Sharanagati

Krsna-prijá kérdése: A kérdésem a szénből a gyémánttá válás folyamatára vonatkozik. Van egy olyan halvány érzésem, hogy ez a folyamat fájdalmas. Ott a hő, a nyomás, a vágás – fájdalmasnak hangzik.

Tírtha Mahárádzs: Igen. Nemrég valaki azt kérdezte: „Nos, tudjuk, hogy meg kell válnunk hamis egoizmusunktól, de van erre valamilyen fájdalommentes mód?” Össze tudnád zúzni a hamis egómat finoman?

Giridhári: Érzéstelenítéssel.

Tírtha Mahárádzs: Nos, a folyamat fájdalmas a tompa fejeknek és nagyon sikeres a meghódolt lelkeknek. Mert ha megérted, hogy nagy bajban vagy, bármit meg fogsz tenni, hogy túléld. És ez egy nagyon dicsőséges út! Még ha egy kis áldozatot hoznunk is kell, még ha el is kell viselnünk egy kis fájdalmat, mi az az eredményhez képest? Örök élet, szat-csit-ánanda szint, a szeretet misztérium titkos misztériumtudományának megvalósítása – ugyan már, egy kis fájdalom itt vagy ott… Az áldozat tehát a mi részünkről igen csekély az eredményhez viszonyítva.

Krsna-prijá: Azt gondolom, vannak pillanatok, amikor nem tudod mi és miért történik veled.

Tírtha Mahárádzs: Helyes.

Krsna-prija: Akkor hogyan folytassuk az értelem elvesztése nélkül?

Tírtha Mahárádzs: Nos, Ardzsuna az elején zavarodott volt: „Nem tudom mi történik. Minden erőm elhagyott.” Ne várjátok tehát, hogy hírtelen minden feltárul előttetek. Először egy kicsit…

Jamuná: Kuruksétra.

Tírtha Mahárádzs: Nem… Először egy kis kockázat. Aztán jön az eredmény. Mert a folyamat természete szattvik. Az anyagi dolgok pedig nagyon hívogatóak kezdetben, nagyon édesek, a végén azonban nagyon keserűvé válnak. A lelki dolgok keserűnek tűnnek az elején: „Kockáztatnom kell, fel kell adnom, a szénből azzá kell válnom…” de aztán, később édessé válik. És azt gondolom ez a jobbik változat: egy kis valóság az elején, magas perspektíva a végén, inkább mint nagyon ígéretesnek lenni az elején, de nagyon keserűnek a végén. Igaz?

Krsna-prijá: Ha így mutatod be a dolgokat…

Tírtha Mahárádzs: Nem rossz, mi? Ezért kell részt vennünk a leckéken, mert akkor a zavaros elménk kijavításra kerül.

Jadunáth kérdése: A kérdésem olyan, mint egy újralátogatás a felavatásnak abba a tökéletes, szent pillanatába. A felavatás pillanatában két dolgot kapsz, legalább két dolgot. Megkapod a halálod és az életed. És új identitásra találsz. Egyszerre vagy ugyanaz és valaki teljesen más. A kérdésem az, hogy hogyan térjünk vissza folytonosan ebbe az új identitásba, újraszületésbe? Hogyan fedezzem fel újra és újra önmagamat, Istent és a lelki tanítómestert?

Tírtha Mahárádzs: Vegyél részt a leckéken, mert akkor a hibás elméd kijavításra kerül. És ahogy már tudjuk, a válasz minden „hogyan” jellegű kérdésre – mantrázz többet! Ez azt jelenti, hogy ha kétségeid vannak, végezz lelki gyakorlatokat és megérted.

De a felavatás egy felettébb szent pillanat. Miért? Mert akkor nagyon alázatosak, meghódoltak vagyunk, mély isteni hangulatban. Ez azt jelenti, hogy nagyon közel vagy lelki önazonosságodhoz, szat-csit-ánanda vigraha, örökkévaló, tudással teli, örömteli lélek.

Giridári: Gurudév, van egy kérdésem hozzád. Nagyon költői példát adtál a szénnel és a gyémánttal. Én magam nagyon szeretem ezt a példát és gyakran mondom, hogy annak érdekében, hogy elérjünk valami igazán értékeset, magas árat kell fizetnünk. Magas hőmérséklet, magas nyomás – viszonylagos szenvedés. És mégis az anyag, a lényeg, nem változik – mindkettő szén. Mi a jelentősége ennek? Változik a lélek?

Tírtha Mahárádzs: Ez a miszticizmus. Változás és mégsem. Ez az élet misztériuma. Ahogy mondtam, ott van a szemed előtt, de nem látod. Örök lelkek vagyunk, de nem tudunk róla, elfelejtettük. Sosem változik, de mélyen meglapul a bányában – lelki azonosságunk, amit a felszínre kell hoznunk. Nincs változás.

Van azonban egy régi barátunk, úgy hívják illúzió, aki segít elfelejteni ezt az örök identitást. Ezért időről-időre társuljunk a szentekkel, akik lelki azonosságuk szerint élnek. Ők képesek emlékeztetni minket örök kötelességünkre.