Sharanagati

Sríla Gour Góvinda Szvámí Mahárádzs így folytatta[1]: Sok ember kételkedik a guru-páda-padmában (a mester lótuszvirág lábában). Ám ha kétségeitek vannak, nem érhettek el fejlődést. A Gítában Krsna így szól: „A kételkedő ember elbukik”[2]. A kritikusság és a kétkedés nem a bhakti sajátja. A bhaktiban csupán a szévja és a szévak létezik – a szolga és a mester kapcsolata. Egy valódi guru sohasem mondja, hogy „én vagyok a guru”. Ő ugyanis mindenkit a dzsívéra szvarúpa haja krisnéra nitja dász[3] eszménye szerint szemlél – látja az ő szvarúpájukat, eredeti természetüket, vagyis hogy mindenki Krsna szolgája. A guru ilyen látásmóddal rendelkezik – nem anyagi természetű, ezért lehet Ő guru – általa érhetjük el Bhagaván Krsnát. A guru azt mondja: trnád api szunícséna – alacsonyabb vagyok, mint az utcán lévő szalmaszál. Ő annyira alázatos – semmilyen büszkeség nem tölti el amiatt, hogy Ő a guru. „Nem tudod, hogy ki vagyok én? Egy nagy guru, nagy ácsárja.” Ez büszkeség – démoni tulajdonság, semmiképp sem isteni vonás. Nem jellemzője egy igazi vaisnavának, szádhunak vagy gurunak. Az igazi guru alázatos. Ha valaki így gondolkozik: én vagyok a guru – akkor ő nem guru, hanem góru (ökör, az ostoba ember megjelölése bengáli nyelven).

Majd így folytatja: Nagy a veszély. Semmilyen képesítésem nincs arra, hogy guruvá váljak. Vágyam sincs arra, hogy guru legyek, nem e célból hagytam el otthonom. Az én gurum azt mondta: „Fogadj tanítványokat, tanítsd őket, különben hogy tudod elvégezni ezt a szolgálatot? Kellenek hozzá a megfelelő emberek, különben hogy tudod kézben tartani majd a dolgokat?” Ezt ismételgette, és levelet is kaptam tőle: „A Te vezetésed alatt fogják elvégezni ezt a szolgálatot.”  Akkor így szóltam: „Kedves Sríla Prabhupád, nem szeretnék vezető lenni, csupán vezetett.” Ám Ő így válaszolt: „De én akarom.” Ez azt jelenti, hogy az én Gurudévám azt akarja, hogy legyek guru és fogadjak tanítványokat. A tanítványok fogadása azonban nagy veszélyt rejt. Értsd meg, hogy én egy nagyon, nagyon veszélyes helyzetben vagyok – nem tudok sem enni, sem aludni. Nálam szomorúbb embert keresve sem találnál, sem olyat, aki nálam veszélyesebb helyzetben van. Így hát összekulcsolom kezeimet, s azt kérem Tőled: „Légy szíves, védj meg!”. Ez az én mai kérésem a Te lótuszlábaidnál. A gurum kérése, hogy maradjak ilyen veszélyes helyzetben – ez Őt boldoggá és elégedetté fogja tenni. Ezért, az Ő örömére elfogadtam ezt a veszélyes helyzetet: guruvá válni és tanítványokat fogadni. Azt hiszem, az én gurum azért küldött hozzám mindannyiótokat, hogy megvédjetek, és ne taszítsatok engem még veszélyesebb helyzetbe. Ezért az én kérésem Felétek az, hogy legyetek szívesek, védjetek meg engem! A tanítványok fogadása azt jelenti, hogy fenntartjuk azt a missziós tevékenységet, amit a guru elkezdett. Mi góstjánandík, azaz prédikátorok vagyunk, így fenn kell tartanunk azt a missziós tevékenységet, amit a mi Gurumahárádzsunk elkezdett. Nem pedig az a feladatunk, hogy elfoglaljuk az ászant, a guru helyét. Nem, semmiképp sem.

A legmagasabb szintű guru.Ki a legmagasabb szintű guru? Krsna gópí-guru, guruvallabha és gurunáth. Ha egyre feljebb tekintesz a guru-paramparán, kit fogsz elérni? Krsnát fogod elérni. A guru-parampará Krsnától kezdődik. Ám Krsna így szól: rádhikára préma – guru ámi sisja nata – „Rádhárání az Én gurum, s én az Ő tanítványa vagyok”[4]. Ez azt jelenti, hogy a guru-paramparaban a legmagasabb helyet Srímatí Rádhárání foglalja el. Ő a gópí-sréstha, a legmagasabb szintű gópí. Ezért a guru-tattvában megtalálható a gópí-guru, a guru-vallabha, és a gurunáth. A gópik mestere, vagy férje nem más, mint Krsna. Bhaktivinód Thákur, a vaisnava vonal híres tanítója így szólt: „Óh, Gópínáth! Hogyan tehetnél engem is tisztává?”.[5]

(folytatása következik)

[1] A Srí guru imádata című műben

[2] Bg. 4.40.

[3] A lélek-szikraeredeti természete szerint Krsna örök szolgája, Cscs. 2.20.108.

[4] Cscs. 1.4.124.

[5] gópínáth, kémóné sódhibé móré, Gópínáth, 1. https://sites.google.com/site/bhadzsantar/home/122gopinath1

Kérdés: Hogyan cselekedjünk, ha belül érezzük a gurut, a szívükben halljuk a hangját, de nincs alapunk ezen a Földön, hogy realizálhassuk? Ha a szívedben már megvan, de nem tudod ezen a Földön realizálni, akkor mit kell tenni?

Tírtha Mahárádzs: Eljön az idő. Idő, hely és körülmények.

Hozzászólás: Igen. Az idő felfal engem, mint egy kígyó.

Tírtha Mahárádzs: Nem, nem nem. Soha! Ez csak a materialistákra vonatkozik.

Hozzászólás: Lejárt az idő.

Tírtha Mahárádzs: Lejárt az idő?! Az idő végtelen.

Hozzászólás: Ezen a helyen értem, itt a Földön.

Tírtha Mahárádzs: Mi ez a Föld? Ez a Föld egy szent hely. Különösképpen ez az ásram, olyan, mint a lelki égbolt képviselete. Nem anyagi tehát. Tőled függ.

Kérdés: Amikor egyedül vagyunk a tömegben ezzel a legfelsőbb eszménnyel, mit tegyünk?

Tírtha Mahárádzs: Sosem vagyunk egyedül.

Hozzászólás: Úgy értem, ezen a Földön.

Tírtha Mahárádzs: Nem, még itt sem! Csak nézz körül, meg fogod találni őket. Megtalálod fivéreid és nővéreid. Csak nézz körbe.

Hozzászólás: Őket keresem.

Tírtha Mahárádzs: Nem, ők keresnek téged. Megmondom miért. Néha azt gondoljuk, hogy Istent keressük. Igaz? De valójában az Úr keres minket. Ezért mondom azt, hogy nem te keresed a testvéreid. Hanem ők keresnek téged. „Hé, kedves testvérünk, hol vagy? Miért nem jössz?”

Kérdés: Ugyanazok lennének – Isten és a testvéreink?

Tírtha Mahárádzs: Nem. Isten a Legfelsőbb, a testvéreid pedig ennek a Legfelsőbbnek a szolgái.

Hozzászólás: Így igaz. Nem azonosak.

Tírtha Mahárádzs: Igen, persze, hogy nem. De ők majd megmutatják.

Hozzászólás: Már nincs reményem. Csak a lélegzetem maradt. Úgy értem korábban hittem, de már nem hiszek.

Tírtha Mahárádzs: Hogy lehet az? Mit veszítettél el?

Válasz: Mindent.

Tírtha Mahárádzs: Nem. Csak az illúzióidat veszítetted. Csak azt, ami ideiglenes. Elvesztettél bármit is?

Válasz: Igen, a reményt.

Tírtha Mahárádzs: Nem! A remény hal meg utoljára.

Hozzászólás: Nem, a lélegzet az utolsó.

Tírtha Mahárádzs: Bárhogy is, akár első vagy utolsó, nekünk is meg kell halnunk. De legyen dicső a halálunk. A dicső halál pedig azt jelenti, hogy meghalni az istenszeretet szintjén, vagy a szolgálatban. Ez az igazi emelkedés lelki szinten.

Kérdés: De mit szolgálunk?

Tírtha Mahárádzs: Istent!

Kérdés: Hogyan?

Tírtha Mahárádzs: A mantrázás által, azzal, hogy eljövünk ide, a templom takarításával. Nagyon egyszerű. Milliónyi módját fel tudom sorolni.

Hozzászólás: És ha vannak felismerések a szívemben, hogyan kell szolgálnom?

Tírtha Mahárádzs: Kérdezz meg egy szentet, az megmondja neked, hogy vajon igaz-e vagy sem.

Hozzászólás: Ha a szent a szívemen keresztül beszél hozzám, miért kéne, hogy valaki kívülről mondja meg?

Tírtha Mahárádzs: Most épp kérdezel.

Hozzászólás: Csak beszélgetni szeretnék emberekkel, nem akarok egy buta rabszolga lenni.

Tírtha Mahárádzs: Rendben, de ameddig nem tudjuk, kérdeznünk kell. Ha tudjuk, nem kell kérdeznünk.

Hozzászólás: Ezért vagyok itt.

Tírtha Mahárádzs: Jól van, akkor hallgasd meg a választ is. Segíteni fog.

Hozzászólás: Köszönöm!

Tírtha Mahárádzs: A belső útmutatás segít minket megérteni a külső útmutatást. De mi történi, ha a belső útmutatás és a külső útmutatás nem egyezik meg, ha más a véleményük. Ha különböznek, általában jobb, ha a külső útmutatásra hallgatunk. Persze nem valaki véleményére az utcáról. Hanem ha van egy lelki feljebbvalónk és mond valamit, belső meggyőződésünk pedig valami mást, általában 99.9%-ban jobb a külső forrásra, vagy a gurura hallgatni. Mert nagyon szerencsés, ha valaki gondoskodik rólunk. Mint egy gyermek – van bármi problémája? Nincs. Mert teljesen biztos benne, hogy ’édesanyám biztosítja számomra a vacsorát, édesapám pedig az autókat’: most éppen kisautókat, később nagyobbakat – semmi gond, biztonságos, biztos. Ugyanígy, ha van valaki, aki gondoskodik rólunk, az nagyon szerencsés helyzet. De ez a kapcsolat a guruval leginkább olyan, mint egy barátság. Mert a barátság azt jelenti – először ellenőrizd, aztán szeresd. Nem fordítva. Előbb gondolkodj, aztán szeress. Jobb, ha azt mondom: először teszteld, de később – már ne teszteld. Mert ha először szeretsz, és utána kezded tesztelni, az kudarc. Ellenőrizd először tehát, aztán gyakorold. Nem úgy van, hogy előbb gyakorlod, aztán teszteled – nem. Ha ellenőriztük, hogy lelki feljebbvalónk, mesterünk nekünk való, ő a megfelelő útmutatás a számunkra, akkor kövessük teljesen, nem csak félig. És ahogy egyre több lelki gyakorlatot végzel, annál tisztábban fogod hallani a belső útmutatást.

Kérdés: Gurudév említetted, hogy a végső célunk visszatérni Istenhez, de most az anyagi szférában vagyunk, sok kötelességnek kell eleget tennünk. A legalapvetőbb kötelességünk a családunkkal szemben van, és ehhez némi szeretetre van szükség…

Tírtha Mahárádzs: Némi?! Nem! Sok szeretetet igényel! A családos élet a vadállatok megszelídítésére való. Mindazok számára, akik a vadonban, a dzsungelben élnek, akik nem képesek kifejezni szeretetüket, azoknak be kell lépniük a családos életrendbe – hogy finomodjanak, gyengédebbek legyenek, figyelmesebbek. A családos élet olyan, mint egy tréning. Az embereknek kell az elfoglaltság. A családos élet egy nagyon jó elfoglaltság ötven évre, gyakorlatilag szabadság nélkül. Olyan, mint egy szelídítési időszak. Sok impulzussal, sok érzelmi kitöréssel rendelkezel, de valahogy kontrollálnod kell azokat, meg kell tanulnod kontrollálni – ez a család. Ez tehát nem némi szeretet, sok szeretetre van szükség, hogy megszelídüljünk, és elviseljünk másokat, akik szintén a szelídítési időszakon mennek keresztül.

Kérdés: Ha jól értettem ennek a kötelességnek van kezdete és vége, a család, és amikor véget ér, a szeretet már ott van, hogyan kapjuk hát vissza? Mi történik ezekkel az érzelmekkel? Hagyjuk el, vagy mi történik vele, mikor lejárnak ezen kötelességek?

Tírtha Mahárádzs: Nem, nem. Csak a vadállatok azok, akik nem tudják, hová tartoznak érzelmi kapcsolataik. Ha a partnered segít megérteni, hogy minden érzelmed a Legfelsőbb Úrhoz tartozik, miközben gyakorlod a folyamatot, meg fogod érteni ezt, és eléred a célt. Nem arról van szó, hogy gyakorolsz valamit, majd eldobod, és akkor elérsz valamit – nem! Miközben ez az utad. Miközben gyakorlod, megtanulod, hogyan szenteld az Úrnak.

Vegyünk példának egy rossz házasságot, mert legtöbben az gondolnátok, hogy a jó házasság az, amikor „partnerem segít megérteni, hogy minden érzelmem az Úrhoz tartozik.” Szépen prédikál nekem: „Óh, kedvesem, tudod, hogy érzelmeid a Legfelsőbbhöz tartoznak’. De mi történik a rossz házasságban? Amikor a partnerem folyamatosan elutasít. ’Virággal a kezemben érkezem, ő pedig fenéken billent.’ Az hiszem értitek, hogy mire gondolok. De partnered még ekkor is segít megérteni, hogy nem az ember az, akit imádnod kell érzelmeiddel, hanem a Legfelsőbb. Mit imádunk az emberi lényekben – az isteni szikrát, az átmát és a paramátmát. És mit imádunk a Legfelsőbb Úrban? Az emberi aspektust, hogy olyan gyengéd, hogy olyan közel jön. Miközben tehát az elme tisztítása folyamatban, lassan kitisztul a kép. Emlékeztek a varázs mantrára, mely beteljesíti sorsotok. Emlékeztek? Szeretnétek hallani? De akiknek vannak bármiféle anyagi ambíciói, azok most ne hallgassanak. A varázsformula a következő. ’Kedves Uram, mától fogva a Tiéd vagyok.’

Ha tényleg úgy gondolod, megtörténik. ’Mától fogva a Tiéd vagyok.’ Nem veszítjük el tehát, amit elértünk, hanem beteljesedik. Olyan ez, mint a virágzás.

Kérdés: És mi történik a mellettünk lévő személlyel?

Tírtha Mahárádzs: Nos, ha a partnerünk elvisel ezen az ötven éves perióduson keresztül, tiszta bhakta lesz belőle. Így hát azonnal Gólókára, Vaikunthára, stb. jut. Ezért kérlek legyetek nagyon hálásak, amikor partneretek némi fejfájást okoz nektek. Ez a módja, hogy szentté váljatok.

Nem elég elméletileg kapcsolatban lenni Istennel. Igaz? Boldoggá tenne, ha valaki elméleti kapcsolatot szeretne veled? ‘Elméletileg nagyon boldog vagyok, hogy találkoztunk, de gyakorlatilag ki nem állhatlak.’ Nem, így nem működik, kétoldalú kapcsolatnak kell lennie a Legfelsőbbel. Az egyik az élő kapcsolat az Úrral. Az élő kapcsolat, amikor próbára tetted Őt; a még elevenebb kapcsolat, amikor Ő tesztelt téged. Mert ameddig elméletileg hisszük, hogy Isten a legfelsőbb, de nincs erről gyakorlati tapasztalatunk, nincs meg ez a látásmódunk, addig azok csak szavak, üres szavak. Az élő kapcsolat azt jelenti, hogy ’Ő az életem!’ Minden Krsnához tartozik, mondhatjuk, és Krsna mindenkié. Az egyik oldal tehát nem működik a másik nélkül. Ilyen az élő kapcsolat. A másik oldala pedig ennek a kapcsolatnak, a szeretetteljes kapcsolat. És mit nevezünk szeretetteljes kapcsolatnak? Most nem bocsátkozhatok részletekbe, de végső soron mondhatjuk, hogy mindent az isteni szeretet mozgat. Néha csak a buta emberi funkciót látod, azonban ha mindent visszavezetsz az eredetéhez, akkor látni fogod az isteni akarat működését.

Hol mutatkozik meg az idő, a hely és a körülmények a mi felépítésünkben? Az elménkben. Ezért azt mondják: „Annak, aki legyőzte az elmét, a legjobb barátjává válik; annak azonban, akinek ez nem sikerült, elméje a legnagyobb ellensége marad.”[1] Ez az! Ezért fegyelmeznünk kell ezt a tükörkép rendszert. Vannak, akik azt mondják, hogy az elme olyan, mint egy képernyő, és ha nem olyan, mint egy üres papír, akkor homályos lesz a kép. Ezért ha mindezek: idő, hely és körülmények tükröződnek az elménken, tiszta elmével kell rendelkeznünk. Akkor mindezek a tükröződések, nem csak az anyagin fognak tükröződni, hanem utalnak az eredetire. Mi az elme megtisztításának legjobb módja?

Válasz: A mahá-mantra zengése.

Tírtha Mahárádzs: Tényleg hiszel ebben, vagy ezek csak szavak?

Válasz: Csak szavak.

Tírtha Mahárádzs: Nagy kár. Működik neked a mantra? Próbáld meg komolyan venni, akkor működni fog. Ez tehát szeretetteljes és élő. Próbálkozz, próbálkozz, máskülönben Ő fog rajtunk próbálkozni! Mert legalább elméleti meggyőződéssel rendelkeznünk kell: ’Igen, a szent neveket zengve megtisztíthatom az elmémet, a létezésemet.’ És akkor valósággá válik. És ez az igazi pillanat. Valójában mi az életünk ezen a Föld bolygón? Az elválás szomorú története. Igaz? Néha találkozás, máskor elválás. Mert elváltunk szeretett Urunktól. Most egy hosszú-hosszú zarándokúton vagyunk, hogy megtaláljuk a hazavezető utat, vissza Istenhez. Ezért várunk ezekre a pillanatokra, hogy eljöjjenek – amikor van egy utalás, egy tükröződés, az eredeti egy villanása. Ezért meg kell próbálnunk legalább az elménket megtisztítani a mahá-mantra által: Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré. Gyakorlatilag mondhatjuk, hogy ez a legfontosabb fohász ebben a sötét korszakban. Mert van a Legfelsőbb Úr, van az emberi lény, és van az eleven és szeretetteljes kapcsolat kettőjük között. Ez a három összetevője ennek az egész univerzumnak. Hol helyezkedsz el ebben a szerkezetben? Találd meg a helyed, néz szembe a realitásokkal és légy bátor hinni a lehetőségeidben. Próbáld meg irányítani ezt a visszatükröző képernyőt, tisztítsd meg amennyire lehetséges, hogy csak a legfontosabb dolgok maradjanak. Miért? Mert a következő vers azt mondja: „Aki legyőzte elméjét, az nemcsak nyugalomhoz jutott, de elérte már a Felsőlelket is. Az ilyen ember számára a boldogság vagy szenvedés, hideg vagy meleg, tisztelet vagy gyalázat mind egyforma.” [2]

Nos, én nem vagyok ezen a szinten. Számomra még mindig van némi különbség meleg és hideg között. De azt kívánom, hogy ez teljesüljön a számotokra. Mert ha megtisztítjuk a visszatükröző képernyőnket, akkor, ahogy mondják, megtaláljuk belső békénket.

[1] Bhagavad-gítá 6.6.

[2] Bhagavad-gítá 6.7.

Bár az örökkévalóságban élünk, néha egy kis figyelmet mégis szentelnünk kell az időnek, helynek és a körülményeknek. Ez a három pillér segít minket lelki életünk megfelelő gyakorlásában.

Mi a hely? Mind egy szent univerzumban élünk, mert még ez a világ, ez az anyagi szféra is a Legfelsőbb Úr teremtése, saját céljára. Megvan a jó oka, amiért megteremtettek, de mi, emberi lények is hozzá járulunk, és ez okoz némi problémát itt-ott. Ez a világ a Legfelsőbb Úrért létezik. Vannak játékok, cselekedetek, amiket itt akar megnyilvánítani. Ez tehát a hely. A hely egy szent hely. Nem egyszerű hely, hanem az isteni terv része. Ha rendelkezünk ezzel a hozzáállással, az egész környezet megváltozik körülöttünk. Sajnálatos, ha mi nem változunk. Ha megtisztítjuk a látásmódunk, jobb lesz a világ körülöttünk. Akkor megváltozik a hely funkciója. Azok számára akiknek annak anyagi ambícióik ez a világ a cselekvés helye. Azok számára, akiknek le kell tölteniük a karmájukat, ez a szenvedés helye. Azok számára pedig, akik az Urat szeretnék szolgálni, ez a  tökéletes hely arra, hogy ez megtörténhessen. A hely funkciója tehát változik, ha megfelelő a hozzáállásod.

Aztán az idő – mi az idő?

Válasz: Nekem furcsa meghatározni, hogy mi is az idő, mivel mi találtuk ki az idő mérését napokban, órákban és így tovább…

Tírtha Mahárádzs: Valóban mi? Azt gondoltam, hogy a Nap függetlenül működik. És az óra nem az idő. Azt mondhatjuk, hogy az idő a Legfelsőbb Úr egyik energiája, máskor azt is mondhatjuk, hogy ez az a speciális funkció, mely véget vet minden anyaginak. Ha még pontosabbak akarunk lenni filozófiailag, azt mondhatjuk, hogy az idő nem létezik, ha azonban költőiek akarunk lenni a filozófián belül, akkor azt mondatjuk, hogy „az idő Krsna szempillájának egyetlen rezdülése”. Ez az idő költői meghatározása. Ez azt jelenti, hogy az idő is megváltozik, ha megfelelő a hangulat. Valamitől, ami megakadályoz abban, hogy végrehajtsd a kötelességeidet, elkezd átváltozni azzá, ami segít véghezvinni azokat.

És végül a körülmények. Az idő a legtöbb ember számára úgy működik mint a világ pusztítója. Krsna azt mondja a Gítában: „Idő vagyok, világok pusztítója.”[1] Máskor pedig azt mondja: “A kimeríthetetlen időként létezem.”[2] A hely és az idő együttműködése hozza létre a körülményeket. Ez egy egészet alkot, mely a környezetet biztosítja számunkra. Például az idő és a gondviselés által, apákká és anyákká váltok, mely nagyban megváltoztatja kötelességeiteket. Korábban volt egy kis szabadságotok, vagy legalább is a szabadság illúziója, most azonban rájöttetek, hogy egyáltalán nincs. És „igen”-t kell mondanunk környezetünkre. Ez a cselekvés művészete – hogyan cselekedjünk helyesen. Olyan formán,, hogy ne legyen visszahatása cselekedeteinknek. Cselekedet – visszahatás, ez az anyagi szféra. De ismeritek, emlékeztek a harmadik lépésre:  cselekedet-visszahatás és tökéletesség. Megértettétek: ha cselekszünk – el kell fogadnunk az eredményét. De a cselekvés igazi művészete az, hogyan cselekedjünk helyesen, korlátozások nélkül, a visszahatás nélkül. Meg tudod változtatni a környezetedet? Mit gondoltok?

Válasz: Úgy tűnik nem. Nem tudod megváltoztatni a környezetedet, inkább a hozzáállásodat tudod megváltoztatni a történésekhez.

Tírtha Mahárádzs: Ültessük át a gyakorlatba. Egy kis figyelmet tehát fordítanunk kell az időre, helyre és körülményekre, mert ha az átmeneti dolgokat műveled, az eredmény is átmeneti lesz. Ha az maradandót műveled, az eredmény is maradandó lesz. És mi a te maradandó részed? Ez a lélek, minden más változik. Minden elmúlik. Az időt a kígyó két állkapcsához hasonlítják. A felső állkapocs a jövő, az alsó pedig a múlt. Az idő kígyója ily módon mindenkit felfal. A múlt és a jövő által – felfalja az egész Univerzumot. És az idő kígyójának jó az emésztése, semmi sem marad, semmi! Jobb tehát ha a maradandó részünket műveljük, mert mindannyian rendelkeztek egy örök energiával is. És ez az örök energia, örök képesség, két oldallal rendelkezik: prána és préma. Ez az élet energiád és a szereteted. Ezért, hogy helyesen használjuk, kapcsolatba kell hoznunk a Legfelsőbbel. Az az igazi élet, az az igazi szeretet. Minden más csak tükörkép. Ha tehát vissza kapcsolódunk, megérthetjük, hogy az élet az életből származik, a tudás a tudatosságból, a szeretet pedig a szeretetből, az isteni szeretetből.

(folytatjuk)

[1] Bhagavad-gítá 11.32.

[2] Bhagavad-gítá 10.33.

Volt egyszer egy kérdés egy hasonló találkozó alkalmából. Volt egy kedves barátunk, egy leendő bhakta, de egy kicsit hezitált. Feltett tehát egy kérdést: „Nos, mi a tanácsod, ha valaki szeretne bhaktává válni, de hezitál?” A válasz a következő volt: „Ne hezitálj, ugorj!” Mert mindenféle kifogásokat találunk miért ne – miért ne váljunk a Legfelsőbb boldog, szerető szolgájává. „Óh, túl fiatal vagyok, élvezni akarom az életet.” „Túl öreg vagyok, nem tudom végezni ezeket a gyakorlatokat.” „Szegény vagyok.” „Gazdag vagyok.” Mindenféle buta kifogás – miért nem. Ugyanezzel a lelkesedéssel próbáld megtalálni, hogy miért igen! Csak két dolog van, amit veszíthetünk. Az egyik, amit akkor veszítünk, ha bhakták leszünk, a másik, amit akkor, ha nem leszünk bhakták. Melyiket szeretnétek hallani?

Krpadhám: A negatívat.

Tírtha Mahárádzs: A negatívat? Mindkettő pozitív. Melyiket először?

Krpadhám: Ha nem leszünk bhakták, mert ott a „nem”.

Tírtha Mahárádzs: Ha nem lesz bhakta belőletek, az extázis az, amit veszítetek.

Liláavatár: Mi pozitív ebben?

Tírtha Mahárádzs: Nos, senki nem olyan bolond, hogy el akarja mulasztani a nektárt. A másik veszteség – ha bhakta lesz belőlünk – a láncaid, ez az, amit veszítesz. A láncaid – vas, vagy arany, nem számít – a lánc az lánc.

Kripadhám: Miféle láncok ezek?

Tírtha Mahárádzs: Anyagi ragaszkodások.

Lílávatár: De ezekkel az anyagi dolgokkal kell élnünk…

Tírtha Mahárádzs: Nem, az Úr kegyéből élünk. És néha energia formájában nyilvánul meg, néha áldás formájában, máskor meg étel, pénz, vagy fuvar formájában. Látnunk kell tehát az isteni kegyet működni mindenben. Mert ez áll a dolgok mögött. A nyilvánvaló formája lehet más, de a végső ez.

Kérdés: Elmagyaráznád, hogyan veszíti el valaki a láncait?

Tírtha Mahárádzs: A láncok elvesztése a szabadságot jelenti. A kérdésed tehát valójában: „Hogyan érjük el a szabadságot?” Csak sétáljatok ki a börtönből. Ez akkor történik, ha lejár a büntetésed; vagy keményen dolgozol és ásol egy alagutat; vagy a király azt mondja: „Fiam, megbocsájtok neked!” Akkor veszítjük el tehát a láncainkat, ha az összes karmánk lejár. Hosszú folyamat. Dolgozhatunk nagyon keményen, hogy alagutat ássunk – ezek az önmegvalósítás különböző formái: kemény munka. És mi történik, ha kiásod az alagutat, de a következő cellában érsz ki? Balszerencse! A legjobb, ha várunk a kegyre. Néha levelet írhatunk: „Kedves királyom! Úgy szenvedek itt, kérlek, segíts!” Ez működik.

Látjátok, ugyanazon cél elérésének különböző módjai vannak; az egyik gyakorlatiasabb, mint a másik. Az intelligenciánkat kell használnunk, hogy  megfelelően válasszunk, ne vesztegessük az időt. Ha az önmegvalósítás módszerét gyakoroljuk, akkor egyre közelebb kerülünk a szabadság ideájához és realitásához. De a lelki szabadság egy misztikus kinyilatkoztatás. Mert az anyagi szférában azt gondoljuk, hogy szabadok vagyunk: „Megvan a szabadságom.” Mégis befolyás alatt állunk – ösztönök, kultúra, lehetőségek, bármi más. Az igazi szabadság azonban az, amikor kész vagy egyet érteni az Úr óhajával. Amikor „igen”-t mondasz Neki! „Igen”-t, nem saját magadnak, hanem Neki. Ez azt jelenti, amikor készek vagyunk feladni úgynevezett szabadságunkat, és átadni magunkat az isteni akaratnak. Úgy tűnik, elveszíted a szabadságod, de valójában elnyered az igazi szabadságot, a lelki szabadságot. Ezért mondjuk, hogy ez egy misztikus folyamat. Úgy tűnik, mintha veszítenénk, de igazából nyerünk.

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége szólt: “Kedves Ardzsunám, mivel te sohasem irigykedsz Rám, átadom neked a legtitkosabb bölcseletet, melyet megismerve megszabadulsz az anyagi lét szenvedéseitől. Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, örökkévaló, örömmel végezhető, és a vallás tökéletessége, mert megvalósítása által közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról.” [1]

Ez az isteni tudás tehát közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról. Csakúgy, mint amikor tükörbe nézel. Mit látsz? Először a test tükörképét látod, igaz? Néha már az a kép sem túlságosan pozitív. Ha azonban mélyebbre nézel a szemen keresztül – mely olyan, mint egy kapu – láthatsz valami mélyebbet. Beléphetsz belső birodalmadba. Mert azt mondják a szem a lélek tükre, amíg az arc csupán az elme tükre. Látjátok a különbséget? Az arcod csak az elméd tükörképe, amíg a szem a lélek tükre. Néha nem tudod kontrollálni az arcodat, közvetlenül és azonnal megmutatja az érzelmeidet. Néha tudod kontrollálni az arcod – felveszel egy mesterséges mosolyt. De a szemek – sosem hazudnak.

Ki vagyok tehát én? Ezt kell kutatnom. Eredeti isteni tudatosságunkban megtaláljuk otthonunkat.

És ezért ez az isteni tudás a „vallás tökéletessége”. Mi a vallás? Manapság az emberek nem szívesen mondják magukat vallásosnak. A vallás nem divatos. Habár nagyon fontos az emberek számára. Mert a vallás jelentheti a kapcsolatot a Legfeslőbbhez. Ez az igazi vallás. Mert a „vallás” azt jelenti „kapcsolat”. Religare – visszakapcsolódni Istenhez, a Legfelsőbbhez. Ez jóga: a jóga a kapcsolat az ember és a Legfelsőbb között. De mi történne, ha egy jógakurzuson azt mondanád: „Most megtanítalak a vallásra”? A tanítványok ellenkeznének: „Nem, nem, nem, csak tanítsd meg az ászanát, semmi vallás!”

Mégis, megérteni önmagunkat az isteni összefüggésben, ez az isteni tudomány a legjobb vallás. Ez nem egy régimódi, agymosott rendszer, hanem egy igazi lelki tudomány. „Örökkévaló és örömmel végezhető.” Ez a pont nagyon fontos. Mert mi eredetileg, természetünknél fogva boldogok vagyunk. Ha tehát közelebb kerülünk eredeti állapotunkhoz, megérezzük azt a boldogságot, azt az elégedettséget, függetlenül a külső körülményektől, mert állandóan kapcsolatban vagyunk a Legfelsőbbel és akkor ez a valóság. Ez az élő hit, ez az élő kapcsolat.

[1] Bhagavad-gítá 9.1-2.

A tiszta tudás nem elméleti, a tiszta tudás nagyon gyakorlati. Egy igazi filozófia az élet titka. A tiszta tudásnak lesznek eredményei is, közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról – ki vagy te. És anélkül, hogy megértenénk önmagunkat, nem tudunk fejlődni.

Valójában három lépésből áll, három szintből. Az egyik a szambandha, vagy kapcsolat – hová tartozom, honnan jövök? A második az abhidhéja – ez jelenti az utat, amit követnem kell. A harmadik pedig a prajódzsana, a cél – azonosítanom kell a célt.

Ha tehát a Legfelsőbb Úrhoz, Srí Krsnához tartozom, akkor ez az eredeti kapcsolatom, Hozzá tartozom. Ez a kapcsolatom, az eredeti lelki kapcsolat – Istenhez tartozom. És a különböző vallások ezt tanítják – nem ide tartozol, az anyaghoz, a Föld bolygóhoz, a mennyei világba tartozol. Ez a szambandha – az Istenihez tartozom.

És ha oda tartozom, tennem is kell érte. Nem ülhetek itt arra várva, hogy csoda történjen. Igaz? Ezért cselekednünk kell, tennünk kell valamit. Az hívják abhidhéjának, lelki gyakorlatnak. A meditációd, a fohászaid, a mantrák, a felajánlásaid, a templomba látogatás, a vallásos események és ünnepek – mind segítenek minket emlékezni, hogy az isteni birodalomba tartozunk. És amikor összegyűlünk, hogy segítsük egymást emlékezni.

A harmadik pedig a prajódzsana, a cél – tudnunk kell hová megyünk. Ha a hajó nem tudja az úti célt, egyik szél sem lesz kedvező. Oly sokféle szél létezik, ide-oda dobálják a hajód, a tested, az elméd, a tudatosságod. Ha azonban nem tudod az irányt, akkor csak ide-oda hánykódsz. Tudnunk kell tehát merre tartunk.

És merre tartunk? Mi az úti cél? Mit akartok elérni?

Valaki: A tökéletesség!

Valaki más: Ez az, amit ő akar. Mindenkinek megvan a maga vágya.

Tírtha Mahárádzs: Helyes. Mi a tiéd?

Válasz: Jó emberré válni. Ennek mindenki számára különböző jelentése lehet.

Tírtha Mahárádzs: Biztosan, de azt hiszem ezzel mindenki egyet ért. Mert ez egy szép ambíció: „Jó emberré akarok válni!” Nem akarom mindenkinek nekiszegezni ezt a kérdést. De kérlek, szívetekben válaszoljátok meg ezt a kérdést. „Mi az én ambícióm? Mit akarok elérni ebben az életben?”

Kinyilatkoztatott írásainkban egy szép programot találunk erre az életre. Így szól: „Nektár gyermekei, figyeljetek reám! Az ambróziából születtetek, s létetek egyedüli célja e nektár megízlelése. Ne érjétek be semmi mással, mint a nektárral! Keressetek! Ez természetes jussotok. Megérdemlitek.” Ez a tökéletesség, amit elérhetünk, azáltal, hogy jó és nemes emberi lényekké vállunk. Mert ha ebből az isteni nektáróceánból érkezünk, akkor ennek kell lennie a végső ambíciónknak is, hogy visszatérjünk oda.

Kutasd tehát a belső céljaidat, legbelsőbb ambícióidat. És minél jobban tudjuk harmonizálni belső céljainkat az isteni valósággal, annál boldogabbak leszünk.

Ezt a könyvet úgy hívják Bhagavad-gítá, ami azt jelenti „a Magasztos éneke”. India kinyilatkoztatott írásainak a része, és gyakorlatilag olyan, mint a lelki tudomány enciklopédiája, a lelki fejlődés minden különböző aspektusáról beszél – a karmától a tudásig, a meditációtól a lemondásig, és a lélek örökkévalóságától a lélekvándorlásig. De van ennek a könyvnek egy végső üzenete, ez pedig a szereteten keresztüli örökkévaló kapcsolat az emberi lények és az Úr között.

A könyv valójában egy párbeszéd a Legfelsőbb Úr, aki Srí Krsnaként jelent meg és barátja, egyben szolgája, Ardzsuna között. Harcos volt. És tudjátok, a békéről nem igazán lehet izgalmas történetet írni, ha azonban kritikus a helyzet, akkor lehet fontos üzeneteket kifejezni. Egy nagy csata előtt állunk tehát a jó és a gonosz erők között. És ebben a pillanatban, Ardzsuna, aki az isteni ügy harcosa, tisztábban akart látni. Ezért barátjához, Krsnához fordult, aki Isten inkarnációja a Föld bolygón: „Mond meg nekem mi a legjobb? Hogyan cselekedjek helyesen?” Ez egy hosszú beszélgetés, 700 versen keresztül, és most ennek a beszélgetésnek a közepébe ugrunk. Mert a kilencedik fejezet gyakorlatilag a közepe, és ennek a fejezetnek a címe: „A legbizalmasabb tudás”. Így szól tehát:

„A Legfelsőbb Személy szólt: Kedves Ardzsunám, mivel te sohasem irigykedsz Rám, átadom neked a legtitkosabb bölcseletet, melyet megismerve megszabadulsz az anyagi lét szenvedéseitől. Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, örökkévaló, örömmel végezhető, és a vallás tökéletessége, mert megvalósítása által közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról.”[1]

Ezt tehát tudás, lelki tudomány kérdése. És mivel ez lelki tudomány, nem csupán teória, hanem gyakorlati. Ezen tudomány alapján megtanulhatjuk, hogyan éljünk helyesen, hogyan használjuk életünk erőforrásait a legjobb célra, és hogyan érjük el végső célunkat.

Különböző tulajdonságok kerülnek említésre ezekben a versekben; először is: „Mert sosem irigykedsz Rám, elmondom neked a titkot.” Ki olyan buta, hogy irigy legyen Istenre? Azt gondolom, közvetlenül senki sem fogja azt mondani: „Igen, irigy vagyok a helyzetére.” Rejtett módon azonban olyanok akarunk lenni, mint kis istenek, hogy mi legyünk a főnök, és miénk legyen az utolsó szó. Mert megvan a képességünk a példa másolására, követésére. De nagy a különbség a másolás vagy imitálás és a követés között. Az irigység tehát egy igen negatív érzés, ezért el kell kerülnünk az életünkben. Ha valaki egy feljebbvalóra sem irigy, akkor nagyon könnyű tudásban részesíteni, átadni a tudományt. És ha megvalósítod ezt a tudást, megszabadulsz az anyagi élet minden gyötrelmétől.

Amikor különböző emberekkel beszélgetünk erről a témáról, általában megkérdezem a véleményüket az életről: „Hogy érzitek, az élet inkább boldogság, vagy inkább szenvedés?” És az emberek általában az életkoruk szerinti választ adják. A húszas éveikben azt mondják: „Óh, az élet boldogság.” Ötven után pedig: „Nos, az élet tartalmaz némi szenvedést is.” De itt az a tudás, mely képes megválaszolni az anyagi lét minden problémáját. Mik ezek a problémák?

A kinyilatkoztatott írások négy különféle nehézséget említenek. Az egyik a halál – mindenki fél a haláltól, mert nem tudjuk, hogyan történik. Biztosan megtörténik, de mégis homály fedi. Aztán a második szenvedés az öregkor, ami előbb-utóbb szintén eljön. Igaz. Az elején nem gondolsz rá, aztán egyszer csak hírtelen már ott is van. Aztán a harmadik fajta szenvedés a betegség, ami mindig jelen van – fiatal, vagy öreg, nem számít. A negyedik fajta szenvedés pedig a születés. Tehát születés, betegség, öregkor, halál – ez a négyfajta szenvedés. És gyakorlatilag nem tudjuk elkerülni ezeket a nehézségeket. Itt mégis az áll: „Ez a tudás megszabadít az anyagi lét minden nehézségétől.” Mit jelent ez? Nem öregszel meg? Nem, meg fogsz öregedni, még akkor is, ha megtanulod ezt a tudományt. Azt jelenti ez, hogy soha nem fog fájni a fogad? Nem, nem azt jelenti. De van lehetőség elkerülni a születést és a halált. Mert csak a relatív, a test, ami elmúlik, lelkünk azonban az örökkévalóságot érzékeli.

[1] Bhagavad-gitá, 9.1-2.

Mondhatjuk, hogy a bhakti-jóga – az odaadás útja, az istenszeretet útja, Isten megismerésének és megközelítésének a tudományos módja. Mert úgy mondják, meg kell valósítanunk ezt a tudást. Nem elég hallani, vagy látni, gyakorlatban is alkalmaznunk kell az életünkben.

„Ez a tudás a bölcsesség királya” [1] és az indiai tradíció szerint a bölcsességnek és a tudománynak sok különböző kategóriája van. Valójában az egész élet egy tanulási folyamat, és oly sok információt gyűjtöttünk össze. De mi a bölcsesség? A bölcsesség nem egy nagy információhalom, hanem a lényeg tudása. Ez a bölcsesség – ha ismered a lényeget. Ez az isteni tudás tehát segít megérteni az élet lényegét. Ezért a „bölcsesség királyának” hívják.

Aztán azt is mondják rádzsa-vidjá rádzsa-guhjam – minden titkok titka, a titkok királya. Ami misztikus. Sokszor azt találhatjátok a szentírásokban és a tradícióban, hogy ezt a titkos tudományt nem szabad átadni másoknak. Mégis erről beszélgetünk. Azt jelenti ezt, hogy megtörjük az elveket, a szabályok ellen cselekszünk? Nem, azt semmiképp ne tegyük. A titkot azonban bizonyos feltételekkel meg kell nyitni. Ha valaki kész hallgatni, akkor beszélhetünk róla. De tudjátok, a misztikus titkoknak van egy nagyon speciális természete – még ha ismered is azokat, nem ismered igazán. Azt gondolod, hogy megértetted, de valójában nem érted. Mindent elolvastál, szóról szóra ismered, mégsem tudod. Mert itt ismét nem információk felhalmozásáról van szó, hanem a lényeg eléréséről. És akkor érthetjük meg, akkor tudhatunk egy titokról, ha valaki elmondja nekünk. Ha elmondasz egy titkot, titok az továbbra is? Attól a személytől függ, akinek elmondtuk.

Mi az élet titka? Erről kell beszélgetnünk. Azt mondják életünk olyan, mint a tej, és ha kiköpülöd a tejet, valami nagyon alapvető élelmiszert kapsz. Mi az? Vaj. Az életünk tehát a tej, a szeretetünk pedig a vaj. Ez az élet titka. Rejtett, mert a tejben ott van a vaj, de nem látod. Alkalmazod a megfelelő folyamatot és a felszínre jön, élvezheted az eredményt. Ez tehát az élet titka, ez az élet misztériuma – hogy van egy rejtett képesség mindannyiunkban, és felszínre tudjuk hozni.

Az élet gyakorlatilag az érzelmek iskolája. Különböző szinteken próbáljuk meg gyakorolni a szeretetet – néha testi szinten, ami nem tesz annyira elégedetté. Máskor barátságban vagy emberbaráti érzelmekben, ami kicsivel jobb. Ha azonban a lelki szinten értékeljük és szeretjük az embereket, az a legjobb.

És ez az univerzális szeretet minden élőlény felé – ha kicsit kiszélesítjük a látásmódunkat – együtt kell járjon a Legfelsőbb szeretetével. Anélkül, hogy Istent szeretnénk, nem tudjuk szeretni a teremtményeket; anélkül, hogy szeretnénk és méltányolnánk a teremtményeket, nem tudjuk méltányolni a Legfeslőbbet. Ez egy másik titok. Ha szeretni akarod a Legfelsőbbet, akkor szeresd az Ő szeretteit is.

„Ez a legtisztább tudás, és közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról, ez a vallás tökéletessége.” Ez tehát nagyon tiszta tudás. Nincs másodlagos információ, csak közvetlen, elsődleges információ, a legfontosabb átadása. Ha ég a házad, nincs időd magyarázkodni, cipelned kell a vizet. Ne kezdj el magyarázkodni, csak hozd a vizet. És igazából ilyen sürgető szükségben vagyunk, mert a beteljesülést keressük. Vízre van szükségünk, ég a házunk, vizet ide! Nincs szükség a másodlagos magyarázatra: mennyit kell fizetnem, ha jön a tűzoltóság? Ez most nem számít, mert ég a házam, hozz nekem vizet, nem számít hogyan!

A tiszta tudás tehát biztosítja a lényeges információt: Ki vagyok én? Ki a Legfelsőbb? Mi a kettőnk kapcsolata? Mit tegyek, hogy elérjem a Legfelsőbb célt? Minden lényegi információt megkaphatunk. A többi rajtunk múlik – elfogadjuk-e vagy nem.

[1] Bhagavad-gítá 9.2.