Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 08-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

A felavatás a hagyományunk egyik szentsége, amivel úgymond lezárjuk az addigi életünket; eddig éltünk valamilyen módon, de mostantól máshogyan folytatjuk az utunkat. Sokan gondolják azt, hogy az avatás a történet végét jelenti, de valójában ez csak a kezdete a spirituális utazásotoknak, ezért legyetek nagyon figyelmesek!

Ez a nap egy különleges alkalom, amikor nagyon közel kerülhettek a lelki önvalótokhoz. Ez egy új élet kezdete és azt gondolom, hogy egy nagyon jó lehetőség is.

Egyszer volt egy igen intenzív nap az életemben., amikor az ásramunk új helyre költözött, majd az egész napos pakolás és rohangálás után este volt egy kis időm mantrázni. Gyönyörűen sütött be a nap a templomszobába és aznap úgy éreztem, hogy a mantrázásomat elfogadta az Úr, áldás kísérte, mert hozzátettem egy különleges fohászt is: „Kérlek, Uram, tarts meg engem mindig a bhakták társaságában!” Most elárulom nektek ezt a titkot: ha vannak különleges vágyaitok, akkor helyezzétek azokat a mantrázásotok hullámaira.

Az avatás felelősséget is jelent, most már nem csak önmagatokért vagytok felelősek! Mindazok, akik csatlakoznak a bhakták társaságához felelőssé is válnak a misszióért, melynek a részeseivé válnak. És nekünk is felelősségteljes gyakorlókká kell válnunk, hogy lehetőséget adjunk annak, hogy az isteni Szépség és az isteni Szeretet találkozhasson a szívünkben.

Isten hozott mindannyiótokat a bhakti-jóga iskolájában, az Isteni Pár áldása kövesse lépteiteket! Ily módon ez a böjti nap, az ékádasí nem csak egyszerű győzelem az illúzió felett, hanem az isteni szeretet hatalmas győzelme is egyben.