Sharanagati

Bahurúpa kérdése: Az én kérdésem az volna, hogy vajon ebben a gyümölcsárus lilában miért volt Krsna egyedül?

Szvámí Tírtha: Nos, azt mondják, hogy Krsna teljesít minden vágyat. Ám tudjátok, Ő néha figyelembe veszi a környezetet, máskor pedig nem. Itt, mondhatni, volt két oldal. Mi a dharma oldala? Szabályok, családi hagyományok, etikett, ez meg az. A másik oldal pedig a tanítvány vágya – hiszen az a hölgy annyira szeretett volna Krsnával találkozni. Természetesen Krsna a hölgy szívében is ott lakozik, tehát ismerte ezt a vágyat. Vagyis bizonyos értelemben Ő kezdte el úgy rendezni a dolgokat, hogy tudjanak találkozni. Egyrészt tehát Ő rendezte így a dolgokat, másrészt pedig Ő csakúgy körbetekintgetett: ’Senki sem lát?’ Hát nem gyönyörűséges, ahogyan néha maga Isten is korlátok szerint cselekszik? Valójában ebben a pillanatban Krsna e különleges tanítványnak, ennek az asszonynak a társaságára vágyott. Mivel a hölgynek az volt a nagyon különleges vágya, hogy felvehesse az anya szerepét, Krsna teljesítette ezt a kívánságot. Nektek is vannak vágyaitok? Úgy vélem, mindannyiunknak rengeteg kívánsága van, ugye? Nem baj, hozzátok csak a kosaraitokat és ne aggódjatok, ha úgy tűnik, hogy rossz üzletet, rossz alkut kötöttetek! Végül ez nagyon pozitív lesz számotokra!

Krsna soha nincs egyedül. Abban a pillanatban Ő ezzel a tanítványával volt. Tehát miért ne hozzuk mi mindannyian a kosarunkat becses felajánlásokkal telve Krsna számára? S aztán feledkezzünk el a kosarunkról, és arról, hogy ’Plum-lo! Plum-lo! és énekeljük: Góvinda-lo! Krisna-lo! ’Vigyél az én Krisnámhoz, vigyél az én Góvindámhoz!’

Biljána kérdése: Miért gondolod, hogy a gyümölcsárus azt szerette volna, ha Krsna őt édesanyjának szólítja?

Szvámí Tírtha: Van egy fizikai ’kosarunk és van egy érzelmi ’kosarunk’. Az anyagi kosár jelenti a cselekedeteitek gyümölcseit. Az érzelmi kosár jelenti a vágyat, hogy összekapcsolódjunk a Legfelsőbbel valamilyen módon. Habár én nem vagyok hölgy – de javítsatok ki, ha nem igaz – a hölgyek mégis azt kedvelik, ha két megnevezéssel illetik őket. Az egyik az anya, a másik a szerető. Ebben az esetben ez az anya volt. Ez egy nagyon bizalmas kapcsolat, nagyon bensőséges, nagyon önzetlen.

Krpadhám kérdése: A gyümölcsárus néhány gyümölcsöt ajánlott Krsnának, és Ő válogatott: „Ezt is akarom, azt is akarom…”. Az volna a kérdésem: milyen gyümölcsöt kell felajánlanunk Neki azért, hogy örömmel fogadja azokat?

Szvámí Tírtha: Krsna azt a gyümölcsöt kedveli különösen, amit magadnak akarsz megőrizni. Még ha el is próbálod rejteni otthon, és nem teszed bele a kosaradba, meg fogja keresni. S elárulom nektek: el is veszi!

Kérlek Benneteket, csatlakozzatok a kirtanunkhoz. Most összegyűjthetjük a gyümölcseinket, amiket később fel tudunk majd ajánlani.

.

(az előző hétfői bejegyzés folytatása)

Tehát mindenki örült a Jasódától, a Krsnától származó gyümölcsöknek. S ahogy megtudtuk, valami történt a gyümölcsárussal. Meg volt babonázva, nem tudott mozdulni. Valakinek figyelmeztetnie kellett a kötelességére. Aztán végül magához tért és így szólt: „Teljesítettem a küldetésemet, most már hazamehetek.” Olyan volt, mint egy artista, aki egyensúlyban tudja tartan a kosarát a fején. De félúton hazafelé úgy érezte, hogy nagyon nehéz a kosara. Az üres kosár drágakövekkel volt tele. Mit jelent ez? Ha a cselekedeteitek gyümölcseit Krsnának adjátok, akkor Ő bőkezűen megjutalmaz benneteket. Első látásra lehet, hogy csak pár gabonaszemet látsz. Nagyon keveset. Lehet, hogy el is kezdesz panaszkodni Istennek: „Én olyan sokat adtam, Te pedig olyan keveset!” De várj egy kicsit! Érj el félúton hazafelé, haza Istenhez, s ott majd meglátod, hogy a kosarad valaki megtöltötte.

De szüksége volt neki erre? Nem. Bedobott mindent a Jamunába.S néha a Jamuná nagyon váratlan módokon viselkedik. Ez Vrindávan folyója. Tudjátok, az egyik legnagyobb bazár, a Loi bazár elég meszze van a Jamunától, de azt mondják, hogy minden tizenkettedik évben árvízként a Jamuná eljön meglátogatni a Loi bazárt. S akkor elhozza mindazt, ami a fenekén rejtőzik.

Jamuná: Az iszapra gondolsz?

Szvámí Tírtha: Iszapot és minden mást. Ha csak iszap van ott, akkor csak azt, ha vannak drágakövek, akkor azokat is. Azt gondolhatjátok: „Á, ez csak legenda!” Pedig van bizonyíték. Egyszer a Jamuná partján sétáltam, és éppen a parikram-margát[1] néztem, s mit látok a lábam előtt? Egy drágakövet. Szóval ez nem legenda.A drágakövek ott vannak. Legyetek felkészülve!

De ebből sajnos láthatjátok, hogy milyen elesett vagyok. A gyümölcsárusunk kész volt mindent a Jamunába dobni, míg nekem arra van hallandóságom, hogy összegyűjtsem ezeket a köveket. De van egy mentségem – emlékszem ezekre a történetekre.Az kő azóta is nagyon értékes a számomra. Arra emlékeztet, hogy a legendák igazak.

Tehát Krsna minden vágyunkat teljesíti. Kívánom, hogy az abszolút igazság utáni kutatásotok eredményes legyen! Így tudjuk az adósságunkat törleszteni. This is the way to pay our debts. And by remembering the great ones in our tradition, by their blessings we can achieve our goals.

Question of Premananda: Gurudev, I would like to ask, when Krishna becomes charmed Himself by the tinkling of His bells what happens to everybody in Vrindavan?

Swami Tirtha: You can imagine! Certain things we don’t understand. But actually this is not necessary to understand the truth, better we worship and serve the truth. This is the way to understand higher things – by appreciation and by service.

(folytatása következik)

[1] Zarándokút

(continues from the previous Monday)

So, everybody was happy to receive the fruits coming from mother Yashoda, coming from Krishna. And, as we understood, something happened to the fruit seller lady. She was mesmerized. She could not move. Somebody had to remind her duty. And finally she came to her senses and said: “Ah, my mission is accomplished. I can go home.” She was like an acrobat, ready to balance a basket on her head. But half-way going home she felt it was very heavy. And the empty basket was full of precious stones. So what does it mean? If you give the fruits of your actions to Krishna, then you will be remunerated unlimitedly. At the first sight maybe you see only the few drops of grain. Very little. ‘I have given You so much and You have given me so little!’ – you might complain to God. But wait a little! Go half way back home, back to Godhead and there you will see that your empty basket is filled up.

But did she have any need for that – no. She threw everything into the Yamuna. And sometimes Yamuna acts in very unexpected ways. This is the river of Vrindavana. And you know one of the main bazaars, the Loi Bazar is quite far from the Yamuna. But it is said every twelve years the Yamuna comes and visits the Loi Bazar in a flood. And then she brings all the stuff that is hidden on her bottom.

Yamuna: You mean the mud?

Swami Tirtha: Mud and all the other things. If there is only mud there, she will bring the mud, but if there are precious stones, she will bring that also. You might think: ‘Ah, legends!’ But it’s proven. Once I was strolling on the banks of the Yamuna and I was just watching the parikram-marga[1], looking down and what did I see? One piece of precious stone. So, it’s not a legend. The precious stones are there. So, be ready!

But unfortunately from this you can see my fallen condition. Our fruit seller lady was ready to throw everything into the Yamuna, while I had the tendency to collect these stones. But I have one excuse – that I remembered all these stories. And since that time that stone is very precious for me. It reminds me that the legends are true.

So, all your desires can be fulfilled by Krishna. And I wish that your search for the absolute truth should be fulfilled. This is the way to pay our debts. And by remembering the great ones in our tradition, by their blessings we can achieve our goals.

Question of Premananda: Gurudev, I would like to ask, when Krishna becomes charmed Himself by the tinkling of His bells what happens to everybody in Vrindavan?

Swami Tirtha: You can imagine! Certain things we don’t understand. But actually this is not necessary to understand the truth, better we worship and serve the truth. This is the way to understand higher things – by appreciation and by service.

(to be continued)

[1] Pilgrimage road

“De mi is történt a gyümölcsárussal? Ott ült, és gondolkozott, szívét rabul ejtette Krishna. A szíve nélkül csupán elmerült a Róla való elmélkedésben. Kis idő elteltével valaki arra járt és megkérdezte tőle: Te meg mit keresel itt? Mit csinálsz? Akkor visszanyerte érzékeit, és eszébe jutottak a kötelességei. Fogta a kosarát, és készülődött vissza, Mathura-i otthonába. A Yamuna felé közeledve félúton, fején a kosárral elcsodálkozott: „Várjunk csak egy percet! Valamennyi gyümölcsöt odaadtam Krishnának. Miért olyan nehéz ez a kosár?”Amikor levette a kosarat a fejéről, látta, hogy tele volt gyémánttal, és sok más ékszerrel. Meghökkent. De ismét visszatette a kosarat a fejére, és bedobta a Yamunába, mert nem volt szüksége az ékszerekre. Mi történt vele? Senki nem tudja. A világ szemében teljesen megőrült. Tudjátok, mivé lett? Nagyobbá vált, mint Devahuti. Nem érdekelte, hogy a fátyla fent van, avagy nincs. Nem érdekelte, hogy milyen állapotban van. Mindig transzban volt, sőt még egy annál nagyszerűbb állapotba is került. Lehetséges, hogy Krishna azonnal elvette az ő testi formáját, a külső vázát, és egy magasabb helyet adott neki, mint Putana, rögtön Goloka Vrndávanba küldte, hogy Őt ott szolgálhassa. Krishna annyira kedves. Neki ugyan semmilyen kapcsolata nem volt Krishnával, az ő bhaktija passzív volt, mint a shanta-rasza. Mégis, mivel néha anyaként gondolt Rá, Krishna úgy szólította: anya, ezért egy nagyon is kivételes pozíciót adott neki. Ő annyira kegyes! Tehát próbáljátok meg gyorsan realizálni ezeket az igazságokat. Ha a ti bhaktitok is nagyon magas, akkor egyetlen születés alatt elérhettek egy ilyen állomást. A gyümölcsárus hölgy elment Vrindávanba, amely egyéb vívmányokhoz képest nagyon is felsőbbrendű.

Mi is hát e történet lényege? Az első, aminek meg kell lennie, az a vágy. Ő nagyon vágyakozott arra, hog  találkozzon szeretett kisbaba-Istenével, Krishnával. Ezért felállította a célt, és nagyon keményen kezdett dolgozni azért, hogy azt elérje. Ezért volt egy trükkje is, vagyis ’a gyümölcsök árulásával találkozok az én Urammal.’ Van itt egy gyümölcsárus? Talán mi nem vagyunk gyümölcsárusok, mégis létezik olyan eszköz, amivel elérhetjük Őt. De tudjátok, az Istennel való találkozás iránti intenzív vágy nagyon hatalmas., azért néha csak összekeverjük ezeket az intenzív érzéseket. Így tett ő is, ahelyett, hogy azt mondta volna:’ Vegyetek a gyümölcseimből, gyümölcsöt vegyetek!’ – azt kezdte mondani: Vigyél az én Govindámhoz! Vigyél Madhava-hoz!’ Ezért ő elfeledkezett a  gyümölcsökről, a módról, de nem feledkezett meg Krishnáról és a végről. És tudjátok, ha üzletemberek vagytok, ésszerű üzletet kell kötnötök. Mi az üzlet? Kevesebbet adsz és többet kapsz. Ez egy ésszerű üzlet. Ha mindig úgy kötsz üzletet, hogy többet adsz, mint amennyit kapsz, az nem üzlet, az kudarc. Nagyon hamar be fogod fejezni az ilyen vállalkozást. Ám amikor végül Krishnához jutott, nagyon rossz üzletet kötött. Néhány magért odaadta az összes gyümölcsét.

Indiában néha látni, hogy koldusok várnak a templomok előtt, és néha valóban megtörténik, hogy jönnek emberek és például rizst osztanak. Úgy értem, ezek nemcsak koldusok, hanem néha zarándokok, az isteni gondviseléstől függően. Akkor jönnek emberek, és rizsmagvakat osztanak szét közöttük – néha tényleg nagyon keveset.

Ám ez a kicsiny fiúcska csupán egyet vagy kettőt vásárolt. és Ő többet szeretett volna. „Amelyik gyümölcsöt csak szeretnéd”- kérdezte a hölgy. Hogyan is van ez egy kisgyerekkel? Először azt gondolod, hogy eggyel megelégszenek, ám utána egy másikra kezdenek mutogatni: ”Add nekem ezt, és még azt…”- gyűjtögetnek. Végül tehát a hölgy odaadta valamennyi gyümölcsét néhány magért cserébe. Rossz üzlet volt? Nem hinném. Ám őt ez nem érdekelte, nem számolt, kész volt arra, hogy adjon. ’Ha kapok valamit – szp; ha nem kapok semmit – nem baj,  mert a célom teljesült, találkoztam Vele.”

Ezután Krishna elvitte a gyümölcsöket az Ő édesanyjához. Tudjátok, a gyerekek nagyon aranyosak, készek megosztani. Tegnap meglátogattam egy családot, és az ottani kisfiú kivett egy krékert…. Nagyon édes volt, először beleharapott egy kicsit, majd odaadta nekem. Én is kicsit beleharaptam, akkor ő visszavette – ez volt a mi kis cserénk. Annyira édes! Ő kész arra, hogy megossza. Látjátok: ’Elveszem, mert szép. Te is elveszed, mert szép.’

Krishna tehát elvitte az összes gyümölcsöt az Ő édesanyjához. Ezután pedig csoda történt, hiszen valamennyi szomszéd, és valamennyi barát eljött az anyukájához. Elkezdték szétosztani a gyümölcsöket – véget nem érően! E mi lelki gyakorlatainkból tudjuk, hogy az isteni személyiségek megsokszorozzák az ételt – mint Jézus. Volt itt tehát egy korlátlan gyümölcsözön. Szimbolikusan a gyümölcsök a cselekedeteitek gyümölcseit jelentik. Tehát ha készen álltok arra, hogy cselekedeteitek gyümölcseit Istennek szenteljétek, akkor végül találkozni fogtok Vele.

(folytatása következik)

El vagyunk adósodva. Megannyi munka a mi üdvünkre, a Legfelsőbb Úr annyira sokat adott nekünk; vissza kell fizetni az adósságunkat. Az elmúlt év sok tekintetben nagyon jó volt – sok-sok eredmény, sok áldás kísérte. Újszülöttek érkeztek hozzánk – azt jelenti, sokan jönnek erre a Földre, hogy megszerezzék az itteni tapasztalatokat; ugyanakkor azt is láttuk, hogy a mi köreinkből sokan eltávoztak. A fohászkodók egyik legnagyobbika, Srípád Bhaktivédánta Nárájan Mahárádzs december végén szintén eltávozott, ezért úgy döntöttem, az Ő egyik könyvéből olvasok fel egy nagyon kedves fejezetet. Ez szép módja Krsna kedvtelései bemutatásának, és arra szolgál, hogy megértsük, hogy néha az elválásban találkozunk, máskor pedig az együttlétkor érezzük az elválást. Mindazonáltal időről-időre összejövünk – olyan ez, mint egy gyakorlat, amikor újra találkozunk. Az út végén pedig ott a nagy visszatérés, visszatérés Istenhez.

Srípád Nárájan Mahárádzs nagyon fontos személy volt Sríla Prabhupád életében is. Ezért engedjétek meg, hogy az egyik könyvéből idézzek – ez a gyümölcsárus-lílá.

„Volt egy gyümölcsárus, aki Mathurában élt. A Vrndávanból ide látogató emberektől azt hallotta, hogy él egy két év körüli, gyönyörű, és vonzó kisfiú Gókulában. Ő ezért darsanra kívánt menni Hozzá, látni akarta Őt. Ezért tett néhány gyümölcsöt a kosarába és körbement Nanda-bhavan-on, Nanda Mahárádzs otthonában – ő volt Krsna édesapja. „Ó, phala-ló, phala-loó Vegyetek gyümölcsöket!” Mathurában éppúgy, mint Vrndávanban, nagyon sok gyümölcsárus van mindenütt –ezért ő így akarta eladni a gyümölcsöket. Azonban Krsna néha aludt, néha játszott itt-ott, máskor pedig Jasódá szoknyáján volt, anyatejet szívott magába. Ezért a gyümölcsárusnak sosem volt esélye látni Őt.”

Látjátok, ez olyan, mint körbe-körbe menni a legfontosabb dolog körül – nem érinteni meg közvetlenül, hanem lassan-lassan megközelíteni.

„Ám egy napon úgy döntött: ’ Ma elmegyek és addig nem jövök vissza, amíg nem láthatom Őt!’ A következő fogadalmat tette: „Megteszed vagy meghalsz!”. Életének célja határozott volt, nekünk is hasonló ígéretet kellene tennünk. Miután ezt megígérte, elkezdte kiáltozni: „Pala-ló! Phala-ló! Itt vannak a gyümölcseim! Itt vannak a gyümölcseim! Ám fokozatosan kezdte elfelejteni a gyümölcseit és elkezdte énekelni: „Góvinda-ló! Góvinda-ló! Vigyél az én Góvindámhoz! Dámódar-ló!  Dámódar-ló!  Mádhava-ló! Dámódar-lo! Vigyél az én Góvindámhoz! Vigyél az én Dámódaromhoz!” Krsna megpillantásának legkönnyebb módja a náma-szankírtan. Ő ezt a módszert alkalmazta a gópíkhoz hasonlóan. Amikor Krsna eltűnt a rásza-táncból, így énekeltek, Krsna neveit szólongatva hogy Ő ismét visszatérjen. Mivel más gyümölcsárusok gyakorlottak voltak, ez a gyümölcsárus is gyakorlott volt abban, hogy ne érintse meg kezeivel a kosarát. Még könnyedén táncolt is anélkül, hogy a kosár leesett volna a fejéről. Így reggeltől estig Krsnát kereste. Végül fáradt lett és leült Nanda Mahárádzs ajtajához. Nagyon mélyen elgondolkozott: „Hogyan is pillanthatnám meg az én Krsnámat?!” Azidőtájt Krsna kukorica-búza és más magvakat hozott a raktárból. Meglehetősen mezítelen volt, csupán egy aranyláncot viselt a mellkasa körül csilingelő csengettyűkkel. Ezek a csengettyűk olyannyira szépen szóltak, hogy néha még Ő maga is elcsábult tőlük. Krsna tehát magvakat hozott az öklében és így sétált a gyümölcsárus felé. Ám tudjátok, amikor egy kisgyerek valamit a kezébe a kar fogni, nem könnyű mindet kézben tartani, így hát a magok csak kicsúsztak az Ő ujjai közül. Olyannyira, hogy csak két-három maradt.

Így Krsna a gyümölcsárushoz érkezve nagy, sóvárgó szemekkel pillantgatott a nagyon édes aranyszínű, pirosas, és sárga banánok, mangók és szőlők felé, majd így szólt Ő: „Ó, adjál Nekem gyümölcsöket! Adj Nekem néhány gyümölcsöt!” A gyümölcsárus Krsna felé pillantott, aki teljesen elvarázsolta. Így válaszolt: „Adhatok Neked, ha Te édesanyádnak szólítasz és ideülsz az ölembe.” Ez nagy gondot jelentett Krsnának, és így gondolkozott: „Ha bárki meglátja, hogy az ő ölében ülök és anyának szólítom, mindenki ki fog nevetni. Mit tegyek?” Látjátok? Isten, tudva mindezt, egy kissé hezitál: „Mit tegyek most?”

„Így Krsna gyorsan körülnézett, megbizonyosodott róla, hogy nincs ott senki. Amikor Ő megpillantotta, hogy nincs szemtanú, hirtelen, csupán egy pillanat erejéig beleült a gyümölcsárus ölébe és így szólt Ő: „Ó, édesanyám, adjál nekem gyümölcsöket!” Majd Ő hirtelen kipattant a hölgy öléből. A gyümölcsárus nagyon boldog volt és elkezdte nekiadni a gyümölcsöket. Megkérdezte Őt: „Mit szeretnél?” Krsna válaszolt: „Ezt is, azt is….”. Krsna először kitárta a karjait, majd közel tette őket a mellkasához, hogy minél több gyümölcs férjen bele. Először az árus adott egyet, kettőt, hármat, ötöt és Krsna karjai tele lettek. Nem tudott többet fogni, így Krsna az összes gyümölcsöt a kezébe fogva, táncolva, és mosolyogva ment az Ő édesanyjához, és valamennyi gyümölcsöt az ő szárijára tette, a fátylára. Jasódá mama megkérdezte: „Ó, kedvesem, honnét hoztad ezeket a gyümölcsöket?” , majd gyorsan elkezdte azokat szétosztani. Bár gópík százai jöttek el és ették ezeket a nagyon édes gyümölcsöket, csak nem fogytak el, számuk végtelen volt.” Látjátok, bármi is történi Krsnával, és bármit oszt Ő szét a szeretteinek, az határtalan.

„És mi történt utána a gyümölcsárussal?”

Bármit is tesz egy nagy személyiség, azt mindannyiunkért teszi. Még a látszólag legjelentéktelenebb cselekedet is jó okkal történik. Éppen ezért nagyon figyelmesnek kell lennünk arra, a nagyok hogyan csinálják. Néha csupán arra tanítanak meg minket, hogyan hajtsuk be a csadart. Azt gondolhatjátok: „Ugyan már! Ez ostobaság! Én máshogy is össze tudom hajtani a csadart!” Persze megtehetitek. Ám a követés elköteleződést jelent.

Mondanék rá egy nagyon kedves példát. Ismerek egy nagyon nagyrabecsült tanítót, aki sohasem tesz karfiolt a praszádba. Egy alkalommal éppen ott jártam Nála, amikor a tanítványai karfiolt ajánlottak fel neki. Ő pedig így szólt:” Mi ez? A mesterem sohasem fogadta el, így én sem fogadhatom el!” Meghökkentem, tudjátok! Az már valami! Még az evés által is, vagy éppen egyfajta élelemtől való tartózkodással a mesteretekre emlékeztek.

Természetesen ismeretes néhány vaisnava legenda: „Gurudév nem szereti a Rooibos teát.” Avagy: „Ő így szereti, vagy úgy szereti…” Megannyi tanítvány van ott, megannyi változata létezik ezeknek a legendáknak. E szerint tehát akár elfogadod a karfiolt akár nem, akár elfogadod a Rooibos teát, akár nem, a mesteredre emlékezel. Ám a lényeget ne feledd! A lényeg pedig, hogy nagy kincs van a birtokunkban. Az egész parampará a ti előnyötökre munkálkodott. Van itt néhány nagyon híres ember, a fél világ ismeri őket, és van több milliónyi ismeretlen vaisnava, akik segítettek a megőrzésben.

Egyszer a testvéreink segítettek kitakarítani egy vrndávani templomot- egy öreg, félig elhagyott templomot Egyikük, Srípád Krsnánanda Prahbu hozott nekem egy nagyon becses ajándékot erről a takarításról. Tudjátok, hogy mi volt az?

Valaki: Por.

Szvámí Tírtha: Valóban, a por is nagyon becses. Ám volt valami, ami még a pornál is becsesebb. Hozott nekem négy gyöngyszemet egy dzsapáról – már megették a kukacok, az idő nagyon meggyötörte… Ám tudjátok, amikor a kezemben tartottam, úgy éreztem: „Többszáz évnyi áhítat van a kezemben.”

Ez az, amit kötelességünk megőrizni – az elragadtatásnak ezt a folytonosságát. Tehát, ha ezután mondjuk néhány száz év múlva a ti jövőbeni templomaitok is elhagyatottá válnak, vagy lesz egy kicsiny kápolnátok, a bhadzsan-kutir, és az emberek kiássák és megtalálják az idő vasfoga által félig megevett dzsapátokat, szerencsésnek fogják magukat érezni: „Ó, volt néhány nagy személyiség, akik segítettek fenntartani a missziót itt, Bulgáriában.”

Ez a módja annak is, hogy megfizessük adósságainkat. Egyszer a tanítványok azt kérdezték Sríla Prabhupádtól: „Hogyan tudnánk Téged boldoggá tenni? Adjunk el könyveket? Hozzunk Neked több pénzt? Vagy mivel, mondd meg, hogy mivel?” Ő azt válaszolta. „Ó, az semmi. Ha tiszta tanítványokká váltok, akkor leszek elégedett.”

Tehát hogyan tudjátok megfizetni az adósságotokat Sríla Prabhupád felé? Úgy érezhetitek: „Nem vagyok kapcsolatban Sríla Prabhupáddal. Ő olyan, mintha a dédnagyapám volna.’ Nagyon távolinak tűnik. Ám valójában mosolyog az oltárunkon. Néha az apa nagyon szigorú a gyerekével, mert ellenőrzés alatt kell tartania a gyereket. Ám a nagypapa sohasem túlzottan kemény. A nagypapák általában mindig tapintatosak és szelídek. A mi spirituális nagypapánknak néha segítenie kell, hogy észhez térjünk. Ám a spirituális nagyapa az mindig nagyon, nagyon tapintatos és szelíd. Miért van ez így? Mert a felelősség az apán nyugszik. A szeretet pedig a nagyapán.

Tehát ha le akarjátok róni adósságotokat Sríla Prabhupádnak, ne feledkezzetek meg erről: „Váljatok tiszta tanítvánnyá!” Akkor megfizettétek az adósságot. Nem kell semmi mást tennetek. Nem kell, hogy egy bizonyos csoporthoz, vagy szervezethez tartozzatok; ezek csupán másodlagos formalitások. Amit tennünk kell: elkötelezettnek lenni az isteni üzenet iránt. Szolgálataitok elvégzésével lerójátok adósságaitokat a mestereitek felé, egyrészt Krsna Dász felé: „egy nagyon elesett és jelentéktelen szolga” felé, aki megkomponálta ezt a dalt.¹

E módon kellene nekünk is hozzátenni valamit – egy kis energiát fektetni ebbe az egész rendszerbe. Ennek ellenére bármennyire kevesest adtok, hihetetlenül sokat fogtok visszakapni. Jó dolog eladósodottnak lenni? Igen, igen…Ez egy édes elkötelezettség. E módon egy kis lehetőséget kapunk a szolgálatra.

¹ Dzsaja Rádhé Dzsaja Krsna Dzsaja Vrndávan (https://sites.google.com/site/bhadzsantar/home/178vrajadhamamahima)

Mielőtt elkezdtük énekelni ezt a dalt[1], eszembe jutott néhány reflexió. Ezt a dalt csupán néhány tanítvány ismerte évszázadokig. Most, néhány száz év eltelte után itt ülünk, és ugyanazt a bhadzsant énekeljük. Hogy került hozzátok? Hogyan került hozzánk? Leírták, de ez a kincs elrejtve feküdt valahol. Természetesen nemcsak dal, hanem a Krisna-bhakti szépsége is rejtve maradt a világ maradék része előtt. Számos követője volt Indiában, ám Indián kívül senki sem tudott Vrndávanról, vagy Radhá-Sjámról, vagy a rásza táncról – senki sem tudott ezekről! Ám hirtelen ez a titok feltárult a nyugati világ számára is! Hogy hogyan? Egy nagy szent közreműködése révén. Hiszen Sríla Prabhupád nélkül nem ülnénk itt. És Sríla Prabhupád mestere nélkül sem. Továbbá az összes vaisnava nélkül sem, akik fenntartották, készültek rá, gondolkoztak és várakoztak, így az isteni szeretet hullámai el tudtak jutni az egész világra. És természetesen Sríla Prabhupád valamennyi szolgája, és valamennyi vaisnava, akik megpróbálják őket követni, valamint ápolni, fenntartani és gyakorolni a vallást. Ebben a felállásba, ebbe a rendszerbe te is beletartozol.

Tehát néha nagyon is becses kincsek hevernek elrejtve, ki tudja, hogy mennyi időn keresztül! Amikor pedig hirtelen csakúgy megnyílnak, akkor szabad utat engednek a legfontosabb, a legbecsesebb gazdagságnak. Elégedettek vagytok azzal, amitek van? Hiszen ácsárjáink kegyéből birtokunkban van valami nagyon szép, nagyon gyönyörű!

Ha valami vagyonhoz jutsz, az azt jelenti, hogy eladósodtál. Valaki szolgált téged. Mindannyiunkat sokan szolgáltak – írással, megőrzéssel, fenntartással, énekléssel – mint például ez a bhadzsan, ami évszázadokkal ezelőttről származik. És mi is itt vagyunk, ugye? Nekünk is meg kell őriznünk, és szolgálnunk kell ezt a kincset, azért, hogy néhány száz év múlva mások is csatlakozhassanak. Hiszen a Jóisten szeretete nem korlátozódik egyetlen földrajzi helyre. Ez az emberiség általános kincse, általános öröksége. Ám ha valaki odajön hozzád, és így szól: „te áldott vagy, gazdag vagy, hiszen lehetőséged van a Krisna-bhakti gyakorlására!” Akkor hálásnak kell lennünk.. Bizonyos értelemben elfeledkeztünk a bőségünkről. A májában élni, az illúzió irányítása alatt azt jelenti, hogy nem is tudunk a mi bőségünkről Mire is születtünk… szenvedésre? Nem! Isteni szeretetre! Így most van rá esélyetek, hogy gyakoroljátok!

Sríla Prabhupád tehát nagyon különleges ember volt, ő hozta el nekünk ezt a nektárt, megannyi embernek biztosítva a lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek az isteni kedvtelésekbe. Természetesen nem saját maga cselekedett. Nem az ő ereje vagy szándéka volt. Erre a különleges Szolgálatra a Legfelsőbb választotta ki. Mivel ő egy nagyon meghódolt lélek volt, meg is tudta azt tenni. Mit írt a versében, amikor Bostonba megérkezett? „Az én nevem Bhakti Védánta. Akár jelenthetné azt is, hogy van valamennyi bhakti, és valamennyi védánta, minden következtetés szerint – de nekem egyik sincsen. Sem odaadásom, sem tudásom nincsen. Csupán egyetlen dologgal rendelkezem – a tanítómesterem szavai iránti elkötelezettséggel. Bábu vagyok a kezedben, Ó, Uram! Kérlek, táncoltass, táncoltass kedved szerint!” mivel a bábuknak nincsen magánéletük, a mesterüktől függenek. Tehát ez szintén benne van ebben a kultúrában. Hogy leszel képes meghódítani az egész világot? Meghódolással. Elköteleződéssel és odaszentelődéssel.

Krpadhám kérdése: Vajon ezeknek a daloknak az éneklése és a dicsőítése azért működik, mert ez tiszteletadás a számunkra ezeket megalkotó eleink felé?

Szvámí Tírtha: Nem csupán ezért működnek, hanem mert segítenek kapcsolódni. Általában a megfelelő eszköz nagyon jelentéktelen. Például egy csésze – nem veszed figyelembe egy csésze valamennyi tulajdonságát. Minél jobb a csésze, annál kevésbé őrzi meg a saját jelentőségét. Annyira természetes, hogy a csésze tartalmazza a vizet, és te tudsz inni a csészéből, hogy még csak bele sem gondolunk, hogy a csésze létezik, hiszen az annyira egyszerűen betölti a szerepét.

Ugyanígy, mi a célja egy dalnak? Hogy dicsőítse az Isteni Párt – ez a célja. Szubjektív részként pedig segíti a meditációt: „nem én vagyok a fontos.” Úgy értem, hogy az író, a szerző – ő nem fontos. Miért? Ő annyira szépen elrejti magát a folyamatban, nem akarja felfedni magát. Mi is egy ácsárja boldogsága? Amikor a tanítvány Istenhez kapcsolódik. Ez a legmagasabb cél, amit mindannyiunknak szolgálni kell. Ezért az imánk így hangzik: „Kérlek, segíts nekem engedelmes szolgává válni, engedelmes eszközzé a kezeidben!” Hiszen te láthatatlan vagy.

Ezért nem magunkat népszerűsítjük, mi a filozófiát népszerűsítjük.

(folytatása következik)

[1.]  Jaya Radhe Jaya Krishna Jaya Vrindavan by Krishna Das

Kérdés: Mit tudnál mondani az élet apró örömeiből származó érzelmekkel kapcsolatban?

Szvámí Tírtha: Nagyon is fontosak, mert az eredetinek, és a lélek teljes megelégedettségének tükörképei. Sokszor előfordul, hogy valami hatalmas megértésre vagy végleges megvilágosodásra várunk, holott a Jóisten megannyi apró jelet küld ahhoz, hogy megtaláljuk a hazavezető utat, vissza Hozzá. Természetesen ezek az apró jelek nyomós indokkal vannak ott – emlékeztetniük kell minket arra a személyre, aki azokat odatette. Végül azonban látnunk kell a korlátaikat is. Félmegoldással nem elégedhetünk meg, teljes megoldásra van szükségünk.

Jamuná kérdése: Mahárádzs, kérlek ne vedd poénnak ezt a kérdést, nagyon is komoly. Mielőtt ide érkeztem, meghallottam néhány embert, akik arról beszélgettek, hogy vajon a jógatanárok miért betegek néha?

Szvámí Tírtha: Azért, hogy részvétet mutassanak. Hiszen ezeknek az apró mikrobáknak és baktériumoknak is búvóhelyre van szüksége. Az élet szolgálat – őket is szolgálnunk kell. Ezáltal a többi embernek is megmutatjuk, hogy testvérek vagyunk.

Jamuná: A mikrobákon való osztozással?

Szvámí Tírtha: A bajokon való osztozással. De hát minek is beszéljünk a betegség következtében kialakuló kisebb szenvedésekről? Ne feledjük, hogy a nagy lelkeket kemény próbáknak vetik alá. Mielőtt Jézus feltámadt, kereszthalált halt. Mindenki szereti a feltámadást, ám senki sem áll készen arra, hogy keresztre menjen. Áldozat nélkül, anélkül hogy Istennek ajánlanád saját magadat, nem fogod elérni a céljaidat. És minél nagyobb ambícióid vannak, annál nehezebb próbákkal kell szembenézned.

Egyszeriben megbetegedtem egy indiai látogatásom alkalmával. Ezért a vrndávani Sarma doktor klinikájára mentem. Természetesen ő nem volt ott, és az ott üldögélő emberek így szóltak hozzám: „Vedd könnyedén, nemsokára jönni fog!” Végül megérkezett az orvos, és arca felderült, amikor vitapartnerét látta meg végre. Így hát ezzel kezdte: „Ó, szóval olvasta ezt a nagyon fontos cikket, ami szerint a test ereje nem a megevett ételtől függ – mindez azt sugallja, hogy pránából is meg lehet élni?” Tudjátok, alig bírtam megülni a széken. Végül így válaszoltam: „Ó, doktor úr, mindez nagyon szép, de én ide betegként jöttem.” Utána így folytatta: „Ó, nagyon szép!”, majd megkezdte a kezelést. Végül így szólt: „Oh, te most a betegség líláját adod elő éppen!”

Tehát néha a jógatanárok is erre a területre tévednek. A kérdés nem az, hogy miért is betegszünk meg néha, hanem az, hogy mi a válaszunk, a reflexiónk a betegségünkre. Hiszen mi is a betegség? A karmánk fizetsége. A szenvedés a karmád csökkenésével egyenlő, tehát valójában jó. A megtisztulás útja.

Azonban az ájurvéda filozófiai elmélete szerint bármely betegség egy bizonyos forrásból származik. A betegség, mint elv egy forrásból származik, és ez az ok pedig az erkölcsi degradálódás. Az aranykorban nem voltak betegségek, hiszen egyáltalán nem léteztek vétkek vagy hibák. Később, a degradálódás előrehaladásával megjelentek a betegségek is. Amint tudjuk, a kali-jugában élünk, amely a sötét vaskor, ahol az embereket a négy különböző típusú szenvedés sújtja: az élet, halál, betegségek, időskor – ezek az élet szenvedései. Ezeken kell hát osztoznunk, mivel emberi lények vagyunk. Ezért van ott a betegség. Ez egy általános elv, nem kerülhetjük el. Természetesen, ha a karmátok egy kicsit is csökken vagy tisztul, kevesebb reakció fog érkezni. Mindazonáltal ez a mi jógagyakorlatunknak egy másik gyakorlati része.

Kérdés: Mit gondol, melyik helyes: a létezés határozza meg a tudatot vagy a tudat határozza meg a létezést?

Szvámí Tírtha: Nos, ez volt a marxista elmélet híres témája, de ha vizsgálódunk, meg kell értenünk, hogy a kő nem tudja a gondolkodást meghatározni. Bár a kő létezik, de ennek ellenére nem tud gondolkodni. Tehát az a kövületek egyfajta evolúciója, amikor ismeretlen, misztikus módon az anyag elkezd szerveződni és végül a kövek elkezdenek gondolkodni és érezni. Elég furcsa, ugye? Nekünk van egy másik verziónk. Mi igenis hiszünk benne, hogy a szellem vagy tudat az első, és ez a finomabb szintről össze tud sűrűsödni vagy testet tud ölteni az anyagi lét szintjén is.

Tehát az élet eredete az élet – egyetértenek ezzel? Az élet eredete nem a holt anyag. Az élet eredete élet, a tudat eredete a tudat, és a szeretet eredete a szeretet.

Így azt mondom, hogy a tudat határozza meg az anyagi környezetet. Ezért mondják, hogy a testünk például a gondolataink visszatükröződése. Ugye, néha hibákat követünk el a gondolkodásmódunkban. Jobban járunk, ha jobbak a gondolataink. Ha megtisztítjuk a létezésünket, uraljuk az érzékeinket és az elménket és kutatjuk a belső integritásunkat, akkor rátalálunk saját önazonosságunkra, ami soha nem változik. Mivel a lényegünk szat-csit-ánanda – tudatos, boldog, örök lelkek vagyunk. Az anyag, az anyagi világ csak másodlagos ehhez képest. De azt is mondhatjuk, hogy a körülöttünk lévő világ a gondolataink, az elménk, a ma élő emberek tudatának a visszatükröződése. Úgyhogy találjunk ki egy jobb univerzumot! Dolgozzunk együtt ezen! Más kérdések?

Kérdés: Van egy kérdésem, amit nagyon gyakran feltesznek, de számomra még mindig nem világos a válasz. Ha, úgy mondják, eredetileg lélekszikrák vagyunk, akkor mi az oka annak, hogy az anyagi lét labirintusába zuhanunk? Hallottam olyan válaszokat, hogy ennek az oka az anyagi vágyainkban keresendő, de hogyan lehetnének anyagi vágyaink, amikor szellemi szinten létező lélek vagy és még nem kerültél kapcsolatba az anyaggal?

Szvámí Tírtha: Ez egy összetett kérdés. De ha nem lépünk be a labirintusba, a kiutat sem tudjuk megtalálni. Tehát azért, hogy megtaláljuk a haza vezető utat, vissza Istenhez, el kell válnunk. A lélek eredetileg köztes helyzetben van. Választhat az isteni befolyás és az anyagi befolyás között. Mivel a szikra nagyon kicsiny, tehát mindig valamilyen ellenőrzés alatt áll. Egyik alkalommal ez lehet az isteni befolyás, máskor pedig az anyagi befolyás. Ha a vágyak torzulnak, amint elhangzott, akkor az anyagi irányba indulunk. De hogy ez hogyan történt, arra nagyon nehezen lehet rájönni. Egy dolgot tudunk biztosan, hogy itt vagyunk. Annak vagyunk teljes tudatában, hogy itt vagyunk. Hogyan jöttünk ide? Hiba történt vagy jó oka van; de a cél az, hogy megtaláljuk a kiutat. S ha van segítség, kapunk útmutatást, akkor fogadjuk el!

Ezért ajánlanék teljes szívemből egy nagyon fontos könyvet, a Bhagavad-gítát. A Gítá olyan fontos Indiában, mint a Biblia a nyugati világban. A cím szó szerint azt jelenti, hogy „Az Isten éneke”vagy „Magasztos szózat”. Ez a mű olyan, mint a lelki önmegvalósítás különböző témáit felsorakoztató enciklopédia: megtalálható benne jóga, meditáció, reinkarnáció, karma, akció-reakció… és a végső tökéletességről is szó esik. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznos, ha tanulmányozzuk ezt a tudományt.

Prémánanda kérdése: Arról volt szó, hogy amikor az életünket nézzük, láthatjuk az isteni tervet. De a modern életben, egy városban gyakran olyan, mintha örvényben élnénk, és az ember nem tudja pontosan, hogy hol van, honnan jött és hová tart, hogy nappal van-e vagy éjszaka… Tehát a kérdéseim: az első az, hogy hogyan juthatunk el annak a megértéséhez, hogy milyen irányba menjünk, a második pedig: még ha ki is alakul az elképzelésünk arról, hogy milyen irányba menjünk, hogy nyerhetünk a megvalósításához erőt? Mert az örvény szüntelenül mozgásban van, és nagyon erőteljes a visszaszívó hatása.

Szvámí Tírtha: Nos, ezt hívják labirintusnak. Nem tudjuk, hol a bejárat, nem tudjuk, hogy hol a kijárat. Nagyon jól írtad le a helyzetet. De ha még egy buta egér is megtalálja a kivezető utat, nekünk is meg kell találnunk azt. Hogyan tanítják az egeret? Első lépésként sajtot tesznek a labirintus középpontjába, s ezzel megtanítják arra, hogy megtalálja a labirintus középpontját. A sajt nagyon vonzó az egér számára. A szagot érezve oda fog találni. Az orr feletti uralom annyira fontos, mert el tud vezetni a középpontba, vagy el tud vezetni a labirintus mélyébe.

Amennyiben van célunk, akkor meg fogjuk találni a módját annak, hogy elérjük azt a célt. Egyszer egy leckén azt mondta egy spirituális tanító: „Ha vannak anyagi vágyaitok – az nagyon jó, próbáljátok meg élvezni őket!” Hát, tudjátok, kissé elképedtünk. Mindig azt hallottuk, hogy az anyagi vágyak a labirintusba viszik beljebb az embert. De aztán hozzátette: „Mert ezek a vágyak hamarosan el fognak égni, és akkor észhez tértek.”

De a kérdésed nagyon fontos, mert ha elfogadunk egy bizonyos környezetet, akkor követni tudjuk a szabályait. Ha ugyanezt az embert egy másik környezetbe helyezzük át, akkor nehézségekkel fog szembenézni. A labirintust szanszkrtul úgy hívják, hogy májá vagyis illúzió. Vagy ha akarjátok, nevezhetjük úgy is, a mátrix. És ez az illúzió megszámlálhatatlan életek során át hat ránk. De eredetileg lélekszikrák vagyunk. Így az illúzió az eredeti tudatosságotokat csak részben fedheti el. Tehát ha valami állandót akarunk találni egy mulandó világban, akkor ez a célunk, s ha megvan a cél, akkor tudjuk követni.

A kérdésed második része az volt, hogy az energia vagy erő honnan származik. Ez is nagyon fontos. A jóga azt tanácsolja, hogy ha el akarsz érni valamit, akkor próbálj függetlenedni a dologtól. gyakorolj egyfajta lemondást! Ez nagyon szokatlan, mert arra tanítottak bennünket, hogy akkor érjük el a céljainkat, ha nagyon vágyunk rájuk. De gondoljátok végig: hogyan és mikor történt, amikor elértetek valamit? Látni fogjátok, hogy ha megvolt ez a függetlenség a vágyadtól, akkor sokkal könnyebben valósult meg, mert az Isten könyörületes. Ha tudja, hogy az, amire annyira vágysz, nem jó neked, nem fogja megadni. De ha elég erős vagy, akkor bízni fog benned és több megpróbáltatásban fog részesíteni.

Tehát az energia, az erő a lemondásból fakad. Biztosan mindannyian olvastatok a tapaszjáról vagy tapaszról. A tapasz szó a „tap” gyökből származik, és ez azt jelenti, hogy „melegíteni”. Az égés azt jelenti, hogy energiát hozunk létre. Tehát ha a lemondást, a tapaszt gyakoroljátok valamilyen spirituális cél érdekében, az többlet energiát fog számotokra termelni.

S ha megtaláljuk életünk szentjeit, ők útba fognak bennünket igazítani. Olyanok ők, mint a fáklyák, mutatják nekünk az utat. Ha az óceánban fuldokolsz és meglátsz egy világítótornyot, akkor fogod tudni az irányt. Ilyenek a szent személyek. Fényt hoznak még a sötétség idején is. Szerencsére, ha csak egy kicsiny lángocska pislákol egy sötét szobában, gyakorlatilag már akkor vége a sötétségnek. S nem számít. mennyi sötétséget akarsz bevinni ebbe a szobába – az nem segít, nem tudja eloltani a fényt.

Úgyhogy kérlek, benneteket, ne feledkezzetek meg a tökéletesség kutatásáról! Először próbáljatok meg kitűzni egy célt, aztán próbáljátok megtalálni a módját annak, hogy elérjétek a célotokat! S ne feledkezzetek meg erről az öt alapelvről: „Az élet nem könnyű, de közel a segítség, nem te vagy a világ közepe, létezik isteni elrendezés, és a szeretet az út.”