Sharanagati

“Bármi, amit áldozatként, önfegyelmezésként vagy adományozásként a Legfelsőbbe vetett hit nélkül végeznek, óh Prithá fia, az átmeneti. Aszat-nak nevezik és haszontalan mind ebben, mint a következő életben.” [1]

Mindezen választékos kifejezések és magyarázatok után, egy dolog kerül a fókuszba a Tizenhetedik Fejezet utolsó versében, ez pedig a hit. Bármi, amit hit nélkül csinálsz átmeneti. Ezért a hit szintjén kell cselekednünk. De akkor meg kell értenünk mi a hit meghatározása. Mi a hit?

Paramánanda: Meggyőződés.

Tírtha Mahárádzs: Magyon szép! Nem fantázia tehát. Nem egy jövőbeni remény. Meggyőződés. Hogyan lehet elérni a meggyőződést? Igazából a szeretet által érhetünk el a meggyőződéshez. A hit tehát a szeretet által elért meggyőződés. Ha valaki szeretné megérteni, hogy mi a hit, ez a meg meghatározása. A szeretet által elért meggyőződés.

Próbáljatok meg emlékezi erre a meghatározásra. Mert az emberek általában azt mondják a hitről: „Amit nem tudok, abban hiszek – ez a hitem.” Ez azonban nagyon gyenge. Olyan, mint egy babona.

Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a hit az emberi lények legerősebb képessége, a legnagyobb erő. Ezzel áthidalhatod a jelenlegi helyzeted és jövőbeni lehetőségeid közötti szakadékot. És hozzá tehetjük, hogy a hitnek van egy raszikus meghatározása is: a hit az Isteni Pár szolgálatából merített mindig-növekvő extázis.

Egy apróság… illetve, nem is kicsit, hanem egy fontos dolog és sok különböző nézőpont. És hit nélkül semmi sem működik. Ápolnunk kell a hitünket. És hogyan érjük el a hitet? A szereteten keresztül, mondanátok. Okos, de igazából hittel rendelkező emberekkel kell társulnunk. Ha olyan emberekkel társulsz, akiknek erős a hitük, neked is lehet erős hited. Sokszor beszéltünk róla – ha iszákosokkal társultok, magatok is azzá váltok. Ezért válogassuk meg a társaságunkat.

Emlékezzetek, a hit nagyon fontos a mi lelki előrehaladásunkban. És hiteteket ne helyezzétek kizárólag rajtatok kívül álló dolgokba, vagy tárgyakba, hanem tisztuljatok meg annyira, hogy bízhassatok magatokban, legyetek hithűk magatokhoz – ne a hamis egoizmusotokhoz, hanem az igazi önvalótokhoz.

Kérdés: Mostanáig azt gondoltam, hogy a hit alapja a tudás. A Bhagavad-gítában, azt hiszem a Második Fejezetben. Sríla Prabhupád azt mondja, hogy a hit tudás nélkül érzelmesség, fanatizmus; a filozófia pedig hit nélkül elmebeli spekuláció. Most megtanultam, hogy a hit a szeretet által elért meggyőződés. És az első? Helyes ez így?

Tírtha Mahárádzs: Nos, az idézet, amit említettél így hangzik: „A vallás filozófia nélkül szentimentalizmus és a filozófia vallás nélkül száraz spekuláció.” Ezt tehát a vallásra vonatkozik, nem a hitre. De ezek nagyon általános kifejezések, úgyhogy mondhatjuk, hogy mindkettő igaz természetesen! Különböző tanítók léteznek és különböző tiszta bhakták – ugyan annak az igazságnak különböző nézőpontjait képesek megmutatni. De ha megnézed a Bhagavad-gítá Kilencedik Fejezetének harmadik versét: „asraddadhánáh purusá dharmaszjászja parantapa, aprápja mám nivartanté mrtju-szamszára-vartmani – Akiknek nincs hitük, nem érhetnek el Engem, visszatérnek az anyagi gyakorlatokhoz – mrtju-szamszára-vartmani – visszatérnek a szamszára halálköréhez.” És ott a második, vagy harmadik mondatban Sríla Prabhupád azt mondja: „A hit a bhaktákkal való társulásból származik.” Ez tehát az ő verziója – a hit a bhaktákkal való társulásból származik. És megnézhetitek a saját társulásotokat – ha segíti nőni a hited, az vaisnava társulás; ha nem segíti nőni a hited, akkor hamis. Igaz?

“Ezért a transzcendentalisták a Legfelsőbb elérése érdekében mindig az óm szóval kezdik az áldozatokat, adományozásokat és vezekléseket. Az áldozatot, önfegyelmezést és adományozást önérdek nélkül, a tat szóval kell végrehajtani. E transzcendentális tetteknek az anyagi kötelékekből való kiszabadulás a céljuk. Az odaadó szolgálat tárgya az Abszolút Igazság, amit a szat szó jelöl. Óh, Pártha, ezeket az áldozásokat, vezekléseket és adományozásokat a Legfelsőbb Személy örömére végzik, hűen az abszolút természethez.” [1]

Nagyon komoly vers. Értettetek belőle valamit? Tudtátok követni? Nos, sok bonyolult dolog: mutass be áldozatot, óm, ajánld fel a Legfelsőbbnek, tat, és ott az Abszolút Istenség, szat – bonyolult!

Ugorjunk egy kicsit – hogyan érthetjük meg, és hogyan nem érthetjük meg a lelki szlenget. Volt egyszer egy nagyon kedves fiatal hölgy, aki a bhaktákkal dolgozott. Munkásként érkezett, nem úgy, mint aki érdeklődik a bhakti-jóga iránt – legalább is nem nagyon. De tudjátok a bhakták nagyon lágyszívűek, és mindenkit be akarnak vonni a szolgálatba. Reggel érkezett tehát, és délután a bhakták megkérdezték: „Árati előtt vagy után szeretnél praszádázni?” Ő pedig így válaszolt: „Nem tudom mi az, amiről beszéltek, de semmit nem szeretnék csinálni!” Habár ez egy invitálás volt: „Éhes vagy? Miért nem ebédelsz velünk?” Később ő lett az egyik legjobb szakács, és az egyik legjobb púdzsárí.

Tehát még az is veszélyes, ha csak dolgozni kezdesz a bhaktáknak. Mert előbb-utóbb megéhezel, és a bhaktáknál nagyon nehezen lehet kikerülni a közös étkezést. És akkor megérzed a felsőbb ízt. És anélkül a magasabb íz nélkül, nem tudunk többé élni.

Vannak bizonyos tevékenységek, amik kezdetben kissé szokatlanok – például a különböző szavak, különböző gyakorlatok, ez az óm, tat, szat – de légy türelmes, később majd megérted. Mert a lényeg nagyon egyszerű – szeretnünk kell a Legfelsőbb Urat, valahogy ki kell fejeznünk a hálánkat. Az ősi India egész komplikált rendszere ezt a célt szolgálja – hogy legyünk hálásak, fejezzük ki, és invitáljuk meg az áldást. Mivel van néhány jövőbeni reményünk, hogy ez után a földi zarándoklat után, itt az anyagi univerzumban, megtaláljuk majd az utat haza, vissza Istenhez.

Ez tehát a vallásosság magyarázata: hálásnak lenni Istennek, hogy támogat minket, kifejezni a hálát, ápolni a reményeket és kitűzni a célt. Ez a vallásosság útja. Igazából a vallás azt jelenti… Mit jelent a vallás?

Kámen: Kapcsolat.

Tírtha Mahárádzs: Igen. A vallás kapcsolat. Néhány tudós azt állítja, hogy a vallás csak a kultúra megőrzésére való. De transzcendentális jelentés nélkül, Isten nélkül, miféle kultúrát lehetne őrizni? Ez csak anyagi, ez tehát nem vallásos. A vallás pedig azt jelenti, hogy hálásnak lenni és kifejezni reményeinket. Mert van némi dolgunk ezzel az Úr Krsnával.

Milyen módjai vannak hálánk és reményeink kifejezésének? Ez az áldozat, ezek az ajándékok, ezek a lelki gyakorlatok, amiket végzünk. És közben jobb emberré kell válnunk. Észrevétlenül meg kell történnie. Ha a helyes irányt követjük, a személyiség épülése megtörténik. Mert azt mondják, hogy az imádatot végzőben megnyilvánul minden isteni tulajdonság. Ezekkel az áldozatokkal, imákkal, rítusokkal fejezhetjük ki hálánkat.

És ha hozzá adjuk ezeket a mantrákat – óm, tat, szat – a rítusaink még áldásosabbá válnak, még hatásosabbá. A lelki dolgoknak van egy nagyon különleges természete. Túl vannak az anyagi korlátokon, és mivel a cél lelki, ennél a célnál fogva a folyamat és a folyamat végzője is lelkivé válik. Bármi, amit feláldozunk tehát, lelkivé válik. És te magad, aki a szolgálatot végzi, szintén megtelsz lelki energiákkal.

Ezért Krsna azt mondja, hogy minden áldozat, vezeklés és adományozás abszolút természetű, és azért mutatják be azokat, hogy elégedetté tegyék a Legfelsőbb Személyt. És azt gondolom, hogy ez a kulcs – hogy bármivel, amit csinálunk, próbáljuk meg elégedetté tenni Krsnát. Sríla Srídhar Mahárádzs sokszor mondja, hogy az univerzális központ végső érdekét kell szolgálnunk. Ha saját egyéni céljainkat szolgáljuk, nagyon nehéz elérni a harmóniát, ha azonban a központi érdeket próbáljuk meg szolgálni, az isteni érdeket, akkor az egység és harmónia automatikusan megnyilvánul.

Ezért az odaadó szolgálat tudománya nagyon egyedi, mert ez nem csak teória, melyet a könyvespolcainkon lévő könyvek tartalmaznak. Vagy néhány régi történet mely ezer évekkel ez előtt történt, de többé már nem… Hanem ezek örök igazságok. Krsna nem gyakran változtatja meg a véleményét. Az igazság az igazság, a tudás az tudás, a szeretet pedig szeretet. Ez az odaadó szolgálat három összetevője.

Jadunáth kérdése: Megértettük, hogy a guru az adomány legjobb befogadója. És valószínűleg ő a legjobb adományozó is. Beszélnél erről? Mi az adományozás legjobb példája?

Tírtha Mahárádzs: Nos, Sríla Prabhupád például nagyon jó példája a befogadásnak és az adakozásnak. Több millió emberrel találkozott. Egyszer az történt, hogy Ausztráliába repült, és mire megérkeztek a mellette ülő ember neki adományozott egy nagy földterületet. Mert megértette: „Ez egy szent személy. Mit csináljak a 108-adik birtokommal? Neki adom.” Így kezdődött a farm közösség Ausztráliában.

Máskor ismert személyek próbálták szolgálni a tiszteletreméltó személyt, minden lehetségessel. Amikor ellátogatott Angliába – John Lennon kastélyába – rendelkezésére bocsájtotta fehér Rolly-Royce-át, hogy az szállítsa Prabhupádot. És ha látod a képet – ahogyan Prabhupád be- vagy kiszáll egy fehér Rolls-Royce-ból, esetleg félreértheted. Azt gondolhatod: „Miféle szent ez, Rolls-Royce-on jár?!” De senkit nem szomorít el, ha John Lennon, egy proletár Londonból Rolly-Royce-on jár.

Máskor az emberek mindenféle más tárgyakkal próbálták meg szolgálni Prabhupádot. Ha megnézed a Sríla Prabhupádról készült képeket néha Rolex órákkal vagy arany gyűrűkkel látod őt. Azt gondolhatod: „Óh, egy lemondott szentnek helytelen ilyen dolgokat használnia!” De legtöbbször az emberek hozták a különböző dolgokat, és felajánlásokat, Ő pedig elfogadta, az ujjára húzta, majd másnap odaadta valakinek.

Ez tehát egy szent mentalitása: Elfogadom a szolgálatod és továbbadom valaki másnak. És a leglenyűgözőbb dolog vele kapcsolatban, a kastélya Májápurban. Ez egy nagyon különleges kastély. Bambuszból és pálmalevélből készült – gyakorlatilag egy nagyon egyszerű kunyhó. Még amikor egy világméretű misszió vezetője volt, akkor is ebben a fűkunyhóban lakott. Ilyen tehát egy szent mentalitása – a helyes irányba továbbítja a körülötte lévő energiákat.

A lelki tanítómester szolgálatával kapcsolatban pedig – ha esetleg erre vonatkozott a kérdésed – jó alkalom Sríla Prabhupádra emlékezni. Egyszer Vrndávanba, a Krsna-Balarám templomba ellátogatott egy bűvész. Bemutatták Prabhupádnak is – tele volt a terem, ott voltak néhányan a bhakták, jött a bűvész, és belefogott a mutatványába. És tudjátok, gyémántokat varázsolt elő a kezében, pénzérméket Prabhupád füle mögül, stb. Prabhupád pedig nagyon nevetett, élvezte a helyzetet. A bhakták kicsit kellemetlenül érezték magukat: „Pénzt varázsol elő Gurudévánk füle mögül! Ez annyira szokatlan, ez sértő!” Ő azonban nevetett és élvezte. Aztán egyszer csak már nem nevetett többé. Nagyon nyugodttá vált és így szólt: „Azt gondolod, hogy tudsz varázsolni. De igazából én vagyok a varázsló. Mert képes vagyok megmenteni ezeket a srácokat a haláltól. Ez az igazi varázslat.”

Ez tehát az a szolgálat, melyet egy szent tesz értünk. Hogyan honorálhatnák? Nehéz. Ezért az igazi tranzakció a sisja és a guru között az, hogy a tanítvány felajánlja az életét, a lelki tanítómester pedig cserébe felajánlja a szeretetét. Mi az értékesebb? Döntsétek el magatok.

Ha megfelelő figyelem és tisztelet nélkül adakozol, az tamaszikus, az tudatlan. Tehát – kerüld el a rossz helyet, a rossz időt, a rossz személyt és tedd jó rézésekkel – akkor nem tudatlan.

Általánosságban mondhatjuk, hogy segíteni az embereket valamely rossz gyakorlatban – az tudatlanság. A hajléktalan emberek általában pénzt koldulnak, de a legtöbb esetben italra költik. Így tehát, ha adsz, te is részt veszel ebben a helytelen cselekedetben, mert segíted a rossz gyakorlatot. Ezért mi a legjobb, amit tehetünk? Legyen mindig egy kis maha-praszádam a zsebetekben, mert akkor adhatsz némi élelmet a túléléshez. Ez pedig az egész atmoszférát valami sokkal jobba, sokkal tisztábba fordítja. Ez tehát egy nagyon egyszerű példa, de talán útmutató lehet. Mégis, ha valaki segítséget kér, ne habozz megtenni.

Kérdés: A jótékonykodást általában úgy értelmezik, hogy pénzt adnunk. De egy ember adhat rengeteg pénzt, mégis ha nem adja oda az érzéseit az ügynek, akkor mi értelme?

Tírtha Mahárádzs: Igen! Nagyon jó, amit említesz. „Megfelelő figyelem és tisztelet nélkül” – ha elmulasztjuk a megfelelő figyelmet és tiszteletet, az szintén tudatlanság. Az igazi osztozás nem egyszerűen adni valamit, hanem adni és hozzátenni valamit. Adjátok hozzá a jókívánságaitokat. És hogy Indiában mennyire ismerik az emberek ezt az alapelvet, az megdöbbentő! Egyszer Gurudév a Gangesz partján sétált és odament hozzá egy kisfiú és – azok, akik mennek majd Indiába készüljenek – „Ek rúpi, ek rúpi” így kérte: „Adj egy rúpit, adj egy rúpit!” És egy rúpi egy gyermeknek, az nagy összeg! Oly sok édességet vehetsz egy rúpiából! Odament tehát Gurudévhez: „Ek rúpi, ek rúpi!” És Gurudév tesztelni akarta. Azt mondta: „Tudod, én szannjászí vagyok. Az emberek általában nem kérnek tőlem, hanem adnak.” És mit csinált a fiú? Azonnal elkezdett a zsebében kutatni, hogy valami pénzt adhasson. Gurudév így szólt: “Ah, felejtsd el! Tudom, hogy ismered a dharmát. Nincs szükségem a pénzedre.” Akkor azonban a fiú mondta: „Nem, nem nem! Mindenképpen neked akarom ezt adni!” Gurudév így válaszolt: „Nem nekem. Ha azonban mindenképpen meg akarsz szabadulni a rúpiádtól, hogy feladd minden ragaszkodásod az egy rúpiád felé, akkor add oda Gangá Anyának.” És a fiú, gondolkodás nélkül beledobta a rúpiát a Gangeszbe.

Az emberek tehát a megfelelő helyen, tudják mi a helyes.

(az előző rész folytatása) 

„Méltatlan személy.” Méltatlan személy – nehéz megfogalmazás. Emlékezzetek a történetre, amikor az ősi időkben Judhisthir Mahárádzsot és Durjódhant – két híres harcost – tesztelek a szentek. Mindketten kaptak egy végrehajtandó feladatot. Egy hónapra el kellett menniük. Judhisthir kötelessége az volt: „Ez alatt az egy hónap alatt találnod kell valakit, aki rosszabb nálad.” Durjódhané pedig: „Ebben az egy hónapban találnod kell valakit, aki jobb nálad.” Mindketten elindultak tehát, és amikor visszatértek az egy hónap után, a szentek megkérdezték először Durjódhant: „Találkoztál valakivel, aki jobb nálad?” Így válaszolt: „Kerestem, kutattam, de nem találtam senkit, aki jobb nálam! Ezek az emberek nagyon lealacsonyodtak. Én voltam a legjobb! És még most is az vagyok.” Rendben, ez után a szentek megkérdezték: „És te Judhisthir, teljesítetted a kötelességed? Találtál valakit, aki rosszabb nálad?” „Sajnálom, de nem sikerült. Elindultam, és arra jutottam, hogy mindenki jobb nálam.”

Mindketten frusztráltak voltak, követitek? Mindketten frusztráltak voltak, de az egyik nem talált senkit, aki jobb nála, ameddig a másik nem talált olyan személyt, aki rosszabb nála. Válasszatok hát: A rossz harcos Durjódhan, vagy a mindig igazat mondó Judhisthir,. Melyik mentalitást választjátok?

Egy méltatlan személyt találni tehát nem könnyű.

Jadunáth kérdése: Meg tudnál nevezni egy konkrét személyt, aki jó példája a helyes adakozásnak?

Tírtha Mahárádzs: Gurudév, ezt a személyt úgy hívják Gurudév, aki minden követelménynek megfelel. Miért? Mert a lelki tanítómesterünk egy nagyon jó hely. És körülötte megváltozok az idő. A dimenziók megváltoznak egy szent személy körül. És mik voltak a többi tulajdonságok? Hely, idő, megfelelő személy, érdemes személy – mindezen tulajdonságok teljes mértékben teljesülnek tehát egy isteni személyben. Az anyagi világot három tényező határozza meg – idő, hely és karma. Hogyan változtassuk meg tehát a dimenziókat? Hogyan végezzünk kvantumugrást? Társuljatok a szentekkel. Mert az ő társaságukban, mindezek a tényezők, amik meghatározzák a világot, megváltoznak. És ahogyan a csecsemő az édesanyjával elégedett, mi, mint lelki-csecsemők a lelki apánkkal-és-anyánkkal-és-testvérünkkel-és-szeretőnkkel-és-barátunkkal-és-jóakarónkkal-és…  a gurunkkal vagyunk elégedettek.

Miért? Mert a jótékonyság a mi energiánk. A cél pedig az, hogy az energiánkat az isteni szolgálatba állítsuk. Ezért nem javasolják, hogy energiánkat valamely rossz cél, vagy rossz személy stb. szolgálatába állítsuk. Igaz? Ha azt szeretnéd, hogy a leveled célba érjen, akkor a megfelelő ládába kell tenned. Milyen színű itt a postaláda? Sárga. És a szemetes láda? A szemetes sokféle lehet. Sok csatornája, sok ládája van tehát a szemétnek, sokféle szín hívogat: „Add nekem az energiád, add nekem az energiád!” És csak egy hivatalos láda van mely a leveleké. Ugyanígy – szenteld az energiád a megfelelő helynek, személynek, időnek, körülményeknek, stb. és akkor az isteni szolgálatba lesz állítva.

Kérdés: A te értékelésed szerint mely emberek jók és melyek rosszak?

Tírtha Mahárádzs: Nos, sajnálatos módon és Durjódhan mentalitását választottam. De ti válasszátok Judhisthir mentalitását. Ha körbe néztek, találjatok mindenkit jobbnak magatoknál.

Giridhárí: Gurudév, hallottam egy harmadik fajta választ is erre a „jobb vagy rosszabb, mint én” kérdésre. Ez az a helyzet, amikor jó kell megítélnünk, hogy ki jobb, mint mi és tisztelnünk őt, és azt is jól kell megítélnünk, hogy ki rosszabb nálunk, de nem szabad büszkének lennünk erre.

Tírtha Mahárádzs: Helyes. De ne feledd, hogy minden élőlény Isten szolgája. Néhányan tudatosak, mások még nem, de előbb vagy utóbb ők is csatlakoznak ehhez a társasághoz.

Bármit, amit másokkal megosztunk, jótékonyságnak hívnak. A régi időkben azt tanácsolták a családos embernek, hogy mielőtt elkezdenek enni, álljon ki a ház elé a falujában és kiáltsa el magát: „Van valaki, aki éhes? Jöjjön az otthonomba, és egyen.” De ez nem a lusták fenntartásáról szólt, az volt a célja, hogy szolgálja azokat, akik például zarándoklaton vannak, vagy messziről jöttek és segítségre van szükségük.

Persze, ha elkezditek ezt gyakorolni Szófiában, az egy kicsit szokatlan. Mindazonáltal legyetek készek megosztani, amitek van.

De az adományt jó időben kell adni. „Aki szükségben ad, kétszer ad.” Amikor tehát szükség van rá, és kész vagy akkor szolgálni másokat, annak igen nagy haszna van. És megfelelő személynek kell adnunk, megfelelő körülmények között. És nem csak a külső körülményekről van szó, hanem a belső hangulatról is – hogyan adunk, ahogyan osztozunk. Mert ha szeretetteljes, önzetlen módon osztjuk meg, amink van, az nagyon szattvikus. Amikor akarunk valamit cserébe, az radzsaszikus, az szenvedélyes. Amikor pedig hibákat követünk el ebben a szolgálatban, az a tudatlanság befolyása alatt történik.

A sötétségből tehát, a fényre kell eljutnunk. És azt javasolják, hogy minden cselekedetünkben – legyen az jótékonyság, étkezés, tudás vagy hit – közelebb kell kerülnünk a tökéletességhez

Révati kérdése: Tudnál mondani néhány példát a tudatlanságban adott adományra, hogy mit jelent ez? Nem sikerült megértenem.

Tírtha Mahárádzs: Nézzük meg még egyszer a verset. „A jótékonyság melyet tisztátlan helyen…”[1] Mi a tiszta hely? A tiszta hely, egy olyan hely, ahol a Srímad Bhágavatamot recitálták. Rendben, minden más hely tisztátlan. Próbáljátok meg tehát recitálni a Srímad Bhágavatamot annyi helyen, amennyin csak tudjátok, hogy megtisztítsátok a helyet.

Persze tudjuk, hogy például egy szent hely tiszta. A megtisztulás érdekében látogatunk el egy szent helyre. De sajnos mások is elmennek a szent helyekre, hogy megtisztuljanak. Mit jelent ez? Azt, hogy minden piszok, ott marad a szent helyen. Néha tehát még a szent hely is túltelítődik bűnös cselekedetekkel.

A Gangesz Anyát tisztának tekintik, és megvan az a tulajdonsága, hogy elmossa az emberi lények bűneit. De mi történik a vízzel, ha valami nagyon koszosat mosol ki benne? Koszossá válik. Ahogy beszéltünk róla, hogy a víz felveszi annak a tulajdonságát, amit hozzá adnak. Ha tehát a Gangesz Anyának ön-megtisztulásra van szüksége, amikor túltelítődik bűnökkel, az emberi lények bűnös cselekedeteivel, melyet lemos róluk, akkor egy megszemélyesült formában, zarándoklatra megy. Elmegy a Kávéri folyóhoz, hogy megtisztuljon. India olyan szerencsés, hogy sok szent folyóval rendelkezik. „Gangé csa Jamuné csaiva Gódávari Szaraszvati Narmadé Szindhu Kávéri dzsalé’szmin szannidhim kuru.” – ha tehát acsmant, szentelt vizet szeretnél csinálni, csak elzenged ezt a mantrát. Mert ez a víz, mely a szent folyókból gyűlt össze, megtisztítja a testedet is.

Hogyan tisztítsunk meg tehát egy helyet? A szent, a megszentelt víz, megtisztítja a helyet. És Vrndávanban hallottam olyan idős hölgyekről, akik teljesen Isten, Krsna szolgálatának szentelték az életüket, teljes tisztaságban – akik mindig egy kis Jamuná vizet viseltek magukon egy kis tartókában. Miért? Mert ezeknek az idős matadzsiknak meg van az a megértésük: „Ahová csak leülök, bepiszkolom a helyet. Ezért, amikor felállok, egy pár csepp vízzel meg kell, hogy tisztítsam a helyet.”Azt gondolom tehát, hogy van még mit fejleszteni a látásmódunkon a tisztasággal kapcsolatban, vagy hogy hogyan szolgáljunk egy szent helyet, hogy mélyebben elmerülhessünk a tiszta hely jelentésében.

Kerüljétek el tehát a tisztátlan helyeket. A második a „kedvezőtlen idő”. Mi a kedvező idő?

Jamuná: Ahogy említetted, a szükség idejét.

Jadunáth: Ünnepekkor.

Tírtha Mahárádzs: Igen, nagyon jó, ünnepekkor, amikor van valamilyen ünnep vagy alkalom. A Gítá leírja, hogy mi a megfelelő idő. Kijelenthetem, hogy sok értelemben kedvező időben vagyunk. Miért? Mert december már elmúlt. Decemberben, a téli napfordulókor, a nap elkezd észak felé mozogni. A fény újraszületik. Mert tudjátok, a nap elmegy a legalacsonyabb pozícióba, ott marad három napig, majd feljön. És a tradíciónk szerint, ezt a periódust – a legalacsonyabbtól felfelé – ezt hívják kedvező időnek. A periódus tehát jó, kedvező. Aztán, az új év kezdetén vagyunk – ez is kedvező. És egy új hét kezdetén is vagyunk. Ez talán nem olyan kedvező, mert emlékeztet mindennapi kötelességeitekre, igaz? Nagyon szerencsések vagyunk és ez az idő nagyon kedvező, mert a templomban lehetünk. És a kor is nagyon kedvező. Miért? Mert ezt a huszonegyedik század? Nem, hanem azért mert ez az ötszázhuszonvalahanyadik éve a Csaitanja korszaknak. Ez egy kis arany korszak a nagy Kali-jugában. Ez is nagyon kedvező tehát.

Más ünnepek szintén segítenek a nap méltóságának és fontosságának emelésében. Például a nagy szentek megjelenése – az is nagyon áldásos. És néhány ember annyira szerencsés, hogy ezen a napon született! Ez tehát nagyon áldásos. Ez tehát kedvező idő! És kedvező a hely is.

(folytatjuk)

Köszönöm, hogy eljöttetek. Mindig nagy öröm őszinte lelkeket látni, akik az Úr imádatára gyűltek össze. Ma megpróbáltunk, és továbbra is próbáljunk meg különböző szolgálatokat felajánlani Krsnának. Először is énekeltetek az Ő dicsőítésére. Aztán együtt fohászkodtunk. És mindannyian áldozatot hoztatok – értékes időtöket szenteltétek, hogy eljöjjetek, és itt üljetek. És azt a fajta szolgálatot is meg kell próbálnunk felajánlani, mely az isteni üzenet tanulmányozása, hallgatása által nyilvánul meg.

Ezekben a napokban a hit osztályait tanulmányoztuk. A különböző energiák, melyek majdnem mindent kontrollálnak ebben az anyagi szférában a tömeg, az energia és a fény. Mindezen energiák a Legfelsőbb Úrtól származnak, és gyakorlatilag semmi sem áll az Ő irányításán kívül. Korábban arról beszélgettünk, hogyan befolyásolják ezek a hangulatok az emberek hitét, étkezési szokásait, különböző szokásait. Most pedig a Bhagavad-gítá, az isteni ének, Tizenhetedik fejezetében, elérkeztünk a huszadik vershez.

„A kötelességből, helyes időben és megfelelő helyen, érdemes személynek adott ajándékot, amely mentes az ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében végzett adományozásnak kell tekinteni. De a viszonzás reményében, gyümölcsöző eredményekre vágyva, vagy kelletlenül végzett adományozásról azt mondják, hogy a szenvedély kötőerejébe tartozik. A nem megfelelő időben és rossz helyen, méltatlan személyeknek, tisztelet nélkül, megvetéssel történő adományozás a tudatlanság kötőerejében van.” [1]

Ma tehát az adakozásról beszélgetünk – hogyan osszuk meg, amink van. Még az adakozás, ez a vágy mások szolgálatára, mások segítésére is a gunák befolyása alatt áll. És ezen befolyás alapján gyakoroljuk ezt a szép szolgálatot. Ha a fény vezérli az életünket, képesek leszünk helyesen csinálni, ha pedig a sötétség, akkor helytelenül fogunk cselekedni. Akárhogy is, ebben az életben meg kell tanulnunk hogyan cselekedjünk helyesen. Mi a legjobb cselekvés? Hogyan használjuk az időnket a legjobb módon? És hogyan osszuk meg, amink van a legjobb módon?

Azt mondják, hogy a legnagyobb különbség egy kismajom és egy kisbaba között, hogy a kisbaba kész megosztani az ételét. Mi a véleményetek, kedves édesanyák? Az állítás a zoológusoktól származik – nem ellenőriztem sem a kismajmokkal, sem a kisbabákkal, de még ha nem is igaz, ne cselekedjünk kisbabákként, vagy kismajmokként. Osszuk meg, amink van.

Van egyáltalán valamink? Nem sok. Mégis van valami kis tulajdonunk – ahogy már beszéltünk róla, a lélegzetünk, az életünk, szavaink, néhány gondolatunk, vannak cselekedeteink. És végső soron, van egy nagyon különleges vibrációnk, mely belülről jön, ezt szeretetnek hívják. A szeretetet a legmagasabb típusú energiának tekintik, melyet sehogy máshogy nem lehet létre hozni, csak a szeretet által. Az élet az életből származik, a tudatosság a tudatosságból, a szeretet pedig a szeretetből. Minden végső forrása isteni. Krsnát a Legfelsőbb Szépségnek tekintik. És Rádhá, az Ő párja, a Legfelsőbb Szeretet. Amikor együtt vannak, amikor egyesülnek, az Csaitanja Mahárpabhu. Csaitanja életerőt vagy tudatosságot jelent. Az Isteni Szeretet és az Isteni Szépség kombinációja. Az élet tehát ebből az isteni forrásból származik. A tudatosság is ebből a forrásból származik. És a szeretet is Tőle származik.

Ha fel szeretnénk állítani egy egyenletet – mondjuk, hogy a szeretet a szeretetből származik, ez egy egyenlet – akkor, ha megfordítjuk az egyenletet, levonhatjuk a következtetést, hogy szeretetből, csak szeretet származik. Semmi más. Ha tehát a végső forrás szeretetteljes, isteni, amilyen Isten, akkor minden, amit Tőle származik, annak is meg van ez a szeretetteljes tulajdonsága. Érzitek ezt?

Valaki: Néha. De csak néha.

Tírtha Mahárádzs: Azt gondolom ez egy nagyon őszinte válasz – néha meglehet, hogy érzünk valamit. De lehet, hogy nem mindig, lehet, hogy nem minden esetben. Például, ha el kell szenvednünk valamit, akkor nem könnyű meglátni: „Óh, az isteni kegy csak úgy áramlik rám! Milyen szeretetet teljes az én Uram!” De legalább legyen meg ez a filozófiai következtetésünk, hogy bármi, ami isteni forrásból származik, az a mi javunkat szolgálja. Lehet, hogy nem értjük az okát, hogy miért, és milyen céllal jön, de a javunkat fogja szolgálni.

És életünk minden benyomásának segítenie kell minket, hogy megosszuk, amink van. Ha emberként szeretnénk cselekedni, akkor készen kell állnunk, hogy megosszuk, amink van. Nem sok mindenünk van. Egy kis idő, egy kis törekvés, némi figyelem, egy kis szeretet – ez az, amink van. Vagy lehet, hogy van némi tudásod, tapasztalatod… De készen kell állnunk, hogy megosszuk ezt másokkal.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből, 2010.01.01, Szófia) 

Boldog Új Évet! És telihold is van. Tehát nem csak egy új év kezdődik, hanem egy új hónap is. Az emberek általában nagyon aktívak ilyenkor a fogadalmak tételében és hogy az életüket odaszenteljék valaminek. És azt is mondják, hogy amilyen tevékenységgel indítod az új évet, az végigkíséri az egész évedet. Ezekben a napokban tehát azzal kezdjük, hogy a teliholdat ünnepeljük, azzal kezdjük, hogy életünket ismét oda szenteljük a Legfelsőbbnek…

Jamuná: És te utazással kezded.

Tírtha Mahárádzs: De megérkezéssel is kezdem. Sokszor beszéltünk már arról, hogy az igazi ünnep amikor isteni céllal gyűlünk össze. És ahogy hallottam már elzengtétek a különböző neveket, mantrákat, melódiákat, nekem már nem maradt semmi. De ez nagyon jó, mert hallanunk kell; azért jöttem, hogy titeket hallgassalak. Ezekben a napokban ti fogtok leckéket, beszédeket, beszélgetéseket tartani, és én fogok hallgatni. De ne kérdezzétek meg a végén: „Van kérdés?”

Nagyon boldog vagyok, hogy vannak itt új barátaink is. Az kívánom, hogy az új év ezen első napja legyen óriási siker az életetekben. Az elmúlt év nagyon sikeres és gyümölcsöző volt a misszió számára. Nem tudom nektek mi a tapasztalatotok az elmúlt évvel, milyen volt? Neked milyen volt, Paramánanda?

Paramánanda: Az eddigi legjobb.

Tírtha Mahárádzs: Jól hangzik. Más vélemény? Milyen volt az elmúlt évetek?

Valaki: A legrosszabb.

Tírtha Mahárádzs: A legrosszabb?! Óh! Itt az ideje a változásnak. Nem számít tehát, hogy ezek életünk legjobb vagy legrosszabb évei – közös elvek miatt gyűltünk össze. Lelki gyakorlatainkban a nehézségeket pozitív eredményekké változtathatjuk, és a legjobb éveinket még jobbakká.

Azt kívánom hát, hogy ez az év ebben a szellemben folytatódjon – éneklés, mantrázás, sírás, tánc. De nem elég az emlékeknek élni.

„Az elesett lelkek iránti könyörületességből Srí Krsna Csaitanja alászállt e világba személyes társaival s isteni hajlékával együtt, hogy a saranágatit[1], a mindenható Istenség előtti meghódolást oktassa, s ingyen osztogassa az egyébként oly nehezen elnyerhető eksztatikus istenszeretetet. Ez a saranágati az igaz bhakták élete. Nanda Mahárádzs ifjonti fia, Krsna mindenki fohászát meghallgatja, aki e hatféle gyakorlat révén keresi az Ő oltalmát. Bhaktivinód egy fűszálat vesz a foga közé, s dandavatját ajánlja a két gószvámí, Rúpa és Szanátan előtt. Lótuszvirág lábaikat megragadván, zokogva így szól: »Kétségkívül én vagyok a leghitványabb ember, de tegyetek a legkiválóbbá azáltal, hogy megtanítjátok nekem a meghódolás útját.” [2]

A belső beteljesülést kell keresnünk. És itt van hozzá a kulcs – hogyan érhetjük el. Saranágati. Sarana azt jelenti „oltalom”, ágati pedig „eljövetel”, oltalomért jönni, az oltalmat keresni. És a hatféle gyakorlat a következő… Azt hiszem erről már sokszor beszélgettünk, de nem baj, mert ezt nagyon fontos elismételni. Az első kettő olyan, mint a bejárat az isteni tökéletességhez: tedd, ami kedvező, és kerüld, ami kedvezőtlen. Ez elég egyértelmű. Mondhatjuk, hogy az oltalomvételnek ezek az alap gyakorlatai. Aztán jön a szubjektív rész, amit nekünk kell hozzá adnunk, amit nekünk kell tennünk, gyakorolnunk – ez az önátadás és az alázat. Ez olyan csodálatos! Ez tehát az emberi oldal, és ha ez találkozik az isteni oldallal, az objektív résszel, akkor Krsna biztosítja az oltalmat, mint védelmező és fenntartó. Ha tehát alázatosak vagyunk, megérthetjük, hogy Ő a fenntartó; és ha átadjuk önmagunkat, megérthetjük, hogy Ő a mi védelmezőnk.

„Ez a folyamat az igaz bhakták élete.” Ez legalább egy életen át tartó folyamat. Elkezdünk hitet kifejleszteni Krsnában: „Elméletben egyet értek, lehet, hogy Ő tart fenn mindent.” De amikor visszajelzést kapsz, hogy tényleg Ő a fenntartó, vagy amikor érzed a személyes törődést, elrendezést, az megerősíti a hitünket és készek vagyunk még jobban átadni önmagunkat.

Tested melyik részét adnád át Krsnának?

Krsna-prijá: A szívet.

Tírtha Mahárádzs: Ah, rögtön a lényegre ugrassz! De remélem, ez nem azt jelenti, hogy nem adod át a kezeidet a templom szolgálatában, vagy a lábaid a programokra való ellátogatásban. Ahogyan például Ambarísa Mahárádzs, aki egy szent király volt a régi időkben, minden testi képességét Krsna szolgálatában használta. Szemeit arra használta, hogy Krsna formájának szépségét igya, füleit, hogy üzenetét és dicsőségét hallgassa; fejét arra, hogy meghajoljon Krsna előtt; kezeit, hogy a templomot takarítsa – egy király! Lábait arra, hogy a bhaktákkal találkozzon; kezeit – hogy megölelje a vaisnavákat. Minden politikai szolgálatot másokra bízott, de az imádat szolgálatát sosem hagyta másokra. Mert néha azt gondolhatjátok: „Óh, van egy fiam, vagy lányom, ő fog gondoskodni jövőbeni életemről. Még ha a pokolra jutok is, majd ő bemutat némi áldozatot, és eljutok a mennybe.” Vagy: „Most van 200000 tanítványom, majd gondoskodnak rólam. Elhanyagolom a bhadzsanám és majd ők csinálják helyettem.” Soha! Soha ne hagyd abba! Saját felszabadulásod a te dolgod. És mit vársz, ha nem teszel érte semmit? Ha valami szánalmas gyakorlatokat végzel, milyen eredményre vársz?

Az önátadás tehát, a saranágati, gyakorlati szolgálat, a bhakták élete. És végül Bhaktivinód így fohászkodik: „Kóró hé uttama” – kérlek, tegyetek engem a legkiválóbbá az által, hogy segítetek elérni ezeket a tulajdonságokat. Ezért ha ezt a dalt éneklitek, ez a fohász jön hozzátok.

És az utolsó versben azt mondja: „Fűszálat helyezek a fogaim közé.” Ez az alázat kifejezése. És „a gószvámík előtt ajánlom hódolatom: Kérlek, áldjatok meg engem!” Láthatjátok tehát: van egy személyes ambíció – szeretném a saranágati ezen szép folyamatát gyakorolni, ezért a nagy személyiségekhez, a tanítókhoz, a gószvámíkhoz fohászkodom, hogy segítsenek nekem, és áldjanak meg.

Látjátok, ez a prédikálás szépsége! Ha könnyekkel szemedben énekled ezt a dalt, kezeid megremegnek, az emberek elbűvölődnek. És csatlakozni akarnak ehhez a folyamathoz. Nem arról van szó, hogy erőszakkal rájuk akarunk kényszeríteni valamit, hanem, hogy átadjuk az invitálást.

„Az elesett lelkek iránti könyörületességből Srí Krsna Csaitanja alászállt e világba személyes társaival s isteni hajlékával együtt, hogy a saranágatit[1], a mindenható Istenség előtti meghódolást oktassa, s ingyen osztogassa az egyébként oly nehezen elnyerhető eksztatikus istenszeretetet. Ez a saranágati az igaz bhakták élete. Nanda Mahárádzs ifjonti fia, Krsna mindenki fohászát meghallgatja, aki e hatféle gyakorlat révén keresi az Ő oltalmát. Bhaktivinód egy fűszálat vesz a foga közé, s dandavatját ajánlja a két gószvámí, Rúpa és Szanátan előtt. Lótuszvirág lábaikat megragadván zokogva így szól: “Kétségkívül én vagyok a leghitványabb ember, de tegyetek a legkiválóbbá azáltal, hogy megtanítjátok nekem a meghódolás útját.” [2]

Ennek a dalnak a vaisnavák mindennapi fohászának kéne lennie. Mert jelenlegi eszközeinktől indulunk, amink van. És általában az emberi lény tele van… mivel van tele?

Rukminí: Illúziókkal

Tírtha Mahárádzs: Ah! Azt mondanám lehetőségekkel – hogy finomítsunk a dolgon. De amikor azt mondjuk, hogy egy ember „tele van lehetőségekkel” az azt jelenti, hogy nincs semmije, igaz? Semmi tulajdonképpeni, csak a jövőbeni remények. Akárhogy is ez egy inspiráló helyzet. Mert ha üres a poharunk, akkor teletölthetjük nektárral. Ha az illúzió mérgével van teli, akkor nagyon nehéz bármit is hozzá adni. És ha nincs semmink, akkor ott az áldásért fohászkodás hangulata. Ha azt gondoljuk, hogy elértünk valamit, mindenünk megvan, anyagilag, lelkileg mindent elértünk – akkor mi haszna a fohászoknak, ha a hamis egónk irányít és az teljesen elégedett? És mi haszna a fohászoknak, ha Istennek az a dolga, hogy teljesítse a vágyainkat, igaz? Jobb ez az üres állapot – hogy feltöltődhessünk.

Akárhogy is, jelenlegi helyzetünkből indulunk. És valójában az emberi lények tele vannak lehetőségekkel. És legtöbbször el sem tudjuk képzelni milyen lehetőségeink vannak. Mert az intellektuális megértés nagyon messze áll a gyakorlati megvalósítástól. És ha hírtelen megértenénk az összes lehetőséget az teher lenne a számunkra egy kissé. Ezért jobb a kezdetekkor még nem érteni mindent. Cseppről-cseppre fogyasztani a nektárt. Egy csepp isteni nektár – lelki szinten értem a cseppet – olyan, mint egy óriási óceán anyagi szinten. Ami Krsnának kevesebb, mint egy pislogásnyi idő – az egy univerzum élettartama, háromszázezer billió év. Ami Krsna számára egy csepp, az egy óceán a számunkra. Ami számára természetes, a számunkra hihetetlen csoda.