


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
Jan
24
[Ezt a verset Srímatí Rádhárání mondja.] “Kedves barátom, most találkoztam régi kedves barátommal Krsnával Kuruksétra földjén. Ugyan az a Rádhárání vagyok, és most találkozunk. Nagyon kellemes itt, mégis szeretnék a Jamuná partjára menni az ottani erdő fái alá. Szeretném édes fuvoláját hallani, amint az ötödik hangot játssza Vrndávan erdejében.” [1]
Ez igazából az előző vers folytatása: „Ez ugyanaz a holdvilágos éj, én is ugyan az vagyok, ugyanaz az szerelmes, ugyanaz az elrendezés, mégis visszavágyom Vrndávanba.”
„Most, óh bhakták, halljátok ezen vers rövid magyarázatát. Az Úr Csaitanja Maháprabhu gondolkodott így miután látta Dzsagannáth múrtiját. Gondolatainak tárgya Srímatí Rádhárání volt, aki Kuruksétra földjén találkozott Krsnával. Habár ott találkozott Krsnával, mégis így gondolt Rá: Vrndávan csendes, nyugodt hangulatában, tehénpásztorfiúnak öltözve gondolt rá. De Kuruksétrán Krsna királyi ruhába öltözött, elefántok, lovak és emberek tömegei kísérték. Ezért a légkör nem volt megfelelő a találkozásukhoz. Ahogy Krsnával találkozott és a Vrndávani atmoszférára gondolt, Rádhárání arra vágyott, hogy Krsna vigye Őt újra Vrndávanba, hogy abban a nyugodt légkörben teljesítse vágyát. [2] A gópík így beszéltek: “Kedves Urunk, kinek köldöke olyan, mint a lótuszvirág, lótuszlábaid az egyetlen menedék azok számára, akik az anyagi létezés mély kútjába estek. Lótuszlábaidat imádják, és azon meditálnak a nagy misztikus jógik és a tanult filozófusok. Arra vágyunk, hogy ezek a lótuszlábak a mi szívünkben is felébredjenek, habár mi csak egyszerű személyek vagyunk, akiket a háztartási teendők foglalnak el.” [3] Ez egy idézet a Srímad Bhágavatamból, tízedik ének, és láthatjuk, hogy ez a tízedik ének áll a legközelebb Csaitanja Maháprabhu hangulatához. „A gópík így gondolkodtak, „Kedves Urunk, ha lótuszlábad ismét ellátogat vrndávani otthonunkba, minden vágyunk valóra válik.” Sríla Rúpa Gószvámí egy versben elmagyarázta a Srímad Bhágavatam versének titkos jelentését, hogy a nagyközönség is megérthesse[4]. A gópík így folytatták, „Kedves Krsna, kedvteléseid ízeinek illata tölti be Vrndávan dicső földjének erdeit, melyet Mathurá édessége ölel körül. Ennek a csodálatos földnek a kellemes hangulatában élvezed kedvteléseidet, fuvoláddal mely az ajkadon táncol, a mi társaságunkban, kiknek szívét mindig elbűvölik a kiszámíthatatlan extatikus érzelmek.” [5] Ez a vers a Lalíta Mádhavából való, el tudjátok hát képzelni ennek a műnek a hangulatát.
Ha manapság látogatsz el Vrndávanba, egy falut fogsz látni. Látod majd a telefonszolgáltatók adótornyait, az embereket, akik ott élnek és dolgoznak, láthatod Delhi aranyifjait, amint jól érzik magukat, látsz majd a nyugatiaknak szánt új vendégházakat, a mérgezett és szennyezett Jamunát. Nagyon nehéz meglátni Krsnát, még ott is. Habár nagyon sok templom van, és van néhány nagyon híres és fontos is köztük. Mégis azt mondják, hogy Krsna egy vékony anyagi takaróval fedi be a szent helyek líláit, hogy megóvja azokat az avatatlan szemektől. És az emberek legtöbbje ezen a vékony felszínen mozog. Mit tegyünk hát? Isteni látásmódra kell szert tennünk, hogy mindig láthassuk Krsna, Srímatí Rádhárání, a gópík és a bhakták jelenlétét. Nem csak akkor, amikor zarándoklaton vagyunk, nem csak akkor, amikor összegyűlünk, hogy leckét hallgassunk. Hanem gyakorlatilag azáltal, hogy visszacsatlakozunk az isteni forráshoz, mindig rendelkezhetünk ezzel az emelkedett látásmóddal. Nem kétséges, hogy szükség van némi tréningre, de lehetséges. Ahogy Krsna ott van mindannyiótok szívében, csak meg kell szilárdítanunk azt a kapcsolatot. Az invitálás az ő oldaláról mindig nyitott; csak válaszolnunk kell rá.
Itt pedig költői kifejezésekkel írják le Rádhá és Krsna találkozását és az ennek ellenére érzett nyugtalanságot. Ez nagyon költői, mégis azt mondhatjuk: „Nos, ez annyira magas, nagyon messze vagyok én ezektől a problémáktól – vajon Vrndávanban vagy Kuruksétrán találkozik Rádhárání Krsnával.” De ez azt jelenti, hogy nem a Vrndávant fedő vékony rétegen mozogsz, hanem elnyelt az ördög torka. Mélyen. Jobb, ha felmászunk a lépcsőkön, a felszínre jutunk, üdvözöljük a napsütést és meglátjuk a szépet magunk körül. Mert igazából minden Rádhá-Sjám találkozását írja le. Amikor a boldogságot látod a külvilágban – az a találkozás; és amikor szomorúságot vagy aggodalmat látsz – az az elválás. Ily módon mindent kapcsolatba hozhatsz Krsnával, az Ő találkozásukkal vagy elválásukkal. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy követhetjük a nagy személyiségek példáját ennek a tudománynak a művelésében.
(folytatjuk)
[1] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá, 1.76.; Padjávalí 387. (Sríla Rúpa Gószvámí)
[2] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá, 1.77-80.
[3] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá, 1.81.; Srímad Bhágavatam 10.82.48.
[4] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá, 1.82-83.
[5] Csaitanja-csaritámrta Madhja-lílá, 1.84.; Lalita Mádhava 10.38. (Sríla Rúpa Gószvámí)
Leave a Reply
