Sharanagati

„Ahogy a korábbi években, most is minden bhakta részt vett a Gundicsá-templom megtisztításának szertartásán, és táncolt a Ratha-játrá szekér előtt. A bhakták négy hónapon át minden ünnepséget megtartottak. Feleségeik — köztük Máliní — rendszeresen meghívták ebédre Srí Csaitanja Maháprabhut. A bhakták Bengálból számtalan olyan hazai ételt hoztak, amit Srí Csaitanja Maháprabhu kedvelt. Sokféle gabonát és zöldséget is főztek otthon, és ezzel kínálták az Urat. Napközben Srí Csaitanja Maháprabhu bhaktái társaságában kedvteléseinek hódolt, éjszaka azonban Krsna távollétének fájdalmát tapasztalva egyre csak sírt. Az Úr számtalan kedvtelését élvezve töltötte az esős évszak négy hónapját, majd azt az utasítást adta a bengáli bhaktáknak, hogy térjenek haza. A bengáli bhakták valamennyien rendszeresen meghívták ebédre Srí Csaitanja Maháprabhut, és az Úr nagyon kedvesen beszélgetett velük. „Évről évre mindannyian eljöttök, hogy találkozzunk — mondta az Úr. — Bizonyosan nagy nehézségekkel jár ideutaznotok és aztán visszatérnetek.” „Szeretném megtiltani nektek, hogy eljöjjetek, de olyan örömöm telik a társaságotokban, hogy egyre inkább vágyom rá.” „Srí Nitjánanda Prabhunak azt az utasítást adtam, hogy ne hagyja el Bengált, de megszegte parancsomat, és eljött, hogy láthasson. Mit mondhatnék hát?” „Irántam mutatott indokolatlan kegyéből Advaita Ácsárja ugyancsak eljött. Adósa vagyok szerető viselkedéséért, s ezt a tartozást lehetetlen lerónom.” „Bhaktáim mind egyedül Énmiattam jönnek ide. Otthagyják otthonukat és családjukat, és roppant fáradságos utat tesznek meg, hogy minél előbb ideérjenek.” „Nekem ez semmi fáradságomba vagy aggodalmamba nem kerül, hiszen Én itt maradok Nílácsalban, Dzsagannáth Puríban, és ki sem teszem a lábam innen. Ez mindannyiótok kegye.” „Koldus vagyok, nincs pénzem. Hogyan fizethetném vissza tartozásomat azért a kegyért, amelyben részesítetek?” „Csupán ez a test az Enyém, ezért nektek adom. Mostantól ha kívánjátok, eladhatjátok bárhol, ahol nektek tetszik. Ti rendelkeztek vele.” Az Úr Srí Csaitanja Maháprabhu kedves szavai hallatán a bhakták szíve megolvadt, és könnyük megállíthatatlanul ömleni kezdett. Az Úr Srí Csaitanja Maháprabhu kedves szavai hallatán a bhakták szíve megolvadt, és könnyük megállíthatatlanul ömleni kezdett. A bhakták képtelenek voltak elmenni, ezért aztán mindannyian ottmaradtak. Így telt el újabb öt vagy hét nap. Advaita Prabhu és az Úr Nitjánanda Prabhu a következő szavakat intézték alázatosan az Úrhoz lótuszlábához: „Transzcendentális tulajdonságaid miatt természetes, hogy az egész világ hálás Neked.” „Kedves szavaiddal azonban újra megkötözöd bhaktáidat. Ilyen körülmények között ki lenne képes bárhová is elmenni innen?” Ekkor Srí Csaitanja Maháprabhu csendesen megnyugtatta mindnyájukat, és búcsút vett tőlük. Nitjánanda Prabhunak az Úr külön kihangsúlyozta: „Ne gyere ide örökké! Bengálban részed lesz majd társaságomban.” Srí Csaitanja Maháprabhu bhaktái könnyben úszó szemmel keltek útra, az Úr pedig szomorúan a lakhelyén maradt. Az Úr mindenkit lebilincselt transzcendentális kegyével. Ki tudná leróni adósságát Srí Csaitanja Maháprabhu kegyéért? Srí Csaitanja Maháprabhu a teljesen független Istenség Személyisége, és mindenkit úgy táncoltat, ahogy akar. Ezért aztán társaságától megválva a bhakták mind hazatértek az ország különböző részeibe. Ahogy a fabábu a bábjátékos kénye-kedve szerint járja táncát, úgy válik valóra minden az Úr akaratából. Ki érthetné meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének jellemét?”[1]

Eddig az Úr és a bhakták közötti bensőséges történésekről olvastunk. Emlékeztet ez titeket valamire?

Mandzsárí: Mint ahogy Gurudév eljön ide, ahelyett, hogy mi mennénk hozzá, mindig vállalva az utazás nehézségeit.

Tírtha Mahárádzs: Ez a te nagyon romantikus verziód, de ragaszkodjunk inkább a filozófiához. Ez a szituáció emlékeztet arra a másikra, amikor Krsna el akarja hagyni Vrndávant. Mindkettő az elválás története. Itt a bhaktáknak kell menniük, és Maháprabhu, és persze a bhakták is mind, vigasztalhatatlanok. Ott Krsnának kell mennie. És egy nagyon egyedi módon menni akar, ugyanakkor nem akar menni, mármint Krsna. Bizonyos aspektusában tehát elhagyja Vrndávant. De az eredeti aspektus sosem hagyja el Vrndávant. Mégis, úgy cselekszik, mintha elmenne, és a gópík készek meghalni, hogy megállítsák. Megfogják a lovak kantárját, mások a szekér elé állnak: „Állj, ne tovább!” Egyesek a szekér kerekébe kapaszkodnak, vagy készek még a kerekek alá is ugrani. Ez a szokás tehát, hogy Krsna vagy Dzsagannáth szekerének kereke alá ugranak, egy hiteles gyakorlat. Persze ha felütitek az angol szótárat, mit találtok ezen szó alatt – juggernaut (sic. Dzsagannáth)? Megnéztétek valaha?

Szarvabhauma: Azt hiszem az angolok hozták létre ezt a szót. Ezzel a gyakorlattal kapcsolatos. Nem tudom pontosan, mint jelent, de valami nem igazán szépet.

Tírtha Mahárádzs: Igen. Azt jelenti legmélyebb vallásos fanatizmus. Persze kívülről öngyilkosságnak tűnik. De tudjátok, a nagy szerelmi történetek kívülről egyszerű öngyilkosságnak tűnnek. Rómeó és Júlia? Ezt nem legmélyebb fanatizmusnak hívják, hanem: „Óh, a valaha létezett legszebb történet!” Mi a te látásmódod bizonyos történésekkel kapcsolatban – ez a kérdés.

(folytatjuk)

[1] Csaitanja Csaritámrta, Antja-lílá, 12.61-85.