Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mit gondoltok elmesélhetek nektek két történetet, mellyel bemutathatjuk az anyagi gondolkodásmód lelkivé alakulását? Az első az anyagi mentalitásról szól, egy bárány és egy farkas történetéről. A bárány épp egy folyóhoz ment inni, amikor a farkas is  hirtelen felbukkant, hogy igyon. Ez egy  meglehetősen feszült pillanat! De a bárány olyan fiatal és  ártatlan volt, hogy nem vette észre a veszélyt. A farkas pedig  elhatározta, hogy megeszi a bárányt – persze, hogyan máshogy is döntött volna?! Az volt a terve, hogy valamivel megvádolja a bárányt és aztán megöli. Találnia kell egy okot, egy ürügyet, hogy elkaphassa! A farkas azt gondolta: ‘Valamilyen módon fel kell falnom ezt a bárányt’, ezért így szólt hozzá: ‘Nem látod, hogy épp itt iszok? Miért zavarod fel a vizet? Na ezért megöllek!’ A bárány erre azt felelte: ‘Ó kedves Uram, dehát Ön a sodrás elején issza a vizet, én pedig alább. Hogy lehet az, hogy mégis én zavarom fel az Ön vizét?’ A farkas tovább próbálkozott: ‘Akkor, miért gúnyolódtál velem egy évvel ezelőtt?’ ‘Ó, én még csak három hónapos vagyok. Hogy is lehetett volna az, hogy egy éve kigúnyoltam volna Önt?’ Mire a farkas: ‘Akkor bizonyára az anyád tette! Mindenesetre, meg foglak ölni!’

A farkas és a bárány története azt szemlélteti, hogyan terjednek ezek a fiktív történetek. Arról szól, hogy a gyűlölet, a hamis beszéd és a kitalált történetek, mind-mind az egymás iránti meg nem értésből és irigységből fakadnak. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy ilyen az anyagi mentalitás: ha hibákat akartok találni, akkor hibákat is fogtok találni. Ahogy Sríla Prabhupád sokszor mondotta, még a fényes teliholdat is kritizálhatjuk azért, mert foltjai vannak. Kíváncsiak vagytok a lelki gondolkodásmódot bemutató történetre is?

„Meghódolás, szolgálat és odaadás – ezek a Végtelennel való kapcsolódásunknak a módjai. Tudás és sok energia befektetés nélkül is el lehet érni a beteljesülést! Nem szükséges ahhoz energia, hogy egy hegyet meg tudjunk mozdítani. Az sem hoz semmi jót, ha a világ összes szentírását elolvassuk, és bemagoljuk. Tipikus példát hoz erre a Mahábhárata. Krisna megjósolta, hogy amikor Judhisthir Mahárádzsnak a rádzsaszúja-jagjája befejeződik, akkor egy bizonyos harang automatikusan meg fog szólalni. Ebből mindenki tudni fogja, hogy a jagja befejeződött. Az áldozatot megtartották, és minden véget ért, ám a harang nem szólalt meg!

Ekkor Bhíma megkérdezte Krisnától: ‘Azt mondtad, hogy a harang automatikusan meg fog szólalni. Mindennel végeztünk, de meg sem rezzent. Miért nem?’ Krisna így válaszolt: ‘Még nem! Egy dolog még hátra van.’ ‘Mi lenne az?’ ‘A vaisnava-szévá, a vaisnavák szolgálata.’ Bhíma meglepődött: ‘Mire gondolsz? A munik, rsik, Nárada, Vjászadév, és még Te magad is elégedettek és jóllakottak vagytok, de Te mégis azt mondod, hogy a vaisnava-szévá még nem történt meg?’ ‘Igen.’ ‘Hol van tehát az a vaisnava, akit nem szolgáltunk megfelelően?’

Krsna ekkor így szólt: ‘Menj el a város szélére. Ott találod azt a vainavát, aki a legalacsonyabb kasztba tartozik. Ő nem megy sehová, megelégszik csupán azzal, hogy az Úr Szent Nevét zengi és odaadással teli életet él, anélkül, hogy a világgal törődne.’

Ezt hallván a Pándavák harci szekereikre ültek és elindultak, hogy megkeressék. Meg is találták ezt a vaisnavát, egy hétköznapi, alacsony kasztból származó, szegény embert, egy nirupádhi-vaisnavát, aki teljes lemondásban élt. Odamentek hozzá, mire a vaisnava nagyon meglepődött: ‘Mi történik? Ó, mennyi fontos ember jött el a házamba! Mi a baj?’ Teljesen kétségbeesett.

A Pándavák összetett kézzel alázatosan kérlelték: ‘Azért jöttünk, hogy elvigyünk a rádzsaszúja-jagja helyszínére, hogy együtt fogyaszthassuk el a praszádamot.’ Mit tehetett hát az ember? Nem tudott kitérni a kérlelésük elől. Draupadí különböző ízletes ételeket készített, miközben arra gondolt hogy: A rsiket, munikat, sőt még magát  Úr Krsnát is megvendégelték, de a vaisnava-szévá még nem valósult meg!’ Így hát minden ügyességét újból összeszedve ismét különböző ételeket főzött és ezt a vaisnavát is szépen kiszolgálták, de a harang még mindig nem szólalt meg.

Bhíma megkérdezte: ‘Mi a baj, hiszen most már mindenki evett, de a harang még mindig nem szólalt meg.’ Krisna erre azt mondta: ‘Biztosan történt valami sértés a vaisnava-szévá  közben, ezért nem szólalt meg a harang. Mit gondoltok? Van-e valamelyikőtöknek  fenntartása vagy rossz  gondolata erről az emberről?’

A Pándavák ekkor megkérdezték egymástól, hogy gondolt-e valaki közülük valami rosszat róla. Végül Draupadí bevallotta: ‘Nekem az járt a fejemben, hogy ez az ember olyan egyszerű, jelentéktelen, és bár a legnagyobb körültekintéssel és szakértelemmel készítettem el a megannyi finom curryt, ő mégis összekeverte az összes fogást és úgy ette meg azt. Azért nem tudta, hogyan kell rendesen enni, mert nagyon alacsony osztályból származik – ez járt a fejemben’.

Ekkor Krisna elmagyarázta nekik: ‘Látjátok, lenéztetek egy vaisnavát, és ezért nem szólalt meg a harang. Nincs más lehetőségetek, mint hogy újra elmentek hozzá, elhozzátok és újra megvendégelitek.” A Pándavák ismét elmentek, és újra elhozták őt. Ezúttal mindannyian nagy tisztelettel viselkedtek, ahogy a praszádamot fogyasztotta, és így minden falatnál megszólalt a harang.

Ez a példa nagyon tanulságos a számunkra. A niskinycsanáknak, nincs szükségük semmire – se hírnévre, se bármi hasonlóra. Ők természetüknél fogva megelégednek azzal, ami kapnak és teljes mértékben az Úrnak szentelik magukat. Ilyen odaadással rendelkező bhaktát bárhol találhattok, mindenféle nagyravágyás nélkül, csöndesen elbújva. Nincs szükség világi hírnévre; csak a szív gazdagságára – se tudásra, se műveltségre, se előkelő származásra, se hatalomra és se pompára. A Krisna-tudat annyira teljes, elegendő és abszolút, hogy annak csak egy parányi részecskéje is magába foglal mindent. A teljes lelki nagyság, az összes ismeret, minden megvan benne: ilyen természetű. Szolgálat, önátadás, saranágati, meghódolás: erre van  szükség, nem a tanulás élharcosságára[1].

Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Ez a módja annak, hogy elérjük lelki céljainkat. A farkastudat helyett alakítsátok ki a vaisnavák szolgálatának a tudatosságát. Próbáljátok meg kifejleszteni magatokban ezt a fajta finom lelki személyiséget.

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs; Századfordulós antológiájából olvasva

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Ha az a kérdés, hogyan érjük el lelki céljainkat – először határozzuk meg őket, tanuljuk meg a folyamatot és ültessük át a gyakorlatba. Az eredmény nem rajtad múlik. Mert a mi Krisnánk nagyon szeszélyes. Képzeld el azt, hogy egy bhakta társaddal sétáltok és közeledtek Gólóka Vrndávanhoz. Egyszer csak megjelenik a színen Góvinda és azt mondja: ‘De jó, hogy megjöttél!’ Kitárja a karjait, felétek szalad… és átöleli a bhakta társadat. Akkor tiltakozol: ‘Kedves Góvinda! De hát Ő mindig túl sokat alszik és soha egyetlen verset sem tanult meg a Gítából! Én két verset is tudok! Én sokkal képzettebb vagyok! Miért ő?! Miért nem én!?’

Mit tegyünk? Legyünk frusztráltak örökre? Nem. Meg kell tanulnunk a titkot. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a titkot?

Nos, a titok a gópí-bháva kifejlesztése. Néha azt gondoljuk, hogy ‘a gópí-bháva valami nagyon magasztos, bonyolult dolog és nagyon messze áll tőlünk. Ez egy szent, raszikus téma, hát hogyan is léphetnénk be erre a területre!’? Ez többé-kevésbé igaz is. Annyira szent, hogy Srídhar Mahárádzs így fogalmazza meg: ‘Beront oda a bolond, ahova az angyal is csak félve lép’.

De mit jelent itt, ebben az összefüggésben a gópí-bháva? A Csaitanja-csaritámrtából már tudjuk, hogy a gópík milliószor boldogabbak, ha segíthetnek másoknak azért, hogy kapcsolatba kerüljenek Krisnával, mintha személyesen találkoznának Vele. Képzeld el, ahogy a hittestvéreddel sétálsz és őt öleli át Góvinda.

Gítá Góvinda: Gópí-bháva.

Szvámí Tírtha: Helyes. Különben örökké frusztráltak maradnánk. Jobban tesszük, ha örülünk mások eredményeinek. Hát nem önzetlen? Olyan ez, mint egy úriember lelki életének példázata: nem önző, nem énközpontú. És dicsőítheted az Urat: ‘Annak ellenére, hogy én két verset ismerek, ő pedig egyet sem, mégis milyen csodálatos, hogy inkább őt fogadod Karjaidba!’

Mi tesz minket alkalmassá arra, hogy élvezzük ezt az ölelést? Ezek nem a mi eredményeink, ez az Ő választása. Na pravacsanéna labhjó na bahuná sruténa – elérhetetlen marad így a Lélek. Labhjaté – elérni csak az tudja, kit Ő választ, annak önmaga természetét föltárja. Ez azt jelenti, hogy késznek kell lennünk arra,, hogy nem mi leszünk a kiválasztottak. Miért próbálnak a tanítóink mindig arra felkészíteni minket, hogy önzetlenek legyünk? Milliószor hallottuk már: ‘az önzetlen szolgálatért ne várjatok semmit cserébe’ – miért? Mert ez egy lehetőség arra, hogy kifejlesszük azt az egységtudatot, hogy a te sikered az én sikerem is. És én örömmel szolgálom a te sikeredet. Mert én is részese vagyok és az eredményeiteknek. Ez azt is jelenti, hogy az én sikerem a te sikered is és hogy a te kudarcod az én kudarcom is. De nem jelentheti azt, hogy az én kudarcom a te kudarcod is egyben. Azt tartsd meg magadnak.

Látjátok, ez a szádhu-szanga! A ti eredményeitek az én eredményem is. Ha megtanulod, hogyan készíts gyönyörű díszítést a tejhabra, az az én eredményem is. Ezért vagyunk hittestvérek és a szádhu-szanga elv ezért olyan szent a számunkra. Ha egyvalaki eléri, akkor mindenki el fogja érni.

Ezért vagyunk készek arra, hogy mások fejlődését szolgáljuk. Ez egy módja a lelki eszményeink gyarapításának. És így nem csak fejlesztjük, hanem el is érjük a lelki eszményeinket. Látjátok, a gópí-bháva nagyon gyakorlatias: szolgáljatok másokat. Ne gondoljátok azt, hogy ez annyira raszikus, hogy nem tudjátok megtenni. Ez gyakorlatias. Ha megfelelő hangulatban vagyunk, akkor nagyon boldogok és elégedettek leszünk a lelki életben. És ezen az úton az elöljáróid összes áldása és az Isteni Pár elégedettsége is kísérni fog téged.

Nagyon árnyalt, nagyon finom gyakorlatról van itt szó. Mert a lelki élet kultúra, a kultúra pedig olyasvalami, amit művelünk. Mi történik, ha megművelsz egy kertet? Gyümölcseid lesznek. Megfelelő műveléssel pedig a legjobb gyümölcsök teremnek. Tehát egyszerűen csak követnünk kell a folyamatot, az eredmények pedig maguktól jönnek. Nem is hajszoljuk az eredményeket, hanem várunk. Ahogy Bhaktivinód Thákur írja: ‘Ó, Gópínáth, annyi démont felszabadítottál már! Én itt ülök és várom, hogy én is sorra kerüljek”. Csak várjunk! Ha megfelelően csinálod, minden eljön.

(folytatása következik)

1. Az gópík hangulata
2. Mundaka-upanisad 3.2.3. és Katha-upanisad 1.2.23.

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az első lelki vágy – ha valóban meg akarjuk magunkat ebben az életben valósítani – az, hogy megtaláljuk valódi identitásunkat. Az pedig nagyon sok különböző elemből tevődik össze: karmikus háttér, nemzetiség, kultúra, nemi hovatartozás – és még sok egyéb. De ezek mind változók. Legközelebb már más lesz a szereposztás, mint ahogy az előző életünkben is más volt. Ez mind meg fog változni. Ha tehát meg akarjuk találni a valódi önazonosságunkat, akkor fel kell adnunk ezt a hamis énképet és ki kell bontakoztatnunk a valódit.

De mi a valódi identitásunk? Elég, ha azt mondom: ‘Én egy önfeledt szikra vagyok.’? Nem, ez túl mindennapi válasz. ‘Ki vagy te?’ ‘Egy szikra vagyok’. Nem, nekünk konkrét válaszra van szükségünk. Mert ki fogja felépíteni az egyéniségünket és kialakítani az identitásunkat? Egy szobrászmester. Egy igazi tanítvány azt fogja érezni, hogy: ‘Bármi is vagyok, az a tanítómesterem alkotása. Bármim is van – barátaim, dzsapám, lelki eszményeim, testvéreim, az életem, praszádam, a mindennapi kenyerem – mind a mesteremtől kaptam. Én a tanítómesterem teremtménye vagyok. Nem saját magam vagyok. Én vagyok ő – bizonyos értelemben. Egy része vagyok.’

Ez az egyik módja a lelki személyiségünk kibontakoztatásának, valamint annak, hogy megragadjuk az emberlét adta lehetőséget és megvalósítsuk ezt a lelki identitást. Ez az elején egy nagyon jó lelki cél és nagyon jó törekvés – megtalálni önmagunkat. Egyetértetek ezzel?

Egyszer egy bhakta ezt mondta nekem: ‘Az elmúlt huszonöt évben magamat kerestem, de nem nagyon találtam meg. Hol találhatom meg saját magam?’ Ez azt mutatja, hogy ez a feladat, hogy megtaláljuk önmagunkat, jóval meghaladja az átlagos képességeinket. De ha a tanítómestereink szolgáiként és az isteni szolgálat részeként azonosítjuk magunkat, azt hiszem az elégedettséggel tölthet el bennünket. Ez egy menedék, egy kunyhó, amit a nagy Himalájában találtok. És akkor, amikor otthon vagytok, egyre jobban ki tudjátok alakítani a valódi lelki személyiségeteket- ez gyakorlás kérdése. Majd azt mondhatjuk, hogy ami fontos a tanítómestereinknek, a feljebbvalóinknak – az nekünk is fontos lesz. Ez tehát egy másik módja a fejlődésünknek és a lelki célok lelki törekvések megszerzésének. Ha megvan ez a kezdeti lelki célunk – megtalálni a lelki identitásunkat és megvan a következő lépés is – integrálódni és azonosulni a lelki példákkal, akkor elkezdhetjük megvizsgálni a kérdést: hogyan érhetjük el a lelki céljainkat. Mert ha már van egy lelki célunk, egy gyakorlatunk és egy folyamatunk, akkor tovább kell kutatnunk, hogyan végezzük megfelelően a lelki életet.

Mert a ‘Hogyan érhetem el a lelki céljaimat?’ kérdés valójában azt jelenti, hogy ‘Hogyan gyakoroljam megfelelően az istenszeretetet? Tudom-e gyakorolni az istenszeretetet?!’ Nem tudom. Talán jön a hullám, ami elmoshat engem. Mert a bhakti független bármi mástól, kivéve önmagától. Nem tudod befolyásolni. A bhakti második tulajdonsága, hogy nagyon erős. Tehát valahányszor lelki gyakorlatot végzünk, az nagyon erőteljesen hat ránk. A harmadik jellemzője, hogy soha nem érthetjük meg, hogyan működik. Ez egy misztikus folyamat, ami valahogyan működik. Pontosan úgy, ahogy a legtöbb ember nem érti, hogyan működik a mosópor, de hatásos. Ugyanígy, ha a bhakti-jógát gyakoroljuk, akkor az hatni fog ránk. Ez misztikus! Soha nem tudod, hogyan, de mégis megtörténik. És a negyedik jellemzője az: hogy ellenállhatatlan – szerencsére, mert mi az ellenállásban nagyon jók vagyunk. De szerencsére ez az isteni hullám ellenállhatatlan.

Ez tehát az egyik módja annak, hogy elérjük lelki céljainkat – hogy teljességgel átadjuk magunkat ennek a meghívásnak. Itt nem csak a józan eszünket kell használnunk, hanem annál többet! Mert a józan ész csak józan észhez vezet. Ez nem elég, valami többre van szükség, és ez meghaladja az emberi képességeket. Ez a lelki képesség. Tehát valójában a fiatalembernek a lecke elején igaza volt: ez nem elég! Nem elég egyszerűen jó emberré válni, hanem tudatosnak kell lennünk abban, hogy az ember Isten menedéke, Isten lakhelye. Ez a kezdet. Ekkor kezdünk el igazi emberré válni. És ekkor finomíthatod még jobban a lelki személyiségedet, a szerepedet ebben az isteni valóságban.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai esti tanításából)

Hogyan érhetjük el lelki céljainkat? Először is meg kell fogalmaznunk a kérdéseket, hogy választ kapjunk rájuk. De még ezelőtt – szükségünk lesz néhány lelki célra. Ha nincsenek, akkor szó sem lehet arról, hogy elérjük őket.

Mi tehát a lelki cél? Jobb emberré válni? Szerintem igen. Hajdanán egy lelki tanítómester az egyik kiváló és nagyon elkötelezett fiatal brahmacsári tanítványával beszélgetett. A mester azt mondta: ‘Miközben a lelki életet gyakoroljuk, jobb emberré kell válnunk.’. Erre a fiú így felelt: ‘Az nem elég!’ Azt hiszem, a mester nagyra értékelte ezt az elkötelezettséget és elszántságot. Húsz év elteltével ismét elkezdtek beszélgetni a lelki élet fontosságáról. Ez már egy nagyon jó jel, ha ugyanaz a tanítvány és ugyanaz a mester még mindig eszmét cserélnek. Majd így szólt a mester: ‘Nos, úgy gondolom, hogy miközben a lelki életet gyakoroljuk, jobb emberi lényekké kell válnunk.’ Mire a fiú azt válaszolta: ‘Igen, ez elég.’

Kinek a fejlődése figyelhető meg ebben a történetben? A tanítványé. A mester nem változott. Húsz éve ugyanazt az üzenetet ismétli: ‘Válj jobb emberré!’ Először, amikor nagyon lelkesek vagyunk, azt mondjuk: ‘Nem, ez nekem nem elég! Adjatok nekem mindent! Egyszerűen csak embernek lenni? Nem! Emberfeletti szeretnék lenni!’ Ez így helyes? Igen! De ha nem húszévesen égtek a lelki vágyaktól, akkor mikor?

De talán később a mi ismeretünk is egyre szélesebb lesz arról, hogy mit is jelent igazi embernek lenni. Mert a Védánta Szútrában az áll, hogy most, amikor ebben az emberi életformában vagyunk jelen, itt az ideje, hogy a Legfelsőbbről érdeklődjünk – és ez az igazi emberi élet kezdete. Nem a testi forma, hanem a megfelelő mentalitás és a megfelelő emberi kötelességtudat elérése a cél. A tudás művelése. Ha tanulunk, találkozhatunk az Urunkkal.

Azt is meg kell értenünk, hogy mi az ember valódi kötelessége. A Bhágavata–puránából megérthetjük, hogy az embernek nagyon különleges szerepe és meghívása van. Ott ugyanis le van írva, hogy a Legfelsőbb Úr hogyan van jelen az egész világegyetemben. Mondhatjuk, hogy az anyagi testünk olyan, mint egy menedék a léleknek. Ugyanígy az egész világegyetem olyan, mint a Legfelsőbb Úr teste: a folyók az erei, a hegyek az csontjai, a Nap és a Hold a szemei, a háta az adharma[1], a vallástalanság, a lábai az alsóbb bolygórendszerek, a négylábú állatok a dereka körül helyezkednek el és a madarak a költőisége! Ez gyönyörű! A lélegzete a prána, az életlevegő. Annyiféle utalást találtok arra vonatkozólag hogyan láthatjátok Őt magát, hol van jelen saját Maga. Végül azt mondják, hogy az emberek szívében lakozik.

Ez az emberi életforma tehát olyan, mint Isten menedéke, Isten otthona. Ennek a nagyon magasztos elvnek megfelelően kell élnünk! És ha ez a cél lebeg előttünk, akkor ez az anyagi világ nem pokol, és a testünk sem egy ürülékkel teli zsák, hanem valami más. Van esélyünk arra, hogy lelkivé tegyük mindazokat az értékeket, amelyekkel ebben az életben rendelkezünk.

Mert a lélek önragyogó. Kedveseim, ti is azok vagytok! Próbáljatok meg ennek megfelelően élni. Ragyogjatok! Ami eltakarja az igazi ragyogásotokat, az csak illúzió, csak egy nagyon jelentéktelen dolog. Ti egy isteni valóság részesei vagytok. Esetleg úgy érzitek, hogy egy istentelen valóságnak vagytok a részesei? Néha igen, de ezt hívják illúziónak – amikor azt hiszitek, hogy az anyagi világba tartoztok. Nem! Istenhez tartoztok. Ez az, amit először fel kell ismernünk: ‘lélek vagyok és Istenhez tartozom. Élő és szeretetteljes kapcsolat köt össze bennünket’.

Ha tehát az isteni valóság részesei vagyunk – bármennyire is jelentéktelenek -, vajon el kellene-e szalasztanunk az emberi életnek ezt az nagyszerű esélyét örökre? Ostobán kellene élnünk? Vagy hagyjuk, hogy eltiporjon az élet? Nem! Mert mi oda tartozunk.

(folytatása következik)

1. vallástalanság

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői nap válaszának folytatása)

Tédzsaszviní: Sokszor hibázom anélkül, hogy felismerném őket. Nem vagyok elég bölcs ahhoz, hogy rájöjjek, hogy pontosan mit és hol hibáztam, így újra és újra megismétlem. Hogyan érhetjük el azt a szintet, ahol megértjük a hiányosságainkat?

Szvámí Tírtha: A kérdéseinknek nagyon kifinomultnak kell lenniük, mert egy szádhunak nem könnyű a megfelelő kérdéseket feltenni. Mert mi van a batyunkban? Csak annyi tapasztalat, amennyit eddig összegyűjtöttünk. Ez nem túl sok lelki tapasztalat. De a bhakták szent társaságában néhány kincset is gyűjteni tudunk a batyunkba. Ha bhaktákkal társulsz, akkor új témák vetődnek fel az életedben és új céljaid lesznek. Például: hogyan díszítsük fel az oltárt? Ez egy  nagyon szép dilemma! Itt ez a fehér virág, de miért nem sárga? Az jobb lenne ide. Egyik legkedvesebb ilyen emlékem, amikor egy este az egyik kedves hittestvérem az oltáron Rádhá-Gópivallabhát készítette elő az esti fektetéshez. Majd egyszer csak a kikukkantott a függöny mögül, és azt kérdezte: ‘Nem láttátok Krisna fülbevalóját?’ Valahogy eltűnt. Ekkor mindenki keresni kezdte a padlón: hol van Krisna fülbevalója? Micsoda édes probléma – az esti elfoglaltságotok az, hogy megkeressétek Krisna fülbevalóját!

Úgy vélem, ha a bhaktákkal társulsz, lesznek problémáid és nehézségeid, de azok nagyon édesek lesznek. Mert ki tudja, hogy hol volt a mi kedves Krisnánk napközben?! Azt hiszitek, hogy Ő az oltáron áll. De Soha nem tudhatjuk. És néha kicsit hibázik – itt-ott elveszít egy fülbevalót, itt-ott hagy egy lábnyomot – és akkor nyomon tudjuk követni: ‘Te csintalan fiú, már megint lejöttél az oltárról?! Otthagytad a kötelességeidet és elmentél a saját kis kedvteléseidet játszani?’

De ilyen a mi Urunk. Mert talán Ő épp téged keresett. ‘Hol vagy, kedvesem? Miért nem vagy velem? Itt várlak a templomomban, hát miért nem jössz? Miért nem rohansz utánam? Ha te nem jössz Hozzám, akkor majd én futok utánad. Úgyis utolérlek kedvesem!’

Mint tudjátok Krisna kicsi és gyenge, Balarám pedig nagyon erős. És amikor csapatokban harcolnak, általában valakinek Krisna csapatában is erősnek kell lennie, hogy meglegyen az egyensúly. Micsoda bensőséges kapcsolat lehet ott, ha Krisna kész eljátszani a kicsi és gyenge szerepét! A mindenható Isten kész gyenge emberként megjelenni! Mi lehet ennek az oka? Az, hogy még több figyelmet kapjon tőletek: ‘Vigyáznom kell rá, mert Ő olyan gyenge. Meg kell Őt védenem’. Ha nagyon erősek vagytok, senki sem jön segíteni nektek, ugye? Azt gondolják: ‘Á, ez az ember nagyon erős, nincs szüksége segítségre.’. De ha gyenge vagy – és nagyon imádnivaló -, akkor mindenki rohanni fog segíteni neked. ‘Ó, Ő olyan elbűvölő  és olyan elesett, úgyhogy segítsünk neki!’. Ez  rasza, a Hozzá fűződő kapcsolat kérdése – hogyan lehet még több érzést kihozni a Vele való kapcsolatból. Végső soron ez a lényeg a préma-bhakti-ban.

A gópák társaságában Krisna megtapasztalja ezeket a hatalmi játékokat. De mit tapasztal a gópík társaságában?

Hozzászólás: Szerelmes kedvteléseket.

Szvámí Tírtha: Hmmmm, nem csak azokat.

Valaki más: Az elválást.

Szvámí Tírtha: Krsnáért? Nem. Ő bárhova is megy, nincs különválás számára. Az a gópiknak való. Két dolog – az egyik a tudás, a másik az érzelem. Tehát ezeket a játékokat – a tudás- és az érzelmi játékokat élvezi – a gópík társaságában. De itt is az a lényeg: hogyan lehet még többet kihozni? Mi az, ami még érdekesebb?

Ezért nekünk is el kell jutnunk arra a szintre, hogy érdekesek legyünk Isten számára és felfigyeljen ránk. Ezt Srídhar Mahárádzs úgy magyarázta el, hogy: „próbáljatok meg negatívak lenni”. Negatívak abban az értelemben, hogy Krisna az abszolút pozitív, és ha ti az abszolút negatívak vagytok, akkor a vonzódásotok erősödni fog. A Krisna könyvben azt mondják, hogy Krisna korlátlan keggyel rendelkezik és ezt korlátlan módon gyakorolja bhaktáival. Ha erős vagy, nagy tudású és minden tekintetben kifogástalan, akkor ki fog rád figyelni? Maháprabhu az elesett lelkekért jött, nem a tökéletesekér. Ez a negativitás érzése: ‘Olyan messze vagyok Tőled!’ Govinda virahena me – „üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.”

Azt hiszem, nem válaszoltam arra a kérdésre, hogy hogyan ne ismételjük meg a hibáinkat, de talán nem bánod.

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából)

Tédzsaszviní: Sokszor hibázom anélkül, hogy felismerném őket. Nem vagyok elég bölcs ahhoz, hogy rájöjjek, hogy pontosan mit és hol hibáztam, így újra és újra megismétlem. Hogyan érhetjük el azt a szintet, ahol megértjük a hiányosságainkat?
Szvámí Tírtha: Az elefántot bölcs állatnak tartják. Egyszer, egyik utazásom alkalmával egy kis faluban láttam egy ajtó előtt egy kiszárított elefántkoponyát. Hatalmas volt! Egy ilyen hatalmas koponyában csak egy hatalmas agy lehet. De ennek már vége volt. Csak a koponya volt ott.. Tehát ha nagy az agyunk, az még nem elég. A hibáink felismeréséhez és ismétléseihez sem elég, nem hogy egy lelki utazáshoz! Még egy bölcs állat is üres koponyával végzi. Érte is eljön a halál. Tulajdonképpen mi is üres koponyával fogjuk végezni. Nem az agyunk mérete ment meg minket, hanem valami teljesen más.
De tanulási folyamatban vagyunk. És általában – és sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de – olyan ostobák vagyunk, hogy még a saját hibáinkból sem vagyunk képesek tanulni. Korábbi időkben nem volt szükség tapasztalásra; ha valaki azt mondta, hogy ‘ne csináld!’, akkor nem csináltad. Manapság azonban – ahogy a minap említettük -, a ‘tekintély’ csak egy szó, amit el kell utasítani, le kell rombolni, ami ellen lázadni kell. A régi időkben, ha egy autoritás azt mondta: ‘Ne így csináld!’, azzal mindenki egyetértett: ‘Rendben, akkor nem úgy csinálom!’.
Csak hogy egy példát említsek: ha jól emlékszem, a 30-as vagy a 40-es években történt, még India függetlenné válása előtt, hogy egy nemzetközileg elismert indiai politikus egy konferenciára volt hivatalos Angliába. De mint tudjátok, az óceánon való átkelés nem túl szerencsés, ezért felkereste az édesanyját, és azt kérte: ‘Kérlek, édesanyám, add az áldásodat, hogy elmehessek erre a konferenciára! Erre az édesanyja azt mondta: ‘Ne, drága fiam, ne menj!’ És akkor ez a nemzetközileg elismert politikus azt válaszolta: ‘Rendben, akkor nem megyek.’ Ezt jelenti a tekintély kedveseim! Ha egy anya azt mondja: ‘Nem!’, a fiú válasza: ‘Rendben, elfogadom.’ Tehát egy anyának a nemzetközi politikában is van hangja.
Ez a tekintély. És mivel manapság sokkal korlátozottabbak vagyunk, ezért általában szükségünk van a közvetlen tapasztalásra. De még így is sokszor követjük el ugyanazokat a hibákat. De remélhetőleg eljön az a nap, amikor már nem ismételjük ostoba módon ugyanazokat a régi mintáinkat. Természetesen előljáróink teljes mértékben ismerik a történetet és a helyzetet. Csak annyit fognak mondani: ‘Ne játssz a tűzzel!’ – de ha hozzá akarsz nyúlni, akkor hagyják majd, hogy csináld. Mégis mindig ott lesznek valamilyen orvossággal.
Ezek a feladatok nem lelki, hanem szellemi szinten vannak. Nagyon határozott különbséget kell tennünk a pszichés és a spirituális szint között. Mert sokszor az emberek azt hiszik, hogy a finomtestből érkező hatások spirituálisak, pedig nem azok. Ne tévesszük össze az egyiket a másikkal! A spiritualitás ott kezdődik, ahol a finomtest véget ér.

(folytatása következik)

Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Előfordul, hogy néha sokan csatlakoznak a misszióhoz, majd elmennek. De a guru nem enged el könnyű szívvel senkit és mindent megtesz azért, hogy újra visszahozza, jobb belátásra bírja őket: ‘Miért mentél el? Azért, hogy más dolgokat keressél?’.

„A pénz és a hölgyek iránti vágy teljesen összezavart, és elcsábított innen.”

Ha a mahánta-guru valódi, azt fogja mondani, hogy ezektől a bizonyos vágyaktól meg kell szabadulni, mert nem ezek az igazi célok. Megérteti a tanítvánnyal, hogy az ilyen dolgokkal való bármilyen kapcsolat átmeneti jellegű, jelentéktelen, majd ismét megpróbálja  kedvesen a bhakták körébe vonni őt. Lehet, hogy némi homokszem kerül a gépezetbe, de a guru kegyelméből ez a  szennyeződés pillanatok alatt megtisztul, és az illető visszatér az igazi útra.”

Ez nagyon őszinte tud lenni, ha azt mondjuk: ‘valami zavar, és ezért el akarok menni.’. Látjátok, ez az illúzió. Mert ha az igaz bhakta vágyakozik, akkor maradni akar. Amikor a gópik vágyakoznak, akkor ők nem akarnak elmenni, hanem maradni akarnak. Legalábbis Krisnájukkal akarnak maradni. Nem a dharmájukkal vagy a tennivalóikkal, hanem Krisnával. Tehát néha az anyagi tárgyak fontosabbnak tűnhetnek, mint a lelki gyakorlatok, de ez mind mulandó, nem valódi. Nagyon gyorsan vissza lehet térni az úgymond jó helyzetbe.

Máskor nem vagyunk ilyen őszinték és azt mondjuk: ‘Én jól vagyok, de te megváltoztál.’ Ez nem túl okos, sem túl udvarias. Jobb, ha azt mondjuk: ‘Gyenge vagyok.’ De a kegy által minden rendben lesz, harmóniába kerül.

Volt egyszer egy fiatal brahmacsárí, aki épphogy csatlakozott a misszióhoz, és máris tele volt… nos, nem kétségekkel, hanem mondjuk úgy, hogy némi félelemmel a jövőjét illetően. Egyszer eljött az egyik idősebb testvére, és beszélgettek. Ez a fiatalember azt mondta: ‘Prabhu, tudod, kész vagyok egyszerű életet élni és megelégszem az ilyen  kevés praszádammal, de mégis hogyan lesz ez?’. Erre a bhakta átölelte és nagyon szelíden ezt mondta: ‘Ne aggódj, majd el lesz intézve.’ És így is történt.

Valahogy minden elrendeződik. Ha nem veszítjük el az eltökéltségünket, ha nem adjuk fel a hitünket és a szolgálatkészségünket, akkor minden elrendeződik. Bármire is van szükségünk, az biztosítva lesz és minden, amink van, meg lesz védelmezve. Krisna ezt mondja a Gítában: ‘jóga-kséma vahámjaham’ – „…elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van.”. ‘Sikeres akarsz lenni? Én megadom neked. Ahhoz, hogy helyreigazítsalak, némi kudarcra van szükséged? Megkapod.’ Bármi, amire szükségünk van az utunk teljesítéséhez, biztosítva lesz – ez nagyon szilárd meggyőződéssel kell, hogy bennünk legyen. Ha így van, akkor biztonságban fogjátok érezni magatokat. Ahogy a múltkor is beszéltük, ekkor álltok készen arra, hogy beleugorjatok a sötétségbe – annak ellenére, hogy még nem tudjátok, mi fog veletek történni, de érzitek: ‘Ez jó lesz nekem’.

Életünk aranykorában tehát teljes figyelmet fordíthatunk a külső útmutatásra. Ebben az időszakban kell felkészülnünk arra, hogy képesek legyünk megfelelően figyelni a belső útmutatásra, hogy készek legyünk, amikor beköszöntenek a platina napok.

1. Sríla Srídhar Mahárádzs,  Századfordulós Antológia
2. Bhagavad-gítá 9.22.

Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„Ha megvan a belső meggyőződésünk, akkor már biztonságban vagyunk? Illetve a külső guru segít nekünk kapcsolatba lépni a csaitja-guruval, a belső guruval?

Sríla Srídhar Mahárádzs: A külső guru, mahánta-guru, nem csak abban segít, hogy kapcsolatba lépjünk a csaitja-guruval, hanem segít felkészíteni minket arra, hogy hibátlanul megérthessük az útmutatásait. Eleinte lehet, hogy kissé nyersen kapjuk az utasításokat a csaitja-gurutól, ami később majd a mahánta-guruhoz vonz minket. A belső, csaitja-guru nagyon széles körűen segít nekünk, de útmutatásai nem túl módszeresek és világosak. A külső, mahánta-guruhoz érve azt érezzük: ‘Igen, a csaitja-guru segítségével belső vágyam kielégült.’ Aztán a mahánta-guru segítségével megtaláljuk a tiszta irányt, melyet a csaitja-gurunk mutatott. Így segítik egymást. A mahánta-guru segítségével a velünkszületett csaitja-guru megértése is tisztábbá válik, ahogy megtisztulunk a jógík, gjáník, karmík és mások által összekuszált gondolatainktól, elképzeléseinktől. A csaitja-guru nagyobb kötődést ad nekünk a mahánta-guruhoz és így segítik egymást.”

Itt ez a fontos – a guruk segítik egymást. Hogyan lehet azonosítani egy siksá-gurut?

Hajagríva: Segít javítani a kapcsolatodat a diksá-guruval.

Szvámí Tírtha: Így van. Hallgatod az leckéket, ez tetszik! Igen, siksá-guru azt jelenti, hogy fejlesszétek,mélyítsétek a kapcsolatotokat a diksá-guruval. A csaitja-guru segít abban, hogy a külső guru utasításait követni tudjátok. Tehát a mi hasznunkat szolgálják.

„Miután segítséget kaptunk a csajita-gurutól, eljutunk a mahánta-guruhoz, de néha az is megtörténhet, hogy miután elfogadtuk a mahánta-gurut, a csajita-gurunk újra elrejtőzik.”

‘Korábban éreztem ezt a belső vezetést, de most már nem érzem.t’ – ez megesik néha? Természetesen előfordulhat.

„A mahánta-guru ekkor magához szólítja a tanítványt, és segít neki megtisztulni a szennyeződéstől, ami a csaitja-guruját beborította. Lehet, hogy a csaitja-gurut betemeti valamilyen anartha vagy vaisnava-aparádh, de ilyenkor a mahanta-guru eljön, és megkönnyebbülést ad.”

Ez az egyik dolog,  a másik  pedig az, hogy annyira a külső gurura koncentráltok, hogy már nincs szükségetek többé erre a belső útmutatásra. ‘Eddig vezettél, kedves csajita-gurum, köszönöm, de most már megérkeztem. Már nem a keresés útján járok, megtaláltam, amit kerestem. Az éttermek után végre élvezhetem az otthoni ízeket. Az otthon kényelmét.’

Tédzsaszvíni: Gurudév, kell különbséget tennünk a belső guru és a Paramatma között?

Szvámí Tírtha: Általában ezt a kettőt azonosnak tekintik. De mondhatjuk, hogy a Paramatma olyan, mint egy általános jelenlét, míg a csaitja-guru egy specifikus vagy személyesebb jelenlét. Tehát a Paramatmátmá a megfigyelő, és te, mint az egyéni átman, a fa gyümölcsének élvezője vagy. Amikor nem figyeltek a Paramátmára, akkor Ő egyszerűen csak Paramátmá. Amikor elkezdesz rá figyelni, akkor Ő lesz a te csaitja-gurud, a személyes megmentőd. Igen, egy személyes megmentő, egy személyes belső vezető – és ez egy jobb alapokra épített kapcsolat, nem általános jelenlét.

1. A Századfordulós Antológiából
2. Lelki tanítómester, aki tanítást ad (siksá)
3. Lelki tanítómester, aki felavatást ad (diksá)

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Folytassuk tovább a szádhu-szangáról történő eszmecserénket, mely egy különösen értékes, és remélhetőleg az életünkben soha véget nem érő valódi társulás a szentekkel. A másokkal való találkozásnak a lehetősége véges, de ez remélhetőleg soha nem fog véget érni. Tehát ez életünk aranykora, amikor tiszta bhaktákkal társulhatunk. Ez életünk legaranylóbb időszaka, amikor mesterünk áldásos társaságában lehetünk.

Általában mégis egy kicsit ostobák vagyunk. Nekünk nincs olyan speciális vizünk, amivel ellenőrizni tudjuk az arany tisztaságát – hogy is mondják ezt magyarul? Á, ti nem vagytok aranyművesek, de azzá kellene válnotok! Úgy gondolom, értitek – van egy folyadék, amivel meg tudjuk vizsgálni az aranyat. Nekünk nincs kéznél ez a folyadék, ezért nem tudjuk analizálni, hogy mennyire értékes a bhaktákkal való társulásunk. Ezt általában csak a távollétükben értékeljük.

Mi történik akkor, amikor életünk legaranylóbb időszaka – egy tiszta bhaktával való társulás lehetősége – véget ér? Egy új periódus kezdődik, és ezt nevezzük platina-korszaknak. Nem szakad meg a mesteretekkel való kapcsolatotok, hanem kiteljesedik. Bárhová néztek, bárhová mentek, őt fogjátok látni mindenben. A képzeletetek és sóvárgó vágyatok megteremti őt vagy esélyt ad arra, hogy újra és újra találkozzatok vele.

Tehát a platina-korszak nem rossz. Kicsit küzdelmesebb, mert ehhez nagyon koncentrált és igen intenzív életet kell élnünk. De ez pont olyan, mint ahogyan Rúpa Goszvámi leírja a Bhakti-raszámrta-szindhu-ban: vannak olyan tényezők, amelyek lángra lobbantják a bhakták extázisát. Az egyik ilyen alkotóelem Krisna Szent Neve. Bármikor hallja is meg egy emelkedett bhakta Krisna Szent Nevét, majdhogynem elájul. Vagy még egy másik ilyen elem, a pávatoll. Bár nem találkoztok minden sarkon pávával, de ha mégis, akkor automatikusan a Nagy Táncos fog eszetekbe jutni.

Hasonlóan, ha a mestereinkről való kép és tanítás igazán élő bennünk, akkor már mindenhol ezzel a valósággal fogtok találkozni. Ez a módja annak, hogy soha ne veszítsük el a kapcsolatot. Minden más kapcsolat felbomlott, minden álmom szertefoszlott, de nem bánom, mert az mind csak illúzió volt. De a lelki álmainkat soha nem szabad feladni! Ezt a valóságot dédelgetnünk, szolgálnunk és táplálnunk kell, hogy életünknek ez a platina korszaka az utolsó leheletünkig tarthasson.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az igazi szádhu-szanga helyes gyakorlásával kapcsolatban három jótanács ismeretes. Emlékeztek rá melyek ezek? Az első: az azonos vonal. Természetesen ez függ a hozzáállásotoktól, szemléletetektől – hogy kié mennyire nyitott. A tanítványi láncotok megértésének a mértéke  a teljes fanatizmustól egészen a lelki prostitúcióig terjedhet. Kezdetben mindenképpen nagyon ajánlott, hogy szigorúan próbáljátok meg követni az alapvető utasításokat, különben ha már a legelején ide-oda szaladgáltok, akkor később alighanem össze lesztek zavarodva!

Emlékezzetek arra, amit Sríla Srídhar Mahárádzs mondott: kezdetben a Himalája egész hegyvonulatát látjátok, majd megállapodtok egy adott helyen. Ehhez hasonlóan az általam követett vonal ugyanígy csak egy kis kunyhót jelent a Himalájában, annak ellenére, hogy az egész hegység továbbra is ott van.

És akkor jön a következő kérdés: mennyire egyetemes a saját hitünk, az általunk követett folyamat? Gondoltatok már erre? Hogy a bhakti vajon egy indiai vallás, vagy inkább egy egyetemes megközelítése a Legfelsőbb szeretetteljes valóságnak? Ha azt gondoljátok, hogy egy indiai vallás, akkor nincs semmi esélyünk, de ha azt, hogy ez egy egyetemes törekvés Isten felé, akkor talán van némi remény. Érzitek, hogy mi a különbség a kettő között? Mit gondoltok erről? Párhuzamosan kell fejlesztenünk mind a két látásmódot, mert bármit is mondanak nekünk a tanítóink, ez nagyon egyedi út! Ugyanakkor, ha nem tudjuk értékelni más folyamatok vagy a többi vallás szépségét és azok kétségtelen spirituális eredményeit, akkor vakok vagyunk. Tehát egyszerre kell nagyon egyhegyűnek és nagyon széles látókörűnek lennünk.

Tudjátok, általában azt mondják, hogy kétféle ember létezik: az egyik bhakta, a másik pedig… Hogy is szokták befejezni ezt a mondatot? Általában úgy, hogy ‘vannak a bhakták és vannak a démonok’. De az én megértésem szerint ez eléggé beszűkült észjárás. Jobb, ha azt a hozzáállást alakítjuk ki, hogy vannak a bhakták és vannak a leendő bhakták. Mert így tudjuk szélesre tárni a prédikálás kapuit, hogy új hittestvéreket, új barátokat a és lelki gyakorlókat találjunk.

Tehát egyrészt az ‘azonos vonalhoz’ való tartozás nagyon fontos, mely mégis egy kicsit különálló utat jelent a többi valláshoz viszonyítva., másrészt meg kell találnunk a közös hangot mindazokkal, akik próbálják keresni Istent, és így fejleszteni a lelki tudatosságukat. Tehát a szádhu-szangához az első ajánlás az azonos vonalhoz való tartozás.

Mi a második tanács?  Az azonos hangulat – ez nagyon különleges! Az otthoni íz az az otthoni íz. Néha el kell menni egy étterembe. Aztán hazamentek az otthoni ízekhez. Amikor az étteremben vagytok, azt gondoljátok: ‘Hű, de jó szakács! Micsoda fennséges ízek, olyan ez, mint egy kulináris lakoma!’. De aztán hazamentek, és és a kevéssel is beéritek!

Az ‘azonos hangulat’ tehát ezt a nagyon sajátos ízt jelenti, ami a gyakorlásból származik. Azt mondhatjuk, hogy ez egy köpülés – a folyamat köpülése, az életünk köpülése. És ez kétségtelenül sajátos. Ez tehát a második.

A harmadik pedig: a felsőbb társulás. A szádhu-szanga felsőbb társulást jelent. Tehát: azonos  vonal, azonos hangulat és felsőbb társulás – ez a valódi szádhu-szanga. Akkor ebből valódi haszonra tesztek szert. És egy ilyen környezetben nagyon jó folytatni a tanulmányainkat, mert  ily módon találkozhatunk szeretett Urunkkal.

Ezért a szádhu-szanga nem egy teadélután. Az elménkben kell, hogy legyen egy elképzelés, hogy ez egy szent dolog, és ezt így kell értékelnünk. Krisna azért küldte hozzám ezeket a bhaktákat, hogy szolgáljam őket, nem pedig azért, hogy kritizáljam őket.

(folytatása következik.)