Sharanagati

(az előző rész folytatása)

Tírtha Mahárádzs: A megértésnek egy nagyon különleges formáját említetted a guru és a sisja között. Vizsgáljuk meg ezt egy kicsit. Ki ért meg kit?

Valaki: Ha a tanítvány ugyanazon a hullámhosszon van mint a mester, akkor a mester energiája átmegy a tanítványon, eggyé válnak. Talán.

Tírtha Mahárádzs: Nos, ideális esetben. Ez az amikor a bot a mester meghosszabbított karjává válik. Máskülönben csak egy bot vagy, mely az utcán fekszik. Amint azonban kapcsolatba kerülsz, valaki megragad, megfog, akkor meghosszabbított karrá válsz.

Nagyon szép, hogy ily módon fejezted ki. Mert gyakorlatilag az észbeli megértés a sisja részéről – hogy a tanítvány megértse a gurut – ez lehetetlen. Ne vesztegesd az időd ennek kutatásával. A guru egy rejtély. És nem szükséges megvizsgálni az igazságot, elég imádni azt. Csodálni az igazságot! Mert a csodálat által több energia áramlik át. Az észbeli elemzés nem segíti. A megközelítésnek különbözőnek kell lennie. Az azonban igaz: ebben a nagyon intenzív lelki kapcsolatban van esély az egyre jobb megértésre.

Tudjátok a guruknak és a tanítványoknak is különböző típusai vannak. Az újonc tanítvány, megkapja az útmutatást, de mégsem csinálja. A következő szint – megkapja az útmutatást és megcsinálja. A következő szint – nincs útmutatás, mégis megcsinálja. Mi tehát a legmagasabb szint?

Krsna-prija: Ebből a háromból?

Tírtha Mahárádzs: Van más lehetőség is?

Krsna-prija: Nincs. Az utolsó?

Tírtha Mahárádzs: Igen, amennyiben megérti, amennyiben képes megvizsgálni a lelki tanítómester szívét. Mert ha megértés nélkül vagyunk nagyon aktívak, az veszélyes. Tudjátok a „buta és lusta”, a „buta és aktív”, az „okos és lusta”, valamint az „okos és aktív” – az emberi lények négy fajtája. Melyik az ideális vezető?

Válasz: Az utolsó, okos és aktív.

Tírtha Mahárádzs: Ú-hú-hú! Amikor te leszel a főnök majd meglátod, hogy ez egy nagyon veszélyes fickó – okos és aktív, ez nagyon veszélyes. Olyan mint egy dzsinn. Kinyitod az üveget, kiszabadul a dzsinn és nem tudod vissza tenni. Mert okos és aktív. A legjobb középvezető tehát az okos és passzív. A buta és passzív – ez a legjobb alkalmazott. Nem gondolja meg kétszer, kicsit nehezen mozdul, de békés, nincs vele sok probléma. A buta és aktív – tőle szabadulj meg! Rémálom. Amit csak felépítettél, lerombolja. Tedd ki a szűrét! A buta és lusta egy könnyű eset. A lusta és okos jó beszélgető partner. De ne várd, hogy bármit is megcsináljon. Nagyon jó a megbeszélésekben, ötletekben, tervekben mégsem fog történni semmi.

Ha tehát elit csapatot szeretnél, lehet, hogy azt gondolod, hogy okos és aktív emberekre van szükség. Légy nagyon óvatos! Ha erős, aktív és okos embereket teszel össze, nagyon valószínű, hogy veszekedni fognak. Annak érdekében tehát, hogy elkerüld ezt a vitát, lelkileg kell hangolnunk a csapatot.

A vaisnava hit egyik titka, hogy a Név és a Megnevezett nem különbözik. A nyugati filozófia a huszadik században ugyanerre a témára jutott. Mi a kapcsolat a szavak és a gondolatok között? Mi a kapcsolat a szavak és a tárgyak között? Hogyan nevezünk el bizonyos dolgokat és hogyan megy át ez által a jelentés? Lehet egyáltalán bárminek nevet adni? A filozófiai vizsgálódásból meg kell tehát értenünk, hogy nagyon nehéz valamit nevén nevezni. Különféle magyarázatok vannak arra, hogyan adjunk nevet valaminek – olyan ez mint egy közös megállapodás. Például amikor azt mondjuk, hogy „alma”, akkor megegyeztünk, hogy azt a bizonyos tárgyat „almának” hívjuk. És bár nekem és neked is megvan a saját elképzelésünk egy almáról, mégis megegyeztünk, hogy ugyanazt a dolgot hívjuk „almának”. Ez pedig nagyban segíti a kommunikációt. Elmész a piacra, almát kérsz, és azt is kapsz. Gondoljatok csak bele, van egy elképzelésetek az almáról, a hölgy pedig aki az almákat árulja, körtének gondolja az almát. Almát kérsz tehát, de körtét kapsz. Nagy botrány!

A szavak segítik a kommunikációt. Sajnos azonban van egy kis probléma itt az anyagi világban – amikor azt mondod „alma” nem érzed az ízét. Nem tudod megtölteni a hasad csupán a névvel. Ez tehát csak fél misztérium, mert megvan a név, de kapcsolatba kell hoznunk a tárgyával. És az „alma” névbe nem tudsz beleharapni. Gondolkodhatsz, meditálhatsz rajta, de nem fog megtörténni, mert ez az anyagi világ, ahol a tárgy és a név különbözik. Ez egy megosztott világ, a kettősségek világa, ahol a külső forma és a belső jelentés különbözik.

Ahogy említettem, ez a filozófiai probléma – mi a különbség a tárgy és a név között – nemrég merült fel. A keleti filozófiában azonban már évezredek óta beszélgetnek erről. És különböző teóriákat vezettek be a szavak jelentésének megmagyarázására. Néhány ezek közül a következőképpen próbálja magyarázni a problémát – a szavak ereje hordozza a jelentést. Mások azt mondják a mondat ereje közvetíti a jelentést – nem az összetevők, hanem a nagyobb szerkezet. Azonban ha mélyére hatolsz például a szanszkrit nyelv misztériumának, rájössz, hogy még a legapróbb részecskéknek, a szótagoknak is van jelentésük. Mondhatjuk tehát, hogy ez egy többrétegű, hihetetlen, misztikus szerkezet. Gondolkodtatok már azon: hogy milyen érdekes, hogy ki tudjuk fejezni gondolatainkat, meg tudunk nevezni objektumokat és a másik személy, legalább egy részét megérti annak, amit mondani akartál? Egyszerűen hihetetlen hogy megvan a lehetőségünk arra, hogy kifejezzük magunkat és, hogy megértsük a másik személyt! Ez minden képzeletet felülmúl, ez varázslatos!

Persze, sokszor félreértjük egymást. Azt mondom „alma”, azt érted „ah, körte!” Ez az amikor az én kommunikációs mezőm és a tiéd nem kapcsolódnak. Némi megértés akkor következik be, amikor valamelyest fedik egymást a mezők. Minél bizalmasabb a kapcsolat, annál jobb a megértés, ennek a két mezőnek annál nagyobb része kapcsolódik. Van olyan amikor a két mező teljesen fedi egymást? Mit gondoltok? Próbáljátok meg kifejezni a gondolataitokat.

Krsna-prijá: Lehetséges.

Valaki: A tanítvány és a guru között.

Paramánanda: Amikor a másik személy gondolatait fejezed ki.

Tírtha Mahárádzs: Óh, ma reggel nagyon mágikusak vagyunk! Ez azt jelenti, hogy először olvasnunk kell a gondolataiban, leszkennelni az agyát és utána kifejezhetjük a gondolatait. Más vélemény?

Valaki más: Nem tudom elképzelni, hogy létezik a teljes fedés.

Jasodá: Rádhé-Sjám

Tírtha Mahárádzs: Úgy gondolom nagyon is idealista társaságban vagyunk. Mert azt mondjátok: „Igen! Létezik! A guru és a tanítvány között! Olvashatunk mások elméjében, kifejezhetjük mások gondolatait!” És Rádhé-Sjám is be lett vonva – óh Istenem! Nagyon emelkedett! De van egy realista megközelítés is: „Nem létezik!” És ezt kell támogatnom. Habár amit említettetek, hogy egy nagyon különleges kapcsolatban lehetséges, mint a guru-sisja, lehetséges az elme olvasása – igen, egyet értek. Azonban azt mondom, hogy nagyon különleges, egyedi eseteket kivéve nem létezik. Miért? Van egy érvelésem, amivel támogatni tudom ezt a nézetemet. Mert egyedi emberi lények vagyunk, egyedi lelkek. És ez azt jelenti, hogy csak egy van belőled, az egész univerzumban, nincs második. Ez azt jelenti, hogy privát, egyéni látásmódod van. Mindannyinknak egyedi személyes helyzete van, és ebből kiindulva látjuk a világot. Nincs tehát teljes lefedés. Mert olyanok vagyunk, mint a tudatosság lelki szikrái és ez a személyiség! Mert egyedi személyek vagyunk, ezért egyedi a látásmódunk, a megértésünk és a véleményünk. És természetesen a szeretetteljes kapcsolatokban, a lelki kapcsolatokban ezek a mezők nagyon közel kerülnek egymáshoz. Néha olyan intenzív a kapcsolat az emberi lények között, hogy szavak nélkül is megértik egymást. Néha megesik, hogy gondolok valamelyik bhaktára, és azonnal jön egy sms. Vagy mondjuk a lelki tanítómester az egyik tanítványán meditál és másnap a tanítvány felhívja a mesterét és azt mondja: „Óh Gurudév, veled álmodtam, talán szükséged van rám?” A nagyon intenzív kapcsolat tehát létezik, lehetséges. De teljes megértés… Azt kétlem.

(folytatjuk)

Van egy nagyon jó példa, amikor Gópa Kumár hazaért, vissza Istenhez. És mi történik akkor? Krsna és a gópák a mindennapi elfoglaltságaikat végzik. Krsna egy kissé fáradt. Nem tudott aludni az este. Álmatlanságban szenved. Bizonyos okok miatt. És még a legjobb pszichológus sem értette, hogy mi lehet az oka, hogy ez a kisfiú nem alszik éjszaka. Reggelente tehát egy kicsit szédül. És késésben van. Mert a borjaknak pontos időzítésre van szükségük. Reggel nagyon éhesek, ki szeretnének menni a mezőre, és ha késésben vagy, sietned kell. Igaz? Megtörtént már, hogy késésben voltál a munkából? Akkor sietned kell. Igaz? Nincs idő semmire. Nincs reggeli fürdés, sem mantrák, sem púdzsá, semmi, csak rohanás. Még reggelizni sincs idő, ez egy komoly helyzet! Ha feladod a reggeli púdzsát, az normális; ha feladod a reggelit, az már komoly eset! Akkor valóban sietsz!

Néha tehát Krsna késésben van. Siet. És hirtelen, mint egy engedelmes fiú, siet a kötelességei után. Azonban van egy gondoskodó édesapja. És a gondoskodó apa azt mondja: “Óh kedves fiam, hová rohansz?” Krsna így válaszol: “El kell látnom a teheneket és a borjakat.” “Rendben, rendben, ez így nagyon szép, de reggeliztél ma már?” “Nem, nem, nem, rohanok!” És mit mond az apa? “Gyere ide! Adok neked valamit.” Ez tehát a szuper-reggeli. Ott van a formalitás, plusz az érzések.

Kiszaladnak tehát a mezőre. És tudjátok a száznyi és milliónyi kis gópák nagyon jól ismerik egymást. De hirtelen megjelenik egy idegen. Új arc Vrndávanban! Mi történt? A gópák kicsit meglepődtek. Krsna pedig inspirációt érez! És különleges figyelmet kezd fordítani a jövevényre.

Általában hogyan fogyasztják el a reggelijüket? Krsna ül középen és mindannyian köré ülnek, arccal felé fordulva. Van tehát némi távolság. De amikor ez a jövevény megjelent, Krsna hirtelen odaszalad hozzá. És nem csak odaszalad, de meg is öleli. Nagyon szokatlan! Különösképp egy idegennel, egy újonccal kapcsolatban. Aztán a irigység és féltékenység természetes érzése jelenik meg a gópák szívében. “Kedves Krsnám, tíz éve itt vagyok, és engem nem ölelsz meg! És itt ez az újonc és őt megöleled! Ez meg mi? Jó ez így? Miféle barát vagy?” Krsna nem csak odaszalad a jövevényhez, nem csak megöleli, hanem dicsőíti is! Annyira fájdalmas! “Engem nem dicsőít, valaki mással teszi ezt!” Az mondta: „Tudom, mennyi nehézséget vállaltál, hogy eljuss Hozzám. Hosszú utazás után visszatértél. Nagyon boldog vagyok, hogy találkozhatunk! Tudom mennyi nehézséget vállaltál. Isten hozott!”

Ez nem a legmagasabb elvek áruba bocsájtása.

Itt azonban meg kell vizsgálnunk egy kényes kérdést. Mi ez a kérdés? Irigység Gólóka Vrndávanban? Hogy lehet? Lehetséges ez? Mennyire volt valódi érzés a gópáknak ez a féltékenysége a jövevénnyel szemben? Valós ez? Ellentétes érzések nem illenek Vrndávanba. Ha ezek az érzések nincsenek harmóniában Krsna belső érzelmeivel, akkor nem lehetnek jelen.

Valójában ez a történet bizonyíték Krsnának erre a különleges ízlésére. Szereti az újoncokat. Szegény öreg fickók! Az új jövevényeket szereti.

Szerencsére mi mind újoncok vagyunk. Minden esélyetek megvan tehát az ölelésre, és hogy elnyerjétek a Legfelsőbb figyelmét.

Neli kérdése: Le van az írva valahol, hogy Krsna szeret bennünket?

Tírtha Mahárádzs: Mi erre a válasz? Krpa?

Valaki: Természetesen, szeret bennünket!

Tírtha Mahárádzs: „Természetesen!” Légy sásztrikus! „Természetesen szeret bennünket” – ez egy kicsit romantikusan hangzik.

Krpadhám: Ha jól emlékszem, sehol nincs leírva, hogy szeret bennünket.

Tírtha Mahárádzs: Miért?

Krpadhám: Mert ez nyilvánvaló.

Tírtha Mahárádzs: Ami nyilvánvaló, azt nem kell leírni! Peresze néhány helyen megemlítik, hogy mennyire szereti Krsna a bhaktáit. De általánosságban ez egy isteni elv, nem kompromittált, nem lehet áruba bocsájtani. Csak a buta amerikai filmekben fejeznek be minden telefonbeszélgetést úgy, hogy azt mondják: „Szeretlek!” Ahelyett, hogy azt mondanák „Viszonthallásra”, azt mondják „Szeretlek!” „Én is szeretlek!” Mi ez?! Ez a legmagasabb elvek áruba bocsájtása!

Ezért a sásztráinkban, a Bhagavad-gítá minden fejezetének végén, nem azt fogod látni: „Szeretlek. kedves Ardzsunám!” Krsna sokszor mondja: „Ostoba vagy, olyasmiken keseregsz, melyen az okosok nem teszik!” De a hangulat szeretetteljes. Nincs kimondva. Mert sokszor, ha kimondasz valamit, elveszik az ereje. Ez az, amit a legmagasabb elvek áruba bocsájtásának hívok.

Nem kell ismételgetnünk: „Összetartozunk!” Ez nyilvánvaló! A lelki tanítómesternek nem kell ismételgetnie: „Nagyon szeretlek kedvesem, nagyon szeretlek”, mert ez nyilvánvaló! De a tanítványoknak azt javaslom – kedveseim – hogy néha ismételjétek el a lelki tanítómestereteknek: „Igen, itt vagyok, mester. Ha van valamilyen szolgálat a számomra, csak mond meg.” Mert ez a szeretetet és odaadás kifejezője.

Ezért tehát nem említik a sásztráink minden oldalán, hogy Isten szeret téged. De minden oldalon megtalálod, hogy szeretned kell Istent. Mert az első nyilvánvaló, a másodikat pedig meg kell tanulnunk.

De ez egy nagyon szép, és nagyon jó kérdés. Mert be kell bizonyítanunk önmagunknak, hogy Krsna szeret minket. És ha jó elmeállapotban vagy, ezernyi bizonyítékot találsz erre. Ha depresszív hangulatban vagy, akkor még legegyértelműbb bizonyítékokat sem fogod meglátni.

Ha hiszel, látni fogsz.

Mi a mahá-mantra? A mahá-mantra igazából a megvalósításod szintjétől függ. Gondolhatod azt, hogy „Ez egy Védikus mantra, hogy elérjem a tökéletességet.” Vagy „hogy felszabadítson a karmikus kötöttségemből.” Később például, ha látsz egy kedves vaisnavát mantrázni, megérted: „Hé, várjunk csak egy kicsit, van valami több ebben a folyamatban, nem csak rólam szól.” Kissé remeg, és valami extázis is megjelenik rajta. Meg kell tehát értenünk, hogy a mahá-mantrának van valami belső jelentése is.

Aztán, ha elmerülsz a mahá-mantra valamely ezoterikus magyarázatában, megérted majd, hogy ez nagyon hasonlít Maháprabhu nyolc verséhez, ahol azt mondja: „csétó darpana márdzsanam – megtisztítja a szívet” [1] A szent név különböző párosai, mindössze lépésről-lépésre követik Maháprabhu ezen verseit.

Ez azonban még nem a vége a titkos magyarázatoknak. Mert ha tanulmányozod más ácsárják látásmódját, mint például Bhaktivinód Thákur, akkor megérted, hogy a szent névnek ez a nyolc párosa, az asta-kálija-lílá, a napi nyolcszoros kedvtelések fokozatos folyamata. Ez azt jelenti, hogy ha elzenged a köreid, akkor folyamatosan elfoglalod magad Rádhá és Krsna napi cselekedeteiben, éjjel és nappal.

Ha azonban megvizsgálod Gópál Guru Gószvámí magyarázatát, még több titkot értesz meg. És semmiképp se érintsétek Sríla Raghunáth dász Gószvámí magyarázatát, mert az túl magas szintű.

Nem folytathatom tovább a mahá-mantra magyarázatát, mert ez nem csak egy kutatás, hanem rátalálás is.

És miért kör alakú a dzsapa-málánk? Miért nem egy vonalban helyezkedik el? Ez valójában a rásza-tánc. Tehát… mi mást mondhatnék a mantrázásról?! Ha megérinted a málád, az olyan mintha egy villám csapna az ujjaidba! Ha azonban beléd csap a villám, az igen erőteljes tapasztalás. Ha tehát a megvilágosodás ilyen sebességgel és erővel érkezik, lehet, hogy kicsit megégetjük magunkat. Ezért szükségünk van védelemre. Igaz? És mi ez a védelem?

Paramánanda: Mahá-mantra!

Tírtha Mahárádzs: Nem, a mahá-mantra a villám. Hogyan védjük tehát meg magunkat a mahá-mantra erejétől?

Valaki: A lelki tanítómester, Gurudév.

Tírtha Mahárádzs: Maháprabhu, kezdjük Maháprabhuval.

Valaki: Dzsáj srí Krsna Csaitanja Prabhu Nitjánanda…

Tírtha Mahárádzs: Igen, védő mantra mielőtt belépnénk az energiaraktárba. De ez a védő mantra is nagyon erőteljes, ezért szükségünk van egy elő-védelemre. És ez gyakorlatilag a lelki tanítómester. Sajnos azonban a guru is nagyon erőteljes. Hogyan védjük meg tehát magunkat a lelki tanítómesterinktől? Végül a vaisnava elvhez fordulsz, mert a vaisnavák általában elég finomak ahhoz, hogy toleráljanak minket.

Remélem értitek: belépni a mantrázás belső magjába – ez egy fokozatos folyamat. Ha ki akarjuk hagyni a vaisnavákat, ha ki akarjuk hagyni a lelki tanítómestert, ha ki akarjuk hagyni az isteni elveket és személyeket, nem érjük el a mantrázás belső magját.

Ne lepődjetek meg tehát ha valamilyen elektromosságot éreztek, amikor megérintitek a dzsapátokat. És Krsna is azt mondja: „A különböző meditációk közül a dzsapa vagyok.” [2] Ő az tehát! Ő az…

Krsna-prijá: Van egy kérdésem a mantrázásról. Mi a jobb? Hangosan mantrázni, halkan, vagy az elmében? Mert amikor az elmében mantrázok néha a mantra gyorsabb, nem lehet olyan tisztán hallani a szavakat. Hiba ez? Lehet, hogy ez nem is igazán mantrázás?

Tírtha Mahárádzs: Jó kérdés! A mantrázás egy nagyon bensőséges lelki kapcsolat. Ha valakinek a nevét mondod, az létrehoz egy kapcsolatot. De mielőtt egy bensőséges kapcsolatba kerülnénk, be kell kopognunk az ajtón. Nem úgy működik, hogy hírtelen csak úgy berohanunk a szentélybe. Fokozatosan, lépésről-lépésre, a folyamatot követve kell belépnünk.

És minden esetben két szintje van ugyanannak a történetnek – az egyik a cselekedet, a másik az érzés. Például, ha Péter nagyon szépen viselkedik, akkor az édesanyja nagyon finoman fogja szólítani, amikor azonban egy kicsit csintalan, akkor az édesanyja ugyanazt a nevet komolyabb hangsúllyal fogja szólítani. A cselekedet ugyanaz – a nevén szólítja – de a belső érzés, a töltés különbözik.

Ugyanígy, ha kapcsolatba szeretnénk kerülni Istennel az által, hogy a nevét szólongatjuk, követnünk kell a cselekedetet és meg kell töltenünk érzelmeink legjobbjaival. Ha tehát a kérdésed a mantrázás legjobb módjára vonatkozik, akkor azt kell mondanunk: kövesd a fokozatos folyamatot, valamint az ehhez tartozó előírásokat és szabályokat, és add hozzá az érzelmeid.

Maháprabhutól azonban megértettük, hogy a mantrázásnak nincsenek merev szabályai. Mert különbség van a véda-mantrák és a mahá-mantra között. A Védák mantrái vagy himnuszai, a Védák speciális meditációs formulái, limitáltak. Abban az értelemben limitáltak, hogy nem nyilvánosak. Nem arról van szó, hogy a mantrák ereje lenne limitált, nem; a mantrákhoz való hozzáférés, ez korlátozott. Ez azt jelenti, hogy sok minősítésnek kell megfelelnünk, hogy jó szintet érjünk el ezekkel a titkos mantrákkal kapcsolatban. A mahá-mantrával kapcsolatban azonban, nincsenek merev szabályok. Még te is zengheted. Ez tehát egy nagyon liberális mantra.

A titkos mantrák helytelen, nem szabályos zengése már sok embert tett bolonddá. A szent nevek azonban már sok bolondot felszabadítottak. Ez a különbség a véda-mantrák és a náma-mantrák között. Tehát még egy bolond is, ha ugyanezt a folyamatot alkalmazza, kicsit értelmessé válhat. De mi történik, ha ugyanezt a mantrát alkalmazzuk egy értelmes embernél? Megbolondul. Úgy kezd viselkedni, mint egy őrült – táncol, énekel, sír, kiabál, valami olyasmit keres, amiről nem tudja, hogy mi az. Az egész életet elvesztegetni valamiféle álmok keresésével, ahelyett, hogy élvezné azonnal, ami elérhető. Ez azt jelenti, hogy elveszti az eszét. Először használnunk kell az agyunk, majd el kell veszítenünk azt.

Azt hiszem egy dolgot megértettetek – hogy a mantrázás egy nagyon bensőséges kapcsolat, és szépen kell végeznünk ahhoz, hogy elérjük az eredményeket. És van tíz aparádh vagy hiba a mantrázással kapcsolatban. Mint például tiszteletlennek lenni a vaisnavákkal kapcsolatban, nem követni a lelki tanítómester útmutatását, nem venni komolyan a Védákat vagy azt gondolni, hogy a szent név dicsősége csak képzelgés, a szent név erejét arra használni, hogy jóvátegyük a hibáinkat, nem hinni a szent név dicsőségében még azután sem miután sokszor hallottunk róla. Ezek a nem-ek. Próbáljátok meg elkerülni ezeket a hibákat. De van még egy extra hiba – figyelmetlennek lenni mantrázás közben. Akkor azt mondják, hogy akár megszámlálhatatlan életen keresztül is mantrázhatsz, nem fogod elérni a phalát, az eredményt, a gyümölcsöt. Nem elég tehát csak formálisan ismételni, hanem teljes szívvel kell tenni azt.

Úgy mondják, akár egy szent név is rendelkezik annyi energiával, hogy az egész világot felszabadítsa. Hányszor ismételted már a szent nevet? Hol van az egész világ felszabadítása? Akkor valami hiányzik, nem? Vagy talán a sásztrák hibáztak? Vagy ez csak egy túlzás? Meg kell értenünk, hogy kételkednünk kell. Ne higgyetek el mindent! Ne magadban kételkedj, kételkedj a sásztrákban – manapság ez nagyon népszerű. „Szeresd önmagad, fogadd el önmagad, ahogy vagy” – ez a szemét nagyon népszerű manapság. „Istennek így kellene elfogadnia, ahogy vagyok, mert nagylelkűnek kell lennie, toleránsnak velem szemben. Nem vagyok képes egy lépést tenni, mert olyan vagyok, amilyen.” Ne higgy, ne kövess ilyen buta, értéktelen üzeneteket. Az Úr jól végzi a dolgát. Nekünk is úgy kell tennünk.

A vaisnava egyik jellemzője, hogy kész változtatni magán. Sríla Sridhara Mahárádzs azt mondja: „A vallás helyes igazodás.” De milyen sztenderdhez igazítsuk magunkat? A butasághoz igazodjunk? Nem! A lehetséges legmagasabb elvekhez kell igazodnunk.

A módszer tehát: mantrázz és add hozzá az érzelmeid.

(folytatjuk)

(az előző rész folytatása)

Azt kérdezted, hogy vajon hogyan mantrázzunk, az elménkben, hangosan, vagy halkan. Mi a mantrázás? Mi a célja? Miért mantrázunk? Valakinek a figyelmét szeretnénk elnyerni. „Óh, Istenem, itt vagyok.” Ez az, amit el szeretnénk érni. Anyák és apák vagytok. Ha gyermeketek valamit csendben suttog, milyen figyelmet von magára? „Ah, rendben, minden rendben van vele, csinálhatom a dolgom.” Amikor nyavalyogni kezd a gyermek, még akkor is azt mondod: „Még minden rendben van.” Amikor elkezd kicsit sírni – észrevettem, hogy az apák és anyák érzékenysége teljesen más, mint a szannyászíké. Amikor óriási a zűrzavar a családban, úgy értem, amikor minden gyermek extázisban van, a szülőkben teljes a béke. Nagy jógík vagytok tehát! Amikor egy bramacsárí egyáltalán nem tud koncentrálni, mert minden a feje tetején áll, ti még mindig békések vagytok. Amikor tehát a gyermek kissé hangosabban kezd sírni, akkor oda fordítjátok a fejetek, de még mindig azt mondjátok: „Még minden rendben.” Amikor azonban tényleg elindul a műsor, akkor oda mentek. Akkor oda fordultok hozzá, felemelitek, megetetitek, igaz?

Ha tehát szeretnétek elérni, felhívni, meginvitálni egy kis figyelmet, hangosan kell sírnotok. Máskülönben Krsna azt gondolja: „Óh rendben, békés. Nincs szükség extra figyelemre.”

Az elmebeli mantrázás az esetek nagy részében önbecsapás. Mert azon a szinten lenni, teljes figyelmet fordítani rá, nehéz. Helyesen mantrázni tehát nem könnyű. Különösképp, ha magadra vontad a lelki tanítómestered figyelmét. Túl halk, túl hangos – semmi nem jó. Amikor teljesen össze vagyok zavarva, és reménytelennek érzem a helyzetet – hogyan csináljam jól – az a pillanat arra, hogy elkezdjem jól csinálni. Amikor elveszítjük minden hozzáértésünket: „Azt tanultam, hogy ezen a módon kell mantrázni.” Ez azonban az elmélet, és nagyon sokszor, sok esetben az észbeli megértés akadályoz meg abban, hogy mélyére hatoljunk a lelki oldalnak.

Ameddig tehát nem vagy az önkontroll állapotában, jobb, ha legalább valami halk hangra fordíthatjuk a figyelmünket. Mert ily módon halljuk is. Hallás és mantrázás – hallod önmagad. De különböző emberi lények vagyunk, az egyik akkor képes jobban oda figyelni, jobban átadni a szívét, amikor hangosan mantrázik, mások akkor tudják ezt megtenni, ha bensőségesebb a mantrázás – az egyén temperamentumától is függ tehát. Akárhogy is, hozzá kell adnunk mantrázásunkhoz ezt a nagyon különleges fűszert, ez pedig a préma, vagyis az odaszentelődés.

És a mantrázás legjobb módja, amikor nem te zenged a mantrát, hanem a mantra használ téged, hogy visszhangozzon. Sríla Prabhupád mondta: „Harminc évembe került még megtanultam hogyan kell zengeni a mahá-mantrát.” Persze nem hiszünk el minden, amit ilyen alázatos elmeállapotban mondanak. Azonban ha egy magas szinten álló, tiszta vaisnava így beszél, akkor nagyon eltökéltnek és alázatosnak kell lennünk ebben a gyakorlatban.

Ugyanakkor a mahá-mantra a lelki meditáció egy boldog formája.

Ez az egyik oldal: gyakorold és próbáld hozzá adni az érzéseid. A másik oldal pedig, amit már említettem, a fokozatos folyamat. Mint ahogy ahhoz, hogy belépjünk a templomba, először kopognunk kell az ajtón.

Elmében vagy hangosan tehát – nekem mindegy. De csináljátok szépen, mélyrehatóan.

És szilárdnak kell lennünk ebben a folyamatban. Van egy barátom, akinek be kellett vonulnia katonának. És tudjátok abban az időben a katonaság nem volt leányálom. Kemény hely volt. És ez alatt a másfél év alatt mindössze egy nap volt, amikor nem mondta el a tizenhat körét.

Nem tudom, hogy érzitek, de a katonaság általában nem a legjobb, legkedvezőbb hely a lelki gyakorlatok végzésére, igaz? De néha a nehézségek segítenek. Amikor megvan az ásram, a guru, a vaisnavák, a praszádam és minden más lehetősége, olyan fáradtnak érzed magad, hogy „nem vagyok képes végezni a gyakorlataimat” – ugyan már! Mi ez?! Ne légy szánalmas a gyakorlataidban. Légy erős és önátadott. Gyakorlataid által próbáld kifejezni a hajlandóságodat. És amikor időről-időre van némi siker a mantrázásban, légy nagyon hálás.

Krsna-prijá kérdése: Az első kérdésem – mivel azt mondtad, hogy szolgáljuk az isteni érdeket – hogyan érthetjük meg, hogy az isteni érdeket és nem a saját érdekünket szolgáljuk? Mert azt gondolom, hogy sokat tudunk spekulálni ezzel a témával kapcsolatban.

Tírtha Mahárádzs: Óh, igen. Kérdezd a gurud. Ha nem tudjuk, hogy az adott szolgálat isteni vagy inkább önző, kérdezzünk valakit, aki tudja.

Krsna-prijá: A második kérdésem pedig, mivel azt mondtad, hogy bíznunk kell magunkban, hogy ez hogyan egyeztethető a vaisnava alázattal, mivel önmagukat még az univerzum legalacsonyabb teremtményénél is alacsonyabbnak tartják?

Tírtha Mahárádzs: Azt hiszem hozzá tettem még valamit ehhez a „bízz önmagadban” kijelentéshez. Mi volt ez?

Harilílá: Ne a hamis egódban.

Tírtha Mahárádzs: Helyes. És azt is mondtam: tisztulj meg olyannyira, hogy bízhass magadban. Az általános szemét, amit a gyors lelki fejlődés nevében osztogatnak: „bízz önmagadban, szeresd önmagad.” Tisztulás nélkül, bármiféle folyamat nélkül, bármiféle áldozat bemutatása nélkül – mi ez?! Semmi! Önmagad becsapása.

Ha azonban megtisztulunk, eljuthatunk a létezés egy olyan szintjére, ahol úgy látjuk a dolgokat, ahogyan valójában vannak. Ezt hívják megvalósult szintnek. Egyszer Indiában ellátogattunk a Rádhá-Raman templomba. Az esti árati után épp kifelé igyekeztünk, a főbejáratnál emberek jöttek-mentek, amikor egy tiszteletre méltó idős ember odalépett hozzánk. Olyannyira figyelemre méltó volt, hogy azonnal megkérdeztük, hogy készíthetünk-e egy fényképet. Így válaszolt: „Igen, természetesen!” Elkészítettük hát a képet, ez után pedig egy üzenetet is kaptunk tőle. Azt mondta: „Semmi sem valós, kivéve Krsna szolgálatát. Jut eszembe, én vagyok ennek a templomnak a felelőse.” Sosem tudhatjuk, kivel találkozunk az utcán. Lehet, hogy azt gondolod, hogy egy idős úriember, aki ellátogatott a templomba – nem, ő a tulajdonos.

A végső szinten tehát, képesek leszünk úgy látni a dolgokat, ahogy valójában vannak. Ő, az isteni megvalósítás szintjén azt mondja: „Minden illúzió, kivéve Krsna szolgálatát.” Megvan ez a látásmódod?

Krsna-prijá: Én elég messze vagyok ettől.

Tírtha Mahárádzs: Igen, ez egy őszinte válasz. És sokkal elégedettebb vagyok ezzel a válasszal, mintha azt mondtad volna: „Igen, így látom.” Mert ez nem igaz. Legyetek tehát realisták, ismerjétek magatokat. De legyenek magas ambícióitok, magas eszményeitek.

Sríla Prabhupád például, egy másik magas megvalósítással rendelkező személy, nem azt mondta: „Óh, a nyugati világ illúzió. És mindenki a gunák befolyása alatt áll.” Nem, eljött, hogy adjon valamit. Nem úgy látta, mint illúziót, hanem mint lehetőséget.

Az alázatnak fejlődőnek kell lennie. Abban az értelemben, hogy emeli a tudatunkat. Nem az a destruktív alázat amire szükség van.

Hogyan bízzunk meg tehát önmagunkban, azt gondolom erre vonatkozik a kérdésed. Igaz? Lépjetek az átman szintre, és ott bízhattok magatokban. Ha egyre többet mantrázunk, csétó darpana márdzsanam, a szent nevet zengve, megtisztítjuk a szív tükrét – ez azt jelenti, hogy jobban fogjuk látni, hogy mi micsoda. Ezért tisztulás nélkül nem fog működni. Szépen kell végeznünk a szádhanánkat.

Legutóbb arról beszélgettünk, hogy mi az igazi alázat – a feljebbvalók útmutatásainak követése. A válasz tehát az első kérdésedre: hogyan döntsük el, hogy isteni vagy emberi – kérdezd meg a lelki tanítómestered. Hogyan bízz még jobban magadban – kérdezd meg a lelki tanítómestered. Ez tehát egy jó válasz gyakorlatilag minden kérdésre…

Jamuná: Ez úgy hangzik, mintha azt mondanánk „ne bízz magadban”!

Tírtha Mahárádzs: Nem. Az igazi guru segít bízni magadban. És ez nem egy trükkös dolog, mert a bhakti-jóga is egy gyakorlat, meg kell tanulnunk, hogy mi micsoda, mi a módszer. És ha intelligensek vagyunk, megfelelően fogjuk alkalmazni a módszert. Ezért kérdeznünk kell, mert ez a tanulás módja.

Krsna-prijá: Köszönöm, amit most segítettél megérteni.

Krpadhám kérdése: A kérdésem az lenne, hogy vajon a hit egyre-növekvő vagy olyan, mint a hullámok? Állandóan növekvő vagy állandó szintű? Egyre-növekvő vagy állandó?

Tírtha Mahárádzs: Te hogy érzed? Lehet, hogy különböző a tapasztalatunk. De valójában kettő… ah, három fajta fejlődés van. Az első a teknős, a második a nyúl, a harmadik pedig egy nagyon különleges fajta, melyet a materialisták és a közgazdászok találtak fel – ezt hívják „negatív növekedésnek”. Tudjátok, a krízist hívják „negatív növekedésnek”. Ha tehát a költségvetésed negatívan növekszik, az aggasztó. Ha a hited a negatív növekedés állapotában van, az nem hoz elégedettséget.

A dolgok általában azonban két különböző módon növekednek – az egyik a teknős, a másik a nyúl. Valójában hogyan mozog a nyúl? Nagyokat ugrik. És a teknős? Lassan, mászik. Ugyan így vannak, akik a feltételekhez kötöttségük alapján, a természetük alapján ugrásokkal növekednek. Kihívásokra van szükségük a növekedéshez. Ha nincs semmi körülöttük, ha nincs, amiért harcolhatnának, ülnek otthon békében. Másokat más ösztönöz – állandóság jellemzi őket, egyre-növekvő, lassan de biztosan. Mindkettő jó. Nem mondhatjuk, hogy csak az egyik jó, a másik rossz. És néha kihívásokkal nézünk szembe, néha összedől kicsit a hitünk, majd újra felépül. Mások lassan, de biztosan haladnak. Általában a legtöbb ember kihívások, ösztönzések által dolgozik – ha van valami, amit elérhetnek, akkor megmozdulnak. Leginkább külső tényezők. Nagyon kevesen vannak, akik képesek belső meggyőződésből, belső motiváció által cselekedni. Ezt hívják szannjász szintnek – belső motiváció. A háztartóknak külső motivációra van szükségük, ami nagyon jó, segíti a gyors növekedést. Ötven-hatvan év, és mindent megértesz. Ez a nyúl típus.

A belső motiváció tehát nagyon fontos. Senki nem áll mögötted egy ostorral. Igaz? Meg kell találnunk a belső motivációnkat. Mikor fogod megtalálni? Ha szükségben vagy. Ha kegyre van szükséged, ha hiányát érzed a kegynek, akkor tudni fogod, hogyan találd meg. Ha szomjas vagy, megtalálod a vized. És mi volt a hitre vonatkozó kérdésed második fele?

Krpadhám: Vajon egyre-növekvő vagy eljut egy bizonyos szintre?

Tirtha Mahárádzs: Acsintja. Nincs vége. Ahogy Krsna végtelen tulajdonságokkal rendelkezik, egyre-növekvő, és a hit a folyamat mely által megközelíthetjük Őt, ha egyre közelebb jutsz, egyre többet fogsz megérteni. És nem csak a megértésed foka, hanem a folyamat maga, a hited is nőni fog. De azokon a szinteken, a legmagasabb szinteken, nagyon egyedi dimenziók jelentkeznek. Általában ebben az anyagi világban ahhoz vagyunk szokva, hogy három dimenzióban élünk, plusz a negyedik, az idő. Valójában azonban, a létezés magasabb szintjein nagyon különleges dimenziók jelennek meg. Az idő egy átmenet, mert az idő a véges szinten a halál. Az idő az abszolút szinten az örökkévalóság. Ez jelenti az átmenetet – amikor a végesből az idő által eljutsz a végtelenbe. Aztán jönnek a finomabb dimenziók; és végül a végső dimenzió az intenzitás. Ez azt jelenti, hogy a hitünk intenzitásban mindig növekszik. Mert mi a hit dimenziója? A szolgálatból nyert boldogság. Vagy a szeretet által elért meggyőződés. Az intenzitás tehát mindig növekvő. Eléred a hit állapotát, de aztán, ezen a szinten vagy rétegen belül intenzitásban növekszel. Jobb, tehát ha azt mondjuk, hogy exponenciális, egyre-növekvő.

Eddig az alapvető anyagi tulajdonságokról beszélgettünk, mint tudatlanság, szenvedély és jóság. A bhaktihoz is három dologra van szükségünk. Mi ezt a három elem a bhakti-jóga emelkedett szintjén? Elmondom nektek, mert lehet, hogy ez még ennél az óm tat szat-nál is bonyolultabb. Ezek pedig a préma, a bháva és a mahábháva. Rendben, lehet, hogy ez már a posztgraduális szint. Ha a középszintről beszélünk, akkor csaitanja acsintja préma – ez a következő három. Az általános iskola tehát: tamasz, radzsasz, szattva. Középiskola: óm tat szat. Főiskola: csaitanja acsintja préma. És a posztgraduális képzés a: préma bháva mahábháva.

Elnézést a sok furcsa kifejezésért, de azt hiszem értitek, hogy a lelki fejlődésnek sok szintje van, sokfajta szint amiként a vallás gyakorolható. Mint a matematika: egyszer egy az egy – igaz?, ez egy egyszerű alap szint. Mégis a gyerekek számára sok időbe telik, amíg megjegyzik ezt a táblát. Az egyetemi vagy tudományos professzorok szintén beszélgetnek a matematikáról – kicsit más szinten.

Ugyan így a vallás, vagy az Istenszeretet szintén egy tudomány, van az alapfok, mint például a három guna, melyek hatással vannak ránk – a sötétség, energia és fény – és vannak magasabb fokai is ennek a tudománynak. A fejlődés azt jelenti, hogy egyre magasabb szintre jutsz. A kép egyre kidolgozottabbá, egyre pontosabbá válik – olyannyira, hogy ha szépen követed ezt a folyamatot a végén a dolgok ismét egyszerűvé válnak. Az elején minden olyan egyszerű: zeng a Haré Krsnát és térj haza, vissza Istenhez. A középső szinten kezd egy kicsit bonyolultabbá válni. A végén azonban megint nagyon egyszerűvé válik.

Ha szerencsések vagyunk tehát, akkor az elejétől a végére ugorhatunk. De ha nem vagytok ennyire szerencsések, akkor megragadtok a közepén – mindent túlkomplikálva. Megpróbáljátok megtalálni az igazságot – könyvekben, filozófiákban, stb. – ez azonban olyan, mintha esőt szeretnétek, és a naptárnak mutattok be imádatot. Nem fog esni! A képzetlen különböző módszerekkel próbálja megváltoztatni az időjárást. Vannak azonban olyanok, akiknek megvan az erejük, hogy megváltoztassák azt.

Egyszer egy mester a tanítványával utazott a tenger mellett. A mester így szólt: „Milyen csodálatos a tenger, de milyen jó lenne egy vihart látni a tengeren!” „Gurudév, ahogy szeretnéd!” a következő reggelen nagy vihar kerekedett a tengeren. Aztán a mester így szólt: „Igen, nagyon szép ez a vihar, de jó lenne úszni a tengerben, szóval egy kis nyugalmas jó idő jól jönne.” „Ahogy szeretnéd Gurudév!” A következő reggelen csodálatos, csendes idő érkezett. Ha valaki tehát tényleg átadta magát, különleges energiákra tesz szert. Szeretnétek ezeket a különleges energiákat?

Valaki: Nem.

Jamuná: Igen. Ilyen kérésekkel a gurutól – igen.

Tírtha Mahárádzs: Általában ilyen válaszok jönnek – „igen” és „nem”. Ízlésetek szerint, ahogy szeretnétek. Ha szeretnéd, elérheted; ha valami magasztosabbat szeretnél, azt is elérheted. De az igaz, hogy egy meghódolt lélek nem várt tulajdonságokra tesz szert. És nem szükséges csodákat tennünk, ha átadjuk magunkat mesterünk vagy Isten szolgálatának. De a központi érdek szolgálatával, saját érdekünket is szolgáljuk.

Miután tehát tanulmányoztuk az anyagi világ természetét, az energiákat, miután tanulmányoztuk a vallás alap gyakorlatait, elérkezhetünk néhány magasabb gyakorlathoz – csaitanja, acsintja, préma. Ezen szavak jelentése a következő: csaitanja azt jelenti élet, acsintja azt, hogy felfoghatatlan, préma pedig szeretet. Hogyan rakjuk tehát össze ezt a három szót? Úgy, hogy az élet egy kifürkészhetetlen misztérium? Vagy – az életből, rejtett módon eljuthatsz az extázishoz? Vagy – az élet felfoghatatlan és a szeretet a válasz. Oly sok magyarázata van ennek a három egyszerű szónak. Csaitanja – élet! Életünket Krsnának kell szentelnünk. Ez felfoghatatlan hatással lesz létezésetekre. Ha megtanuljuk, hogyan adjunk, az azt jelenti, hogy felnőttünk. Acsintja – kifürkészhetetlen módon működik. Legtöbben nem tudjuk, hogyan működik a mosópor. Igaz? De beleteszed a vízbe, kimosod, és tiszta lesz. Ugyan így, azt sem tudjuk, hogy pontosan hogyan működik az élet, hogyan működik az odaadó szolgálat, de nagyon hatásos. És ezen tisztulási folyamat által eljuthatunk az Istenszeretethez, a prémához.

Persze ha a tudományt szeretnéd tanulmányozni, akkor ezeknek a szavaknak is más jelentésük lesz. Mert csaitanja akkor azt jelenti tudatosság, acsintja azt, hogy filozófia, a préma pedig azonosítja a célt. A tudatosság hihetetlen célja tehát a szeretet. Vagy a számunkra egyszerűen azt jelenti Csaitanja Maháprabhu, az Arany Avatár. Az Ő filozófiája acsintja volt, ajándéka pedig az Istenszeretet. Csaitanja Maháprabhu nagyon közel áll az emberi lényekhez.

És aztán, amikor mélyen és átfogóan megértettük ezeket a szinteket, akkor léphetünk a következőre – préma, bháva, mahábháva.