Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Krisna alászállásának további célja, hogy rásza-lílá kedvtelésének hódoljon. A megszemélyesült upanisad-mantrák lemondásokat végeztek, zengték a gópál-mantrát és a káma gájatrít, annak érdekében, hogy gópikká váljanak. Ezek recitálásával a következő életükben gópikká válhattak. Úgy váltak ismertté, mint upanisadcsárí-gópík és Krisna szeretteivé fogadta őket. A bhakták két csoportja ismeretes, az egyik, akik zengik a mantrákat és a másik, akik lemondásokat végeznek és Krisna mindkét csoportot elfogadja. Az egyiket csoportos, a másikat nem csoportos bhaktáknak hívják. Ezzel a történettel láthatjuk, hogy ezek a mantrák nagyon magas szintűek és erősek. Ne hanyagoljátok el őket.”¹

A Krisna könyvben találtok egy fejezetet az upanisad fohászairól. Az upanisadok a titkos tanításai az egész Védikus tradíciónak. Ez a Védánta, véda-anta, azaz a védikus bölcsesség legfelső koronája. Tudjátok az upanisadok – az értelmezésemben – nagyon érdekesek, mégis alapvetően száraz filozófia. Képzeljétek el magatokat, mint száraz filozófia. Egyértelműen szükséges néhány fohász ennek a korrigálásához. Ez volt az upanisadok, a titkos tanítások, a védikus tudomány legfontosabb részének a célja – még bensőségesebb kapcsolatba kerülni a Legfelsőbbel. Ugye milyen tanulságos? Nem a filozófia vagyunk, nem vagyunk ilyen magas szinten, de ezt a hibát orvosolnunk kell valahogy. Fohászkodnunk kell, hogy bensőségesebben tudjunk kapcsolódni a Legfelsőbbhöz.

Az upanisadokat tehenekhez hasonlítják, a Gítá nektárja pedig a teje ezeknek a teheneknek. Krisna a fejőslegény, aki kifeji a tejet, Ardzsuna a borjú a rsi-munik pedig az érzékeny élvezői a tej nektárjának. Szerintem ez nagyon-nagyon gyönyörű. A legrejtettebb, legtitkosabb része a Védáknak olyan, mint egy kívánságteljesítő tehén, amely tejet ad és valaki átadja nekünk ezt a tejet, az esszenciát. Ő Krisna, mert Ő adja át a Gítá üzenetét. Mindazok, akik élvezhetik ezeket a nektári tanításokat nagyon bölcsek és emelkedettek. Ilyen módon fejleszthetjük az életünket – ha magas céljaink és nagyon jó lelki gyakorlataink vannak.

Hadd említsek egy lényes verset az upanisadokból:

púrnam adah púrnam idam
púrnát púrnam udacsjaté
púrnaszja púrnam ádája
púrnam évávasisjaté²

“Teljes amaz – teljes emez;

Teljességből teljesség lesz.

Teljesből teljest elvéve,

megmarad, ím teljessége.”

Nem számít mennyi teljes részt vesznek el ebből az eredeti teljes tökéletességből, a tökéletessége nem lesz kevesebb. Tehát: teljes amaz, teljes emez; végtelen számú teljest elvehettek az eredeti teljességből, az attól még teljes marad.

Látom nagyon izgatottak vagytok, de azt mondom, ez nagyon jó; ez mindent megmagyaráz a teremtéssel kapcsolatban. Isten kifürkészhetetlen, kiáradhat, teremthet, bármi hozzá tartozót megoszthat teljes és tökéletes formájában – anélkül, hogy csökkenne a teljessége. Ez csodálatos! Isteni! Nincs más szó erre – csak ez: Isteni!

Vegyünk most másik három szót az upanisadokból – raszó vai szah³, „Ő maga a rasza”. Ennyi bonyolult filozófia után keressük a létezés végső célját – ez a harmónia, a szépség és a boldogság. Rasza – a lényeg. Az életnek e lényeges része Ő. Raszó vai szah – A rasza Ő maga.

Természetesen az upanisadok jelentőségteljes mondatokat, mondásokat tartalmaznak, ezek a mahá-vákják. Ha a mahá-vákjákat tanuljátok, láthatjátok ezek mindig a lelki lényegről tanítanak, a lelki azonosságról. A végső konklúziónak vehetjük ezt – raszó vai szah. A rasza Ő maga.

(folytatása következik)

¹Felolvasás a Gurudév c. könyvből

² forrás: Ísa-upanisad invokáció, Brhadáranjaka-upanisad 5.1.1.

³ forrás: Taittiríja-upanisad 2.7.1.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai esti tanításából)

 A bonyolult teológiai rendszereket az emberek elfelejtik, de ha megérzünk valamit a lelkiségből, ha ez megérint minket, egy csepp a szeretetteljes hangulatból, ezekre örökre emlékezni fogunk. Például ilyenek az ízek. Volt egy ünnep 1984. októberében és ezen az ünnepen az egyik hittestvérem egy olyan nektári halavát készített – még mindig itt érzem az ajkaimon. Sok év telt el azóta – igazából még a múlt évezredben történt, tehát mondhatjuk, hogy ez egy ezeréves történet – de ennek ellenére ez az íz még mindig velem van. Viszont arra, hogy mi történt a tanításon – arra nem emlékszem! Ezért van szükségünk az ízekre.

Beszéltünk arról, hogy miért jelent meg a Jóisten ezen a világon, majd megértettük, hogy ennek egyaránt voltak hivatalos és személyesebb oka is; helyreállítani a vallási elveket, megoltalmazni a híveket és a nagy szentek kívánságait beteljesíteni.

„Nárada Muni közbenjárása Krisna megjelenésének egy másik oka volt. Egyszer Nárada vándorlásai során meglátta Kuvéra fiait, Nalakuvérát és Manigrívát, ahogy megannyi mennyei táncossal, apszarasszal játszadoztak. Ezek a hölgyek mezítelenek voltak, akár a fák és a kövek, bort ittak és teljesen szemérmetlenek voltak. Mégis, amint meglátták közeledni Náradát, nagyon elszégyellték magukat, összekulcsolták kezeiket, elfedték magukat ruháikkal és a távolból hódolatukat ajánlották Náradának. Ezzel szemben a két férfi a bortól megrészegülve teljesen őrülten viselkedett, sértegetni kezdték a hölgyeket és Náradát. Azt kiabálták: „Miért jött ide ez az öreg ember megzavarni itt mindent?”¹

Tehát mi is történik itt? Egy pillanatnyi öröm. Fiatal férfiak és nők találkoznak, megpróbálják élvezni az életet, majd megjelenik Nárada. Ki Nárada? Ő egy nagyon érdekes személy a szent hagyományban. Szabadon vándorol mindenfelé a világban, Ő Brahmának, a teremtőnek a fia és olyan, mint a bhakti apostola. És valahányszor megjelenik, mindenféle dolgok történnek. Olyan, mint egy ember, aki beindítja a dolgokat. Néha tanácsokat ad itt, híreket mond ott – majd hirtelen egy nagy robbanás következik az adott történetben.

„Nárada nagyon kegyes volt és azt gondolta: „Ott vannak barátom, Kuvéra fiai.” Kuvéra a félistenek kincstárnoka – egy tekintélyes személy; és ha az apátok egy ilyen befolyásos személy, akkor lehet, hogy megpróbáljátok élvezni az életet és apátok lehetőségeit. „Kuvéra Nárada barátja volt, ugyanígy Sankara Siva is. Nárada éppen úton volt, hogy Kuvérával találkozzon amikor meglátta a szégyenteljes fiakat és elgondolkodott: ‘Meg kellene büntetnem, hogy helyreigazítsam őket.’ Ezért megátkozta a fiakat: „Fákká kell válnotok! Amiért úgy viselkedtek, mint a fák, fák lesztek a következő életetekben! A fiatalok azonnal érezték: „Ó! Következő életünkben fák leszünk!” Leborultak Nárada lótuszlábaihoz, aki azt mondta nekik: „A szavaim valóra válnak, a jövendöléseim nem lesznek hamisak. Fák lesztek Gókulában, ahol Krisna majd megszületik és sok édes kedvtelést hajt végre. Az érintése által felszabadultok majd, eléritek a bhaktit és örök lelki társaivá váltok! Tehát ez is egy oka volt Krisna eljövetelének, hogy beteljesítse Nárada átkát és áldását.”

Mindannyian ismerjük a történetet – iker fákká változtak Vrndávanban. Amikor a dámódar-lílá után Krisna elszökött otthonról, segített felszabadulni ennek a két fának. Amikor az átok ideje lejárt, kidőltek a fák, melyekből két nagyon ragyogó, fiatal, isteni személy lépett elő. Ez egy nagyon tanulságos történet: ha egy szent megátkoz, az végül áldássá válhat. Sokszor történik, hogy azt hisszük áldást kapunk, de később kiderül, hogy az valójában átok. Ez az illúzió világa. Valami nagyon jót remélünk és elkeserítő dolgot kapunk. Míg a lelki világ más elvek alapján működik –kapsz valami keserű dolgot, mely később édessé válik. De a lelki világban ez másképp működik, hogy ha kaptok valami édeset, az soha nem válik silánnyá.

Egyszer egy barátom azt mondta: „A Szent Név nektárja keserűvé vált az ajkaimon!” Annyira megdöbbentem ennek hallatán, amikor legközelebb találkoztam Gurudév egyik nagyon kedves barátjával, aki lelki elöljárónk volt, alázatosan megkérdeztem tőle: „Lehet egy kérdésem?” Azt mondta: „Igen, mondjad nyugodtan!” Majd elmeséltem neki a történetet; derűsen rám nézett és azt mondta: „Ha keserűvé vált, akkor az nem a Szent Név volt.”

(folytatása következik)

¹Felolvasás a Gurudév c. könyvből

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Eddig arról beszéltünk, hogy Krisna a barátunk; most beszéljünk arról, amikor mi vagyunk az Ő barátai. Krisna barátai különböző kategóriákba, különböző csoportokba tartoznak. Vannak a meghitt szolgálói, akik mindig nagyon engedelmesen, hűségesen követnek minden előírást és nagyon erős a hitük abban, hogy végül elérik a lelki világot; őket mind meghitt, bizalmas barátokként tartják számon.

Nagyon nehéz megítélni, hogy melyik csoport az úgymond magasabb rendű, de haladjunk lépésről lépésre. Az első csoport egy kicsit alárendeltnek érezheti magát – próbálnak elérni valamit. A következő csoport – Krisnát szolgálja és egyenrangú felekként társul Krisnával, megvan bennük az a természetes bizalom, hogy: ‘Egyenlőek vagyunk’. Teljesen egyértelmű módon, szabadon és nyitottan tudnak társulni Krisnával, mivel barátságukat, minden tulajdonukat és még önmagukat is Neki szentelték. Tehát nincs más mérlegelés, ez az alapja a közöttük lévő szabad szeretet áramlásnak.

S végül ott vannak még a Legfelsőbb barátai, akik próbálnak jóakarókként együttműködni Vele. Igyekeznek segíteni másoknak abban, hogy megértsék, a Legfelsőbbhöz fűződő különböző kapcsolatokat és terjesztik a tanításokat. Ezért nagyon szép és példaértékű, ahogy Sríla Prabhupád aláírta a leveleit: „Örök jóakaród Abhaj Csaranáravinda Bhaktivédánta Szvámí”. Örök jóakaród.  Olyan Ő, mint egy előttünk járó jóbarát, a tanítványok vagy a követők számára.

Krisna kapcsolatai közt vannak még az azonos korú gópák, akiknek nagyon erős hitük és bizalmuk van abban, hogy Krisna megvédelmezi őket. Nagyon fájdalmas számukra a Krisnától való elválás és ismét kölcsönösségről beszélünk, hiszen – Krisna is sír utánuk.

Az azonos korú barátok mellet, ott vannak még azok is, akik kicsit idősebbek nála, ők a jóakaró barátok. És ha ti idősebb barátok vagytok, akkor milyen a kapcsolatotok a fiatalabbakkal? Gondoskodni szeretnétek róluk, igaz? Itt is ez a helyzet: nem várják, hogy Krisna gondoskodjon róluk, inkább ők szeretnének gondoskodni.

Ott vannak még a szakhák, akik nagyon egyszerűen szolgálják Krisnát, mint kedves barátok, mint pásztorfiúk. Aztán vannak a sokkal bensőségesebb barátok a prija szakhák, majd végül a nagyon intim szolgálók, akik megosztják a titkaikat Vele. Tehát: egyszerű szolgálatok, mint például – ’együtt szaladgálunk Vele’; kicsit intimebb kapcsolatban pedig – ’ahol átöleljük egymást és ahol osztozunk Vele’; és a legintimebb kapcsolat pedig az – amikor meghívhatlak egy kis titkos szolgálatra, mint egy hírnök.

Arra a következtetésre juthatunk, hogy Krisna és a pásztorfiúk közötti kapcsolat az odaadó eksztázis nagyon sajátos fajtája, ami nagyon hasonlít a szerető eksztázishoz és van rá esély, hogy ezek az érzések egyre jobban felerősödjenek.

Tehát a barátságról, mint spirituális gyakorlatról beszéltünk – illetve a barátságról, mint emberi kapcsolatról és mint lelki kapcsolatról. Ha van egy jóakaró barátotok, talán tud nektek segíteni a nehezebb pillanatokban.

Ezért ezen a nagyon gyakorlati emberi szinten, ha van egy megbízható bhakta barátotok, akivel megoszthatjátok a problémáitokat, bármilyen előírástól vagy szabálytól függetlenül, az néha nagyon létfontosságú. Ha elmosnak a májá hullámai és ahelyett, hogy szépen követnétek a spirituális gyakorlataitokat, az illúziót szolgáljátok; és ekkor jön egy hittestvéretek, aki azt mondja: „Hé Prabhu, hé Mátá, térj észhez!” ő megmenthet titeket. Ilyen egy jóakaró barát. És ha azt szeretnétek, hogy megmentsenek titeket, akkor próbáljatok meg ti is hasonlóképpen cselekedni – próbáljatok megmenteni másokat.

Végül hadd mondjak még három dolgot. A barátság a szeretet teljessége, teljes szeretet. Tehát, amikor a lelki barátságra gondoltok, legyen ez a mérce. Amíg ezt kutatjuk, addig is hadd említsek egy nagyon szép idézetet: „A boldogulást kerestem – és Boldogságot találtam, Barátokat kerestem – és Testvéreket találtam, Istent kerestem és rátaláltam a Szeretetére.”

A végső mottója egy lelki barátságnak pedig: „Ha velem tartasz, Én is veled megyek.”

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Hogyan ápoljunk egy szeretetteljes barátságot? Ehhez vaisnavákká kell válnunk. Máskülönben hogyan ápolhatnánk egy vaisnava barátságot? És azt tudjátok ki vaisnava? Elmondom a definícióját: „Vaisnava az a személy, akiben már minden transzcendentális jó tulajdonság kifejlődött.” ’Óh-óh! Eddig azt hittem én is vaisnava vagyok…’ Most mit tegyek? A következő rész kicsit könnyebb, mert „Krisna minden isteni vonása lépésről lépésre feltárul, megmutatkozik egy vaisnavában és ez az erkölcsi és belső lelki fejlődés a Legfelsőbb iránti elkötelezettségének és töretlen hitének köszönhető.”

Tehát láthatjuk, hogy a vainavák különböző megvalósítással rendelkeznek. Egyesek próbálják elérni a tökéletességet, míg mások már megvalósították. Az nem fontos, hogy ezen vagy azon a szinten állunk– csak haladjunk előre. Ezzel a töretlen, rendíthetetlen hittel és elkötelezettséggel minden áldás ránk száll. Most nem tudunk a vaisnavák mind a 26 különböző tulajdonságáról beszélni, csak arról az egyről, hogy barátságos, baráti természetű.

Barátságban a Jóistennel – mit tegyünk, hogy ez megtörténjen? Tudjátok, az Upanisadok azt mondják, hogy a test fájának legfőbb ágán – a szívben – két madár ül. Az egyik a lélek, a másik a Felsőlélek, a Paramátmá. Ez az egyik út: amikor a lélek a figyelmét a barátjára, a Paramátmára irányítja, akkor megváltozik az életünkben az irány. Tehát a Legfelsőbb a barátotok Paramátmáként, aki mindig veletek van. Ilyenkor semleges veletek – hagyja, hogy elkövessétek az összes ostobaságot és hibát. Ha készen álltok arra, hogy kifejezzétek szolgálatkészségeteket, akkor vezetni fog benneteket, de ha szeretnétek, élvezhetitek a szabadságotokat is. Ily módon, Ő semleges. De van egy másik barátotok is túl Paramátmán, Ő Bhagaván, aki nem egy semleges érzületű barát. Elfogult a bhaktáival szemben, bár mindenkit kedvel, de a bhaktáit jobban. Hogy legyen egy ilyen jóakaró barátotok, aki nem egyszerűen semleges és elnézi az ostoba tetteiteket, hanem aktívan próbál segíteni nektek – azt gondolom, hogy ez a Jóistennel való barátság egy magasabb szintje.

És mi a helyzet a barátsággal, mint odaadó szolgálattal? A barátságot egy nagyon erős szeretetteljes kapcsolatnak mondják. Tehát nem egy gyenge érzelmi kötelék. Ezért ez több, mint egy egyszerű hajlandóság a szolgálatra. Ez az egyik elsődleges rasza. Amikor barátsággal fordulunk a Legfelsőbbhöz, az egy stabil, folyamatos, megalapozott helyzet az odaadó szolgálatban. S a Vele való kapcsolatnak, a Hozzá kötődő extatikus érzéseknek köszönhetően ez a barátság érett módon fog feltárulni.

Melyek azok a tényezők, amik segítik ezt a baráti viszonyt? Most próbáljatok meg saját tapasztalataitok szerint gondolkodni. Mi fogja erősíteni a barátságotokat? A barátotok jelenléte, igaz? Ez megerősíti az érzéseinket; néha a távollét is erősíti az érzéseket, de a személyes jelenlét fogja táplálni a baráti kapcsolataitokat. Abban az esetben, ha nincs közvetlen kapcsolatunk, akkor számos különböző inspirációt kaphatunk. Krisna esetében, például a Neve, a formája, az ékszerei is ilyen inspiráció források lehetnek. Azt mondják: „Krisna szép ruhája, erős teste, a testén lévő végtelenül áldásos jelek, az, hogy sok nyelven beszél, bölcs tanításai, melyeket a Bhagavad-gítában adott át, nem mindennapi zsenialitása minden területen, ami törekvést igényel, nagy tudásának megnyilvánulása, kegye, lovagiassága, viselkedése, mint szerelmes, értelme, megbocsátó természete, az, hogy minden ember számára vonzó, valamint gazdagsága és boldogsága mind baráti szeretetet ébresztenek.”¹

 (folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ahogy azt említettem nektek, a barátság egy illúzió, egy édes illúzió, ami egy kicsit vakká tesz. Hogyan lehet gazdagítani a barátság e nagyon jó érzését? Próbáljátok megfelelően kiválasztani a barátaitokat. És ki a legjobb barát? A legjobb barát a szádhu. Mi tesz egy szádhut szádhuvá? A szat, ami az igazság. A teljes elköteleződés az isteni igazság iránt, ez tesz egy embert szádhuvá. Ezért olyan nehéz barátkozni egy ilyen személlyel. Túlságosan őszinte, szinte perzsel: mi pedig nem vagyunk annyira elkötelezettek és ezért ez a különbség egy kis ellenszenvet vált ki belőlünk. Mégis, a hasznosat kell választanunk nem pedig a kellemest; mert egy szádhu, egy lelki jóbarát figyelembe fogja venni, hogy mi a leghasznosabb számunkra a végső lelki célunk érdekében.

Most lépjünk tovább, hogy megvizsgálhassuk a barátságot a Jóistennel kapcsolatban. A Gíta[1] azt mondja, hogy annak érdekében, hogy megérthessétek a titkokat, egy nagyon intim, erős kapcsolatra van szükségetek. Azt gondolom ez nagyon igaz. Nem tudjátok elmondani a titkaitokat egy kívülálló vagy egy idegen embernek. Másutt Krisna említi[2], hogy egy barát olyan, mint egy jóakaró; és nem csak jóakaró, hanem jótevő is. Amikor Ardzsuna kéri: „Kérlek, írd le nekem a dicsőségedet!” – Krisna azt mondja: „Én vagyok a cél, a fenntartó, az úr, a tanú, a hajlék, a menedék és a legkedvesebb barát.” Tehát „Én vagyok a legkedvesebb barát.”³ Ha Krisna azt mondja, hogy „A barátod vagyok”, akkor azt vegyétek meghívásnak. Ti is válhattok az Úr barátjává – ez mindkét irányban működik.

Mi lesz vajon az eredménye annak, ha Krisna a legkedvesebb barátotok? Minden szívetekben lévő szenvedésnek véget fog vetni, mert az anyagi kapcsolatainkban, ezekben a ki tudja hány életen keresztül tartó kapcsolatokban – vajon hány társunk volt? Hány barát jött az életünkbe és ment el? Végtelen ez a szám; ez olyan, mint egy folyó, de ki az, aki mindig ott van mellettetek? A különféle életeken át, a kapcsolataink millióin keresztül? Gondoljátok végig – ki van mindig mellettetek? Gondolkozzatok el ezen!

A barátság is egy aktív kapcsolat, igaz? Valamit együtt csinálunk, mint a vrndávani gópák. Együtt futnak Krisnával, együtt esznek Vele, ellopják a paprikát a szendvicséről. Rendben – a csapátijáról. Számomra az a gópák legkedvesebb elfoglaltsága, amikor meglátnak egy kutat és belekiabálnak – ez nekem annyira tetszik! Csak hogy hallhassák a visszhangot. Ez annyira bájos. Tehát a barátság az, hogy együtt csinálunk dolgokat; az, hogy van egy társunk ebben az értelemben – ez isteni!

Ezen kívül, ha az eddigiekkel egyetértünk, akkor a barátságunkat néhány gesztussal ki is kell fejeznünk, ezért Rúpa gószvámí nagyon részletes információkat ad erről a barátságos viszonyról, ami a bhakták között van, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, hogyan kell megérinteni valakit a vállánál fogva. Útmutatást ad a bhakták közötti baráti viszonyhoz. Azt mondja: hat módja van a bhakták közötti barátságos társulásnak: adományozás, ajándékok elfogadása, mások praszádával kínálása, illetve annak elfogadása, bizalmas gondolatok feltárása, bensőséges tudakozódás. Ez a hat cselekedet segít minket abban, hogy ápolhassuk a barátságainkat. Tárd fel a gondolataidat, ne hagyd, hogy a barátaid éhezzenek melletted és próbálj meg segíteni, azzal, amire szükségük van. Itt is kölcsönös kapcsolatról beszélünk – adtok és kaptok. Néha könnyebb adni, mint kapni. Egy szeretetteljes barátságban elfogadni is művészet.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 9.1.

[2] Bhagavad-gítá 5.29.

[3] Bhagavad-gítá 9.18.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Tírtha Szvámí: Mi a különbség a barát és az ellenség között?

Baladév: A motiváció.

Hajagríva: A barát a javadat akarja

Válasz: A cél.

Tírtha Szvámí: És a hozzáállás! Egy barát másképp viselkedik, mint egy ellenség és természetesen minden, amit említettetek fontos, hiszen ezekből tudjuk megítélni, hogy mi micsoda és ki kicsoda.

Nagyon egyszerű egy barátot ellenséggé tenni, de az már sokkal nehezebb, hogy egy ellenségetek a barátotokká váljon. Tehát egy barátságot ápolnunk kell és jobb, ha a nehezebb úttal próbálkozunk – hogy az ellenségek barátok legyenek. Ahogy korábbi szentírások említik: „Óh, Uram! Ha a jókat felszabadítod, az nem nagy dolog Számodra, viszont, egy problémásabb személyt szabadítasz fel, az a Te dicsőséged!”. Tehát barátokat ellenséggé változtatni – az nagyon egyszerű, viszont ápolni egy barátságot vagy egy ellenséget baráttá változtatni, – az majdhogy nem csoda! Tehát, ha azt mondjátok, hogy a különbség a barát és az ellenség közt a motiváció, a hozzáállás, akkor mi a barát motivációja? Egy barát a javunkat szeretné szolgálni, viszont egy ellenség általában próbál bajt okozni.

A külvilághoz való baráti hozzáállásról a Gíta így ír: „Az elméjén és érzékein uralkodó, odaadással dolgozó tiszta lélek kedvel mindenkit, és mindenki kedveli őt. Az ilyen embert, bár állandóan dolgozik, sohasem kötik tettei.”¹

Mégis azt látnunk kell, hogy itt a Földön a barát és ellenség – része az illúziónak. Ezért egy lelki nézőpontból szemlélve igazából nem kellene különbéget tenni barátok és ellenségek között. Ha elértetek egy stabil tudatszintet és rendelkeztek ezzel a hozzáállással, mint a baráti hangulat, akkor, ha valaki esetleg ellenségként is tekint rátok, ti mégsem tudtok így viszonyulni senkihez. Ez az egyik módja annak, hogy megszabaduljunk az ellenségektől.

Tudjátok, egyszer a templomban egy pap azt kérdezte: „Kedveseim, nagyon szeretetteljesnek és alázatosnak kellene lennünk és akkor nem lennének ellenségeink. Van itt valaki a gyülekezetben, akinek nincsenek ellenségei?” Természetesen senki sem jelentkezett, majd egy nagyon idős hölgy megszólalt: „Igen! Nekem nincsenek ellenségeim!” A pap nagyon boldog volt: „Kérlek, gyere közelebb! Áldjon meg az Isten! Ez csodálatos! Te egy nagyon kedves hölgy vagy! Kérlek áruld el a titkot, hogyan lehetséges, hogy neked nincsenek ellenségeid? Erre az asszony azt felelte: „Már mindegyik ellenségem meghalt, túléltem őket!”

Láthatjátok van más út is, hogy ne legyenek ellenségeitek. Még ha tovább is éltek az ellenségeiteknél, próbáljátok megváltoztatni a mentalitásotokat. A javaslatom, hogy válasszátok az utóbbit.

Mindenesetre barát vagy ellenség – ezek az illúzió részei, de tudjátok, ha vannak barátaitok az kicsit édesebb illúzió. Ha úgy tekintünk ezekre a szituációkra, mint az eredeti tükörképére, akkor ennek a baráti hangulatnak egy lelki gyakorlatnak kellene lennie számunkra.

A Bhágavatamban az áll: „Az anyagi világban a boldogság és a szenvedés nem mások tetteinek az eredménye – baráté vagy ellenségé – még csak nem is a sajátunk, hanem a nagyfokú tudatlansága miatt gondolkodik így az élőlény.”

A tudatlanság miatt azt gondoljuk, hogy tőlünk vagy másoktól függ a boldogságunk vagy a szenvedésünk. A Gítában[2] nagyon szépen le van írva, hogy aki azt gondolja, hogy ő a cselekvés végrehajtója, az téved, mert a cselekedeteknek több tényezője van – tehát olyan, mintha több összetevőből állna, nem csak egyetlen oka van.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Most beszéljünk egy kicsit a barátságról, mint lelki gyakorlatról. Néhányan úgy vélik, hogy a barátság egyszerűen egy érzés. Ahogyan említettem, jó érzés az, ha van mellettünk valaki. Mások szerint a barátság egy tudatállapot – a másokkal való találkozás során, valójában, mint egy barát közelítetek a létezéshez. Érzitek a különbséget? Ez egy mélyebb, tudatosabb megközelítés. Azt mondhatjuk, hogy a következő szintje a barátságnak, amikor az már lelki gyakorlat. Püthagorasz az összes emberi kapcsolat közül a barátságot helyezi a legmagasabbra. És ad egy magyarázatot: „A barátság ugyanazon értékek és érzések közös birtoklása.” Jól hangzik. Van ilyen barátotok? Esetleg ti vagytok ilyen barátok? Ne feledjétek, a barátság kölcsönös kapcsolat, nem csak egyirányú. Nem csak arról szól, hogy elégedettek vagyunk, hogy van ilyen barátunk, hanem nekünk is készen kell állnunk ilyen baráttá válni.

Meg tudjuk magyarázni, hogy mit jelent a barátság? Szerintem nem. Csak megtörténik. Ebben az értelemben nagyon hasonló a szerelemhez. El tudjátok magyarázni, hogy mit jelent a szerelem? Nem, csak eltölt benneteket. Ámor megjelenik, eltalál titeket a nyilával és meg is történik. A barátság is valami nagyon hasonló. Nem tudjátok megmagyarázni, csak megtörténik – barátság első látásra. Ennek ellenére keményen kell dolgoznunk egy barátságért. A kezdeti szimpátia és vonzalom ott van, de ahhoz, hogy felépítsétek és megerősítsétek ezt a barátságot, nagyon sokat kell dolgoznotok.

És mi a különbség a barátság és a szolgálat között? A szolgálat során egy kicsit más a helyzet – az egyik magasabb, a másik kicsit alacsonyabb szinten áll. A barátság természete az, hogy egyenlőek vagyunk. Az jó, ha van egy feljebbvalónk, de az még jobb, ha egyenrangúak vagyunk. S néha, ha valakit sok ideig szolgálsz, akkor egy idő után barátként, szinte egyenrangú félként kezd kezelni. Tehát, ha meglehetősen hosszan hűséges szolgaként szolgáljuk Istent, akkor egy idő után esetleg barátként viszonyul hozzánk: ‘Rendben, a szolgálatkészsége kiállta a próbát, szükségem van ennek a bhaktának a segítségére’.

A barátságnak nagyon tisztának és őszintének kell lennie. Az anyagi ambíciók és a kihasználás nem férnek bele. Olykor még azt sem bánjátok, ha a barátotok kihasznál benneteket. Ha ez fokozza a raszát, akkor olyan lesz, mint egy színdarab – nem játszma, hanem egy játékosság – akkor az rendben van. De alapvetően nagyon őszintének kell lennie. Egy ilyen barátság egy igazi kincs!

Néha azt mondják, jobb egy őszinte ellenség, mint egy hamis barát; akkor minden világos, hogy ki kicsoda a kapcsolatban. Úgy tartják, hogy a barátságban, mint emberi kapcsolatban az eredeti isteni kapcsolat vetül ki. Ezért mondhatjuk, hogy az eredeti forma az az isteni kapcsolat. Hogyan létezhet egy ilyen szép és jelentőségteljes kapcsolat a Földön? Azért, mert létezik a lelki birodalomban is? Csak ez lehet az oka! Tehát, ha létezik itt a Földön, meg kellene tudnunk találni odaát is.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

Napjainkban kicsit jobban oda kell figyelnünk a hitünk elméleti alapjaira. Bár igyekszünk követni az isteni misztérium különböző megnyilvánulásait, de hogyan tudunk erről eszmét cserélni?! A miszériumról nem lehet beszélni, azt érezni kell! Tehát olyan környezetet, körülményt kell teremtenünk, mely misztikus tapasztaláshoz segít bennünket. Akár kicsi, akár nagy is legyen az istenélmény – nem számít. Még csak egy apró pillantás is az isteni titkokba magával ragadja a tudatunkat. Mivel mindahhoz képest, amit eddig tapasztaltunk, valami egészen mást élhetünk meg.

Ennek ellenére megpróbáljuk szisztematikusan áttanulmányozni ezt az isteni misztériumot, mivel a mi hagyományunk fontos tanítása a Legfelsőbb Úrhoz vagy az Isteni Párhoz fűződő kapcsolat. Lehet egyáltalán beszélni a szeretetről? Lehet, de az már nem szeretet, az valami más. Ez ismét egy olyan dolog, amit fel kell ismernünk, gyakorolnunk kell. Nem elég csupán beszélni az isteni szeretetről, azt észre is kell vennünk, hogy kapjunk egy cseppnyit abból a nektárból.

Korábbi ácsárjáink és Maháprabhu egyik nagy jótéteménye a számunkra a rasza-elmélet. A rasza valaminek a lényegét jelenti, mint például a virág nedve, melyből láthatjátok, hogy ez valami nagyon tömör, nagyon nektári dolog. Művészi értelemben, az esztétikát tekintve, a rasza az érzelmek művészi módon történő kifejezése. Úgymint a szeretet, gyűlölet, félelem, lelkesedés – ezek különböző raszák. Azonban teológiai értelemben a rasza az emberek és a Legfelsőbb Úr közötti kapcsolat minőségét jelenti.

Már korábban megértettük, hogy ez egy békés, semleges kapcsolat, a sánta-rasza, mely egyfajta tudati stabilitást eredményez – belső békére leltek, melyben nincs többé helye semmiféle küzdelemnek. Viszont ebben nincs túl sok aktivitás, ezért léptünk egyel tovább és ez lett a szolgálatteljes hozzáállás, mely túl van a szilárd tudatállapoton és ott már bizonyos tevékenységeket is végzünk. Most pedig elérkeztünk az odaadás kapcsolatainak következő lépéséhez – a barátsághoz.

Milyen érzés az, ha van barátunk? Az egy jó érzés, igaz? Még egyszerű emberi szinten is, ha van barátunk, akivel osztozhatunk – egyszerűen annak a tudata, hogy az illető létezik, örömmel tölti el a szíveteket. Még az se kell, hogy bármi is történjen. Itt ismét egy kis sánta-rasza érzékelhető– ‘semmi sem történik és mégis elégedettek vagyunk’.

Általában sok barátunk szokott lenni? Nos, sokféle ember van körülöttünk, főleg, ha fizeted a számlákat, akkor sok cimborátok lesz. De amint szükségetek van valamire, tudjátok azt mondják: „A szükségben ismerszik meg az igaz barát”. Valójában egy nem igazi barát, olyan, mint az árnyék, mindig veled van, mindaddig, amig ti a fényben vagytok. Amint bajba kerültök, nyomban eltűnik.

Nos, láthatjuk, hogy még az emberek közötti kapcsolatokban is a barátság valami nagyon értékes, szép dolog – ritka, mint a drágakő. De lépjünk egy lépéssel ismét tovább. Ha a barátság, ennyire szép és boldoggá tevő dolog az emberek szintjén, akkor mi a helyzet ezzel isteni szinten?

Jóban vagytok a Legfelsőbbel? Remélhetőleg! Nem tudom, mennyi visszajelzést kaptok, de a barátság egy kölcsönös kapcsolat. Ezért úgy gondolom ez egy nagyon jó törekvés, nagyon jó lelki cél – elnyerni ezt a ideális kapcsolatot a Legfelsőbbel. Biztos vagyok benne, hogy ma reggel, amikor a tükörbe néztetek, mindannyian láttátok azt, ami inspirál benneteket, az ambíciótokat, a lelki gyakorlataitokat és a célotokat. Ezeknek a Legfelsőbbel kapcsolatos végső dolgoknak az elnyerése, valami nagyon magas, nagyon jelentőségteljes dolog.

(folytatása következik)

 (Szvámí Tírtha 2017. 01. 05-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Mahádév: Kérdezni szeretnék Dzsajjal és Vidzsajjal kapcsolatban: hogyan lehetséges az, hogy valaki Vaikunthán hibát követ el? Szándékos volt vagy ez egy lílá? Hogyan történt?

Szvámí Tírtha: Igazából senki sem tud leesni Vaikunthán. Azt mondják, ott még a falevél sem lefelé esik, hanem felfelé. Még a levelek sem esnek le Vaikunthán! Akkor hogyan is követhetne el valaki hibát ott, a harmónia birodalmában, ahol nem léteznek hibák. Azt tudjátok, hogy mi volt Dzsaj és Vidzsaj feladata? Kapuőrök voltak. Na és hol áll a kapuőr? A kapu előtt és nem bent. Tehát kint követhettek el hibákat, de bent már nem tudtok.

Természetesen ez csak egy kis vicces gondolatmenet volt. Azonban tudjátok, valahányszor Krisna alászáll, akkor azt számos célból teszi és ezt akár egyetlen tettével képes végrehajtani. Ez a kedvtelés egyrészt azt próbálta megmutatni, hogy látszólag ott is történhetnek hibák vagy átkok – ami szintén nagyon furcsa, hogy átkok a lelki birodalomban –  másfelől az odaadás dicsőségét is bizonyítani akarta ezzel.

Mivel a négy Kumára emelkedett, Brahman megvalósítási szinten voltak, ezért az ott bekövetkezett esemény nélkül nagyon nehéz lett volna megtapasztalniuk Krisna lótuszlábainak illatát. Egy megvalósított bráhmin szava és átka nagyon erős és még Isten sem tudja fölülírni egy megvalósított bráhmin szavát. De ezzel a felajánlással, ahogy azt említettem azt is bebizonyította, hogy néha a még lílákban lévő ellenfelek is nagyon meghitt szolgákká válhatnak. Tehát egyetlen tettével képes számos célt végrehajtani.

És igazából a történet végső és egyetemes tanulsága az, hogy nem tudjuk ugyanazon a szinten megoldani a problémáinkat. Azt mondhatjuk, hogy a kapuőrök és a Kumárák gyakorlatilag ugyanazon a szinten voltak és nehézséget okoztak egymásnak. De amint a felsőbb tekintély megjelent, azonnal megoldotta a problémát. És ezt a végkövetkeztetést alkalmazhatjuk a jelenlegi életünkre is. Valahányszor problémával találjuk szemben magunkat, nem tudjuk megoldani azt ugyanazon a szinten. Általában azt javasolják, hogy ha hibát követtek el fizikai szinten, akkor azt próbáljátok kijavítani azt a tetteitekkel. Ha valakit szavakkal bántotok meg, akkor próbáljátok jóvátenni szavakkal. Ha gondolatban ártotok, akkor gondolatban kérjetek bocsánatot. De általában a konfliktusokat nagyon nehéz megoldani ugyanazon a szinten. Meg kell hívnunk egy magasabb tekintélyt a problémához és ő azonnal meg fogja oldani. Ezt az általános szabályt, megértést kellene megtanulnunk ebből a történetből és azt, hogy ellenfelek nélkül nem tudjátok megmutatni, hogy milyen erősek vagytok. Tehát az Úr Visnunak szüksége volt társakra a harchoz; ez még egy oka annak, hogy ez a történet a felszínre jött.

Ezért ne álljatok meg Vaikuntha kapujában, mert ott nagy az esélye annak, hogy hibákat követtek el. Lépjetek be! Menjetek át rajta! Azt mondják Rúpa gószvámí áldásával átkelhetünk a felsőbb lelki szférán és eljuthatunk egy olyan szintre ahol már többé nincsenek hibák.

Holnap reggel, amikor a tükörbe néztek, nézzetek rá a céljaitokra, a törekvéseitekre. Bármi is legyen az: „Olyan szintre szeretnék eljutni, ahol már nincsenek többé hibák”? Majd nézzetek megint a tükörbe és nézzétek meg a gyakorlataitokat.

Tehát most Vaikuntha kapuja előtt ülünk, de ez kockázatos! Lépjünk be rajta! Lépjünk be oda, ahol már nincsenek hibák.

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 05-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 „A szentek nagyon sokáig folytatták gyakorlataikat – Ráma megjelenésétől Krisna alászállásáig – több ezer jugán keresztül. Ne gondoljátok, hogy egy pillanat alatt eléritek a tiszta bhaktit. Ne mondjátok ezt: „Óh, Gurumahárádzs, megkaptam tőled a mantrát, de még mindig nem érzem, hogy Gólóka Vrndávanban lennék. Most szeretnék Vrndávanban lenni! Válmíki rsi, Náradától kapott beavatást; hatvanezer éven át szigorú lemondásokat végzett, majd elérte az önmegvalósítást.”[1] 

Azt gondolom, most mindannyian inspiráltak vagytok, ugye? Hiszen összegyűltünk erre a lelkesítő programra.

„Azonban ti nem akarjátok követni ezeket a gyakorlatokat, mint például a mantrazengés. Sríla Szvámí Mahárádzs Prabhupád beavatott néhányotokat a gájatrí mantrába. Egy napig, két napig, egy hónapig, néhány évig gyakoroltátok, majd elgyengültetek. Főleg egy ilyen tanítómester eltávozása után elveszítettétek az erőtöket.”

Ezzel nagyon kell vigyáznunk! Ezért javasolják azt, hogy találjuk meg a saját szadhanánkat – saját lelki gyakorlatunkat, ami tőlünk, a választásunktól és az elkötelezettségünktől függ.

„De az a szerencsénk, hogy Maháprabhu eljött ebbe a kali-jugába, hogy kiárassza a kegyét. Ezért mantrázhatunk remélve, hogy hamarosan megvalósítjuk önmagunkat. Tehát ne aggódjatok, menjetek és gyakoroljatok, mint a rsik. Majd, amikor Krisna alászállt, ezek a rsik is megszülettek vrndávani gópikként. Később pedig Kátjájaní félistennőt imádták, hogy Krisna  lehessen a férjük. Ekkor Krisna eljött és teljesült ez az óhajuk. Ez megint egy oka Krisna megjelenésének.”
Tehát, ha mi is hasonlóan elkötelezettek, egyhegyűek vagyunk a bhadzsanánkban, akkor előbb-utóbb a kegy is ránk száll és akkor biztosan sikeresek leszünk a lelki életben. Láthatjátok, nagyon sok oka van Krisna alászállásának. Elsősorban azért jött el, hogy beteljesítse bhaktái szíve vágyát.

Ha a szolgálatról beszélünk, meg kell értenünk, hogy a szolgálatnak van célja. A szolgálatokban – mint például a meditációtok gyakorlása, a lelki gyakorlataitok végzése, a tudatotok rögzítésre, arra, hogy ’lelkek vagytok és a Legfelsőbbhöz tartoztok’, a tudatosságotok szintjének emelése – tehát, ha nagyon koncentráltok a gyakorlataitokra, akkor végül eléritek a célotokat.

És mi ez a cél? Találkozni fogtok Krisnával. Mivel a szolgálat azt jelenti, hogy érezhetitek a Legfelsőbb közelségét. Van esetleg bármi kérdés vagy hozzáfűzni való mindezekhez?

Manydzsarí kérdése: Mi történt a szentekkel? Elérték a lelki világot vagy csak lehetőséget kaptak arra, hogy társuljanak Krisnával?

Szvámí Tírtha: Nos, miután Krisna eltávozott, a legtöbb társa vele tartott, mások viszont itt maradtak, úgymond őrizni és továbbadni Krisna üzenetét. De a legtöbben elmentek. Miért? Mert céllal jöttek. Azért, hogy segítsék, még teljesebbé tegyék Krisna líláit és amikor ez a küldetés teljesült, ők is Vele tartottak.

(folytatása következik)

[1] Readings from a book of Bhaktivedanta Narayan Maharaj