Sharanagati

Krsna-prijá: Van egy kérdésem a mantrázásról. Mi a jobb? Hangosan mantrázni, halkan, vagy az elmében? Mert amikor az elmében mantrázok néha a mantra gyorsabb, nem lehet olyan tisztán hallani a szavakat. Hiba ez? Lehet, hogy ez nem is igazán mantrázás?

Tírtha Mahárádzs: Jó kérdés! A mantrázás egy nagyon bensőséges lelki kapcsolat. Ha valakinek a nevét mondod, az létrehoz egy kapcsolatot. De mielőtt egy bensőséges kapcsolatba kerülnénk, be kell kopognunk az ajtón. Nem úgy működik, hogy hírtelen csak úgy berohanunk a szentélybe. Fokozatosan, lépésről-lépésre, a folyamatot követve kell belépnünk.

És minden esetben két szintje van ugyanannak a történetnek – az egyik a cselekedet, a másik az érzés. Például, ha Péter nagyon szépen viselkedik, akkor az édesanyja nagyon finoman fogja szólítani, amikor azonban egy kicsit csintalan, akkor az édesanyja ugyanazt a nevet komolyabb hangsúllyal fogja szólítani. A cselekedet ugyanaz – a nevén szólítja – de a belső érzés, a töltés különbözik.

Ugyanígy, ha kapcsolatba szeretnénk kerülni Istennel az által, hogy a nevét szólongatjuk, követnünk kell a cselekedetet és meg kell töltenünk érzelmeink legjobbjaival. Ha tehát a kérdésed a mantrázás legjobb módjára vonatkozik, akkor azt kell mondanunk: kövesd a fokozatos folyamatot, valamint az ehhez tartozó előírásokat és szabályokat, és add hozzá az érzelmeid.

Maháprabhutól azonban megértettük, hogy a mantrázásnak nincsenek merev szabályai. Mert különbség van a véda-mantrák és a mahá-mantra között. A Védák mantrái vagy himnuszai, a Védák speciális meditációs formulái, limitáltak. Abban az értelemben limitáltak, hogy nem nyilvánosak. Nem arról van szó, hogy a mantrák ereje lenne limitált, nem; a mantrákhoz való hozzáférés, ez korlátozott. Ez azt jelenti, hogy sok minősítésnek kell megfelelnünk, hogy jó szintet érjünk el ezekkel a titkos mantrákkal kapcsolatban. A mahá-mantrával kapcsolatban azonban, nincsenek merev szabályok. Még te is zengheted. Ez tehát egy nagyon liberális mantra.

A titkos mantrák helytelen, nem szabályos zengése már sok embert tett bolonddá. A szent nevek azonban már sok bolondot felszabadítottak. Ez a különbség a véda-mantrák és a náma-mantrák között. Tehát még egy bolond is, ha ugyanezt a folyamatot alkalmazza, kicsit értelmessé válhat. De mi történik, ha ugyanezt a mantrát alkalmazzuk egy értelmes embernél? Megbolondul. Úgy kezd viselkedni, mint egy őrült – táncol, énekel, sír, kiabál, valami olyasmit keres, amiről nem tudja, hogy mi az. Az egész életet elvesztegetni valamiféle álmok keresésével, ahelyett, hogy élvezné azonnal, ami elérhető. Ez azt jelenti, hogy elveszti az eszét. Először használnunk kell az agyunk, majd el kell veszítenünk azt.

Azt hiszem egy dolgot megértettetek – hogy a mantrázás egy nagyon bensőséges kapcsolat, és szépen kell végeznünk ahhoz, hogy elérjük az eredményeket. És van tíz aparádh vagy hiba a mantrázással kapcsolatban. Mint például tiszteletlennek lenni a vaisnavákkal kapcsolatban, nem követni a lelki tanítómester útmutatását, nem venni komolyan a Védákat vagy azt gondolni, hogy a szent név dicsősége csak képzelgés, a szent név erejét arra használni, hogy jóvátegyük a hibáinkat, nem hinni a szent név dicsőségében még azután sem miután sokszor hallottunk róla. Ezek a nem-ek. Próbáljátok meg elkerülni ezeket a hibákat. De van még egy extra hiba – figyelmetlennek lenni mantrázás közben. Akkor azt mondják, hogy akár megszámlálhatatlan életen keresztül is mantrázhatsz, nem fogod elérni a phalát, az eredményt, a gyümölcsöt. Nem elég tehát csak formálisan ismételni, hanem teljes szívvel kell tenni azt.

Úgy mondják, akár egy szent név is rendelkezik annyi energiával, hogy az egész világot felszabadítsa. Hányszor ismételted már a szent nevet? Hol van az egész világ felszabadítása? Akkor valami hiányzik, nem? Vagy talán a sásztrák hibáztak? Vagy ez csak egy túlzás? Meg kell értenünk, hogy kételkednünk kell. Ne higgyetek el mindent! Ne magadban kételkedj, kételkedj a sásztrákban – manapság ez nagyon népszerű. „Szeresd önmagad, fogadd el önmagad, ahogy vagy” – ez a szemét nagyon népszerű manapság. „Istennek így kellene elfogadnia, ahogy vagyok, mert nagylelkűnek kell lennie, toleránsnak velem szemben. Nem vagyok képes egy lépést tenni, mert olyan vagyok, amilyen.” Ne higgy, ne kövess ilyen buta, értéktelen üzeneteket. Az Úr jól végzi a dolgát. Nekünk is úgy kell tennünk.

A vaisnava egyik jellemzője, hogy kész változtatni magán. Sríla Sridhara Mahárádzs azt mondja: „A vallás helyes igazodás.” De milyen sztenderdhez igazítsuk magunkat? A butasághoz igazodjunk? Nem! A lehetséges legmagasabb elvekhez kell igazodnunk.

A módszer tehát: mantrázz és add hozzá az érzelmeid.

(folytatjuk)