Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 06-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Tírtha Szvámí: Mi a különbség a barát és az ellenség között?

Baladév: A motiváció.

Hajagríva: A barát a javadat akarja

Válasz: A cél.

Tírtha Szvámí: És a hozzáállás! Egy barát másképp viselkedik, mint egy ellenség és természetesen minden, amit említettetek fontos, hiszen ezekből tudjuk megítélni, hogy mi micsoda és ki kicsoda.

Nagyon egyszerű egy barátot ellenséggé tenni, de az már sokkal nehezebb, hogy egy ellenségetek a barátotokká váljon. Tehát egy barátságot ápolnunk kell és jobb, ha a nehezebb úttal próbálkozunk – hogy az ellenségek barátok legyenek. Ahogy korábbi szentírások említik: „Óh, Uram! Ha a jókat felszabadítod, az nem nagy dolog Számodra, viszont, egy problémásabb személyt szabadítasz fel, az a Te dicsőséged!”. Tehát barátokat ellenséggé változtatni – az nagyon egyszerű, viszont ápolni egy barátságot vagy egy ellenséget baráttá változtatni, – az majdhogy nem csoda! Tehát, ha azt mondjátok, hogy a különbség a barát és az ellenség közt a motiváció, a hozzáállás, akkor mi a barát motivációja? Egy barát a javunkat szeretné szolgálni, viszont egy ellenség általában próbál bajt okozni.

A külvilághoz való baráti hozzáállásról a Gíta így ír: „Az elméjén és érzékein uralkodó, odaadással dolgozó tiszta lélek kedvel mindenkit, és mindenki kedveli őt. Az ilyen embert, bár állandóan dolgozik, sohasem kötik tettei.”¹

Mégis azt látnunk kell, hogy itt a Földön a barát és ellenség – része az illúziónak. Ezért egy lelki nézőpontból szemlélve igazából nem kellene különbéget tenni barátok és ellenségek között. Ha elértetek egy stabil tudatszintet és rendelkeztek ezzel a hozzáállással, mint a baráti hangulat, akkor, ha valaki esetleg ellenségként is tekint rátok, ti mégsem tudtok így viszonyulni senkihez. Ez az egyik módja annak, hogy megszabaduljunk az ellenségektől.

Tudjátok, egyszer a templomban egy pap azt kérdezte: „Kedveseim, nagyon szeretetteljesnek és alázatosnak kellene lennünk és akkor nem lennének ellenségeink. Van itt valaki a gyülekezetben, akinek nincsenek ellenségei?” Természetesen senki sem jelentkezett, majd egy nagyon idős hölgy megszólalt: „Igen! Nekem nincsenek ellenségeim!” A pap nagyon boldog volt: „Kérlek, gyere közelebb! Áldjon meg az Isten! Ez csodálatos! Te egy nagyon kedves hölgy vagy! Kérlek áruld el a titkot, hogyan lehetséges, hogy neked nincsenek ellenségeid? Erre az asszony azt felelte: „Már mindegyik ellenségem meghalt, túléltem őket!”

Láthatjátok van más út is, hogy ne legyenek ellenségeitek. Még ha tovább is éltek az ellenségeiteknél, próbáljátok megváltoztatni a mentalitásotokat. A javaslatom, hogy válasszátok az utóbbit.

Mindenesetre barát vagy ellenség – ezek az illúzió részei, de tudjátok, ha vannak barátaitok az kicsit édesebb illúzió. Ha úgy tekintünk ezekre a szituációkra, mint az eredeti tükörképére, akkor ennek a baráti hangulatnak egy lelki gyakorlatnak kellene lennie számunkra.

A Bhágavatamban az áll: „Az anyagi világban a boldogság és a szenvedés nem mások tetteinek az eredménye – baráté vagy ellenségé – még csak nem is a sajátunk, hanem a nagyfokú tudatlansága miatt gondolkodik így az élőlény.”

A tudatlanság miatt azt gondoljuk, hogy tőlünk vagy másoktól függ a boldogságunk vagy a szenvedésünk. A Gítában[2] nagyon szépen le van írva, hogy aki azt gondolja, hogy ő a cselekvés végrehajtója, az téved, mert a cselekedeteknek több tényezője van – tehát olyan, mintha több összetevőből állna, nem csak egyetlen oka van.

(folytatása következik)