Sharanagati

Szárvabhauma kérdése: Mahárádzs azt mondtad, hogy egy szannjászínak Rádhá nevét kell hallgatnia, máskülönben bajban van. A Srímad Bhágavatamban azonban Sukadév Gószvámí kifejezetten kerüli Nevének említését, habár ő egy szannjászí. Mondanál erről valamit?

Szvámí Tírtha: Ha Sukadév Gószvámí közvetlenül említette volna Srímatí Rádhárání nevét, bajban lett volna. Mivel ő egy önmegvalósult szent. És nem válhatsz önmegvalósult szentté, anélkül, hogy tesztelnéd magad. Teszteltétek már valaha önmagatokat? „Mi történik ha túldzsapázom magam?” Ezt ki kell próbálnotok. És Sukadév tesztelte ezt. Tudta, hogy bármikor kimondja Srímatí Rádhárání nevét, két hétre eszméletét veszti. De mi volt a kötelessége? Hogy Paríksitet tanítsa, és csak egy hetük volt, mivel Paríksit arra rendeltetett, hogy egy hét múlva meghaljon. Gondoljatok csak bele, ha a leckeadó az első nap elájul két hétre! Mit tett volna Paríksit? Hogy haljon meg? Tanítás nélkül? Kontrollálnia kellett tehát magát. És azt javaslom, teszteljétek magatokat. Ha Rádhárání nevét említve két hétre eszméleted veszíted, akkor légy óvatos, mert a családodnak szüksége van rád. Nagyon óvatosnak kell lenned ezzel.

És azt is elmondhatom, hogy az Isteni Pár imádata ezen a speciális módon, olyan mint egy rejtett tanítás. Habár Rádhá és Krsna találkozása és líláik az egész univerzum közepe. Ahogy a Brahma Szamhitá említi, hogy a kozmikus lótusz közepén, a porzószálon, az abszolút középpontban, Rádhé-Sjám együtt táncol. Habár ott van, mégis titok. A Srímad Bhágavatam utal erre a titokra, azonban nagyon tartózkodó a témával kapcsolatban. Hol található a Bhágavatam esszenciája?

Szárvabhauma: A tízedik énekben.

Szvámí Tírtha: Igen. Valójában ez a raszikus válasz. A tattvikus válasz az, hogy a csatur-sloki-ban, a második ének négy fő versében. De ez a filozófiai esszencia, a raszikus esszencia a tízedik énekben található. És még csak nem is az egész tízedik énekben, hanem csak öt fejezetben. És még ebben az öt fejezetben sincs Srímatí Rádhárání neve közvetlenül megemlítve. Rejtett formában megtalálhatjátok – árádhanam, mint a szolgáló hangulat – de nincs speciálisan, direktben megemlítve. Vagy a „gópik legkiválóbbja”, vagy ehhez hasonló, de nincs direkt említés.

Mondhatjuk, hogy ezeket a titkos utalásokat fejtik ki később az ácsárják. Ezért azt mondják, hogy a Védák úgy instruálnak, mint egy szigorú és erős apa. A puránák mint egy szerető anya, az ácsárják mondanivalója pedig olyan, mint egy szeretőé. A tanítás különböző szintjeit képviselik. A Védáknak, az eredeti sruti-nak, osztályozniuk kell a tattvát. Aztán a puránáknak el kell magyarázniuk azt, és át kell adniuk az isteni tudást a jelen kornak, majd az ácsárják kiássák, és felszínre hozzák a valódi eszenciát. Ezért milliószor hallottuk, hogy a guru szava az élő Véda. Ezért – mert ő képes aktiválni a tudásod. Az információt összegyűjthetjük, de az csak hol tudás, ha nem aktiválja egy szádhu. Ezért a Bhágavad-gítá azt javasolja: „tad viddhi pranipáténa pariprasnéna szévajá upadéksjanti té gjánam gjáninasz tattva-darsinah”[1]   Tattva-darsinah – akik már látták az igazságot, ők tudnak segíteni neked. De valójában ez egy nagyon mély és rejtett vers, mert a “tat”-al kezdődik. Tat-viddhi – „azt” ismerned kell, ezzel a bizonyos módszerrel, majd menj a szentekhez, ők aktiválják a tudásod. Mert ezt a verset nem értheted meg az előző nélkül, amely leírja az isteni tudást, az isteni igazságot. És ezért mondja ez a vers: tat – „azt a tudást így közelítsd meg, majd menj egy mesterhez, és engedd, hogy aktiválja a tudásod”. Ezért azt mondják, hogy guru-bhakti nélkül nincs Krsna-bhakti. Anélkül, hogy elé járulnánk, meditálnánk rajta, és szolgálnánk a lelki tanítómestert, hogyan érhetnénk el az isteni kapcsolatot?

És ez nem valami trükk, vagy hasonló, amivel azoknak a figyelmét próbálod felhívni, akiknek még nincs lelki tanítómesterük. Ez az igazság. Azért említem ezt, mert sokan használják ezt, csak arról prédikálnak, hogy csatlakozz a lelki tanítómesterhez. De nem mondják el, hogy miért. Miért szükséges ez? És ha valakinek nincs, vagy még nem találta meg az inspirációját, akkor nagyon rosszul fogja érezni magát: „Valami hiányzik.” De így nem szép. A filozófia nem mások ingerlésére való, a filozófia arra való, hogy segítsünk másokat eljutni a fényre.

De Sukadév józan személy volt, és tudta mi a szolgálata. És annak érdekében, hogy elvégezze a szolgálatát, még arra is kész volt, hogy szeretett meditációját feladja. Itt elmondhatjuk azt, hogy a kötelesség felette áll az „érzéseimnek”. Ez a szolgálat dicsősége. A szolgálatért fel kel áldoznunk magunkat. Szeretnéd legmélyebb meditációdat élvezni, a nektár nem csöpög a torkodon keresztül, hanem szét kell osztanod azt. Ha meg akarod őrizni a nektárt, nem fog menni, szét kell osztanod. Ez az áldozat. Ez azonban egy szépséges áldozat, szeretetteljes és boldog áldozat. És ha adsz, te is el leszel látva.

1. Bhagavad-gítá, 4.34

Mi a baj, mi olyan félelmetes a szannjász renddel kapcsolatban? Hogy a kényelem, a család biztonsága nem adatik meg. Ezért volt Sacsi-anya annyira feldúlt, mikor megtudta, hogy fia a szannjász rendbe lép. Indiában mindenki tiszteli a szannjász rendet, de ha valaki a családodban készül erre – mindenkit megráz, és bármi áron megpróbálják megakadályozni. Ráadásul Maháprabhu fiatal volt, szépséges és vonzó. Ha ronda öregember vagy, nem probléma, felveheted a szannjászt, senki nem fog még csak rád se nézni. ’Haszontalan fickó, úgy sem várhatunk tőle semmit.’ Ha azonban fiatal, jó kilátásokkal rendelkező, szépséges személy vagy, akkor mindenki fut utánad.

Amikor tehát Sacsi-anya megértette, hogy azon az estén a fia elment, csak ült az ajtóban, már nem is sírt többé. Mert biztosan látta, hogy mi történik épp abban a pillanatban. Hogyan fut és ússza át fia a Gangeszt, elérkezve a helyre, ahol megpróbál egy szádhut meginvitálni, hogy legyen a mestere, hogy adjon neki beavatást. Hogyan vágja le a borbély a haját. És azt mondják a borbély elsőre nem akarta elvállalni: „Nem, nem. Olyan fiatal és szép vagy. Nem vághatom le a hajad!” Mert szannjászivá válni azzal is jár, hogy levágják a hajad. Miért? Minek a szimbóluma? A világról való lemondás. Ne feledjétek tehát, amikor levágatod a hajad, azt jelenti, hogy hátat fordítasz a világnak.

A borbély tehát megdöbbent, amikor látta Maháprabhu gyönyörű, hosszú haját: „Le kell ezt vágnom? Lehetetlen!” De Ő ragaszkodott hozzá, ezért végül a borbélynak meg kellett tennie. De annyira sokkolta az eset, hogy eldöntötte feladja foglalkozását. Foglakozást váltott tehát és édességet kezdett árulni. “Nem bírtam elviselni ezt a sértést, hogy levágtam Maháprabhu haját! Segítettem, hogy szannjászí lehessen! Óh, szerencsétlen vagyok! Valahogy kompenzálnom kell ezt a keserűséget.” Hogyan lehet kompenzálni a keserűséget? Édesség árusítással. Ez az egyetlen módja a keserűség kompenzálásának – édesség árusítás.

Amikor tehát Maháprabhu felvette a szannjászt, édesanya megértette: „Elvesztettem a fiam! Őelőtte már elveszettem másik fiamat! És most ez a fiú is elment.” Nagyon szomorú volt. De tudjátok, a hölgyek egy másik tulajdonsága, hogy egy ideig szomorkodnak, majd újabb módszereket eszelnek ki. És milyen megoldást talált? Ha el akarod nyerni valaki társaságát, mit tehetsz? Ha biztos vagy benne, hogy nem jön el hozzád?

Kigondolta: „Nem kaphatom meg fiam direkt társaságát, ezért ételt fogok felajánlani, főzni fogok Neki!” És odaadása annyira erős volt, hogy Maháprabhu nem tudott ellenállni. Mit említenek itt? Hogy bármikor amikor Sacsi-anya ételt ajánl fel, eljön és megeszi. Ez bizonyítja az anyai szeretet erejét a szannyász rend szigorú szabályai felett. Mert Maháprabhu nem látogathatta meg otthonát, Sacsi-anya mégis olyan odaadó volt szolgálatában, hogy Maháprabhu mindig ott volt. Mik azok a helyek melyeket Maháprabhu sosem hagyott el? Srívász kírtanja, Sacsi felajánlása, és Nrszimhánanda bramacsári szíve. Ezek azok a helyek, ahol Maháprabhu mindig ott van – bármikor is ajánljon fel ételt Sacsi-anya, bármikor is legyen kírtan Srívász-Angamban, és Nrszimhánanda brahmacsári szíve. Válasszatok hát! Ha találkozni akartok Maháprabhuval, három lehetőségetek van: ételfelajánlás, egy óriási kírtan, vagy egy tiszta szív. Válasszatok! Persze egyik segíti a másikat. Ha boldog vagy a kírtanban, az megtisztítja szíved. Ha tiszta szívvel főzöd az ételt, akkor szépen tudod majd felajánlani, és Ő eljön. Az egyik lelki gyakorlat tehát segíti a másikat, és ily módon mindig élvezhetjük szeretteink társaságát.

Úgy tűnik, semmi különös nem történik – egy távoli látogató felbukkanása – de mégis ezekben a Maháprabhu líláiról szóló édes szavakban, az egész történelem benne van, és a nekünk szóló instrukciók.

„Ahogy a korábbi években, most is minden bhakta részt vett a Gundicsá-templom megtisztításának szertartásán, és táncolt a Ratha-játrá szekér előtt. A bhakták négy hónapon át minden ünnepséget megtartottak. Feleségeik — köztük Máliní — rendszeresen meghívták ebédre Srí Csaitanja Maháprabhut. A bhakták Bengálból számtalan olyan hazai ételt hoztak, amit Srí Csaitanja Maháprabhu kedvelt. Sokféle gabonát és zöldséget is főztek otthon, és ezzel kínálták az Urat. Napközben Srí Csaitanja Maháprabhu bhaktái társaságában kedvteléseinek hódolt, éjszaka azonban Krsna távollétének fájdalmát tapasztalva egyre csak sírt. Az Úr számtalan kedvtelését élvezve töltötte az esős évszak négy hónapját, majd azt az utasítást adta a bengáli bhaktáknak, hogy térjenek haza. A bengáli bhakták valamennyien rendszeresen meghívták ebédre Srí Csaitanja Maháprabhut, és az Úr nagyon kedvesen beszélgetett velük. „Évről évre mindannyian eljöttök, hogy találkozzunk — mondta az Úr. — Bizonyosan nagy nehézségekkel jár ideutaznotok és aztán visszatérnetek.” „Szeretném megtiltani nektek, hogy eljöjjetek, de olyan örömöm telik a társaságotokban, hogy egyre inkább vágyom rá.” „Srí Nitjánanda Prabhunak azt az utasítást adtam, hogy ne hagyja el Bengált, de megszegte parancsomat, és eljött, hogy láthasson. Mit mondhatnék hát?” „Irántam mutatott indokolatlan kegyéből Advaita Ácsárja ugyancsak eljött. Adósa vagyok szerető viselkedéséért, s ezt a tartozást lehetetlen lerónom.” „Bhaktáim mind egyedül Énmiattam jönnek ide. Otthagyják otthonukat és családjukat, és roppant fáradságos utat tesznek meg, hogy minél előbb ideérjenek.” „Nekem ez semmi fáradságomba vagy aggodalmamba nem kerül, hiszen Én itt maradok Nílácsalban, Dzsagannáth Puríban, és ki sem teszem a lábam innen. Ez mindannyiótok kegye.” „Koldus vagyok, nincs pénzem. Hogyan fizethetném vissza tartozásomat azért a kegyért, amelyben részesítetek?” „Csupán ez a test az Enyém, ezért nektek adom. Mostantól ha kívánjátok, eladhatjátok bárhol, ahol nektek tetszik. Ti rendelkeztek vele.” Az Úr Srí Csaitanja Maháprabhu kedves szavai hallatán a bhakták szíve megolvadt, és könnyük megállíthatatlanul ömleni kezdett. Az Úr Srí Csaitanja Maháprabhu kedves szavai hallatán a bhakták szíve megolvadt, és könnyük megállíthatatlanul ömleni kezdett. A bhakták képtelenek voltak elmenni, ezért aztán mindannyian ottmaradtak. Így telt el újabb öt vagy hét nap. Advaita Prabhu és az Úr Nitjánanda Prabhu a következő szavakat intézték alázatosan az Úrhoz lótuszlábához: „Transzcendentális tulajdonságaid miatt természetes, hogy az egész világ hálás Neked.” „Kedves szavaiddal azonban újra megkötözöd bhaktáidat. Ilyen körülmények között ki lenne képes bárhová is elmenni innen?” Ekkor Srí Csaitanja Maháprabhu csendesen megnyugtatta mindnyájukat, és búcsút vett tőlük. Nitjánanda Prabhunak az Úr külön kihangsúlyozta: „Ne gyere ide örökké! Bengálban részed lesz majd társaságomban.” Srí Csaitanja Maháprabhu bhaktái könnyben úszó szemmel keltek útra, az Úr pedig szomorúan a lakhelyén maradt. Az Úr mindenkit lebilincselt transzcendentális kegyével. Ki tudná leróni adósságát Srí Csaitanja Maháprabhu kegyéért? Srí Csaitanja Maháprabhu a teljesen független Istenség Személyisége, és mindenkit úgy táncoltat, ahogy akar. Ezért aztán társaságától megválva a bhakták mind hazatértek az ország különböző részeibe. Ahogy a fabábu a bábjátékos kénye-kedve szerint járja táncát, úgy válik valóra minden az Úr akaratából. Ki érthetné meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének jellemét?”[1]

Eddig az Úr és a bhakták közötti bensőséges történésekről olvastunk. Emlékeztet ez titeket valamire?

Mandzsárí: Mint ahogy Gurudév eljön ide, ahelyett, hogy mi mennénk hozzá, mindig vállalva az utazás nehézségeit.

Tírtha Mahárádzs: Ez a te nagyon romantikus verziód, de ragaszkodjunk inkább a filozófiához. Ez a szituáció emlékeztet arra a másikra, amikor Krsna el akarja hagyni Vrndávant. Mindkettő az elválás története. Itt a bhaktáknak kell menniük, és Maháprabhu, és persze a bhakták is mind, vigasztalhatatlanok. Ott Krsnának kell mennie. És egy nagyon egyedi módon menni akar, ugyanakkor nem akar menni, mármint Krsna. Bizonyos aspektusában tehát elhagyja Vrndávant. De az eredeti aspektus sosem hagyja el Vrndávant. Mégis, úgy cselekszik, mintha elmenne, és a gópík készek meghalni, hogy megállítsák. Megfogják a lovak kantárját, mások a szekér elé állnak: „Állj, ne tovább!” Egyesek a szekér kerekébe kapaszkodnak, vagy készek még a kerekek alá is ugrani. Ez a szokás tehát, hogy Krsna vagy Dzsagannáth szekerének kereke alá ugranak, egy hiteles gyakorlat. Persze ha felütitek az angol szótárat, mit találtok ezen szó alatt – juggernaut (sic. Dzsagannáth)? Megnéztétek valaha?

Szarvabhauma: Azt hiszem az angolok hozták létre ezt a szót. Ezzel a gyakorlattal kapcsolatos. Nem tudom pontosan, mint jelent, de valami nem igazán szépet.

Tírtha Mahárádzs: Igen. Azt jelenti legmélyebb vallásos fanatizmus. Persze kívülről öngyilkosságnak tűnik. De tudjátok, a nagy szerelmi történetek kívülről egyszerű öngyilkosságnak tűnnek. Rómeó és Júlia? Ezt nem legmélyebb fanatizmusnak hívják, hanem: „Óh, a valaha létezett legszebb történet!” Mi a te látásmódod bizonyos történésekkel kapcsolatban – ez a kérdés.

(folytatjuk)

[1] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.61-85.

Jamuná kérdése: A kérdésem egy kissé provokatív Mahárádzs, de mégis szeretném tudni a választ. Az egyik aspektus általában, ami vonzóvá tette számomra a hindu tanítást, pontosan a karma tana volt, mert ez egyfajta magyarázat a „miért” kérdésekre. Mert szeretnénk tudni, hogy bizonyos dolgok miért úgy történnek ahogy, mert egyébként igazságtalannak tűnnek. A karma tehát bizonyos szinten az igazság érzetét kelti.

Tírtha Mahárádzs: Igen.

Jamuná: Valójában azonban ez a magyarázat, mely belső békét kelt, nem valós, pontosan azért mert a karma anádi. Minden esetben tehát, amikor felmerül a „miért”, a múlthoz fordulunk, azt mondjuk: valami történt a múltban. Az igazság azonban az, hogy csak eltoljuk a válaszadást, mert nincs kezdet.

Tírtha Mahárádzs: Helyes, bizonyos értelem így van.

Jamuná: Ez azt jelenti tehát, hogy nincs végső válasz, ha anádi. Nincs végső referencia, ahová visszanézhetünk, ez a „van magyarázat” érzés tehát inkább szubjektív, nem objektív. Ez tehát egyfajta illúzió.

Tírtha Mahárádzs: Igen, és mi a kérdés?

Jamuná: Elmondanád a véleményed ezzel az illuzórikus magyarázattal kapcsolatban, ami nem igazi magyarázat?

Tírtha Mahárádzs: Igen, természetesen. Nagyon jó kérdés. Itt két nagyon fontos dolgot érintettél. Az egyik a jelen helyzetünk visszavezetése a múltra. Valami történt tegnap, vagy az előző életben, etc. Valójában vég nélkül vissza lehet menni a múltba. De miért hívják a karmát anádi-nak, mert, tudod, a karmikus minták léteztek a teremtés ezen periódusa előtt. Azt mondják, hogy Brahmá újra és újra és újra teremti az univerzumot a védikus mantráknak megfelelően. Olyanok, mint valami teremtő formulák, vagy a teremtés szava – ezen hangvibráció által újra és újra megnyilvánul. A logosz egy aktív elv; a hangvibráció egy aktív elv. A kód pedig a védikus tudományban őrződik. A karmikus minták pedig léteztek korábban, tehát túlélték az előző ciklust, megőrződtek, és amikor elkezdődik az új ciklus, a dzsívák ebből a megőrzött karmikus mintából kapnak. Természetesen ez csak a teremtés limitált körére vonatkozik, nem az eredetire. Csak a másodlagos teremtésre vonatkozik, a manvantarákra. A szrsti – a nagy teremtés, első teremtés; és a pralaja – a végső megsemmisülés – az kicsit más.

Ezért nem tudjuk visszavezetni a karmát, nem tudjuk megtalálni az eredeti fonalat. Ha tehát vissza akarod vezetni a jelened a múltra az feledés. Ezért ha meg akarjuk érteni jelenlegi helyzetünket, akkor ne visszanézzünk, hanem tekintsünk előre. Ez nagyon fontos, mert nem csak a múlt határoz meg minket, a jövőnk fog a fényre vezetni. És ha ezen elv alapján azonosítjuk önmagunkat, az sokkal jobb. Mert a múltad nem tudod megváltoztatni, de a jövődről dönthetsz.

Dragi kérdése: Lehetséges valaki karmáját megváltoztatni, és ha igen, milyen esetekben teszi ezt meg Krsna?

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó kérdés. Mi a ti véleményetek?

Rukminí: A karma a cselekvés és következményei törvénye, Krsna pedig talán megváltoztathatja a szituációt. Biztos vagyok benne, hogy ha csak a karma lenne, nem menekülnénk. Szóval igen.

Jadhunáth: Megváltoztatja.

Valaki más: Az én egyszerű logikám szerint Krsna kegyes, és mindenkinek jut kegy. Elvenni valaki karmáját, az kegy, természetes tehát, hogy megteheti.

Paramánanda: Megváltoztatja ezt a helyzetet, amikor akarja. Ez, azt gondolom, nagyon fontos.

Neli: Meg tudja változtatni, de tiszteletben tartja az anyagi természet törvényeit, és nem avatkozik bele.

Tírtha Mahárádzs: Nem nagyon. Más vélemény? Dámódar?
Dámódar: Krsna mindent megtehet.

Mandzsári: Egyetértek az elhangzottakkal.

Tírtha Mahárádzs: Azt gondolom ez egy összhang. Igen, a karma megváltoztatható. Miért? Mi a Bhagavad-gítá öt fő témája? A Gíta öt fő témája: isvara, dzsíva, prakriti, kála és karma. Ez az öt téma – Isten, emberek, természet, anyagi világ, az idő, mint az aktiváló tényező, és a karma, mint a hatás-visszahatás törvénye.

Az első három a létezés háromszöge. Itt vagy, itt van a természet, és itt van Isten. Ez nagyon egyszerű. Magadtól kell kezdened, mert ez az első misztikus tapasztalás. Mint egy belső tapasztalás érted meg létezésed. Majd körbe nézel – és látod a világot magad körül. És aztán megérted – valaki irányítja ezt az egész struktúrát. Ez a létezés háromszöge. És aztán látod, hogy van a cselekvés elve – kála, az idő faktor. Itt a második szempont, a tér, mint természet, a világ, de a tér nem létezik az idő faktor nélkül. Az ősi jóga írásokban megvolt ez a személet a tér idő folytonosságról. És a Legfelsőbb Úr irányítja az egész rendszert. Ebből azt is megérthetjük, hogy az egész univerzum három elven alapul, a világot három elv határozza meg: tér, idő és hatás-visszahatás, és ez a karma törvénye. Ily módon teljes képet kapunk. A Gítá leírja mind az öt faktort.

Az első négy: isvara, dzsíva, prakriti és karma örök tényezők, míg az ötödik nem, van egy vége. Ez azt jelenti tehát, hogy a karma megváltoztatható, megállítható. A kálát nem tudod megállítani. A természetet sem. Időről időre visszatér, remélhetőleg ismét eljön a tavasz. Időről időre visszatér tehát, nem tudod megállítani. Saját magadat sem tudod nem létezővé tenni. Néha az emberek annyit szenvednek, hogy bizonyos okokból készen állnak kiugrani az ablakon: „Nem szólt hozzám” vagy „Elhagyott”. Ezek nagyon furcsa okok, de szenvednek tőle és azt gondolják: „Ha meghalok, nem szenvedek majd tovább.” Mégis, elnézést, de nem tudsz lemondani a létezésről. A helyzeted az, hogy örökké létező élőlény vagy, ezt nem tudod megváltoztatni. A karma a korlátozott tényező, és megváltoztatható.

Hogyan változtassuk meg a karmát? Azt hiszem erről már beszéltünk – a pergamen effektus. A régi időkben pergament használtak írásra, tudjátok mi az? Báránybőr. Igen értékes és ritka, limitált kiadás. Amikor újra akarták hasznosítani, ismét használni, először lekaparták a régi írást, majd ismét ráírtak. Ezt hívják pergamen effektusnak – a régi kitörlése és az új felülírása. Ez tehát egy CD-RW, vagy pergamen-RW volt. De bizonyos kémiai módszerekkel képesek visszahozni az eredeti írást is.

Mi a pergamen? A pergamen a sorsunk, a karmikus hurok. Felülírhatod a pergamened, először kitörölve, majd új történetet írva. Lehetséges tehát, de a megfelelő módszert kell használnunk. És mi a helyes módszer? Valaki azt mondta, hogy saját magunk, a saját erőnkből, nem tudjuk felülírni, és ez igaz. De egy magasabb erőt meginvitálva, lehetséges megváltoztatni. Ez a magasabb erő számunkra az odaadás, a meghódolás ereje. Ezért Bhaktivinód Thákur azt mondja: kóró hé uttama – „Tégy engem az élőlények legkiválóbbjává”. És ez nem azt jelenti, hogy sztár szeretne lenni, vagy valami hasonló, nem. Meg szeretne tisztulni – ezt jelenti a legkiválóbb élőlény.

A karma megváltoztatása tehát, az isteni kegy által, lehetséges. De minden élőlénynek dupla karmája van. Az egyik az anyagi karma, a másik pedig a lelki. Mert a lelki világban is ott van a hatás-visszahatás. Ha valami lelkit teszel, lelki eredményei lesznek.

A kérdésed második része pedig az volt, hogy milyen körülmények között kész Krsna ezt megtenni? Nos, olvasd el a Gítá kilencedik fejezetének 22. versét. Akkor megtalálod a választ.

A karma tehát szerencsére nem örök. Emlékeztek a karma időmértékére? A karmát anádi-nak hívják – kezdet nélküli. Az örökkévalóságból jön, túl a teremtés ezen periódusán, megelőzve azt. De véges. Ezért anádi-nak hívják, kezdet nélküli. És például ha eléred a tökéletességet mostantól, azt anantá-nak hívják, vég nélküli. Van kezdete, mert ma elértem a teljes tökéletességet, de nincs vége – ananta, vég nélküli.

Srí Csaitanja Maháprabhu éppen úgy fogadta mindnyájukat, ahogy az előző években, a nők azonban csak távolról látták az Urat. Az Úr ismét gondoskodott minden bhakta szálláshelyéről, majd hívta őket, hogy egyenek az Úr Dzsagannáthnak felajánlott étel maradékaiból. Sivánanda Széna bemutatta három fiát Srí Csaitanja Maháprabhunak. Mivel az ő gyermekei voltak, az Úr nagyon kegyes volt hozzájuk. Az Úr Csaitanja a legkisebb fiú nevét kérdezte, és Sivánanda Széna elmondta az Úrnak, hogy Paramánanda dásznak hívják. Egyszer rég, amikor egy alkalommal Sivánanda Széna meglátogatta Srí Csaitanja Maháprabhut a lakhelyén, az Úr így szólt hozzá: „Ha ez a fiú világra jön, add neki a Purí dász nevet!” A gyerek még Sivánanda feleségének méhében volt, de mire Sivánanda hazatért, megszületett. Az Úr utasítására Paramánanda dásznak nevezték el, s az Úr tréfából Purí dásznak hívta. Amikor Sivánanda Széna bemutatta fiát Srí Csaitanja Maháprabhunak, az Úr a gyerek szájába tette a lábujját.[1]

Ez egy merőben szokatlan kommunikáció. De ismeritek a gyermekeket… Sokszor tudják a test melyik részét ragadják meg. Ha éhesek tudják, hogy az anya melyik testrészét ragadják meg, és mikor lelki javakra vágynak, akkor is tudják, hogy hol keressék a lábak porát.

Senki sem lenne képes átkelni Sivánanda Széna szerencséjének óceánján, hiszen az Úr Sivánanda Széna egész családját a sajátjának tekintette. Az Úr valamennyi bhaktával együtt ebédelt, s miután megmosta a kezét és a száját, a következő utasítást adta Góvindának: „Amíg Sivánanda Széna felesége és gyermekei Dzsagannáth Puríban tartózkodnak, nekik kell adnod az ételem maradékát” – mondta. Élt Nadiában egy bhakta, Paramésvara, aki cukrász volt, és közel lakott Srí Csaitanja Maháprabhu otthonához. Gyerekkorában az Úr rendszeresen látogatta Paramésvara Módakát. A cukrász tejjel és édességekkel kínálta. Ő pedig megevett mindent. Paramésvara Módaka már akkor nagyon szerette az Urat, amikor az Úr még gyerek volt, s ebben az évben ő is eljött Dzsagannáth Puríba, hogy találkozhasson Vele. Hódolatát ajánlotta az Úrnak, s így szólt: „Én vagyok az, Paramésvara.” Amikor az Úr meglátta, nagy szeretettel faggatni kezdte. „Légy áldott, Paramésvara! – mondta az Úr. – Nagyon jó, hogy eljöttél!” Paramésvara ekkor tudatta az Úrral: „Mukundára Mátá is itt van velem.” Mukundára Mátá nevének hallatán az Úr Csaitanja egy kicsit tétovázott, de mivel szerette Paramésvarát, nem szólt semmit.[2]

Miért? A magyarázatban az áll, hogy egy szannyászínak még attól is tartózkodnia kell, hogy hallja egy hölgy nevét, és Maháprabhu nagyon szigorú volt fogadalmában. Paramésvara arról tájékoztatta az Urat, hogy felesége, Mukundára Mátá is eljött. Maháprabhu tehát hezitált egy darabig, de mivel nagyon szerette Paramésvarát, nem tett megjegyzést.

 „A bizalmas kapcsolat következtében az ember néha áthágja a hivatalos illemszabályokat. Paramésvara egyszerű és szerető viselkedésével így valóban boldoggá tette az Úr szívét.”[3]

A helyzet másik extrémitása, hogy a bizalmaskodás tiszteletlenséget szül. Ez tehát ugyan ennek egy szép változata, amikor egy bizalmas kapcsolat arra késztet, hogy figyelmen kívül hagyd a szabályokat.

Elmondtam nektek a történetet, mikor Gurudév sakkozott a tanítványával? Egyszer egyik kedvenc tanítványával sakkozott. És úgy történt, hogy a tanítvány nyert. Elég kényes helyzet, ha nyersz a mestereddel szemben. De mégis megtörtént. És Gurudév csak egy kis megjegyzést tett: „Ne feledd kitől tanultál sakkozni!”

És látjátok ez egy klasszikus helyzet, ezer évekkel az előtt is történhetett volna. Mert bizonyos szituációkban a tanítvány jobbnak tűnik, mint a mester – például sikeresebb, híresebb, erőteljesebb, több eredménnyel. Az idős ácsárja egy kis kunyhóban ül, nem csinál semmit, csak dzsapázik és az Isteni Páron meditál, ameddig az aktív prédikátor tanítványok mennek és meghódítják az egész világot. Mégis tudniuk kell: „Ne feledd kitől tanultál!” Ez tehát egy nagyon szép, klasszikus szituáció, és egyértelmű, hogy Gurudév minden pillanatot, minden eseményt kihasznált arra, hogy tanítson. Néha közvetlenül, máskor közvetve; néha pozitívan, máskor úgymond „negatívan”, de mindig nagyon intenzíven eredményeket elérve. Néha nagyon intenzíven.

[1] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.42-50.

[2] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.51-59.

[3] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12. 60.

Jadhunáth kérdése: Folyamatosan instrukciókkal látsz el bennünket, amiért nagyon hálásak vagyunk, de a képnek egy kicsit a dinasztikus részén: képzeld azt, hogy van egy barátunk, aki egy király, és megpróbálja egyesíteni a mérges földesurakat, és fel kell építenie Isten országát. De sajnos a földesuraknak megvan a maguk tapasztalata és elképzelése. A nagy bhadzsanán és az anartháktól való megszabaduláson kívül mi mást tehet még barátunk?

Tírtha Mahárádzs: Bonyolult kérdés és egyszerű válasz. Mert ha lefordítom a kérdésed, az ácsárja építi az országot, igaz? És a guruknak vannak véleményei.

Jadhunáth: Nem. Hogyan? A király szolgálta guruit.

Tírtha Mahárádzs: Azt gondolom itt csak nekem van jogom azt mondani „nem”. De ez a történet egyik olvasata. Ott van a fej – ácsárja azt jelenti, hogy túl a guru szinten. Ácsárja azt jelenti, hogy nem kell csinálnod semmit, bármit is teszel azt lelki elkötelezettséged bizonyítéka. Tettekkel tanít. A guru szavakkal tanít, az ácsárja tettekkel. Bárhogy is az aktív prédikátoroknak lehet különböző véleménye, mert különböző terepeken dolgoznak. És néha minél jobban szeretnék bizonyítani az igazukat. Ezért kell egy ácsárja, aki kontrollálja az egész szituációt. És természetesen különböző módjai vannak az erőteljes prédikátorok kontrollálásának. Az egyik, amit Sríla Prabhupád csinált. Egyik alkalommal a szannyászíjait instruálta. Sokan voltak a szobában, és megkérdezte az egyik prédikáló szannyászít: „Mit csinálsz?” így válaszolt: „Nos, Prabhupád, minden héten más templomban vagyok, és próbálok segíteni, elintézek dolgokat. Néha nagyon túlterheltnek érzem magam, és olyan nehéz ennyit utazni, hogy úgy érzem egy kis pihenésre van szükségem.” Aztán Prabhupád így szólt: „Nos, ez nem elég. Nem szabadna egy hétig egy helyen maradnod, maximum három nap, és menj tovább.” És kihangsúlyozta: „Nem szabad megállnod, ne maradj egy helyen.” Végzett tehát ezzel a szannyászíval, majd a következőt kérdezte: „És te mit csinálsz?” Így válaszolt: „Prabhupád, én is utazom.” Erre azt mondta: „Micsoda? Utazol?! Nem szabadna elmozdulnod, egy helyben kell maradnod! Nincs megengedve neked az utazás!”

Az instrukciók tehát a szükség szerint működnek. Sríla Srídhar Mahárádzs más módszert alkalmazott. Amikor eljöttek a nagyszerű prédikátorok, és beszámoltak róla, hogy hogyan zajlanak a dolgok Amerikában, Dél Amerikában, Ausztráliában, Európában, Angliában – a világ különböző részein. És megkérdezték: „Kérlek Mahárádzs, láss el minket tanácsokkal, hogy hogyan csináljuk, láss el minket instrukciókkal?” és így válaszolt: „Jobban tudjátok.” Később hozzá tette: „Felhatalmazlak, hogy véghezvigyétek.” Mindenki elégedett volt. A különböző ácsárják tehát különböző módszereket alkalmaznak, hogy kontrollálják a nagyon erőteljes prédikátorokat. Ez a kérdésed egyik olvasta. De ismételd meg nekem megint hogyan is hangzott?

Jadunáth: Ha van egy király barátunk, és ha megpróbálja felépíteni Isten országát dinasztikus perspektívából nézve, és megpróbál más erőteljes egyéneket egyesíteni, mit tegyünk még azon kívül, amit elmondtál?

Tírtha Mahárádzs: Nem látom a dinasztikus út részét, de bárhogy is, ez egy hiba. Az egész gondolkodásmód hiba. Mert Isten országa már megvan. Már létrejött.

Jadunáth: De a dinasztikus megközelítés nem azt jelenti, hogy Isten országa más világokat is elér? Olyan, mint ha kiterjedne, vagy fokozódna, a dinasztikus megközelítés tehát az lenne – mások is élhetnének Isten országában, megtapasztalhatnák ezt a királyságot, ami már eleve létezik.

Tírtha Mahárádzs: Eljön az idő. Eljön az idő. Nem rajtunk múlik. Mi csak egy magasabb terv szolgái vagyunk. Néha apró dolgokkal kell foglalkoznunk annak érdekében, hogy megőrizzük, és túléljük a nehéz időket. Máskor magot vetünk. Következőnek aratunk.

Folytatjuk a Srí Csaitanja Csaritámrta olvasását:

„Sivánanda Széna unokaöccse, húgának fia, Sríkánt sértve érezte magát, és nagybátyja távollétében megjegyzéseket fűzött az esethez. Nagybátyámról mindenki tudja, hogy Srí Csaitanja Maháprabhu társa, ám az Úr Nitjánanda Prabhu úgy mutatja ki felsőbbrendűségét, hogy megrúgja őt!” Sríkánt, aki valójában még gyerek volt, e szavakkal otthagyta a csoportot, és egyedül folytatta útját Srí Csaitanja Maháprabhuhoz. Amikor Sríkánt a hódolatát ajánlotta az Úrnak, még inget és felöltőt viselt, ezért Góvinda így szólt hozzá: „Kedves Sríkántom, először vedd le ezeket a ruhákat!” Amikor Góvinda figyelmeztette Sríkántot, Srí Csaitanja Maháprabhu így szólt: „Hagyd csak! Tegye csak Sríkánt, ami neki tetszik, hiszen bánatosan jött ide.” Srí Csaitanja Maháprabhu minden vaisnaváról tudni akart, és faggatni kezdte Sríkántot, a fiú pedig beszélt Neki róluk, sorra megnevezve őket. Amikor Sríkánt hallotta, hogy az Úr azt mondja: „Sríkánt bánatos”, ráébredt, hogy az Úr mindentudó. Ezért amikor a vaisnavákról beszélt, nem említette meg, hogy az Úr Nitjánanda megrúgta Sivánanda Szénát. Időközben a bhakták is megérkeztek, és felkeresték az Urat.” [1]

Mi történt hát? A sértés nem a fiú ellen történt, hanem nagybátya ellen, mégis rosszul érezte magát emiatt – nem maga miatt, hanem elöljárója végett. Olyannyira, hogy a csapat élére szaladt, hogy találkozhasson a Legfelsőbb Úr Csaitanja Maháprabhuval. És mivel elméje zavart volt, megfelejtkezett a szabályokról. Góvinda, Csaitanja Maháprabhu személyes szolgálójának elméje nem volt zavar, mert az Urat szolgálta. Az jelenti az örök boldogságot. Mégis emlékeztette a fiatalembert a szabályokra. És ebben a pillanatban Maháprabhu nagyon toleráns volt. Néha tehát láthatjátok, hogy a csapat egy részének konfliktusa támad, mint itt Nitjánanda és Sivánanda Széna, volt valami látszólag konfliktusos helyzet. Másokat ez bántott, mint például ezt a fiatalembert. A fiatalember azt jelenti, hogy újonc. És mit csinál? Odaszalad az Úrhoz azzal a szándékkal, hogy panaszkodjon, közben hibákat elkövetve. Az Úr azonban kegyes és toleráns, és néhány apró célzással megbékíti a fiatalember elméjét. Ő pedig olyan érzékeny, hogy tudja: „Óh, Srí Csaitanja Maháprabhu minden tud, minek kéne informálnom mindenfélékről?” Mégis Maháprabhu megmutatja, hogy milyen toleráns és bölcs, azzal, hogy elfogadja a fiatalember zavart állapotát.

És mi történik, amikor kapcsolatba kerül Csaitanjával? Megszűnik az aggodalom. Kipróbáltátok ezt már gyermekeitekkel? Ha bajban vannak, sírnak, vagy bármi hasonló, elhozod őket az oltárhoz, és mi történik? Folytatják… az az extázis; általában azonban megnyugszanak, igaz?

Paramánanda: Egészen más szint.

Tírtha Mahárádzs: Mert a gyermekek nagyon érzékenyek. Mi történik, ha te járulsz az oltár elé? Semmi változás. Mert nem vagy olyan érzékeny már. De bárhogy is, ha kapcsolatba kerülünk a Legfelsőbbel, minden gond megszűnik. Ezért Sríla Rúpa Gószvámí azt mondja. „Óh Uram! Az embereknek a legjobb felajánlásokkal kéne Eléd járulniuk, hogy virágfelajánlást végezzenek. Én azonban csak egy dolgot hoztam felajánlani Neked, ez pedig az elmém. Mi mással rendelkezem? Ez minden, amit fel tudok ajánlani Neked.”

[1] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.34-41.

(az előző pénteki rész folyatatása)

Ez van tehát a hit előtt – szukrti. Aztán az első a hit. Ha rendelkezünk azzal a kezdeti hittel, hogy e mögött a csodálatos, tökéletes elrendezés mögött lennie kell egy irányítónak – ez elég a kezdéshez. Ez a hit, és természetesen a hit fejlődhet, teljes virágzásba borulhat. Sok embernek a hit azt jelenti: ’Hiszek abban, amit nem tudok.’ Ez nem hit, ez hiedelem. Mi a hit, mi a definíciója?

Válasz: Szilárd meggyőződés.

Tírtha Mahárádzs: Miről?

Válasz: Hogy Isten gondoskodik rólam, bármi is történjen.

Tírtha Mahárádzs: Ez a következő lépés. Az első lépés: Isten szolgálatával, minden más kötelesség is beteljesül. Először tehát azt kell mondanunk: ’Tiéd vagyok.’ Aztán jöhetsz az elvárásaiddal: ’De te az enyém vagy!’ Nem úgy van, hogy: ’Gondoskodnod kell rólam!’ Hanem először: ’Kész vagyok odaszentelni az életem.’ Mégis ez még csak a hit tattva definíciója – mint a filozófia, vagy teológia. A hit raszik magyarázata vagy definíciója azonban más. A hit azon a szinten az, hogy az örökké növekvő boldogság Rádhá és Krsna találkozásából származik. Tudtok követni? Kérlek, vegyétek ezt nagyon komolyan. Ha azonban általánosan akarjuk megfogalmazni – a hit a szereteten keresztül elért meggyőződés. Ha megjegyzitek ezt a definíciót, bárhová is mentek, a hit legjobb meghatározását fogjátok adni.

A hit tehát az első szint. És ádau sraddhá tatah szádhu-szangah – a következő a társulás a szentekkel. Először piócákként társulunk a szentekkel, mert csak kapni akarunk. Később lehet, hogy megváltoztatjuk látásmódunk és megpróbálunk adni. A társulás a szentekkel tehát egy változatos gyakorlat. És ennek egy nagyon különleges formája a társulás a lelki tanítómesterünkkel. Ő aztán elmondja, hogyan kezdjünk bele a Legfelsőbb imádatába (bhadzsana-krijá). Mi a krijá? Krijá-jóga? Krijá azt jelenti tevékenység, bizonyos fajta tevékenységek – imádat, meditáció, megtisztulás, stb. Ebben az esetben azonban a krijá, az imádat tevékenységét jelenti, bhadzsana-krijá. A bhadzsan az imádatod, a meditációd, a mód, ahogy Krsnát szolgálod.

Nemrégiben arról beszélgettem valakivel, hogy mi a fejlődés. És nem könnyű meghatározni. De mondhatjuk, hogy az, amikor fejlődsz a bhadzsanádban, a hangulatodban, abban, hogy hogyan fejezd ki magad a Legfelsőbb felé, a Legfelsőbbel való kapcsolatodban. A legtöbb ember, nem ezen a szinten kérdez: ’Hogyan fejlődhetek a bhadzsanámban?’ A legtöbb esetben az üzenet a következő: ’Óh, ilyen meg olyan problémám van. Meg tudnád oldani?’ Ez tehát a szúnyog típusú társulás. A szanga magasabb formája ’Hogyan fejlődhetek a bhadzsanámban?’ És a bhadzsanánkat tökéletesítve megszabadulhatunk az anartháinktól. Ha például ez élet egy nehéz helyzetében vagy, bármi is legyen az, végezz több lelki gyakorlatot és meg fogod találni az utat. Ha végzel egy kis tapaszját, több erőre teszel szert. Ha fejlődsz a meditációdban, megkapod azt a szellemi kapacitást, amivel megoldod a problémákat. Próbáld meg Krsnát imádni, és ha van bármilyen érzelmi problémád, meg fogod tudni oldani. Három út van tehát: több erőre szert tenni, több intellektusra, és több érzelemre. Nem lehet más problémánk – vagy erő, vagy elme, vagy szív. Nincs másfajta probléma. A folyamat, a bhadzsanánk minden szinten tud segíteni.

Ezek a lelki gyakorlatok alap lépései. Aztán a nisthá, vagy szilárd meggyőződés, stabilitás gyakorlataidban, és rucsi, és a lelki eredmények minden magasabb foka megadatik. Reakcióink kontrollálásával kezdjük tehát, és ez az út.

(продължава от предишния петък)

И така, това е преди вярата – сукрити. След това първа е вярата. Ако имаме изначалната вяра, че зад тази красива, съвършена подредба трябва да стои някакъв гений, това е достатъчно за старт. Това е вяра, и разбира се след това вярата ви може да се усъвършенства, да разцъфти напълно. За много хора вяра означава: „Вярвам това, което не знам.” Това не е вяра, това е вярване. Какво е вяра, дефиниция за вяра?

Отговор: Твърда убеденост.

Тиртха Махарадж: Твърда убеденост в какво?

Отговор: Че Бог ще се погрижи за мен, каквото и да стане.

Тиртха Махарадж: Това е следващата стъпка. Първата стъпка е, че като служим на Бога, всичките останали задължения са изпълнени. Така че най-напред трябва да кажем: „Аз съм Твой!” Пък след това можете да изразите очакванията си: „Но и Ти си мой!” Не: „Ти трябва да се грижиш за мен,” а първо „Аз съм готов да посветя живота си.” Но това е само таттва дефиницията за вяра – философия, теология. Ала раса обяснението или определението за вяра е различно. Вярата на нивото раса е онова вечно нарастващо щастие, извлечено от срещата на Радха и Кришна. Разбирате ли? Моля ви, приемете това много сериозно. Обаче ако искаме да го кажем по-общо – вярата е убеденост, достигната чрез любов. Ако запомните това определение, където и да идете, ще дадете най-добрата дефиниция за вяра.

И така, вярата е първото ниво. Адау шраддха татха садху-санга – следващото е да общуваме със светци. Отначало общуваме със светците като пиявици, защото искаме да вземаме, вземаме, вземаме. По-късно можем да променим виждането си и да се стремим да даваме, даваме, даваме. Така че общуването със светци е многообразна практика. А един много специален аспект е общуването с нашия духовен учител. Сетне той ще ни каже как да започнем за обожаваме Върховния (бхаджана-крия). Какво е крия? Крия-йога? Крия означава действие, определен вид дейности – обожание, медитация, пречистване и т.н.. Но в този случай крия е действието на обожание, бхаджана-крия. Бхаджан е вашето обожание, вашата медитация, вашият начин да служите на Кришна.

Наскоро обсъждахме с някого какво е напредък. Не е лесно да се даде дефиниция за напредък. Но можем да кажем – когато напредвате в своя бхаджан, в своето настроение, в своя начин да изразявате себе си към Върховния, във връзката си с Него. Повечето хора не задават въпроси на такова ниво: „Как да подобря своя бхаджан?” В повечето случаи посланието е: „Имам такъв и такъв проблем. Можеш ли, моля те, да го разрешиш?” Това е общуване тип комар. По-висшият тип санга е: „Как мога да усъвършенствам своя бхаджан?” И усъвършенствайки бхаджана си, ще се избавим от своите анартхи. Затова, ако например сте в някаква притеснителна житейска ситуация, каквато и да е тя – извършвайте повече духовна практика и ще намерите изход. Ако направите мъничко тапася, ще спечелите повече сила. Ако увеличите медитацията си, ще се сдобиете с интелектуалната способност да разрешите проблема. Стремете се да обожавате Кришна и в случай, че имате каквито и да било емоционални проблеми, ще можете да намерите решение. Така че ето три начина да се сдобиете с повече сила, да се сдобиете с повече интелект и да се сдобиете с повече чувства. Никакви други проблеми не можем да имаме – или са свързани със сила, или с мозък, или със сърце. Няма други проблеми. Нашият процес, нашият бхаджан, може да ни помогне на всички нива.

Това са началните стъпала в духовната практика. След това ще дойде ништха, или твърдата убеденост, стабилността във вашата практика, и ручи (вкусът), и всички останали по-висши степени на духовно постигане. И така, започваме от овладяването на реакциите си и това е пътят.