


Sharanagati
Collected words from talks of Swami Tirtha
(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)
Köszönöm, hogy itt vagytok a mai összejövetelünkön; nagyon megtisztelve érzem magam, hogy vettétek a fáradtságot, hogy eljöjjetek ide. Függetlenül a hidegtől és a havazástól, készen álltatok áldozatot hozni. Ezért kötelességemnek érzem, hogy kérjem a közreműködéseteket; kérlek segítsetek abban, hogy hol kezdjük a mai beszélgetésünket – az emberi vagy az isteni szinten? Néhányatok azt mondja, hogy az emberből induljunk ki, a másik vélemény szerint, pedig az isteniből. Ez nagyon szép, mert igazából erre van szükségünk – hogy legyen kapcsolat eközött a két világ, azaz az emberi és az isteni valóság között.
Az emberi világ megszállottjai vagyunk – néha korlátozott, máskor sikeresebb az út, amin járunk. Azt hiszem mindannyiunknak vannak tapasztalatai az emberi életre vonatkozóan itt a Földön. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de én találkoztam mindkettővel – sikerrel és akadályokkal egyaránt. Kudarc és siker mindig jelen van ezen a szinten, az emberi életben. Ennek ellenére reménykedhetünk és vannak céljaink, irány, ahova tartunk. Az életünk célja nem az, hogy valamiképpen véget vessünk ennek a történetnek, hanem az emberi születés lehetőségeinek a kikristályosítása és visszatérés az eredeti helyzetünkbe.
Ezért ápolnunk kell a lelki oldalunkat, a lelki felünket. Az anyagi oldal mindig időleges, korlátozott. Az elején azt gondoljuk: ‘Ó, az élet hosszú! Bárcsak felnőtt lehetnék!’ – minden gyerek erre vágyik. Majd, amikor elérik a céljukat és felnőnek, megint elégedetlenek lesznek és újra gyerekek szeretnének lenni: ‘Ó, amikor gyerek voltam, annyira szép és egyszerű volt minden!’ Tehát az egyik titka a sikeres életnek az, hogy elsajátítjuk az elégedettség művészetét. A másik szabály, ha sikeresek szeretnétek lenni: nincs elvárás, nincs frusztráció. Kicsit közömbösen hangozhat, talán kissé negatív, de azt gondolom nagyon igaz.
Végül, túl ezeken a korlátokon, művelnünk kell az örök részünket is. Ha egyszerűen megértjük, hogy örök lelkek vagyunk, akkor egy új élet kezdődik számunkra. Ez azt jelenti, hogy a lelki energiából származunk és meg kell találnunk a hazavezető utat, vissza a Jóistenhez. Tételezzük fel, hogy nekünk, mint a napsugarak örök tudatos részecskéinek, meg kell találnunk a hazavezető utunkat az isteni naphoz.
Ez egy utazás – az élet egy utazás. Meg kell keresnünk és meg kell találnunk a legjobb célt. Az emberek szeretnek utazni. Ha helyhez kötött munkátok van, akkor irigyelni fogjátok azokat, akik sokat utaznak a munkájuk során, mindaddig, amíg nektek is olyan munkátok lesz, amellyel sokat kell utaznotok; akkor már nem is lesz olyan vonzó.
Mégis, az élet itt a Földön egy utazás. A születésetekkel indul és a halálotokkal ér véget. De mégis, mi lesz a végső célja ennek a keresésnek? Az mondom, bárhova mentek is a Földön – nagyon hasonló vagy ugyanolyan szabályokat találtok majd. Válasszunk egy jó helyet – Hawaii? Van egy barátom Hawaiin, nagyon iszákos nő volt. Nagyon frusztrálta ott az élet, azt gondolta az egyetlen megoldás számára az alkohol. Akkor miért utazzunk Hawaiira? Itt, ebben a városban is lehet az élet boldogtalan. Nincs értelme annyit utazni! Aztán meggondolta magát a barátom és elhatározta: ‘Abbahagyom az életnek ezt a boldogtalan útját és belekezdek egy lelki gyakorlatba.’ Láthatjátok, még a Földi mennyországban is nagyon boldogtalannak érezhetitek magatokat – annyira, hogy a lelki megoldásokra fogtok majd vágyakozni. Akkor miért utazzunk Hawaiira a lelki megoldásokért? Miért ne itt keressük meg őket itt és most?!
Azután elkezdhetjük életünk spirituális utazását. Szükségünk van egy kapcsolatra a lelki világgal, ahol nincsenek félreértések. Hogyan érjük el ezt a bolygót? Ez is egy utazás, az is egy utazás és jó követni valamit, ami összekapcsol minket a lelki világgal.
Leave a Reply
