Sharanagati

(az előző hétfő folytatása)

Tehát élőlény, világ, és Isten – ez volt a Gítá három témájának lételméleti háromszöge. Most azonban elemezzük a negyedik témát – ez pedig az idő. Képesek vagyunk megragadni az időt? Ez nagyon is nehéz, hiába vásárolunk svájci órákat, az időt nem lehet megragadni.

Mi is valójában az idő? Az idő egy isteni energia, de másként működik, más módokon és különböző szakaszai vannak. Elemezzük most az időtényezőt a saját megjelenési formájában, ahogy a dolgok léteznek az időben, és amilyen a dolgok viszonya az időhöz vagy az időintervallumokhoz. Az egyik ilyen létezési mód az örökkévalóság – ezt szankszkrtul nityam-nak nevezik – tulajdonsága pedig a végtelenség, nincs eleje és vége sem. Mivel örökkévaló, nem korlátozott. Ha vannak örökkévaló dolgok, milyen egyéb viszonyulás létezhet még az időhöz? Ha valami nem korlátozott, akkor bizonyára léteznek egyéb, korlátozott dolgok is. Ha léteznek örökkévaló dolgok, akkor bizonyára léteznek nem-örökkévalók is, melyeket anitya-nak neveznek. Az a jellemzőjük, hogy egy kiindulási pontban kezdődnek, és egy végpontban végződnek, vagyis korlátozottak. Mi lehet még itt? Lássuk csak! Olyasmi, aminek van kezdete, ám vég nélküli – ezt hívjuk ananta-nak, amely vég nélkülit jelent. Kezdődik valahol, azonban nincsen vége. Még valami? Bizonyára. És mi az? A negyedik viszonyulás a kezdet nélküliség, az anádi. Nem tudjuk, hogy mi is történt azelőtt a bizonyos dolog előtt. Nincs eleje, azonban van vége. Ha elemezzük az életben észlelt dolgokat – tárgyakat, érzéseket, egyebeket – akkor e négy típusba sorolhatjuk be őket.

Most próbáljunk meg példákat keresni mind a négy kategóriára. Tudtok nekem példát mondani valamire, ami örökkévaló? Igen, a lélek, nagyon jó – nincs eleje, nincs vége. Nagyszerű! Másik példát ugyanerre? A Felsőlélek? Úgy vélem, ezek a legfontosabb örökkévaló dolgok. Tudtok nekem példát mondani a nem-örökkévalóra?.

Válasz: Az élet.

Tírtha Mahárádzs: Az élet… mint a testi élet, a testi létezés. Mivel van eleje, és van vége is?

Válasz: Az anyagi teremtés.

Tírtha Mahárádzs: Igaz is meg nem is. Hiszen bár megnyilvánul – amit mi vélhetünk kezdetnek is – és visszatér a megnyilvánulatlan fázisba, mégis szakaszonként változik. Azonban úgy gondolom, mindannyian tudjuk, hogy ha valami kezdődik valahol, annak végződnie is kell valahol. Nagyon könnyű megérteni az emberi test elejét és végét – mint a kialakulás és a feloszlás. Ez nyilvánvaló. Ám sokkal nehezebb átlátni a kozmikus struktúrák, a hatalmas anyagi energia fázisait. A Gítá kinyilatkoztatása szerint minden szakaszonként változik – néha nem nyilvánul meg, majd megnyilvánul, végül visszajut a megnyilvánulatlan szakaszba. Így össze tudjuk hasonlítani ezeket a szakaszokat az emberi test megszületésével és halálával. Ám az anyagi energia – mint energia – megmarad, függetlenül attól, hogy az éppen megnyilvánulatlan avagy a megnyilvánult szakaszban tart-e. Tehát az energia elveit tekintve végtelen, de szintén megtalálhatóak benne az élet és a halál ezen szakaszai. Ez után tudnátok-e nekem példát mondani az anantára, a vég nélküliségre?

Válasz: Talán a guruval való kapcsolat?

Tírtha Mahárádzs: Hát…. „Örökös szolgátok vagyok”. Egyetértek… de tekintsük a tökéletességet. Egy lelki ember, a tanítvány a tökéletesedést éri el. Helyes, mivel van kezdete, ám nincs vége. Ehhez hasonlóan, ha egy lelki tanítómester mellett kötelezzük el magunkat, annak létezik egy kezdete, amikor igent mondunk a mesternek – ez a kezdet. Ám ennek nem kell, hogy vége legyen. Mivel örökösen kapcsolódok, örökösen adósa vagyok mesteremnek.

Mondjatok egy példát valamire, amit nem tudunk hogyan kezdődött, mi volt a kezdete, ám létezik egy vége.

Válasz: Karma.

Tírtha Mahárádzs: Óh, igen. A karma tényleg ilyen. Hiszen azt mondják, a karma a teremtés ciklusától kezdődik, tehát nem tudjuk megtalálni a kezdetét, a karma kezdetét. Ám a karma végét megtalálhatjátok, amint a karma színterén bevégzitek a cselekedeteiteket. Amikor az összes karmikus akció-reakció felég, akkor kezditek bejárni a lelki utatokat.

Ez tehát a Gítá négy alapelve: ísvara, dzsíva, prakrti és kála (idő) amiket megvitattunk. Krsna így szól a Gítában: „Idő vagyok, világok pusztítója.”[1] Ez Krsna idő-aspektusának a félelmetesebbik része, a korlátozás. Azonban ezt is mondja: „Én a kimeríthetetlen időként is létezem”[2] – ez a tanítványoknak szól. Tehát a tanítványnak semmi félnivalója sincsen az időtől, hiszen számunkra az idő – még ha ezen az anyagi síkon is – lehetőséget biztosít szolgálataink elvégzésére.

[1] Bhagavad-gítá 11.32.

[2] Bhagavad-gítá 10.33.

Ha elemezzük a Gítá három fő témáját – élőlény, világ és Isten, akkor el kell jutnunk e három téma magasabb megértéséhez. Vajon mi az első, amit önmagunkról meg kell értenünk? Kezdjük most ezzel. Az első az, hogy mi spirituális lelkek vagyunk. Hallottuk ezt már több száz, vagy millió alkalommal, de ültessük át most a gyakorlatba! Tehát örökkévaló lelkek vagyunk, ez a megértés első szintje. A második lépés pedig: ha örökkévaló lélek vagyok, akkor a Legfelsőbbhöz tartozom – ez a szambandha. Ha pedig a Legfelsőbbhöz, az én Uramhoz tartozom, akkor közöttünk szeretetkapcsolat van. Mondhatjuk hát, hogy ez a szambandha, abhidéja, prajódzsana – én ODA tartozom, az elvégzendő lelki gyakorlatok pedig a végső cél elérését teszik lehetővé. Mindez jelenti önmagunk fokozatos megértését.

Mit jelent akkor a világ magasabb szintű megértése? Sokszor halljuk azt, hogy a világ olyan, mint egy börtön, valami rossz, csupán egy korlát. Az bizonyos, hogy a világ májá, illúzió, ám ha profán módon szeretnénk megérteni, be kell látnunk, hogy bár illúzió, mégis valóban létezik. Az anyagi feltételeknek van valóságalapja. Bár ez nem a végső realitás, hiszen függő, ám mégis valamilyen realitás. Azonban még ennek a relatív anyagi univerzumnak is az a végső értelme, hogy különböző módokon az isteni igazságot szolgálja. Ezen kívül teret biztosít az isteni lílák számára is, hogy azok megvalósulhassanak. Amikor Krsna alászáll a Földre, az anyagi környezetet betölti az isteni jelenlét.

Mit jelenthet Isten érettebb megértése? A Gítá szerint Krsna három tulajdonságát kell megértenünk, ezek: púrna, púrnatara és púrnatama – tökéletes, még tökéletesebb, az abszolút tökéletesség. Ez az a három aspektus, amelyet látnunk és érzékelnünk kell Vele kapcsolatban. Ha elméletben még tárgyilagosabbak szeretnénk lenni, akkor ez a három szint a Legfelsőbb háromféle szintje Brahman, Paramátmá, és a Bhagaván formájában.

Ha szeretnénk a Végsőt megközelíteni, ez egy vég nélküli folyamat, végtelen. Szintén mondják azt is, hogy Krsna egyik fő tulajdonsággal vagy jellemzővel rendelkezik: Krsna kegyes. A Krsna könyvben az is benne van, hogy az Ő határtalan kegyét határtalan módon gyakorolja bhaktáival. Amennyiben tehát a mindenség végső forrását próbáljuk megközelíteni, az odavezető út szintén végtelen,véget nem érő. Még ha kezdőként is próbáljuk Krsnát megközelíteni, mindig egy lépéssel közelebb kerülhetünk, mindig egy lépéssel közelebb kerülhettek. Az Istenről alkotott elképzelésünk tehát legyen progresszív, fokozatosan elmélyülő!

Egyszeriben megvitattam ezt a témát egy másik vallás gyakorlójával, és azt mondtam: “Olyannyira gyönyörűséges, hogy a mi Urunk kiterjedése, tulajdonságai folyton-folyvást növekednek, Ő növekszik! A Barátom  teljes ijedelmében a következőt mondta: “Nem, nem, ez lehetetlen! Isten nem változik!” De próbáljunk csak belegondolni abba, mennyire szépséges is ez a felfogás! Azt mondják, hogy úgyszólván Krishna fut Maga után. Szépségben és tulajdonságai számában egyfolytában csak gyarapszik. Csakis egyetlen személy létezik, aki képes lépést tartani ezzel a növekedéssel, és az Ő Maga. Ez tehát a mindenség végső forrásának magasabb szintű megértése. Itt tehát a változás nem egy hiányosság, hanem előny, az élet jele! Ami Isten-felfogásunkban Isten nem egy jég- vagy kődarab, hanem Ő maga az élő megértés, aki egyre többet tár fel saját szépségéből.

A gyarapodás tehát nem hiányozhat a teljes tökéletességből. Anyagi síkon általában megértjük, hogy a változás valami olyasmit jelent, hogy valami rossz jobbá válik. Avagy egyik szintről a másikra jutunk, ez mégsem teljes. Azonban ez a változás vagy gyarapodás korlátozott megértése. A növekedés abszolút felfogása az emberi megértésen túlmutat. És az élő megtestesülés egyre többet kellene, hogy feltárjon a saját szépségéből – ezt jelenti a változás. Azonban ez itt nem hiányosság. Ez az egyre több szépség és bőség állandó feltárulása! Mondhatjuk úgy is, hogy egyre több szeretet. A szeretet az anyagi síkon minőségileg folyamatosan romlik. Azelőtt: ”Azt hittem, Ő az én szőke hősöm, és végül egy kövér férfi lett belőle”. Avagy “Azt hittem, ez a hölgy a hercegnőm, de kiderült róla, hogy egy házisárkány.”. Tehát anyagi síkon a változás mindig egy minőségi romlást jelent. De tudok Krishnára úgy gondolni, mint egy elhízott, idős, rokkant emberre? Nem, Ő örökké fiatal, szépségének és erejének legnagyobb teljében. Mindig egyre többet mutat meg isteni minőségéből.

Ezért tehát ha zengitek a maha-mantrát például, eleinte édes. Ha még ötven év múlva is zengedezitek, még nektáribbá válik. Az íz nem lehet haloványabb. Minél többet tesztek, annál többet fogtok érezni. Ehhez hasonlóan a mi Krishna-felfogásunk szerint is Krishna egyfolytában növekszik, szépsége gyarapodik- minden határon túlmutat.

(folytatjuk)

Tírtha Mahárádzs: Most beszéljünk egy kicsit a Gítá öt fő témájáról. Mi is a Gítá öt fő témája? Mit is vártok egy szent könyvtől, milyen témákról kellene szólnia?

Válasz: Bhagavánról, lélekről és a Bhagavánhoz vezető útról.

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó!

Válasz: Szambandha.

Tírtha Mahárádzs: Igen, a viszony, nagyon szép! Jó.

Válasz: Karma, gjána, bhakti.

Tírtha Mahárádzs: Szintén benne van, jó!

Válasz: Azt hiszem, a szeretet is benne lehet!

Tírtha Mahárádzs: Úgy vélem, kicsit részrehajlóak vagytok, figyelmetek már összpontosított. A Gítának alapvetően öt fő témája van. Egyik Ísvara – vagy Bhagaván, ahogy említettétek – Isten, ki is az Isten, hogy van az Isten. A második téma a dzsíva, vagyis az élőlény. Ezt követően az anyagi világ, a kreatív energia, a prakrti. Tehát mondhatjuk, hogy Isten, az ember, a világ és a környezet – eléggé átfogó témák. Mi van még? Két másik témát említhetünk még, melyek közül első az idő – nagyon fontos tényező. Végül az ötödik fő téma a karma – a cselekvés. Tehát láthatjuk Isten jellemzését, az emberi jellemzőket és ismeretet szerezhetünk a teremtésről vagy az univerzumról. Szintén találunk információkat az időről és végül a karmáról, amely olyan, mint egy labirintus. Amint belépünk a cselekvések labirintusába, nagyon nehéz kijutni onnét.

Ezek tehát a Gítá alaptémái. Azt javaslom, tanulmányozzuk kissé mélyebben az első hármat közülük. Biztosan emlékeztek, ez az Ísvara, a dzsíva és a prakrti. Mivel ez három, vajon milyen mintába rendezhetőek? Melyik minta illik ehhez a három ponthoz? Ábrázoljuk ezt a három elemet egy háromszögben! Most próbáljuk meg elképzelni magunkban: ha szeretnénk megvizsgálni, elemezni, vagy megérteni bármit is, vajon honnét kezdenénk?

Válasz: Onnan, ahol most állunk, a saját nézőpontunkból.

Tírtha Mahárádzs: Nagyon jó, nagyon jó.

Válasz: A mindenség forrásától.

Tírtha Mahárádzs: Ez nagyon szép, de úgy vélem, hogy a forrás beazonosításához először magunkat kell tudnunk meghatározni. Egyetértetek?  Az a szerény javaslatom, hogy kezdjük először magunkkal – induljunk innét. Magunkat észleljük, ugye? Néha nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy mit is észlelünk, de van ott valami. Olyan, mint a saját létezésünk – önazonosságunk benne rejlik. Ez az, amit először érzékelünk. Mit tudunk érzékelni, ha körülnézünk? A környezetünket, a külső univerzumot, ha nagy léptékben gondolkozunk. Vagyis háromszögünk másik sarka – ez a természet, valamennyi összetevőjével, mint például az élőlények, a kozmikus struktúrák, elemek, stb. Ha megpróbáljuk megtalálni az okot arra, hogy „Miért létezünk?” vagy „Miért is létezik ez a világ?”, egy kivételes végkövetkeztetésre juthatunk – próbáljuk megtalálni Istent, az  alapvető princípiumot. Egyik nézőpont tehát az emberi, a másik a körülöttünk lévő világ, a harmadik pedig Isten maga.

Szintén említettétek a kapcsolat kérdését. Próbáljuk tehát meghatározni e három elem viszonyát. Van kapcsolat az emberi és a bennünket körülvevő világ között? Igen, van. A környezet valamilyen hatást gyakorol ránk, testünk szerkezete ennek a teremtett természetnek a része. Az emberek is jelentős hatást gyakorolnak a természetre – elég csak a szén-dioxidra gondolnunk. Az én értelmezésemben ezek a kapcsolatok kétirányúak, oda- és vissza hatnak. Milyen természetű vajon Isten és a teremtés kapcsolata, van-e közöttük kapcsolat? Milyen irányú ez a kapcsolódás? Remélhetőleg ez egyirányú – az anyagi energiát átitatja a Legfelsőbb, ám az illúzió sohasem takarhatja el a forrást, Istent, ezért nincsen visszacsatolás. Mi a helyzet háromszögünk harmadik oldalával, mi a kapcsolat az emberi és a Legfelsőbb között? Ez is egyirányú? Azért remélem, hogy ez kétirányú.

Láthatjuk tehát a létezésen alapuló háromszöget. Ha egy kicsit jobban elemezzük ezt a képet, több kapcsolódási pontot is felfedezhetünk. Ha megtaláljuk az egységet az Isteni és az emberi létező között, akkor megérthetjük, hogy mindketten a felsőbb energiához, a spirituális energiához tartoznak. Élőek, mindketten élők, amíg az anyag nem élő energia. Ezek felsőbbrendűek, pará-saktik, míg az anyag alsóbbrendű, külső sakti. Ha meg akarjuk találni a hasonlóságokat és egyezőségeket a teremtett univerzum és az emberi lények között, akkor mondhatjuk azt, hogy mindannyian a végső forrástól függenek, vagyis alárendelt realitások. A Legfelsőbb Istenség pedig független realitás – legalábbis elméletileg. Azonban ahogy említettétek, a kapcsolat rendkívül fontos, és mivel az emberek mély, szeretetteljes kapcsolatban vannak a Legfelsőbbel, ezen a téren van még tanulnivalónk.

Amit keresünk, az a harmónia a kinyilatkoztatás (amit hallunk) és a tradíció (amire emlékezünk) között. A védák alaptanításának egyik oldala a sruti, a kinyilatkoztatás, míg másik oldala a szmrti, a hagyomány. Vegyünk egy könyvet a sruti-ból, a végső kinyilatkoztatásból, a kinyilatkoztatott szentírásokból, mégpedig a Rg-védát. Illetve szintén válasszunk csupán egy könyvet a szent tradícióból, mégpedig a Gítát. Ezt követően keressük meg az alapvető harmóniát: a témában, a sziddhántában, és a titkos harmóniát ebben a két irodalmi műben.

Jóllehet, a hivatalos tudományos indológia eltérő véleményen van, mindazonáltal mi is rendelkezünk  úgymond, ösztönös indológiai ismeretekkel. Bhaktivinód Thákur értekezése e vitatott témában például az, hogy „ha a tudomány képviselőinek véleményével értek egyet, akkor valamennyi rsi, muni és szádhu elégedetlen lesz. Viszont, ha a szádhuk véleményét fogadom el, akkor pedig a tudomány felhatalmazottjai lesznek nyugtalanok.” Ezért a két szemléletmód közötti ellentmondások és különbségek feloldására törekedett.

Az alapvető kiindulási pont tehát az, hogy megtaláljuk ezt a természetes harmóniát a két kinyilatkoztatás között. Tudnátok idézni egy verset a Rg-védából? Óm tad visnó, egy nagyon meghatározó vers, mely felfedi, hogy az Úr lótuszlába az, mely áldást záporoz ránk. Óm tad visnó paramam padam szadá pasjanti szúrajah | divíva csaksurátatam[1].  Sríla Srídhar Maharádzs magyarázza nagyon szépen, hogy valamennyi szúra, illetve déva mindig a Legfelsőbb Úr lótuszlábaira tekint, mely olyan, mint az isteni horizonton felkelő gyönyörű Nap.

A Rg-véda egy másik verse a gájatri-mantra, melyet zengtek. Óm bhúr bhuvah szvah stb., mely egy ima a megvilágosodásért, ily módon ösztönzi az isteni Nap a meditációnkat. Ez egy nagyon fontos és elemi mantrája a tökéletes meditációnak – ez esetben a megvilágosodásnak.

Létezik még egy vers, melyet szeretnék kiragadni: ekam szad viprá bahudhá vadanti [2]- “Egy az igazság, de ezt az egy igazságot a bölcsek számtalan mód írják le”. Egyetértetek ezzel a kijelentéssel?

Szádhu Mahárádzs:  Igen, egyetértünk!

Tírtha Mahárádzs:  Köszönöm, Gurudév! Egy az igazság, de a bölcsek sok-sok különböző leírását adják. Kérlek emlékezzetek erre a versre, mert ez megmutatja a gondolatok és a vélemények sokszínűségét. Hasonlóan hiszünk a különböző raszák sokféleségében. Szóval, ha mi a szépségnek ezzel a többelvű világszemléletével és az isteni birodalom gazdagságával rendelkezünk, akkor a gyakorlatiasságnak is vonatkoznia kell ránk. Ezért toleránsnak kell lennünk a megvalósítás illetve mások eszményeinek tekintetében.  Mert egy az igazság, de számtalan különböző meggyőződés létezik róla.

Következésképpen két, három alapigazságot ismerhetünk a Rg-védából, bár ez szintén egy meglehetősen terjedelmes írásmű több, mint ezer himnuszból áll. Végső soron mégis találtunk néhány gondolatot.

Most pedig vizsgáljunk meg néhány idézetet a Gítából, párhuzamba állítva a Rg-véda korábban felelevenített verseivel.  A Gítá negyedik fejezetében található a következő vers: mama vartmánuvartanté  [3] – „Mindenki az Én utamat járja.” Ennek a versnek ez a része nagyon népszerű. Sok ember, mintegy kifogásként idézi: „Óh, te a te utadat járod, én pedig az enyémet, de mi mindannyian ugyanazon az úton járunk.” De ne feledkezzünk meg a vers második részéről: Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát Énnekem.  De senki sem független – mindenki az Én utamat járja, mindenki az irányításom alá tartozik. Tehát az igazság egy, mindenki ugyanazt az utat járja, valamennyien isteni irányítás alatt állunk, de a bölcsek különböző véleményen vannak és az emberek eltérő megvalósítással rendelkeznek. Láthatjuk a párhuzamot a Rg-véda és a Gítá között.

Továbbá itt van egy másik idézet: „…a csillagok közül a ragyogó Nap vagyok.”[4] mondja Krsna a Gítában. Mit is jelent az isteni fény azok számára, akik a gájatri-mantrával fohászkodnak a megvilágosodásért az isteni Naphoz? Ő a hűséges Krsna. Amint a Nap egymaga világítja meg ezt az anyagi világot, amikor felkél a horizonton, éppúgy ha Krsna Napja ott tündököl tudatunk horizontján szintén megvilágosítja a mi világunkat. Mindent összevetve létezik az említett párhuzam a sruti és a szmrti között.

[1] Rg-véda 1.22.20.

[2] Rg-véda 1.164.46.

[3] Bhagavad-gítá 4.11.

[4] Bhagavad-gítá 10.21., dzsjótisám ravir amsumán

Most, hogy már ismerjük a viszonyítási rendszert, a három viszonyítási alapot, vajon meg tudjátok-e mondani nekem, mi a viszonyítás fő gerince? A viszonyítás három alappillére. Ha nem tudtok eldönteni egy kérdést, vajon mihez fordultok? Négy dologhoz. Valójában háromhoz, de a titkos tanítások ezt négyre terjesztették ki.

A guru az elsődleges viszonyítási pont a mi családunkban. Ha nem tudjátok eldönteni, hogyan is cselekedjetek vagy döntsetek, kérdezzétek meg a tanítómestereteket. Ez nagyon is könnyű mindaddig, amíg lelki vezetőnk jelen van. De mi a teendő olyankor, ha a mesterem nincs jelen? Akkor két lehetőségetek van. Az egyik az, hogy a mestereteket meditáció segítségével szólítjátok meg. Csak képzeljétek el Őt, amint ott ül előttetek, és tegyétek fel Neki a kérdést. Azokban az őszinte pillanatokban bármilyen inspiráció is érkezik, azt kezelhetjük közvetlen utasításként. Ha ezt nem tudjátok megtenni, forduljatok a második viszonyítási ponthoz – ez a sásztra. Mert ha a Szentírásokat hívjuk segítségül, akkor közvetlenül összekapcsolódunk az azokat tanító szentekkel és a Szentírásokban található magas eszményekkel. A harmadik viszonyítási pont a szádhu – azok az élő szentek, akik számunkra az eszmények gyakorlati megvalósítását képviselik. Guru, sástra, szádhu. Ha ezen források mindegyike ugyanazt mondja a számodra, és te azzal a szíved legmélyéből egyetértesz, akkor nagyon szerencsés vagy. A szív a negyedik, a rejtett, titkos alappillér. Még ha a szíved nem is ér egyet teljesen, jobb igent mondani a viszonyítási pontokra.

Tehát az egyik oldalon ott van az elméleti hivatkozás – az Upanisadok, a Gítá és a Védánta-szútra; a másik oldalon pedig ott van az élő hagyomány, ahol a guru, sásztra, a szádhu és a saját belső meggyőződésünk a viszonyítás alapjai.

Próbáljuk meg elhelyezni a Gítát a számos indiai kinyilatkoztatások közt. A rendszer csúcspontja a Védák – ez az Isteni tudáshoz hasonlatos, amely túlmutat az emberi képességeken, és a teremtés körforgásán. Az isteni tudás fő gerincét az elsődlegesen megnyilvánuló sruti alkotja – ahogy ebben már korábban megegyeztünk – a kinyilatkoztatás pedig a négy Védában található. Ezeket nevezik szanhitá-nak, melynek jelentése gyűjtemény, himnuszok gyűjteménye. Ismét tanúi lehetünk az Isteni igazság művészien megalkotott kifejeződéseinek a himnuszok, az imák, és néha a történetek formájában.  Mi más van még ott? Nem csak költészet, hanem a rituális szövegkönyvek is. A Bráhmanák – ez most itt nem a bráhmin kaszt, hanem a bráhmana mint irodalom – pedig a rituális információk tárháza. A védák paradigmáinak esszenciája az áldozat, és hogy azt hogyan valósítsuk meg helyesen – ez szerepel a rituális irodalomban. Ezek nagyon is összetett szertartások – sok-sok különböző jagja, hóma és felajánlás gyűjteménye.

Egy ilyen áldozat bemutatásához gazdagnak kell lenned. Ám a kinyilatkoztatás következő része, az Áranjakák, a remetéknek szól. Nekik nincsenek olyan vagyontárgyaik, hiszen ők lemondtak a földi vagyontárgyakról. Akkor mivel rendelkeznek? Megvan az értelmük és az intellektusuk, tehát számukra a meditáció javasolt. Az aranja erdőt jelent[1], tehát azoknak a remetéknek szól, akik az erdőben élnek. Tehát a társadalom által elvégzett szertartás absztrakt formája a remeték meditációja.

A következő fő rész az Upanisad-irodalom. Ha tanulmányozzátok ezeket a szentírásokat, ráleltek a Bráhmanákra, a Bráhmanák végén az Áranjakára, ennek végén pedig az Upanisadokra. Néha még a címük is ugyanaz, mint pl. Brhad-áranyaka, vagy Brhad-áranjaka Upanisad. Az Upanisadok a kinyilatkoztatás utolsó fejezetei, ezért hívják ezeket Védántáknak – a Védák vége. Ezek filozófiai összegzése pedig a Védánta-szútra – a Szútra mindig az iskola esszenciája.

Tehát ez a védikus kinyilatkozatás sruti oldala. A másik vonal a szmrti, a szent hagyomány. Itt ismét nagy mennyiségű irodalmat találunk – a Puránákat, több ezernyi verset. Ez az ötödik Védaként is ismert, az ötödik Szanhitá. Valójában ez sokkal gyakorlatiasabb a mi korunkban. A számos Puránából Csaitanja Maháprabhu kiválasztott egyetlen legfontosabbat, ez pedig a Bhágavata-purána (Srímad Bhágavatam), amely a Védák érett gyümölcse.

Ez tehát a szmrti irodalom egyik oldala, és létezik egy másik is – az eposzok, a Rámájana és a Mahábhárata. A Rámájanát eredeti költeménynek ádi-kávjának is nevezik. A Mahábhárata pedig tulajdonképpen a Föld legnagyobb könyve, hétszer olyan hosszú, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve. Tehát nagyon hosszú. S azt mondják: „Ebben a könyvben minden benne foglaltatik. Ha esetleg valamiről nem tesz említést, akkor az nem is fontos.” A Gítá pedig Mahábhárata néhány fejezete, egyetlen csekélyke kis része. Tehát nagyon szerencsések vagyunk, hogy végül megtaláltuk a számunkra olyannyira kedvelt Gitá helyét.

Ezen kívül itt még egy nagyon fontos dolgot kell megemlítenünk. Ahogy láthatjátok, az egyik ág a kinyilatkoztatás, melyet végül a Védánta-szútra összegez – de ahogy említettem, a szútrák annyira összetettek és bonyolult őket megérteni, hogy szükséges hozzájuk kommentár. Valójában a Bhágavata-puránát a Védánta-szútra természetes magyarázatának tartják. Látjátok? A magyarázat a másik ágról jön. A srutiból – a Bráhmanák, Áranjakák, Upanisadok, és végül a Védánta-szútra – a magyarázat pedig a szmrti ágról jön – így kapcsolódik össze a Bhágavata-purána és Védánta-szútra.

Miért is tartjuk ezt természetes magyarázatnak? Azért, mert egyetértünk abban, hogy közös a szerzőjük. Védavjásza mind a Védánta-szútrák, mind pedig a Srímad Bhágavatam szerzője. A teljesen kielégítő magyarázat elérése előtt Védavjásza megajándékozott bennünket mindeme felsorolt irodalommal, és végül a Srímad Bhágavatammal.

[1] az áranja szó jelentése pedig: erdei

Bajban vagyunk, amikor az Upanisadokat kell idéznünk, ugye? Hány verset tudtok idézni az Upanisadokból? Nagyon keveset. Éppen ezért a bölcsek is megpróbálták megkeresni az Upanisadok néhány lényeges részét, alapigazságát, ezeket Mahá-vákjának nevezték el, vagyis az Upanisadok nagy mondásainak.

Úgy vélem, szintén némileg bajba kerülnénk, ha a Gítából kellene idéznünk. Hány verset tudunk idézni a Gítából? Úgy tartják, hogy ha valaki képes a Gítá valamennyi versét idézni, az könnyedén eléri a tökéletességet. Ha nem tudjátok mind a hétszázat – ami azért megeshet –, ha csupán a Gítá egyetlen fejezetét tudjátok elzengeni, már akkor is elérhetitek a tökéletességet. Abban az esetben, ha egyetlen teljes fejezetet sem tudtok idézni a Gítából, idézzetek csak egyetlen verset – ez is elég a tökéletességhez. Ha azonban egyetlen verset sem tudtok idézni, egy fél is elegendő. Látjátok, még mindig van egy csöppnyi esélyünk! Mindössze egy fél verset kellene memorizálnunk, és szívünkbe vésnünk.

Végezetül, mit is mondhatnánk a Védánta-szútrákról? Annyira száraz, oly elméleti és annyira nehéz – önmagában egy kódhoz hasonlítható. Magyarázatok nélkül szinte nem is lehet megérteni.

Mégis azt mondhatjuk, hogy az Upanisadok esszenciáját egyetlen verssorban összefoglalhatjuk: púrnam adah púrnam idam – Teljes amaz, teljes emez. Teljes és tökéletes amaz – hiszen isteni –, és teljes és tökéletes emez is – az anyagi megnyivánulás, vagy az egyéni lelkek is. Nem számít, hogy mennyi teljes egészet nézünk, a végső forrásból ered, így valamennyi rész teljessé válik önmagában is anélkül, hogy az eredeti forrás tökéletességét csorbítaná: púrnam adah púrnam idam púrnát púrnam udacsjaté/ púrnaszja púrnam ádája púrnam évávasisjaté.¹ (Teljes amaz, teljes emez; Teljességből teljesség lesz. Teljesből teljest elvéve, megmarad, ím teljessége.) Nem számít, mennyi energia árad ki ebből a végső forrásból, Ő mégis megőrzi teljes egységét.

Ahogy látjátok, ez nagyon elméleti. Hogyan is összegezhetnénk a Védánta-szútrát? Ötszázötvenöt szútra. Nézzük meg az elsőt, amely így szól: athátó brahma-dzsigjászá – „Most, hogy emberként születtél, itt az ideje, hogy a Brahman felől, a Lélek felől tudakozódj.” És hogyan is hangzik az utolsó szútra? „Mindazok, akik elértek engem, sosem térnek vissza, sosem térnek vissza”. Miért is ismételik? Ez amolyan nyomatékosítás, egy nagyon fontos tény. Meghíváshoz hasonlatos: gyere és meditálj!

Azonban e két szárazabbnak tűnő logikai és filozófiai rendszer között, középütt létezik egy harmadik: a Gítá maga. Az Isteni Szózat. Nem titkos tanítás, nem valamiféle logikai érvelés, hanem dal, és a dal szépséget rejt. S a mi tradíciónk alapja a szépség. A bhakti a Legfelsőbb esztétikai megközelítését jelenti, éppen ezért az egyik legfontosabb szentírás dal formáját ölti, Isten dalát.

Mindazonáltal a hivatkozások gerincét alkotó valamennyi különböző forrás szervesen kapcsolódik egymáshoz. A Gítát Gítópanisadnak is hívják, mert ebben a párbeszédben Ardzsuna és Krsna között – amely egyébként esztétikai élményt nyújt – a mélyebb igazságok, és a mélyebb megértés szintén feltárulnak. Másrészt a Gítá utal a szútrákra is, a Védánta-szútrára, amely egy nagyon logikus rendszer. Láthatjátok: az egyik vonatkoztatható a másikra, az egyik támogatja a másikat, így a végkövetkeztetés megértéséhez tanulmányoznunk kell az írásokat. A szútra vezérfonalat is jelent. Ha megvan a vezérfonalunk, el tudjuk érni a célunkat. A szútra olyan, mint a hagyomány tömör esszenciája, a lelki tudomány összesűrített lényege. És itt a Védánta jelentése a védák vége, azaz végkövetkeztetése, a Védák színe-java.

(folytatjuk)

[1] Ísa-Upanisad, invokáció

Mai témánk a Bhagavad-gítá, a Magasztos Szózata. Kezdjük mindjárt a Bhagavad-gítá rövid megvilágításával. Ez egy olyan mű, melyet már mindannyian többször olvastunk, de meg kell, hogy mondjam nektek, hogy amikor csak kinyitom a Gítát, mindig valami újabb üzenetet tartogat számomra. Ha el tudjuk fogadni, hogy a Gítá isteni kinyilatkoztatás, akkor meg fogja érinteni a szívünket, és hatással lesz a megértésünkre.

Mindazonáltal úgy gondolom, hasznos, ha megpróbáljuk elhelyezni a Bhagavad-gítát a misztikus India ókori hagyományában: a Gítá az isteni igazságok enciklopédiája. Mondhatjuk úgy is, ahány ember, annyiféle vélemény létezik a Gítáról. Néhányan isteni kinyilatkoztatásként csodálattal tekintenek rá, mások tanulmányozzák, vagy tudományos műként tekintenek rá, megint mások nem igazán értik, miről is szól valójában. El kell döntenünk, melyik csoporthoz is tartozunk. Az a javaslatom, hogy tartozzunk a csodálattal tekintők táborába.

Mivel az indiai tradíció Istentől eredő tudásának iskolájába tartozunk, ha megpróbálunk valamit bizonyítani, vagy meg szeretnénk vitatni egy témát, akkor ahhoz hivatkozásokra is szükség van. Milyen is a filozófiai hivatkozások indiai rendszere? Ezt úgy hívják, hogy praszthána-traja, a hivatkozások hármas rendszere. Az első hivatkozás a kinyilatkoztatáson alapul. A kinyilatkoztatás neve sruti, mely ebben az esetben az Upanisadokat jelenti. A védai kinyilatkoztatás gerince az upanisad-irodalom.  Számos Upanisad létezik, de 108-at tartanak számon közülük meghatározóként. Ez fontos hivatkozás – bármit is tanultok, bizonyítotok, vagy cáfoltok, idéznetek kell az Upanisadokból.

A hivatkozás másik fontos eleme a szent hagyomány – ez a szmrti. A szmrti irodalom hatalmas, legfontosabb alkotója pedig a Gítá maga. A sruti tehát olyasmit jelent, amit hallasz –az isteni kinyilatkoztatás ily módon éri el az embert. A szmrtii pedig az emberre vonatkoztatva az emlékezést és emlékezetben tartást jelenti. Nektek megadatott a szmaranam, amely a lelki élet egyik fő gyakorlata.

Most tehát megvan már beszélgetésünk két alapeleme- az Upanisadok és a Gítá – a harmadik hivatkozási pont pedig a Védánta Szútra, melyet logikai hivatkozásnak neveznek. Tehát, van egy kinyilatkoztatásunk, egy tradíciónk és egy logikai hivatkozásunk.

Mi is az Upanisad jelentése? Az Upanisad titkos tanításokat jelent. Ha megnézzük a szanszkrt szó jelentését: „közel ülni”[1]. Hol kellene ülnünk? Közel a mesterhez. Azáltal, hogy közel vagyunk a mesterhez, vagyis ahhoz a személyhez, aki nagyon közel van az igazsághoz, részesülhetünk valamelyest az ő igazságából, és az ő megértéséből. Ily módon tárulnak fel a titkok a gyakorlók előtt – a mesterük közelében.

(Folytatása következik.)

[1] az upanisad szó elemeire bontva: upa-ni-szad – mellé le ül

Krpadhám Prabhu kérdése: Azt mondtad, hogy meg kell találnunk az átmenetet az anyagi tudatosságból a spirituális tudatosságba. Képesek vagyunk erre saját erőnkből vagy szükségünk van valaki másnak a segítségére?

Tírtha Mahárádzs: Úgy vélem, az a tény, hogy ma este mi együtt vagyunk, világos válasz erre a kérdésre. Ha otthon ülve is képesek volnánk elérni a tökéletességet, ugyan miért vennénk a fáradságot, hogy idejöjjünk? Természetesen segít nekünk, ha jó emberekkel társulunk, különösen, ha szent életű emberekkel, mivel ők mindig a mi örök lelki jóakaróink.  Egy bizonyos határig saját magunk is eljuthatunk, azonban létezik egy mezsgye, melyet saját erőnkből nem tudunk átlépni. Ezért mondtam, hogy a tudományhoz, a titokhoz és a misztikumhoz beavatásra, vagyis meghívásra van szükségünk. Ez azt jelenti, hogy társulnunk kell azokkal, akik jobban ismerik ezeket, akik segítenek nekünk felfedni a saját belső önazonosságunkat és akiktől tanulhatunk. Miben is rejlik ez az oktatás? A tanítás nem az, amit általában az egyetemek nyújtanak. Azonban, jelenti az élet átadását élőtől élőnek, külső eszközök bevonása nélkül. A társulásnak és az oktatásnak ez az igazi tudományos módja.

Ma az életről beszélgettünk: bevásárlás, testápolók – ezek mind fontos dolgai életünknek. Szót ejtettünk persze néhány kicsit emelkedettebb eszményről is. És e beszélgetésből levonhatunk néhány következtetést. Azt mondják: „A nagy szentek társaságában egyetlen pillanat is elég a megvilágosodáshoz.”

A jóga kapcsolatot jelent. Ha eleven kapcsolatunk van a Legfelsőbbel, az Ő teremtményeivel is kapcsolatban állunk. Istent nem közelíthetjük meg anélkül, hogy az emberi teremtményekre oda ne figyelnénk. Miért is van ez így? Például, ha örömet szeretnénk okozni egy olyan embernek, akinek van egy kutyája, és azt mondjuk: „Ó, annyira szeretlek téged, de milyen visszataszító ez a kutya itt …”. mit fog erre ő válaszolni? „Takarodj a házamból! Ő, az én hőn szeretett kis állatkám” Tehát, ha Istent szeretnénk megközelíteni, akkor: „Úgy szeretlek téged, de ezek a körülöttünk lévő teremtmények…” a reakció ugyanaz lesz: „Takarodj innen!”.

Ha a Legfelsőbb közelébe szeretnénk férkőzni, tisztelnünk kell mindent, ami Körülötte van. Ahogy már korábban megbeszéltük, ahhoz, hogy bármit is elérjünk, először magunkon kell dolgoznunk. A jógában ezt a spirituális munkát meditációnak hívjuk. Ó, ez nagyon népszerű manapság! Ha egy fiatal férfi meglát egy gyönyörű fiatal hölgyet, ő is „meditálni” fog. De elnézést kérek érte, ha illúzióromboló volnék – ez azért nem valódi meditáció. A valódi meditáció az, amikor a lelkünk a Legfelsőbbhöz kapcsolódik. Az a meditáció. Ehhez belső békére és csöndre van szükségünk – egy ilyen hangos, zajos világban – és némi gyakorlás is elengedhetetlen hozzá.

Egyetértettünk abban, hogy a hangok és néhány hangmeditáció nagy hatással bírnak. Mindaz, amit nem tudunk szavakba önteni, illetve, amit a csend sem képes kifejezni, az az éneklés által lehetővé válik. Meghívhatnálak most benneteket egy énekes meditációra? Mivel mi csak locsogunk-fecsegünk, ízleljük is meg, próbáljunk meg tapasztalatot szerezni. Egyetértetek?

Akkor hát mit is énekeljünk? A legnépszerűbb slágert? Nem tudom, az mennyire spirituális. Azt javaslom, hogy énekeljünk néhány hagyományos szent meditációs szöveget. Furcsán hangzik, ugye? Az ősi meditációs szövegek – bizonyára nagyon nehezen érthetőek. Ezzel ellentétben, ez nagyon egyszerű lesz, mindössze két szóból áll. Rádhé Góvinda. Tudjátok, Rádhá, a gyönyörű lány és Góvinda a tehénpásztorfiú. Miért is kéne egy hagyományos meditációs slágert énekelni a szerető és a szeretettről? Mert ŐK jelentik szimbolikusan a lelkünket és Istent. Ahogy Ők is találkoznak, mi is találkozhatunk Vele. Ez a meditáció jelentése.

Ezért hát meghívunk benneteket, hogy csatlakozzatok ehhez az énekes meditációhoz. Természetesen, ez nem az Operaház, nem számít, hogy szép-e a hangotok, vagy sem. Csak próbáljátok megteremteni a belső békéteket, az elmétek békéjét, és csatlakozzatok a vibráláshoz. A dallam is nagyon könnyű. Először csak hadd segítsen a dallam benneteket, utána pedig segítsétek ti a dallamot!

Hogyan őrizzük meg a boldogságunkat? Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy gyakorlatilag valamennyi élőlény a boldogságot keresi. Igen, mindenki boldog akar lenni. Zárójelben azért megjegyezném – nem ez a végső célunk számos magasztosabb eszme is létezik ennél. Azonban a boldogság nagyon általános vágya valamennyi emberi lénynek. Amennyiben neofiták vagyunk a boldogság tudományában, abban az esetben kívül fogjuk keresni a boldogságot – például a tárgyak birtoklásában. Nem szeretnék propagandát csinálni a Serdika Mall-nak (bolgár bevásárlóközpont), de ők arra törekszenek, hogy mindent rendelkezésre bocsássanak a birtokló mentalitásunkhoz. És van egy ígéret is, amely így szól: „Ha ezt megvásárolod, boldog leszel.” Azután ez elkezd pszichológiai betegséggé válni, különösen a hölgyeknél. Amikor stresszesek, vagy egy picit is frusztráltak, elmennek vásárolni. Szegény férjeik, valakinek a számlát is ki kell fizetni…

Máskülönben, ha kívül keressük a boldogságot, ugyan birtokolhatjátok, azonban a boldogság mégsem lesz a tiétek. Egyszer végeztek egy kutatást, mely szerint egy átlagos nyugati háztartásban 10000 tárgy vesz körül bennünket. Csak menjetek haza, és ellenőrizzétek! Akár egy bevásárlóközpont! Boldogok vagytok? Nem, tudjuk jól, hogy a boldogság egészen más forrásból származik.

Megoszthatok veletek egy nagyon érzelmes, személyes történtet? Egyszer meglátogattam Indiában egy szent helyet. Tudjátok, hogy a szent helyeken sok zarándok van és koldusok is akadnak. Ha az ember hosszabb időt tölt Indiában, idővel közömbössé válik az emberi élet néhány szenvedése iránt. Annyi mozgássérült és beteg ember van Indiában, hogy nagyon nehéz ezt állandóan látni és érzékelni, illetve valamennyi alkalommal szánalommal viseltetni irántuk. De amit abban a pillanatban láttam, az megrázó volt számomra. Egy férfi gyakorlatilag a mellkasán mászott, lábai félig eltörve és egészen eltorzulva, és – minden, ami csak maradt a lábaiból- a nyaka köré volt tekeredve…Gyakorlatilag a felszíntől 30 cm-es magasságban tengette életét. Képtelen volt felemelkedni, mászott. Ez annyira szokatlan és nagyon keserű élmény volt – gyakorlatilag mások lába porában létezett Ezért elgondolkodtam, mit is tehetnék. Fogjam meg ezt az embert és vigyem vissza Európába? Szakítsam ki őt a természetes környezetéből, úgymond, hogy jobb életet biztosíthassak számára? De azt kellett mondanom, hogy NEM. Valószínűleg nem tudok számára jobb helyet biztosítani, mint a szülőföld. Ezért nem maradt más megoldás, minthogy adjak egy kis adományt ennek az embernek. Valamennyi pénzt. Amikor pedig lehajoltam hozzá – mivel a földön volt – felnézett rám, és abból a szörnyen eltorzult testből egy gyönyörű arc tekintett felfelé. Boldogságtól ragyogó szemekkel! Teljesen megdöbbentett, és megértettem, hogy jobban teszem, ha mélyebben elgondolkozom arról, mit is jelent a boldogság, és mi is az a szenvedés.

Látjátok, ebben rejlik a nagy titok. Van otthon 10 000 darab tárgyunk és panaszkodunk. Ő 30 cm-rel él a föld fölött, semmije sincs, amit birtokolna, de mégis tökéletesen boldog. Megtalálta a titkot. És ez a titok, ez a misztérium, amit nekünk is meg kell tanulnunk!

Mindaddig tehát, amíg úgy gondoljuk, hogy a boldogság a dolgok birtokolásából ered, nagy hibát követünk el. A barátok birtoklása – az már más. A barátok és az emberi élőlények sok boldogságot hozhatnak az életünkbe. De természetesen ők lehetnek legnagyobb szenvedéseink okozói is. Tehát más módon kell keresnünk a boldogságot, megtalálni az örök kapcsolatot. Ez a jóga misztikus ösvénye. Ha egyre közelebb kerülünk az eredeti identitásunkhoz, érzékelni fogjuk az örökkévalóságunkat, tudatosságunkat és boldogságunkat.

Az örökkévaló jelenti az életet, a létezést. De van értelme a létezésnek tudatosság nélkül? Létezni tudatosság nélkül olyan, mint uborkaként vegetálni. Tehát a tudatos létezésre van szükségünk, és ha létezésünk tudatos, akkor fel tudjuk használni tudatosságunkat ahhoz, hogy megleljük az örök boldogságot.

A boldogság tehát nem a dolgok birtoklásából fakad. Akkor talán a törekvéseinkért való harcból? Vagy céljaink eléréséből, véleményünk másokra erőltetéséből? Igen, ezektől valóban nagyon hatalmasnak érezhetjük magunkat. De kérhetnék most két önként jelentkezőt egy kis bemutatóhoz? Nem fájdalmas! Igen, tessék! És még egy valaki? Gyertek csak! Egyikőtök fogja meg ennek a szalagnak az egyik végét, a másiktok pedig a másikat. Ez olyan, mint egy barométer, a boldogság fokmérője. És most próbáljuk meg: ha mindketten nagyon elszántak vagytok, hogy a másik véleménye ellenére elérjétek a célotokat, húzzátok meg a szalagot. Mert nagyon elszántak vagytok a véleményetekben. Mi lesz az eredmény, mit éreztek?

Önként vállalkozó: Feszültséget.

Tírtha Mahárádzs: Igen. Nagy feszültséget. Akkor engedj egy kicsit te és te is engedj egy kicsit. Mit éreztek most?
Önként vállalkozó: Békét.

Tírtha Mahárádzs: Nyugalmat, ugye? Tehát, ha nagyon kitartotok a véleményetek mellett, feszültséget fogtok érezni. Ha tudtok egy kicsit engedni – nyugalmat. Vagyis ez a szalag a száj szimbóluma, mit is mond? „Nagyon elszánt vagyok”. Ha készek vagytok engedni, ez egy mosoly. Ezért ez a családi boldogság előmozdítója. Ha mindenki ragaszkodik a saját véleményéhez a másik véleménye ellenére, akkor a szájunk becsukódik és elkeskenyedik. Ha egy kicsit is készek vagyunk feladni, akkor mindenki boldog lesz. Akkor hogyan is őrizzük meg a boldogságunkat? Hát, nem mondanám, hogy „adjuk fel”, csupán azt, hogy legyetek rugalmasak és nyugodtak. Köszönöm a bemutatót!

Minden a tudatállapotunktól függ. Amilyen a hangulatunk, amilyen a tudatunk belső érzése, az fogja meghatározni a világról alkotott elképzelésünket. Ismert erről egy ősi történet. Történt egyszer, hogy három tekintélyes személyiség találkozott: Lao Ce, Kung Ce (Conficius) és Buddha. Végeztek egy kísérletet. Volt náluk egy üveg ecet, melyet először Conficiusz kóstolt meg, aki köztudottan nagyon realista ember volt. Belemártotta egyik ujját az edénybe, megnyalta, majd azt mondta: „ez savanyú”. Ezután következett Lao Ce, aki egy nagyon békés és bölcs öreg mester volt. Ő is beletette ujját az ecetbe, megízlelte, és azt mondta: „Ez édes”. Végül Buddha került sorra, és biztosan tudjátok is, hogy ő egy kicsit pesszimista. Szintén megízlelte az ecetet, és utána így szólt: “Nem, ez sem nem édes, sem nem savanyú, ez keserű.”

Tehát válasszatok, milyen típusú véleményt szeretnétek – realistát, pesszimistát vagy optimistát. Ha realisták vagytok, csak az akciót és reakciót fogjátok érzékelni. Ha pesszimisták, akkor pedig kizárólag a reakciót. Ha azonban optimisták vagytok, megpillanthatjátok a harmadik elemet – a tökéletességet. Intelligens emberi lényként kötelességünk használni a józan eszünket, és megtalálni a legeslegjobb megoldást. És tudnunk kell a világnézetünket, a mi filozófiánkat a gyakorlati életben alkalmazni. Nos, ez az egyik legnagyobb titok.

Nemrégiben volt alkalmunk mély spirituális eszmecserét folytatni néhány barátunkkal, és beszélgettünk a titkok által övezett avatásról. Megegyeztünk abban, hogy mindössze három dolog létezik, melybe beavatást nyerhetünk. Az első a tudomány. A második a titok. És a harmadik a misztérium. Mindannyian igazságokat és megoldásokat keresünk. Tehát a tudás, a titkok és a misztérium fog minket segíteni abban, hogy közelebb jussunk ehhez a megoldáshoz.

A mai világ és a mindennapi élet nem egy misztikus folyamat. Úgy tűnik, hogy minden olyan gyakorlatias. Bele vagyunk feledkezve a napi teendőinkbe, és nehéz a mindennapi élet szépségeire rálelnünk. Meg kell, hogy valljam Nektek, sok mindent elszalasztunk! Mert ha elfelejtjük megnézni a gyönyörűséges Vitosát Szófia bármely részéről, akkor ez nagy vétek. Vagy ha nem örülünk annak, hogy a napsütés felmelegíti a bőrünket, az is nagy vétek. Éppen életünk legjelentéktelenebb, egyszerű dolgai válhatnak misztériummá, ha megvan a helyes látásmódunk hozzá.

A misztériumok megértéséhez azonban megfelelő módszert kell alkalmaznunk. A titkok és misztériumok feltárulásának első lépése önmagunk megismerése. A jóga ősi tudománya szerint nem a test az énünk. Igazán egyszerűen hangzik, ugye? De ha mélyebben belegondolunk, elég nehéz megértenünk. Mit jelent, nem a test az énünk? A test valahol elkezdődik, és valahol végződik. Az eleje a születés, végül pedig elmúlik. Egyszer végeztek számításokat a test összetételéről. Gyakorlatilag testünk 75%-a víz. És még néhány kilogramm szén, és kalcium, és a többi…Tehát ha az összes elemet összeadjuk, az kb 60- 70 kg anyag. Mennyi ez? 20 leva? Úgy érzitek magatokat, mint 70 kg víz? Vagy egy kicsit több? Tehát a testünk anyagból épül fel, de azért kicsit másképp érezzük magunkat, mint az anyagi csontok, a bőr és a többi összetevő. És bármikor, amikor azonosítani akarjuk magunkat, keblünkre csapunk, és ezt mondjuk: „én vagyok’. De akkor azt is meg kell tudnunk: „akkor ki is vagyok én?” Ha ez a test átmeneti, akkor mi is a mi igazi identitásunk? Ez a lélek! Lélek-identitásunk van, mely éppen az anyagi ellentéte. Az anyag mulandó, a lélek állandó. Testünk az anyagból származik, lelkünk a lélekből. Bármi is származik bármilyen forrásból, oda kell visszatérnie. Vagyis helyzetünk szerint örökkévaló lelkek vagyunk.

Ezért mondják azt, hogy nem a test az igazi énünk. Azonban testek is vagyunk, mivel a test a testet öltött gondolat. A mi vágyunk az, hogy ilyen testünk legyen. A léleknek van vágya, ezért a vágy formát ölt a testben. Néha elhibázzuk vágyainkat, de ez nem számít. A test olyan, mint egy jármű, amelynek célja a végső állomásunk elérése.