Sharanagati

Srí Csaitanja Maháprabhu éppen úgy fogadta mindnyájukat, ahogy az előző években, a nők azonban csak távolról látták az Urat. Az Úr ismét gondoskodott minden bhakta szálláshelyéről, majd hívta őket, hogy egyenek az Úr Dzsagannáthnak felajánlott étel maradékaiból. Sivánanda Széna bemutatta három fiát Srí Csaitanja Maháprabhunak. Mivel az ő gyermekei voltak, az Úr nagyon kegyes volt hozzájuk. Az Úr Csaitanja a legkisebb fiú nevét kérdezte, és Sivánanda Széna elmondta az Úrnak, hogy Paramánanda dásznak hívják. Egyszer rég, amikor egy alkalommal Sivánanda Széna meglátogatta Srí Csaitanja Maháprabhut a lakhelyén, az Úr így szólt hozzá: „Ha ez a fiú világra jön, add neki a Purí dász nevet!” A gyerek még Sivánanda feleségének méhében volt, de mire Sivánanda hazatért, megszületett. Az Úr utasítására Paramánanda dásznak nevezték el, s az Úr tréfából Purí dásznak hívta. Amikor Sivánanda Széna bemutatta fiát Srí Csaitanja Maháprabhunak, az Úr a gyerek szájába tette a lábujját.[1]

Ez egy merőben szokatlan kommunikáció. De ismeritek a gyermekeket… Sokszor tudják a test melyik részét ragadják meg. Ha éhesek tudják, hogy az anya melyik testrészét ragadják meg, és mikor lelki javakra vágynak, akkor is tudják, hogy hol keressék a lábak porát.

Senki sem lenne képes átkelni Sivánanda Széna szerencséjének óceánján, hiszen az Úr Sivánanda Széna egész családját a sajátjának tekintette. Az Úr valamennyi bhaktával együtt ebédelt, s miután megmosta a kezét és a száját, a következő utasítást adta Góvindának: „Amíg Sivánanda Széna felesége és gyermekei Dzsagannáth Puríban tartózkodnak, nekik kell adnod az ételem maradékát” – mondta. Élt Nadiában egy bhakta, Paramésvara, aki cukrász volt, és közel lakott Srí Csaitanja Maháprabhu otthonához. Gyerekkorában az Úr rendszeresen látogatta Paramésvara Módakát. A cukrász tejjel és édességekkel kínálta. Ő pedig megevett mindent. Paramésvara Módaka már akkor nagyon szerette az Urat, amikor az Úr még gyerek volt, s ebben az évben ő is eljött Dzsagannáth Puríba, hogy találkozhasson Vele. Hódolatát ajánlotta az Úrnak, s így szólt: „Én vagyok az, Paramésvara.” Amikor az Úr meglátta, nagy szeretettel faggatni kezdte. „Légy áldott, Paramésvara! – mondta az Úr. – Nagyon jó, hogy eljöttél!” Paramésvara ekkor tudatta az Úrral: „Mukundára Mátá is itt van velem.” Mukundára Mátá nevének hallatán az Úr Csaitanja egy kicsit tétovázott, de mivel szerette Paramésvarát, nem szólt semmit.[2]

Miért? A magyarázatban az áll, hogy egy szannyászínak még attól is tartózkodnia kell, hogy hallja egy hölgy nevét, és Maháprabhu nagyon szigorú volt fogadalmában. Paramésvara arról tájékoztatta az Urat, hogy felesége, Mukundára Mátá is eljött. Maháprabhu tehát hezitált egy darabig, de mivel nagyon szerette Paramésvarát, nem tett megjegyzést.

 „A bizalmas kapcsolat következtében az ember néha áthágja a hivatalos illemszabályokat. Paramésvara egyszerű és szerető viselkedésével így valóban boldoggá tette az Úr szívét.”[3]

A helyzet másik extrémitása, hogy a bizalmaskodás tiszteletlenséget szül. Ez tehát ugyan ennek egy szép változata, amikor egy bizalmas kapcsolat arra késztet, hogy figyelmen kívül hagyd a szabályokat.

Elmondtam nektek a történetet, mikor Gurudév sakkozott a tanítványával? Egyszer egyik kedvenc tanítványával sakkozott. És úgy történt, hogy a tanítvány nyert. Elég kényes helyzet, ha nyersz a mestereddel szemben. De mégis megtörtént. És Gurudév csak egy kis megjegyzést tett: „Ne feledd kitől tanultál sakkozni!”

És látjátok ez egy klasszikus helyzet, ezer évekkel az előtt is történhetett volna. Mert bizonyos szituációkban a tanítvány jobbnak tűnik, mint a mester – például sikeresebb, híresebb, erőteljesebb, több eredménnyel. Az idős ácsárja egy kis kunyhóban ül, nem csinál semmit, csak dzsapázik és az Isteni Páron meditál, ameddig az aktív prédikátor tanítványok mennek és meghódítják az egész világot. Mégis tudniuk kell: „Ne feledd kitől tanultál!” Ez tehát egy nagyon szép, klasszikus szituáció, és egyértelmű, hogy Gurudév minden pillanatot, minden eseményt kihasznált arra, hogy tanítson. Néha közvetlenül, máskor közvetve; néha pozitívan, máskor úgymond „negatívan”, de mindig nagyon intenzíven eredményeket elérve. Néha nagyon intenzíven.

[1] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.42-50.

[2] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.51-59.

[3] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12. 60.