Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Paramánanda: Csak szeretném megjegyezni, hogy nagyon lelkesítő volt számomra az a gondolat, az a két indok, amiért Krisna eltávozott erről a bolygóról. Látszólag elment ugyan, de bármi történjék is, valójában sohasem hagy el bennünket. Illetve, hogy azért ment el, hogy egyszer majd visszatérhessen.

Szvámí Tírtha: Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre, hogy Krisna sohasem hagy el bennünket. Bár visszavonult, de sosem távozott el. De nagyon fontos amire rámutattál – hogyan fog visszatérni, hogyan fog ismét megjelenni? A szentírásokban olvasható megjelenési módokat ismerjük – juga-avatárként fog eljönni a kellő időben és véghez viszi a szükséges dolgokat. Viszont nekünk személyes találkozásra, egy bensőséges találkára van szükségünk, amit a Szent Név misztériumában fedezhetünk fel.

Egyszer Dél-Indiában éppen az esős évszak volt, ami ott elég sok csapadékot jelent. Egy ilyen napon egy vándor el szeretett volna bújni az eső elől egy elhagyatott templomban. Félig romos állapotban volt ez a templom, de volt rajta némi tető, így itt el tudott rejtőzni. Már későre járt, sötétedni kezdett, mire hirtelen egy ember megjelent ott a templomban. Tehát már két személy volt ott menedékben. Amikor látta, hogy már van valaki ebben a romos épületben, megkérdezte: „Tudnál nekem is menedéket adni itt?” Mire ő azt felelte: „Természetesen, gyere, van elég hely, meg tudjuk osztani egymással.” Mindketten szádhuk voltak, utazó szerzetesek. Egyre jobban esett az eső és egyre sötétebb lett, amikor teljesen váratlanul megjelent egy harmadik személy is, aki szintén menedéket kért. Azt mondták neki: „Persze, gyere csak beljebb, van itt elég hely mindannyiunknak!” Teljesen besötétedett, már csak az esőcseppek kopogását lehetett hallani. S vajon mit csinálnak a szádhuk, amikor találkoznak az esőben? Beszélgetni kezdtek Krisna gyönyörű és csodálatos tulajdonságairól. Az egyiküknek eszébe jutott valami, a másik ehhez hozzátette a gondolatait, a harmadik pedig válaszolt ezekre. Így töltötték együtt az időt ezen az elhagyatott helyen. Majd hirtelen elhalkultak és az egyikük megkérdezte: „Észrevettetek valamit?” A másik azt felelte: „Igen, észrevettük. „Ti mit vettetek észre?” „Úgy éreztem, nem vagyunk egyedül, nem magunk vagyunk.” „Igen, a drága Urunk itt van velünk.”

Náham vaszámi vaikunthé/jóginám hrdajé na csa/mad bhaktá jatra gájanti/tatra tisthámi nárada¹– „Nem Vaikunthán lakozom, nem is a jógik szívében, de valahányszor bhaktáim együtt dicsőítenek, biztosan jelen leszek, Óh Nárada.”

Tehát hogyan fog Ő megjelenni? Hogyan jön el újra? Ez a módja. Ha dicsőítjük a Legfelsőbb Urat árádhanammal – belső meditációval vagy kírtannal – zengjük a Szent Neveket, akkor eljön Ő. Ezért énekeljük ezt a gyönyörű fohászt: „Krisna, kérlek légy kegyes hozzám, hogy énekelhessem Szent Neveidet!”

Reméljük ez meg fog történni – az áldás velünk van, vagyis veletek mindenképp!

[1] Padma-purána, Uttara-khanda 92.21-22.