Sharanagati

Krsna-prijá kérdése: Az első kérdésem – mivel azt mondtad, hogy szolgáljuk az isteni érdeket – hogyan érthetjük meg, hogy az isteni érdeket és nem a saját érdekünket szolgáljuk? Mert azt gondolom, hogy sokat tudunk spekulálni ezzel a témával kapcsolatban.

Tírtha Mahárádzs: Óh, igen. Kérdezd a gurud. Ha nem tudjuk, hogy az adott szolgálat isteni vagy inkább önző, kérdezzünk valakit, aki tudja.

Krsna-prijá: A második kérdésem pedig, mivel azt mondtad, hogy bíznunk kell magunkban, hogy ez hogyan egyeztethető a vaisnava alázattal, mivel önmagukat még az univerzum legalacsonyabb teremtményénél is alacsonyabbnak tartják?

Tírtha Mahárádzs: Azt hiszem hozzá tettem még valamit ehhez a „bízz önmagadban” kijelentéshez. Mi volt ez?

Harilílá: Ne a hamis egódban.

Tírtha Mahárádzs: Helyes. És azt is mondtam: tisztulj meg olyannyira, hogy bízhass magadban. Az általános szemét, amit a gyors lelki fejlődés nevében osztogatnak: „bízz önmagadban, szeresd önmagad.” Tisztulás nélkül, bármiféle folyamat nélkül, bármiféle áldozat bemutatása nélkül – mi ez?! Semmi! Önmagad becsapása.

Ha azonban megtisztulunk, eljuthatunk a létezés egy olyan szintjére, ahol úgy látjuk a dolgokat, ahogyan valójában vannak. Ezt hívják megvalósult szintnek. Egyszer Indiában ellátogattunk a Rádhá-Raman templomba. Az esti árati után épp kifelé igyekeztünk, a főbejáratnál emberek jöttek-mentek, amikor egy tiszteletre méltó idős ember odalépett hozzánk. Olyannyira figyelemre méltó volt, hogy azonnal megkérdeztük, hogy készíthetünk-e egy fényképet. Így válaszolt: „Igen, természetesen!” Elkészítettük hát a képet, ez után pedig egy üzenetet is kaptunk tőle. Azt mondta: „Semmi sem valós, kivéve Krsna szolgálatát. Jut eszembe, én vagyok ennek a templomnak a felelőse.” Sosem tudhatjuk, kivel találkozunk az utcán. Lehet, hogy azt gondolod, hogy egy idős úriember, aki ellátogatott a templomba – nem, ő a tulajdonos.

A végső szinten tehát, képesek leszünk úgy látni a dolgokat, ahogy valójában vannak. Ő, az isteni megvalósítás szintjén azt mondja: „Minden illúzió, kivéve Krsna szolgálatát.” Megvan ez a látásmódod?

Krsna-prijá: Én elég messze vagyok ettől.

Tírtha Mahárádzs: Igen, ez egy őszinte válasz. És sokkal elégedettebb vagyok ezzel a válasszal, mintha azt mondtad volna: „Igen, így látom.” Mert ez nem igaz. Legyetek tehát realisták, ismerjétek magatokat. De legyenek magas ambícióitok, magas eszményeitek.

Sríla Prabhupád például, egy másik magas megvalósítással rendelkező személy, nem azt mondta: „Óh, a nyugati világ illúzió. És mindenki a gunák befolyása alatt áll.” Nem, eljött, hogy adjon valamit. Nem úgy látta, mint illúziót, hanem mint lehetőséget.

Az alázatnak fejlődőnek kell lennie. Abban az értelemben, hogy emeli a tudatunkat. Nem az a destruktív alázat amire szükség van.

Hogyan bízzunk meg tehát önmagunkban, azt gondolom erre vonatkozik a kérdésed. Igaz? Lépjetek az átman szintre, és ott bízhattok magatokban. Ha egyre többet mantrázunk, csétó darpana márdzsanam, a szent nevet zengve, megtisztítjuk a szív tükrét – ez azt jelenti, hogy jobban fogjuk látni, hogy mi micsoda. Ezért tisztulás nélkül nem fog működni. Szépen kell végeznünk a szádhanánkat.

Legutóbb arról beszélgettünk, hogy mi az igazi alázat – a feljebbvalók útmutatásainak követése. A válasz tehát az első kérdésedre: hogyan döntsük el, hogy isteni vagy emberi – kérdezd meg a lelki tanítómestered. Hogyan bízz még jobban magadban – kérdezd meg a lelki tanítómestered. Ez tehát egy jó válasz gyakorlatilag minden kérdésre…

Jamuná: Ez úgy hangzik, mintha azt mondanánk „ne bízz magadban”!

Tírtha Mahárádzs: Nem. Az igazi guru segít bízni magadban. És ez nem egy trükkös dolog, mert a bhakti-jóga is egy gyakorlat, meg kell tanulnunk, hogy mi micsoda, mi a módszer. És ha intelligensek vagyunk, megfelelően fogjuk alkalmazni a módszert. Ezért kérdeznünk kell, mert ez a tanulás módja.

Krsna-prijá: Köszönöm, amit most segítettél megérteni.