Sharanagati

Ha a létezés létezik, akkor csak örökkévalóság van, vagyis nincs halál, nincs szükség, nincs üresség, semmi nem pusztul el, semmi sem vész el. Ezért ha hiányt, szükséget, veszteséget észlelsz, az valójában nem létezik – mivel csak a pozitív létezés van. De akkor mi a helyzet a nem létező dolgokkal? Ami nem létezik, az nem-létezőként létezik. Ez a szofizma Arisztotelésztől származik: azok a dolgok, amik nem léteznek, nem-létezőként léteznek. Az elmúlt 30 évben sokat gondolkodtam ezen. A nem-létezés nem létezhet, mivel csak a létezés van, ezért azok, amik nem léteznek, a nem-létezés állapotában léteznek. Ez a létezés világának pozitív követelménye. A nyúlnak nincs szarva, ezért a nyúl szarva nem-létezőként létezik. Ez lehet, hogy ellentmondásnak tűnik, vagy hangzik, de inkább az ebben az életben lehetséges összes tapasztalat egyszerű verziója, ez pedig a pozitivitás igenlése: csak a létezés létezik.

Nem kétséges, ez kemény dió. Végül mondhatjuk: a hiány létezése pontosan ebben a nem-létezésben ragadható meg, érthető meg, közelíthető meg. Ez az előbbi fejtegetés megfordítása. Ha a nem-létező dolgok megragadhatók azon állapotukban, hogy pozitívan nem-létezőként léteznek, akkor a hiány létezése, a veszteség, a nem-létezés csakis a nem-létezésben ragadható meg.

Hogyan létezik a hiány? Kizárólag nem-létező elvként létezik, mivel csak a teljes, pozitív létezés van, és semmi nem hiányzik.

Ez nem csak szójáték, vagy haszontalan szofizma. Ez nagyon fontos a számomra; ez a kérdés a látásmódom gyökere: mi a valóság, mi a létezés, mi létezik? És az Upanisadokban ez áll: vannak, akik azt mondják, a világ a nem-létezésből (aszat) származik. De hogyan tud a valóság (szat) a nem-valósból (aszat) származni? Ha az aszat az eredet, akkor minden az eredetéhez fog vissza térni, az aszat-ba. És nem találom logikusnak, hogy a valótlanból valami valós származzon. Aszató má szat gamaja[1].… Ezért mondják, hogy a szat létezik, vagyis a létezés létezik! Magában foglalva, hogy a nem-létezés nem létezik. Akkor azonban egy ön-ellentmondás lenne a logikai-rendszeren belül (szvagata-bhéda). Ezért azt mondhatjuk, hogy a nem-létezés, az aszat, a valótlan, a hiány, csakis ebben a speciális állapotban, a nem-létező dolgok, tárgyak, eszmék, állapotában létezik. Ami azt jelenti, hogy végül a nem-létezés tényleg létezik, anélkül, hogy ellent mondana az eredeti paradigmának, azonban egy nagyon különleges állapotban, a nem-létezés állapotában.

A Brahma-szanhitában az áll, hogy Svétadvípán az idő az örökkévalóság áldásos állapotában létezik, ezért ott egyetlen pillanat sem vésze el soha.

Azt gondolom, abban megegyezhetünk, hogy önzetlennek lenni nagyon nehéz – dolgozol, csinálod, és nincs visszajelzés. Szolgálod Gurudévád és nincs visszajelzés. Elkészíted a szabdzsit és nem eszi meg. Vagy zenged a mantrákat és nem hullnak könnyek a szemedből. Önzetlennek kell lennetek. És a kötelességeteket is el kell végeznetek. Ha nem tudod lelki szolgálatodat odaadó szeretetből végezni, akkor csináld kötelességként.

A pénz – mint kárpótlás, mint cél, vagy ambíció – nagyon durva, néha tehát készek vagyunk egy kicsit önzetlenek lenni, ha nincs anyagi visszajelzés. De azt gondolom, hogy ha nem kapsz érzelmi visszajelzést, jó szavakat, köszönetet, semmit – akkor nagyon nehéz önzetlennek lenni. Így van? Gyakorlatilag lehetetlen – megpróbálod, csinálod, csinálod, majd azt mondod: „Várjunk csak, ez haszontalan! Oda sem figyel rám. Próbálom szolgálni, a legjobbat próbálom kihozni magamból, de nincs eredmény!”

Valójában önzetlennek lenni tehát nagyon nehéz. És mi áll a Siksástakam utolsó versében? Elmondom nektek, hogy valami rendkívüli! Vigyázzatok hát! Ne fohászkodjátok túl sokat ezt, mert megnyilvánul.

„Krsna szeretettel magához ölelhet…” Óh, ez szép! „…vagy el is tiporhat…” Aha, ez az önzetlen rész. „… Lehet, hogy összetöri a szívem az által, hogy elrejtőzik előlem.” Elvégre Rá nem vonatkoznak az erkölcsi elvek… Ugorjuk át ezt a részt. „De tegyen bármit is, amit csak szeretne, Ő a szíven egyetlen Ura, és örökre az is marad.”

Ez tehát az én ambícióm – hogy életről életre önzetlen szolgád lehessek. Ez nem a: „Mindennap kenyerünket add meg nekünk.” Életről életre odaadó, önzetlen szolgád vagyok. Ha így fohászkodsz, Krsna segíteni fog, hogy szavaid szerint cselekedj.

Az önzetlenség egyike a lelki személyek nagyszerű tulajdonságainak. A másik pedig a büszkeség nélküliség. Mert ha van közönség, nagyon könnyű nagy szentnek lenni – ha sokan látják, hogy milyen nagyszerű vagy, és elámulnak áldozathozatalod láttán, és mindenki rohan, hogy szolgálhasson, habár nagy lemondásban élsz. Ezért sokszor láthatjátok, hogy a guruk az elején soványak, a végén azonban pocakot növesztenek.

Gondolkodjatok el rajta. Formailag még nem cselekedtek lemondottként, de azt gondolom, hogy mindannyiunknak sok dologról kell lemondanunk, sok dolgot kell felajánlanunk életünk során. Oly sok ragaszkodást veszítünk el, sok vágyunk marad beteljesületlen – ez a lemondás. Sok ragaszkodást kell feladnotok – néha kényszerből, máskor egy magasabb nézőponthoz érve. Ezért azt mondják: amit nem adsz oda, azt elveszíted. Ezért jobb adni. Akárhogy is, előbb vagy utóbb mindent elveszítünk. A koporsón nincsen zseb. Mit vihetsz magaddal? Jobb önzetlennek, odaadónak és büszkeség nélkülinek lenni.

De bármikor és bármelyiktek is váljon lemondottá, kérlek, legyetek nagyon óvatosak, mert a lemondás erőt generál. Gyakorlatilag minden lelki gyakorlat erőt generál. Ha zenged a mantráidat, felrobbannak a bombák. Oly sok lelki energiát gyűjtesz, generálsz, hogy valahová oda kell adnod, használnod kell valahol. Különösképp ha tényleg lemondasz a világi ambíciókról. Ha nem pazarolod az energiáidat világi ambíciókra, az azt jelenti, hogy energiatöbblettel rendelkezel. Ez egy vonzó aurát hoz éltre körülötted, és lesznek, akiket ez megérint. De sose higgy a könnyű és olcsó figyelemnek. Sose válj élvezőjévé a helyzetnek. Mindig maradj meg szolgának. Az nagyon biztonságos.

Kámen kérdése: Fel tudsz áldozni valamit, ha az nem a tiéd?

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó kérdés! Van bármi is, ami a miénk?

Jamuná: Igen! A szeretetünk.

Tírtha Mahárádzs: Ez tehát a végső áldozat. Mert általában rajtunk kívül álló dolgokat áldozunk fel – virágok, némi gabona, idő, pénz, eszközök, ez meg az. Tégla… Néha krumpli. De nagyon kevés dolog az, ami valójában a miénk. Az egyik az életünk, a másik a tudatosságunk, és a harmadik a szeretetünk. Ha tehát odaszenteljük ezt a három dolgot – az életünk, a gondolataink és az érzéseink – akkor mindent feláldoztunk.

De végső soron csak a szeretet a lényeg. Minden más másodlagos. Szat-csit-ánanada, a létezésünk, a tudásunk, vagy tudatosságunk és a szeretetünk.

Igazából ez is az isteni energiák tükröződése. De Krsna valamilyen céllal adta a dzsíváknak ezeket a tulajdonságokat. Nem volt önzetlen; mindet vissza akarta kapni. Az egyedüli ok tehát, amiért van életünk, érzéseink, tudatosságunk, hogy odaszenteljük az isteni kapcsolatban és szolgálatban. Más dolgok nem a miénk. Még a test sem. Olyan, mint egy eszköz, egy jármű, hogy eljussunk a célállomásra.

Egyszer beszélgettem egy nagyszerű grhaszta bhaktával, és azt mondta: „Óh, amikor brahmacsárí voltam, olyan boldog voltam! Minden nap osztottunk, ide-oda utaztunk, este praszádamot főztünk… Most fenn kell tartanom, csinálnom kell, dolgoznom kell, pénzt kell keresnem – mindazonáltal végül le kell mondanom mindezen dolgokról! Miért kell hát ezt csinálnom?!” Így válaszoltam: „Anélkül, hogy összegyűjtenél valami, hogy tudsz róla lemondani? Hogyan tudsz bármiről is lemondani?” A válasza ez volt: „A-ha!”

Krsna tehát hosszútávon gondolkodik. Először a gyűjtögetésben foglal le, hogy megtaníthasson, hogyan mondj le. Érted gondolkodik.

Jamuná kérdése: Nem olyan az Ardzsuna és Krsna közötti kapcsolat, mint a guru-tanítványi viszony?

Tírtha Mahárádzs: Igen, valójában a kapcsolat a guru és s sisja között, isteni. És igazad van, olyan, mint egy invitálás. Gurudév meginvitált minket: “Miért nem csatlakozol a vaisnavák táncpartijához?” Akkor jön az ellenállás: „Óh, Guruév, nem tudok szanszkritul.” Akkor Gurudév azt mondja: „Óh, ez nem számít!” „De nem ismerem a dalokat a daloskönyvben.” Gurudév így válaszol: „Semmi gond, ez majd a második avatás után jön.” De akkor előállsz a végső alázatos kifogással: „Óh, Gurudév, nem vagyok alkalmas.” Ekkor várhatod, hogy Gurudévád ezt válaszolja majd: „Óh, nem, nem, nem, nagyon is alkalmas vagy.” De, hogy összetörje a lelki hamis egoizmust, a guru így szól majd: „Igazad van, nem vagy alkalmas.” És elkezdődik a hamis egoizmus lerombolásának folyamata. Legutóbb valaki megkérdezte: „Nem lehetne a hamis egoizmust valamilyen könnyű, finom módon lerombolni?” De azt gondolom…

Akárhogy is, ez egy táncba hívás. Ezért közelebb kell kerülnünk a lényeghez. És sok hibát fogunk elkövetni. Akárhogy is, folytatnunk kell, folytatnunk gyakorlatainkat. Ha mesterünk elégedett, akkor mi mind biztonságban érezzük magunkat. Ha nem elégedett, meg kell próbálnunk jobban megérteni, hogy mi a probléma. De sose feledjük, hogy a guru nem ránk mérges, hanem értünk. És ez nagy különbség. Ameddig a guru kiabál veled, még van remény. Amikor már nem kiabál, az utolsó remény is elveszett.

De tudjátok, ez az invitálás igazán nagyon különleges. Gurudév is mindig egy másik szintről beszélt. Sokszor nem értettük, miről beszél. És csak úgy szórta az ötleteket.

Az odaadó szolgálat egy tánc. A ritmusa a mahá-mantra zengése. A melódia pedig sokszor összetöri a szíveket. Hullámokban és körökben mozog. Nagyon szerencsések vagyunk, ha meginvitálnak. Esetünk pedig hasonlít Ardzsunáéhoz; habár minden ellenvetésünket és érvünket felsorakozatjuk – elvesztünk. Elveszett eset vagyunk, már a kezdetektől fogva.

És Gurudév néha nagyon egyedi ötletekkel áll elő. Mint: „Építenél nekem egy házat?” „Igen, Gurudév, építek egy házat neked.” És akkor jössz a kész ház kulcsával: „Gurudév, kész vagyok ezzel a szolgálattal.” Ő így szól: „Lerombolnád nekem ezt a házat?” Így válaszolsz: „… Igen, Gurudév, ahogy szeretnéd.” Majd visszatérsz és így szólsz: „Befejeztem, Gurudév.” Mire Ő: „Építenél nekem egy házat?” „Igen, megteszem.” Visszatérsz a kulccsal: „Gurudév, elkészültem a szolgálattal,” és így válaszol: „Lerombolnád a házat?” Tizenhatszor romboltatta le a házat a guru. Gondoljatok csak bele. A tizenhatodik után a tanítvány megkérdezte: „Gurudév, kérdezhetek valamit?”

Jamuná: Milyen alázatos! A tizenhatodik után!

Tírtha Mahárádzs: Ilyen az ősi India, Jamuná, ez nem a huszonegyedik századi Bulgária. Tehát: „Gurudév, szükséged van erre a házra?” A guru így válaszolt: „Nem. De szerettem volna tudni, hogy vajon neked szükséged van-e rá vagy nem.”

A guru tehát segít bennünket önzetlenné válni.

Vagy egy másik nagyon szép példa, amikor egyszer Gaura Kisóra dász Bábádzsí meglátogatta Bhaktivinód Thákurt. Gaura Kisóra dász Bábádzsí egy igen lemondott személy volt, aki teljes mértékben átadta magát a mantrázásnak és a mély meditációnak. De egyszer volt egy nagy vihar Navadvípban, és az éjszaka folyamán valaki kopogott Bhaktivinód Thákur ajtaján. Kinyitotta az ajtót és Gaura Kisóra dász Bábádzsí állt ott. Nagyon személyes volt a kapcsolatuk, Bhaktivinód gurujaként tekintett Gaura Kisóra dász Bábádzsíra. De tudjátok kissé szokatlan volt, hogy éjszaka, egy nagy vihar közepette, valaki kopog az ajtódon. Gaura Kisóra megkérdezte: „Van egy krumplid?” Bhaktivinód így válaszolt: „Várj egy percet, mindjárt megnézem. Lássuk csak…” Átkutatta a házat és talált egy szem krumplit. Odaadta hát Bábádzsí Mahárdzsnak és így szólt: „Itt a krumplim.” Ő pedig elvette és továbbállt.

Gondoljatok csak bele, alszotok, a Rádhá-Krsna líláról álmodtok, és jön Gurudév: „Van egy krumplid?” Egy kissé szokatlan kérdés, az éjszaka közepén! De aztán elsétált az egy szem krumplival – ez még annál is szokatlanabb.

És Bhaktivinód gondolkodni kezdett: „Mi történt? Milyen különleges formájában lehetett az extázisnak Bábádzsí Mahárádzs?” És végül erre a következtetésre jutott: „Óh! Talán ragaszkodtam a krumplimhoz. Eljött, hogy megmentsen ettől a ragaszkodástól.”

Ezért, kedves családok, legalább egy szem krumpli legyen a kamrában – ha kopogtat a lelki tanítómesteretek az ajtón, tudjatok adni neki valamit.

Jamuná: Mire szolgált a krumpli?

Tírtha Mahárádzs: Nem, a lényeg az volt, hogy megszabaduljunk a ragaszkodástól.

Tírtha Mahárádzs: Mi a mi áldozatunk, amit minden nap bemutatunk?

Krsna-prija: A szent nevek zengése.

Tírtha Mahárádzs: Ezt hívják szankírtan-jagjának, így van. Ez ennek a kornak az áldozata – a szent nevek együttes zengése. Mi a szent nevek zengésének eredménye, Dámódar?

Dámódar: Az istenszeretet elérése.

Tírtha Mahárádzs: Helyes. Igen. Egyszerű szeretet, vagy extatikus szeretet?

Dámódar: Előbb az egyik, majd a másik.

Tírtha Mahárádzs: Igen. A szent nevek zengésének végső eredménye tehát nem egyszerűen a karma kiegyenlítése, vagy a felszabadulás elérése, nem is beszélve egy jobb élet biztosításáról önmagunk számára a Föld bolygón. A cél az istenszeretet. Ezzel az áldozattal tehát – ha szépen végzed – ezt a célt tudod elérni. De minden képesítést alkalmaznunk kell jagjánk, áldozatunk során – önzetlennek lenni, odaadónak, anyagi vágyak nélkül, követni a szabályokat, az írásokat. És hittel csinálni. Mert mantrázhatsz évmilliókig; ha nincs hit, nem éred el a célállomást.

Ennyit tehát az áldozatról. Az áldozat könnyű és édes – ha hozzá adod ezeket a kis fűszereket.

Jamuná kérdése: Beszélnél Ardzsuna áldozatáról a Gítában? Mert ő nem akar harcolni és Krsna arra kéri, hogy harcoljon, ez tehát egy áldozat a részéről. Mondhatjuk azt, hogy a harc volt az ő jagjája?

Tírtha Mahárádzs: Ez egy nagyon jó pont. Krsna arra invitálta Ardzsunát, hogy végezze kötelességét. A szattva szintjén kezdte: „Végezd a kötelességed és ne ragaszkodj az eredményhez.” A szattvikus áldozat két minősítője. De amikor Krsna látta, hogy Ardzsunát nem nagyon érintette meg az a szattvikus invitálás, akkor kicsit háttrébb lépett és megpróbált Ardzsuna szenvedélyes érzelmeire hatni: „Nagy hős vagy. Ha megszöksz, az botrány! Az emberek rólad fognak beszélni, és azt nem fogod tudni elviselni.” Ha a szattvikus nem működik, használhatod tehát a szenvedélyes ösztönöket. És amikor még ez sem hatott teljes mértékben Ardzsunára, akkor Krsna úgymond, zárójelben, tamaszikus invitálást használt, csodák bemutatása valaki meggyőzése érdekében: „Itt a négy kezem. Itt az univerzális formám.”

Jamuná: A csoda tehát a C terv?

Tírtha Mahárádzs: Igen. Ha az egyik módszer nem működik, próbáld meg a többit. De komolyan gondolom! Látni a jeleket – ez nagyon primitív. Ha az ösztöneid vezérelnek – az nagyon szenvedélyes. Ha követed a kötelességed – az szattvikus. Ha pedig szeretetteljes odaadással cselekszel – azt hívják bhaktinak.

De Ardzsuna már eleve elveszett ügy volt. Már az elején vesztett Krsnával szemben. És ugyanakkor az egész beszélgetés olyan, mint egy tánc: Krsna invitál, Ardzsuna ellenáll… De mikor végül Krsnának sikerül táncba vinnie Ardzsunát, amikor kész volt ugrani, amikor Krsna végre megszüntette Ardzsuna minden ellenállását, akkor végső trükként így szólt: „Most cselekedj, ahogy jónak látod.” Amikor nincs kiút, nincs ellenállás, semmi, amikor Ardzsuna azt mondta: „Mindent megteszek, ami kérsz.” akkor Krsna azt mondja: „Gyakorlatilag úgy cselekedhetsz, ahogy jónak látod. Megadom a szabadságot neked.” Miféle szabadság az?

Olyan ez, mint a kommunista időkben: jogodban állt egyet érteni. Ez volt a szabadságunk, hogy „Igent!” mondhattunk. Látjátok? Ez tehát a lelki kommunizmus. Megvan a jogunk, hogy „Igent!” mondjuk. Az „Igen!”-ünk jelentsenk tényleg „Igen!”-t. Ne pedig egy rejtett „Nem”-et. Nem egy olyan „igen, de”-t – Az „Igen!”, azt jelenti „Igen!”. Ilyen egyszerű.

Ha látod ennek a táncnak a szépségét!

„Az áldozatok közül az van a jóság minőségében, amelyet a szilárd kötelességtudat és az Írások szabályai szerint hajtanak végre, anélkül, hogy ennek fejében valami jutalomra vágynának. Óh, Bharaták legjobbja, a szenvedély kötőereje jellemzi azt az áldozatot, melyet valamilyen anyagi célból, haszonlesően és kérkedően hajtanak végre. A tudatlanság kötőerejében lévőnek kell tekinteni az Írások parancsaival ellenszegülő áldozatot, amelyikben nem osztanak lelki ételt, nem zengenek himnuszokat, nem jutalmazzák meg a papokat, és amelyik hit nélküli.” [1]

Az áldozatot a természet különböző kötőerői is befolyásolják. Ha a fény, szattva befolyása alatt állsz, akkor a szentírások útmutatását követed, de sajnos, ahhoz, hogy ezt elérd, tanulmányoznod kell a sásztrákat. Újabb áldozat! Idődet és figyelmedet kell áldoznod a tanulásra. Ez úgy hívják szvádhjája-jagja – az írások tanulmányozása. És ez nem csak egyszerű tanulmányozást jelent, hanem ismétlést, zengést, az írások dicsőítését. Szva-ádhi – önmegnyilvánult szentírások – ez azt jelenti, hogy mialatt zenged, a vibráció magától nyilvánul meg. Szvádhjája-jagja azt jelenti, hogy amikor ismétled, amikor zenged a slókákat, érezni fogod a vibráció hullámait.

Először tehát tanulj! És végezd, mint kötelességet. És mi a valódi kötelesség? – amikor valamit az ellenszolgáltatás reménye nélkül végzel. Ez jelenti az önzetlenséget.

Ezek a száttvik áldozat tulajdonságai – követed az útmutatást, önzetlen vagy, és sásztrikus.

De az az áldozat melyet valamilyen anyagi haszonért, vagy a büszkeség kedvéért végeznek – az a szenvedély minőségében van. A szenvedélyes áldozat mantrája tehát „Nekem!” Tehetünk bármit valamilyen anyagi, vagy pénzügyi ellenszolgáltatás nélkül? Nagyon nehéz. Nagyon könnyű embereket a pénz által inspirálni. Ha magasabb fizetést kapsz, futni fogsz utána. Ha olyan kurzust indítanál, hogy: „Dolgozz többet és jobban, kevesebb pénzért” – ki jelentkezne?

Egyszer leckét tartottunk. A nagy teremben egy üzleti szeminárium volt – több száz ember vett részt rajta, megtapsolták egymást: „Arany jubileum mert elérted az eladás és pénzcsinálás bizonyos szintjét, stb.” És egy másik kis teremben meg lecke zajlott a Bhagavad-gítáról: hogyan legyünk önzetlenek. Csak néhány ember vett részt rajta. De néhányan közülük vaisnavává váltak.

Másik alkalommal találkoztam egy fiatalemberrel a leckén, és láttam, hogy teljes figyelemmel hallgatta. A lecke után odamentem hozzá, és megkérdeztem: „Ki vagy, és mi történik veled?” Nagyon figyelmesen hallgatott, én pedig – szokatlan – de másfél órát beszéltem hozzá; és amikor valahogy megemlítettem, hogy alázatosnak kell lennünk, habár másfél órán keresztül állt, teljes figyelemmel, alázatosan, amikor meghallott az „alázatosság” szót, így szólt: „Igen, meg kell tanulnom, hogyan legyek alázatos.” Akkor azt gondoltam: „Ez egy bhakta.” És így is lett.

Bizonyos magatartásokból tehát, bizonyos jelekből, megértheted mi történik – Az emberek többsége önző törekvései után fut. De azok, akiket megérintenek az olyan eszmények, mint az alázat vagy az önzetlenség, az egy nagyon jó jel arra, hogy tovább ápolják.

Azok tehát, akik büszkeségből és becsvágyból végeznek áldozatot, azokat szenvedélyesnek hívják. Az önzetlenséget a Biblia is megemlíti: ne tudja a balkéz, mit csinál a jobb. Amit odaadtál tehát, felejtsd el! Namaha.

És „A tudatlanság kötőerejében lévőnek kell tekinteni az Írások parancsaival ellenszegülő áldozatot, amelyikben nem osztanak lelki ételt, nem zengenek himnuszokat, nem jutalmazzák meg a papokat, és amelyik hit nélküli.” [2]

Ha tehát általánosítjuk a különböző tulajdonságokat – ha a tradíció ellenében haladsz, és nincs hited, az a tudatlanság.

Nem szeretjük az áldozat szót:  „Óh, áldozzak fel valamit? Nem, akkor nem tudom majd élvezni azt!” De próbáljatok meg barátságban kerülni ezzel a szóval „áldozat”. Mert az áldozat egy édes dolog. Ha nem tudod átadni a szíved és lelked akkor nagyon nehéz. Ha átadod magad, az is nehéz, de édes. Igaz édesanyák? Van valami fogalmatok az áldozatról? Természetesen átadni a napokat és éjjeleket a gyermekekről való gondoskodásnak? Ha ott az odaadás, a szeretet, akkor ez nem egy nehéz kötelesség, hanem egy édes felajánlás.

Ezért volt az áldozat a fő eszköz az Istennek végzett szolgálatban, a védikus időkben. Különböző anyagokat, eszközöket gyűjtöttek össze, és a felajánláshoz, a rítusokhoz használták azokat. A hetvenes években rekonstruáltak egy nagy védikus áldozatot. A papok és résztvevők minden nap egy új szett kurtát és dhótit kaptak. Nem tudom hány kiló rizst használtak fel. Plusz az arany az áldozathoz, plusz a ghí. Óriási esemény volt tehát. Valahol Dél-Indiában, egy kis faluban mutatták be az áldozatot. Hét napos áldozat volt, és a pap mindent úgy csinált, hogy minden részletre fejből emlékezett. És volt néhány nyugati résztvevő is, akik két nagy könyvet készítettek az áldozatról – amit a bráhminok fejből tudtak. Akárhogy is, ez egy bonyolult rendszer. Bambuszból és pálmalevelekből egy nagy csarnokot készítettek a falun kívül, hogy ott tartsák meg az áldozatot. És végül, amikor vége lett a hétnek, mindent elégettek. Áldozatképpen. Nem a mi élvezetünkre, hanem a Legfelsőbbnek való felajánlásként

A tűz tisztító. És mint mondasz, amikor a tűzbe dobod a felajánlásaidat? Szváhá. Ki Szváhá? Szváhá Agni felesége. Agni a tűz, a tűz istene; Szváhá az istennő, aki mindent elvesz. De igazából nem csak azt kéne mondani „szváhá”, hanem „szváhá namaha”. Mit jelent a „namaha”?

Valaki: Meghajolni.

Tírtha Mahárádzs: Igen, igen, de még pontosabban?

Hari-lílá: Talán: „kérlek, fogadd el”?

Tírtha Mahárádzs: Nagyon közel jársz! Megragadtad a lényeget!

Kámen: Szertefoszlik, eltűnik.

Tírtha Mahárádzs: Igen, valaminek el kell tűnnie. Nagyon jó!

Hari-lílá: Nem beszélek Szanszkritul, de talán a „namaha” az elme felajánlását jelenti?

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó! Tanulnod kéne Szanszkritul! Mert ha megvan ez a hangulat és még némi tudást is hozzá adsz, teljessé válik. Namaha. Mi a „na” jelentése? „Na” azt jelenti „nem”, nagyon egyszerű. A „maha” pedig az „aham” fordítottja. A „namaha” tehát azt jelenti „nem nekem”. „Szváhá – Neked adom! Égesd el, vedd el!” És „Namaha – nem engem illet.”

Hari-lílá: Milyen jól hangzik, és milyen precíz.

Tírtha Mahárádzs: Nagyon helyes volt tehát amit mondtatok, hogy megpróbálunk átadni valamit, aminek el kell tűnnie, és így tovább – „Nem engem illet, hanem Téged!”

„Ványcshá-kalpatarubhjas csa krpá-szindhubbja éva csa patitánám pávanébhjó vaisnavebhjó namó namaha” – Namaha, ez a fohász nem nekem szól, téged illet és meg kell hajolnom. Ez tehát a mi áldozatunk. Amikor azt mondod „namaha” az azt jelenti, hogy nem nekem, téged illet.

Egyszerűen összefoglalva tehát, ez az áldozat – valami, ami nem engem illet, valami, ami a tiéd.

Jadunáth kérdése: Gurudév, beszélnél nekünk kicsit bővebben Tulaszí Déví imádatáról? Mert gyakran úgy tekintünk Tulaszí Dévíre mint egy kis fára, akit imádni kell, és valami tőlünk különállóként tekintünk rá, és nagyon ritkán ismerjük fel, hogy igazából a részünk, mint például a kanthi-málá és, hogy az a szolgálat, amit ő tesz értünk, sokkal nagyobb, mint amit mi végzünk felé. Odaadó szolgálatát adja, miközben a testét adja nekünk, hogy mi jobban tudjuk végezni szolgálatainkat. Beszélnél egy kicsit bővebben arról, hogy hogyan kéne bánnunk vele és az imádatáról?

Tírtha Mahárádzs: Hogyan imádjuk Tulaszít? Jól értettem, hogy azt mondtad, hogy Tulaszí a testünk részévé, a létezésünk részévé válik?

Jadunáth: Mindig velünk marad, és nem választható el tőlünk. Amikor valami különállót szeretnénk imádni, akkor az oltárra helyezzük, vagy az oltár közelébe, de nem becsüljük meg, amikor velünk van. Úgy értem, hogy elhanyagoljuk őt, nem bánunk vele szépen.

Tírtha Mahárádzs: Nos, vannak bizonyos sablonok a gondolkodásunkban, vagy ahogy gondolkodunk. Általában azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az alany és minden más tárgy. Itt vagyok én mint az alany, és ott van Tulaszí mint tárgy. De meg kell változtatnunk ezt a nézőpontot, ahogyan te említetted, Tulaszí kész közeledni hozzánk. Tehát nem úgy van, hogy én felteszek egy tulaszí nyakláncot a nyakamra, hanem Tulaszí vesz körül.

Változtassátok tehát meg a látásmódot. És hogyan lehetséges ez? A szolgálat által. Tulaszí szolgálatával – Tulaszí Krsna számára egy szent növény – és egyben egy tiszta bhakta is. Egy tiszta bhaktát szolgálva, a tiszta odaadást éred el. Néha élő formában imádjuk őt, mondhatjuk, mint egy növényt. De amikor Tulaszí egy máláként nyilvánul meg, akkor is legyen meg ugyan ez a mentalitás.

A málánk imádata azt jelenti, hogy sosem hagyjuk éhezni. Ez azt jelenti, hogy mindig számoljuk rajta a mantrákat. Különösképp az elején ajánlott, hogy kenjük be a dzsapa-málát ghível. De minden nap nem kenheted be a dzsapa-máládat ghível. Habár a ghí a legjobb zsiradék, a legjobb olajos anyag, van még egy ennél is különlegesebb olajos anyag. A ghí a tehéntől származik, ez a másik különleges anyag pedig az emberektől. A test egy specifikus részén nyilvánul meg – a kézen és az ujjakon, különösképp a nagyujjon és középsőujjon. Ez tehát a legjobb bedörzsölés a málá számára. Ha minden nap be szeretnéd kenni a máládat ghível, vagy a legjobb olajos anyaggal, csak zengd a mantrákat. És minél többet teszel a dzsapa-máládra, annál több termelődik az ujjaidon.

Sok bhakta azért mantrázik, hogy megtisztuljon. De ez szörnyű. „Kérlek, Istenem, ments meg engem, szolgálj engem!” Ez azt jelenti: „Adj nekem, adj nekem!” De: „Mit adhatok én Neked? Kérlek, foglalj el szolgálatodban. Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré!”

Az igazi mantrázásnak dicsőítésnek kell lennie. Ennyit a gyakorlatról. És ily módon elérheted céljaid. Ennyit a célokról.

Krsna-prijá: Kérdezhetek valamit a mantrázásról? A felavatás után, a mantrázás nagyon intenzív volt, de később adódott némi problémám. Aztán sok bhaktával beszélgettem, és biztos vagyok benne, hogy valahogy segítettek nekem, mert elindult a folyamat.

Tírtha Mahárádzs: Hmm! Kikkel konzultáltál? Hadd konzultáljak velük én is! … Rendben, folytasd csak.

Krsna-prijá: És pont akkor, amikor elkezdtek működni a dolgok, egy elektromos készülék felrobban a jobb kezemben!

Tírtha Mahárádzs: Édes Istenem!

Krsna-prijá: Nagyon fájdalmas volt, és pont azok az ujjaim sérültek meg, amik a dzsapázáshoz kellenek. A kérdésem tehát: adnál valami magyarázatot a történtekre?

Tírtha Mahárádzs: Nos, az első következtetés, hogy te egy nagy szent vagy! Ha hatást tudsz gyakorolni ezekre az energiákra, akkor igen befolyásos vagy. A második, hogy tekintet nélkül arra, hgoy az ujjaid töröttek, vagy sérültek, folytatnod kell a mantrázást. Mert ami zsiradékot adtál a dzsapának, az visszatér az ujjaidra. Gyógyító hatása van.

Mi a magyarázata tehát, hogy ilyen dolgok történnek? A mantrák nagyon erőteljesek. Mindig mondom nektek – Isten létezik!

Jadhunáth: Ez a mantrázás tehát lehet olyan mintha masszíroznánk az Úr lótuszlábait, mintha olajat öntenénk a lábaira, mivel Tulaszí Déví mindig az Úr lótuszlábainál van?

Tírtha Mahárádzs: Nos, ez egy szép formája a meditációnak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a dzsapa-málá kerek. És néha, ahogy a gyöngyök az ujjaink között futnak, a rásza táncra emlékeztetnek. És olajos lábbal elég nehéz táncolni.

(az előző rész folytatása) 

Tudjátok, ha a létezés különböző szintjein gondolkodunk, ha elszomorodunk alárendeltjeink hibáin, feljebbvalóink szintén el fognak szomorodni hiányosságainkat, hibáinkat látva. Ez egy karmikus hurok. Annak érdekében tehát, hogy elkerüljük ezeket a gondokat, nem szabad szomorúnak lennünk. Bizonyos dolgokat, bizonyos szintig el kell fogadnunk. Persze, amikor valami átlépi az arányokat, határt kell szabnunk. És amikor belépsz a küszöbön, ez nem lesz probléma a számodra. És ez nem azt jelenti, hogy nem fognak több hibát elkövetni. Azonban az egész atmoszféra megváltozhat, kevesebb lesz a hiba, és több a közös eredmény – a főnök és a beosztottak számára egyaránt.

Ahogy a Bibiliában áll: „Utáld a bűnt, de ne a bűnöst”, nem kell egyetértenünk a bűnnel, de magunkhoz kell ölelnünk a személyt. És ha foglyul ejtjük a szívet – persze ez egy kicsit költői munka tekintetében – de ha foglyul ejtjük őket, ha inspirálni tudjuk őket, hogy jobban teljesítsenek, akkor készek lesznek meghalni érted. De ez azt is jelenti, hogy nekünk is készen kell állnunk meghalni értük. Még azon a nagyon alap, nagyon emberi kapcsolaton is, mint az alkalmazott. Miért? Mert az emberek érezni fogják, hogy szépen bánnak velük.

Elmondjak egy másik történetet? Volt egy bhakta, akinek volt egy boltja. Lassan-lassan túlélt ez a bolt. Próbált segíteni más bhaktákon, hogy munkát adott nekik, de annyi sok problémája volt, hogy egy alkalmazottat el kellett bocsájtania. Ez a személy eltűnt, és kb. két év múlva visszatért egy köteg pénzzel, és így szólt: „Ameddig neked dolgoztam, el kellett lopnom a pénzed. Sokáig loptam a pénzed. Mivel drogokon éltem, meg kellett finanszíroznom az életem. Most véget vetettem ennek a rossz gyakorlatnak, és visszahoztam a pénzedet.” Habár arányosan, lépésről-lépésre csinálta – és így nem volt egyértelmű, hogy valaki lopott – a bolt ennek következtében nagyon lassan fejlődött. De a végén láthatjátok, hogy milyen szép viselkedés nyilvánult meg. Habár más okoknál fogva, el lett bocsájtva, visszaadta a pénzt.

Legyünk hát nemesek és lelkiek mindennapi kapcsolatainkban. Ha Krsna el akar venni valamit, még ha tíz kezed is lenne, nem tudod megvédeni magad. De ha valamit adni akar, még ha száz kezed is lenne, nem tudod megállítani.

Ennyit saját magunk védelméről.

Hari-lílá kérdése: Az életben gyakran megtörténik, hogy anyagi dogokkal kell dolgoznunk, és persze az is gyakran megesik, hogy az anyagi dolgokra fókuszálunk. Például én sokat dolgozom emberekkel, és nagyon érzelmes vagyok; és a munkám része a dolgozóim irányítása, ezért érzelmileg is nagyon érintett vagyok a hibáikban. Szeretném tudni, hogyan védhetem meg magam ettől a fajta meditációtól.

Tírtha Mahárádzs: Nagyon nyers lenne, ha úgy értelmezném a kérdést, hogy hogyan védjem meg magam mások hibáitól és attól, hogy túl érzelmes legyek ezzel kapcsoltban?

Hari-lílá: Nem, tudom, hogy ily módon mélyebbre merülök a mocsárban.

Tírtha Mahárádzs: Az alapelvnek annak kéne lennie, hogy mindenki megpróbálja a legjobbat adni, amit csak tud. Persze egy ideális helyzetben, ez nagyon könnyű – egy szép, harmonikus ásramban, ahol mindenki azon versenyez, hogy minél jobban végezze a szolgálatát. Vagy egy békés szerető családban, kölcsönös megértésben. De a csatatéren meglátni, hogy mindenki a legjobbat próbálja meg kihozni magából – az ellenségem is – az már sokkal nehezebb. Látnunk kell azonban, hogy minden irányítás alatt áll. Semmi nem a véletlen műve. Ezt könnyen megérthetjük. Van tehát oka, hogy miért történnek a hibák és miért befolyásolnak annyira.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy elméleti szinten el lehet magyarázni ezt a problémát, vagy túllépni rajta. Mert az észbeli megértés az még nem gyakorlati alkalmazás. De eljön a pillanat az életedben, amikor elérkezel a küszöbre. És ha belépsz az ajtón, az a probléma megoldódik. Mert ez azt jelenti, hogy eljutottál egy magasabb szintre; amikor ugyan azok a problémák jönnek, ugyan azok a dolgok, melyek oly sok gondot okoztak neked korábban, mégis könnyebben tolerálod. Ezt hívják egyfajta lépésről-lépésre megvilágosodásnak.  A szanszkrit szó a krama-móksa, hogy lépésről lépésre éred el a tökéletességet. Nem teljes megvilágosodás, de kicsivel kevesebb probléma. Várd meg tehát amíg elérkezik ez a pillanat az életedbe, és semmiképp se hagyd, hogy elsodorjanak az érzelmek. Próbáld meg megőrizni a függetlenségedet.

Elmondhatok egy történetet ezzel kapcsolatban? Egyszer egy bhakta ellátogatott Vrndávanba – ez egy indiai történet. Egyik alapelv az Indiába látogatók számára – ne lepődj meg semmin! A második – ne kritizáld, amit nem értesz. Ha emlékszel erre a két dologra, biztonságban vagy. Mert hihetetlen dolgokat fogsz látni! El sem tudod képzelni! Ezért szükségünk van vezetőre. Akárhogy is, ez egy másik történet.

Ha ellátogatsz egy szent helyre, ne kritizálj, ez egy alapelv. Megértettük ezt, mégis ha becsapnak, újra és újra rosszul bánnak velünk, kezdünk felháborodni. Amikor alkudozol a riksavallákkal, és tudod, hogy az ár tíz rúpia, és kétszázat fizettetnek veled, persze, hogy elkezdesz egy kicsit elégedetlenkedni. De ne feledd, hogy Vrndávanban Rádhárání belépődíjat akar szedni tőled, állj készen annak megfizetésére. Bhaktánk mégis kicsit frusztrált volt aznap, elkezdett hát veszekedni egy kicsit, vagy a boltosoknak elmondani a véleményét. De nagyon óvatosnak kell lennünk a vrndávani boltosokkal. Az is igaz, hogy némelyikük a nyugati bhakták miatt multimilliomos, de bárhogy is, ők Krsna közvetlen szolgái, Krsna palotájában élve. A helyzetük tehát nagyon speciális. Az általános gyakorlat az, hogy a boltos, sokkal többet számol fel neked, mint a normál ár. Akkor elkezdesz egy kicsit alkudozni, és kapsz egy jobb árat. Akárhogy is, barátunk elkezdte mondani a véleményét: „Biztosan oka van, amiért ezt csináljátok velem. Oka van, hogy rosszul bántok velem.” És akkor azonnal előbújik a tanító a boltosból. Guruvá válik. Így szólt: „Nem, nem. A szolgálatunkat végezzük.” Ezért legyünk nagyon óvatosak. Különleges személyek, nem egyszerű pénzkereső boltosok. Nagyon különleges a meditációjuk hangulata is. Bárhogy is, barátunk kicsit szomorú volt, és valahogy elkövetett egy hibát – ezt aparádhának hívják. És mi történt? Estére olyan rosszul érezte magát, hogy alig tudott mozogni. És akkor ezen a hibán és az eredményén keresztül megértette, hogy senki sem szabad, mindenki irányítás alatt áll. Mert Krsna fuvolázik, és a boltos megfizetteti az árát, te elégedetlen vagy, de ki kell fizetned a pénzt. Senki nem szabad. Mindannyian az isteni irányítás alatt állunk.

És miért mondom el ezt a történetet? Mert az alkalmazottaitok is irányítás alatt állnak. Még a hibáik is. Nem tudnak másféle mód cselekedni. Abban a pillanatban csak így tudnak cselekedni. Ez tehát nem az ő személyes harcuk ellened, ez az egyetlen mód, ahogy kifejezhetik magukat.

(folytatjuk)