Sharanagati

Valójában ez a dal a házas bhakták himnusza, “Mánasza déhó géhó” – elmém, testem, otthonom, Neked szentelem. Habár ez a három fő kiterjedés, amit birtokolunk és védelmezünk. A test a fő eszköz arra, hogy az ebben az életben lehetséges minden élvezetet elérjük. Amit a testtel nem tudsz elérni, azt elérheted az elméddel. És amit elérsz a test és az elme által, az nyilvánul meg az otthonodban. És minden ragaszkodás ezekre a tárgyakra irányul. mert az otthon az nem egy elhagyott lakás, hanem tele van élettel. Ott a feleségem, a gyermekeim, és a tévém, meg a többi luxus dolog. Minden ragaszkodásom. Mennyit gondolsz az otthonodra és a szeretteidre? Sokat, minden második gondolatod velük van, ha nem mindegyik. Szerencsés, hogy néha Krsna egy kisfiúként jelenik meg, mert ily módon családi ragaszkodásunkat felé tudjuk irányítani. És láthatjátok, hogy egy kisbabának mennyi energiára és figyelemre van szüksége. Nagyon sokra, gyakorlatilag mindre. És elmennek a végső határokig, túl minden elképzeléseden. Mégis képes vagy teljesíteni. Egy nagyon különleges energiából, melyet úgy hívnak, hogy…?

Mandzsári: Szeretet!

Tírtha Mahárádzs: Tegnap tehát egy nagyon fontos kérdést és témát beszéltünk meg. Mit tegyünk azokkal, akikkel a mindennapjainkban kapcsolatba kerülünk? Mert nagyon szép a tökéletességről, a lelki gyakorlatokról és a lelki élet extázisáról beszélgetni, de mi a helyzet a hétfő reggellel? Ha realisták szeretnénk lenni, olyan ez, mint a hétvégi vallásosság: „Máskülönben más dolgokkal vagyok elfoglalva, de néha fordítok egy kis figyelmet a lelki gyakorlatokra.” Egy kisbaba nem elégedett azzal, ha csak hétvégén szoptatjuk meg, vagy néha-néha, amikor ráérünk. Nem, harcolni fog érte, követeli. Ha nem teszed elégedetté, sír és üvölt. Mi a helyzet tehát Istennel? Kész vagy neki adni a tejed, a szereteted?

Néhány éve kezdődött a tej-csoda. Úgy emlékszem Delhiben, az egyik templomban történt. Ganésa hirtelen elkezdte elfogadni a tejet. Mi történt tehát? Gyakorlatilag minden megállt Delhiben. A bankok, az irodák, minden bezárt, mert mindenki a templomba sietett, hosszú sorokban állva vitték a tejet. Ez nagy problémát okozott ebben a többmilliós városban, minden megállt, mert mindenki Ganésának akarta felajánlani a tejét. Aztán a csoda futótűzként terjed, mert Ganésa más templomokban is elkezdte elfogadni a tejet. Majd a múrtik más kontinenseken szintén elkezdték elfogadni a tejet. Még Londonban is, volt egy szkeptikus személy, aki azt mondta: „Tudod én ateista vagyok, egy könyvelő, de mégis, azt mondták, hogy csoda történik. El kellett tehát mennem, és – az istenit – hoztam tejet.” És valakit meginterjúvoltak: „Mi a véleménye a csodáról?” Így válaszolt: „Lehet, hogy az Istenek éheznek a figyelmünkre.” Ez volt a tej-csoda – néha tejért sírnak.

Persze az indiai tudósok elkezdték kielemezni és megmagyarázni a csodát. És azt mondták, hogy a múrtik kövének speciális kialakítása nyeli el a tejet. Képzeljetek csak el egy akkora nagy Ganésa múrtit, amely gallonjával nyeli el a tejet. És mi a helyzet a fém múrtikkal? A tudományos magyarázat tehát leginkább csodának tűnik. Eldöntheted, hogy melyik csodában hiszel – az tudományosban, vagy az igaziban.

De bárhogy is, vissza a lényeghez, néha a feljebbvalóknak is szükségük van az energiádra, a tejedre, a figyelmedre.