Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

Köszönöm, hogy itt vagytok a mai összejövetelünkön; nagyon megtisztelve érzem magam, hogy vettétek a fáradtságot, hogy eljöjjetek ide. Függetlenül a hidegtől és a havazástól, készen álltatok áldozatot hozni. Ezért kötelességemnek érzem, hogy kérjem a közreműködéseteket; kérlek segítsetek abban, hogy hol kezdjük a mai beszélgetésünket – az emberi vagy az isteni szinten? Néhányatok azt mondja, hogy az emberből induljunk ki, a másik vélemény szerint, pedig az isteniből. Ez nagyon szép, mert igazából erre van szükségünk – hogy legyen kapcsolat eközött a két világ, azaz az emberi és az isteni valóság között.

Az emberi világ megszállottjai vagyunk – néha korlátozott, máskor sikeresebb az út, amin járunk. Azt hiszem mindannyiunknak vannak tapasztalatai az emberi életre vonatkozóan itt a Földön. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de én találkoztam mindkettővel – sikerrel és akadályokkal egyaránt. Kudarc és siker mindig jelen van ezen a szinten, az emberi életben. Ennek ellenére reménykedhetünk és vannak céljaink, irány, ahova tartunk. Az életünk célja nem az, hogy valamiképpen véget vessünk ennek a történetnek, hanem az emberi születés lehetőségeinek a kikristályosítása és visszatérés az eredeti helyzetünkbe.

Ezért ápolnunk kell a lelki oldalunkat, a lelki felünket. Az anyagi oldal mindig időleges, korlátozott. Az elején azt gondoljuk: ‘Ó, az élet hosszú! Bárcsak felnőtt lehetnék!’ – minden gyerek erre vágyik. Majd, amikor elérik a céljukat és felnőnek, megint elégedetlenek lesznek és újra gyerekek szeretnének lenni: ‘Ó, amikor gyerek voltam, annyira szép és egyszerű volt minden!’ Tehát az egyik titka a sikeres életnek az, hogy elsajátítjuk az elégedettség művészetét. A másik szabály, ha sikeresek szeretnétek lenni: nincs elvárás, nincs frusztráció. Kicsit közömbösen hangozhat, talán kissé negatív, de azt gondolom nagyon igaz.

Végül, túl ezeken a korlátokon, művelnünk kell az örök részünket is. Ha egyszerűen megértjük, hogy örök lelkek vagyunk, akkor egy új élet kezdődik számunkra. Ez azt jelenti, hogy a lelki energiából származunk és meg kell találnunk a hazavezető utat, vissza a Jóistenhez. Tételezzük fel, hogy nekünk, mint a napsugarak örök tudatos részecskéinek, meg kell találnunk a hazavezető utunkat az isteni naphoz.

Ez egy utazás – az élet egy utazás. Meg kell keresnünk és meg kell találnunk a legjobb célt. Az emberek szeretnek utazni. Ha helyhez kötött munkátok van, akkor irigyelni fogjátok azokat, akik sokat utaznak a munkájuk során, mindaddig, amíg nektek is olyan munkátok lesz, amellyel sokat kell utaznotok; akkor már nem is lesz olyan vonzó.

Mégis, az élet itt a Földön egy utazás. A születésetekkel indul és a halálotokkal ér véget. De mégis, mi lesz a végső célja ennek a keresésnek? Az mondom, bárhova mentek is a Földön – nagyon hasonló vagy ugyanolyan szabályokat találtok majd. Válasszunk egy jó helyet – Hawaii? Van egy barátom Hawaiin, nagyon iszákos nő volt. Nagyon frusztrálta ott az élet, azt gondolta az egyetlen megoldás számára az alkohol. Akkor miért utazzunk Hawaiira? Itt, ebben a városban is lehet az élet boldogtalan. Nincs értelme annyit utazni! Aztán meggondolta magát a barátom és elhatározta: ‘Abbahagyom az életnek ezt a boldogtalan útját és belekezdek egy lelki gyakorlatba.’ Láthatjátok, még a Földi mennyországban is nagyon boldogtalannak érezhetitek magatokat – annyira, hogy a lelki megoldásokra fogtok majd vágyakozni. Akkor miért utazzunk Hawaiira a lelki megoldásokért? Miért ne itt keressük meg őket itt és most?!

Azután elkezdhetjük életünk spirituális utazását. Szükségünk van egy kapcsolatra a lelki világgal, ahol nincsenek félreértések. Hogyan érjük el ezt a bolygót? Ez is egy utazás, az is egy utazás és jó követni valamit, ami összekapcsol minket a lelki világgal.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

 (az előző hétfői tanítás folytatása)

Szvámí Tírtha: Azt mondhatjuk, hogy a család olyan, mint egy szövetség. Vannak különféle sajátosságaink, amik találkoznak egy kapcsolatban. Mi történik akkor, ha az egók találkoznak?

Krisna-prijá: Harc lesz.

Szvámí Tírtha: Helyes, ha az egók találkoznak, akkor harc lesz és igazából így mindkét fél energiát fog veszíteni, ez egy ártalmas szövetség. Ezért azt mondhatjuk, hogy ha csak az egók találkoznak egy kapcsolatban az egy beteges elmeállapotot eredményez. A harc még több harcot szül. Ez az úgynevezett róga – ‘betegség’. Tehát, amikor az egók találkoznak, az rógát eredményez.

Mi történik, ha a testek találkoznak? Mi lesz a testek kapcsolódásának az eredménye?

Szanátan: Élvezet, szex.

Szvámí Tírtha: Igen, így van, élvezet – ha a testek találkoznak, annak élvezet lesz az eredménye. Ez jobb, mint az egók találkozása – aminek betegség a végeredménye. A testek találkozása örömöt okoz – valami olyat, amit legalább kedvelünk. Ez a találkozás bhógát fog előidézni; a bhóga az ‘élvezet’ – amikor élvezzük a dolgokat. Sajnos ez a fajta öröm általában nem tart túl sokáig. Így, ha a kapcsolatotok a szexuális vonzalmon alapul, az nagyon gyorsan meg tud változni.

Tehát van egónk, van testünk – amik tudnak találkozni, egyesülni. Mink van még?

Mandzsarí: Elménk.

Szvámí Tírtha: Ó, ne így mondd, hogy elme. A következő lépés, mondjuk úgy, hogy a szív – a szívek találkozása. Jobb, ha azt mondom ‘szívek’, mint ‘elmék’ – mi lesz annak az eredménye, ha az érzelmi oldalatok legjava találkozik egy másik személyével?

Hajagríva: Szeretet.

Szvámí Tírtha: Helyes! Igazi, mély kapcsolódás – jóga. Ha az egók találkoznak – róga, betegség. Ha a testek találkoznak – bhóga, élvezet. Ha a szívek találkoznak – jóga; egyesültök és azt érzitek ‘ő a társam’, ez egy igazán magas szintű társulás. Megtalálni életetek párját – az egy nagyon jó érzés.

Már csak egy módon tudunk kapcsolódni egymáshoz – és az a lelkek találkozása. Ha egy átman találkozik egy másik átmannal, annak prémává, isteni szeretetté kell válnia.

Tehát valahányszor tapasztaljátok ezt a kapcsolódást az életetekben, vizsgáljátok meg eszerint a lista szerint: most melyik részetek van jelen ebben a találkozásban? ‘Ez most az egóm? A testem?’ Ahogyan a törekvésünk, célunk az, hogy közelebb kerüljünk a lelki szinthez, amikor eléritek ezt, akkor már csak a lelketek tud összefonódni, ott csak ez működik.

Szanátan: Ezek a szintek kapcsolatban állnak egymással és mindig a magas szintű jógára kell fókuszálnunk, mert ha csak a bhógára koncentrálunk, akkor annak szétválás lesz az eredménye. Ha a jógára fókuszálunk, talán elérjük a prémát. Jól értelmeztem?

Szvámí Tírtha: Úgy gondolom, hogy igen, de mi a prioritás? Mi az aktuális cél az életemben? Talán a kezdetekben a bhóga nagyon fontos, viszont a bhóga nagyon könnyen rógává változhat. Ha ennek az élvező mentalitásnak az összes nehézségét megtapasztaljuk és az elutasító, harcos mentalitásét is – ezt a két szélsőséges hozzáállást – akkor talán elérhetjük a jóga magasabb szintézisét – mint egy felsőbb szintű egységet.

A család egy ásram, grhaszta-ásram – egy hely a lelki fejlődésre. Nem a megfutamodásra: ’Elbuktam, ezért elmenekülök.’ – Nem! Egy élet – egy házastárs. Tudom, hogy ez egy kicsit szigorúan hangzik, de ez kell legyen az eszményünk. Egy élet – egy társ. Miért? Mert Bhaktivinód Thákur azt mondja: Nekünk embereknek biológiai hajlamunk van a szaporodásra. Valahogy kordában kell tartanotok ezt a késztetést – egy szent házassággal. Nem látogathatjátok meg az összes virágot a mezőn, mint egy pillangó. Egy életre egyetlen virág.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

Látom a férfiakat és a nőket is, amikor családosokká válnak, nagyon szépen fejlődnek benne. Sok jó tulajdonság mutatkozik meg, az életük elkezd kiteljesedni, több felelősséget vállalnak – ez egy megújulás, egy nagy lépés az életben. Viszont van néhány dolog, amit az emberek nem tudnak, amikor családosok lesznek. A tradíciónkban azt mondják, hogy amikor összeházasodtok, akkor kicserélitek a karmátokat. Nem az egészet, csak egy részét. A házasságban a férj megosztja a jó karmáját a feleségével, neki adja érdemeinek a felét. Tehát kedves fivéreim, ha jó társat szeretnétek találni, gyűjtsetek minél több erényt, mert meg kell osztanotok majd. Vajon a feleség mivel járul hozzá ehhez a házassághoz? Neki is meg kell osztania az összegyűjtött dolgainak a felét – a rosszakat. Mindannyiunknak vannak problémái, gyűjtünk néhány ostobaságot életünkben, igaz? Természetesen mindkét félnek fejlődnie kell lelkileg és erkölcsileg – de alapvetően ez az egyezség. Ezért a férjnek nagyon erősnek és erényesnek kell lennie, hogy ne csak a saját, hanem két élet, két ember terhét el tudja viselni. Ezért nem javasolt, hogy több felesége legyen, mert nagyon nehéz ennyi terhet cipelni, az nem emberi. A házasság nem az örömök végett létezik, hanem a felelősség miatt. Az isteni, ha több emberről tudunk gondoskodni, mint ahogyan Krisna gondoskodik nagyon sok feleségéről.

Tehát, amikor belépünk ebbe a kapcsolatba, alkut kötünk: osztozunk a sorsunkban. Ez egy másik része a kapcsolatnak – hogy megbízunk egymásban.

Baladév: Gurudév, hallottam, hogy minden családban vannak problémák és ma megértettem ennek az okát. A férj sokkal több negatívat kap a házasság alkalmával; elveszi a felesége rossz karmájának felét, amit kevesebb jó tulajdonsággal kell kompenzálnia, mivel a jó karmájának a fele a feleségé. Úgy érzem ez nincs egyensúlyban.

Szvámí Tírtha: Nem, nem ez nem így van.

Baladév: Próbálom megérteni. Az lenne a kérdésem, hogy milyen tulajdonságot kell kifelesztenie a férjnek?

Szvámí Tírtha: Ez a lényeg – ebben a kölcsönösségben ne a másik oldalra figyeljetek, hanem a sajátotokra. Néha előfordul, hogy semmilyen rossz karmát nem kaptok a feleségetektől, mert ott nincsenek hibák – annyira tiszta, annyira lelki, hogy semmi terhet nem helyez rátok. Még akkor is képessé kell válnunk arra, hogy megosszuk lelki javainkat a partnerünkkel.

Ahogy mondtam nektek, ha összekötjük az életünket, akkor megosztjuk azt, amink van. Megosztani a karmikus terheinket – az nem számít, hogy pozitív vagy negatív – ez egy érett, kölcsönös felelősség. A hölgyek rendelkeznek egy nagyon erős, jó tulajdonsággal – mégpedig a tanácsadó képességgel. Ezért az ő kötelességük, az egyetlen feladatuk élni ezzel az áldásos tehetségükkel – például, hogyan lehet a házat otthonosabbá varázsolni.

Az egyetlen dolog, amire a nőknek szüksége van, az a figyelem. Tehát ha a férj elegendő figyelmet szentel feleségének, akkor a családi béke biztosítva van. Remélem most a gópi szekció elégedett; és azt hiszem a gópa szekció egyetlen kérésével fordulok hozzátok, hölgyekhez. Ne feledkezzetek meg róluk, hiszen nekik is szükségük van egy dologra – az elismerésre. Csak erre! Ha okos feleségek vagytok, megbecsülitek, elismeritek a férjeteket és akkor minden rendben lesz. Így istennőként és istenként élhettek a kapcsolataitokban – hiszen mindenki elégedett lesz.

Tehát megosztani a felelősségünket, az együttérzésünket és azt, hogy ‘Nem számít milyen nehéz a teher, készen állok arra, hogy gondoskodjak erről a személyről az életemben’ – ez a férj kötelessége.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Mik az ismertetőjelei ennek a szeretetteljes szülői kapcsolatnak? Az első a pusti – a táplálás, amikor tápláljátok Krisnát. Édesanyjának a teje rendelkezésére áll, de Ő ezzel nem elégszik meg, még többet akar, ezért a vajat is ellopja. A tej az élet, a vaj a szeretet; nem elég neki csak az, ami Neki jár, a másik is kell, igazán az, amit megpróbáltok megtartani magatoknak. Ezért csent el dolgokat, s még a szomszédba is átment, hogy onnan is ellopja a vajat. Emiatt Nandagrám idősebb hölgyei elmentek panaszkodni Jasódá mamához: „A fiad nagyon csintalan, ellopta a vajunkat! Valamit tenned kell! Nincs elég vajatok otthon?” „Nem, dehogy! Rengeteg vajunk van és ezt Ő is tudja.” De nem elégszik meg azzal, ami az Övé – az is kell neki, ami mindenki másé; hogy semmit se tartsunk meg magunknak, eljön, mint Makhancsór és magával viszi az egész készletet.

Tehát ezt jelenti a pusti, táplálás, az élelem, ami egy nagyon természetes és boldogító érzés. Egy anya mindig így érez, ha szoptathatja, táplálhatja gyermekét. Nála csak egy személy boldogabb – a nagymama. Egyszer Gurudév azt mondta egy bhaktának: „Amikor te főzöl, az olyan, mintha két nagymama főzne egyszerre!” Tehát ez az édesanyák szeretetének és hogy örömmel táplálnak bennünket a még magasabb szintje. Tudjuk jól, hogy van ez, amikor találkoztok a nagymamátokkal mi az első kérdése: „Éhes vagy?” Tehát pusti – táplálni, gondoskodni – ez egy nagyon természetes folyamat.

A második ismertetőjele ennek a szülői hangulatnak, amikor szeretnétek megvédelmezni Krisnát. Emlékeztek, hogy Krisnával rengeteg veszedelmes dolog történt, ezért Jasódá mama aggódott, mindenféle varázslatot bevetett és mágikus védőmantrákat festett fel a testére. Ismerte Isten védelmező neveit és Krisna testének különböző pontjaira festette fel azokat – csak hogy megvédelmezze a veszélyektől. Njásza-mantrákkal díszítette fel a testét. Amikor felemelte a Góvardhan-hegyet – ez annyira bájos – az idősebb gópák el voltak ámulva, de aztán megértették: ’És, ha ez a hegy túl nehéz Neki? Egy ilyen apró fiúcska felemeli ezt a hatalmas hegyet – talán nehéz lehet, menjünk hát és segítsünk Neki!’ Aztán elővették a botjaikat.

Tegyük fel, hogy ezek nagyon természetes szülői reakciók. De van itt még valami – a kölcsönös boldogság. Nanda Mahárádzs nagyon szereti a fiát, teljesen el van bűvölve, amikor Krisna hozza a csappaljait, a papucsait. Ez a lehető legnagyobb tisztelet jele – amikor fogod valaki papucsát és elviszed neki. Majd Nanda Baba az ölébe veszi fiát, átöleli és elkezdi szagolgatni a fejét. Megfigyeltétek ezt? Az emberekben megvan ez a természetes hajlam, hogy amikor megölelnek egy gyermeket, főleg akkor, ha kis gyermekről van szó, természetes, hogy odaérintik az orrukat és megszagolják. Tudat alatt ott van ez a szeretetteljes kapcsolat – nagyon kellemes illata van a fejnek, különösen a kisbabáknál; általában úgy gondolják, hogy a tej illatát érzik, de ez nem az, hanem igazából ez egy nagyon tiszta gyermek korona csakrájának illata.

De tudjátok, olykor az anyai és apai szeretet elvakít benneteket. Nagyon sokszor megtörténik ez. Amikor Balarám bepanaszolta Krisnát Jasódá mamánál: „Krisna földet evett.” Ő azt kérdezte Krisnától: „Ettél egy kis földet? Na, hadd nézzek a szádba!” Majd lenyűgöző látványban volt része; Krisna kinyitotta a száját és Jasódá látta benne az egész univerzumot, az elemeket, az összes félistent és azt is látta ahogy belenéz Krisna szájába. Azt gondolta: „Óh, ez túl sok nekem!” Majd szerencsére a macska nekiment a tejesedénynek és Jasódá észhez tért. Becsukta a szemét és azt mondta: „Nem, nem, ez lehetetlen.” Majd, amikor újra kinyitotta a szemeit, megint a gyermekét látta. Ha ebben a hangulatban vagytok, akkor meg akartok szabadulni az isteni látomástól, nem prabhu-darsant akartok venni, hanem visszakapni a fiatokat.

Tehát ez a vátszalja-bháv, a vátszalja hangulat egy kölcsönös kapcsolat, egyik a fő raszák közül. Ahogyan az emberi kapcsolatainkban is ez egy nagyon fáradhatatlan hozzáállás – Jasódá mamának tolerálnia kell mindent.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Krisnához fűződő különféle viszonyok mindig magukba foglalják az előző fokozatokat, szakaszokat. Például a szolgálói viszony magába foglalja az Istenre rögzített semleges viszonyt. A barátságban megtaláljátok a szolgálói hangulatot is. A kapcsolatok különféle sajátosságai és nézőpontjai megtalálhatók a vátszalja viszonyban – szolgálói, gondoskodó hozzáállás stb.

Végül hadd osszam meg veletek egy bhakta személyes megvalósítását: egyszer Gurudév említette, hogy Navadvípban, Srídhár Mahárádzs ásramjában volt egy idősebb házaspár és Gurudév érdeklődött felőlük: „Kérlek, meséljetek valamit magatokról.” Azt mondták: „Amikor megértettük, hogy olyan bensőséges kapcsolatba lehet kerülni a Legfelsőbbel, hogy a fiunkká válhat; érezhetjük, hogy az anyja vagy apja vagyunk, akkor mi azt éreztük, hogy ez a mi utunk, ez a mi kapcsolatunk Vele!” Láthatjátok, különféle hangulatok inspirálhatnak bennünket – kérlek, találjátok meg ti is a sajátotokat!

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Ha megvizsgáljuk a családi kapcsolatokat a lelkiség szempontjából, általában azt látjuk – legfőképp a kereszténységben – hogy az emberek úgy tekintenek Istenre, mint apára. Ebben az esetben mi természetesen alárendeltek vagyunk; Ő az apa, mi pedig olyanok vagyunk, mint a tévelygő fiak és leányok. Olykor kialakulhat bennünk egyfajta megértés a családi kapcsolatokra vonatkozólag – mikor Isten nem csak az apa szerepét tölti be, hanem más szerepeket is, mint amikor úgy érzitek, hogy Isten a fiatok. Azt mondják, hogy ilyenkor a bhakta kifejleszti felsőbb tudatosságát.

Kezdjük az első érzéssel – amikor úgy érzed, hogy Isten az apád. Pradjumna egy nagyon jó példa erre. Pradjumna Krisna fia; nagyon szépen ismertetik az ő hozzáállását apjához: „Sosem beszélt az apjával hangosan. Alig nyitotta ki a száját – nagyon tiszteletteljes volt. Még azt sem mutatta, mikor az arcát könnyei áztatták, csak Krisna lótuszlábait nézte. Azonnal engedelmesen elvégezte a kötelességeit, minden feladatát nektári kötelességként vállalt. És ha Krsna nem értett egyet bizonyos dolgokban, akkor elutasította, mint a mérget, még ha édes is volt, mint a nektár.”

Pradjumna hozzáállása és tisztelete Krisna, mint apja iránt – úgy gondolom ez nagyon példaértékű. Krisnának sok fia volt, mivel Dvárakában élő valamennyi feleségétől tíz fia született. Amikor ezek a fiúk látták, hogy Krisna visszatér Dvárakába, elöntötte őket az extázis és elkezdtek hibát hibára halmozni. Tudjátok, mint amikor nagy szorongást éreztek, elveszítitek a kontrollt, ez történt velük is.

Mik az engedelmes fiak ismertetőjelei? Mindig tiszteletüket és hódolatukat ajánlják, szelídek és alázatosak, engedelmesek és készek elfogadni az iránymutatást, még a köhögésüket és nevetésüket is szabályozzák Krisna előtt. Olyan tisztelettudóak voltak, hogy nem beszéltek Krisna magánügyeiről sem. Mi pedig a rasza-katháról szeretnénk beszélgetni? Hol van ez a nagyfokú tisztelet? A teljes engedelmesség? Először ki kellene fejlesztenünk néhány jótulajdonságot, hogy beléphessünk a személyes szintekre.

Ez az egyik szempont – amikor elfogadjuk Krisnát vagy a Legfelsőbb Istent apánkként. Sokszor olvasunk és hallunk másféle családi kapcsolatokról is – mint amikor Jasódá Mama és Nanda Bábá játszák az anya és apa szerepét. Az előző szinten a bhakta nagyon tisztelettudóan közelít Krisnához, illetve ezen a másik szinten, amikor Krisna gyermekként jön el, ez még bájosabb. Az természetes, hogy mi alárendeltnek érezzünk magunkat, de amikor Ő kész alárendeltként eljönni az annyira szép. Hogyan van ez? Mert Nanda és Jasódá mindent elsöprő szeretetének még Krisna sem tudott ellenállni.

Tehát az egyik felfogás szerint a családi kapcsolatokban Isten az apa. Majd találkozunk az ellenkező felfogással – mikor Isten a fiú. Az egyik esetben végrehajtjátok az összes tapaszt és fohászt, azért, hogy Krisna a családtagotokként szülessen meg. Ők vagy nagyon tiszta lelkek, vagy örök társai. A másik esetben, amikor hasonló hozzáállást fejlesztünk ki és ápoljuk ezt a hangulatot az az, amikor Krisnát gyermekünkként szerethetjük. Ez a fajta hozzáállás és lelki gyakorlat kedvezőbb – amikor ezt a magasabb hangulatot megérezzük, nem az úgynevezett ‘vérszerinti’ kapcsolatban vagyunk. Ezt a hangulatot vagy Krisna, vagy egy tiszta bhakta különleges kegye révén nyerhetjük el. Ahhoz, hogy ez a hangulat teljesen kifejlődhessen és viszonzást is kapjunk az Úrtól, teljes és maximális megtisztulás szükséges.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Sokáig úgy gondoltam, az embereknek csatlakozniuk kell a lelki tradícióhoz, a szampradájához. Majd, amikor néhány fiatal bhakta összeházasodott, láttam, hogy ők egy másik hagyományhoz csatlakoznak, a családi hagyományhoz. Majd a rokonok segítették, sok mindennel ellátták őket, például ajándékokat kaptak, segítettek nekik a ház körüli teendőkben és még pénzt is adtak. Természetesen mindenki elégedett volt, hiszen úgy gondolhatták, hogy milyen jó ’Ők is családosok lettek.’ Aztán megértettem, hogy ez valójában nagyon jó, mert ez azt jelenti, hogy a családi tradíciók minden áldását megkapjátok, ha követitek az adott út előírásait. Az természetes, hogy megpróbájuk megosztani azt, amink van, megpróbáljuk fenntartani azt a tradíciót, amihez tartozunk – ez nagyon szép. Ha össze tudjuk hangolni mindkét hagyomány áldásait – az élethez szükséges dolgok biztosítását a lelki szampradájából származó lelki előnyökkel – azt hiszem ez a legjobb kombináció.

Az emberek többsége kapcsolatban él; mivel mi emberek társas lények vagyunk. Azon gondolkodtam, miért van ez így? Miért szükséges az, hogy legyenek körülöttünk? Szükségünk van egy társra – miért van ez így? Aztán megértettem, hogy ez a filozófián alapul. Eredetileg, mint örökkévaló lelkek tartozunk valakihez, nem csak egyedül repkedünk ebben a hatalmas univerzumban. Tartozunk valakihez – ez azt jelenti, hogy van egy eredendő kapcsolatunk. Istenhez tartozunk. Ezen az anyagi szinten elfeledkeztünk erről az eredeti kapcsolatról és itt csak egy helyettest kaphatunk, ezért megpróbálunk ehhez egy partnert találni. Amikor társat próbáltok találni, ne feledkezzetek meg erről a részről – hogy van egy eredeti vonzalmunk az Istennel való társas létre és ezért keresünk magunknak társat itt a Földön is.

Ezért szokatlan egy kissé, ha valaki nem házas, mint az agglegények vagy a vénlányok. Ilyenek a szerzetesek is. Ez nagyon szokatlan, furcsa. Ez valami más. Az az igazság, hogy az aszkézis nem túl régi hagyomány – csak néhány ezer éve létezik.

A családnak különféle tagjai vannak: apa, anya és a gyerekek. Manapság találkozhatunk olyan családokkal, ahol ez másképp van: apa, apa és a gyerekek, vagy anya, anya és a gyerekek. Ma az emberek azt mondják “Jogom van választani!”, de mi van a gyerekekkel? Nekik van joguk arra, hogy apa-apa vagy anya-anya kombinációt válasszanak? Az ő jogaikat miért nem veszik figyelembe? Ha az emberek úgy érzik, hogy joguk van megválasztani a szexuális irányultságukat, akkor miért nem így járnak el a gyermekek esetében is, akik a szüleiktől függenek és még nem tudnak dönteni? Ez az érvelés hamis, helytelen! Nem a szexuális irányultságról van szó, mert az magánügy. Az érv a hamis.

A családi egységnek különböző funkciói vannak. Ez egy kisebb társulás, mondhatjuk, hogy egy szanga. A biológiai szerepe a szaporodás – ez nyilvánvaló. A társadalmi szempontból pedig annak biztonságának és békéjének fenntartása. Az egyéni haszna ennek az ásramnak, hogy fejlődhet a jellemeteket. A család a szeretet helye is egyben – az otthon melege. Tehát nem csak egy ház, hanem otthon – ez teljesen más érzés. Az otthon a szeretetteljes kapcsolatok fejlesztésére szolgál. Végül pedig, lelki szinten – egymás lelki úton történő segítése. Istentől kapott férjet vagy feleséget látni a partnerben – kifejleszteni ezt a látásmódot, hogy Isten képviselőjét lássuk benne és a szűk családi körben egyaránt. Látni Istent a férjemben. Ki tud ilyen módon nézni a férjére? Csakis egy istennő. Tehát ha szeretnétek Istent meglátni a férjetekben, akkor kérlek váljatok istennőkké. Ne azt várjátok, hogy először majd ők fejlődnek és azután felismeritek azokat az isteni tulajdonságokat benne. Nem, először fejlődjetek ti és aztán könnyű lesz meglátni ezt a másikban.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai reggeli tanításából)

Tehát átbeszéltük az ember és a Legfelsőbb Úr között fellelhető valamennyi lelki kapcsolatot. Megismertük a különféle viszonyulások szintjeit, ami nem a fontosságuk, hanem inkább a fokozatosságuk megértésében lehet segítségünkre. Az első, ami szükséges – a tudat egyfajta stabilitása, majd, hogy az Isten iránti elköteleződés aktívabb kifejezését feltárjuk. Tehát az első szint olyan, mint a Legfelsőbb létezésének a semleges vagy passzív felismerése, míg a második szinten már visszajelzéseket küldünk. Ő életet ad, én pedig felajánlom az életemet Neki. Majd következett a szolgai viszony; amikor a kapcsolat megerősödik és mélyebbé válik, egyfajta barátságba fordul át – egy teljesebb szeretetté alakul. Ebből a passzív, alárendelt szolgai kapcsolatból eljutunk egy semleges, egyenrangú kapcsolatig. Majd utaltunk arra, hogy olykor azok a barátok, akik egy kicsit idősebbek, mint Krisna Vrndávanban, jóakaróinak érzik magukat, vigyáznak Rá – majd kezdik magukat feljebbvalónak érezni. Így jutunk el a kapcsolatok misztériumának következő részéhez, amikor a Legfelsőbbel való családi kapcsolatokat beszéljük át – ez a vátszalja-rasza.

Először a család fontosságáról kell beszélnünk. Természetesen a családi kapcsolataink nagyon fontosak számunkra. Gyakorlatilag mindannyiótok családban él vagy családokból jöttök. Még az aszkétákat sem a gólya hozza, nekik is van családjuk. Ezért a családot ásramnak tekintik – a spirituális gyakorlatok színhelyének. Tehát ez nem csak két személy anyagi kapcsolata vagy a testek közös szimpátiája, hanem itt van valami több – ez a lelki párkapcsolat. Ezért a család nagyon fontos módja, hogy kifejezzük emberi viszonyulásainkat és segít kifejleszteni Istennel való kapcsolatunkat.

A család jelentősége a Gíta legelején is nagyon hangsúlyos. Amíg a családi hagyományok szépen fennmaradnak, addig a társadalom rétegei is harmonikusak. Amikor a családi hagyományok megszakadnak, akkor sok nem kívánt, ismeretlen és nem annyira harmonikus generáció születik és ennek a következménye katasztrofális lehet.

Mi a véleményetek, mi a lényege a családos életnek?

Válaszok: Fenntartani a lelkiséget. Szövetség a spirituális fejlődéshez. Gondoskodás. Stabilitás. Lehetőség a szolgálatra. Biztonság.

Szvámí Tírtha: Nagyon szép. Egy kicsit romantikusabb? Beteljesíteni álmainkat? Ugyan már, ebben is bízhatunk. Tudjátok, úgy érzem, hogy a család nagyon alkalmas arra, hogy néhány jó tulajdonságot kifejleszthessünk. Néhány ilyen tulajdonság: az alázat, a tolerancia; és a felelősségtudat. Ha belépsz, nem ugorhatsz ki belőle, ez azt jelenti, hogy van felelősségtudatotok. Annak érdekében, hogy a kapcsolatotok hosszú ideig – egy életen át fennmaradhasson, nem arról szól, hogy ő toleráljon titeket, hanem arról, hogy ti toleráljátok őt. Tehát tolerancia nélkül nem fog menni. Így az alázatosság is – mert biztosan lesz olyan helyzet, amikor azt kell mondanotok: „Rendben, bocsáss meg! Hibát követtem el, az én hibám volt.” Ezért, ha ezt elfogadjuk, hogy a kapcsolatunkban nagyon jó tulajdonságokat tudunk kifejleszteni és szeretnénk lelkileg fejlődni, akkor akár sikeresek vagyunk a kapcsolatunkban akár kudarcot élünk meg, mindkét eset nagyon előnyös és hasznos számunkra. Ha sikeresek vagytok, akkor az összes jó tulajdonságot kifejleszthetitek, ha nem vagytok sikeresek benne, akkor megérthetitek: ‘Ez nem az én utam’. Akkor kifejleszthettek más jó tulajdonságokat, mint lemondás, szabadság, függetlenség, Isten iránti elköteleződés. Tehát mindkét út jó. Akár a pavrtti útját járjátok – ami a pozitív, sikeres út – akár a nivrtti útját, ahol megértitek, hogy nem működik és továbbléptek – mindét út jó.

A család egy nagyon jó hely kontrollálni a testi funkciókat is – a szexualitást. Az élet kezdetén az emberek még érintetlenek, nem hat rájuk a szexuális ösztön – legalábbis nem túl erősen. Később, az élet bizonyos szakaszaiban, amikor húszévesek vagytok, nem tudjátok elképzelni az életet romantika nélkül, amikor ez az erő kezd megnyilvánulni az életetekben. Ez a biológiai érettség a pubertás későbbi szakaszaiban következik be, a társadalmi érettség pedig kicsit később – amikor már nem csak alkalmasak vagytok egy kapcsolatra, hanem felelősségteljesek is lesztek. Különösen fontos ez a férfiak életében, amikor a férfi jellem kerül kifejezésre – mint a férfi szerep, mint mély erkölcsös személy – ez a húszas évek végén történik.

A család egy nagyon jó elgondolás a társadalmi rendszerben, mert bizonyos biológiai tényezők miatt a szaporodás az embereknél meglehetősen bonyolult. Könnyen lehet gyermeketek, viszont nagyon nehéz őket felnevelni, megtartani. Tudjátok az állatvilágban is sok faj nagyon hűséges egymáshoz és az embereknek is azt javasolják, hogy legyenek hűségesek, mert így könnyebb megóvni a gyermekeket és biztonságot nyújtani nekik. Egy életre szóló partner megtalálása nem csak arról szól, hogy kontrolláljátok a szexualitásotokat, hanem arról is, hogy gondoskodjatok a gyermekeitekről és átadjátok nekik az élet misztériumát. Tehát az élet különböző szakaszainak minőségétől függ, hogy mit értünk meg belőle.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Paramánanda: Csak szeretném megjegyezni, hogy nagyon lelkesítő volt számomra az a gondolat, az a két indok, amiért Krisna eltávozott erről a bolygóról. Látszólag elment ugyan, de bármi történjék is, valójában sohasem hagy el bennünket. Illetve, hogy azért ment el, hogy egyszer majd visszatérhessen.

Szvámí Tírtha: Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre, hogy Krisna sohasem hagy el bennünket. Bár visszavonult, de sosem távozott el. De nagyon fontos amire rámutattál – hogyan fog visszatérni, hogyan fog ismét megjelenni? A szentírásokban olvasható megjelenési módokat ismerjük – juga-avatárként fog eljönni a kellő időben és véghez viszi a szükséges dolgokat. Viszont nekünk személyes találkozásra, egy bensőséges találkára van szükségünk, amit a Szent Név misztériumában fedezhetünk fel.

Egyszer Dél-Indiában éppen az esős évszak volt, ami ott elég sok csapadékot jelent. Egy ilyen napon egy vándor el szeretett volna bújni az eső elől egy elhagyatott templomban. Félig romos állapotban volt ez a templom, de volt rajta némi tető, így itt el tudott rejtőzni. Már későre járt, sötétedni kezdett, mire hirtelen egy ember megjelent ott a templomban. Tehát már két személy volt ott menedékben. Amikor látta, hogy már van valaki ebben a romos épületben, megkérdezte: „Tudnál nekem is menedéket adni itt?” Mire ő azt felelte: „Természetesen, gyere, van elég hely, meg tudjuk osztani egymással.” Mindketten szádhuk voltak, utazó szerzetesek. Egyre jobban esett az eső és egyre sötétebb lett, amikor teljesen váratlanul megjelent egy harmadik személy is, aki szintén menedéket kért. Azt mondták neki: „Persze, gyere csak beljebb, van itt elég hely mindannyiunknak!” Teljesen besötétedett, már csak az esőcseppek kopogását lehetett hallani. S vajon mit csinálnak a szádhuk, amikor találkoznak az esőben? Beszélgetni kezdtek Krisna gyönyörű és csodálatos tulajdonságairól. Az egyiküknek eszébe jutott valami, a másik ehhez hozzátette a gondolatait, a harmadik pedig válaszolt ezekre. Így töltötték együtt az időt ezen az elhagyatott helyen. Majd hirtelen elhalkultak és az egyikük megkérdezte: „Észrevettetek valamit?” A másik azt felelte: „Igen, észrevettük. „Ti mit vettetek észre?” „Úgy éreztem, nem vagyunk egyedül, nem magunk vagyunk.” „Igen, a drága Urunk itt van velünk.”

Náham vaszámi vaikunthé/jóginám hrdajé na csa/mad bhaktá jatra gájanti/tatra tisthámi nárada¹– „Nem Vaikunthán lakozom, nem is a jógik szívében, de valahányszor bhaktáim együtt dicsőítenek, biztosan jelen leszek, Óh Nárada.”

Tehát hogyan fog Ő megjelenni? Hogyan jön el újra? Ez a módja. Ha dicsőítjük a Legfelsőbb Urat árádhanammal – belső meditációval vagy kírtannal – zengjük a Szent Neveket, akkor eljön Ő. Ezért énekeljük ezt a gyönyörű fohászt: „Krisna, kérlek légy kegyes hozzám, hogy énekelhessem Szent Neveidet!”

Reméljük ez meg fog történni – az áldás velünk van, vagyis veletek mindenképp!

[1] Padma-purána, Uttara-khanda 92.21-22.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A szívünkben vannak rejtett képességeink – a gondolat, akarat és érzés rejlik ott. Szívetek legbelső részében pedig található egy rejtett templom, melyben a legtisztább gondolatok, törekvések és szeretetetek legjava található. Ezért kérlek Uram, fogadd el a szívem mandírját¹ és a lelkemet Lakóhelyedül. Mama mana mandiré². Ez a célunk erre az életre – megépíteni e belső templomunkat és felajánlanunk az imádat legszebb kellékeit.

Ugye mennyire szép? „A leszebb virágokat hozom Neked!” A virágok léte egyértelműen bizonyítja, hogy Isten létezik. Különben ők sem létezhetnének. Egy ilyen kreatív teremtő nélkül ez lehetetlen lenne. Gyönyörű forma, szín és illat együtt – számos jelentést hordozva. Ha valakinek virágot adsz, az egy nagyon nyilvánvaló üzenet. Tehát „A legszebb virágokat hozom Neked!”

Ráadásul „A legfinomabb illatú szantálfával foglak imádni Téged!” A szantálfa egy nagyon értékes fa. Igazából Dél-Indiában pontosan nyilvántartják a szantálfákat; mindegyiknek van egy adott száma; gondozzák, nem lehet őket kivágni, hiszen legalább 15-20 évet kell várni arra, hogy a szantálfának illata legyen. Sok időbe telik, mire az esszenciáját előállítja.

A Rámájanában van egy nagyon tanulságos történet, ami a szantálfával kapcsolatos. A szantálfa természetesen árasztja az illatát, gondozástól függetlenül. Akár szépen, akár rosszul gondozzátok a fát – ugyanazt az illatot árasztja magából, még akkor is, ha fejszével a kezetekben érkeztek. Ha elkezditek kivágni a fát, akkor még a fejszét is átöleli és bebalzsamozza az illatával. Tehát ugyanezt az illatos harmóniát árasztja magából még akkor is, ha nagyon erőszakos támadás éri. Ezért hasonlítják ezeket a fákat, a nagy, önmegvalósított szentekhez. Akármilyen durván is bántok velük, akkor is ugyanúgy reagálnak, a jóakaróitokként viselkednek majd veletek. Tehát: „Szeressétek az ellenségeiteket!” A szantálfa az Úr Jézus egy nagyon engedelmes tanítványa. Még az ellenségnek is a lényeget adja. Azt gondolom sok tanulnivalónk van még.

Ezért a szantálfa aromája, illata nagyon értékes. Nagyon apróra vágják a fát, amit majd megfőznek és desztillációval kinyerik az illóolajat. Az igazi szantálfa olajnak aranyára van, ezért tekinthetjük ezt a fát és az olaját a Föld növényvilágának a legjavának – ez valami nagyon-nagyon értékes dolog és „Ezt használom az imádatodhoz Uram.”

Azonban van még néhány előírása az imádatnak, nem csak a gyönyörű virágok és a nagyon értékes szantál olaj, hanem „Megérdemled a legtisztább vizet és a legtökéletesebb tüzet is.” A szeretetünk megmutatkozik a szemünkben. Ezért „Eljövök, hogy imádjalak a szemem lámpásának fényével és a könnyeim vizével. Ezek azok a lényeges dolgok, melyeket magamból adhatok. A szemeim lámpásának fénye – ez az, amit felajánlhatok Neked! És a könnyeim véget nem érő vizét – ezt felajánlom.”

Ezek az imádat legtökéletesebb tárgyai. Ezért: „Akár élek, akár halok, feltétel nélkül szolgállak Téged. Dzsívané marané gati¹ – akár élek, akár nem, örök kapcsolatban vagyok Veled.” Tehát, ha felépítitek az imádat helyszínét a szívetekben, akkor csak a legtisztább hozzávalókat használhatjátok az imádathoz.

¹ idézet Naróttam dász Thákur dalából a dal címe: Szakhí-vrndé vigjapti, daloskönyv 144. oldal

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 „Midőn egyszer Krisna és Ardzsuna együtt utaztak, Krisna így szólt Ardzsunához: „Óh, Ardzsunám olyan szomjas vagyok! Hoznál vizet valahonnan!” Miközben Ardzsuna vizet keresett, észrevett néhány madarat a Jamuná felé röpködni. Amikor megtalálta, azt látta, hogy a Jamuná nagyon édesen csordogál, a vize pedig rendkívül tiszta és áttetsző. Ott meglátott egy ősz hajú idős hölgyet, aki teljes extázisban, öntudatlanul ült. Ardzsuna körbejárta a hölgyet és tiszteletét ajánlotta neki. Kis idő multán, amikor a hölgy tudata visszatért, Ardzsuna megkérdezte tőle: „Kedves Anyám, ki vagy te és miért meditálsz ezen a helyen? Nincs itt senki, miért vagy itt a Jamuná folyó partján?” A hölgy tisztelettudóan így válaszolt: „Több száz és ezer éve vagyok már itt. Gópí szeretnék lenni Vrndávanban és Rádhá-Krisna találkozásait szeretném szolgálni. Nárada kedvesen megadta nekem a gopál- és a káma-gájatrí mantrákat. Árádhanamot hajtok végre ezekkel a mantrákkal – ez az én belső meditációm.” Majd Ardzsuna visszatért Krisnához és elmondta Neki, amit látott. Krisna ezután odament az idős hölgyhöz és kegyében részesítette.

Ez is egy szép példa arra, hogy miért szállt alá Krisna erre a világra. Számos történet és megannyi oka van alászállásának, tíz napba is beletelne, mire mindet elmesélném.”[1]

Az elmúlt napokban megtárgyaltuk, Isten Földre történő alászállásának okait. Az előző juga végén Krisna eltávozott erről a bolygóról, a létezésnek erről a síkjáról. De miért is történt ez? Ennek csupán két oka van. Hogy sohase hagyja el ezt a helyet igazán; és remélve, hogy egyszer visszatér. Akkor hogyan is van ez – elmegy, azért, hogy ne menjen el?!? Elmegy azért, hogy visszatérjen?! Pontosan, hogyan kell ezt érteni?

Az bizonyos, hogy Eltávozott, méghozzá nagyon furcsa körülmények között – nem sokszor szoktunk erről beszélni, bár nagyon csodálatos módon hagyta el ezt a Földet. De hogyan értsük azt, hogy valójában nem távozott el, hiszen majdnem mindent visszavont a lelki világba? Azonban néhány reprezentánsát, képviselőjét itt hagyta számunkra. Például itt maradt a Bhágavata-purána, melyet a Legfelsőbb közvetlen inkarnációjának tartanak. Ily módon eltávozott egyáltalán? Nem, nem távozott el!

Máskülönben Ő örökké jelen van a Szent Néven keresztül, a Szent Név által. A bölcsek azt mondják, hogy nincs különbség a Név és a Megnevezett között. Tehát mindaddig, amíg akár egyetlen ember is zengi Krisna Szent Nevét, el tud egyáltalán távozni? Ő itt van! A Szent Néven keresztül van jelen. Sríla Srídhar Mahárádzs azt mondja, hogy a hangok világában Ő a Szent Néven keresztül van jelen. S hogyan mutatja meg magát a formák világában?

Válasz: Múrtiként?

Szvámí Tírtha: Helyes! Gyönyörű arcsá-vigraha formájában. Eltávozott valaha? Ő örökké jelen van. Mindaddig, amig egyetlen templom is van, ahol imádják, Ő örökké jelen van! Ezt látnunk kell – hogy minden lehetséges eszközzel érzékelni tudjuk az Ő jelenlétét.

Az illúzió ördögi eltévelyedést, irányultságot jelent. A helyes lelki gyakorlat pedig: az isteni irányultság. Tehát erre van szükségünk – isteni irányultságra, hogy sohase veszítsük el Krisnát, sohase veszítsük el az Ő jelenlétéről való tudatosságot és érzést! Csak ezáltal érezhetjük úgy, hogy minden meg van szentelve körülöttünk. Ez a módja annak, hogy mélyen megértsük és megtapasztaljuk, hogy akár a szívünk templomát is meg tudjuk szentelni.

(folytatása következik)

¹Felolvasás a Bhaktivédánta Nárájan Mahárádzs c. könyvből