Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 08-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ráma bóló!

Miért? Miért dicsőítjük ‘Rámát’? Kell, hogy legyen valami oka?

Srí Ráma szent neve olyannyira erőteljes, hogy képes megváltoztatni a természet törvényeit. Hadd meséljek ezzel kapcsolatban egy történetet.

Ráma egy meglehetősen jóvágású herceg, akinek van egy gyönyörű felesége – Szítá déví. Olyanok Ők, mint az ideális házaspár; viszont van egy kis bonyodalom az életükben. Bizonyos fondorlat következtében Rámának száműzetésbe kell vonulnia az erdőbe. Képzeljétek csak el: a csodálatos fiatal herceg feladja a királyi otthont és mezítláb elvonul az erdőbe – ez nagyon fájdalmas lehet. De a történet ennél sokkal borzalmasabb, hiszen a szépséges felesége is vele tart. Gondoljatok bele – erdőben élni egy fiatal hölgynek, nagyon nehéz lehet. Tehát megkezdődik az utazásuk; hosszú éveket kell tölteniük ebben a száműzetésben, de szerencsére időközben találkoznak néhány baráttal és pártfogóval, akik segítenek nekik és velük tart Ráma testvére is. Szolgálják a munikat, akik az áldásaikban részesítik Őket, védelmet nyújtanak nekik a démonok támadásakor. Majd időközben eljutott hozzájuk a rossz hír, hogy Ráma édesapja eltávozott. Láthatjátok ez egy nagyon nehéz és fájdalmas történet.

De az igazi tragédia akkor kezdődik, amikor ezt a gyönyörű feleséget elrabolják és Rámacsandra, Szítá férje nagyon feldúlt lesz. Hol keresse kedvesét? Az elválás nagyon intenzívvé és fájdalmassá teszi az életet, de végül számos próbatétel után Ráma megtudja, hogy Szítát Srí Lanka szigetén tartja bezárva Rávana, aki megpróbálja elcsábítani Őt. De természetesen Szítá egy nagyon hűséges feleség és egy átok következtében Rávana nem érinthet hölgyet mindaddig, amíg azt a hölgy maga nem szeretné. Tehát itt véget is ér a történet számára, mert Szítá nem szeretne tőle semmit. Az elválás miatt Szítá nagyon boldogtalan volt, annak ellenére, hogy mindent megkapott Rávanától, aki rendkívül gazdag volt és gyönyörligetet biztosított számára.  A szomorú feleség sok időt tölt egy különleges fa alatt, aminek asóka fa a neve. Asóka azt jelenti, hogy „nem búslakodó” „bánat nélküli”. Értitek?! Egy ilyen fa alatt ül és nagyon szomorú, mert elválasztották szeretett férjétől. Majd, amikor a hírek eljutottak Rámához, hogy Hanumán, aki egy nagyon alázatos szolgáló, megtalálta Szítát Srí Lankán, elhatározta, hogy kiszabadítja Őt. De egy óceán választja el őket; Ráma az indiai kontinensen, Szítá pedig a szigeten van – hát most mit tegyünk? Természetesen Istennek semmiség lenne átsétálni a vízen, de Rámacsandra más módot választott az átkelésre: „Építsünk hidat az óceán fölé!” Ez egy elég szép mérnöki munka, ugye? Viszont Rámának nagyon rendes és erős barátai voltak, mint például a majomhadsereg és más segítők, akik sziklákat és köveket hordtak oda. De tudjátok, hogy mi történik, ha követ dobtok a vízbe? Elsüllyed. Ez nagyon egyszerű annak a bhaktának is, aki abbahagyja a lelki gyakorlatait, a tudatlanság óceánjába merül. Ezért kellett egy kis varázslat, hogy ezek a kövek ne süllyedjenek el a vízben. Tehát mit találtak ki? Minden egyes kőre ráírták ‘Ráma’ nevét, majd mit gondoltok mi történt mikor bedobták őket a vízbe? Nem merültek el, lebegtek a vízen, így nagyon egyszerű volt hidat építeniük. Most már értitek, hogy Ráma neve segít megváltoztatni a természet törvényeit.

Most azt gondoljátok: „Ó, ez csak egy legenda a régi időkből.” De ahogy korábban mondtam, nem kell mindent elhinni a folyamatunkban, jobb, ha kipróbáljátok. Egyszer ellátogattunk egy templomba Indiában. Egy nagyon szerény, elzárt templom volt – semmi különös. Azonban a templomban élő szvámídzsí azt mondta: „Egyébként láttátok már a vízen lebegő köveket?” Azt válaszoltam: „Vízen úszó kövek? Hallottam valamit róluk, de még soha nem láttam őket.” Majd azt mondta: „Gyertek velem!” Volt nekik egy kis tavacskájuk a templom épületei között, aminek a közepén volt egy kis szentély. Szvámídzsí segített, hogy közelebb menjünk a vízhez és azt mondta az egyik tanítványnak: „Kérlek mutasd meg a köveket!” Majd csoda történt. Hozták a követ, beletették a vízbe és lebegni kezdett a víz felszínén. Nem kell elhinnetek, csak menjetek el oda és meglátjátok, ha kell elmondom pontosan hol van ez a hely. De abban hiszünk, hogy az isteni nevek felülírják a szabályokat és a szabályszerűségeket.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 08-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Óm namó bhagavaté vászudévája!

Vizsgáljuk meg ezt a mantrát! Az óm szótaggal kezdődik, melynek mi is a jelentése? Nincs válasz. Talán az óm nagy csendet jelent? Valójában a mantrák sokszor különleges hangrezgések, konkrét jelentés nélkül, de az óm mantrának van jelentése. Ez egy jelentőségteljes megerősítés: ‘Igen!’ amit keresünk, az létezik.

Majd következik a namah – hódolat. ‘Igen, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom.’ Ez a tisztelet nem az enyém; belőlem ered, de nem nekem szól. De akkor kire irányul ez a tisztelet? Bhagavaté – a Legfelsőbb Úr, aki isteni bőséggel teljes és vászudévája – a legfelsőbb intelligencia iránt.

Íme a jelentése: ‘Igen, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Úrnak, aki maga a legfelsőbb intelligencia.’ Gyönyörű!

Ez valójában egy védő mantra is, olyan, mint egy védőernyő. Az ősi írásokban az isteni oltalom különböző típusait említik és ez az egyik legerősebb védelmező mantra. Tudjátok, a tradíciónkban nem szükséges mindent elhinni, sokkal jobb, ha inkább kipróbáljátok. Én kipróbáltam és elmondhatom, hogy működik. Próbáljátok ki ti magatok is; bármikor, amikor bajba kerültök – fizikai, mentális vagy lelki problémátok van – próbáljátok zengeni ezt a mantrát. Ha hangosan és erőteljesen zengitek, akkor elég félelmetes lesz az ellenfelek számára. Ha gondolatban és nagyon békésen zengitek, figyelmeztetés nélkül védve lesztek és nem fogják érteni, hogy miért nem tudnak hatni rátok. Mi bajunk származhat abból, ha alávetjük magunkat az isteni oltalomnak? Ha mégis jönne valami probléma, akkor is készen állunk majd, hogy elfogadjuk azt. Tehát élvezni ezt az isteni védelmet nagyon áldásos. Próbáljátok ki! Óm namó bhagavaté vászudévája!

Ma innen kezdődik az utazásunk, de egy kicsit távolabbra kell eljutnunk.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 08-i szófiai esti tanításából)

Köszöntök mindenkit! Bár vendég vagyok itt, mégis úgy érzem köztetek magam, mint egy családtag. Nagyon köszönöm a nagylelkű és melegszívű meghívást és együttlétet. Ma folytatnunk kell az utazást, amit tegnap elkezdtünk. Ha emlékeztek, tegnap eldöntöttük honnan induljunk – az emberi vagy az isteni szintről. Gangá Anya segítségével kétségkívül kapcsolódhattunk az isteni birodalomhoz, majd végül az isteni oltalom alá kerültünk – ezért imádkoztunk.

Ma pedig folytassuk innen, az isteni oltalomtól. Óm namó bhagavaté vászudévája: ez egy nagyon jelentős mantra, jelen korunk egyik legjelentősebb mantrája, ami a Legfelsőbbet dicsőíti, mint a legfelsőbb intelligenciát. Vászudéva – Krisna egyik neve; Krisna a mindenkit vonzó Istenség Legfelsőbb Személyisége és Vászudéva az egyik aspektusa, aki mindent tud. Azt mondják, a megvilágosodott szentek, akik lelki gyakorlatokat végeztek sok-sok életen keresztül, megértik majd, hogy Vászudéva, a legfelsőbb intelligencia minden ok oka.[1]

Ez egy nagyon magas szintű megvalósítás. Tudjátok ezt követni? Isten minden, de nem minden Isten. Vegyük például itt ezt a szőnyeget. Bár fontos feladatot tölt be ebben a szent jógaközpontban, azaz egy félig isteni szőnyeg, de még mindig csak szőnyeg. Mégis áthatja az isteni eredet, az isteni erő. Tőle ered a juh, a gyapjú és a szakember, aki a szőnyeget készíti. Tehát minden kapcsolatban áll Vele; ha visszakövetjük a dolgokat az eredetükig, megtalálhatjuk az isteni forrást. Szarva-kárana-káranam[2], minden ok oka – ez az, amit végső oknak, ‘Istennek’ nevezhetünk, nincs tovább. Ez az első, mindennek a forrása.

Tehát megértettük, hogy a szőnyeg, szőnyeg, bár ez is Isten energiája. Nézzük most önmagunkat. Ha belenéztek a tükörbe, egy szép arcot láthattok, ha hölgyek vagytok vagy egy bölcs embert, amennyiben férfiak; tehát egy kedves alakot láthatunk. S ha nyomon követjük a származásunkat – apa, nagyapa, rsi-munik, félistenek… ki a végső forrásunk? Ki a végső apa, ki a végső oka a létezésünknek? Ugyanaz a Legfelsőbb Úr, aki minden ok végső oka. Tehát azt mondhatjuk, hogy ez a szőnyeg valahogy Isten energiáival van áthatva, de mégis szőnyeg marad; velünk is ugyan ez a helyzet, isteni erővel vagyunk áthatva, de még mindig önmagunk vagyunk. Ha ebben a logikai következtetésben hibáztok, akkor talán azt hihetitek, hogy ’talán én vagyok a legvégső ok’. Viszont ez nagy valószínűséggel nem így van. Így talán jobb, ha próbáljuk megérteni ezt a finom hasonlóságot és különbözőséget.

Lelki élőlényekként a lelki birodalomhoz tartozunk. Úgymond különféle részekből állunk; van egy részünk, ami megváltoztatható és ez az anyagi burok. Rendelkezünk egy finomabb burokkal is, ami még gyorsabban képes a változásra és ez a mentális struktúránk. Tudjátok, gondolatok, érzelmek – mint a vihar, olyan gyorsan változik. Viszont van egy részünk, ami soha nem változik és ez a lelki identitásunk, ami örök és csak a felszínre kell engedünk.

Tehát Vászudéva minden, ezért dicsőítjük ezt a legfelsőbb intelligenciát. S ha Krisna ezen aspektusa mindent befed és körülölel, akkor nagyon is készen állunk alávetni magunkat a védelmének. A nagy lelkek sok-sok élet után megértik ezt az igazságot. Tehát miért nem vesszük észre ezt itt és most? Ha megértjük, hogy Vászudéva Krisna mindenben jelen van – akkor ez azt jelenti, hogy sok-sok életen át végeztetek lelki gyakorlatokat és nagyon bölcs rsi-munik vagytok.

___________

[1] Bhagavad-gítá 7.19

[2] Brahma Szamhitá 5.1

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 08-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A felavatás a hagyományunk egyik szentsége, amivel úgymond lezárjuk az addigi életünket; eddig éltünk valamilyen módon, de mostantól máshogyan folytatjuk az utunkat. Sokan gondolják azt, hogy az avatás a történet végét jelenti, de valójában ez csak a kezdete a spirituális utazásotoknak, ezért legyetek nagyon figyelmesek!

Ez a nap egy különleges alkalom, amikor nagyon közel kerülhettek a lelki önvalótokhoz. Ez egy új élet kezdete és azt gondolom, hogy egy nagyon jó lehetőség is.

Egyszer volt egy igen intenzív nap az életemben., amikor az ásramunk új helyre költözött, majd az egész napos pakolás és rohangálás után este volt egy kis időm mantrázni. Gyönyörűen sütött be a nap a templomszobába és aznap úgy éreztem, hogy a mantrázásomat elfogadta az Úr, áldás kísérte, mert hozzátettem egy különleges fohászt is: „Kérlek, Uram, tarts meg engem mindig a bhakták társaságában!” Most elárulom nektek ezt a titkot: ha vannak különleges vágyaitok, akkor helyezzétek azokat a mantrázásotok hullámaira.

Az avatás felelősséget is jelent, most már nem csak önmagatokért vagytok felelősek! Mindazok, akik csatlakoznak a bhakták társaságához felelőssé is válnak a misszióért, melynek a részeseivé válnak. És nekünk is felelősségteljes gyakorlókká kell válnunk, hogy lehetőséget adjunk annak, hogy az isteni Szépség és az isteni Szeretet találkozhasson a szívünkben.

Isten hozott mindannyiótokat a bhakti-jóga iskolájában, az Isteni Pár áldása kövesse lépteiteket! Ily módon ez a böjti nap, az ékádasí nem csak egyszerű győzelem az illúzió felett, hanem az isteni szeretet hatalmas győzelme is egyben.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 8-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mit mondhatunk az istenszeretetről? Nincs mit mondani, inkább éreznünk kellene.

Az istenszeretet a lélek természete. Semmi egyéb rendeltetése nincs. Tehát ahogyan közelebb kerülünk a lelki önazonosságunkhoz, természetesen megnyilvánul ez a funkció, áramolni fog. Éppen ezért semmi más kötelességünk nincs ebben az életben, mint elhárítani az akadályokat az eredeti személyiségünk útjából, hogy egyre inkább megnyilvánulhasson. Néhány jelentéktelen dolgot el kell távolítanunk – illúziókat, ragaszkodásokat, anarthákat… Ezek mind nagyon jelentéktelenek a célunkhoz képest. Az istenszeretet aranyló ragyogásában aligha láthatóak ezek a dolgok.

Azt mondják, Maháprabhu olyan volt, mint az istenszeretet aranyló vulkánja. Általa megérthetünk valamit a Szent Név dicsőségéről és mi is csatlakozhatunk ehhez a szép tradícióhoz, ahol a Szent Nevet zengik. Merthogy mit is jelent odaadó életet élni? Dicsőíteni. Ez nem olyan nehéz feladat, nem önszabályozás meg ilyesmi – nem! Dicsőítés! Dicsőíteni az Isteni Párt! Ez kell legyen a motivációnk az életünk különböző területein. Legtöbb esetben van saját munkánk, családi kapcsolataink, sok felelősségteljes elfoglaltság ezen a világon. Éljük hát ezeket ebben a hangulatban, ebben a szellemben. ‘Bármit teszek, mondok és gondolok ma – szeretném az Isteni Pár találkozását ünnepelni benne.’

Krisna a Szépség, Rádhiká a Szeretet. Mi lehet még ezen kívül ebben a teremtésben? Ezért beszéltünk annyiszor arról, hogy mi is a vallás? A vallás, a Szépség és a Szeretet találkozása az emberi szívben. Ez a mi vallásunk. Az isteni szépségnek és az isteni szeretetnek kellene találkoznia a szívünkben és hogy ezt elérjük, néha meg kell feledkeznünk az írásos formaságokról.

Ennek ellenére egy kicsit fel kell készülnünk, fel kell vérteznünk magunkat. A hét során egyetértettünk abban, hogy először a tudatunkat kell megszilárdítanunk és abban is, hogy ki kell mutatnunk a hajlandóságunkat, hogy tenni is fogunk valamit. Azt is megértettük, hogy közelebb kell kerülnünk Krisnához, hogy meghitt társai lehessünk. Néha úgy érezhetjük, hogy felettesei vagyunk, gondoskodunk Róla, gondoskodunk a szükségleteiről. Abban is egyetértettünk, hogy egy belső templomot kell építenünk, a bhakti szent helyét.

És hogyan kezdjük el építeni a templomunkat a szívünkben? Először a szív tisztítására lesz szükség. Némileg poros, idejétmúlt dolgokkal és pókhálóval van tele – ezeket el kell távolítanunk onnan. Miért? Mert az Isteni Párt szeretnénk meginvitálni oda és Ők csak a szép helyeket szeretik. Tehát a legjobb helyet kell biztosítanunk Számukra – a legtisztábbat, amit a legszebben díszítünk fel.

De szerencsére eredetileg a szívünk olyan, mint a lótusz, így csak hagynunk kell, hogy teljesen kivirágozzon. Ha minden készen áll – tiszta, szépen elrendezett és feldíszített – akkor ki kell terjeszteni ezt a meghívást, hiszen meghívás nélkül nem jönnek el. Hogyan invitálhatjuk meg Őket? Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna, Krisna, Haré, Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma, Ráma, Haré, Haré! ‘Kérlek Kedves Uram és Drága Úrnőm foglaljátok el helyeteket szívem trónusán.’

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07.08-i szófiai reggeli tanításából)

Ma egy különleges nap van, csakúgy, mint minden nap, ha odaadó szolgálatot végeztek. Böjt napot tartunk – ékádasít. Ez a tizenegyedik nap a teliholdat vagy az újholdat követően. Itt az ideje egy kis önmegtartóztatásnak. Ilyenkor nem egyszerűen csak egy speciális étrendet követünk, hanem Isten győzelmét ünnepeljük az illúzió fölött. Igazából ez a valódi jelentése az ékádasínak. Ilyen szempontból állandóan ékádasít kellene tartanunk – mármint ünnepelni az istenség győzelmét az illúzió fölött. De a mi Urunk annyira kegyes, hogy nem túl gyakran kell ezt a böjtnapot tartanunk. Azonban most itt az ideje, hogy emlékezzünk a győzelmére.

Ami a tanulmányainkat illeti, ma be kell fejeznünk az Istenhez fűződő különböző kapcsolatok témakörét. Egyetlen ilyen kapcsolat maradt, amiről még nem beszéltünk. Esett szó a semleges, szolgálói, baráti, szülői viszonyokról; és már csak egy van hátra. Ez pedig a szeretői viszony, a hitvesi kapcsolat. Tehát azt gondolom, a mai nap nem csak az önmegtartóztatásról szól, hanem egy jó lehetőség arra is, hogy tanulmányozzuk vagy imádjuk – talán így jobb, inkább imádjuk – ezt az isteni szeretet elvet.

Sok romantikus ember azt mondja, hogy az életben a legfontosabb, a legérdekesebb érzés itt a Földön a szerelmi viszony. De tudjátok, a még romantikusabb emberek azt mondják, hogy a szerelmi kötődés Istenhez a legfontosabb dolog az egész teremtésben. Valaki azt mondja: ‘Isten a Szeretet’, míg mások ‘Szeretet az Isten’. Tehát bárhonnan is indulunk, valahol találkozunk a rajongó szeretet elképzelésével és az istenszeretettel.

Tehát ez az isteni eksztázis is tükröződik itt a Földön a testi életfelfogásban. Mondhatjuk azt, hogy a szeretet a legalsó szinten olyan, mint az ösztön. Az egész természet ezen az elven működik – ösztönös szeretet. Azt mondhatjuk ez az édes mámor ott van a szívben, ez az érzelmi oldala az emberi kapcsolatoknak. Ha tovább megyünk, van egy nagyon mélyen gyökerező megbecsülés mások iránt, ami szeretetként nyilvánul meg egy boldog emberi tudatban. Majd legvégül ott van a mindent magába foglaló és legmélyebb, legalapvetőbb lelki sóvárgás is bennünk.

Tehát a különböző variációk széles skálájával rendelkezünk, különféle tükröződései vannak az Istenhez fűződő kötődésnek, ezért a leglényegét kell megragadnunk ennek a viszonynak. Tehát ez az Istenhez való kötődés a leglényegesebb. Természetesen sok mindent lehet mondani az istenszeretetről. De meg kell értenünk, hogy ez a szükséges szabályok és előírások betartásával találhat ránk.

Az emberi élet olyan, mint egy iskola, tanulmányaink összessége. Próbálunk más-más tapasztalatokat szerezni és azt gondoljuk az elején: ‘Ó, mennyi tantárgyat kell megtanulnom.’ De mégis azt gondolom, hogy csak egy tárgyat kell elsajátítanunk, a legérzékenyebb, legtitkosabb művészetet – az istenszeretet művészetét. Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy tudunk élni lábak vagy agy nélkül, de szív nélkül élni már nem tudunk. Ha ezt elveszik tőlünk, olyanok vagyunk, mint egy üres kagyló. Ezért kell megtisztítanunk, össze kell sűrítenünk ezt az érzést annyira, hogy tudjuk használni az odaadó szolgálatainkban.

Sokféle módon közeledhetünk a Legfelsőbbhöz, de Számára, Számukra semmi sem elragadóbb, mint az odaadás. És mi az eredménye az ilyen szeretetteljes odaadásnak? Magas fokú lelkesültség. Kinek a részéről? Kit ejt rabul ez a lelkesültség?

Válasz: Istent.

Szvámí Tírtha: Helyes. Istent. Az isteni szeretet a legfőbb, neki nemcsak a hívő ember, hanem az imádott Isten is alárendeltje, olyan erős, hogy még Ő sem tud ellenállni. Ezért csodáljuk ezt az elvet. Ezért nagyon szerencsések, nagyon áldottak és hálásak vagyunk, hogy ehhez az isteni iskolához tartozhatunk.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Tudjátok, nem olyan könnyű a gurukkal, hiszen túl szigorúak, mi pedig túlságosan gyengék vagyunk. Hadd említsek egy történetet a tradíciónkból. Navadvípban – az egy nagyon szent hely Bengálban a Gangesz mellett, közel az óceánhoz – élt egy nagyon híres aszkéta szent, akit Gaurakisórnak hívtak. A bábádzsí rendhez tartozott és ezek a személyek nagyon lemondottan élnek. Nem szentelnek túl sok figyelmet a külsőségeknek, csak a bhadzsanájuknak élnek – a belső meditációjuknak. Ez a személy rendkívül erős volt, olyannyira elkötelezte magát a Szent Névnek – a Haré Krisna mahámantrának – hogy amikor azt érezte, hogy ‘Nincs az ajkaimon a Szent Név’ kész volt beleugrani a Gangeszbe, hogy vízbe fulladjon. Most már megérthetjük, hogy a lelki gyakorlatok nem csak rajtunk múlnak, szükségünk van áldásokra ahhoz, hogy sikeresek legyünk a lelki életünkben. Tehát teljesen ebben a nagyon lemondott hangulatban élt.

Volt egy nagyon jó barátja, Bhaktivinód Thákur; egyszer egy viharos éjszakán valaki kopogtatott Bhaktivnód ajtaján. Kiment és látta, hogy a bábádzsí barátja áll az ajtónál. Ajtót nyitott és a bábádzsí azt kérdezte: „Bhaktivinód, van esetleg néhány szem krumplid itthon? Ez egy kicsit meglepte Bhaktivinódot és azt felelte: „Igen, talán van itthon néhány szem.” Majd körülnézett otthon és talált két szem krumplit, amit odaadott a bábádzsínak, aki szó nélkül távozott a viharos éjszakán. Bhaktivinód kissé meghökkent és azon gondolkozott: „Vajon mit fog ezzel a két krumplival csinálni ezen a viharos éjszakán?” Semmi ötlete nem volt, majd elkezdte megérteni jobban a történteket. Végül magába nézett és azt gondolta: „Bábádzsí Mahárádzs nagyon kegyes volt hozzám. Úgy tűnik ragaszkodtam ehhez a két krumplihoz és eljött, hogy megszüntesse a ragaszkodásomat!”

Tehát Gaurakisór dász Bábádzsí nagyon ellentmondásos személy volt. Ahogyan azt már említettem, a bábádzsíktól egy nagyon egyszerű és aszketikus életmódot várnak el; általában csak egy ágyékkötőjük van. Egyszer egy nagyon jó minőségű selyem dhótiban jelent meg – nagyon elegáns volt. A legsilányabb dhóti jutafonalból készül, a kicsit jobbak pamutból, a már kicsit finomabbak jobb féle pamutból, de a legminőségibbek selyemből készülnek – ami szigorúan tilos az aszkéták számára és ő ebben a ragyogó viseletben jelent meg. Ez nagyon váratlan és szokatlan volt! Bhaktivinód megkérdezte tőle: „Bábádzsí Mahárádzs, mi ez a selyem dhóti rajtad?” Mire ő azt felelte: „Nos, tudod, annyi gazember hord ilyen szép ruhákat, gondoltam én is felveszek egyet.”

Alapvetően rejtőzködő életet élt és tudjátok, ha valaki ilyen híres és kiemelkedő szent, az emberek tanácsért mennek hozzá, amit ő nem szeretett túlságosan, nem szerette, ha háborgatták. Ezért úgy döntött: ‘Elbújok egy fejjel lefelé fordított csónak aljában a Gangesz partján. Ha már egyébként is sokan ismernek, mint lemondott aszkéta és az emberek azt látják, hogy nincs hol laknod, ezért elbújsz egy csónak alá – akkor még híresebb leszel. Tehát arra számíthatsz, hogy még több látogató fog majd háborgatni. Ezután kitervelt egy jó dolgot, hogy kivédje a látogatókat és úgy döntött: „Szétdobálok néhány halszálkát, és az emberek majd azt fogják hinni, hogy nagy aszkétának mutatom magam, de közben meg halat eszem, és akkor talán majd nem jönnek hozzám.”

Tehát megpróbálta elrejteni ragyogó személyiségét, mely néha sikerrel járt, máskor kevésbé. Azonban volt egy fiatalember, aki tisztán látta őt és aki elől nem tudott elrejtőzni. Ő Bábádzsí Mahárádzs barátjának Bhaktivinódnak volt a fia, Bimal Praszád dász. Nagyon tanult személy volt és ő is lemondott életet élt. Aztán elhatározta: ‘Amit tudtam megtanultam, úgy érzem most már szükségem van egy mesterre. Bábádzsí Mahárádzshoz fordult oltalomért. Na és mit gondoltok, mit mondott neki? „Felejtsd el, mi bábádzsik nem fogadhatunk el tanítványokat.” Próbált a fiatalembertől megszabadulni, aki viszont nagyon kitartó volt. „Kérlek, légy kegyes hozzám! A tanítványod szeretnék lenni, követni szeretnélek!” Bábádzsí Mahárádsz azon gondolkodott: „Hogyan szabadulhatnék meg tőle?” Majd azt mondta neki: „Megkérdezem Maháprabhutól mit tegyek. Gyere vissza holnap.” A fiatalember nagyon izgatott volt. Másnap reggel visszatért és megkérdezte: „Bábádzsí Mahárádzs, megkérdezted Maháprabhut?” Mire azt felelte: „Elfelejtettem megkérdezni Őt.” Végül a mi fiatalemberünk könnyekbe tört ki és azt mondta: „Maháprabhu azért jött, hogy a feltétel nélküli kegyet ingyen osztogassa, de úgy látszik engem kizártak ebből a kegyből.” Ez volt a leendő diák győzelmének pillanata; amikor a leendő mestere látta mennyire eltökélt, azt mondta: „Rendben, menj a Gangeszhez, fürödj meg benne és térj vissza.” Majd ezután elfogadta Bimal Praszádot egyetlen tanítványaként. Ő volt az egyetlen. Mégis harmincezer ember lett Maháprabhu követője általa.

Tehát nem szükséges tanítványokat gyűjteni. Ez csupán némi tanács, ha majd ti is guruk lesztek. Nem szükséges tanítványokat gyűjteni. Egyet válasszatok. Egy is elegendő. Egy elegendő.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Ácsárjaván purusó véda [1] – azok, akiknek van lelki vezetőjük, tudják, hogy haza fognak találni, vissza Istenhez. Ez egy nagyon szép kapcsolat még emberi szinten is, mely elhozza és elérhetővé teszi számunkra az isteni szintet. A Gangá Anyácskával való kapcsolat és imádat, amikor is merítünk némi vizet a folyó energiájából és visszaajánljuk Neki – ehhez hasonlóan vajon mit jelent a lelki tanítómester imádata? Elvesztek tőle valamit, használjátok az energiáját – de ne feledkezzetek meg visszaajánlani Neki!

Miért? Mert mindent a mesterünktől tanultunk. Ő az, aki megmutatta, hogyan ajánljunk fel egy szál füstölőt, amikor még ezt sem tudtuk; Ő tanította meg, hogy mi is a virágfelajánlás valódi jelentősége; néha még főzni is tanított; máskor pedig, hogy hogyan étkezzünk. Prabhupád – aki egy 70 fölötti, idős indiai szádhu volt– saját maga tanította a tanítványait, hogyan mossák fel a padlót. Ahogy tudjátok, mint egy igencsak tapasztalt idős tanítómester, tudta, hogy az élet nehéz. Főként akkor, ha fiatalon próbáltok meg valamiféle lelki önfegyelmet gyakorolni, olykor az még keservesebb. Ezért bevezetett egy újítást – volt egy hatalmas edényük tele gulabdzsámun golyócskákkal, mely egy rendkívül édes indiai édesség. Többszáz gulab úszkált egy mézédes szirupban – ez valóban egy nagyon édes finomság. S valahányszor kissé frusztráltnak érezték magukat a tanítványok a túl szigorú önfegyelmező gyakorlatok és a túl sok szolgálat miatt, akkor mindig vett egy golyót és a tanítványok szájába tette – hogy még édesebbé tegye a dolgokat, hogy kaphassanak egy magasabb ízt. Nekünk nagyon gyenge az ízérzékünk, alig vagyunk képesek megérezni a lelki élet szépségének és harmóniájának ízét; ezért néha nagyobb dózist kell kapnunk.

Tehát természetes, hogy igénybe vesszük mestereink energiáját és kegyét, de ne feledkezzünk meg arról, hogy visszaajánljátok nekik! Így lesz teljes a kör – kaptok és adtok, adtok és kaptok.

Ezért tiszteljük nagyon a mesterinket – mivel ők tanítottak meg mindenre és reméljük, hogy az örökkévalóságban majd ismét találkozunk. Természetesen ehhez jó tanítvánnyá kell válnunk. Kérlek benneteket, ha szeretnétek találkozni a mesteretekkel az örökkévalóságban, váljatok jó tanítványokká. Majd, amikor a következő életetekben találkoztok a tanítómesteretekkel, képesek lesztek leolvasni az arcáról, hogy mennyire voltatok jó tanítványai ebben az előző életben. Ha valami isteni boldogság jelenik meg az arcán, biztosak lehettek abban, hogy: ‘Ezúttal is elfogad engem’. Ha pedig egy belülről fakadó félelem szikrázik az arcán: ‘Ó, már megint itt van! Nem tudtam megszabadulni tőle…’ Ezért néha adjatok egy kis pihenőt a mestereteknek. Bár a mester fohásza is ez: „Örök szolgád vagyok!’, de néha segítségért kiált: ‘Istenem, ments meg engem!’

Azt kell, hogy mondjam, bármit adtok, azt fogjátok visszakapni. És ez nem átkozódás – ez a valóság, ez a szabály érvényes. Tehát, ha valami szép szolgálatot végeztek a mesteretek számára, akkor miután guruk lesztek – ahogy Maháprabhu mondja, mindannyian váljatok gurukká – akkor bizonyosan ti is szép szolgálatokat kaptok majd.

De a viccet félretéve – ez egy nagyon szép és bensőséges kapcsolat, mely nem korlátozódik csupán az emberi szintre. Nem egy ember számára kötelezzük el magunkat, hanem egy angyal, Isten küldötte mellett. A lelki tanítómester szolgálatának legjobb módja az, ha teljesítjük útmutatásait, megfogadjuk a tökéletességről szóló tanítását. Ezért minket nem a guruizmus vagy a személyi kultusz vonz, hanem a személyes lelkiség kultúráját szeretnénk követni. Ezért imádjuk Srí Gurut, mely egy isteni funkció. Tehát, ha Srí Gurunak kötelezzük el magunkat, az isteni funkciónak, akkor biztonságban leszünk örökre és találkozunk az örökkévalóságban.

(folytatása következik)

[1] Cshándógja-upanisad 6.14.2.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Korábban arról beszélgettünk, hogy Gangá Anyácskának van egy haragos arca, most pedig ismerkedjünk meg egy kicsit a kegyes oldalával is. Például azt, hogy mindig kész elfogadni a különböző szolgálatokat. India szerte, adott helyeken minden nap imádják ezt a kegyes, szent folyót. Nagyon szép ének és tűzáldozat mutatnak be; virágfűzérekkel, közös fohászokkal, gyönyörű szertartással imádját Őt. Tudjátok, hogy mi a legkedvesebb felajánlás Gangá Anyácskának? Ez a legegyszerűbb és ugyanakkor a legkedvesebb felajánlás is a Számára – amikor a saját vizével imádják. Vesznek egy keveset a folyó vizéből, fohászkodnak, majd visszaajánlják a hullámoknak. Tudjuk, hogy ez szent víz és a felajánlás legjobb tárgya az, ha valami megszentelt dolgot ajánlunk fel, tehát vegyetek Belőle, de aztán mindenképpen ajánljátok vissza Neki. Mi történik e felajánlás során? Kevesebb lesz benne, ha veszünk egy kicsit a Gangesz nagyon bő hozamú vizéből? Nem, nem lesz kevesebb attól a néhány csepptől, amit kivesztek, nem, nem lesz kevesebb! Mi fog történni akkor, ha visszaajánljátok ezt a kis vizet a folyónak? Esetleg több lesz benne? Nem, nem lesz több; mégis történik valami eközben. Bennünk változik meg valami, ezáltal a szolgálat által, ahogy ez a fajta felajánlás működik – belül megváltoztunk. Gangá Anyácska nem változott, de mi igen.

Értitek már a Gangesz vizének tisztító erejét? Ezért ennek a tisztító hatásnak köszönhetően és mivel a Legfelsőbbel köt össze bennünket, Gangá Anyát is nagyon-nagyon könyörületesnek tartjuk. Olyan Ő, mint egy példakép, mint egy eszmény a számunkra. Valójában ki az, aki összekapcsol bennünket a Jóistennel? Ki a kapcsolat? Ez a lelki tanítómester. A guru összekapcsol minket Krisnával és ezért Gangá Anyácska olyan, mint egy lelki tanítómester – úgymond egy lelki mesternő. Azt mondják, ha valaki nem találja a lelki tanítómesterét emberi alakban, akkor fohászkodjon Gangá Anyácskához, hogy elnyerje az áldását. Értitek mennyire fontos ez a szerep – összekötni az embereket Istennel!

Tehát, ha szolgáljuk Gangát, ha szolgáljuk a lelki tanítómestert, akkor a tisztító hatása elér bennünket, éppen ezért nagyon áldásos ellátogatni a Gangeszhez. Az indiaiak nagyon szeretik a szent folyójukat! Minden este összegyűlnek ezekre a szertartásokra, leginkább a Gangesz felső részén, például Haridvárban. Itt levélből készült különleges tálakat ajánlanak fel, melyre virágot, ghí lámpást és füstölőt tesznek, majd a Gangesz vizére helyezve e felajánlásokat tova úsztatják őket. Ez az egyik módja annak is, hogy felajánljuk őseink, barátaink hamvait utolsó útjukra indítva őket. Azt mondják, ha felajánljuk a hamvakat a Gangesznek, akkor az egyenes út a mennyországba biztosítva van. Ez egy nagyon szép búcsúszertartás a lélek megsegítésére, hogy elérhesse a legvégső célt. Mi, akik itt maradunk, így segíthetjük az eltávozottak útját, hogy könnyű és lelki lehessen.

Gangá Anyácska arra tanít bennünket, hogyan szolgáljuk a Jóistent és hogyan érhetjük el Őt. Ezért Ő olyan, mint egy mesternő és tudjátok nagyon áldásos, ha van egy oltalmazónk, egy lelki vezetőnk. A guru nagyon kifinomult szinten működik. Olyan, mint egy vezető a lelki utazásunk során. Talán az elején anyagi útmutatásokat kérünk tőle, de később megértjük, hogy a lelki útmutatás ennél sokkal fontosabb. Maháprabhu azt mondta: „Mindannyian váljatok gurukká!” De ez nem azt jelenti, hogy tanítványokat kell gyűjteni. Nem, inkább azt, hogy ezt a finom lelki szintet kell elérnünk. A guru olyan megvilágosodott személy, aki segíthet másoknak is megvilágosodni. Ha valaki segít nekünk abban, hogy részt vehessünk ebben a tisztító folyamatban és visszavezet bennünket a Jóistenhez, mint Gangá, akkor lelki vezetőnkként tekinthetünk őrá.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Jóllehet korábban azt mondtam nektek, hogy nem szükséges túl sokat utazni a boldogság megtalálásához, mégis egy helyet meg kell említenem, ahová érdemes ellátogatni. Ez Gangesz Anya.  Indiában minden vallásos indus legalább egyszer el szeretne látogatni a Gangeszhez, mégpedig azért, mert Gangesz Anya egy szent folyó. Ennyit biztosan tudunk, talán azt nem, hogy miért is szent.

Valójában létezik erről egy történet. A Gangesz nem a Földről ered. Fentről száll alá, így érve el földünket. Igazából Siva hajfonatából ered, miután megérintette Őt azután érkezik a Föld bolygóra. Tehát azt gondolhatjuk: ‘Ó, ez a Gangesz szent ereje – megérinti Siva fejét, ezért annyira szent. Olyannyira szent, hogy az emberek elmennek a Gangeszhez és szent fürdőt vesznek, hogy megtisztítsa őket a bűneiktől. Igazából a Gangesz egy mennyei folyó, azt mondhatjuk, hogy egy kozmikus folyó, mely Visnu lótuszlábai által lép be ebbe az univerzumba. Tehát ez a kozmikus folyó megérinti az Úr Visnu lótuszlábait, majd az Úr Siva fejét, s ezután száll alá, hogy megtisztítson titeket itt a Földön. Ezen a bolygón a Himalájában nyilvánul meg.

Ezt a szent folyót nőneműnek tekintik és anyaként imádják. Valójában milyen egy édesanya? Általában gyengéd, de van, hogy néha dühös. A Gangesz néha nagyon dühös – elmos mindent, ami az útjába kerül. Utakat, hidakat, templomokat, embereket – nem számít mi van az útjában, mindent megtisztít.

Egyszer a bhakták építettek egy nagyon különleges, hatalmas Siva szobrot magába a Gangesz folyóba. Egy mesterséges kis szigetet hoztak létre, ahol Siva egy nagy sziklán foglal helyet meditatív testtartásban. Ez a szobor kétszer-háromszor nagyobb volt, mint egy ember. Általában nagyon szépen és békésen folyt a víz az Úr Siva lábánál, amíg az egyik évben akkora hullámok jöttek, hogy gyakorlatilag az egész szobrot beborították. Képzeljétek csak el, ahogy meditáltok és elmos titeket a vad folyó. Ez így történt; az áramlat annyira erős volt, hogy elmosta ezt a hatalmas Siva szobrot.

Ezért bizonyos szent helyeken nagy láncokat rögzítenek a parthoz, hogy ezek segítségével fürödhessenek meg a Gangesz vizében. Máskülönben az erős áramlat elmosná az embereket.

Egyszer lehetőségünk volt ellátogatni a Gangeszhez. Amikor napközben megérkeztünk, a víz éppen nagyon hideg volt, így körülményes lett volna fürdőt venni. Elhatároztuk, hogy másnap reggel komolyabban vesszük a szádhanánkat és korán reggel fogunk megfürdőzni és azt kell, hogy mondjam, hogy másnap a víz nagyon langyos – szinte meleg volt! Tehát úgy tűnik Gangesz Anya így szolgálja a korán reggel érkezőket, meleg vízzel ajándékozza meg őket. Aki pedig lusta és későn érkezik, annak hideg vízben kell fürödnie. Tehát, ha erősek vagyunk a szádhanánkban, akkor abból származhat némi előny. Gangesz anyának van hideg és meleg vize is, de meleg csak azoknak, akik időben érkeznek. Van melegvíz azoknak, akik komolyan veszik a lelki gyakorlataikat.

De azt kell mondjam nektek, hogy ez nem egyszerű fürdés. Ez egy kozmikus folyóba történő merülés. Lehet, hogy hideg, mégis azt érzitek, hogy megtisztultok számtalan életnyi bűntől. Lehet érzékelni a lelki tisztító erőt. Nem a víz anyagi minősége számít, hanem a lelki minőség, hiszen az Úr Sivától és az Úr Visnutól érkezik, az Istentől eredő víz köt össze benneteket magával a Legfelsőbbel.

Tehát, ha emberi szinten kezdjük az utunkat, akkor menjünk Gangesz Anyához – hogy Általa részesülhessünk az isteni kapcsolat áldásában, segítségével megszabaduljunk bűneinktől, megtisztuljunk és, hogy magasabb szintre jussunk a tudatosságban és életünkben.

(folytatása következik)