Sharanagati

Köszönöm, hogy eljöttetek. Mindig nagy öröm őszinte lelkeket látni, akik az Úr imádatára gyűltek össze. Ma megpróbáltunk, és továbbra is próbáljunk meg különböző szolgálatokat felajánlani Krsnának. Először is énekeltetek az Ő dicsőítésére. Aztán együtt fohászkodtunk. És mindannyian áldozatot hoztatok – értékes időtöket szenteltétek, hogy eljöjjetek, és itt üljetek. És azt a fajta szolgálatot is meg kell próbálnunk felajánlani, mely az isteni üzenet tanulmányozása, hallgatása által nyilvánul meg.

Ezekben a napokban a hit osztályait tanulmányoztuk. A különböző energiák, melyek majdnem mindent kontrollálnak ebben az anyagi szférában a tömeg, az energia és a fény. Mindezen energiák a Legfelsőbb Úrtól származnak, és gyakorlatilag semmi sem áll az Ő irányításán kívül. Korábban arról beszélgettünk, hogyan befolyásolják ezek a hangulatok az emberek hitét, étkezési szokásait, különböző szokásait. Most pedig a Bhagavad-gítá, az isteni ének, Tizenhetedik fejezetében, elérkeztünk a huszadik vershez.

„A kötelességből, helyes időben és megfelelő helyen, érdemes személynek adott ajándékot, amely mentes az ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében végzett adományozásnak kell tekinteni. De a viszonzás reményében, gyümölcsöző eredményekre vágyva, vagy kelletlenül végzett adományozásról azt mondják, hogy a szenvedély kötőerejébe tartozik. A nem megfelelő időben és rossz helyen, méltatlan személyeknek, tisztelet nélkül, megvetéssel történő adományozás a tudatlanság kötőerejében van.” [1]

Ma tehát az adakozásról beszélgetünk – hogyan osszuk meg, amink van. Még az adakozás, ez a vágy mások szolgálatára, mások segítésére is a gunák befolyása alatt áll. És ezen befolyás alapján gyakoroljuk ezt a szép szolgálatot. Ha a fény vezérli az életünket, képesek leszünk helyesen csinálni, ha pedig a sötétség, akkor helytelenül fogunk cselekedni. Akárhogy is, ebben az életben meg kell tanulnunk hogyan cselekedjünk helyesen. Mi a legjobb cselekvés? Hogyan használjuk az időnket a legjobb módon? És hogyan osszuk meg, amink van a legjobb módon?

Azt mondják, hogy a legnagyobb különbség egy kismajom és egy kisbaba között, hogy a kisbaba kész megosztani az ételét. Mi a véleményetek, kedves édesanyák? Az állítás a zoológusoktól származik – nem ellenőriztem sem a kismajmokkal, sem a kisbabákkal, de még ha nem is igaz, ne cselekedjünk kisbabákként, vagy kismajmokként. Osszuk meg, amink van.

Van egyáltalán valamink? Nem sok. Mégis van valami kis tulajdonunk – ahogy már beszéltünk róla, a lélegzetünk, az életünk, szavaink, néhány gondolatunk, vannak cselekedeteink. És végső soron, van egy nagyon különleges vibrációnk, mely belülről jön, ezt szeretetnek hívják. A szeretetet a legmagasabb típusú energiának tekintik, melyet sehogy máshogy nem lehet létre hozni, csak a szeretet által. Az élet az életből származik, a tudatosság a tudatosságból, a szeretet pedig a szeretetből. Minden végső forrása isteni. Krsnát a Legfelsőbb Szépségnek tekintik. És Rádhá, az Ő párja, a Legfelsőbb Szeretet. Amikor együtt vannak, amikor egyesülnek, az Csaitanja Mahárpabhu. Csaitanja életerőt vagy tudatosságot jelent. Az Isteni Szeretet és az Isteni Szépség kombinációja. Az élet tehát ebből az isteni forrásból származik. A tudatosság is ebből a forrásból származik. És a szeretet is Tőle származik.

Ha fel szeretnénk állítani egy egyenletet – mondjuk, hogy a szeretet a szeretetből származik, ez egy egyenlet – akkor, ha megfordítjuk az egyenletet, levonhatjuk a következtetést, hogy szeretetből, csak szeretet származik. Semmi más. Ha tehát a végső forrás szeretetteljes, isteni, amilyen Isten, akkor minden, amit Tőle származik, annak is meg van ez a szeretetteljes tulajdonsága. Érzitek ezt?

Valaki: Néha. De csak néha.

Tírtha Mahárádzs: Azt gondolom ez egy nagyon őszinte válasz – néha meglehet, hogy érzünk valamit. De lehet, hogy nem mindig, lehet, hogy nem minden esetben. Például, ha el kell szenvednünk valamit, akkor nem könnyű meglátni: „Óh, az isteni kegy csak úgy áramlik rám! Milyen szeretetet teljes az én Uram!” De legalább legyen meg ez a filozófiai következtetésünk, hogy bármi, ami isteni forrásból származik, az a mi javunkat szolgálja. Lehet, hogy nem értjük az okát, hogy miért, és milyen céllal jön, de a javunkat fogja szolgálni.

És életünk minden benyomásának segítenie kell minket, hogy megosszuk, amink van. Ha emberként szeretnénk cselekedni, akkor készen kell állnunk, hogy megosszuk, amink van. Nem sok mindenünk van. Egy kis idő, egy kis törekvés, némi figyelem, egy kis szeretet – ez az, amink van. Vagy lehet, hogy van némi tudásod, tapasztalatod… De készen kell állnunk, hogy megosszuk ezt másokkal.