Sharanagati

Sríla Gour Góvinda Szvámí Mahárádzs így folytatta[1]: Sok ember kételkedik a guru-páda-padmában (a mester lótuszvirág lábában). Ám ha kétségeitek vannak, nem érhettek el fejlődést. A Gítában Krsna így szól: „A kételkedő ember elbukik”[2]. A kritikusság és a kétkedés nem a bhakti sajátja. A bhaktiban csupán a szévja és a szévak létezik – a szolga és a mester kapcsolata. Egy valódi guru sohasem mondja, hogy „én vagyok a guru”. Ő ugyanis mindenkit a dzsívéra szvarúpa haja krisnéra nitja dász[3] eszménye szerint szemlél – látja az ő szvarúpájukat, eredeti természetüket, vagyis hogy mindenki Krsna szolgája. A guru ilyen látásmóddal rendelkezik – nem anyagi természetű, ezért lehet Ő guru – általa érhetjük el Bhagaván Krsnát. A guru azt mondja: trnád api szunícséna – alacsonyabb vagyok, mint az utcán lévő szalmaszál. Ő annyira alázatos – semmilyen büszkeség nem tölti el amiatt, hogy Ő a guru. „Nem tudod, hogy ki vagyok én? Egy nagy guru, nagy ácsárja.” Ez büszkeség – démoni tulajdonság, semmiképp sem isteni vonás. Nem jellemzője egy igazi vaisnavának, szádhunak vagy gurunak. Az igazi guru alázatos. Ha valaki így gondolkozik: én vagyok a guru – akkor ő nem guru, hanem góru (ökör, az ostoba ember megjelölése bengáli nyelven).

Majd így folytatja: Nagy a veszély. Semmilyen képesítésem nincs arra, hogy guruvá váljak. Vágyam sincs arra, hogy guru legyek, nem e célból hagytam el otthonom. Az én gurum azt mondta: „Fogadj tanítványokat, tanítsd őket, különben hogy tudod elvégezni ezt a szolgálatot? Kellenek hozzá a megfelelő emberek, különben hogy tudod kézben tartani majd a dolgokat?” Ezt ismételgette, és levelet is kaptam tőle: „A Te vezetésed alatt fogják elvégezni ezt a szolgálatot.”  Akkor így szóltam: „Kedves Sríla Prabhupád, nem szeretnék vezető lenni, csupán vezetett.” Ám Ő így válaszolt: „De én akarom.” Ez azt jelenti, hogy az én Gurudévám azt akarja, hogy legyek guru és fogadjak tanítványokat. A tanítványok fogadása azonban nagy veszélyt rejt. Értsd meg, hogy én egy nagyon, nagyon veszélyes helyzetben vagyok – nem tudok sem enni, sem aludni. Nálam szomorúbb embert keresve sem találnál, sem olyat, aki nálam veszélyesebb helyzetben van. Így hát összekulcsolom kezeimet, s azt kérem Tőled: „Légy szíves, védj meg!”. Ez az én mai kérésem a Te lótuszlábaidnál. A gurum kérése, hogy maradjak ilyen veszélyes helyzetben – ez Őt boldoggá és elégedetté fogja tenni. Ezért, az Ő örömére elfogadtam ezt a veszélyes helyzetet: guruvá válni és tanítványokat fogadni. Azt hiszem, az én gurum azért küldött hozzám mindannyiótokat, hogy megvédjetek, és ne taszítsatok engem még veszélyesebb helyzetbe. Ezért az én kérésem Felétek az, hogy legyetek szívesek, védjetek meg engem! A tanítványok fogadása azt jelenti, hogy fenntartjuk azt a missziós tevékenységet, amit a guru elkezdett. Mi góstjánandík, azaz prédikátorok vagyunk, így fenn kell tartanunk azt a missziós tevékenységet, amit a mi Gurumahárádzsunk elkezdett. Nem pedig az a feladatunk, hogy elfoglaljuk az ászant, a guru helyét. Nem, semmiképp sem.

A legmagasabb szintű guru.Ki a legmagasabb szintű guru? Krsna gópí-guru, guruvallabha és gurunáth. Ha egyre feljebb tekintesz a guru-paramparán, kit fogsz elérni? Krsnát fogod elérni. A guru-parampará Krsnától kezdődik. Ám Krsna így szól: rádhikára préma – guru ámi sisja nata – „Rádhárání az Én gurum, s én az Ő tanítványa vagyok”[4]. Ez azt jelenti, hogy a guru-paramparaban a legmagasabb helyet Srímatí Rádhárání foglalja el. Ő a gópí-sréstha, a legmagasabb szintű gópí. Ezért a guru-tattvában megtalálható a gópí-guru, a guru-vallabha, és a gurunáth. A gópik mestere, vagy férje nem más, mint Krsna. Bhaktivinód Thákur, a vaisnava vonal híres tanítója így szólt: „Óh, Gópínáth! Hogyan tehetnél engem is tisztává?”.[5]

(folytatása következik)

[1] A Srí guru imádata című műben

[2] Bg. 4.40.

[3] A lélek-szikraeredeti természete szerint Krsna örök szolgája, Cscs. 2.20.108.

[4] Cscs. 1.4.124.

[5] gópínáth, kémóné sódhibé móré, Gópínáth, 1. https://sites.google.com/site/bhadzsantar/home/122gopinath1