Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

 Tudjátok, nem olyan könnyű a gurukkal, hiszen túl szigorúak, mi pedig túlságosan gyengék vagyunk. Hadd említsek egy történetet a tradíciónkból. Navadvípban – az egy nagyon szent hely Bengálban a Gangesz mellett, közel az óceánhoz – élt egy nagyon híres aszkéta szent, akit Gaurakisórnak hívtak. A bábádzsí rendhez tartozott és ezek a személyek nagyon lemondottan élnek. Nem szentelnek túl sok figyelmet a külsőségeknek, csak a bhadzsanájuknak élnek – a belső meditációjuknak. Ez a személy rendkívül erős volt, olyannyira elkötelezte magát a Szent Névnek – a Haré Krisna mahámantrának – hogy amikor azt érezte, hogy ‘Nincs az ajkaimon a Szent Név’ kész volt beleugrani a Gangeszbe, hogy vízbe fulladjon. Most már megérthetjük, hogy a lelki gyakorlatok nem csak rajtunk múlnak, szükségünk van áldásokra ahhoz, hogy sikeresek legyünk a lelki életünkben. Tehát teljesen ebben a nagyon lemondott hangulatban élt.

Volt egy nagyon jó barátja, Bhaktivinód Thákur; egyszer egy viharos éjszakán valaki kopogtatott Bhaktivnód ajtaján. Kiment és látta, hogy a bábádzsí barátja áll az ajtónál. Ajtót nyitott és a bábádzsí azt kérdezte: „Bhaktivinód, van esetleg néhány szem krumplid itthon? Ez egy kicsit meglepte Bhaktivinódot és azt felelte: „Igen, talán van itthon néhány szem.” Majd körülnézett otthon és talált két szem krumplit, amit odaadott a bábádzsínak, aki szó nélkül távozott a viharos éjszakán. Bhaktivinód kissé meghökkent és azon gondolkozott: „Vajon mit fog ezzel a két krumplival csinálni ezen a viharos éjszakán?” Semmi ötlete nem volt, majd elkezdte megérteni jobban a történteket. Végül magába nézett és azt gondolta: „Bábádzsí Mahárádzs nagyon kegyes volt hozzám. Úgy tűnik ragaszkodtam ehhez a két krumplihoz és eljött, hogy megszüntesse a ragaszkodásomat!”

Tehát Gaurakisór dász Bábádzsí nagyon ellentmondásos személy volt. Ahogyan azt már említettem, a bábádzsíktól egy nagyon egyszerű és aszketikus életmódot várnak el; általában csak egy ágyékkötőjük van. Egyszer egy nagyon jó minőségű selyem dhótiban jelent meg – nagyon elegáns volt. A legsilányabb dhóti jutafonalból készül, a kicsit jobbak pamutból, a már kicsit finomabbak jobb féle pamutból, de a legminőségibbek selyemből készülnek – ami szigorúan tilos az aszkéták számára és ő ebben a ragyogó viseletben jelent meg. Ez nagyon váratlan és szokatlan volt! Bhaktivinód megkérdezte tőle: „Bábádzsí Mahárádzs, mi ez a selyem dhóti rajtad?” Mire ő azt felelte: „Nos, tudod, annyi gazember hord ilyen szép ruhákat, gondoltam én is felveszek egyet.”

Alapvetően rejtőzködő életet élt és tudjátok, ha valaki ilyen híres és kiemelkedő szent, az emberek tanácsért mennek hozzá, amit ő nem szeretett túlságosan, nem szerette, ha háborgatták. Ezért úgy döntött: ‘Elbújok egy fejjel lefelé fordított csónak aljában a Gangesz partján. Ha már egyébként is sokan ismernek, mint lemondott aszkéta és az emberek azt látják, hogy nincs hol laknod, ezért elbújsz egy csónak alá – akkor még híresebb leszel. Tehát arra számíthatsz, hogy még több látogató fog majd háborgatni. Ezután kitervelt egy jó dolgot, hogy kivédje a látogatókat és úgy döntött: „Szétdobálok néhány halszálkát, és az emberek majd azt fogják hinni, hogy nagy aszkétának mutatom magam, de közben meg halat eszem, és akkor talán majd nem jönnek hozzám.”

Tehát megpróbálta elrejteni ragyogó személyiségét, mely néha sikerrel járt, máskor kevésbé. Azonban volt egy fiatalember, aki tisztán látta őt és aki elől nem tudott elrejtőzni. Ő Bábádzsí Mahárádzs barátjának Bhaktivinódnak volt a fia, Bimal Praszád dász. Nagyon tanult személy volt és ő is lemondott életet élt. Aztán elhatározta: ‘Amit tudtam megtanultam, úgy érzem most már szükségem van egy mesterre. Bábádzsí Mahárádzshoz fordult oltalomért. Na és mit gondoltok, mit mondott neki? „Felejtsd el, mi bábádzsik nem fogadhatunk el tanítványokat.” Próbált a fiatalembertől megszabadulni, aki viszont nagyon kitartó volt. „Kérlek, légy kegyes hozzám! A tanítványod szeretnék lenni, követni szeretnélek!” Bábádzsí Mahárádsz azon gondolkodott: „Hogyan szabadulhatnék meg tőle?” Majd azt mondta neki: „Megkérdezem Maháprabhutól mit tegyek. Gyere vissza holnap.” A fiatalember nagyon izgatott volt. Másnap reggel visszatért és megkérdezte: „Bábádzsí Mahárádzs, megkérdezted Maháprabhut?” Mire azt felelte: „Elfelejtettem megkérdezni Őt.” Végül a mi fiatalemberünk könnyekbe tört ki és azt mondta: „Maháprabhu azért jött, hogy a feltétel nélküli kegyet ingyen osztogassa, de úgy látszik engem kizártak ebből a kegyből.” Ez volt a leendő diák győzelmének pillanata; amikor a leendő mestere látta mennyire eltökélt, azt mondta: „Rendben, menj a Gangeszhez, fürödj meg benne és térj vissza.” Majd ezután elfogadta Bimal Praszádot egyetlen tanítványaként. Ő volt az egyetlen. Mégis harmincezer ember lett Maháprabhu követője általa.

Tehát nem szükséges tanítványokat gyűjteni. Ez csupán némi tanács, ha majd ti is guruk lesztek. Nem szükséges tanítványokat gyűjteni. Egyet válasszatok. Egy is elegendő. Egy elegendő.