Sharanagati

(az előző hétfő folytatása)

Tehát élőlény, világ, és Isten – ez volt a Gítá három témájának lételméleti háromszöge. Most azonban elemezzük a negyedik témát – ez pedig az idő. Képesek vagyunk megragadni az időt? Ez nagyon is nehéz, hiába vásárolunk svájci órákat, az időt nem lehet megragadni.

Mi is valójában az idő? Az idő egy isteni energia, de másként működik, más módokon és különböző szakaszai vannak. Elemezzük most az időtényezőt a saját megjelenési formájában, ahogy a dolgok léteznek az időben, és amilyen a dolgok viszonya az időhöz vagy az időintervallumokhoz. Az egyik ilyen létezési mód az örökkévalóság – ezt szankszkrtul nityam-nak nevezik – tulajdonsága pedig a végtelenség, nincs eleje és vége sem. Mivel örökkévaló, nem korlátozott. Ha vannak örökkévaló dolgok, milyen egyéb viszonyulás létezhet még az időhöz? Ha valami nem korlátozott, akkor bizonyára léteznek egyéb, korlátozott dolgok is. Ha léteznek örökkévaló dolgok, akkor bizonyára léteznek nem-örökkévalók is, melyeket anitya-nak neveznek. Az a jellemzőjük, hogy egy kiindulási pontban kezdődnek, és egy végpontban végződnek, vagyis korlátozottak. Mi lehet még itt? Lássuk csak! Olyasmi, aminek van kezdete, ám vég nélküli – ezt hívjuk ananta-nak, amely vég nélkülit jelent. Kezdődik valahol, azonban nincsen vége. Még valami? Bizonyára. És mi az? A negyedik viszonyulás a kezdet nélküliség, az anádi. Nem tudjuk, hogy mi is történt azelőtt a bizonyos dolog előtt. Nincs eleje, azonban van vége. Ha elemezzük az életben észlelt dolgokat – tárgyakat, érzéseket, egyebeket – akkor e négy típusba sorolhatjuk be őket.

Most próbáljunk meg példákat keresni mind a négy kategóriára. Tudtok nekem példát mondani valamire, ami örökkévaló? Igen, a lélek, nagyon jó – nincs eleje, nincs vége. Nagyszerű! Másik példát ugyanerre? A Felsőlélek? Úgy vélem, ezek a legfontosabb örökkévaló dolgok. Tudtok nekem példát mondani a nem-örökkévalóra?.

Válasz: Az élet.

Tírtha Mahárádzs: Az élet… mint a testi élet, a testi létezés. Mivel van eleje, és van vége is?

Válasz: Az anyagi teremtés.

Tírtha Mahárádzs: Igaz is meg nem is. Hiszen bár megnyilvánul – amit mi vélhetünk kezdetnek is – és visszatér a megnyilvánulatlan fázisba, mégis szakaszonként változik. Azonban úgy gondolom, mindannyian tudjuk, hogy ha valami kezdődik valahol, annak végződnie is kell valahol. Nagyon könnyű megérteni az emberi test elejét és végét – mint a kialakulás és a feloszlás. Ez nyilvánvaló. Ám sokkal nehezebb átlátni a kozmikus struktúrák, a hatalmas anyagi energia fázisait. A Gítá kinyilatkoztatása szerint minden szakaszonként változik – néha nem nyilvánul meg, majd megnyilvánul, végül visszajut a megnyilvánulatlan szakaszba. Így össze tudjuk hasonlítani ezeket a szakaszokat az emberi test megszületésével és halálával. Ám az anyagi energia – mint energia – megmarad, függetlenül attól, hogy az éppen megnyilvánulatlan avagy a megnyilvánult szakaszban tart-e. Tehát az energia elveit tekintve végtelen, de szintén megtalálhatóak benne az élet és a halál ezen szakaszai. Ez után tudnátok-e nekem példát mondani az anantára, a vég nélküliségre?

Válasz: Talán a guruval való kapcsolat?

Tírtha Mahárádzs: Hát…. „Örökös szolgátok vagyok”. Egyetértek… de tekintsük a tökéletességet. Egy lelki ember, a tanítvány a tökéletesedést éri el. Helyes, mivel van kezdete, ám nincs vége. Ehhez hasonlóan, ha egy lelki tanítómester mellett kötelezzük el magunkat, annak létezik egy kezdete, amikor igent mondunk a mesternek – ez a kezdet. Ám ennek nem kell, hogy vége legyen. Mivel örökösen kapcsolódok, örökösen adósa vagyok mesteremnek.

Mondjatok egy példát valamire, amit nem tudunk hogyan kezdődött, mi volt a kezdete, ám létezik egy vége.

Válasz: Karma.

Tírtha Mahárádzs: Óh, igen. A karma tényleg ilyen. Hiszen azt mondják, a karma a teremtés ciklusától kezdődik, tehát nem tudjuk megtalálni a kezdetét, a karma kezdetét. Ám a karma végét megtalálhatjátok, amint a karma színterén bevégzitek a cselekedeteiteket. Amikor az összes karmikus akció-reakció felég, akkor kezditek bejárni a lelki utatokat.

Ez tehát a Gítá négy alapelve: ísvara, dzsíva, prakrti és kála (idő) amiket megvitattunk. Krsna így szól a Gítában: „Idő vagyok, világok pusztítója.”[1] Ez Krsna idő-aspektusának a félelmetesebbik része, a korlátozás. Azonban ezt is mondja: „Én a kimeríthetetlen időként is létezem”[2] – ez a tanítványoknak szól. Tehát a tanítványnak semmi félnivalója sincsen az időtől, hiszen számunkra az idő – még ha ezen az anyagi síkon is – lehetőséget biztosít szolgálataink elvégzésére.

[1] Bhagavad-gítá 11.32.

[2] Bhagavad-gítá 10.33.