Sharanagati

Ebből a részben találhatunk néhány mély mondanivalóval rendelkező, nagyon fontos verset. Hadd említsem meg a tizenkettedik fejezet egészét, melyben Krsna elkezdi megválaszolni Ardzsuna kérdéseit: Mi a legjobb folyamat? Krsna így válaszol: A legjobb az, ha mindig Rám szegezed elmédet. Ám ha ezt nem tudod megtenni, létezik egy másik választás. Ha nem tudsz mindig Rám gondolni, akkor kövesd a szabályokat! Igazán reális, ugye? Ha még nem vagy ebben a helyzetben, akkor tégy valami ezzel kapcsolatosat, kövess néhány alapvető folyamatot. Ha ezeket az elveket sem tudod követni, akkor pedig legyél önzetlen! Ha nem tudsz önzetlenné válni, akkor meditálj. Ám ha meditálni sem tudsz, használd az agyadat! Általában a tudást nagyra értékeljük, becsesnek tartjuk. Ezen a listán azonban ez a legjelentéktelenebb elem. Az utolsó esély – ha már semmit sem vagy képes megtenni.

Ez is mutatja, hogy a bhakti fokozatos folyamat, amelyhez bármely síkon csatlakozhatsz. Ha képes vagy gondolkozni – gondolkozz! Hogy is van ez? Mi az igazság az élettel kapcsolatban? Mi a legfontosabb? – ha emelkedett vagy, viselkedj önzetlenül, légy jó ember, oszd meg amid van, add oda másoknak! Ha még tovább tudsz haladni, akkor munkálkodj csak Krsnának, szolgáld kizárólag az Ő céljainak megvalósulását! Ezután pedig kövesd az elveket, hiszen ezek fognak Téged közelebb vinni a lelki ideálodhoz. Végezetül pedig hódolj meg teljesen!

Éppen ez az, amit a Gítá 18.66. verse következtetésként megfogalmaz: „Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelőttem.”¹ Avagy ahogyan Sríla Szádhu Mahárádzs oly szépen megfogalmazta ma reggel: „az Én egyetlenemnek.” Még egyszer tehát, nagyon is képzettnek kell lennünk ahhoz, hogy ráleljünk a Gítá néhány rejtett kincsére. Abban azonban egyetérthetünk, hogy általában a fenti verset tartják a Gítá abszolút végkövetkeztetésének.

Szeretnélek még Benneteket a 15.15. versre is emlékeztetni. Ez a vers olyannyira fontos, hogy kívülről kellene tudnotok, ha álmotokból keltenek fel Benneteket, akkor is rögtön eszetekbe kell, hogy jusson: „szarvaszja csáham hrdi szannivistó – Én minden szívben ott lakozom…”². Az elején azt mondtuk, hogy ha mind a 700 verset tudjátok, megmenekültök, ugye? 700 verset? Rendben, ám most kali-juga van, nincs ehhez agyunk, kössünk egy kompromisszumot: kedveseim, ha csak erre az egyetlen mondatra emlékeztek: “Én minden szívben ott lakozom”³, már megmenekültök. “Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.”⁴ Ez ismét egy másik lényeges vers, amelyet szeretnék megemlíteni – a tizenötödik fejezet tizenötödik verse: „Én vagyok az, akit az összes Véda közül ismerni kell, hiszen Én vagyok a Védánta szerkesztője és a Védák ismerője.”⁵

Volna még egy alázatos kérésem Felétek: kérlek Benneteket, hogy találjátok meg a saját verseteket! Találjátok meg ebből a 700 versből azt, amely leginkább inspirál Titeket és megérinti a szíveteket, utána pedig ragaszkodjatok hozzá! Egyetértetek?

¹ Bhagavad-gítá, 18.66.

^2,3,4,5 Bhagavad-gítá, 15.15.

Melyik verseket válasszuk a Bhagavad-gítá második részéből? Számos, nagyon fontos verset választhattok a második hat fejezetének versei közül. Itt találjuk a Gítá négy főbb versét – a csatur-slókit, a tizedik fejezet 8-11. verseit.

Itt azonban néhány furfangos vers is található. A hetedik fejezetben Krsna Saját dicsőségét jellemzi. Azt mondja: „Én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az óm szótag a védikus mantrákban” – és azt is mondja: “az emberi képesség.” Ez nagyon fontos. Az a képesség, mellyel valamennyien bírunk, az az Isteni jelenlét. Ami minket emberré tesz – ez az Isteni ajándék, ez Krsna. Én vagyok az emberi minőség, én vagyok az emberben lévő képesség. Nagyszerű! Ezért hát tevékenységeinknek, elménknek és életünknek ezt az igazságot kellene kifejezni – vagyis azt, hogy: Igen, én világítom meg az Isteni igazságot a cselekedeteim által.

Ám Krsna szintén felsorolja, hogy „Én vagyok a víz íze.”¹ Itt nagyon fontos a szanszkrit megfelelő: raszó’ham apszu kauntéja. Először tehát azt mondja: „én vagyok a rasza, én vagyok az íz…. a víz íze.” Az elmúlt napokban említettük, hogy a Gítát Vászudév-Krsna mondja el, mint egy általános Felsőbb Úr, iránymutatást adva jóbarátjának és szolgájának, Ardzsunának – nagyon hivatalos stílusban. Aztán itt, ebben a versben Ő elfeledkezik Magáról és így szól: Én vagyok a rasza, én vagyok az íz. Elfelejtkezik az Ő isteni és felsőbbrendű helyzetéről, és így szól: Én vagyok az íz, én vagyok az a magasabb íz, ami után kutattok.² Ám, tudjátok amikor egy tanár valamiféle „hibát” követ el, vagy nyelvbotlást vét, akkor ő megpróbálja kijavítani azt, mégpedig azért, hogy kompenzálja. És ne feledjétek, hogy Ardzsuna nagyon nehéz pillanatában van, mivel ez egy háború előtti helyzet – ez nem éppen a legalkalmasabb idő a rasza megvitatására. Krsnának útmutatást kell adni Ardzsuna számára: „Teljesítsd a kötelességedet!”³ Mindazonáltal Krsna elfeledkezik hivatalos helyzetéről, és elárulja belső önazonosságát, vagyis: „én vagyok a rasza”. Azután pedig hirtelen ráébred: Óh, várj egy percet, ez nem megfelelő pillanat a raszáról való beszélgetésre! Látjátok, ha meg tudjuk találni ezeket a különleges pillanatokat, amikor Krsna csakúgy feltárja Önmagát, utána pedig ismét felveszi az Ő hivatalos szerepét – úgy hiszem, ez nagyon is fontos.

Szintén ebben a részben mondja: „Ha valaki szeretettel és áhítattal áldoz Nekem egy levelet, virágot, gyümölcsöt vagy egy kis vizet, Én elfogadom azt.”⁴ Ez már bizonyára inspirálóan hathat Rátok, és azt gondolhatjátok Magatokban: óh, micsoda gazdasági szemléletű vallás! Istent egy kevéske vízzel is elégedetté tudom tenni – na, ezt még megengedhetem magamnak, nem olyan sok. Egy kis víz, egy kis gyümölcs, és Ő máris elégedett – akkor én is elégedett leszek! Ez jó alku. Ám legyetek szívesek nézzétek meg a következő verset is, ahol Krsna így szól: „Óh, Kunti fia, ajánld fel Nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, elajándékozol, valamennyi vezekléseddel együtt- mindenedet, add oda Nekem! Látjátok, ez csapda! Legyetek óvatosak Krsnával! Először bátorít Benneteket – elégedett vagyok egy kis gyümölccsel, és vízzel –, utána pedig így szól: és adjatok ide minden mást is. Ide mindent!. Ő tehát ilyen, mit is tehetnénk?

Kérdés: Tírtha Maharádzs, úgy hallottam, Rádhiká is valahol el van rejtve a Gítában. Ez igaz?

Tírtha Maharádzs: Hát, megtalálhatjátok Rádhikát a Gítában, spirituális mesteretek szívében, ott találjátok Őt. Ő ott rejtőzik. A Gítában, vagy a Gítán kívül, ebben a szentírásban vagy a másikban – ez mind-mind másodlagos. A legfőbb, hogy a tiszta tanítvány szívében.

Egy értelemben azonban nagyon is igazad van – még ha Krsna tanítja is Ardzsunát a csata előtt, Ő Rádhikára gondol, Körülötte forognak gondolatai. Vagyis, időről-időre feltárja Magát, avagy elfelejtkezik Magáról.

¹ Bhagavad-gítá 7.8.

² utalás a Bhagavad-gítá 2. 59 versére

³ többször visszatérő felszólítás a Gítában, pldául: „Végezd a kötelességedet!” (2.48), „Végezd előírt kötelességed, mert a cselekvés jobb a tétlenségnél!” (3.8), „teljesítsd előírt kötelességedet az Ő (Visnu) örömére” (3.9), „Ezért, óh, Ardzsuna, gondolj mindig Rám, s ezzel egyidejűleg hajtsd végre harcosi kötelességed!” (8.7)

⁴ Bhagavad-gítá 9.26.

A Gítá első hat fejezete azt fejti ki, milyen a lélek természete, részletezi a teremtés időbeni szakaszait, fogódzót ad a reinkarnációval, az örökkévalósággal és a relatív létezéssel kapcsolatban, illetve elmagyarázza, hogy mi az akció-reakció, karma, és így tovább. Végül, a legvégén eljutunk a végkövetkeztetésig: meditáció – a Gítá első része a meditációról szóló fejezettel ér véget. Mondhatjuk, hogy az első hat fejezet végkövetkeztetése a meditáció – meditáljunk! Természetesen megadja nekünk a meditáció tökéletességének kulcsát, hiszen mindent áthat a bhakti és az odaadás. Azt mondja, hogy „Aki nagy hittel mindig Bennem lakozik, s Engem imád transzcendentális szerető szolgálatában, az a legmeghittebben egyesül Velem a jógában, s az összes jógí közül ő a legkiválóbb.”[1]Mindig Krsna adja valamennyi, Általa megvitatott témához a tökéletesség kulcsát. Ez tehát az első rész – az alapfogalmakból indul ki, mint például a lélek örökkévalósága, stb. – és a meditáción át jut el a lelki gyakorlatokig.

A második egység, vagyis a második hat fejezet a Gítá magva – a legfontosabb tudás a középső részben, a közbülső hat fejezetben összegződik. Ezekben találjuk meg, hogyan érjük el a Legfelsőbbet – a legbizalmasabb tudás, a Legfelsőbb dicsőítése. E második rész végkövetkeztetése a tizenkettedik fejezet, amely az odaadó szolgálat, a bhakti. Látjátok, az első rész végkövetkeztetése az volt: Meditálj! A második részé pedig: “Szeress Engem!”.

Végül a harmadik hat fejezet következik, amely ismét néhány analitikus információt tartalmaz – például a gunák működése, az emberi természet – isteni és materialista, vagy démoni. Ismét néhány alapfogalom. Azonban e harmadik rész végén elérkezünk a Gítá végkövetkeztetéséhez.

Próbáljunk meg kiválasztani néhány főbb verset a Gítá e három szakaszából! A tegnap felolvasottakon túl – a metszéspontok és a mag – találjunk rá néhány másik versre! Adni fogok néhány támpontot, és legyetek szívesek találjátok meg Ti is, hogy melyik a kedvenc versetek a Gítából!

Az én javaslatom az első részből – amely az alapvető tudás halmaza – két vers. Az egyik közülük a második fejezet hetedik verse. Ez a tanítvány verse. Ez előtt Krsna néhány nagyon általános megjegyzést tesz a kali-juga helyzetéről, Ardzsuna dilemmájáról. Vagyis korábban nagyon általános tanácsokat ad. Itt, ebben a 2. 7. versben Ardzsuna ezt mondja: „Most zavarban vagyok a kötelességeimet illetően, és a gyengeségem miatt elvesztettem a lélekjelenlétemet. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! A tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt előtted. Kérlek, oktass engem!” Ha tehát kétségeink vannak vagy valamely belső konfliktusunk akad, ez a legjobb hozzáállás – tekintélyt találni, és meghódolni előtte. „Nem tudom, mi a jó számomra, segíts nekem, oktass engem, hiszen Te látod a helyzetemet!” Úgy vélem, valamennyien képesek vagyunk tanácsot adni mások életére vonatkozóan. Az nagyon is nyilvánvaló, hogy nekik mit kellene tenniük. Annyira nehéz viszont arra rájönni, vajon nekünk mit kellene cselekednünk. Ezért hát szükségünk van Valakire, akivel ezt meg tudjuk beszélni. Ez a vers tehát olyasmi, mint egy fordulópont – Ardzsuna bevallja: „Segítségre van szükségem”. Ez egy tanítvány ideális verse. Ha tehát igazi tanítványok szeretnétek lenni, kérlek Benneteket, tanulmányozzátok és tanuljátok meg e verset, és zárjátok a szívetekbe!

Amikor csak úgy érzitek, hogy „További útmutatásra van szükségem”, erre a versre emlékezhettek. „Drága Krsnám, nem tudom, mi a jó számomra, kérlek, segíts, oktassengem!” Természetesen, ha úgy hisszük, tudjuk, mit kell tennünk, nagyon nehéz így imádkozni. Tehát ha meg szeretnénk valamit tudni, vagy útmutatást szeretnénk kapni, természetes alázatra van szükségünk – hogy bevalljuk az igényünket. Ez a természetes alázat azonban nem azonos a megalázottsággal, hiszen a megalázottság alsóbbrendűséget jelent. Ez az alázat pedig tiszteletünk kifejeződését jelenti egy nálunk magasabbrendű forrás irányába. E nélkül nem leszünk képesek tanulni.

Ez tehát az alapvető eszményünk – a meghódolás verse, a tanítvány verse. Egy másik vers pedig a Gítá első részéből – a guru verse, a negyedik fejezet 34. vers. „Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megérteni az igazságot. Tudakozódj alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lélek képes tudásban részesíteni téged, mert ő már látta az igazságot.” Az isteni igazságot megközelíteni tudakozódás, meghódolás és szolgálat által lehetséges. A nagy lelkek pedig, azok, akik már látták az igazságot – ők fognak Neked segíteni abban, hogy megvalósítsd mindazt, amit eddig megértettél. Ha van egy vers a tanítványoknak, bizonyára létezik egy a guruknak is, igaz? Létezhet egyik a másik nélkül? Létezik tanítvány guru nélkül? Nem igazán. A tanítvány büszkesége a mestere, és a mester büszkesége egy jó tanítvány. Legyetek szívesek dolgozzatok azon, hogy képesek legyetek spirituális mesteretek igazi ékköveivé válni, minél becsesebbekké!

1. Bhagavad-gítá 6. 47

(az előző hétfő folytatása)

A Bhagavad-gítá kincse a Tizedik fejezetben rejtőzik, hiszen összeadtuk a fejezetek számának valamennyi számjegyét – tizenkilenc; egy meg kilenc pedig tíz. A tizedik fejezet tartalmazza a Gítá négy tőversét. Valamennyi nagyszerű kinyilatkoztatott szentírás magva néhány versben sűríthető össze. A Srímad Bhágavatam 18 000 versből áll, mégis van négy közülük, a Srímad Bhágavatam csatur-slókija, amelyben minden benne rejlik. A Brahma-szanhitá 62 versből áll, és öt lényegi vers található a végén, összegzésként. A Gítá 700 verse szintén négy versben összegződik – ez a Gítá csatur-slókija. Láthatjátok ezeknek a verseknek a számjegyeit: 8-11– ez ismét 19, igaz? Valamiért tehát figyelmet kell szentelnünk a 8. és a 11. fejezetnek is.

Ha egy kicsit is visszatekintünk erre a szerkezetre: a kilencedik fejezet a Legbizalmasabb tudás, és a tizedik fejezet Az abszolút fensége című. A kilencedik és a tizedik fejezet – mint a Gítá tengelye – beszélik el a Legfelsőbb Úr dicsőítésének legbizalmasabb, legrejtettebb tudományát. A csatur-slókiban láttuk a nyolcas és a tizenegyes számjegyet; nézzük meg hát, mi is ezeknek a címe. A Legfelsőbb elérése – ez a nyolcadik fejezet, Az univerzális forma pedig a tizenegyedik fejezet címe. Láthatjátok hát, hogy valamennyi különböző szám egymáshoz kapcsolódik, mondanivalójuk van egymás számára.

Most pedig, zárásképpen csupán egyetlen dolog maradt hátra – hallgassuk meg a Gitá négy fő versét, a tizedik fejezetből.

„Én vagyok az eredete a lelki és az anyagi világnak, minden Belőlem árad. A bölcsek, akik tudva tudják ezt, megkezdik odaadó szolgálatukat és tiszta szívből imádnak Engem.”^[1]

Ez a Gítá legeslegfontosabb üzenetének, esszenciájának a kezdőpontja: „Én vagyok a mindenség eredete.”

„Tiszta híveim gondolatai Bennem lakoznak, életüket Nekem ajánlották fel. Nagy örömöt, elégedettséget élveznek ők, amikor felvilágosítják egymást, és Rólam társalognak. ”^[2]

Látjátok? Először az Isten, utána az Ő hívei: Én vagyok a forrás, Híveim pedig ekképp viselkednek.

„Akik szüntelen odaadással élnek, és szeretettel imádnak Engem, azoknak megadom azt az értelmet, amellyel eljuthatnak Hozzám.”^[3]

Dadámi buddhi-jógam tam  jéna mám upajánti té – “Megadom Nekik az isteni értelmet, amellyel eljutnak hozzám.”

„Együttérzésből szívükben lakozom, s a tudás fénylő lámpásával szétoszlatom a tudatlanságból származó sötétséget.”[4]

„Könyörületes vagyok velük, és felvilágosítom őket.” Ez csupán négy vers, ám Isten nagyon általános koncepciójából – Én vagyok a mindenség forrása – ez egy nagyon általános, nagyon személytelen koncepció – odáig jutunk: Könyörületes vagyok. Látjátok, alig néhány vers, ám Ő felfedi Önmagát: Könyörületes vagyok, ezért megadok mindent, ami Számotokra kell a tökéletességhez.

Ez tehát a Gítá magva – a könyörületes Isten, és az Ő hívei, akik életüket Neki szentelik, hűségesek Hozzá és Róla társalognak, dicsőítik Őt. Látjátok, a Legfelsőbb Úr és az Ő tanítványai mindig együtt vannak – még a Gítá esszenciájában is, sohasem különülnek el.

Itt az ideje hogy kifejezzük hálánkat Vjászadév felé, aki e bonyolult számjegyrendszer és az ezekhez kapcsolódó arányok által rejtette el névjegyét. Hiszen akár a Gítá első, az utolsó, vagy a középső részét, avagy az aranymetszést vagy a rejtett részeket tanulmányozzuk, minden esetben valami kincsre bukkanunk.

Hálával tartozom Nektek is, mégpedig azért, mert megadtátok nekem a lehetőséget az emlékezésre. Kérlek, nézzétek el nekem a templomszobában tartott matematika órát! Azért remélem, hogy végül megérkeztünk szenvedélyes Urunk lótuszvirág-lábaihoz! Dzsáj Srí Krsna!

[1] Bhagavad-gítá 10.8.

[2] Bhagavad-gítá 10.9.

[3] Bhagavad-gítá 10.10.

[4] Bhagavad-gítá 10.11.

Az aranymetszés ismét arányt jelöl, egy isteni arányt. Ezt a természetben számtalan helyen megtaláljuk: a növényeken lévő falevelek ehhez alkalmazkodtak, az emberi test szintén, a testrészek – mindezek az arányok ezt az aranymetszést követik. Lássuk hát, mi lelhető fel a Gítá aranymetszés-pontjában. Először nézhetjük a kisebbik részt, és azután a nagyobbikat, avagy fordítva – először a nagyobbik részt és azt követően a kisebbiket. Ilyen módon két aranymetszés-pontja is létezik a Gítának.

Vegyük akkor az elsőt! Ha kiszámítjuk versek sorszámát, akkor a 267. és a 268. lesz az első aranymetszéspár. Kérlek Benneteket, keressétek ki ezeket a versszakokat – ez a hatodik fejezet, 35. és 36. Emlékeztek? A hatodik fejezet témája a meditáció, igaz?

„A Magasztos Úr szólt: Óh, Kunti erős karú fia, a nyugtalan elmét legyűrni nagyon nehéz, ez kétségtelen, de az állandó gyakorlás és elkülönülés célhoz vezet.“[1]

Látjátok? Ennél a fontos pontnál az elmét említi. Az emberi élőlényt az elme irányítja. Ezért az isteni arány az elmére irányítja figyelmünket – hogyan szabályozzuk azt, hogyan is legyünk az elme barátai. Kérlek Benneteket, olvassuk el a következő verset is, hiszen ezek mindig párban állnak:

„Az önmegvalósítás nehéz feladat annak, kinek elméje zabolátlan. De a szabályozott elméjű, a helyes eszközzel törekvő számára biztosított a siker. Ez az én véleményem.” [2]

Tehát az elme nemcsak ellenség lehet, hanem megoldást is jelenthet: Próbáljátok meg szabályozottan, állhatatosan végezni gyakorlataitokat, találjátok meg az ennek hatásaiból származó szabadságot vagy függetlenséget, s akkor sikeresek lesztek. Ez nagyon jó üzenet, nagyon ígéretes. Az első aranymetszésben tehát benne rejlik a sikerhez, vagy az elméhez vezető út.

Lássuk tehát, mi maradt még rejtve a másik aranymetszés-pontnál – ez pedig a tizenegyedik fejezet, 19. és 20. vers, amely így szól:

„ Te vagy a kezdet, a közép s a vég nélküli forrás. Számtalan karod van, a Hold és a Nap nagy, végtelen számú szemeid közé tartozik. Látom, a szádból izzó láng lövell, s ragyogásod által melegíted ezt az egész univerzumot. Habár egy vagy, kiterjedtél az égben, a bolygókban, s a köztük levő űrben egyaránt. Óh, Nagy Lélek, félelmetes formádat szemlélve látom, hogy mind a három bolygórendszer lakosai megzavarodtak.” [3]

Látjátok, itt Ardzsuna beszél. Ezelőtt Krsna szólt, most pedig Ardzsuna, és dicsőíti a Legfelsőbb Urat. „Te vagy a kincs, Te vagy a közép és a vég nélküli forrás.” Hát nem gyönyörű? A másik aranymetszési pont tehát az, amikor az emberi teremtmények – vagyis mi – dicsőítjük az Urat. Ez szintén jelentős pont a Gítában.

Ám a Bhagavad-gítá legféltettebb kincsei máshol rejtőznek.

(Folytatása következik.)
[1] Bhagavad-gítá 6. 35

[2] Bhagavad-gítá 6. 36

[3] Bhagavad-gítá 11. 19-20.

A Gítá 9. fejezete adta az idő térkódját – ez volt a tér aspektus – emlékeztek? Ha pedig összeadjuk a fejezetek sorszámát, megkapjuk a tízet – ez a Gítá központi része, a kilencedik és a tizedik fejezet. Ez olyasmi, mint a Gítá legvédettebb része, mondhatni a Gítá magja. Ha pedig összeszámoljuk a versszakokat, a Gítá felezőpontja a kilencedik fejezetben található – a 350. és a 351. vers. Mivel a Gítá verseinek száma páros, ezért a felezőpont e két vers együtt – a 350. és a 351. vers – ezek a mag-versek, a Gítá szíve.

Mi a bennük rejlő üzenet? Bizonyára olyasmi, ami a bhakti szempontjából nagy jelentőséggel bír. Krsna e középső részben kíván elmondani valamit, és nekünk erre különösen figyelmesnek kell lennünk. Valami nagyon fontosat rejtett el számunkra itt, a középső részben.

Hova is rejtse azt a fontos üzenetet? Pontosan középre: a 700-at kettővel osztva – a 350 és a 351. vers a Gítában – 9. fejezet, 13. és 14. vers.

„Oh, Prthá fia, a nagy lelkek, akik nincsenek illúzióban” – kik vannak tehát Isten figyelmének középpontjában? A nagy lelkek, igaz? Ő az Ő figyelmét, egyúttal a miénket is a nagy lelkekre irányítja. Ők szerepelnek tehát a középső részben – a vaisnavák! Menjünk csak tovább! „…az isteni természet védelme alatt állnak. Teljesen lefoglalják magukat az odaadó szolgálatban, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, eredetinek és kimeríthetetlennek ismernek Engem.”[1]

Látjátok? Nagyon fontos! Krsna 700 verses elbeszéléséből is a középső rész a vaisnavákról szól. Akkor hát ki is álljon a mi figyelmünk középpontjában? Ha Isten figyelmét a nagy lelkekre irányítja, akkor nekünk is rájuk kell figyelnünk, igaz? Nézzük meg a második verset is! „Ezek a nagy lelkek állandóan az Én dicsőségem zengik, nagy elszántsággal igyekeznek, s leborulva Előttem szüntelen odaadással imádnak Engem.”[2]

Odaadás, bhakti. Szatatam kírtajantó mám – „Állandóan az én dicsőségemet zengik.”. Ilyen a nagy lelkek természete. Még a Gítá felezőpontja is a vaisnavákat említi, a tiszta lelkekről szól. Ők állnak tehát Krsna figyelmének középpontjában, és a következő vers az ő természetüket írja le – mindig a Legfelsőbbet dicsőítik, „mindig engem dicsőítenek”. Tehát még az az egészen nyilvánvaló hely is, ahova titkainkat elrejtjük, az is valami nagyon is lényegit tár fel.

Természetesen Krsna máshol is rejteget számunkra valamit. Gondolkodjunk el az aranymetszésen!

[1] Bhagavad-gítá 9.13.

[2] Bhagavad-gítá, 9. 14

Fordítsuk hát jobban figyelmünket a Gítára! Beszéljünk egy kicsit a titkokról. Ha van egy titkotok, mit kezdetek vele? A titkokat általában feltárni szokták, ám inkább meg kellene őket őrizni, meg kellene tartani. Mivel ilyen a titok természete – erejét csak addig érezzük, amíg fel nem tárul. Mindazonáltal, ha van egy titkunk, valamennyien késztetést érzünk arra, hogy megosszuk valakivel. Ez tehát a titokhoz való újabb viszonyulás – megtalálni a megfelelő embert, akivel megoszthatjuk, és aki hasonló módon őrzi meg és szolgálja a titkot, mint ahogy mi is szolgáltuk és őriztük, és aki majd szintén csak olyasvalakivel fogja megosztani, aki arra érdemes – egyetértetek?

Most képzeljétek magatok elé az otthonotokat! Ha van számotokra valami nagyon becses, amit el szeretnétek rejteni a tolvajok elől, hová fogjátok rejteni? A padló alá, széfbe teszitek, vagy a zoknijaitok közé…De gondolkodjatok csak a tolvaj fejével! Oda kell rejteni, ahova senki sem gondolná. Szerintem mindannyian úgy gondoljuk, hogy ez a megfelelő hely a pénz elrejtésére… Ám volna egy javaslatom – tegyük inkább valami teljesen nyilvánvaló helyre! Senki sem hinné, hogy egy ember annyira ostoba tud lenni, hogy a legfontosabb dolgait valami nagyon kézenfekvő helyen tartja – hiszen el akarja rejteni. Tehát jó választásnak tűnik valamit egy nagyon is magától értetődő helyre elrejteni. Vagyis ha a széfben vagy a zoknik között keresitek, nem fogjátok az asztalon keresni.

Van titkotok? Van valami értékes kincsetek? Szerintem mindannyian rendelkezünk ilyesmivel. Ha Vjásza helyében lennétek, és volna egy nagyon fontos üzenet, amit el szeretnétek mondani – egy olyan titok, amelyet meg szeretnétek tartani, ugyanakkor meg kívánnátok őrizni az arra érdemeseknek; és ha 700 strófában kellene megírnotok egy isteni költeményt – vajon hová rejtenétek a fontos titkos üzenetet? Az elejére vagy a végére – ez nagyon nyilvánvaló. A középső rész szintén magától értetődő – könnyen jut eszünkbe. Ám egy rejtett üzenet mégiscsak más. Számoljunk egy kicsit többet? Akkor ugranunk kell egy picit.

Vizsgáljuk meg a Gítá rejtett szerkezetét. Meg kell figyelnünk a versszakok számát, a fejezetek címét illetve sorrendjét. Tehát az Első Fejezet az Expozíció. Ha pedig meg szeretnénk találni a Gítá fontos üzenetét, szerintem nagyon is helyénvaló az elejét tanulmányozni, hiszen ott találkozunk magával a problémafelvetéssel, Ardzsuna dilemmájával. Kérlek Benneteket, ebből a nézőpontból is tanulmányozzátok! A második fejezet ezután az Analízis és jóga, szánkhja és jóga, a tradicionális India különböző filozófiai iskolái. Ezután elérkezünk a Cselekvés művészete c. fejezethez. Emlékeztek rá, hogy mi is volt a Gítá tér-kódja? Kettő volt a kulcsszám, és 0,9 volt Vjásza névjegye. A fejezetek számát elosztottunk a tér kulcsszámával, ez volt a kettő, és így kaptuk meg a kilencet. Emlékeztek még rá? Tehát nézzük meg gyorsan a kilencedik fejezetet – ez körülbelül a Gítá felénél található.

Talán ez nem annyira nyilvánvaló – remélem, megbocsátotok érte – de ezek a sorszámok – első, második, harmadik, stb. – és a végén szerepelt a kilenc. Ez olyan, mint a Gítá tengelye. És a körülötte lévő fejezetek között párhuzamokra lelhetünk. A Kilencedik fejezet ikertestvére nyilvánvalóan a Tizedik. A Nyolcadik fejezeté pedig a Tizenegyedik, stb. Ehhez hasonlóan építhetjük fel a Gítá második felének szerkezetét. Láthatjátok, hogy az Első fejezet párhuzamban áll a Tizennyolcadikkal; a Második a Tizenhetedikkel, és így tovább. Ezek után ha összeadjuk az iker-fejezetek sorszámát – egy meg tizennyolc – az tizenkilenc. Ha összeadjuk a Második fejezetet és a Tizenhetediket, akkor az ismét tizenkilenc. A harmadik és a Tizenhatodik szintén tizenkilencet ad ki. Ha pedig összeadjátok a Kilencediket és a Tizediket – az szintén tizenkilenc. Tehát a tizenkilencesnek is van valami mondanivalója számunkra. Összeadtuk a számokat; és tudjátok ti is, hogy a numerológiában mindig összeadunk – tehát a tizenkilencből lesz az egy és kilenc összege – ez pedig tíz. Itt most álljunk meg!

(az előző hétfő folytatása)

Eddig tehát a Rg-véda tér-aspektusát tekintettük végig – a fejezetek számát elosztottuk a tér-számával, amely kettő volt, így kaptuk a 108-at. Ha létezik a tér-dimenzió, akkor létezik az idő-dimenzió is. Ha megnézzük a himnuszok számát, 1017 himnusz – ami az időtényező megfelelője – és ezt elosztjuk az idő számával (három); akkor 339-et kapunk. Nagyon szokatlan szám, mit kezdjünk vele?

Ha ezt a tényezőt jobban meg szeretnék érteni, a kozmikus év szimbolikus számával kell számolnunk. Általában ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy az év 365 napból áll, igaz? Néha vannak ezen felüli extra napok, de alapvetően ez a szám a mérvadó. Ám ha megnézitek a kozmikus idő számolását a Srímad Bhágavatam szerint, azt találjátok, hogy az éveket 360-nal számolják, nem pedig 365-tel. A 360  egy teljes kör – ezért ez az év szimbolikus száma.

Ne haragudjatok, amiért ezzel kínozlak benneteket, de nemsokára eljutunk a végkövetkeztetésig. Ha tehát ezt a két számot – a 339-et amely a Rg-véda időkódja-  elosztjuk az év szimbolikus számával – 360-nal – akkor 0,9-et kapunk¹. Kérlek Benneteket, emlékezzetek a számra, ha még nincs elegetek a számokból.

Miért számolunk ilyen sokat? Azt szeretnénk bizonyítani, hogy a Rg-véda – mint sruti azaz kinyilatkoztatás; illetve a Bhagavad Gita – mint szmrti, azaz a szent hagyomány egyik darabja – ugyanabból a forrásból, ugyanattól a szerzőtől eredeztethetőek. Itt tehát rálelhetünk Vjásza rejtett névjegyére. Ő a Védák szerzője, és van annyira értelmes, hogy otthagyja a névjegyét, ha kívánja.

Eddig mindent a Rg-védával számoltunk ki, fordítsuk hát figyelmünket most Bhagavad-gítá felé. Ha a Gítá számaival is hasonló módon számolunk, nagyon érdekes eredményre jutunk. A Gítának tizennyolc fejezete van, igaz? Tehát, ha a fejezetek számát szintén a tér aspektusának tekintjük, és ezt a számot kettővel elosztjuk – amely a tér kódszáma volt – akkor 9-et kapunk. A 9 igazán érdekes szám a Gítá vonatkozásában. A Gítá 700 strófából áll, így ha hasonló módon folytatjuk, mennyi is volt az idő kódszáma? Igen, valóban, három, tehát elosztva egy tört számot kapunk, 233,333…-mat. Ez nem igazán segít bennünket, ezért különleges számításra van szükség.

Kik is a Gíta szereplői? Krsna, Ardzsuna, Szanydzsaja és Dhrtarástra – négy szereplője van a Gítának. Nézzük meg, hányszor szólalnak meg a Gítában. Dhrtarástra felettébb szerény, csupán egyetlen verssort mond – az elsőt: dharma-ksétré kuru-ksétré… Szanydzsaja a második számú, negyven strófát mond el. Ardzsuna a soron következő, és a legtöbbet Krsnát hallhatjuk. Ha ezeket mindet összeadjuk, az 700. Ám mondhatjuk, hogy aktuális eszmecsere Isten és az Ő szolgája – Krsna és Ardzsuna között – csupán 659 versszak. Ezért hát ezt a számot kell használnunk számításainkban, ha rá szeretnénk lelni a Gítá időkódjára. Emlékeztek? A Rg-védában az év napjainak szimbolikus száma és ez az arány állt rendelkezésünkre; itt pedig szintén az Isten és Ardzsuna által elmondott versszakok tényleges száma adott – a tényleges eszmecsere – és a versszakok teljes száma: 700. Osszuk el ezt a kettőt², és így megkapjuk a 0,9 valamit. Bizonyos vagyok benne, hogy megjegyeztétek az előző kép számát. Vjásza titkos névjegye, úgyszólván. A Rg-véda időkódja, és a Bhagavad-gítá időkódja nagyon is közel állnak egymáshoz.

Valójában ennek a megértésnek és kapcsolatnak a szülőatyja egy indiai professzor, Subhask Kak, aki India ókori történelmének újfajta nézőpontjából történő értelmezésén dolgozik. Az ő megértésén alapuló fenti számítás rámutat a Rg-véda és a Bhagavad-gítá összeállítójának egyezőségére. Mivel az indológia fő témái: ki a szerző, mikor keletkeztek és nyilvánultak meg a különböző szentírások, stb.. Ez a professzor azt állítja, ez olyan, mint Vjásza rejtett, titkos névjegye.

(az előző hétfő folytatása)

Nézzük csak, számoljunk egy picit – tudom, hogy ez egy száraz dolog, mégis számoljunk! Először is lássuk csak a Rg-véda kódját – ahogy a múltkori leckén megvitattuk, számos különböző részből, himnuszból és fejezetből áll – egészen pontosan 216 fejezetből áll. Amennyiben a fejezeteket a Rg-véda tér-komponensének tekintjük, akkor ehhez a számhoz még hozzá kell vennünk az idő kulcsszámát is, amely kettő volt. Kettővel osztva a fejezetek számát pedig megkapjuk a 108-at.

Ez egy érdekes szám! 108 – tudtok nekem olyan példát mondani, amelyben szerepel a 108? A dzsapa-málá, igen! A főbb gópík száma – helyes. Szintén 108 az Upanisadok száma, emlékeztek? A Szannjászíknak is 108 hagyományos neve ismeretes. Tehát számos alkalommal találkozunk a 108-as számmal.

Számoljunk még egy kicsit? Kérlek Benneteket, segítsetek ebben! Hány lélegzetet veszünk percenként? Tizennyolcat!? Lépcsőmászás után bizonyosan, most azonban számoljunk tizenöttel! Most, hogy békések vagyunk, elcsendesedtünk – tizenöt. Mennyit jelent ez óránként? Átlagos emberi élőlények számára ez 900-at tesz ki. Rendben, tehát óránként 900-szor veszünk lélegzetet. Mennyi ez naponta? 21 600 – igen, köszönöm! Volna még egy másik kérdésem is – vajon mennyi fohászt kellene elmondanunk? Úgy vélem, minden egyes lélegzetvételünkkel a Legfelsőbbet illene dicsőítenünk, vagyis legalább 20 000 fohászt kellene naponta elzengenünk. Ám ahogy tudjátok, a nap is két részből áll – nappalból és éjszakából – van tehát kifogásotok arra, hogy éjszaka ne zengjétek a fohászokat. Tehát ha csupán a napközbeni fohászokat számoljuk, akkor megfelezzük az említett számot – mennyi is ez? 10 800, igen – most pedig Kali-juga van, tehát lélegzetünk számát eloszthatjuk százzal. Mennyi is az? 108. Ez szintén azt mutatja, hogy valamilyen módon össze vagyunk kapcsolódva ezzel a különleges számmal, hiszen még a lélegzetünk, a testi funkcióink is e ritmushoz igazodnak. Éppen ezért mondhatjuk, hogy a 108 egy kozmikus szám, valamilyen módon e kozmikus szerkezet különböző elemei közötti rejtett kapcsolatot jellemzi. Nagyon hasznos tehát minimum 108 mantrát vagy fohászt elzengeni naponta, mert így kapcsolódhattok be az univerzum fenséges, rejtett ritmusába. Valamilyen módon tehát a Szent Nevek málánkon való zengése összekapcsol minket ezzel a rejtett valósággal.

Amennyiben azt mondjuk, hogy a 108 egy kozmikus szám, akkor számoljunk egy picit tovább. Mit gondoltok, mennyi a Hold átmérője, illetve a Hold Földtől való távolsága közötti arány? Találjátok ki! Segíthetek? Ez az arány a 108. Meglepő, ugye? Volna egy másik kérdésem is: mit gondoltok, mennyi a Nap átmérője illetve a Nap Földtől való távolsága közötti arány? Mit tippeltek? Igen, szintén 108. Még egyetlen lépéssel kell továbbmennünk, mivel a Föld és a Hold átmérője közötti arány szintén 108. Ezek tradicionális számok, ám ha utánanéztek a legfrissebb asztrológiai számításoknak, kisebb eltéréseket fogtok találni a számokban – például 108 és egy pici, vagy 109 és egy pici. A 108 misztikus szám az indiai Szentírásokban, és van néhány folyamatban lévő kutatás ezzel kapcsolatosan Indiában – ez információim forrása. Amikor pedig utánanéztem a tényleges számoknak, azok nagyon közel állnak ehhez az arányhoz. Ha figyelembe vesszük az ókor múltját, amikor még nem volt ilyen típusú lézertechnika, miegymás, úgy vélem, még a mérés is elég közel esik az aktuális távolsághoz, az arányról nem is beszélve! Hiszen hiába ismerjük a számokat, ha nem tudjuk az arányokat, akkor nem értjük meg a kapcsolatot a realitás különböző szintjei között. Kérlek Benneteket, dzsapázás közben emlékezzetek arra, amely összeköt Benneteket ezzel a megnyilvánult valósággal. A lélegzetetek szintén e lüktetés része.

Van néhány kozmológiai elmélet, amely az univerzumot hal formájúnak írja le. Eléggé különös, főként, ha a Srímad Bhágavatam 5. énekét megnézzük, ahol a Sisumára bolygórendszerek leírását találjátok – ezt szintén egy nagy halhoz hasonlítják. Az összes többi bolygót pedig ennek a hatalmas kozmológiai halnak a különböző részein helyezték el. Mindazonáltal, a Puránák leírása, mondhatni teljesen eltér a jelenleg érvényes tudományos paradigmáktól. Ám ha a Puránák világnézetét az igazság egy költői leírásaként fogjuk fel, akkor mindig elérjük a célunkat.

Érdekes módon a védikus indiai hagyomány szerint a Hold magasabban lévő planéta, mint a Nap. Másrészt a Hold olyan, mint a kapu, a Nap pedig mint egy kijárat az anyagi világból. Kapu, mivel odamehetsz és vissza is térhetsz – vagyis a Hold egy olyan hely, ahonnan visszatérhetsz. A Nap pedig a végső kijárat, amelyen keresztül elmenekülhetsz az anyagi világból, hiszen a Nap a megvilágosodás ösvényének szimbóluma. Ahogyan a Rg-védákban fohászkodtunk, hogy „Óm tad-visnó – Hadd világítsa meg az isteni Nap a meditációmat!”, ehhez hasonlóan lelki erőfeszítéseink célja is ez az isteni megvilágosodás kell, hogy legyen.

Ugyan kissé száraznak és elméletinek érzem, mégis úgy vélem, szükséges ily módon átlátni és elemezni Szentírásainkat azért, hogy ráleljünk a jelentésükben és szerkezetükben rejlő gyönyörűségekre. A valóságnak számos rétege létezik, és tudatállapotunkon múlik, hogy melyik az a valóság, amelyet képesek vagyunk érinteni.

A bhakták köreiben szűnni nem akaró vita és véleménykülönbség tárgya az, hogy ki is mondja el a Gítát. Azt kellene válaszolnunk: Isteni Szózat, Krisna, mint Legfelsőbb Úr kinyilatkoztatása. Ez igaz is, ám vajon Krisna mely megjelenési formája mondja el? Néhányan úgy vélik, Vászudév-Krsna beszél – vagyis Krsna, a  legfelsőbb intelligencia. Mások szerint a Gítát Nandanandana Krsna mondja el. Ha gondosan tanulmányozzátok a szöveget, az általános benyomásotok az lesz, hogy Vászudév-Krsna az: Ő beszél isteni pozíciójából. Van azonban néhány utalás, és létezik néhány rejtett versszak, ahol feltárulkozik, megfeledkezik helyzetéről, elfelejti az isteni tanító mivoltát és feltárja saját valós identitását.

Az efféle titkokat is fel kell majd fedjük, most azonban térjünk vissza elemzésünkhöz.

Azonosságot keresünk a kinyilatkoztatás és a szent hagyomány között, vagyis egységet és harmóniát a sruti és a szmrti között. Az egyik ág a sruti, amelyből a Rg védát emeltük ki, a szmrti ágból pedig a Bhagavad-gítával foglalkoztunk. Mondhatjuk azt, hogy a kinyilatkoztatott szentírások valamiképp a Legfelsőbbet és a relatív valóságot írják le – vagyis a minket körülvevő univerzumot, melynek egyik jellemzője az idő és a tér. A védikus kozmológia szerint egyik sem létezik a másik nélkül. Az idő akkor kezdődik, amikor a tér elkezd megnyilvánulni. A kozmikus időciklus a kozmikus megnyilvánulás idején fog befejeződni. Tudjuk, hogy ennek a rendszernek egyik megjelenési formája a térszerkezet. Természetesen sok elképzelésünk van arról, hogyan keletkezik a kozmológiai rend. Megértésünk szerint a bolygók három kategóriába sorolhatóak, az alsó rendszerek, a középső planéták¹, és a felső, magasabb, mennybéli bolygók. Alapvetően azonban el tudjuk fogadni, hogy két fő kategória létezik: az egyik a spirituális égbolt, a másik az anyagi energia. Látható a magasabb energia, a lelki égbolt; és az alacsonyabb, alsóbbrendű energia, mely anyagi univerzumként nyilvánul meg. Ha a terek kulcsszámát akarjuk megtalálni, azokból kettő létezik: felső és alsó. Kérlek benneteket, hogy emlékezzetek erre a fontos számra – kettő, ez a terekre vonatkozik.

A kozmikus rendszer másik eleme az idő. Hány megnyilvánulási formáját vagy szakaszát tudjuk fellelni az időnek? A kozmikus ciklus négy különböző juga², amelyek tavasz, nyár, ősz és tél formájában ismétlődnek újra meg újra. Ám alapvetően három szakaszban észleljük az időt, múlt jelen és jövő formájában. Ezek közül a szakaszok közül valójában csak egyetlen izgalmas számunkra – ez pedig a jelen pillanat. Hiszen a múlt már elmúlt, ezért nem igazán létezik, csupán egy visszatükröződés, néhány emlék maradt belőle. A jövő pedig nagyon bizonytalan, egyáltalán nem bizonyos, álomszerű, de mi is képesek vagyunk hozzátenni a jövőhöz. Tehát mondhatjuk, hogy a jövő egy látens valóság, lehetőségekkel teli, és valami majd megnyilvánul belőle; amíg a múlt egy szub-látens valóság, ideje már lejárt. Ám itt van nekünk a jelen pillanat, – a lelki azonosságunkkal kapcsolatban ebben a pillanatban, most azonnal kell tennünk valamit! Mindazonáltal ez a három megjelenési forma létezik, tehát ha meg akarjuk találni az időtényező kulcsszámát, az a hármas szám. Kérlek benneteket, hogy emlékezzetek ezekre: kettő a terek száma, és három az időé.

¹ lóka

² szatja, trétá, dvápara és kali