Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj közötti beszélgetés tovább folytatódott, és kérlek benneteket, hogy a kérdések megválaszolásához ti is csatlakozzatok a válaszitokkal. Az eddig elhangzott kérdések nagyon pozitívak és vonzóak voltak, viszont a most következők…: „Mi a legnagyobb fájdalom?”

Krisna-prijá: Az Istentől való elszakítottság érzése. 

Lilávatár: A bhaktáktól való elválás. 

Szvámí Tírtha: Csak nem olvastad a Csaitanja-csaritamrtát? 

Lilávatár: Nem.

Szvámí Tírtha: Akkor bizonyára ott voltál ezen a beszélgetésen, mert a válasz valóban ez volt: „A bhaktáktól való elszakítottság a legnagyobb fájdalom”. Hiszen Krisnától valamiképpen mégiscsak el vagyunk szakítva, bár igen, ott honol a szívünk trónusán, de valahogy mégis van egyfajta elválás érzés Tőle. Viszont a bhaktákkal azért tudunk társulni, de ha megfosztanak az ő transzcendentális társaságuktól, az nagyon fájdalmas érzés. Ezért azt mondják, hogy könnyebb elviselni a börtönben való sínylődést, vagy a tűzben való megégést, mint a bhaktáktól való elválás fájdalmát. S természetesen mindig próbálnunk kell magasabb szintű bhaktákkal társulni, de ha erre nincs lehetőségünk, akkor társuljunk a velünk azonos szinten lévőkkel, s ha erre sincs esély, akkor társuljunk a neofita, azaz a kezdő szinten lévő bhaktákkal, és ha erre sincs lehetőség, akkor társuljunk a sásztrákkal, s akkor ez lesz a mi szádhu-szangánk. S ha nincs módunkban a szentírásokkal való társulás sem, akkor társuljunk az elménkkel, s akkor az lesz a mi szádhu-szangánk. 

Majd a következő kérdés így hangzott: „Ki tekinthető az igazán felszabadult személynek?” 

Paramánanda: Az, aki prédikál.

Szvámí Tírtha: Anélkül, hogy gyakorolná a dolgokat? Mindenesetre a válasz az volt, hogy, „Az tekinthető igazán felszabadult személynek, aki szereti Krisnát”, mivel ez bizonyítja, hogy az odaadás felülmúlja a felszabadulást. 

Még egy kérdés: „Melyik a legodaadóbb ének?” 

Válasz: A Haré Krisna!

Szvámí Tírtha: Valójában ez így igaz, a mahámantra, mert Rámánanda Ráj válasza az volt, hogy „A legfontosabb vallásos dal az, ami a Rádhá és Krisna közötti transzcendentális szerelem érzését írja le.” 

Ezekből a kérdésekből és válaszokból megérthetjük a valóban értékes dolgok helyes sorrendjét. Vajon mi, milyen sorrendiséget állítunk fel magunknak az életünkben illetve a lelki életünk során? Ha igazán híresek szeretnénk lenni, akkor legyünk híres bhakták. Ha igazán gazdagok szeretnénk lenni, akkor ápoljuk, dédelgessük az istenszeretet elveit a szívünkben. Ha szeretnénk a legkiválóbb énekessé válni, akkor a legfontosabb dalokat kell énekeljük. Nekünk ilyen ambíciónk, értékrendünk van, ezért kérlek kövessétek és gyakoroljátok ezeket.

Habár a nandafalvi bhakták, a hittestvéreim rendkívül tisztelettudóak, jól képzettek voltak, és természetesen nem akartak úgymond híressé válni, viszont egyszer lehetőségem adódott találkozni távoli bhaktákkal a világ másik végén. Gurudév időről-időre meglátogatta őket, s amikor én is eljutottam hozzájuk, akkor így érdeklődtek: „Hogy hívnak, honnan érkeztél?” S amikor megmondtam, hogy „Magyarországról jöttem és Gurudév a tanítómesterem”, akkor elhűlve így szóltak. “Ó, te egy magyar bhakta vagy, már sokat hallottunk rólatok.” Majd elkezdték sorolni a magyar bhakták neveit. Tizenötezer mérföldnyire éltek, sohasem láttuk őket, s mégis sorolni kezdték a neveket és a szolgálatainkat, amiket itthon végeztünk. Ebből megértettem, hogy ha mi Rádhá-Góvinda vagy Rádhá-Gópivallabha jelentéktelen, alázatos szolgái vagyunk, akkor világszerte ismertté válhatunk. Tehát Rámánanda Rájnak igaza volt, ha híresek szeretnénk lenni, akkor legyünk jó bhakták. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Folytassuk tovább beszélgetésünket, melynek fő témája az elégedettség és a boldogság elérése volt. Ezzel kapcsolatban pedig szeretnék feltenni nektek néhány kérdést. Hajdanán az Arany avatár, vagyis Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj hosszabban beszélgettek, melynek első napjáról a Kutatás az élet végső célja után[1] című gyönyörű könyvben olvashatunk. Ez  egy nagyon mélyreható könyv mindazok számára, akik valóban az igazságot, az élet célját keresik. Beszélgetésükből kiderül, hogy az Úr Visnu elégedetté tétele érdekében eleinte egy nagyon szabályozott gyakorlatot követtek, majd végül eljutottak az élet legfelsőbb szintjére, és eszményéhez, mégpedig az Isteni Szépség és Szeretet találkozásához. Majd a következő napon ismét találkoztak és tovább folytatták beszélgetésüket. Maháprabhu kérdéseket intézett Rámánanda Rájhoz, a helyi kormányzóhoz, aki a legjobb tudása szerint igyekezett válaszolni rájuk.
Ebben a beszélgetésben tizenhárom kérdés hangzott el, és most megkérlek benneteket, hogy ti is csatlakozzatok ehhez a párbeszédhez, eszmecseréhez, méghozzá úgy, hogy én felsorolom a kérdéseket, ti pedig próbáljatok meg válaszolni rájuk. Tehát Maháprabhu első kérdése így hangzott: „Mi a legfontosabb dolog, amit tudnunk kell? Mi a legfőbb tudás?”
Válasz: Ki vagyok én.
Szvámí Tírtha: Helyes.
Válasz: Ki Isten?
Szvámí Tírtha: Ez még jobb.
Válasz: Milyen kapcsolat fűz össze bennünket?
Szvámí Tírtha: Ez a legkiválóbb válasz! Tehát nagyon érdekes volt, amit Rámánanda Ráj felelt: „Az Úr Krisna transzcendentális odaadó szolgálata a legfőbb és legfontosabb tudás, amivel rendelkeznünk kell.” S ezért meg kell értenünk önmagunkat, a Legfelsőbbet, illetve azt, hogy élő, szeretetteljes kapcsolatot kell kialakítanunk Ővele. Hiszen kapcsolatban kell lennünk valakivel ahhoz, hogy aztán egy jó viszony alakulhasson ki közöttünk.
Második kérdés: „Mi a legdicsőségesebb tett, amit végre kell hajtanunk?”
Válasz: Az odaadó szolgálat.
Szvámí Tírtha: Az összes kérdésre ismered a választ? Ez már nagyon közel áll a válaszhoz, ami így szól, „A legdicsőségesebb cselekedet, vagy eredmény amit elérhetünk az, ha Krisna hűséges híveivé válunk.“ Értitek? Ez a legtiszteletre méltóbb eredmény, amit elnyerhettek, ha bhakták lesztek. Miért? Alá tudjátok támasztani ezt egy sásztrikus idézettel?
Manóram: Krisna azt mondja, hogy: „Légy az én hívem.”[2]
Bhakta: Én azt mondanám, hogy váljunk olyan bhaktává, mint Ambarisa Mahárádzs, aki számára az egész világmindenség olybá tűnt, mint egy darab kő.
Paramánanda: Maháprabhu azt mondja, „Nem vagyok se bráhmana, se ksatrija, sem ez sem az nem vagyok, csak a gópík szolgájának a szolgájának a szolgája vagyok.”[3]
Szvámí Tírtha: Helyes, és azt hiszem az ő példája támassza alá leginkább ezt az eszményünket, hogy még Isten is hajlandó eljönni bhaktaként erre a  világra. S ez egy nagyon dicsőséges helyzet, hogy még saját maga is szeretné kipróbálni, hogy milyen érzés is Őt szolgálni. Tehát ez egy rendkívüli áldás.
Harmadik kérdés: „Ki a leggazdagabb a világon?”
Prémpraszád: Krisna.
Szvámí Tírtha: Kétségkívül jól figyeltél, most viszont egy praktikus, és nem egy teológiai válaszra van szükségünk. Ki a leggazdagabb a világon?
Bhakta: Aki Istent szolgálja.
Szvámí Tírtha: Nagyon szép! Az a leggazdagabb a világon, aki a Rádhá és Krisna iránt érzett szeretetben bővelkedik. Ez az élet rejtett kincse.

(folytatása következik)

1. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád
2. Bhagavad-gítá, 9.34; 18.65.
3. Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 13.80.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai esti tanításából)

Folytassuk tovább azt a témát, amit elkezdtünk, amikor a különböző emberi célokat, és azok megvalósítási módjait vizsgáltuk, illetve hogy miként helyettesíthetők egymással. Sokszor azt hisszük, hogy a siker, a gazdagság és a boldogság a cél, pedig ezek csak következmények, valami másnak az eredményei, és meglepődünk, hogy miért nem működnek. Általában ez a három fő hajtóerő az emberek életében, de meg kell keresnünk ezeknek a különböző dolgoknak a megfelelő forrását, és az igazi célját.

A Manu-szanhitában az áll, hogy először emberi lénnyé kell válnunk, és az, hogy emberi anyától és apától születtünk az még nem egyenértékű ezzel. Emberré kell válnunk, és ehhez bizonyos követelményeknek eleget kell tennünk. Ilyen például az, hogy nem lopunk, ami annyit jelent, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy kihez tartoznak a dolgok, ki a birtokosa azoknak. Mivel, ha csak elveszünk dolgokat, amit az élet nyújt a számunkra anélkül, hogy megfelelő tiszteletet tanúsítanánk a birtokosuk iránt, akkor hibát követünk el, s ez egy emberellenes, rendkívül alantas viselkedés. Sokszor azt gondoljuk, hogy a pénzt a főnökünktől kapjuk, és a jogos tulajdonosai mi vagyunk, illetve a legjobb helye a zsebünkben van. Viszont ez egy tévedés. A pénz forrása nem a főnök, a jogos tulajdonosai sem mi vagyunk, és a legjobb helye sem a zsebünkben van. Ki a végső forrása, birtokosa bármilyen gazdagságnak ebben az egész teremtésben? Isten. Helyes, de melyik aspektusa? Kuvéra? Nem, nem Kuvéra, ő a pénztárnok, vagy kincstáros. Esetleg Laksmí? Nem, Laksmí a gazdagság képviselője, de ki a gazdagság birtokosa? Igen, Krisna, de melyik aspektusa? Makhancsór. Makhancsór, az egy gazdag fickó lenne?! Na ne már, az egy tolvaj! A tulajnak nem kell lopnia, hiszen minden az övé. De akkor ki a birtokosa mindennek?

Dzsaja Rádhá-Mádhava…. Hányszor énekeltük már ezt a dalt? Tehát Mádhava! Mádhava a Szerencseistennő Ura. Krisna, Mádhava, az egész világmindenség birtokosa. Szóval, Ő, Mádhava a végső forrása, birtokosa és élvezője az úgymond ‘mi’ vagyonunknak. Tehát, ha Krisna a saját pénzét ebben vagy abban a zsebben akarja tartani, akkor emiatt ne szomorkodjatok, mivel mindkettő az Övé. Az egyik a ti zsebetek, a másik egy másik ember zsebe, úgyhogy ne búslakodjatok, ha ez nem egyformán van elosztva. 

Viszont mi a komoly üzenete mindennek? Az, hogy minden gazdagság Istenhez, Mádhavához tartozik, Aki az egész teremtett világmindenség birtokosa. 

Most pedig nézzük meg az emberek második fő célját a boldogságot, ami a férfiak esetében egy nő. S ki a három világ valamennyi hölgyének a birtokosa? Igen, Krisna, Gópináth. Tehát ne lepődjetek meg, ha nem ti vagytok azok, hiszen van valaki, aki még vonzóbb. Igen, ez lehetséges, lehet hogy elképesztően hangzik, de igaz. Ezért Srímatí Rádhárání valamennyi női képviselőjét Krisnához tartozónak kell tekintenünk. 

Végül pedig a harmadik fő cél, amiről már a múltkor is beszéltünk, a siker. S mivel már nagyon hozzászoktunk a rövidítések használatához, nézzük meg, hogy miből is áll a siker: az egyik a profit, a második az ámulat, amikor csodálnak az emberek, és ti vagytok a középpontban, illetve a harmadik pedig a dicsfény, hogy a különleges tulajdonságaitok révén elértek egyfajta megkülönböztetést. S ha megnézzük ennek a három szónak a kezdőbetűit, akkor mi jön ki ebből? P.A.D. Profit, Ámulat, Dicsfény. Tehát ‘pád(a)’. Ha a májá világában sikerül elérnetek a profitot, az emberek ámulatát, és dicsfényt, akkor ki lesz belőletek? Akkor ti lesztek a Májá-pádák. Viszont lelki értelemben az igazi Profit, az igazi Ámulat, és az igazi Dicsfény a lelki forrásból származik. Ezért lelki értelemben, ti Prabhu-pádák vagytok, egy olyan személy, aki meghódolt a Legfelsőbb Úr lótuszlábánál. A páda ‘lábat’  jelent, a prabhu pedig maga az ‘Úr’. Tehát azok, akik elnyerték a Legfelsőbb Úr lótuszlábának a menedékét, ők az igazi kincsvadászok, ők az igazi isteni gazdagság birtokosai. 

Tehát a Legfelsőbb Úr, Mádhava a világ minden gazdagságának a birtokosa, minden hölgy Gópináth-hoz, Krisnához tartozik, és bármilyen haszonra teszünk is szert, tudnunk kell, hogy az nem a miénk, hanem az Úrhoz tartozik. Bármilyen hölggyel találkozunk, tudnunk kell, hogy ő nem a miénk, mi csak gondoskodunk róluk, szolgáljuk őket, de ő valójában Krisnához tartozik. Na jó, de akkor mit kezdjünk a sikerrel, vagy az ámulattal, ami felénk irányul? Ajánljuk fel a mestereink lótuszlábánál, és akkor biztonságban leszünk. Hiszen ezek az élet úgymond általános céljai, de sikerhez és bukáshoz is egyaránt vezethetnek. Ha megfeledkezünk arról, hogy mindezek a feletteseinkhez tartoznak, akkor tévúton járunk, vagyis eltulajdonítunk, jogtalanul bitorlunk valamit. Ezért bármilyen erős lelki közösség jellemzői az anyagi javak birtoklásától való mentesség, tehát hogy nem az anyagi javak hajszolása a cél; a nemi tisztaság, vagyis, az ellenkező nemmel szembeni önmegtartóztatás; és az alázat. Ha valaki keresztény szerzetes lesz, ez a három fő fogadalom, amit be kell tartania: a szegénység, a tisztaság, és az engedelmesség. Ha pedig csatlakozunk a bhaktákhoz, akkor az azt is jelenti, hogy egy nagyon magas szintű szerzetesi gyakorlathoz is csatlakozunk. Ami nagyon jó, mert ez fog bennünket igazi emberré formálni, ha követjük ezeket az elveket. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Az emberi szentháromság általában a siker, a pénz, és a boldogság. Tehát a harmadik cél, amire törekszünk az a boldogság. Ha az embereknek arról kezdünk el beszélni, hogyan lehetnek boldogok, akkor ez nyugalommal tölti el őket, és elégedettek lesznek. Lehet, hogy  nem lesznek azonnal boldogok, de elégedettek azok igen. A kezdők célja, a boldogság, rögtön a gyümölcsöt szeretnénk, anélkül, hogy megművelnénk a kertet. 

Tehát a boldogság esetében is meg kell értenünk annak titkát, hogy miben rejlik a boldogság titkos művészete. Rendben, elfogadom, hogy ez néha függ a körülményektől is, de alapvetően ez egy belső minőség, egy belső elégedettség. A végleges boldogságunk belül rejlik, nem pedig egy olyan külső tárgyban, ami megvásárolható, megtalálható, vagy megszerezhető. S azt is meg kell értenünk, hogy ez egy következmény. A boldogság egy következmény, önmagában nem ez a cél, hanem ez valami másnak az eredménye. Tehát, ha szeretett Krisnánk boldogságát szolgáljuk, akkor mindenki boldog lesz, titeket is beleértve. Ha a fa gyökerét öntözzük, akkor az egész fa virágba borul. Úgy hiszem ez egy nagyon fontos elv, kérlek emlékezzetek erre! Tehát, hogy a saját boldogságunk, illetve az egész univerzum jóléte, minden ok végső okának az elégedettségétől függ. Természetesen Krisna boldogsága független, az nincs hatással rá, ha mi, mit sem törődünk Ővele. Viszont bizonyosan boldogabb, ha ehhez mi is hozzájárulunk. S mit jelent a gyökér szolgálata? Azt, hogy az önvaló szerint cselekszünk, máskülönben csak a hamis egót szolgáljuk, a birtoklásérzetnek, és az élvező mentalitásnak élünk. Viszont, ha az eredeti természetünk, szvarúpánk szerint cselekszünk, akkor nagyon közel vagyunk a valódi, végső lelki személyiségünkhöz. S mi a lélek természete? 

Manórám: Szat-csit-ánanda.

Szvámí Tírtha: Helyes! Ez azt jelenti, hogy ha az eredeti lelki természetünknek megfelelően cselekszünk, akkor megnyilvánul ez a természetes boldogságunk, ánandánk. Ezért mondtam azt, hogy ez nem kívül található, ez az eredeti természetünk. Próbáljatok meg eszerint cselekedni, és akkor azonnal az ánanda szintre juttok. S ezért beszéltem arról is, hogy nem az elégedettség vagy a boldogság a célunk, hiszen az a megfelelő személyiségünk kibontakozásának az eredménye.

Tehát a cselekedetek, a tudás, a vagyon és a boldogság – ezeket tekintjük az emberi lét különböző céljainak. Dharma, artha, káma, móksa, és a préma. A legfontosabb emberi hivatásokat az ujjainkra kiosztva találjuk. A hüvelyk sajátja az erény (dharma), a céltudatos mutatóujj sajátja az értékteremtés, hasznosság (artha). A harmadik ujjat nem fogom megmutatni, ez általában kicsit hosszabb a többinél, tehát a káma, a boldogság és érzékiség sokáig velünk tart, de  ezzel nincs semmi baj. Ez az érzelmeket jelenti, nem csak a szenvedélyhez való ragaszkodást, hanem az érzelmeket is! Ez az emberek érzelmi élete, és kedveseim, mi igencsak érzelmes lények vagyunk! Tehát ezt szimbolizálja a harmadik ujj. S mi következik ezután? A móksa. Hogyan értelmezzük általában a móksát? Szabadság, üdvösség. Van valakinek jegygyűrűje? Ó, igen többeteknek. Tehát, ha van jegygyűrűtök az azt jelenti, hogy ‘Én már feladtam a függetlenségemet, foglalt vagyok. Már nem vagyok szabad ember.’ Ez nagyon fontos, mert különben azt gondolhatjátok, hogy ‘Ó, én szabad vagyok’. Sajnálom, de már nem vagytok azok, elvagytok jegyezve. Tehát ezért a móksát, a szabadságot, az üdvösséget ez az ujj szimbolizálja. Máskülönben ezt gyógyító ujjnak is hívják, mert azt mondják, hogy régen ezzel az ujjal keverték ki a kenőcsöket, gyógyító balzsamokat. S a tilakot is ezzel az ujjal visszük fel, ami a legfőbb gyógyír valamennyi fejfájásunkra, nehézségünkre. S végül már csak a legkisebb ujj maradt, viszont a legfontosabb életfeladatot ez az ujj szimbolizálja, s ez a préma, az istenszeretet. S tudjátok, ennek az ujjnak a jellemzői alapján tudjuk megállapítani az intelligenciát is. Vagyis, ha valóban intelligensek vagytok, akkor a rajongó istenszeretetet gyakoroljátok. 

Nos, ennyit az emberi ambíciókról. Kérlek folytassátok tovább a lelki gyakorlataitokat, érjétek el az eredeti lelki természeteteket,  szvarúpátokat, az eredeti személyiségeteket, és akkor nyomban megértetek valamit az ánandáról. Ne vesztegessétek el az életeteteket! Nem azért születtünk, hogy meghaljunk, hanem azért, hogy az örök életre leljünk.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A siker egyrészt az aktivitásunk eredménye, mint egy következmény, amit az emberek általában nagyon várnak. Másrészt azt is tudjuk, hogy itt azért van egy másik tényező is, mégpedig az isteni gondviselés, az isteni akarat, ami a tevékenységeink valódi gyümölcseit adja. Tehát nem az anyagi értelemben vett siker a célunk, nem ez motivál bennünket, mivel tudjuk, hogy ez nem valódi cél, hanem csupán a helyes tettek eredménye. Szóval a megfelelő cselekedettől, megfelelő eredmény várható, de önmagában nem a siker a célunk. Helyesen kell cselekednünk, melynek a következtében megfelelő eredmény fog születni. 

Mégis mi történik akkor, ha próbálunk helyesen cselekedni, de a következmény mégsem lesz sikeres, és kedvező? Akkor legközelebb majd tiltakozni fogtok, „De Mahárádzs, nem működik amit mondtál, nem helyes ez a filozófia. Szóval mégiscsak azt gondolom, hogy valami nem stimmel Maháprabhu tanításában”. De legyetek türelmesek, mivel egy betegségből való kigyógyulás során igen kellemetlen tünetek is előfordulhatnak. Elsőként például a magas láz, azért hogy elpusztítsa a baktériumokat. Néha túl nagy hő keletkezik a testben, főleg ha nagy szentek vagytok. Hallottam olyan szentről, akinek a testhőmérséklete 48 Celsius-fok volt, amiről azt gondolhatnánk, hogy lehetetlen, de mégis annyi volt. Természetesen nem az a cél, hogy ilyen magas hőmérsékletünk legyen, hogy bebizonyíthassuk, hogy milyen nagy szentek vagyunk. De, ha a biológiának ellentmondva ez mégis megtörténik, akkor ne legyetek meglepődve.  

Tehát nem a siker a cél, hanem a helyes cselekvés. Nos, keressünk más célokat, amik motiválják az embereket. Mondjatok néhányat! A pénz, ami édesebb, mint a méz. Bár úgy hiszem, hogy az emberek általában tudják, hogy ez csak egy eszköz a boldogsághoz. Bármit elérhetnek, amit csak akarnak, ha ez megvan. 

Viszont nézzük meg, hogy milyen nemű is a pénz? Nőnemű, ezt mindenki tudja! De miért nőnemű? Mivel ilyen a természete, mozgékony, nem szeret sokáig egy helyben maradni, főleg nem a zsebünkben. Tehát a pénz, a gazdagság nőnemű. S ez a nemek szerinti tagozódás nagyon hasznos, mivel szükség van a kiegyenlítettségre. Két férfi találkozásából harc, míg két nőéből fecsegés lesz. Viszont ha a pénz és egy nő találkozik, akkor abból költekezés lesz. Ezért a férfiaknak kell gondoskodniuk a pénzügyekről, mert akkor bekövetkezik a férfi és a nő egyensúlya. Éppúgy, mint egy családban, férfi, nő gyerekek. Nem két férfi, vagy két nő és gyerekek, ami azért néha előfordul. Tehát ideális esetben, egy férfi és egy nő, megvalósul a kozmikus egyensúly családba való leképezése, ami nagyon fontos!

S azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a pénz Laksmi déví megnyilvánulása. Van egy szép történet egy fiatalemberről, aki bár nagyon szegény volt, mégis szeretett volna nagyon gazdag lenni. Ezért Laksmi dévíhez fohászkodott, Őt imádta, minden cselekedetét (karma), gondolatát (gjána) Neki szentelte. Viszont gyakorlatilag ennek semmi látható eredménye nem volt a pénzügyi helyzetét illetően, egész életében szegény maradt. Majd barátunk élete végéhez közeledve talákozott Laksmi dévível, de kissé csalódott volt, és így panaszkodott: „Túl későn jöttél, egész életemben Hozzád fohászkodtam, és csak most jössz el? Próbáltalak imádni, de Te ügyet sem vetettél rám. Értem, nem is szeretsz engem, és ez nagyon fáj nekem.” Viszont  Laksmí Anya így felelt, „Nem, épp ellenkezőleg, annyira szeretlek, hogy ezért nem áldottalak meg, mert akkor elfeledkeztél volna Rólam. Ha pénzed lett volna, elfelejtkeztél volna Rólam, a gazdagságod forrásáról. Most pedig idősen is még mindig Rám gondolsz.” Tehát ne gondoljátok azt, hogy a visszajelzés hiánya a szeretet hiánya is egyben!

Általában azt mondhatjuk, hogy az igazi gazdagság az elégedettségünktől függ. Ha megkérdezünk egy vagyonos embert, hogy ő vajon elégedett-e, általában azt felelik, hogy ‘nem’. De ha egy szegény embert kérdezünk meg ő is azt fogja válaszolni, hogy ‘nem’, akkor mi a különbség? A nagy vagyon megszerzése és megtartása nagyobb fejfájással jár! S ha elveszítjük, az még nagyobb keserűséget okoz. 

Tehát azt mondhatjuk, hogy nem a pénz a cél, az csupán eszköz, a szolgálat eszköze. A pénz háromféle utat járhat be. Egyrészt, a megélhetésetekre, a családotok fenntartására fordíthatjátok; másrészt, adományozhatjátok valami nemes célra, harmadrészt pedig elveszíthetitek. Ezek történhetnek a pénzzel.

Ez egy energiaáramlás, amit a virágok gondozásához tudunk hasonlítani. Ahogy egyre ügyesebben gondozzuk a virágainkat, azért, hogy szeretett Maháprabhunknak felajánlhassuk, úgy ezzel az energiával is megtanulhatunk egyre ügyesebben bánni a szolgálat érdekében. Tehát a pénzt nem kell sem isteníteni, sem démonizálni, ez egy eszköz, egyfajta energia, amit a szolgálat érdekében tudunk alkalmazni.  

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tehát ott hagytuk abba, hogy ha a cselekedeteinkhez hozzáteszünk egy kis odaadást, akkor a karma, karma-jógává válik. S akkor felmerül a kérdés, hogy miként változtassuk a tudásunkat a gjánánkat, gjána-jógává? A „Знание-nak“[1] ugyanaz a gyökere, mint a gjána, tehát a kérdés az, hogy ezt hogyan hozzuk kapcsolatba az Úrral? Alkalmazzuk ugyanazt az elvet, adjunk a tudáshoz egy kis odaadást, bhaktit és akkor a Legfelsőbbel kerülünk kapcsolatba, a tudásunk gjána-jógává fog válni. Így válnak tisztává a cselekedeteink, és a tudásunk. Mi az amink még van ebben az életben? Van egy kis odaadásunk, de hogyan tudjuk azt rendkívüli odaadássá változtatni? Mi történik, ha a bennünk lévő bhaktihoz adunk még egy kis bhaktit? Ez, az extra bhakti. Ezt nem csak viccből mondom, ha a mindennapi szokásos gyakorlatainkat átitatjuk ennek az intenzív odaadásnak az érzésével, akkor az egy magasabb szintű odaadó életté fog válni.
Azt mondhatjuk, hogy a cselekvés, a karma általában véve egy mindenkire vonatkozó dolog. Mindenkit a cselekvés varázsa motivál. Így vagy úgy valamennyiünknek dolgoznia kell, aktívnak kell lennünk. S ha már cselekszünk, akkor annak a következménye is utol fog érni bennünket. Akció-reakció. Talán emlékeztek a felfüggesztett golyókkal végzett fizikai kísérletre, a Newton-bölcsőre, ami a lendület és az energiamegmaradás törvényét szemlélteti, ahol az egyik oldalon felengedett golyó megmozdítja a másik oldalon lévőt, és az ütközés hatására a lendület és az energia átterjed a golyósoron, kimozdítva a másik végén lévő golyót. Valójában nem tudjuk, hogy a cselekedeteink (akció), hogyan vonják maguk után a következményt (reakció). Csak gondoljatok bele, hogy sokmillió életen keresztül végezzük a különböző cselekedeteket,  aztán meg csodálkozunk, hogy jönnek a visszahatások. Kedveseim, kérlek ne lepődjetek meg, ha különböző nem várt dologgal szembesültök, ezek bizony utolérnek bennünket. Tehát a karma törvénye mindenkire vonatkozik, ez az akció-reakció bűvköre mindenkire hat. Anyagi cselekedet, anyagi gyümölcsöket eredményez.
A vikarma, vagyis a bűnös cselekedet, az már más helyzet. A véletlenül vagy gondatlanságból elkövetett emberölés, bár súlyos dolog, de arra van mentség. De ha valakit előre megfontolt szándékkal és különös kegyetlenséggel öl meg valaki, akkor a büntetés jóval szigorúbb lesz. Ugyanígy, ha a természet törvényei, az isteni akarat ellen vétünk, akkor sajnálom, de az bűn, és jóval súlyosabb következménnyel jár.
Da akkor mitévők legyünk? Általában nem tudjuk kikerülni a cselekvést, mivel például lélegeznünk kell, és már az is egy cselekvés. Mi lesz akkor a mikrobákkal, amiket belélegzünk? Valószínűleg néhányuk elpusztul majd. Tehát már ebben is van visszahatás: akció-reakció, szóval nem tudunk ettől teljesen mentesülni. Viszont fel tudunk hagyni a bűnös cselekedetekkel, ezt meg tudjuk tenni.
Hozzászólás: A Bhagavad-gítában Ardzsúna így kérdezi Krisnát, „Miért kellene megölnöm a saját rokonaimat? Mire Krisna, „Én már halálra ítéltem őket, te csupán eszköz lehetsz a harcban.”
Szvámí Tírtha: Ez igaz, és van még egy hasonló történet. Amikor Maháprabhu egy meghódolt bhaktája ezt kérdezi, „Miért szabadítsam fel ezeket az elesett dzsívákat?” Mire Ő azt feleli: „Ó, ez már eldöntetett, te csak eszköz lehetsz ebben”.
Tudjuk, hogy az erőszakos cselekedetet kissé nehezebb megérteni, mégis el kell döntenünk, hogy az isteni akarat eszközévé szeretnénk-e válni, szelíd vagy erőszakosabb módon. Részemről én a szelídebbet akarnám választani, de végső soron minden az isteni felügyelet alatt áll, semmi sem független az isteni akaratától.
Tehát, ha általában nem tudunk felhagyni a cselekedetekkel, de a bűnös dolgokat azért el tudjuk hagyni, akkor el tudunk jutni az akarma szintjére. Ez pedig nem az egyszerű cselekedet, mint a karma, nem a bűnös cselekedet, mint a vikarma, hanem az akarma, egy olyan cselekedet, aminek nincs visszahatása. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy ez a nem-cselekvés, mert ennek nincs visszahatása. Ugye a tetteket a következményeik alapján tudjuk felismerni? Az első golyót nem látjátok, de az utolsót igen. Tehát a reakcióból megértjük, hogy amögött volt egy kezdeti kiváltó ok is. Viszont, ha nincs következmény, az a cselekvés igazi titka. Az ilyen cselekvésnek nincs se rossz, se jó visszahatása, csak transzcendentális eredménye van.

(folytatása következik)

1. Bolgárul a ‘tudás’

(Szvámí Tírtha, 2019.01.04-i szófiai reggeli tanításából)

Oly sok évnyi gyakorlással a hátunk mögött, most ismét összegyűltünk. A bhakták élete egy folyamatos várakozás, bár az e nélkül élő embereké is az? Akkor mégis mi a különbség egy bhakta, és egy kevésbé odaszentelt élet élő ember között?
Baladév: Ennek a várakozásnak a célja.
Szvámí Tírtha: Igen, egyetértek veled, mert általában az emberek valamiféle célokat szeretnének elérni, viszont nincsenek tisztában azzal, hogy mi a cél, és mi az eszköz. Mi nem különböző célokat szeretnénk elérni, hanem a célhoz vezető eszközt gyakorolni. Például az emberek általában azt gondolják, hogy mondjuk, a siker egy cél. Elvárják a sikert, ez a legfőbb céljuk. De valójában a siker az egy eredmény, a helyes cselekedeteknek a következménye. Viszont milyen sikerre számíthatunk, ha nem megfelelően cselekszünk? Tehát először meg kell értenünk a helyes cselekvés tudományát. Azt hisszük, hogy ha a természet szeszélyeinek megfelelően cselekszünk, akkor valami létfontosságú dolgot fogunk elérni? De, ha az anyag befolyása korlátoz bennünket, akkor vajon mit érhetünk el? Csupán az anyagot. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy ami nem Krisna, az nem tudja megadni Krisnát. Ez azt jelenti, hogy ha valami nem lelki, az nem tud elvezetni bennünket a lelki célhoz. Ez nyilvánvaló.
Tehát a siker először is a helyes cselekedetektől, másodsorban pedig a Legfelsőbb áldásától függ: „Rendben, megadom neked ezt az áldást, ezt az eredményt.” Ezért azt mondják, hogy a kordé nem megy egy keréken, két kerék kell hozzá. Az egyik az egyén erőfeszítése, a másik pedig az Isteni kegyelem. Viszont legvégül mégis csak azt mondjuk, hogy az isteni kegyelemtől függünk, hiszen Krisna azt mondja, hogy „Én vagyok az emberi képesség”[1]. Máshol pedig azt olvashatjuk, hogy Isten cselekszik az emberen keresztül. Tehát gyakorlatilag Ő az egyetlen kerék. Ám, hogy kielégítse önző vágyainkat – ‘Rendben ti vagytok a második kerék.’
Tehát a helyes cselekvés művészete nagyon is szükségszerű, és ehhez meg kell értenünk, hogy mi a cselekvés (akció), mi a reakció, mi az ami tiltott, és mi az ami az elvárt cselekedet. Mivel bármit megtehetünk, amit csak akarunk, de nem szabad mindent megtennünk. Megtehetünk sok mindent, de vannak dolgok amiket mégsem. Bizonyos cselekedetek ajánlottak, míg mások nemhogy nem ajánlottak a számunkra, hanem helyesebb elkerülnünk azokat.
Bizonyos értelemben a cselekvés jobb a tétlenségnél, mivel a tétlenség egy kissé tamaszikus, míg a cselekvés pedig radzsaszikus. Tehát legalább legyetek tevékenyek, az egy kicsit magasabb szintű. De, ha sikerül megtanulnunk a helyes cselekvés tudományát, az már szattvikus. Néha úgy tűnik, hogy épp a szattva szintjén nem történik cselekvés, de ez teljesen különbözik a tamaszikus tétlenségtől. Ezért hívják a Gíta harmadik fejezetét Karma-jógának, míg az ötödik fejezetet pedig, Cselekvés a Krisna-tudatban, tehát az már egy magasabb szintű cselekvés. S hogyan emeljük a karmánkat valami magasabb szintre, az egyszerű cselekvést lelki gyakorlattá? Hogyan tudjuk ezt megtenni? Segítsetek nekem.
Baladév: Úgy, hogy Istenért tesszük.
Másvalaki: Oly módon, hogy tudatosan végezzük a mindennapi feladatainkat, anélkül, hogy bármit is várnánk érte.
Hari-lílá: Úgy, hogy felajánljuk a munkánkat Istennek.
Szvámí Tírtha: Ez nagyon szép. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha sikerül egy kis odaadást hozzátennünk a cselekedeteinkhez, akkor a karma átváltozik karma-jógává, olyan cselekedetté, melynek célja a felsőbb kapcsolat elősegítése. Ugyanígy van ez a tudással, amelyet általában egy nagyon értékes dolognak tartanak az emberek. Ezért az informatika kihasználja ezt az emberi tudásszomjat. Általában az emberek információhoz szeretnének jutni, de csak  félretájékoztatást kapnak, vagy inkább a rossz híreket terjesztik. Ezért mondják azt, hogy ‘Ne legyetek a rossz hírek vivői’. A tudás helyett sokszor csak tudatlanságot terjesztenek. Ami nem segíti a leki tudatosságunk emelését, az el fog veszni, és ezért nem szolgálja a végső célunkat. A korlátozott anyagi tudás, vagy információ nem igazán segít. Úgy mondják, hogy a bölcsesség nem információk összessége, hanem a lényeg ismerete.

(folytatása következik)

1.  Bhagavad-gítá 7.8.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.31-i szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Paramánanda kérdése: Sríla Srídhar Mahárádzs szívesen idézte a következő gondolatot, -„Az ostobák ajtóstul rontanak be oda, ahová az angyalok is csak félve teszik be a lábukat.” Ezen a lelki úton számos olyan ajtó van, mely nagyon vonzónak tűnhet, és ezek nyitva is állnak. Viszont nem minden esetben kapunk meghívást, vagy utasítást az oda való belépésre. S azon gondolkozom, hogy vannak-e olyan pillanatok, amikor át kell lépnünk ezeket a határokat?

Szvámí Tírtha: Igen. Más kérdés? Íme egy hosszú és részletes kérdésre adott egyszerű válasz. Sajnálom, tudjátok én egy egyszerű valaki vagyok. Nem tudok erre bonyolult válasszal szolgálni. Azonban említettél egy nagyon fontos dolgot, ami a meghívás volt. Én pedig egy másik fontos dologról szeretnék beszélni, ami a megfelelő hangulat. Ha megvan bennünk ez a belépéshez szükséges különleges hangulat, és meghívást is kapunk, abban az esetben beléphetünk oda. Tudniillik ebben van egy objektív, és egy szubjektív felelősségünk is. Az objektív az a meghívás, és a szubjektív pedig az, hogy erre rezonál a szívünk. Tehát, ha megvan bennünk az ehhez szükséges hangulat, csak akkor léphetünk be.

Élt egyszer Indiában egy nagyon híres filozófus, Csárvaka Muni, aki tudta, hogy hogyan kell élni. Nagyon különleges filozófiát vallott, ugyanis, azt mondta, hogy „Nem, nem létezik karma, és felejtsük is el azt, hogy a lélek örök, mit sem szólva a reinkarnációról? Ezek nincsenek… A lényeg, az élvezet. Minden mást felejtsetek el! Élvezzétek a dolgokat!” Látjátok mennyire modern filozófus volt! Ez nagyon is aktuális a 21. században. Élvezet! S még azt mondta, hogy, „A legkiválóbb étkezési alapanyag a ghí. Próbáljatok annyi ghít szerezni, amennyit csak tudtok. Felejtsétek el a bűnös cselekedeteket. Felejtsétek el a következő életekre szóló utasításokat. Nincs karma. Ghí! Szerezzetek ghít. Kolduljatok, kérjetek kölcsön, vagy akár lopjatok, amennyit csak tudtok! Csak a most van! Nincs jövő, nem létezik a holnap. Még ma szerezzétek meg, amit akartok!”

Tulajdonképpen 99%-ban egyet is tudunk érteni ezzel. A ghí az egy nagyon jó dolog, s ki tudja lesz-e holnap vagy sem? S még azzal is egyetértünk, hogy soha ne szalasszunk el egyetlen lehetőséget sem az igazi élvezetre. Ne hagyjunk ki egyetlen pillanatot sem. Nos, más szempontból viszont egy kicsit bonyolultabb a dolog, és nehezen tudok egyetérteni mindezzel. Ám azzal az elvvel megintcsak tudok azonosulni, hogy kolduljunk, kölcsönözzünk, vagy akár lopjunk is ghít. Hiszen ezzel a mestereink is egyetértenek, hogy bárhol is találjunk rá az igazi lelki inspirációra, akkor menjünk oda, oda kell mennünk. Kolduljuk, kölcsönözzük, csenjük el, szóval próbáljuk megszerezni azt. 

Ez a belső sóvárgás, vágyakozás, szükséges az igazi sikerhez. Tehát, ha kapunk meghívást, és megvan bennünk ez a hajlandóság, akkor szabadon beléphetünk. Egyetértek azzal, hogy a lelki életben az ajtók többsége nyitva áll, viszont legtöbbször mi nem állunk még készen arra, hogy belépjünk oda. Ha őszinték vagyunk, akkor ebben egyet kell, hogy értsünk. De, ha továbbra is állhatatosak vagyunk a lelki gyakorlatainkban, és próbálunk megszabadulni a hamis csábításoktól, akkor valószínűleg közelebb kerülünk a végső célunkhoz, vagy akár egy szempillantás alatt el is érhetjük. 

Különböző eszközeink vannak ennek a végső célnak az elérésére, például a szádhana, mint lelki gyakorlat. S mi az eredménye a szádhanának, az hogy szádhukká váltok, vagyis az igazság iránt elkötelezett személyekké, és ez a szádhana igazi gyümölcse. Vagy pedig előfordul, hogy kapunk egy csepp kegyet egy ilyen személytől, s akkor már semmi egyebet nem kell tennünk. Mármint természetesen kell tennünk, de ez a magasabb szintre való kegyes meghívás olyan túláradó érzelmekkel tölt el bennünket, hogy ezáltal szinte szárnyakat kapunk. 

A tökéletesség, szanszkrtül sziddha elérésének háromféle módja ismeretes. Tehát, vagy nitja-sziddhák örökké tökéletesek vagytok, vagy szádhana-sziddhák, akik a lelki gyakorlatokon keresztül érték el a tökéletességet, vagy pedig krpá-sziddhák, akik a kegy útján jutottak tökéletességre. Azt nem tudom, hogy nektek mekkora esélyetek van ezekre, de ha megvizsgálom magam, akkor az teljesen bizonyos, hogy nem vagyok nitja-sziddha, azaz örökké tökéletes lélek. Netán szádhana-sziddha? Lelki gyakorlatok… azt mondják, hogy a kali-jugában csak egyfajta tapaszját végezhetünk, méghozzá lemondást. Mit gondoltok milyen tapaszja ez? 

Válasz: A Szent Nevek zengése.

Szvámí Tírtha: De az nem tapaszja! Az a nektári része  a dolgoknak. 

Válasz: Az igazmondás.

Szvámí Tírtha: Az jó lenne, de ez a szatja-jugára jellemző.

Válasz: Húsmentes élet.

Szvámí Tírtha: Ez sajnos hozzátartozik az emberi léthez. Segíthetek egy kicsit? Mások elfogadása, ez az egyetlen tapaszja, amit gyakorolunk. Ó, Istenem, de hogy ez is mennyire nehéz! Annyira nehéz! Tehát csak ezt a kis tapaszját kell megtennünk, és akkor már szert is tehetünk egyfajta tökéletességre. Viszont, ha megvizsgálom magam, akkor úgy látom, hogy nekem mindenképpen a Kegyért folyamodók csoportjába kellene beiratkoznom.

(Szvámí Tírtha, 2019.01.31-i szófiai esti tanításából)

Úgy érzem, hogy a ti szívetek ajtaja mindig nyitva van áll, és ezért jövök én is időről-időre, hogy tanuljak tőletek, miként is lehet nyitva ez a bizonyos ajtó, és hogyan tegyük fel ezt a kérdést, hogy „Jöjj kérlek, csatlakozz hozzánk!” Általában az emberek szeretnek összegyűlni, társaságban lenni. Azt mondják, hogy még a magányos farkasoknak is van néha valamilyen találkozójuk. S, ha sikerül egy szép lelki célból összegyűlnünk, akkor azt hiszem ez a legideálisabb módja egy társulásnak. Tehát köszönöm, hogy nyitva tartjátok az ajtótokat, és segítetek másoknak is, hogy belépjenek ezen az ajtón, ezen a kapun. 

Mahádév: Szeretnék megosztani valamit a kapukkal kapcsolatban. Amikor Jeruzsálemben jártam, akkor láttam azt az Aranykaput, melyen keresztül Jézus szamárháton megérkezett a városba. S úgy mondják, hogy ez az a Kapu, ahol majd a következő Messiás is be fog lépni. Viszont, amikor a Keresztes hadjáratok után a muzulmánok elfoglalták a várost, teljesen befalazták ezt a kaput. Ekkor vált ketté a kereszténység, görög ortodox egyházra, és katolicizmusra, illetve ettől fogva mutat csökkenő tendenciát a keresztény egyház. 

Szvámí Tírtha: Nos, ne aggódjatok, Maháprabhu már eljött, és mit tett, amikor az istenszeretet kincsestárát, bezárva, lepecsételve találta? Feltörte a pecsétet, szélesre tárta annak kapuját, és az ott talált kincset megragadta, de nem azért, hogy magának megtartsa, hanem, hogy mindenkinek ingyen szétoszthassa azokat. Viszont tudjátok, hogy egy hatalmas misszió véghezviteléhez, nem elég egyetlen ember. Például egy monumentális templom felépítéséhez minimum ötven munkás szükséges, s az istenszeretet kincsestárának a kirablásához, Maháprahunak is segítőkre volt szüksége. A gószvámík, Haridász Thákur, és még sokan mások segítették Öt a Szent Név kincsének a szétosztásában. S ez a jelen világkorszak valódi kincse! Ezért található a Miatyánkban is, „Szenteltessék meg a Te Neved!” Tehát a Szent Néven van a hangsúly, s ez közös valamennyi vallásban. Ezért van mindig nyitva a mi ajtónk, mert Maháprabhu feltörte annak pecsétjét. Igen, az Aranykapu rendkívül fontos. 

Krisna-prijá: A szívnek erről a nyitott ajtajáról szeretnék kérdezni, hogy ez nem úgy van, hogy akárkit azért nem engedünk be? Mivel ez egy különleges hely, kivételes személyek számára fenntartva. 

Szvámí Tírtha: Igen, mindenképpen! Azért vannak még ott, szellemek, boszorkányok, fekete mágusok, a negatív vágyaink, ragaszkodásaink, tévképzeteink is a szívünk trónusán, amit nekik tartunk fenn. Aztán még sötétséggel, pókhálóval dekoráljuk, és érezhetjük annak a szemétdombnak a maró szagát, amikor belépünk oda. Tehát a pókháló szolgál virágfüzér gyanánt, a gyertyák helyett sötétség van, illetve a füstölő helyett érezhetjük azt a borzalmas bűzt is. S ebben a környezetben ezek a negatív alakok nagyon jól érzik magukat, hiszen azt gondolják, hogy ott ezekkel a kellékekkel imádják őket. 

Űzzétek ki őket a szívetekből, az összes tévképzetet, az összes frusztráló dolgot, valamennyi problémátokat. Valójában mindezek a múlt történései, tehát többé már nem léteznek. Számoljátok fel a múltatokat! Mindaddig, amíg az anyagi vágyak, a hamis tévképzetek, a felszabadulás utáni vágy kísértetként ott lebeg a szívünkben, addig az odaadás nagyon gyengéd Istennője nem tud megérkezni oda. Először takarítsatok ki, rendezzétek el azt a helyet szépen, a sötétség helyett vigyetek oda világosságot, a pókháló helyett készítsetek igazi virágfüzéreket, és vigyétek oda a legfinomabb füstölőt. Ezután elkezdhettek imádkozni, hogy az odaadás Istennője  beléphessen oda. Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré. 

S egyetértek abban, hogy az életünk legfontosabb részét azt meg kell őriznünk a legnemesebb cél érdekében. Tehát ne elégedjetek meg a szerelemmel, mert az általában jön, megy. Törekedjetek inkább az istenszeretetre, ami ha egyszer eljön hozzátok, akkor sohasem fog elhagyni benneteket. 

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018.08.13-ai ludastói tanításából, mely „A női szerepek”-ről szól)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Labanga kérdése: Gurudév, még a legelején említetted, hogy mit gondolnak a férfiak a nőkről. Esetleg meg tudnád osztani velünk, hogy egy szent ember hogyan gondolkodik a hölgyekkel kapcsolatban?

Szvámí Tírtha: Köszönöm szépen, ez a kérdés is ott volt a listámon. Nos, visszatérve ahhoz a történethez, amikor egy, addig ismeretlen bhakta hölgyhöz kaptam meghívást, aki azzal a kérdéssel kezdte a beszélgetést, hogy: „Mahárádzs, mi a véleményed a nőkről?” Mire ezt feleltem, „Tudod, kevesebb agykapacitással rendelkeznek, és másodrendű emberek.” Erre aztán úgy reagált, hogy: „Mahárádzs, hol akarsz ma este aludni, mert az én házamban nem fogsz!” S ezzel meg is alapoztuk a barátságunkat. Ezen a látogatáson megbeszéltünk bizonyos alapvető szabályokat, hogy például milyen viselkedés ajánlott az aszkétáknak, vagy a férfi bhaktáknak a nőkkel kapcsolatban. Tudjátok vannak bizonyos szabályok, mint például Dváraka hölgyei nem ölelhetik meg Krisnát, amikor hazatér hozzájuk, de a szívükben odaszaladtak és magukhoz ölelték Őt. A lényeg, hogy a hölgyek általában nem ölelik meg a szannjászíkat. Ilyesféle dolgokról beszélgettünk még az otthonában, majd később kivitt a reptérre, és mivel egy nagyon melegszívű valaki volt, így amikor elbúcsúztunk, akkor természetesen lendítette ölelésre a karjait modván „Ó, Mahárádzs!”, majd hirtelen megdermedt a levegőben. Közben eszébe jutott az, amiről beszélgettünk, hogy egy szannjászí ne a nőt ölelgesse, hanem a női princípiumot ölelje magához. Azonban ez mégiscsak egy nő ölelése lett volna, ezért torpant meg a levegőben. Majd végül természetesen mégis átöleltem a hölgy vállát, és így ez egy nagyon szép és jelentőségteljes búcsúzás lett.

Tehát a kérdésed az volt, hogy mi egy szent ember véleménye a nőkről. Mutassatok még egy vallást, amiben a legtekintélyesebb, legmagasabb pozíciót elérő férfi legközelebb nőként, azaz gópíként akar megszületni. Azt hiszem ez elmondja az egész folyamatnak az eszményét, illetve azt is, hogy miként viszonyulunk az egyetlen férfihoz ebben a világmindenségben.

S az én személyes véleményem a hölgyekről az, amit jóférjedtől tanultam, hogy az asszonynépek a hangja messzire ér. Ez azt jelenti, hogy ti nagyon erőteljes prédikátorok vagytok, elértek oda is, ahová én nem, ti meg tudjátok változtatni, amit én nem. Ti fel tudtok emelni ott is, ahol én már nem, de csak akkor, ha igazi lelki nőként éltek. Ha a hétköznapi nők életét folytatjátok, akkor ezeket a lehetőségeket, amik pontosan ennek a tekintélyes női létformának a szentségével adatnak meg, sajnos elszalasztjátok. Ez az én személyes véleményem a hölgyekről.

Labanga: Ez azt is jelentheti, hogy van olyan eset, amikor a tanítvány a Guru ellenére is kegyet gyakorol ott, ahol Ő azt nem teheti meg?

Szvámí Tírtha: Igen. Ez minden tanítványra igaz, ha a kegyelem szampradájába tartozunk, akkor aki a legvégén van a láncolatnak, azzal kell a legkegyesebbnek lennünk. Mert Kṛiṣṇa kegyes, Rádhárání még kegyesebb, Balarám pedig még Rádháránínál is kegyesebb. Gurudév pedig még Rádháránínál is kegyesebb, és akkor ki a legkegyesebb? A vaisnava. Tehát, aki a láncolat végén van, annak kell a legkegyesebbnek lennie.

Krsna-prijá: Kérdezhetek valamit a férfiakkal kapcsolatban? Mi a véleményed az olyan, férfiakról, akik gyakran váltogatják a partnereiket, mivel sok ilyen esetet látok magam körül.

Szvámí Tírtha: Ezt nem támogatom.

Krsna-prijá: Igen, nyilvánvaló, hogy nem támogatod, de mit gondolsz, mégis mi késztet egy embert arra, hogy így viselkedjen?

Szvámí Tírtha: Az, hogy valakit miért üldöz ez a vágy, ez a keresés, azt nem lehet tudni. Erősebb illúziórikus befolyás, valamiféle hiány, vagy esetleg nem túl érett lélek, ki tudja?! De nem is ez a kérdés, hanem hogy ki az, aki még hisz egy ilyen embernek? Mondjuk ez az illető már éppen  az ötödik nőjét fogyasztja el, ti meg azt hiszitek, hogy ő örökre gondoskodni fog rólatok? Ha ezt elhiszitek, akkor az a ti hibátok lesz!  Tehát mindig éljünk a helyzet megfordításának az esélyével. Tehát, hogy az illető miért viselkedik úgy, azt nem tudom, de hogy én miért viselkedek úgy, na ezt érdemes vizsgálni! De, ha hisztek egy ilyen alaknak, akkor ti vagytok a legostobábbak. Tehát azt kell megnézni, hogy mi az oka az én viselkedésemnek.

Máskülönben, nemrégiben került a kezembe Beinsa Duno könyvecskéje az asszonyokról. Eddig azt hittem, hogy én ultraortodox vagyok a meggyőződésemben, de elolvasva ezt a könyvet be kellett látnom, hogy én abszolút liberális, szabadelvű gondolkodó vagyok ezen a téren, míg ő teljesen ortodox. Például azt mondja, hogy ha egy nő csak egyszer is csúnyán szól, az nem igazi asszony. Ezek nagyon, nagyon szigorú szabályok, és nagyon magas eszmék, gyakorlatilag megvalósíthatatlanok. Én ezt nem bánom, hogyha még nincs a birtokotokban, tudom hogy ez megvalósíthatatlan, de ez nem baj, csak törekedjetek rá, tekintsétek ezt egy eszménynek. S, ha van egy eszményképetek, akkor tudtok afelé haladni. Van cél, s ez mennyire szépen megemeli az ember tudatszintjét! Hihetetlen! Azt hiszem az időnk lejárt, de csak félbeszakítani tudjuk ezt a beszélgetést. Az elmélet után most itt az idő, hogy éljetek a gyakorlás lehetőségével. Javarészt arról beszélgettünk, hogy mit jelent egy nagyon erkölcsös, nagyon szattvikus, tiszta standard szerint élni, de ne maradjatok meg csupán itt, hanem váljatok egy tökéletes női gyakorlóvá. S azt hiszem nektek nagyon könnyű azonosulni a gópíkkal, akiknek az élete és szíve csak odaadással és szolgálattal van tele. A legtöbb esetben egy ilyen várakozásban élünk. Lehet, hogy ez még nincs a birtokotokban, de az jó, ha vannak álmai az embernek. Legyenek álmaitok!