Sharanagati

Jadhunáth kérdése: Gurudév, a vértanúságról akartalak kérdezni, mert nagyon nehéz egy transzkulturális, kozmopolita, keresztény-alapú vaisnavának megérteni, hogy bizonyos irányban nyitott és liberális, másrészt pedig koncentrált és elkötelezett legyen.

Tírtha Mahárádzs: Várjunk csak! Kozmopolita és liberális, keresztény-vaisnava, egy kicsit furán hangzik…

Jadhunáth: Igen, olyan, mint ha ilyesmi nem is létezne.

Tírtha Mahárádzs: Remélem.

Jadhunáth: Gondolom ez az oka, hogy bizonyos hinduk leírnak minket. És azt gondolom, hogy nagyon jó okuk van erre. Ez nagyon nyugtalanít engem. Lehetőségem volt olvasni keresztény szentek életéről és dicső haláláról, mint ez a három nővér Hit, Remény és Szeretet[1]. Valaki azt mondhatja, az igazság egy bizonyos szintjén, ez egy metafora. Nem kínozták meg őket úgy. De tudjuk, hogy Haridász Thákurt is majdnem halálra verték. Ezért, azt gondolom, hogy a tudatosság bizonyos szintjén, nem tudom – a tudatosság kontinentális vagy civilizációs szintjén – lehet, hogy ez volt az eszköz hitet ültetni valaki elméjébe vagy szívébe. És egy kezdő tanítványi elmének nagyon nehéz megérteni a vértanúságot és az áldozat jelentését. És ez majdnem lehetetlenné teszi ennek a léptéknek a felfogását, mérni a hűség mértékét, megérteni, hogy mi fontos, mi a magasabb célunk, és miért érdemes meghalni. Kifejtenéd a vértanúságot, mert a hátterünkben ez nagyon mélyen gyökerezik? És a bolgárok kedvelik a nagy forradalmárokat és harcosokat, van néhány kemény esemény a múltunkban. Tele van eszmékkel és meggyőződésekkel, amik sokaknak irrelevánsak lehetnek, de számunkra nagyon fontosak.

Jamuná: Mahárádzs, hozzá tehetek valamit, ehhez a kérdéshez, mert nagyon kapcsolódik ide? Mert megvan ez a keresztény hátterű látásmódunk, hogy a vértanúság valami nagy és fontos dolog, és aztán sok embernek ilyen háttérrel, nagyon nehéz megérteni az ellenkezőjét, a lílá eszméjét. Mert Istenre ugyan ezeket az elvárásokat vetítik ki, mint ami a vértanukra vonatkozik: „Egy igazi hős szenvedjen és hozzon áldozatot.”

Tírtha Mahárádzs: Jamuná és te most egy hetes szemináriumnak való témát adtatok nekem. Kezdjük egy kifejezéssel a kérdésből: „kozmopolita”. Ez egy fél-tradicionális kifejezés, a pre-globalizációs időkből. De megmutatja, hogy bizonyos eszmék, gyakorlatok gyakorlatilag tudatlanul behatolnak különböző kultúrákba. Úgy értem, a kultúrák nem ismerik fel, hogy valami történik, de azok, akik behatolnak, ők tudják. És azt mondom fél-tradícionális, mert hosszú ideje történik, ám valójában „teljes mértékben anti-tradicionális” (tradíció tagadó) mert a kozmopolita azt jelenti „mindenhol jól érzem magam, mindenhol jókedvem van.” Ezt azt jelenti, „Nincsenek gyökereim, nincs tradícióm.” A tradícióm, az, hogy nincs tradícióm. Bizonyos értelemben tehát mondhatjuk, hogy olyan ez, mint egy misztikus drágakő, különböző színeket mutatva. Az egyik nagyon visszataszító – ez az anti-tradicionális és átható természet – ez nagyon visszataszító és veszélyes. Ha azonban lelki tudatosságodtól függ, ami kapcsolatban van a Legfelsőbbel, és ezért nem számítanak a külső körülmények, a környezet – akkor az egy isteni drágakő.

Mégis jobb, ha tradicionálisak, mély gyökerekkel rendelkezők vagyunk. Manapság az emberek azt gondolják, hogy a tradíció korlátozza a szabadságukat. De igazából nem. Az igazi, mélyen gyökerező tradíció, segít növekedni szabadságodban. Minél inkább átadjuk magunkat, minél inkább készek vagyunk feladni úgynevezett „szabadságunkat” és átadni magunkat az Isteni akaratnak, annál szabadabbak leszünk. A tradicionális elköteleződés tehát nem a szabadságod ellen van, hanem a szabadságodért.

Aztán említetted a keresztény hátterű vaisnava mixet. Ha a vallásos szinten nézzük – igen, vannak különbségek. De lelki szinten ezek a különbségek, formalitások nem jelentkeznek. Csak egy Isten van, de sok egyistenhívő vallás. És, az Isten szerelmére, Ő egyiknek sem tagja. A lelki szintre kell tehát eljutnunk, és akkor kulturális hátterünk korlátai és enkultúrációja vagy a szocializálódás, nem korlátok, hanem képes leszel ezek legjobb elemeit arra használni, hogy megértsd a magasabb igazságokat.

(folytatjuk)

[1] A legenda szerint Hadriánusz császár uralkodása idején egy keresztény asszonyt, Zsófiát (bölcsesség) három leányát (Fides, Spes és Charitas, azaz Hit, Remény, Szeretet) hosszú kínzások után a császár kivégeztette.

(az előző rész folyatása)

Krsna-prijá kérdése: Mivel elért hozzám néhány kegyetlen történet, annak minden brutális részletével, annak érdekében, hogy valahogy megbékítsem az elmémet, mert ezek nagyon háborgatnak engem, el kell fogadnom, hogy a karma törvénye működik és ennyi? És ez Krsna akarat, hogy a karma törvénye így működik?

Tírtha Mahárádzs: Nos, mondhatjuk, hogy a karma törvénye valamilyen isteni felügyelet alatt működik, de azt nem mondhatjuk, hogy az élőlények szenvedése az Úr határozott akarat, hogy ez az Úr vágya. Semmiképp. De tudod, ez sok ember számára kritikus pont: „Ha Isten létezik, és ha Ő jó, miért van háború?”, vagy „Miért vagyok beteg?” Nagyon sok ember feladja vallásos gyakorlatait és hivatalos regisztrációját az egyházban, mert volt egy háború, vagy szerencsétlenség az anyagi szinten. És ez egy bonyolult teológiai probléma – a bűn eredete, a szenvedés eredete. „Ha Isten jó, hogyan adhat szenvedést neked?” Jó kérdés. Mi a válaszod?

Krsna-prijá: Nem úgy van, hogy Ő adja nekünk a szenvedést, hanem saját magunknak teremtjük a szenvedést.

Giridhári: Visszatérve a korábbi leckédre, a véleményem az, hogy Isten könnyen kész szenvedést adni nekünk, szülői érzelmekkel, aki keserű pirulát ad gyermekének, mert a gyermeknek erre van szüksége. A történet a szénnel és a gyémánttal.

Tírtha Mahárádzs: Igen, ötven után megengedett, hogy ez legyen a véleményünk. Az előtt egy kicsit finomabb történetre van szükségünk, romantikusabbra. Igaz – a szenvedés nem közvetlenül Istentől jön, mert a mi Istenünk… persze, ad némi fájdalmat is, de az másmilyen, az édes. Azonban az illúzió világa, tett-visszahatás, ezen a törvényen alapszik „amit adsz – azt kapod”.

Tudod mi az a káoszelmélet? A káoszelmélet azt mondja: „nagyon kis behatás – nagyon nagy eredmény”. Ezt hívják káoszelméletnek, persze nagyon tömören összefoglalva. Ha tehát elkövetünk egy kis hibát az elején, akkor nagyobb, erősebb és kiterjedtebb visszahatást fogunk elérni. A káoszelmélet működik az anyagi szinten, de pozitív értelemben is működik: „egy kicsit mantrázol és boldog leszel, nagyon boldog”. Kis lelki erőfeszítés – nagy eredmény. Mert mi ez a káosz itt lent – az illúzió, a nagy káosz – ez az eredeti visszatükröződése. Ha az eredeti káoszt látjuk, az az isteni varázslat. Itt ez az illúzió mély kútja, ott az a legmagasabb nélkülözhetetlen lílá.

Valójában tehát a bűn, a szenvedés, hibák és gyötrelem, az emberi közreműködés eredménye. És ez a teológiai válasz erre a problémás kérdésre. Mert bizonyos értelemben társ-teremtők vagyunk. Urunk jogokat és kötelességeket adott az emberi lényeknek. Ha azonban csak a jogokat akarjuk gyakorolni és élvezni, a kötelességek nélkül, az nem fog működni – akkor jönnek a visszahatások. Ha az ő felügyelete, hozzájárulása szerint gyakoroljuk jogainkat, nem lesz gond – nem lesz visszahatás. Ha azonban csak a jogokat használjuk, a kötelességek nélkül, akkor az – úgymond – a mi teremtésünk. Mi teremtjük az aggodalmat, a tudatlanság, a lázadó hangulat eredményeként. És igazából a magyarok nagyon lázadók. Mi a helyzet a bolgárokkal?

Krsna-prijá: A bolgárok nagy lázadók, amikor a politikáról beszélgetnek a tömegközeledési eszközökön. Eddig terjed a nagy lázadás.

Tírtha Mahárádzs: Nem hinném. Harcos nemzet vagytok, jó harcosok.

Hogyan tartsuk fenn lelki tudatosságunkat? Ez egyfelől nagyon egyszerű. Amikor összegyűlünk, együtt ünnepelünk, amikor lelki gyakorlatainkat végezzük, akkor töltjük fel elemeinket. Amikor egy vagy két napig használod a mobilod, a harmadik nap fel kell tölteni. Ugyanígy a szívünk, a lelkünk ezekkel a lelki elfoglaltságokkal töltődik, mégis lassan-lassan elfelejtjük, elveszítjük ezt a lelki töltetet. Gyere el ismét, kapcsolódj, és töltődj fel.

A lelki változás, vagy lelki fejlődés misztikus folyamat. Nem látod, nem tudod hogyan működik, de működik. Minél többet gondolunk rá, minél többet emlékezünk rá, annál több helyet foglal el tudatunkban. És persze időről-időre ápolnunk kell. Ápolni, de mit? Először adjunk esélyt magunknak a megértésre.

Hitünk egyik alap elve, hogy Isten ott lakozik minden szívben. Mi ennek a következménye? Hogy ő mindig veled van. Ha azonban realisták vagyunk, be kell ismernünk, hogy mi néha nem vagyunk Vele. Igaz? Az ő figyelme mindig veled van és a tiéd nincs mindig Vele. A lelki élet tehát gyakorlatilag azt jelenti, az igazi fejlődés azt jelenti, hogy összpontosítod a figyelmed. Ha szeretünk valakit, akkor nem tudunk megfelejtkezni róla. Ha szeretjük Istent, hogyan tudnánk megfelejtkezni Róla? Ha egyre jobban megszilárdítjuk ezt az igazságot a tudatunkban, hogy „Ő velem van”, akkor a mondat második felét is hozzá kell tennünk: „Veled vagyok. Velem vagy és én Veled vagyok.” Mert van egy nagyon szép lelki útmutató: „Ha Velem jössz, én is veled megyek.” Milyen egyszerű üzenet! „Ha Velem jössz, veled megyek.” Az egységnek milyen szépséges kifejeződése az isteni szeretetben. Van azonban egy apró feltétel – Vele kell mennünk. Gyakorlatilag ez az egyetlen dolog, amit tökéletesítenünk kell az életünkben. Annak érdekében, hogy segítsük az emlékezést, jó Isten üzenetét hallgatni, dicsőíteni Őt a neveinek zengése által, és gyakorlatilag az összes többi lelki gyakorlat is segíti ezt az isteni tudatosságot meggyökerezni a szívünkben.

Itt tehát (a „Mánasza déhó géhó” kezdetű dalban) útmutatást találunk, hogyan gyakoroljuk, hogyan tartsuk fenn, és hogyan meditáljunk. Vannak kérdések?

Paramánanda kérdése: Hogyan legyünk alkalmasak egy féregnek?

Tírtha Mahárádzs: Hogyan…?! Mantrázz többet! Valójában legyetek konstruktívak az alázatosságotokban. Ha elég őszinték vagyunk, be kell vallanunk, hogy nem érezzük magunkat jelentéktelenebbnek, mint egy ürülékben élő féreg. Legtöbbször nem érzünk így. És ez nem rossz. A költészet néha extrém példákat használ. Ha azonban ezt az extrém példát, ezt a költői kifejezést át akarod tenni a napi cselekedetekbe, nem illeszkedik valami szépen. És ha alacsony a célod, egy nagyon egyszerű cél, akkor még azt sem fogod elérni. Magasabb célt kell tehát kitűznünk – mint például egy légy, vagy egy kutya a bhakták közelében, vagy ilyesmi.

De félretéve a tréfát, ha megkaptuk a lehetőséget, hogy emberi formában szülessünk meg, a legjobban kell használnunk ezt. Az életnek ebben a formájában elérhető a megtisztulás és a tökéletesség. Ha felfelé mászol a csakra létrán, elérhetsz a felső szintre. Vannak csapdák, az alacsonyabb csakrák kis csapdákként viselkednek. Ha azonban fejlődésünk állandó, és jó az irány, akkor a létezés egyre magasabb szintjeire jutunk. És egyszerűen, ha közelebb jutunk eredeti tudatunkhoz, vagy helyzetünkhöz, és ha megértjük, hogy örök lelkek vagyunk (átman tudatosság), hogy örök lelki szikrák vagyunk, a tudatosság részei, akkor másként fogjuk látni mindennapi életünk jelentéktelen apró dolgait. Mint egy kirándulás; de van célunk, és van otthonunk, ahová visszatérünk.

Egyszerűen az által, hogy egyre jobban megszilárdítjuk ezt a látásmódot, a tudatosságot létezésünk örökkévalóságáról, sokat segít. És kell, hogy legyenek magasabb céljaink. Mi volt Sríla Prabhupád receptje a vadászathoz? Ha vadászni mész, vadássz orrszarvúra. Nem nyulakra! Ha gurud a kezedbe adta a brahmásztrát, ne nyulakra vadássz. És a lelki élet gyakorlásának lehetősége a brahmásztra –, hogy lerombolja saját anyagi illúziódat. Orrszarvúra vadászunk tehát – a tökéletességre és a teljes meghódolásra. Nem holmi nyulakra – név, hírnév, dicsőség és tekintély

[1] Mitikus nukleáris fegyver melyet mantrákkal működtetnek

Ha lélekszikrák vagyunk, akik az eredeti nagy tűzből származunk, akkor tulajdonságaink is a forráséhoz hasonlatosak. Mint apa és fia. Ez azt jelenti, hogy isteni az eredetünk. Vallásos összefüggésben azt mondhatjuk, hogy az Isten, mint teremtő Atyánk, és mi valamennyien a Legfelsőbb Úr teremtményei vagyunk. Mint az apa és fia, vagy mint az apa és lánya. Hiszen mi nem a testek vagyunk, tehát nem nők vagy férfiak, hanem a testünkön túl lelki identitással rendelkezünk. Akkor tehát milyen is a mi igazi igaz valónk?
Az ősi bölcsesség szerint három minőségünk létezik, ezek közül első az örökkévaló. Örökkévaló lelkek vagyunk, akik most éppen itt ülünk, bolgárul beszélgetünk – engem kivéve – és abban a feltételrendszerben élünk, amely pillanatnyilag erre az életre rendeltetett. Azonban egy másik életben másik felállás lesz majd, hiszen az örökkévaló lélek egyik helyről egy másikra vándorol, egyik életből a másikba és egyik környezetből a másikba. Ugyanaz a szikra vándorol a vágyak, az akció és reakció alapján, a lélek különböző környezeteket és feltételeket fog érzékelni.
Tehát az első minőség, amivel mindannyian rendelkezünk, az az örökkévalóság. Próbáljátok meg mélyen megérteni, mit is jelent ez:”örökkévaló lélek vagyok”. Nem a mulandó test vagyunk. Ez nagyon szép lehetőséget hordoz magában, ha túljutunk a meglévő nehézségeinken. Hiszen szerencsére nem csupán a testünk korlátozott időben, hanem szenvedéseink is. Ezek szintén véget érnek.
Ez tehát az első minőségünk – az örökkévalóság. A második minőség a tudatosság, vagy tudás, ha úgy tetszik, az intelligencia (értelem). Használnunk kell az értelmünket. Mindenki több tudásra vágyik, mindannyian valamiféle igazi, tiszta esszencia után kutatunk, értelmünknek tehát így vesszük legnagyobb hasznát.
A harmadik minőség pedig a boldogság. Annak érzitek magatokat? Érzitek a boldogságot? Látom az arcotokon, mindenki mosolyog. Ez nagyon közel van az örökkévaló identitásunkhoz. De van néhány tekintélyes személyiség, aki elemezte a boldogságot, például Sigmund Freud. Ő azt állította, hogy a boldogság az, amikor nem szenvedünk túl sokat. Elégedettek vagytok ezzel a meghatározással? Nem annyira. Jobban tesszük, ha az értelmünket arra használjuk, hogy megtaláljuk az igazi boldogságot, amely tartós is. Spirituális tulajdonságaink, mint az örökkévalóság, a tudás és a boldogság – ezek a testi észlelésre vannak korlátozva – hogy realisták, pesszimisták vagy optimisták vagyunk – mindegyik különböző megértés, különböző viszonyultságok.
De ahhoz, hogy még inkább tudatosuljon bennünk az eredeti helyzetünk, dolgoznunk kell magunkon. Ez nem annyira népszerű, mivel a könnyű megoldásokat szeretjük. „Nyomja meg ezt a gombot, és eljön a tökéletesség”, avagy „Hétvégi tréning, garantált örök élet.”. Még olyan tréningek is léteznek, amelyek által avatar-rá válhatunk, vagy isteni inkarnáció. Tehát az olcsó megoldásokat akarjuk. Annak érdekében azonban, hogy valójában elérjünk valamit, magunkon kell dolgoznunk. Mi is ez a haladás, spirituális fejlődés? Ez az, amikor elutasítjátok a mulandót, és a tartóssal helyettesítitek. Vagy még közérthetőbben fogalmazva: a testi tudatosságról áttérünk a spirituális tudatosságra.
Mi is az a testi tudatosság? Bármely boltba betérhetünk, és húsz különböző típusú testápoló közül választhatunk. Vajon hány lelki testápolót árulnak a boltban? Így van, nem sokat. Nincs nagy keletje a lelki testápolót. Megannyi időt és energiát szentelünk a mulandó oldalunknak és azt mondjuk: „ A lelki gyakorlatokra nincs időm, mert el vagyok foglalva, keresem a testápolómat.”.
A jóga ebben a tekintetben segít bennünket. Mert a jóga kapcsolatot jelent. A jóga jelenti a kapcsolatot az eredeti forrással. És a jóga az a lelki ösvény, amely elvezet majd minket a testi tudatosságból a LELKI tudatosságba. A jóga szintén biztosítja az egészséges életmódot, de ez nem az egyetlen jótékony hatása. Ezen kívül belső békét hoz számunkra. Valamint segít megvilágosodnunk. Szintén támogat minket abban, hogy boldogok legyünk, amely azt jelenti, hogy a testi felfogástól egyre közelebb jutunk a lelkihez. És minél nagyobb energiát adunk az egyik rendszernek, annál magasabb rezonanciát érünk majd el. Ezért lelkünket lelki tartalmakkal kell megtöltenünk. Ha lelki gyakorlatainkat végezzük, azzal tápláljuk a lelkünket. Ez az örökkévalóság, a tudás és a boldogság. Ha élő kapcsolatunk van a Legfelsőbbel, azt jelenti, hogy nagyon közel vagyunk a valódi identitásunkhoz.

Valójában ez a dal a házas bhakták himnusza, “Mánasza déhó géhó” – elmém, testem, otthonom, Neked szentelem. Habár ez a három fő kiterjedés, amit birtokolunk és védelmezünk. A test a fő eszköz arra, hogy az ebben az életben lehetséges minden élvezetet elérjük. Amit a testtel nem tudsz elérni, azt elérheted az elméddel. És amit elérsz a test és az elme által, az nyilvánul meg az otthonodban. És minden ragaszkodás ezekre a tárgyakra irányul. mert az otthon az nem egy elhagyott lakás, hanem tele van élettel. Ott a feleségem, a gyermekeim, és a tévém, meg a többi luxus dolog. Minden ragaszkodásom. Mennyit gondolsz az otthonodra és a szeretteidre? Sokat, minden második gondolatod velük van, ha nem mindegyik. Szerencsés, hogy néha Krsna egy kisfiúként jelenik meg, mert ily módon családi ragaszkodásunkat felé tudjuk irányítani. És láthatjátok, hogy egy kisbabának mennyi energiára és figyelemre van szüksége. Nagyon sokra, gyakorlatilag mindre. És elmennek a végső határokig, túl minden elképzeléseden. Mégis képes vagy teljesíteni. Egy nagyon különleges energiából, melyet úgy hívnak, hogy…?

Mandzsári: Szeretet!

Tírtha Mahárádzs: Tegnap tehát egy nagyon fontos kérdést és témát beszéltünk meg. Mit tegyünk azokkal, akikkel a mindennapjainkban kapcsolatba kerülünk? Mert nagyon szép a tökéletességről, a lelki gyakorlatokról és a lelki élet extázisáról beszélgetni, de mi a helyzet a hétfő reggellel? Ha realisták szeretnénk lenni, olyan ez, mint a hétvégi vallásosság: „Máskülönben más dolgokkal vagyok elfoglalva, de néha fordítok egy kis figyelmet a lelki gyakorlatokra.” Egy kisbaba nem elégedett azzal, ha csak hétvégén szoptatjuk meg, vagy néha-néha, amikor ráérünk. Nem, harcolni fog érte, követeli. Ha nem teszed elégedetté, sír és üvölt. Mi a helyzet tehát Istennel? Kész vagy neki adni a tejed, a szereteted?

Néhány éve kezdődött a tej-csoda. Úgy emlékszem Delhiben, az egyik templomban történt. Ganésa hirtelen elkezdte elfogadni a tejet. Mi történt tehát? Gyakorlatilag minden megállt Delhiben. A bankok, az irodák, minden bezárt, mert mindenki a templomba sietett, hosszú sorokban állva vitték a tejet. Ez nagy problémát okozott ebben a többmilliós városban, minden megállt, mert mindenki Ganésának akarta felajánlani a tejét. Aztán a csoda futótűzként terjed, mert Ganésa más templomokban is elkezdte elfogadni a tejet. Majd a múrtik más kontinenseken szintén elkezdték elfogadni a tejet. Még Londonban is, volt egy szkeptikus személy, aki azt mondta: „Tudod én ateista vagyok, egy könyvelő, de mégis, azt mondták, hogy csoda történik. El kellett tehát mennem, és – az istenit – hoztam tejet.” És valakit meginterjúvoltak: „Mi a véleménye a csodáról?” Így válaszolt: „Lehet, hogy az Istenek éheznek a figyelmünkre.” Ez volt a tej-csoda – néha tejért sírnak.

Persze az indiai tudósok elkezdték kielemezni és megmagyarázni a csodát. És azt mondták, hogy a múrtik kövének speciális kialakítása nyeli el a tejet. Képzeljetek csak el egy akkora nagy Ganésa múrtit, amely gallonjával nyeli el a tejet. És mi a helyzet a fém múrtikkal? A tudományos magyarázat tehát leginkább csodának tűnik. Eldöntheted, hogy melyik csodában hiszel – az tudományosban, vagy az igaziban.

De bárhogy is, vissza a lényeghez, néha a feljebbvalóknak is szükségük van az energiádra, a tejedre, a figyelmedre.

Hari-lílá kérdése: Azt szeretném kérdezni, hogy a leckén elhangzott, hogy ha elképzeljük hogyan esünk szerelembe az anyagi életben, nagyon könnyű lesz Krsnát mindig a szemeink előtt látni, és könnyebb lesz számunkra kapcsolatba kerülni. Az anyagi életben nagyon könnyű szerelembe esni, mert látod a tárgyát, és bizonyos okok miatt szerelembe esel vele. De itt épp az ellenkezője igaz, először szerelembe kell esned, és aztán láthatod Őt. Hogy van ez?

Tírtha Mahárádzs: Ez misztérium.

Hari-lílá: A folyamatra gondoltam. Valójában imitálnunk kell a szerelembe esést, de ugyanakkor még sosem tapasztaltuk meg ezt a fajta ízt. Ezért csak találgatunk, feltételezünk, de nem vagyunk biztosak benne, hogy amit csinálunk igaz, és valóban közeledünk felé.

Tírtha Mahárádzs: Egyetértek. Mivel ez egy nagyon misztikus folyamat, a lényeg rejtve is van, meg nyílt is egy időben. De mivel nem vagyunk megfelelően kvalifikáltak, szükségünk van útmutatásra, szükségünk van egy lelki tanítómesterre. Mert ha nem tudod megítélni, hogy vajon helyes módon közeledsz-e vagy nem, egy igaz guru meg tudja ítélni a fejlődésed. Ezért szükségünk van a folyamatos konzultációra.

Hari-lílá: És a szerelembe esés imitációja – kedvező ez a folyamat számára?

Tírtha Mahárádzs: Ez egy nagyon fontos pont. Éppen ezért még inkább szükségünk van egy lelki útmutatóra. Mert a tanítás a mi útmutatónk – nem a szavak, hanem a tettek, a hangulat. Ha látjuk mesterünk hangulatát, és ha úgymond, imitáljuk mesterünk hangulatát, akkor egy nagyon jó példát imitálunk.

De amit említettél az egy nagyon fontos pont. Találkoztam valakivel, aki azt mondta: „Óh, olyan nagyon szerelembe estem Krsnával!” Két hét múlva többet nem láttam. Azok a személyek azonban, akik a szolgálat és a guru körül léteznek, akik valóban átadták az életüket, más hangulatot követnek. Nem csinálnak show-t Krsna iránti szeretetükből, de helyesen cselekednek. Mert a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak. Ezért jó, nagyon jó tréningre van szükségünk.

Ezért a guru, az igazi guru egy óvó kalauz. Megmutatja a megfelelő módszert a Legfelsőbb megközelítésére. És mivel szeretjük tanítómesterünket, természetes módon a tulajdonságai és a hangulata reánk száll. Az imitálásnak van veszélye is, egy igazi mester azonban okos kalauz, elvágja a hamis imitációt. Segít, hogy a saját szárnyainkon repüljünk, és hogy megtaláljuk a módját hitünk kifejezésének. De ehhez oltalomra van szükségünk, nem csak útmutatásra.

Egyfelől ésszerűnek kell lennünk – hová ajánljuk életünket és szeretetünket? Mert ez minden, amink van. Keressétek tehát meg a megfelelő helyet, ahová szeretetteljes felajánlásként vihetitek.

Ez a tanítvány és a mester közötti kapcsolat szépsége. Az igazi tanítvány olyan, mint a szivacs – megszerzi mestere minden tulajdonságát, hangulatát, érzéseit. És ez nem jelenti azt, hogy elveszítenéd személyes érzelmeidet az Úr felé. Mert ugyanazt az intenzitást kell megszereznünk, nem ugyanazt a formát, vagy ugyanazt a gyakorlatot. Ha a lényeget ragadjuk meg, akkor boldogok lehetünk. Ez lesz a boldogságod, a megvalósításod, nem valami fantázia. És jobb, ha kicsit, de erős, mintha nagy, de bizonytalan. Egyetértetek?

Hari-lílá: Igen. Mégis kész érzelmeket szeretnék kapni.

Tírtha Mahárádzs: Nem. Nem, nem, nem. Személyesítened kell az érzelmeidet. Kész érzelmek? Nem, ez személyes. Mindannyian mondjuk: „Krsna”, vagy „Góvinda” és Ő egy személy, de midannyiunknak különböző a felfogásunk Róla. Van egység és van különbözőség. De ameddig a hangulatunk, előrehaladásunk és megközelítésünk a tradíció szerinti, biztonságban vagyunk. És a különbözőség megmutatja az Úr szépségének apró kis részleteit. Ez egy szépséges misztérium. Ott van, és nincs ott; látjuk és nem látjuk.

És valami kis ízzel mindannyian rendelkezünk. Máskülönben nem lennénk itt egy ennyire meleg helyiségben, órák óta ülve és a testünket sanyargatva. Van valami jó oka, hogy itt vagyunk. Mert mindannyian megkaptuk a meghívást: „Gyere! Csatlakozz a tánchoz!” És nem tudunk ellenállni.

Lílávatár kérdése: Hogyan kombináljuk anyagi kötelességeinket a lelki meghódolással?

Tírtha Mahárádzs: Nos, a Gítá harmadik fejezete foglalkozik ezzel a témával. Ez a cselekvés művészetet. És ha esetleg nem találnál teljesen kielégítő választ a harmadik fejezetben, akkor tanulmányozd az ötödik fejezetet, mert annak a fejezetnek a témája a cselekvés tökéletessége az odaadásban. Meg kell tehát értenünk a cselekvés módját és működését, valamint be kell lépnünk a cselekvés misztériumába.

Általánosságban mondhatjuk, hogy cselekednünk kell, de nem szabad ragaszkodnunk a gyümölcséhez. Olyan ez, mint a lelki cselekvés alap elve: cselekedj, de ne ragaszkodj.

Különben Krsna azt mondja: „Ajánld fel mindenedet Nekem, amit birtokolsz, amire vágysz, amit áldozol, amit megszerzel – adj mindent Nekem. Mindig gondolj Rám, ajánld dandavatjaidat Nekem, imádj Engem.” Máshol pedig azt mondja: „Ha rendelkezel a kapcsolatnak és az odaadásnak azzal az igen mély hangulatával, és napi cselekedeteidet végezve sosem felejtkezel meg Rólam, tudatos vagy Rólam miközben a kötelességedet végzed, az a tökéletesség.” Ezért képezzük magunkat, hogy kapcsolatban legyünk, és rendelkezzünk a helyes látásmóddal.

És lehet, hogy nem látjátok Krsnát kékes formájában magatok előtt, de ne feledjétek, egyszer Sríla Prabhupád egyik tanítványa azt mondta neki: „Óh Prabhupád, amikor mantrázok kék ködöt látok magam körül.” és Prabhupád így válaszolt: „Folytasd a mantrázást, hamarosan eltűnik!” Nem szaladunk tehát ilyesfajta látomások, eredmények, stb. után. Hanem helyes látásmóddal kell rendelkeznünk, olyan megtisztult látással, hogy az Úr ne legyen képes elbújni a szemünk elől. És ha arra vágysz, hogy ilyen mély és intenzív legyen a kapcsolatod, hogyan tudna eltűnni a szemed elől?

Voltatok már szerelmesek? Óh, bocsánat, ez egy nagyon intim kérdés. Amikor szerelmesek vagyunk, csak egy személyt látunk. És még ha látunk is másokat, mindig őrá emlékeztetnek. Ez az igazi szerelem – amikor megfelejtkezel önmagadról, másokról, amikor csak egyvalakit látsz.

Értitek, amit mondok. Amikor annyira az isteni dolgokra fókuszálsz, akkor nem tud elbújni. De annak érdekében, hogy létrejöjjön ez a kapcsolat, nagyon erősnek és eltökéltnek kell lennünk gyakorlatainkban. Te jógát is oktatsz, igaz? Egy jógaoktató azt mondta tanítványainak: „Ha nem felejtkeztek meg az evésről és az alvásról, hogyan tudtok megfelejtkezni az ászanáitokról?” Amikor tehát a Legfelsőbb Úrra való gondolás természetes lélegzetünkké válik, és amikor a szíved pumpálása azt mondja: „Rá-dhá Rá-dhá Rá-dhá” hogyan tudnál megfelejtkezni róla? Lehetetlen! Bárhová mégy, bármit teszel, nem számít – ha megvan a kapcsolat, megvan a kapcsolat.

Ez nem egy olcsó dolog. Beszélhetünk róla, ismételhetjük, de valóban birtokában lenni – az más. „Rá-dhá Rá-dhá…” A jógik csak azt mondják „Szó-ham”. Ez minden, amit mondanak. Ami szintén magas szintű, de a mi szívünk így dobog: „Rá-dhá Rá-dhá”. Néhány szív így dobog: „Krs-na Krs-na”. A harmadik fajta: „Gau-ra Gau-ra” vagy „Gu-ru”.

A megfelelő módszert kell tehát alkalmaznunk, hogy megtisztítsuk tudatunkat, koncentráljuk figyelmünket, hogy megvalósított szintre jussunk. És elérhetjük ezt, két tulajdonunkat átadva – az életünket és a szeretetünket.

Krsna-prijá kérdése: A kérdésem a szénből a gyémánttá válás folyamatára vonatkozik. Van egy olyan halvány érzésem, hogy ez a folyamat fájdalmas. Ott a hő, a nyomás, a vágás – fájdalmasnak hangzik.

Tírtha Mahárádzs: Igen. Nemrég valaki azt kérdezte: „Nos, tudjuk, hogy meg kell válnunk hamis egoizmusunktól, de van erre valamilyen fájdalommentes mód?” Össze tudnád zúzni a hamis egómat finoman?

Giridhári: Érzéstelenítéssel.

Tírtha Mahárádzs: Nos, a folyamat fájdalmas a tompa fejeknek és nagyon sikeres a meghódolt lelkeknek. Mert ha megérted, hogy nagy bajban vagy, bármit meg fogsz tenni, hogy túléld. És ez egy nagyon dicsőséges út! Még ha egy kis áldozatot hoznunk is kell, még ha el is kell viselnünk egy kis fájdalmat, mi az az eredményhez képest? Örök élet, szat-csit-ánanda szint, a szeretet misztérium titkos misztériumtudományának megvalósítása – ugyan már, egy kis fájdalom itt vagy ott… Az áldozat tehát a mi részünkről igen csekély az eredményhez viszonyítva.

Krsna-prijá: Azt gondolom, vannak pillanatok, amikor nem tudod mi és miért történik veled.

Tírtha Mahárádzs: Helyes.

Krsna-prija: Akkor hogyan folytassuk az értelem elvesztése nélkül?

Tírtha Mahárádzs: Nos, Ardzsuna az elején zavarodott volt: „Nem tudom mi történik. Minden erőm elhagyott.” Ne várjátok tehát, hogy hírtelen minden feltárul előttetek. Először egy kicsit…

Jamuná: Kuruksétra.

Tírtha Mahárádzs: Nem… Először egy kis kockázat. Aztán jön az eredmény. Mert a folyamat természete szattvik. Az anyagi dolgok pedig nagyon hívogatóak kezdetben, nagyon édesek, a végén azonban nagyon keserűvé válnak. A lelki dolgok keserűnek tűnnek az elején: „Kockáztatnom kell, fel kell adnom, a szénből azzá kell válnom…” de aztán, később édessé válik. És azt gondolom ez a jobbik változat: egy kis valóság az elején, magas perspektíva a végén, inkább mint nagyon ígéretesnek lenni az elején, de nagyon keserűnek a végén. Igaz?

Krsna-prijá: Ha így mutatod be a dolgokat…

Tírtha Mahárádzs: Nem rossz, mi? Ezért kell részt vennünk a leckéken, mert akkor a zavaros elménk kijavításra kerül.

Jadunáth kérdése: A kérdésem olyan, mint egy újralátogatás a felavatásnak abba a tökéletes, szent pillanatába. A felavatás pillanatában két dolgot kapsz, legalább két dolgot. Megkapod a halálod és az életed. És új identitásra találsz. Egyszerre vagy ugyanaz és valaki teljesen más. A kérdésem az, hogy hogyan térjünk vissza folytonosan ebbe az új identitásba, újraszületésbe? Hogyan fedezzem fel újra és újra önmagamat, Istent és a lelki tanítómestert?

Tírtha Mahárádzs: Vegyél részt a leckéken, mert akkor a hibás elméd kijavításra kerül. És ahogy már tudjuk, a válasz minden „hogyan” jellegű kérdésre – mantrázz többet! Ez azt jelenti, hogy ha kétségeid vannak, végezz lelki gyakorlatokat és megérted.

De a felavatás egy felettébb szent pillanat. Miért? Mert akkor nagyon alázatosak, meghódoltak vagyunk, mély isteni hangulatban. Ez azt jelenti, hogy nagyon közel vagy lelki önazonosságodhoz, szat-csit-ánanda vigraha, örökkévaló, tudással teli, örömteli lélek.

Giridári: Gurudév, van egy kérdésem hozzád. Nagyon költői példát adtál a szénnel és a gyémánttal. Én magam nagyon szeretem ezt a példát és gyakran mondom, hogy annak érdekében, hogy elérjünk valami igazán értékeset, magas árat kell fizetnünk. Magas hőmérséklet, magas nyomás – viszonylagos szenvedés. És mégis az anyag, a lényeg, nem változik – mindkettő szén. Mi a jelentősége ennek? Változik a lélek?

Tírtha Mahárádzs: Ez a miszticizmus. Változás és mégsem. Ez az élet misztériuma. Ahogy mondtam, ott van a szemed előtt, de nem látod. Örök lelkek vagyunk, de nem tudunk róla, elfelejtettük. Sosem változik, de mélyen meglapul a bányában – lelki azonosságunk, amit a felszínre kell hoznunk. Nincs változás.

Van azonban egy régi barátunk, úgy hívják illúzió, aki segít elfelejteni ezt az örök identitást. Ezért időről-időre társuljunk a szentekkel, akik lelki azonosságuk szerint élnek. Ők képesek emlékeztetni minket örök kötelességünkre.

Tírtha Mahárádzs: Mi az a téma, melybe beavatást nyertünk? Valójában beavatást nyerhetünk egy tudományba, egy titokba és egy misztériumba. Melyiket választjátok tehát? Tudomány, titok vagy misztérium?

Krsna-prija: Mind a hármat.

Tírtha Mahárádzs: Mindet? Nos, akkor a bhakti folyamatába kell beavatást nyernünk. Mert a bhakti a szeretet-misztérium titkos tudománya. Ez tehát – mondhatjuk – egy utazási csomag. Egy injekcióval mindent megkapsz.

Krsna-prémi: Mindent magába foglal.

Tírtha Mahárádzs: A praszád pedig ingyenes. De komolyan mondom. Ne gondoljátok azt, hogy a bhakti-jógához csatlakozva, valamilyen alap szinthez csatlakoztok. Az istenszeretet a kommunikáció eszköze lélek és lélek, lélek és Felsőlélek között. Soha véget nem érő tudomány, ez a legmélyebb titkos tudomány. És különleges titok, mert nyílt, nyílt titok. Amit nem látsz, ott van a szemeid előtt. Nyílt titok, itt van, itt és most. De misztérium is egyben. És minden misztériumnak van egy védő rendszere.

A Bhagavad-gítá például egy nagy misztérium. Olvasod, és azt gondolod: „Megértettem!” Ez a védő rendszer első funkciója. Azt gondolod, hogy megértetted. Ez azt jelenti, hogy nem értesz semmit. A második szint, amikor azt gondolod: „Nos, elolvastam, tanulmányoztam, és minél többet olvasom, annál kevesebbet értek belőle.” Ez a védő rendszer második szintje – megtart némi mélységet, amibe még be lehet hatolni, analizálni lehet. A harmadik szint, amikor az egész misztérium feltárul – ez a megvalósítás szintje, amikor lelki tanítómesterünk kegyéből, a szádhuk útmutatásával, az Úr áldásával, valami kis apróságot megértünk.

Tudomány, titok és misztérium. Ez az, amit elérhetünk az odaadás isteni iskolájához csatlakozva. És még ha közben meg is felejtkezel a legmagasabb elvekről, és elkezded a jelentéktelen kavicsokat keresni az utcán, a lehetőség veled van.

Annak érdekében tehát, hogy aktiváljuk az életünket, a tudásunkat és a jövőnket, csatlakoznunk kell az igazság egy látnokához.

De van egy történet Szanátan gószvámíról. Egy körülbelül ötszáz évvel ez előtt élt nagy szent volt Bengálban, és nagyon híres volt a tulajdonáról. Egy lemondott tulajdona? Mijük van egyáltalán? Nem számítunk arra, hogy nagy vagyonnal rendelkeznek, vagy bármi ilyesmi. Bárhogy is, köztudott volt, hogy rendelkezik egy érintőkővel. És volt egyszerre egy ember, helyzete nagyon hasonló volt Ardzsunáéhoz, frusztrált volt. Nagyon szegény, semmi nem sikerült az életében. De aztán hallotta, hogy ez a szádhu, Szanátan gószvámí birtokában van egy érintőkőnek. Barátunk tehát eldöntötte: „El kell mennem ehhez a szenthez. Talán lesz valami haszna a számomra.” Elment Szanátan gószvámíthoz és így szólt. „Prabhu, azt hallottam, hogy van egy érintőköved.” Szanátan gószvámí pedig azt mondta: „Igen, valóban van.” „Nekem adnád?” „Igen, persze, hogy neked adom.” „De ez az igazi?” „Igen, annyi aranyat termelhetsz, amennyit szeretnél.” „Ez az! Igen! Kérlek, add nekem!” „Óh, csak keresd meg, ott van valahol a szemétben.” Barátunk kiment hát, és elkezdte keresni a szemétben; nagyon boldog volt, amikor megtalálta. Haza is ment a varázslatos érintőkővel, de aztán elkezdett gondolkodni: „Várjunk csak! Ha ez a fickó a szemétben tartja az érintőkövet, kell, hogy legyen neki még valami értékesebb. Nem vagyok tehát kezdő bhakta, aki megelégszik holmi kövekkel itt meg ott. Az igazi kincset akarom.” Következő reggel tehát visszament a szvámíhoz. Szanátan gószvámí megkérdezte: „Elégedett vagy?” ő pedig így válaszolt: „Nem, nem vagyok elégedett! Az igazi kincset akarom. Biztos, hogy van valami még értékesebb a birtokodban.” Szanátan gószvámí így válaszolt: „Igen, persze, van valami sokkal fontosabb dolog, mint az érintőkő.” „Nekem adnád?” „Igen, neked adhatom.” „És mi az?” „A szent név: Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré. De van egy feltételem” „És mi lenne az?” „Csak fogd meg az érintőköved és vesd a Jamunába.”

Amikor tehát készek vagyunk drágaköveinket a folyóba dobni, akkor kaphatjuk meg az igazi gazdagságot. A bhakti-jógában csak egy feltétel van – hogy nincs feltétel, ez egy feltételek nélküli folyamat. Feltétel nélkül kell vonzódnunk a legfelsőbb igazsághoz, ne ragaszkodj anyagi szokásaidhoz, feltételeidhez, stb. Állj készen a változásra.