda Mahárádzs fia, Vrndávanban, amit teste szépségesen három ívben hajlik. Vágya, hogy láthassa azt a formát, egyre csak nőtt. Ahogyan Srímati Rádhárání Uddhava jelenéltében ellentmondásosan beszélgetett egy dongóval, Srí Csaitanja Maháprabhu extázisában örült módjára, össze-vissza beszélt éjjel és nappal.” [1]

Amikor tehát Maháprabhu azon vágya, hogy láthassa Krsnát jelen volt, Rádhá hangulatában leledzett. Mert ha Krsna extázisában lett volna, akkor Rádhá után kutatott volna. Ki után kutattok – Rádhá vagy Krsna? Mandzsári?

Mandzsári: Mindkettő.

Tírtha Mahárádzs: Okos válasz! Dámódar?

Dámódar: Rádhá.

Dragi: Rádhá.

Tírtha Mahárádzs: Az ő kegyét keresitek? Rendben! Dévanáth?

Dévanáth: Krsna.

Krpadhám: Krsna.

Krsna-prija: Krsna.

Iván: Szintén Krsna.

Paramánanda: Rádhá.

Manóhari: Rádhá.

Tírtha Mahárádzs: Ez azt jelenti, hogy sokféle rasza van jelen. Néhányan Krsna után kutatnak, mások Rádhá után. Mindenki keresi a tisztaságot. Vannak, akik a szeretetet. Mások a presztízst keresik. És olyanok is vannak, akik mindkettőt, Rádhé-Sjám.

Mit jelent ez – ha vagy Rádhá vagy Krsna után kutatunk, vagy mindkettő után? Ha Krsna után kutatsz, az nem jelenti azt, hogy rendelkezel Rádhá tulajdonságaival. Ha pedig Rádhá után kutatsz, az nem jelenti azt, hogy rendelkezel Krsna tulajdonságaival. Nem vagyunk Srí Csaitanja Maháprabhu helyzetében. Mindazonáltal megmutatja, hogy mindannyian rendelkezünk azzal a tulajdonsággal, hogy a forrás után kutatunk. Ebben az értelemben mind Krsna és Rádhá boldogságát próbáljuk meg szolgálni. Ez a mi biztonságos és alkotmányos helyzetünk. Ez a biztonságos oldal – mindig úgy gondolunk magunkra, mint keresőkre.

Manóhari kérdése: Gurudév, Kuruksétráról szeretnék kérdezni. India olyan nagy, de két nagy esemény is egy helyen történt. Mi a kapcsolat? Miért van az, hogy Rádhá és Krsna fontos találkozója ott történik és aztán a nagy háború is? Ez nem lehet véletlen.

Tírtha Mahárádzs: Természetesen. Nos, mi a Gítá első verse? „Dharma-ksétré kuru-ksétré”. Kuru-ksétré – Kuru, a kuru dinasztiát jelenti, a ksétra pedig az jelenti, mező vagy birodalom. Ez tehát a Kuru dinasztia mezeje. Ez azt jelenti, hogy az ország ezen része a Kuruké. Dharma-ksétré azt jelenti, hogy ez a dharma mezeje. Dharma az emberiség misszióját, kötelességét jelenti. Szóval már nagyon-nagyon régen – már az ókorban is – a tapasz, a vezeklés, a lelki gyakorlatok, a dharma helyszíne volt. Azt hiszem van egy nagyon szép weboldal, ahol teljes információ található Kuruksétráról – úgy hívják Tirtha.org. Le van fordítva angolra? Akárhogy is, megtanulhattok magyarul. Mert ez a hely fontos zarándokhely volt, lelki dolgok történtek ott, Brahmá is végzett szolgálatot ott. Ezért természeténél fogva, eredetileg is egy zarándokhely volt. Ezért mondták ott el a Gítát, mert természeténél fogva a dharma, a lelki megvilágosodás helye volt. A Gítá leírja az emberiség abszolút és relatív dharmáját. Ez volt tehát a legjobban megfelelő hely ennek a témának a feltárására.

És Rádhá és Krsna találkozása is ott történt, mert napfogyatkozás volt, és ilyenkor az emberek összegyűlnek imádkozni. Ezért látogatunk el egy szent helyre – hogy több gyakorlatot végezhessünk. És ott feltárult ez a nagyon finom, érzékeny téma – hogy habár találkoznak, mégsem élvezhetik egymás társaságát úgy, mint régen. Ez hozzáadódik a Rádhá-Krsna lílá általános megértéséhez. És különösképp harmóniában van Maháprabhu fő tanításával, hogy az elválás az együttlét legintenzívebb formája. Ez egy nagyon fontos pont.

Kuruksétrán sok templom van. A vizek helye. Van néhány tó, csatorna és folyó, és köd a levegőben. Nedves hely tehát. És titkos hely is. Olyannyira, hogy amikor legutóbb ellátogattunk oda, az indiai vezetőnk elvétette az utat, ahol a csatamezőre kell fordulni. Annyira sűrű volt a köd! Mert a főútról jobbra kell fordulni annak érdekében, hogy magára a csatamezőre érj. És van ott egy hatalmas fa. Úgy mondják, ez alatt a fa alatt mondta el Krsna az egész Gítát Ardzsunának. Miután tehát megtanultál szanszkrtul, menj el oda, ülj le a fa alá, zengd el hangosan a Gítá kilencedik vagy tizenkettedik fejezetét, ajánld fel a szemed fényét és könnyeid vizét a szolgálatban és várj Krsna válaszára.

Ennyit Kuruksétráról. Ez a dharma, a gyakorlat helye. És csak egy kis turista információ: Kuruksétrán található egy óriási Krsna múzeum. Ne hagyjátok ki.

A konyhában Rádhárání a szakács. Ezért mindig nagyon tisztán kell tartanunk a konyhát, mert ez az Ő birodalma, az Ő része. Látjátok egy nagyon egyszerű, gyakorlati dolog: takarítsátok ki a konyhát! De miért? Mert Rádháráníhoz tartozik. Ily módon szolgálhatjátok Őt; nem arról van szó, hogy tisztaság mániások vagytok. Nem, ez szolgálat. És ez a magasabb íz. Amikor a konyhát takarítod az nem egyszerűen a felszín kapargatása, hanem energiáid teljes mértékben Krsnának szentelése. És ez a préma-bhakti misztériuma. Csak egy lépéssel jár előttünk. Nyújtsd ki a kezed és ott van. Miért kellene várunk a boldogságra? Miért nem most? Stop, ne rohanjatok a konyhába takarítani! Ne olyan gyorsan!

Paramánanda: A konyhával kapcsolatos a kérdésem. A konyha rendben tartása Rádháránínak végzett szolgálat. Minek számít az, ha extra rendetlenséget csinálunk a konyhában, annak érdekében, hogy szolgálatot végezhessünk?

Tírtha Mahárádzs: Ahhh! Te már értesz valamit! Krsna foglalkoztat minket a szolgálatban. De ne csináljunk extra rendetlenséget másoknak. Ha rendetlenséget csináltál, rakj rendet is. Ez jelenti a felelősségteljességet. Felelősségteljesnek kell lennünk. Elég okosnak kell lennünk ahhoz, hogy lássuk a hatást és a visszahatást. Ha jól cselekszünk az eredmény is jó lesz. Ha butaságokat csinálunk, az eredmény kevert lesz. Ha azonban emeljük a tudatszintünket, olyan helyzetet érhetünk el, ahol függetlenek vagyunk az eredményektől. Ha valami jó történik, elfogadjuk; ha valami rossz történik, elfogadjuk.

De a „Bhóga Árati” című dalban láthatjátok hány különböző, szép felajánlást készít Rádhárání Krsnának. Például ott a szarpurí. A szarpurí kérmmel töltött purí. A főzés tehát ismét egy újabb művészet. Dámódar prabhu például olyan jó levest főz, hogy Ísvarát mindig elbűvöli. Használjátok hát a tehetségét, vonjátok be a főzés szolgálatába. Magasabb ízt érezhettek majd.

De igazából nem csak a konyha tartozik Rádháráníhoz. Az egész templom Krsnáé. Tartsátok hát a templomot is tisztán. Lépésről, lépésre kiterjed a tisztaság. Kérlek, kezdjétek az oltárral! Friss virágok, tisztaság, a képek szépen rendben. Egyszer az egyik guru képét fejjel lefelé láttam. Kérlek, tartsatok hát mindent szépen rendben, mert ez az isteni hajlék bejárata. Aztán következik a templom szoba, majd a konyha, és a többi helység, amikben éltek. Nagyon fontos. Mert ha kívül megteremtitek a rendet, akkor belül sem fogjátok tolerálni a rendetlenséget. Rendet teremteni a templomban, vagy egy házban, egy otthonban – az semmi ahhoz a kihíváshoz képest, hogy belül rendet teremtsünk. Hogy szíved minden rejtett zugát kitakarítsd. Söpörd le a pókhálókat az ablakokról. Mert a szívnek olyannak kell lennie mit egy trónusnak. Kinek a számára?

Krsna-prija: Rádhá és Krsna számára.

Tírtha Mahárádzs: Igen, igen, de legelőször is, legyen ez egy lótusz trónus, igaz? Nem egy kaktusz trónus. „Óh kedves Rádhám! Kaktusz trónusom Rád vár! Kérlek, fogadd el kaktusz szívem!” Ő egy finom Istennő, érzékeny, puha lábakkal. Nem jön el a kaktusz szívedbe. Csakis a lótusz szívbe.

Ennyit a vaisnava botanikáról.

(continues from the previous issue)

If we make false propaganda: “Just join the devotees and be happy!” without strong efforts it will not happen. We should not cheat people. We should tell them that if you join the devotees you will have more troubles. Right, because illusion is sweet, ignorance is deep and when you are deep down in ignorance you feel quite good.

Always remember the example of Indra. Once on some occasion he was cursed to take birth on the planet Earth. Although he is the king of heaven, he had to take birth on this very insignificant Martya-loka, planet of death. And he did not come as a king, he came as a pig. Quite a big jump from one position to another. And you know, pigs are pigs, they act like pigs. They have their mud to take a bath there, to have some ointments on the body and they have their very special foodstuffs; they have very nice sound; nicely shaped like a designer body. And Indra has got a very nice family- a she-pig, small little pigs. He was very satisfied: “This is my realm, just look around, so beautiful! Pile of shit there, here is my pond, this is my family and this is me!” But meanwhile in the heaven some shortage came – they realized: “Hey, where is our king?! We need our king back!” So, a group of messengers came – great demigods, rishis, munis – everybody attended the yard of Indra. And they said: “Ah, Indradev, please come, we need your service up there!” And he said: “How can I go?! I am so happy here. This is my life! I am so satisfied with this.”

The invitation is always there: Come!” And not only to join heaven, but to join the spiritual sky. Still you say: “Ah, yes, yes, but I am satisfied here. This is my life.” From this we can see how strong the illusion is. And under the care of this deep illusion we are happy. But when somebody comes and tells you: “Hey, you live a life of pigs,” then you start to have some problems. Because you face your realities. And you get such a high prospect that from this pond of mud it is very difficult to jump to that high level. That is the period of purification, or we can say the mixed taste. Your ass is still back to the mud, but your eyes are up to the lotus feet of Krishna. You know something, but still you are conditioned with your previous things. So, decide before joining the devotees; if you want to live in your mud, then don’t ask anything. Or – if you want to reach the lotus feet of Krishna, then give up the previous conditionings. And even Rupa Goswami warns everybody: “If you want to enjoy the material world, don’t look at this Gopal who is standing on the bank of Yamuna in a nicely three-fold bending form, in golden shining dhoti, playing the flute and smiling.” Because if you want to enjoy, you will have problems. What problems? You will forget about material illusions. You cannot taste any more the sweet non-halava taste. You are searching for something else. Where to find this? This is the secret – where you can find good halava?

Shrila Prabhupad used to quote a verse from “Bhagavatam”: “IfKrishnaloves somebody, He takes away everything.” When his little shop was bankrupt he said: “Ah, ifKrishnaloves somebody, He takes away…” And many times he repeated this verse. So, don’t be afraid if you are not a great star of the business world. It does not matter. Or if you are not a famous actress inHollywood. Just check out the lives of these great heroes – it is miserable. Most of them are on drugs and alcohol – just to survive the stupid attention of people. Isn’t it? So better keep a humble profile. Don’t go outwards, but work inside.

And therefore I say, don’t waist the time. Although we live in eternity, time in this lifetime is short. We need pure bhakti, not mixed – with calculation, with material motivation, with karma, gyana, moksha and many other things.

(az előző rész folytatása)

Ha hamis propagandát hirdetünk: „Csak csatlakozz a bhaktákhoz, és légy boldog!” – komoly erőfeszítések nélkül nem fog működni. Nem szabad becsapnunk az embereket. Meg kell mondanunk nekik, hogy ha csatlakoznak a bhaktákhoz, megsokasodnak a nehézségeik. Így van? Mert az illúzió édes, a tudatlanság mély, és amikor mélyen elmerülsz a tudatlanságban, egész jól érzed magad.

Emlékezzetek mindig Indra példájára. Egy alkalommal megátkozták, hogy szülessen meg a Föld bolygón. Habár ő a mennyek királya, mégis meg kellett születnie ezen a jelentéktelen kis Martja-lókán, a halál bolygóján. És nem királyként érkezett, hanem egy disznó formájában. Elég nagy ugrás egyik pozícióból a másikba. És tudjátok a disznók már csak disznók, disznómód viselkednek. Ott a sár, amiben fürdőt vehetnek, vagy a testüket kenegethetik vele, és nagyon különleges ételt fogyasztanak; a hangjuk is nagyon kellemes; a testük pedig különösen szép. És Indrának egy szép kis családja is volt – egy disznó hölgy, kismalackák. Nagyon elégedett volt: „Ez itt a birodalmam, csak nézz körül, milyen szép! Ott egy kis trágyarakás, itt a tavacskám, ez a családom, és ez vagyok én!” De ugyanakkor a mennyekben hiány támadt – rájöttek: „Hé, hová lett a királyunk? Vissza akarjuk kapni!” Egy csapat hírnök érkezett tehát – nagy félistenek, risik, munik – Indra udvarába. És így szóltak: „Oh, Indradév, kérünk gyere, szükségünk van a szolgálatodra odafenn!” Ő pedig így válaszolt: „Hogyan mehetnék?! Olyan boldog vagyok. Ez az életem! Olyan elégedett vagyok vele.”

Az invitálás mindig jelen van: „Gyere!” És nem csak a mennyekhez való csatlakozásra, hanem a lelki égbolthoz való csatlakozásra. Mégis azt mondod: „Oh igen, igen, de én elégedett vagyok itt. Ez az életem.” Ebből láthatjuk milyen erős az illúzió. És ezen mély illúzió gondoskodása alatt boldogok vagyunk. De amikor jön valaki és azt mondja: „Hé, te a disznók életét éled,” akkor jönnek a problémák. Mert szembenézel a realitással. És olyan magas kilátást kapsz, hogy ebből a sártócsából nagyon nehéz arra a szinte ugrani. Ez a tisztulás időszaka, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a kevert ízé. A feneked még mindig a sárban van, de szemeid már Krsna lótuszlábait nézik. Már tudsz valamit, de még mindig kötnek a korábbi dolgaid. Dönts tehát mielőtt csatlakozol a bhaktákhoz; ha a saradban szeretnél élni, akkor ne kérj semmit. Vagy – ha el szeretnéd érni Krsna lótusz lábait, akkor add fel a korábbi kötöttségeket. Még Rúpa Gószvámí is figyelmeztet mindenkit: „Ha élvezni szeretnéd az anyagi világot, ne nézz rá erre a Gópálra, aki a Jamuna partján áll, három ívben meghajolva, aranyló dhótiban, fuvoláján játszva és mosolyogva.” Mert ha élvezetet szeretnél meríteni, problémáid lesznek. Milyen problémák? Megfelejtkezel az anyagi illúzióról. Nem tudod többé megízleni az édes nem-halava ízt. Mást keresel. Hol találod? Ez a titok – hol találod a jó halavát?

Sríla Prabhupád egy verset szokott volt idézni a Bhágavatamból: „Ha Krsna szeret valakit, mindent elvesz.” Amikor tönkre ment a kis boltja, így szólt: „Oh, ha Krsna szeret valakit, elvesz…” És sokszor ismételte ezt a verset. Ne ijedjetek meg tehát ha nem vagytok az üzleti világ nagy sztárjai. Nem számít. Vagy ha nem vagyok egy híres hollywoodi színész. Csak nézzétek meg ezeknek a nagy sztároknak az életét – szánalmas. A legtöbben a drog és az alkohol rabjai – csak, hogy túl tudják élni az emberek bolond figyelmét. Nem így van? Jobb tehát egy alázatos életet élni. Ne kifelé éljetek, hanem a belsőtökön dolgozzatok.

És ezért azt mondom, ne vesztegessük az időt. Habár az örökkévalóságban élünk, az erre az életre szánt idő rövid. Tiszta bhaktira van szükségünk, nem kevertre – számítgatás, anyagi indíték, karma, gjána, móksa és annyi minden más.

(az előző rész folytatása)

Dámódar kérdése: Az életben általában nem csak az ürüléket vagy csak a halavát markoljuk, hanem ezek keverednek, és nem érthetjük az arányokat – melyik a több? És még ha sokáig ízleljük is ezt a kevert ízt, mindig a rossz íz marad meg, mert kevert. Nem látom át, hogy milyen irányban mozog az íz – helyes irányba vagy nem.

Tírtha Mahárádzs: Az irány helyes. Egyre inkább irányítanunk kell a lépteinket. Az időnket pedig nagyon figyelmesen, hatékonyan kell használnunk. Itt az idő! Egy pillanat vesztegetni való időnk sincs.

Igen, a legtöbb esetben az íz kevert. Az odaadás a legtöbb bhakta számára kevert. Ezt hívják kevert odaadásnak; odaadás ugyan, de még nem tiszta. Ennek ellenére folyatatnunk kell az önmegvalósítás és a megtisztulás folyamatát. És amikor a tisztulás által annyira kifinomul az ízlésünk, akkor érhetjük el a teljes isteni ízt.

Mi, emberi lények rendelkezünk a választás lehetőségével. Mert Krsnának is megvan ez a képessége, hogy a legjobbat válassza. De mindez egy kicsit torzultan tükröződik itt az anyagi szinten. Ez a tulajdonság tehát Krsna esetében, hogy mindig a legjobbat választja, azt emberek esetében kicsit eltorzult abba az ostobaságba, hogy a legrosszabbat válasszák. Képesség és ostobaság. Térjünk észhez, és használjuk ezt a finom képességet, hogy különbséget tudjunk tenni. Válaszd, mindig válaszd a magasabb ízt! Mind az alacsonyabb, mind a magasabb íz mindig jelen van. El kell döntenünk, hogy melyiket választjuk.

Tudjátok, azt mondják, a víz mindig lefelé folyik. Igaz? Kiöntesz egy kis vizet és mindig lefelé folyik. Az anyagi szférában ez a dolgok természete. De néha láthatjuk, hogy egy folyó elér egy hegyhez és átvág rajta! Néha tehát lehetséges, hogy a víz megmássza a hegyet, és megtalálja az utat, hogy átkeljen a hegyen. Készen kell állnunk tehát, hogy így cselekedjünk, nem csak lefelé menni, hanem késznek lenni felvállalni a nehézségeket, felmászni a lépcsőn, vagy a hegyeken, és átjutni rajtuk. Az élet ilyen.

És meg kell tanulnunk annak a tudományát, hogy hogyan legyünk boldogok. Néhány bhaktának azt javasoltam, hogy kezdjék el képezni magukat erről a belső bölcsességről. Mert vesztegethetjük az időnket kesergéssel, de ugyanakkor, ehelyett lehetünk boldogok is.

Mégis, kétség kívül a magasabb ízt kutatjuk és szükségünk van arra a belső megtapasztalásra – a mantrázás, a szolgálat, a tanulmányok, az élet és a rossz tapasztalatok által megtalálhatjuk azt a magasabb ízt. De legyetek felelősségteljesek! Nektek kell megtalálnotok! Nem úgy működik, hogy majd valaki felvállalja a nehézségeket helyettünk. Ahhoz, hogy vizet találjunk, mélyre kell ásnunk. Ahhoz, hogy megtaláljuk az isteni bölcsességet, mélyre kell merülnünk ebben a tudományban, a gyakorlatban. És használnunk kell az intelligenciánkat. Ha nem elégszünk meg a kevert ízzel, próbáljuk meg megtisztítani azt. Ürítsük ki a kezeinket. Rengeteg halava vár ránk.

(folytatjuk)

(az előző rész folytatása)

Krsna-prijá kérdése: Egyfelől azt mondtad, hogy egy vékony anyagi réteg takarja Vrndávant és azt gondolom, hogy nem csak Vrndávant, hanem minden mást…

Tírtha Mahárádzs: Nem. Más helyeken a réteg nagyon vastag.

Krsna-prijá: Másfelől azt mondtad, hogy az invitálás mindig jelen van. Hogyan értsük ezt?

Tírtha Mahárádzs: Csaitanja Maháprabhu áthatol a fedőrétegeken. Kinyitja az ajtókat, ablakokat, függönyöket és fátylakat. Mert azt mondják, hogy az istenszeretet kincse egy kincstárban volt Vrndávanban. De ez a kincstár egy pecséttel volt lezárva. Senki nem tudta! Olyan, mint az Amerikai Központi Bank, senki nem tudja milyen kincseket rejteget. Sokan azt gondolják, hogy van ott arany, de senki nem tudja milyen sok, vagy kevés. Ugyan így az istenszeretet kincse is rejtve volt Vrndávan kincstárában. De aztán jött Maháprabhu. Feltörte a pecsétet, kinyitotta az ajtót és behatolt a kincstárba.

Gondoljatok bele: információt szereztek arról, hogy van valami nagy kincs valahol elrejtve! Megvan a képességetek a pecsét feltörésére. Rendelkeztek a kóddal az ajtó és a trükkös zárak kinyitásához. Beütöd, hogy 108, és máris nyílik. És mit csinálsz? Megpróbálod megtömni a zsebeid, igaz? Mindent magadnak megtartani. De tudjátok Maháprabhu szannjászí volt. És a szannjász–dhótin nem sok zseb van. Mit csinált hát? Bement a kincstárba, megragadta a kincset, kiment és elkezdte szétosztani. És volt néhány jó segítője, mert az ajtónál néhány rendíthetetlen harcosa állt. És segítettek, mert Maháprabunak ez esetben csak két keze volt. De bhaktáival együtt már száz meg ezer keze volt az osztogatáshoz.

A titkokat tehát mások segítségével érthetjük meg. Akkor szerezhetjük meg a kincset, ha valaki nekünk adja. Habár a kincs ott van! Az invitálás tehát mindig jelen van. De valakinek aktiválnia kell a folyamatot.

Ez a magyarázata annak, hogy miért van jelen a fedőréteg és az invitálás is. Mert ott van, de nem látjuk. Amint azt hiszed, hogy megragadhatod, azonnal eltűnik. Ez egy misztikus folyamat, nem kiszámítható. Anyagi szinten általában kiszámíthatóak a dolgok: befektetek száz levát és kétszázat veszítek. Ez egyértelmű, így működnek az anyagi dolgok. Ez kiszámítható. De amikor a lelki gyakorlatokba fektetsz energiát, és viszonzást vársz: életem 50%-át Krsnának és elnyerem az örök életet. Ez az elvárásod. De aztán, ahogy mondják, néhány „megjósolhatatlan extatikus érzelem” nyilvánul meg, és úgy érzed minden elveszett. Befektetted az energiád, a figyelmed, az erőfeszítésed Krsnának, és… ah, itt állok üres kézzel! De ez – üres kézzel állni – nagyon jó; mert akkor képes vagy elfogadni mindazt a kincset, amit Maháprabhu hoz neked. Gondolj csak bele, ha kapaszkodsz az anyagi ragaszkodásaidba, akkor nem tudod elvenni, amit feléd nyújtanak. Ha ürülék van a kezünkben, akkor elég nehéz elfogadni a halavát, amit felénk nyújtanak. Először hajítsd el! Ürítsd ki a kezeid, hogy képes legyél elfogadni.

De ahogy mondtam, ez egy misztikus és titkos folyamat. És vannak olyan helyek Vrndávanban, amit még ma is titokban tartanak. Egy bizonyos idő után nem léphetsz be. Napközben nyitva vannak az ajtók, de napközben csak a majmok látogatják. Éjszaka zárva vannak az ajtók. El tudjátok képzelni, ki van ott az ajtók mögött. Jobb tehát ha nagyon alázatos elmével közelítünk az isteni dolgok felé.

(folytatjuk)

[This is a verse spoken by Śrīmatī Rādhārānī.] “My dear friend, now I have met My very old and dear friend Krishna on this field of Kurukshetra. I am the same Rādhārānī, and now We are meeting together. It is very pleasant, but still I would like to go to the bank of the Yamunā beneath the trees of the forest there. I wish to hear the vibration of His sweet flute playing the fifth note within that forest of Vrindāvana.”[1]

Actually this is a continuation of the previous verse: “It’s the same moonlight night, it’s the same me, it’s the same lover, it’s the same setup, but I wish to return back to Vrindavana.

“Now, Oh, devotees, please hear a brief explanation of this verse. Lord Caitanya Mahāprabhu was thinking in this way after having seen the Jagannātha Deity. The subject of His thoughts was Śrīmatī Rādhārānī, who met Krishna on the field of Kurukshetra. Although She met Krishna there, She was nonetheless thinking of Him in the following way: She thought of Him in the calm and quiet atmosphere of Vrindāvana, dressed as a cowherd boy. But at Kurukshetra He was in a royal dress and was accompanied by elephants, horses and crowds of men. Thus the atmosphere was not congenial for Their meeting. Thus meeting with Krishna and thinking of the Vrindāvana atmosphere, Rādhārānī longed for Krishna to take Her to Vrindāvana again to fulfill Her desire in that calm atmosphere.[2] The gopīs spoke thus: “Dear Lord, whose navel is just like a lotus flower, Your lotus feet are the only shelter for those who have fallen into the deep well of material existence. Your feet are worshipped and meditated upon by great mystic yogīs and highly learned philosophers. We wish that these lotus feet may also be awakened within our hearts, although we are only ordinary persons engaged in household affairs.”[3] This is a quotation from “Shrimad Bhagavatam”, Tenth Canto and we can see that this Tenth Canto is closest to the mood of Chaitanya Mahaprabhu. “The gopīs thought, “Dear Lord, if Your lotus feet again come to our home in Vrindāvana, our desires will be fulfilled.” In one verse, Śrīla Rūpa Gosvāmī has explained the confidential meaning of the verse of Śrīmad-Bhāgavatam for the understanding of the general populace.[4] The gopīs continued, “Dear Krishna, the fragrance of the mellows of Your pastimes is spread throughout the forests of the glorious land of Vrindāvana, which is surrounded by the sweetness of the district of Mathurā. In the congenial atmosphere of that wonderful land, You may enjoy Your pastimes, with Your flute dancing on Your lips, and surrounded by us, the gopīs, whose hearts are always enchanted by unpredictable ecstatic emotions.”[5] This is a verse from “Lalita Madhava”, so you can imagine the mood of this drama.

If you go to a present-day Vrindavana, you will see a village. You will see the transmission towers for the telephone companies, you will see the people who are living and working there, you will see the golden youth of Delhienjoying there, you will see brand new guest-houses for the westerners, you will see the poisoned and polluted Yamuna. Very difficult to see Krishna, even in that place. Although there are many temples, and there are some very famous and important temples. But it is said that Krishna covers the lilas at the holy places with thin material blanket in order to prevent unqualified eyes to penetrate into the lilas. And most of the people move on that very thin surface. What to do? We have to develop divine vision so as to see the presence of Krishna, Shrimati Radharani, the gopis, the devotees all the time. Not only when we are on a pilgrimage, not only when we come together to listen to a lecture. But practically by connecting back to this divine source you can have that elevated vision all the time. No doubt, it needs some training, but it is possible. AsKrishna is there in your hearts also, we only need to establish that connection very firmly. The invitation from his side is ever open; we only have to respond to that invitation.

And here this very poetic expression about the meeting and the nevertheless felt apprehension of Radha andKrishna(is described). This is very poetic, still you can say: “Well, it is so high, I am so far away from these problems – whether Radharani meetsKrishnain Vrindavana or in Kurukshetra.” But that means you are not moving on the very thin surface of the covering over Vrindavana, but you are swallowed by the throat of the devil. Deep. So better we climb up the stairs, come to the surface, greet the sunshine and see the beauty around. Because actually everything is describing the meeting of Radhe-Shyam. When you see happiness of the world outside – that is the meeting; and when you see sadness or distress – that is the separation. In this way you can connect everything back toKrishna, to Their meeting or separation. We are very fortunate to follow the examples of the great ones in cultivating that science.

(to be continued)

[Ezt a verset Srímatí Rádhárání mondja.] “Kedves barátom, most találkoztam régi kedves barátommal Krsnával Kuruksétra földjén. Ugyan az a Rádhárání vagyok, és most találkozunk. Nagyon kellemes itt, mégis szeretnék a Jamuná partjára menni az ottani erdő fái alá. Szeretném édes fuvoláját hallani, amint az ötödik hangot játssza Vrndávan erdejében.” [1]

Ez igazából az előző vers folytatása: „Ez ugyanaz a holdvilágos éj, én is ugyan az vagyok, ugyanaz az szerelmes, ugyanaz az elrendezés, mégis visszavágyom Vrndávanba.”

„Most, óh bhakták, halljátok ezen vers rövid magyarázatát. Az Úr Csaitanja Maháprabhu gondolkodott így miután látta Dzsagannáth múrtiját. Gondolatainak tárgya Srímatí Rádhárání volt, aki Kuruksétra földjén találkozott Krsnával. Habár ott találkozott Krsnával, mégis így gondolt Rá: Vrndávan csendes, nyugodt hangulatában, tehénpásztorfiúnak öltözve gondolt rá. De Kuruksétrán Krsna királyi ruhába öltözött, elefántok, lovak és emberek tömegei kísérték. Ezért a légkör nem volt megfelelő a találkozásukhoz. Ahogy Krsnával találkozott és a Vrndávani atmoszférára gondolt, Rádhárání arra vágyott, hogy Krsna vigye Őt újra Vrndávanba, hogy abban a nyugodt légkörben teljesítse vágyát. [2] A gópík így beszéltek: “Kedves Urunk, kinek köldöke olyan, mint a lótuszvirág, lótuszlábaid az egyetlen menedék azok számára, akik az anyagi létezés mély kútjába estek. Lótuszlábaidat imádják, és azon meditálnak a nagy misztikus jógik és a tanult filozófusok. Arra vágyunk, hogy ezek a lótuszlábak a mi szívünkben is felébredjenek, habár mi csak egyszerű személyek vagyunk, akiket a háztartási teendők foglalnak el.” [3] Ez egy idézet a Srímad Bhágavatamból, tízedik ének, és láthatjuk, hogy ez a tízedik ének áll a legközelebb Csaitanja Maháprabhu hangulatához. „A gópík így gondolkodtak, „Kedves Urunk, ha lótuszlábad ismét ellátogat vrndávani otthonunkba, minden vágyunk valóra válik.” Sríla Rúpa Gószvámí egy versben elmagyarázta a Srímad Bhágavatam versének titkos jelentését, hogy a nagyközönség is megérthesse[4].  A gópík így folytatták, „Kedves Krsna, kedvteléseid ízeinek illata tölti be Vrndávan dicső földjének erdeit, melyet Mathurá édessége ölel körül. Ennek a csodálatos földnek a kellemes hangulatában élvezed kedvteléseidet, fuvoláddal mely az ajkadon táncol, a mi társaságunkban, kiknek szívét mindig elbűvölik a kiszámíthatatlan extatikus érzelmek.” [5] Ez a vers a Lalíta Mádhavából való, el tudjátok hát képzelni ennek a műnek a hangulatát.

Ha manapság látogatsz el Vrndávanba, egy falut fogsz látni. Látod majd a telefonszolgáltatók adótornyait, az embereket, akik ott élnek és dolgoznak, láthatod Delhi aranyifjait, amint jól érzik magukat, látsz majd a nyugatiaknak szánt új vendégházakat, a mérgezett és szennyezett Jamunát. Nagyon nehéz meglátni Krsnát, még ott is. Habár nagyon sok templom van, és van néhány nagyon híres és fontos is köztük. Mégis azt mondják, hogy Krsna egy vékony anyagi takaróval fedi be a szent helyek líláit, hogy megóvja azokat az avatatlan szemektől. És az emberek legtöbbje ezen a vékony felszínen mozog. Mit tegyünk hát? Isteni látásmódra kell szert tennünk, hogy mindig láthassuk Krsna, Srímatí Rádhárání, a gópík és a bhakták jelenlétét. Nem csak akkor, amikor zarándoklaton vagyunk, nem csak akkor, amikor összegyűlünk, hogy leckét hallgassunk. Hanem gyakorlatilag azáltal, hogy visszacsatlakozunk az isteni forráshoz, mindig rendelkezhetünk ezzel az emelkedett látásmóddal. Nem kétséges, hogy szükség van némi tréningre, de lehetséges. Ahogy Krsna ott van mindannyiótok szívében, csak meg kell szilárdítanunk azt a kapcsolatot. Az invitálás az ő oldaláról mindig nyitott; csak válaszolnunk kell rá.

Itt pedig költői kifejezésekkel írják le Rádhá és Krsna találkozását és az ennek ellenére érzett nyugtalanságot. Ez nagyon költői, mégis azt mondhatjuk: „Nos, ez annyira magas, nagyon messze vagyok én ezektől a problémáktól – vajon Vrndávanban vagy Kuruksétrán találkozik Rádhárání Krsnával.” De ez azt jelenti, hogy nem a Vrndávant fedő vékony rétegen mozogsz, hanem elnyelt az ördög torka. Mélyen. Jobb, ha felmászunk a lépcsőkön, a felszínre jutunk, üdvözöljük a napsütést és meglátjuk a szépet magunk körül. Mert igazából minden Rádhá-Sjám találkozását írja le. Amikor a boldogságot látod a külvilágban – az a találkozás; és amikor szomorúságot vagy aggodalmat látsz – az az elválás. Ily módon mindent kapcsolatba hozhatsz Krsnával, az Ő találkozásukkal vagy elválásukkal. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy követhetjük a nagy személyiségek példáját ennek a tudománynak a művelésében.

 (folytatjuk)

Krpadhám kérdése: Melyik az a múrti melyet Srí Csaitanja Maháprabhu különösképpen imád?

Tírtha Mahárádzs: Dzsagannáth. Daru Nárájan, a fából készült Nárájan.

Krpadhám: Miért pont Dzsagannáth?

Tírtha Mahárádzs: Mert Puríban élt! Dzsagannáth Puríban.

Krpadhám: És amikor Navadvípban tartózkodott?

Tírtha Mahárádzs: Nos, Navadvípban… Óh, az még különlegesebb volt. Már Navadvípban elkezdett extázisba esni. De azok az extázisok nagyon különlegesek voltak. A Dzsagannáth Puriban átélt extázisok inkább raszik extázisok. A navadvípiak pedig inkább aisvarja hangulatúak. Aisvarja jelenti a fenséges hangulatot. Néha Visnu különböző aspektusait, különböző avatárjait nyilvánította meg. Néha Naraszinhát, néha mást – abban a hangulatban jelent meg, leült a trónra és fogadta a bhakták imádatát. Ezekben a pillanatokban tehát nem ő volt az imádó, hanem őt imádták mások.

De általánosságban elmondhatjuk, hogy miután Gajában találkozott mesterével, nagy változás kezdődött az életében. Korábban – mondhatjuk – a logika és a szanszkrit nyelv megbecsült tudósa volt, amikor pedig visszatért Gajából, meginvitálta iskolájának minden diákját és így szólt: „Befejeztem! Menjetek, tanuljatok mástól. Szívemet elrabolta a fekete Úr. Nem taníthatlak többé szanszkritra titeket. Csakis Róla tudok tanítani.” Nagy átalakulás ment végbe Benne. Ez elsősorban az Ísvara Puríval való személyes találkozásban mutatkozott meg, majd a mahámantrát zengve ezek az érzések egyre jobban fejlődtek.

Aztán Dzsagannáth Puríban érkezve nagyon elégedett volt, hogy találkozhatott szeretett Urával. Mert Maháprabhu különösképp fókuszált a Vrndávan raszára. Miért? Mert Ő Rádhá és Krsna együttes inkarnációja volt. Mi másra fókuszálhatott volna? Ez az egyetlen dolog.

Mondhatjuk tehát, hogy imádatának fő tárgya és hangulata ez a Dzsagannáth hangulat volt. De nem úgy, mint az univerzum ura, hanem a rejtőzködés hangulatában, mint a rejtőzködő Krsna.

Krpadhám: Vrndávan hangulatában van tehát és Dzsagannáth Puríban tartózkodik; és mi történik amikor Vrndávanba megy? Megtalálja a Rádhá-kundát és más helyeket… Mi a kapcsolat Dzsagannáth Purí és Vrndávan között?

Tírtha Mahárádzs: Folytassuk tovább ennek a fejezetnek az olvasását és sok dolog fog még feltárulni. Mert az isteni extázis egy másik jele – amellett a nagyon szokatlan viselkedés mellett, hogy néha erőszakos, máskor átölel, néha feledékeny, máskor táncol, néha pedig nevet – az, hogy nem képes helyeket felismerni. Maháprabu az óceánt látta és így szólt: „Óh, a Rádhá-kunda!” Amikor meglátott egy homokdűnét akkor pedig: „Góvardhan!” Amikor meghallott egy hölgyet az utcán sétálni és énekelni, így szólt: „Óh, a gópík dalolnak!” Az ő szívében és elméjében tehát Dzsagannáth Purí mindig Vrndávan mása volt.