Sharanagati

Ne fókuszálj mások hibáira, vagy hiányosságaira, mer az lesz meditációd tárgya.

Emlékeztek a prostituált és a brahmin történetére? Volt egy nagyon erőteljes, szent brahmin – ebben az esetben egy pap. A szomszédban egy prostituált lakott. Néha megesik, hogy az ellentétek összetalálkoznak. Így történt a brahminnal is. És tudjátok a prostituált nagyon csinos és népszerű volt. Sokan meglátogatták. A brahmin nagyon erőteljes volt, és mélyen elmerült meditációjában, de rá senki nem fordított figyelmet. Minden látogató a szomszédba érkezett. A bármin egy kicsit elszomorodott hát. Így szólt: „Micsoda romlott élet! Minden nap más vendégeket fogad. Tönkreteszik a meditációmat. Próbálom itt a szomszédban a szattva-gunát sugározni, de amit ezek csinálnak, az istenkáromlás! Mit csináljak?! Hogyan javíthatnám ki őket!? Legalább elkezdem számolni a látogatókat. Borzalmas gyakorlat! Azt kell számolgatnom, hogy hány látogatót fogad.” Úgy döntött tehát, hogy minden egyes látogató után elhelyez egy követ. A kis kupac pedig gyorsan növekedett. Hamarosan egy nagy hegy kezdett megnyilvánulni a brahmin udvarában. Ez volt a meditációja: „Micsoda romlott nőszemély! És micsoda romlott férfiak!” Egyre csak gyűjtögette tehát a köveket.

Mi történt eközben a szomszédban? Mivel a prostituált vallásos volt, néha benézett a brahmin kertjébe. És nagyon rosszul érezte magát: „Micsoda nagy szent lakik a szomszédban! Én meg ezzel a foglalkozással élek. Mégis, ha az Úr ezt adta a pénzkereset gyanánt, mit tehetnék? Ezt kell csinálnom. Az kívánom bárcsak olyan tiszta és emelkedett lehetnék, mint a brahmin a szomszédban. Nézzetek csak rá! A fohászait számolja, a kövek segítségével. Micsoda nagy szent! Mennyi fohász!” És fogadta a látogatókat, de közben a brahmin hegyén meditált. Előbb-utóbb mi történt tehát? Csere. A két oldal tulajdonságai kicserélődtek.

Célunk, látásmódunk szerint aratjuk le tehát a termést. Legyetek hát óvatosak, ne mások hibáit emésztgessétek. Mert nem csak a gyomor számára létezik táplálék, hanem a lélek számára is. És a lélek tápláléka az isteni üzenet. A mantráink számolgatása, nem a szomszéd látogatóké.

„Az étel, amiből mindenki részesül, szintén háromféle, az anyagi természet kötőerői szerint. Ugyanez vonatkozik az áldozásra, vezeklésre és adományozásra is. Most elmondom megkülönböztetésüket, figyelj jól!” [1]

Tehát nem csak a hitet határozzák meg a gunák, hanem még sok más tényezőt is az életünkben. Beszélgessünk először az ételről.

„A jóság minőségében levő étel meghosszabbítja az élettartamot, megtisztítja az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget ad. Az ilyen tápláló étel édes, lédús, zsíros és ízes.” [2]

Ha tehát ezt a diétát követed, ilyen emberré fogsz válni – egészséges, gazdag és bölcs. Mert amilyen energiát adsz a testednek, olyan hatása lesz rád. Ha dízeles az autód, nem töltesz bele benzint, mert nem fog működni. Ez általában a legtöbbeknek egyértelmű. Egyszer azonban, tudjátok a bhakták néha annyira elmerülnek a meditációjukban, hogy elkövetnek egy-két apró hibát. Egyszer tehát, az egyik bhakta megállt egy benzinkútnál, hogy tankoljon. És az történt, hogy fagyállót töltött a motorba. Az eredmény egyértelmű volt – két nap a szervizben.

Mi a bonyolultabb – a testünk vagy az autó motorja? Nos, a motor elég bonyolult, semmi kétség. Mégis azt gondolom, hogy az emberi test egy kicsit még bonyolultabb és érzékenyebb. Ha tehát fagyállót töltesz a testedbe, ne próbáld ki, mert azt méregnek hívják. Siva képes meginni a mérget, és mindent a torkában tartani, de ne próbáljátok meg utánozni. Legyetek hát válogatósak az étel tekintetében is.

„A túl keserű, túlságosan savanyú, sós, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen étel fájdalmat, kedvetlenséget és betegséget okoz. A tudatlanság minőségében élők a fogyasztás előtt három óránál tovább főzött, ízetlen, állott, bűzös, rothadó és tisztátlan ételt szeretik.” [3]

Ez a fajta diéta tehát az alacsonyabb befolyásokat erősíti az emberi lényekkel kapcsolatosan. Láthatjátok, hogy a Bhagavad-gítá egy isteni ének, és ugyanakkor nagyon gyakorlati is – útmutatást ad, hogy milyen diétát kövess. És ez csak az étel. Milyen fajta szellemi táplálékot fogyasztunk? Annak is hatása lesz ránk. Nemcsak az ételünket kell tehát megválogatnunk, hanem a gondolatokat is, amiket magunkévá teszünk. Ha negatív gondolatokat engedünk a mentális rendszerünkbe, azok ott maradnak. Nem is beszélve arról, ha mások hibáira kezdünk el fókuszálni! Mert az emberi has mindent felfal. De az emberi elme még ennél is rosszabb. Képes befalni minden szemetet maga körül. Legyetek hát óvatosak – milyen gondolatokat, milyen érzéseket engedtek belépni az elmétekbe. És néha az is megtörténik, hogy mások hibáira fókuszálsz, és a meditációd alapján, a tulajdonságok rád szállnak. Szert teszel tehát mások hibáira. És aztán hol vannak azok a hibák? Nem a másik embernél, hanem nálad. Vigyázz, az elme mindent felfal.

A természet energiái szerint fejlődik ki tehát a hited. Légy óvatos tehát, hogy milyen energiát engedsz be, legyen az étel, vagy gondolatok, és mindig lásd meg az isteni elrendezést a mindennapi egyszerű tevékenységek mögött. Mert ily módon elkezdődik a csoda.

„Tudd meg, hogy akik büszkeségből, önzésből, bujaságból és ragaszkodásból olyan szigorú vezeklésbe és önmegtartóztatásba fognak, melyet az Írások nem ajánlanak, akiket a szenvedély hajt, és sanyargatják testszerveiket, valamint a testen belül lakozó Felsőlelket, azokat démonokként ismerik.” [1]

Van itt egy nagyon fontos szó, „démon”, amit nem használunk. Mi a szanszkrit szó? – ez az aszura. Az aszura egy pozitív kifejezés negatív változata, mert a-szura egy olyan személy, aki nem rendelkezik szurával. A szura olyan, mint egy szent személy. Akik nem rendelkeznek szent, vagy jámbor tulajdonságokkal, azokat „nem-szent”-nek, „a-szura”-nak hívják.

Mik egy szura tulajdonságai? Mindig feje fölött látja az Úr lótuszlábait. Akik tehát nem látják ezt, azokat aszuráknak hívják. Ez nem azt jelenti, hogy emberevő szörnyek, hanem azt, hogy híján vannak valaminek. És akik ebbe a kategóriába tartoznak, akik hiányolnak valamit, azoknak általában valamilyen sajátos, jellegzetes lelki gyakorlatuk van. Itt azt olvashatjuk, hogy sanyargatják a testüket, vagy azok a tulajdonságok, amiket említettünk. A büszkeség és egoizmus, a kéj és a vonzalom vezérli őket, ostobák – abban az értelemben, hogy nem számolnak a következményekkel. A szándék nem megfelelő. Lehet, hogy nagyon elfoglalt vagy, hogy alkalmazd a módszert, de az eredmény bizonytalan. Ezek a fajta gyakorlatok a tamaszikus természethez tartoznak.

Tehát: fel – ugyanott – vagy le. Hited szerint éred el a célállomást. Akármi is legyen a gyakorlatod most, annak a tökéletességét fogod elérni. Ha tehát a hitünk és gyakorlatunk alacsonyabb szintű, az eredmény is alacsonyabb lesz. Úgy gondolom, ez nagyon gyakorlati és logikus.

A Bhagavad-gítá tizenhetedik fejezetéről beszélgettünk, mely a hit fajtáit írja le. Az emberek az anyagi természet hatásai szerint fejlesztik ki hitüket. Ezek a hatások a tömeg, az energia és a fény.

„Jadzsanté száttviká déván jaksa-raksánszi rádzsaszáh, prétán bhúta-ganáns-csánjé jadzsanté támaszá dzsanáh – Az ember a jóság kötőerejében a félisteneket imádja; a szenvedély kötőerejében a démonokat; akik pedig a tudatlanság kötőerejében vannak a szellemeket és kísérteteket imádják.” [1]

A hit különböző típusai szerint, láthatjuk a különböző célokat. Ez a három kategória olyan, mint az alacsony szint, a közép szint és a felső szint. Akiket az alacsonyabb energiák befolyásolnak, lefelé mennek; akik a középső energiák befolyása alatt állnak, maradnak ugyanazon a szinten; akiket pedig a felsőbb energiák befolyásolnak, felemelkednek. Ezen behatások alapján megtalálod hited tárgyát.

Az első a száttvika – akik a szattva behatás alatt állnak – ők a dévákat imádják. Mit jelent a déva? Az eredeti jelentése a „div”-ből származik, ami azt jelenti „ragyogó”. A déva tehát az a személy, aki ragyog. Akik a fényhez tartoznak, a fényhez tartozókat imádják – ugyanaz a minőség. Akik energikusak, a középső szintet fogják imádni.

Jamuná: A démonokat?

Tírtha Mahárádzs: A démonokat, igen – ezek a jaksák és ráksaszák az emberi lények egy bizonyos fajtái, de speciális szerepet játszanak. A jaksa olyan, mint egy mágus, a ráksasza pedig egyfajta emberevő óriás. De embertípusok. És akik az alacsony energiák befolyása alatt állnak, a szellemeket és alacsonyabb lényeket imádják.

Hogyan találjuk meg hitünk tárgyát? Először is, ha a hitednek van tárgya, akkor elkezded imádni – ez ebből a versből egyértelmű. Ez tehát az általános megközelítés. És általában valami olyat imádunk, ami magasabb szintű nálunk. Ez azt jelenti, hogy ha az alacsonyabb energiák befolyása alatt állsz, a szellemeket fogod megközelíteni, de azokat, akik magasabb szinten állnak, mint te. Egy szellemet általában nem tekintünk nagyon magas szinten lévő lénynek, de ha egy szellemet imádsz, az azt jelenti, hogy alacsonyabb szintre helyezed magad. Ha a félisteneket imádod, a félisteneket is magasabb szinten állónak tekinted önmagadnál. És ha az emberi lényeket imádod, ugyanazon szinten lévő tárgyakat választasz. A sztárkultusz radzsaszikus típus. A Gítában „óriások imádatának” hívják. De manapság „politikának” vagy „Hollywoodnak” vagy „Bollywoodnak” hívják – a gyakorlat ugyanaz, emberi lényeket imádnak. Csak a durva megnyilvánulás változik, a lényeg ugyanaz. A módszer ugyanaz: imádat. Imádat az alacsonyabb, a közép, vagy a magasabb szinten. Ugyanazt az eszközt használjuk, különböző célokért.

Használjuk tehát az eszünket, hogy kiválasszuk hitünk tárgyát. Ha valami ostobaságnak szenteljük a hitünket, erős lehet a meggyőződésünk, de ha valami valós dologba vetjük a hitünket, ezek az isteni tulajdonságok ránk szállnak. Az imádat tárgyának tulajdonságai átszállnak az imádóra. Ha tehát démonokat imádsz, a te mentalitásod is démonivá válik. Ha embereket imádsz, akkor maradsz ugyanazon a szinten. És ha Istent imádod, isteni tulajdonságok szállnak rád.

Vegyünk néhány példát. Biztos vagyok benne, hogy láttatok már olyan embereket, akik szinte szerelmesek a kutyájukba. Ki az imádó? A gazda. És ki az imádat tárgya? A kutya. És láthatjátok, ahogyan a kutya tulajdonságai megjelennek a gazdán. Néha még az arc fizikai formája is hasonlít az imádat tárgyára.

Egyik bhakta barátunk találkozott valakivel a vonaton, és azt gondolta: „Hé, ez az ember úgy néz ki, mint egy tyúk!” És kicsit később ez a személy elkezdett újságot olvasni, mely ezeknek az állatoknak a tartására specializálódott – hogyan neveljük és adjuk el őket. A mentalitásodnak, az imádatodnak tehát hatása van rád.

Vagy ha egy filmsztárt imádsz – nem lesz belőled is filmsztár, de dollár milliárdokat fizethetsz a sztár egy kesztyűjéért. Ugyanazokat az ostobaságokat követheted el, amit ők is csinálnak. Mert azok a tulajdonságok átszállnak az imádóra.

Ha azonban a Legfelsőbb Urat imádjuk, az isteni tulajdonságok szállnak át az imádóra. Válaszd hát ki magad, mi imádatod tárgya – alacsonyabb lények, emberek vagy az istenség. Mert az eredmény is ennek megfelelő lesz.

Észrevetted már az isteni tulajdonságokat valakiben megnyilvánulni? Nagyon ritkán. Az ok kettős lehet. Lehet, hogy a tárgy nem volt isteni. Vagy a folyamat volt helytelen. Ezért legyünk nagyon válogatósak ebben a tekintetben – hogy felismerjük a tárgyat, a célt és pontosítsuk a módszert.

Jadunáth kérdése: Amit mondani szeretnék az igazából a kérdés és a kérés között van. Gyakran azzal a gondolattal végezzük gyakorlatainkat: “Én gyakorlom.” Én mantrázok. Én takarítok. Én csinálom a púdzsát. Én vagyok nagyon kedves a bhaktákkal.

Tírtha Mahárádzs: Hohó! Ez nagyon veszélyes.

Jadunáth: És nagyon ritkán tudunk csak emlékezni arra, hogy mindez igazából az Úr és Gurudévánk kegyéből történik. Például valaki büszke arra, hogy két kört dzsapázott, valaki más pedig arra, hogy huszonötöt. Aztán megértik, hogy nincs esélyük, ha nem kapják meg Gurudév kegyét. A kérdés-kérésem tehát az, hogy ha lehet, áldj meg bennünket.

Tírtha Mahárádzs: Az élet hosszú, de gyorsan elmúlik. És ugyanakkor az élet nagyon rövid és sok időbe telik túlélni. Néha tehát azt gondoljuk, hogy mi cselekszünk. De ez lelki, sőt inkább mentális egoizmus. Mert én megtanultam, hogy nekem alázatosnak kell lennem, ezért én alázatos vagyok. A történet velem kezdődik és végződik. Ez nem elég. Felejtkezz meg magadról. És hogyan felejtkezhetünk meg önmagunkról? Nem úgy, hogy ésszel megpróbáljuk meggyőzni magunkat: „Meg kell felejtkeznem önmagamról.” Hanem amint megszeretsz valakit, azonnal megfelejtkezel önmagadról.

Egyszer Gurudévvel a bécsi reptérről Nandafalvára tartottunk. Ketten vártuk a reptéren, és így szólt: „Óh, ilyen sokan jöttetek?!” Akárhogy is, majdnem két napig autóztunk, mert nagyon nagy köd volt. És el akartunk látogatni egy ásramba. Azt mondta: „Menjünk oda.” Én így válaszoltam: „Nos, van egy kis gond, mert a vaisnava, aki gondoskodik az ásramról, nincs most ott.” Mire Ő: „Tessék? Amikor Prabhupád azt mondta, hogy maradjunk az ásramban, sosem hagytuk volna ott az ásramot, még akkor sem, ha fel kellett volna adnunk az életünket.” Aztán próbáltam menteni a helyzetet: „Igen, de Nandafalvára ment ünnepelni.” mert épp egy ünnep közelgett. Ez után nem válaszolt. Majd az autóról kezdett megjegyzéseket tenni: „Milyen buta egy autó” mondta. „A fűtés felé szerelték a rádiót! Ilyen buta rendszert! Ha bekapcsolod a fűtést, a rádió is felmelegszik.” De az még semmi, ha a guru a kocsidat kritizálja, igazából nem is az én autóm volt; hanem aztán nem elégedett meg az autó kritizálásával, a sofőrt is elkezdte bírálni! Tudjátok, amikor épp vezettek, és a gurutok elkezdi kritizálni a vezetési képességeiteket, az egy kissé veszélyes. És nagyon direkt és nyílt módját választotta annak, hogy kifejezze elégedetlenségét: fejbe kopogtatott. Gondoljatok csak bele, vezettek, és hirtelen ez történik – azonnal megpróbálsz még jobban oda figyelni. És így tovább, két napon keresztül!

Jamuná: Most már értem, miért csak ketten mentetek.

Tírtha Mahárádzs: Fél órán keresztül a fejeden kopogva, némán – az még annál is nehezebb mintha megvert volna, mert meg kell találnod, hogy mit csináltál jól, és mit rosszul. Azt hiszem, ismered ezt az érzést. És aztán kérdez: „Elkészültetek ezzel a bizonyos szolgálattal?” A válaszunk az volt: „Nos… még nem…” Máskor felemlített néhány benyomást, ami utazása során érte, hogyan kezdett valaki kritizálni egy másik bhaktát, és azt mondta: „Ez egy nagyon rossz gyakorlat”, stb. De tudjátok, Gurudévvel utazni, mindig nagy élmény volt. És az utolsó kilométereken elkezdett a bhaktákról kérdezni: „Hogy van ez a bhakta és a másik bhakta?” Volt egy testvérünk, aki akkoriban nagyon lelkes bhakta volt: mindig elfoglalt volt, sietett, tevékenykedett – nagyszerű példa! Hozzá kellett tehát tennünk: „Gurudév, ez a bhakta hihetetlen! Olyan nagyszerű, olyan csodálatos!” És tudjátok, ez után a két nap után, amikor instruált bennünket, hírtelen megváltozott az arca. Olyan volt mintha felemelkedne az ülésből, egyre csak nőtt és ragyogott, és így szólt: „Ez az élet – a bhakták dicsőítése.” És akkor betekintést nyerhettünk elégedettségének mélységeibe.

Az élet tehát az bhakták dicsőítése. És nem igazán emlékszem miért kezdtem bele ebbe a történetbe, de azt gondolom, ad némi választ nektek.

Krsna-prijá kérdése: Bizonyos aspektusból, amikor egy anyagi kapcsolatban vagy – habár nem lehet így különválasztani, mert a dolgok keverednek – amikor vannak bizonyos érzéseid, amiknek úgymond radzsaszikus a természete, de ez a fajta érzés megjelenik a bhaktákkal kapcsolatban is. Azt jelenti ez, hogy ezek az érzések átalakultak és elfogadhatóvá váltak más szinten? És toleráljuk ezeket, vagy kerüljük inkább?

Tírtha Mahárádzs: Ha valaki anyagi tulajdonságokat gyakorol rajtad, toleránsnak kell lenned. De ne adj anyagi tulajdonságokat, vagy viselkedést másoknak – azért, hogy ők is megtanulhassanak tolerálni téged. Kicsit nehéz, nem kétség. Mégis mit mond Maháprabhu a Siksástakamban? „Légy alázatosabb egy fűszálnál. Béketűrőbb egy fánál”; ha kiszámoljuk hány milliószor idézték már ezt a verset a vaisnava történelem folyamán nyugaton és keleten, és, hogy csak az esetek kis százalékában gyakorolták, akkor ez az egyenleg egy kissé szomorú. Dolgozzunk hát azon, hogy jobbá tegyük a mérleget. Ne beszélj az alázatosságról, hanem gyakorold!

De Krsna mestere a tulajdonságok megváltoztatásának. Az egyik neve Májin, és ez azt jelenti mágus. És egy mágus az anyagit lelkivé tudja tenni. A vasat pedig arannyá. Ezek nagy csodák, így van? Arra is képes, hogy egy nem hívőt, egy ateistát, hitű emberré változtasson. Mondhatjuk, hogy ez a legnagyobb csoda, ami megtörténik. Így van? De van még egy ennél is nagyobb csoda – amikor egy szádhana-bhakta rága-bhaktává változik. Ez a legnagyobb csoda. És lehet, hogy most nem értitek, nem érzitek ennek a fontosságát, nem látjátok mi ebben olyan nagy szám: bhakta – bhakta. De a különbség óriási.

Maháprabhu tehát egy nagyon magas sztenderdet állított fel. És meg kell próbálnunk gyakorolni.

Krsna-prijá: Lehetséges, hogy ezek az érzések valamilyen módon az egyén kapcsolatát írják le az isteni dolgokkal? Például a féltékenyég.

Tírtha Mahárádzs: Óh, nagyon sokszor. Sokszor. Hány férj lesz féltékeny a feleségére, amikor Krsna színre lép! Helyesen mondtam? Igen, a feleség vonzódik Istenhez, igen. A másik irány: ha a férj elkezd vonzódni Rádháráníhoz – ez is nagy gond. Ezek, mondhatjuk érzelmi ösztönök. Ezért nagyon közel állnak a lélekhez – nem az elméhez – mert bántja az érzelmi egódat, az érzelmi énedet. Máskor láttam, hogy a gyermekek féltékenyek lesznek Istenre a szüleik miatt: hogy túl sok gyakorlatot végeznek. De legtöbbször az történik, hogy amikor belefogsz lelki karrieredbe, különösképp ha fiatal vagy még, a szüleid és barátaid megijednek: „Mi történik az én kedves fiammal? Korábban olyan rendes volt, minden hétvégén szórakozni ment, részegen jött haza, és a lányok után futkározott – ez olyan normális. És most az ásramba futkározik, feltakarít, amit itthon soha nem csinált. A fiam valaki másnak tisztítja a padlót! És már nem is iszik. Nincsenek körülötte lányok. Hogyan lesz belőlem nagymama?!” És sok más problémájuk lesz még. Vigaszt kell nyújtanunk nekik. Az egyik megoldás az volt, amikor az egyik brahmacsárink haza ment, és kérés nélkül nekiállt mosogatni. Megbabonázta az édesanyját. Olyan egyszerű meggyőzni másokat arról, hogy egy jó folyamatot követünk. És ez nem egy intellektuális magyarázat: „Édesanyám, kérlek, hallgass most rám. Ez a folyamat a legjobb, elmondom miért.” Ez így sosem fog működni. Mert a gyakorlati megtapasztalás sokkal több, mint az intellektuális meggyőződés. Ezt kell tehát megmutatnunk másoknak, mert ily módon szolgálhatjuk az embereket, Istent, saját lelki fejlődésünket.

(az előző rész folytatása)

A tömeg erejének, az energia erejének és a világosság erejének is van hatása a hitünkre, a hitünk felépítésére. És ez a vers azt mondja, hogy egy bizonyos fajta hitet kell kifejlesztenünk ezen tulajdonságok szerint. Ha valaki tehát fény típus, fény típusú hite lesz. Ha valaki energikus típus, nagyon aktív lesz a vallása. És ha valaki nagyon masszív, tamaszikus lesz a vallása. Ha azonban pozitív oldalról nézzük, azt jelenti, hogy szilárd lesz.

Mert még a gunák is, még az anyagi tulajdonságok is átalakíthatóak lelki tulajdonságokká. Mi a tamasz lelki értelemben? Mi a sötétség?

Jasódá: Vipralambha[1].

Tírtha Mahárádzs: Nem, arra gondoltam, hogy ez Krsna, mint fekete Isten, sötét Úr. Egyébként lehetnek különböző magyarázatok. És akkor lelki szinten a masszív szilárdat jelent majd, a radzsaszik az aktív elvet jelenti majd, és a szattvik a jó szándékot, a tökéletes célra való koncentrálást.

Ahogy tehát megtanultuk, hogy van ez a három különböző minőség, most már megvan az eszközünk, hogy megítéljünk másokat: „Prabhudzsí, a hited ma olyan tamaszikus!”  Vagy másvalakit így: „Pff, egy radzsaszikus bhakta!” Soha ne kövessétek el ezt a hibát. Nem arra való, hogy másokat megítéljünk, hanem, hogy szembe nézzünk önmagunkkal a tükörben.

Nemrég beszélgettem egy bhaktával, és elmesélt egy történetet: „Egyszer annyira frusztrált voltam, hogy megátkoztam egy személyt.” Azt mondtam: „Bábá! Megátkozni valakit – ez nem szép!” „Igen, de oly módon átkoztam meg, hogy tisztuljon meg minden bűnétől.” Erre az átokra nem volt válaszom.

De ha megengeditek, hogy nagyon személyes legyek, egy éve valaki megátkozott. Amikor Szófiába igyekeztem, ahogy átléptem a határt, valaki felhívott telefonon, és persze tudta, hogy kívül sokkal drágább, és fél órán keresztül ez a valaki azt magyarázta nekem, hogy „Megátkozlak! Megátkozlak, hogy addig ne legyen nyugodt az álmod, amíg ki nem javítod egy hibádat.” Így válaszoltam: „Csak egy hibát?! Óh, ma nagyon kegyes vagy.” És tudjátok, telt-múlt az idő, és nagyon nyugodtan aludtam, de nem tudtam kijavítani ezt a hibát. De ezen év folyamán, sok más bhakta segítségével, valahogy ez a súlyos hiba elillant. Mint egy szellem, semmivé vált! Szóval, mikor egy év után találkoztam ezzel a személlyel, aki olyan dicsőséges volt, hogy megátkozott, azt mondtam neki: „Köszönöm az átkod! Bráhmin vagy, és a bráhminok átka működik. Az átok hatására eltűnt ez a hiba. És mivel egy bráhmin átka oly erős, megáldanál kérlek?”

Ha tehát megátkoztok valakit – persze az átok nem egy szép gyakorlat, ha tehát sétáltok Szófia szerte, ne átkozzatok meg embereket itt-ott – azonban ha valakit meg kell átkoznotok, tegyétek ezt oly módon, hogy az illető tiszta bhaktává válhasson. Mert az ilyen átok áldássá válik. És ez nem vicc. Amikor egy évvel ez előtt hallottam ezt az átkot, azt gondoltam: „Uh! Ez valami szokatlan; ezt még sosem hallottam – valaki direktben megátkoz a telefonban.” Korábban volt már olyan érzésem, hogy valaki talán átkoz engem, de ez alkalommal teljesen egyértelmű volt, direkt. Persze ugyanakkor éreztem, hogy ez álruhás áldás. Mégis, akkor semmi módon nem láttam a megoldást! Nem volt kiút a helyzetből. Voltatok már olyan helyzetben, amikor nincs kiút, nincs megoldás? Néha megesik. De amikor az átok áldássá vált, nagyon örültem. Néha az áldás álruhában érkezik. Máskor az átok jön álruhában. De bármit is ad neked egy vaisnava, légy vele elégedett. Ilyen egy vaisnava ereje.

Természeted szerint éred el, fejleszted ki hitedet. Legyünk hát nagyon óvatosak azzal, hogy milyen a természetünk. És ha tükörbe nézel, látni fogod milyen típusú a hited.

Olvassunk néhány gondolatot a szent könyvből, a Srímad Bhagavad-gítából. Beszélgessünk a hitről. Ez a tizenhetedik fejezet, a kezdet. A fejezet címe „A hit fajtái”.

A hit az emberi lény elemi része. Most nagy általánosságban beszélek. Hit a jelen év sikerességében, vagy abban, hogy a főnököm kifizeti a fizetésem; és még sok más fajta hitünk van. De a valódi hit, az a hit az Isteni áldásban.

Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy csak egy fajta hit van, de a hit nagyon is különböző az emberek eszményei és természete szerint. És ez az amit Krsna megvitat ebben a fejezetben Ardzsuna kérdését követően. Ardzsuna így kérdezett: jé sásztra-vidhim utszrdzsja jadzsanté sraddhajánvitáh | tésám nisthá tu ká krsna szattvam áhó radzsasz tamah – „Óh Krsna, mi a helyzete azoknak, akik nem követik az írások elveit, hanem a saját elképzelésük szerint imádnak? A jóságban, szenvedélyben, vagy tudatlanságban vannak-e?” [1]

Persze nagyon nehéz egy verset kiválasztani a Gítából, mert itt Ardzsuna visszautal Krsna korábbi válaszaira. Mert korábban Krsna azt mondta „ha az emberek nem követik a sásztrák tanácsait, nem érhetnek el Engem”. Most pedig Ardzsuna partner a párbeszédben. Igaz? Nem mondja azt: „Igen, Uram!” Azt  mondja: „Igen, de…” Azt gondolom tehát, hogy néha igaz követői vagytok Ardzsunának: „Igen, de…” Mert Ardzsuna azokkal a gondolatokkal él, amiket Krsna ad neki. Krsna tehát azt mondja: „Kövesd az írásokat”, de mi történik azokkal, akik nem követik az írásokat? – ez Ardzsuna kérdése. Jó ez, helyes ez, szenvedélyes, vagy tamaszikus – milyen típus? És egy ilyen jó kérdés után Krsna, a mindenható Isten, képes megfelelő választ adni. Persze, kérdés nélkül is tudna megfelelő választ adni; de a történet szépsége érdekében, úgy inspirálja Ardzsunát, hogy az megfelelő kérdéseket tegyen fel, hogy elmondhassa, amit akar. Srí-bhavaván uvácsa | tri-vidhá bhavati sraddhá déhinám szá szvabháva-dzsá | száttvikí rádzsaszí csaiva támaszí cséti tám srnu – „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: A természet kötőerői szerint, melyben a megtestesült lélek leledzik, hite háromféle lehet – jóságban, szenvedélyben és tudatlanságban lévő. Most hallj erről.” [2]

A három egy jó szám. Az egy is egy jó szám. Az egy Krsna. Kettő. Mi a helyzet a kettővel? Az is jó? Igen! Mindig kettő, igaz! Ez tehát (a győzelem jele), nem Winston Churchill találmánya, hanem egy ősi tradícióból származik. Madhvától jön, több ezer éves tradícióból. Mert Madhva Ácsárja a vaisnavizmus egy ősi és erőteljes tanára volt. És mindig arról beszélt, hogy van a lélek és a Felsőlélek. Mindig kiegészítette a mondatot. Sosem mondta: „Van Isten!” Azt mondta: „Van Isten, és van a lélek.” Mindig kettő. A „győzelem” tehát innen származik. Az egy és a kettő is mind jó számok. A három is egy nagyon jó szám. Nos, folytathatnánk a számokról szóló beszélgetést, de most a hitről kell beszélnünk, a különböző fajtáiról. A következő versben így folytatja: „Óh Bharata fia, a természet kötőerőinek hatása szerint az egyének különböző fajta hitet fejlesztenek ki. Úgy mondják az élőlények hite különbözik aszerint, hogy milyen kötőerőben vannak.” [3]

Mi tehát ez a három erő, nevezzétek meg ezeket. Sjám?

Sjámaszundara: Van a tama-guna, a radzsa-guna és a szattva-guna.

Tírtha Mahárádzs: Igen. De gondolj csak bele, hogy valaki most először ül itt közöttünk, és mi kódokban beszélünk: „Mi ez a három erő?” „Szattva-guna, radzsa-guna és tama-guna”, mennyit fog érteni belőle? Kérlek adj egy kis magyarázatot!

Sjámaszundara: Ezek tehát az anyagi természet módozatai. Az egyik, általános módozat a tudatlanság, a második a szenvedély, a harmadik pedig a jóság. És ezek a keretek magukba foglalnak mindent, amivel csak találkozunk az anyagi természetben, mint például az étel, amit eszünk, vagy bármi más, ami kötöttségünkkel kapcsolatban áll.

Tírtha Mahárádzs: Ühm. Ha azonban egy általános megfogalmazást szeretnénk adni arról, hogy mi ez a három erő, mondhatjuk, hogy az első a súly, vagy nehézség, a második az energia, a harmadik pedig a fény. Ha tehát van valami tömeg, meg némi energia, és valami fény, akkor válik teljessé a kép.

Ebből tehát könnyebben megérthetjük, hogy mik ezek az erők. Láthatjátok, hogy mindennek van tömege – a megértésünknek, az életünknek, a testi létezésünknek, a bolygóknak. Ha az energiát hozzáadjuk a tömeghez, elkezd mozogni, működni, funkcionálni. Az aktiváló erő tehát az energia. És ha azt mondom, hogy tele vagy radzsasszal, az nem panasz, hanem dicséret. Azt jelenti, hogy tele vagy energiákkal. De annak érdekében, hogy megfelelő célra használjuk az energiáinkat, némi fényt is hozzá kell adnunk a képhez. Ha tehát van egy nagy tömeg és sok energia hozzá, de hiányzik a fény, az katasztrófa. De ha hozzá tudjuk adni a fényt, akkor minden energia és az egész test megfelelő módon fog működni.

(folytatjuk)

Gauraszundar kérdése: Valamikor nagyon régen azt mondtad, hogy ha látni szeretnénk az Urat, akkor vakká tesz minket. Hogyan hozható tehát összhangba: szeretnénk látni az Urat, de ugyanakkor, ha megjelenik, vakká tesz bennünket, mert nincs meg a szemünk hozzá, hogy lássuk Őt?

Tírtha Mahárádzs: Ezért nagyon egyszerű a megoldás, mert követnünk kell a bhakti kilenc alapelvét. Ez a lista nem a „darsanam kírtanam” [1]-al kezdődik, hanem „sravanam kírtanam” [2]-al. Ne aggódj tehát azon, hogy látod, vagy nem; hallj Róla! Hallgasd az előadásokat, beszélgetéseket, halld a szent nevet. És akkor látni fogsz. Ez olyan, mint a marketing. Elkezdik azt mondani a televízióban, hogy az adott mosópor a legjobb! Látod: a ruhák, amiket ezzel a mosóporral mostak, sokkal fehérebbek, mint a másikkal mosottak. És elkezded látni – igen, ez fehérebb! Habár egyforma. Igaz? Ha hallgatod, elkezded látni. Ez a marketing. A lelki marketing ugyan ilyen – ha hallasz róla, látni fogod. Függetlenül a vakságtól. A darsanam kírtanam tehát érdekes, de a sravanam kírtanam az eredeti verzió.

Nem kell hinned benne. Próbáld ki. Mert a vakon követés nem segít. Tesztelnünk kell, ki kell próbálnunk: ha őszintén, teljes odaadással csináljuk, mi lesz az eredmény? Próbáljátok ki. Nem kétséges, Krsna vakká tehet minket, de a helyes látást is megadhatja nekünk.

Tudjátok, sok ember fut ez után a „lelki látás” után, valamiféle „mágikus képességek” után. Ez manapság nagyon népszerű. Mások az ufókkal próbálnak meg találkozni. De én mondom, ha ezek az emberek azt mondják, hogy látnak valamit, de nem tudják értékelni a ragyogást a vaisnavák arcán, akkor vakok. Nem látnak semmit. Az ufók tehát köztünk élnek. A vaisnavák! Megismétlem tehát: az ufók köztünk élnek! Mert a bhakták másik világból érkeznek és egy másik világba távoznak.

Ardzsuna Krsna kegyéből elérte az isteni látásmódot. Így tehát nagy az esélye annak, hogy velünk is megtörténik, ha olyan őszintén fohászkodunk, ahogyan Ardzsuna tette.

Mi az együttes mantrazengés másik neve – hogy mondják szanszkritul? Szankírtan – helyes. Mit jelent a szankírtan? A kírtant értjük, ez a nevek zengése és éneklése. És mit jelent a szan? Együtt énekelni. Ha ülsz otthon és zenged a neveket, az rendben van. Ez a kírtan. Ha nem vagy erős, akkor kír. Vagy pedig tan. Gyenge kírtan, fél kírtan. De amikor összegyűlünk ez a személyes kírtan szankírtan kezd lenni. “Szan”, azt jelenti együtt, együttes törekvés, együttes erő. De a “szan” azt is jelenti “szamjak”. Szamjak – a kírtan tökéletessége. Ha tehát tökéletessé akarjuk tenni mantrazengésünket, akár énekléssel, akár az imafüzérünkön zengve, igen kedvező, ha másokkal együtt csinálod.

Néhányan azt mondják, hogy a felszabadulás magánügy. Te és Isten. De mondhatjuk, hogy a bhakti-jóga közösségi ügy, szádhu-szanga. Ezért a folyamatunk öt gyakorlata a következő: náma-kírtana, szádhu-szanga – a nevek zengése, társulás a szentekkel – a Srímad Bhágavatam és a szentírások hallgatása, szent helyen élni, és a múrtik imádata. Ez tehát nem egy bonyolult vallás. Mindössze öt alapelv.

Próbáljátok meg tehát mindig tökéletesíteni a mantrazengéseteket. Csak egy minőség van, amit hozzá kell adnunk a mantrazengésünkhöz, és ez a szolgálatra való vágy. Raghunáth dász gószvámí, aki a hat gószvámí közül a legfőbb raszik ácsárja, ott ül a Rádhá-kunda partján és Rádháráni különleges kegyéért fohászkodik, hogy be tudjon kapcsolódni a szolgálatba. Ilyen legyen a mi hangulatunk. És akkor bármikor is légy bajban, vagy hamis boldogságban, légy kapcsolatban a Legfelsőbbel. Akkor jön az igazi íz. Minden dicsőséget a szent névnek és az Isteni Párnak!

Jamuná kérdése: Mahárádzs, szeretném megkérdezni… Mert azt mondják, hogy magasabb szinteken a bhakti inkább egy hangulat, a mantrázás lágyít meg minket és tesz érzékennyé, vagy a társulás a bhaktákkal lágyít meg minket és tesz érzékennyé, hogy lágyabban és több érzéssel tudjunk mantrázni? Vagy a kettő együtt?

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó kérdés. Azt hiszem nemrég említettem annak a személynek a példáját, aki könyvből tanult meg angolul. És amikor angolokkal találkozott, megkérdezték: „Ez egy nagyon érdekes nyelv. Melyik is ez, amit beszélsz?” Ha tehát ülünk otthon, a szobánkban, kírtanázunk, ha ülsz otthon és mantrázol, egyáltalán nem biztos, hogy az szankírtan. De egyet értek, hogy a körülöttünk lévő bhakták minőségének és hangulatának óriási hatása van ránk.

Tudjuk, megérettük, hogy guru-bhakti nélkül nincs Krsna-bhakti. Ha tehát a lelki tanítómesterünkön meditálunk, előbb-utóbb átvesszük a hangulatát. Ez egy misztikus tranzakció. Mindazonáltal a mantrázásnak és a társulásnak is működnie kell, mind a kettőnek. A válasz az ilyen kérdésekre általában nem egyik vagy másik, hanem mindkettő.