Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Mit gondoltok elmesélhetek nektek két történetet, mellyel bemutathatjuk az anyagi gondolkodásmód lelkivé alakulását? Az első az anyagi mentalitásról szól, egy bárány és egy farkas történetéről. A bárány épp egy folyóhoz ment inni, amikor a farkas is  hirtelen felbukkant, hogy igyon. Ez egy  meglehetősen feszült pillanat! De a bárány olyan fiatal és  ártatlan volt, hogy nem vette észre a veszélyt. A farkas pedig  elhatározta, hogy megeszi a bárányt – persze, hogyan máshogy is döntött volna?! Az volt a terve, hogy valamivel megvádolja a bárányt és aztán megöli. Találnia kell egy okot, egy ürügyet, hogy elkaphassa! A farkas azt gondolta: ‘Valamilyen módon fel kell falnom ezt a bárányt’, ezért így szólt hozzá: ‘Nem látod, hogy épp itt iszok? Miért zavarod fel a vizet? Na ezért megöllek!’ A bárány erre azt felelte: ‘Ó kedves Uram, dehát Ön a sodrás elején issza a vizet, én pedig alább. Hogy lehet az, hogy mégis én zavarom fel az Ön vizét?’ A farkas tovább próbálkozott: ‘Akkor, miért gúnyolódtál velem egy évvel ezelőtt?’ ‘Ó, én még csak három hónapos vagyok. Hogy is lehetett volna az, hogy egy éve kigúnyoltam volna Önt?’ Mire a farkas: ‘Akkor bizonyára az anyád tette! Mindenesetre, meg foglak ölni!’

A farkas és a bárány története azt szemlélteti, hogyan terjednek ezek a fiktív történetek. Arról szól, hogy a gyűlölet, a hamis beszéd és a kitalált történetek, mind-mind az egymás iránti meg nem értésből és irigységből fakadnak. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy ilyen az anyagi mentalitás: ha hibákat akartok találni, akkor hibákat is fogtok találni. Ahogy Sríla Prabhupád sokszor mondotta, még a fényes teliholdat is kritizálhatjuk azért, mert foltjai vannak. Kíváncsiak vagytok a lelki gondolkodásmódot bemutató történetre is?

„Meghódolás, szolgálat és odaadás – ezek a Végtelennel való kapcsolódásunknak a módjai. Tudás és sok energia befektetés nélkül is el lehet érni a beteljesülést! Nem szükséges ahhoz energia, hogy egy hegyet meg tudjunk mozdítani. Az sem hoz semmi jót, ha a világ összes szentírását elolvassuk, és bemagoljuk. Tipikus példát hoz erre a Mahábhárata. Krisna megjósolta, hogy amikor Judhisthir Mahárádzsnak a rádzsaszúja-jagjája befejeződik, akkor egy bizonyos harang automatikusan meg fog szólalni. Ebből mindenki tudni fogja, hogy a jagja befejeződött. Az áldozatot megtartották, és minden véget ért, ám a harang nem szólalt meg!

Ekkor Bhíma megkérdezte Krisnától: ‘Azt mondtad, hogy a harang automatikusan meg fog szólalni. Mindennel végeztünk, de meg sem rezzent. Miért nem?’ Krisna így válaszolt: ‘Még nem! Egy dolog még hátra van.’ ‘Mi lenne az?’ ‘A vaisnava-szévá, a vaisnavák szolgálata.’ Bhíma meglepődött: ‘Mire gondolsz? A munik, rsik, Nárada, Vjászadév, és még Te magad is elégedettek és jóllakottak vagytok, de Te mégis azt mondod, hogy a vaisnava-szévá még nem történt meg?’ ‘Igen.’ ‘Hol van tehát az a vaisnava, akit nem szolgáltunk megfelelően?’

Krsna ekkor így szólt: ‘Menj el a város szélére. Ott találod azt a vainavát, aki a legalacsonyabb kasztba tartozik. Ő nem megy sehová, megelégszik csupán azzal, hogy az Úr Szent Nevét zengi és odaadással teli életet él, anélkül, hogy a világgal törődne.’

Ezt hallván a Pándavák harci szekereikre ültek és elindultak, hogy megkeressék. Meg is találták ezt a vaisnavát, egy hétköznapi, alacsony kasztból származó, szegény embert, egy nirupádhi-vaisnavát, aki teljes lemondásban élt. Odamentek hozzá, mire a vaisnava nagyon meglepődött: ‘Mi történik? Ó, mennyi fontos ember jött el a házamba! Mi a baj?’ Teljesen kétségbeesett.

A Pándavák összetett kézzel alázatosan kérlelték: ‘Azért jöttünk, hogy elvigyünk a rádzsaszúja-jagja helyszínére, hogy együtt fogyaszthassuk el a praszádamot.’ Mit tehetett hát az ember? Nem tudott kitérni a kérlelésük elől. Draupadí különböző ízletes ételeket készített, miközben arra gondolt hogy: A rsiket, munikat, sőt még magát  Úr Krsnát is megvendégelték, de a vaisnava-szévá még nem valósult meg!’ Így hát minden ügyességét újból összeszedve ismét különböző ételeket főzött és ezt a vaisnavát is szépen kiszolgálták, de a harang még mindig nem szólalt meg.

Bhíma megkérdezte: ‘Mi a baj, hiszen most már mindenki evett, de a harang még mindig nem szólalt meg.’ Krisna erre azt mondta: ‘Biztosan történt valami sértés a vaisnava-szévá  közben, ezért nem szólalt meg a harang. Mit gondoltok? Van-e valamelyikőtöknek  fenntartása vagy rossz  gondolata erről az emberről?’

A Pándavák ekkor megkérdezték egymástól, hogy gondolt-e valaki közülük valami rosszat róla. Végül Draupadí bevallotta: ‘Nekem az járt a fejemben, hogy ez az ember olyan egyszerű, jelentéktelen, és bár a legnagyobb körültekintéssel és szakértelemmel készítettem el a megannyi finom curryt, ő mégis összekeverte az összes fogást és úgy ette meg azt. Azért nem tudta, hogyan kell rendesen enni, mert nagyon alacsony osztályból származik – ez járt a fejemben’.

Ekkor Krisna elmagyarázta nekik: ‘Látjátok, lenéztetek egy vaisnavát, és ezért nem szólalt meg a harang. Nincs más lehetőségetek, mint hogy újra elmentek hozzá, elhozzátok és újra megvendégelitek.” A Pándavák ismét elmentek, és újra elhozták őt. Ezúttal mindannyian nagy tisztelettel viselkedtek, ahogy a praszádamot fogyasztotta, és így minden falatnál megszólalt a harang.

Ez a példa nagyon tanulságos a számunkra. A niskinycsanáknak, nincs szükségük semmire – se hírnévre, se bármi hasonlóra. Ők természetüknél fogva megelégednek azzal, ami kapnak és teljes mértékben az Úrnak szentelik magukat. Ilyen odaadással rendelkező bhaktát bárhol találhattok, mindenféle nagyravágyás nélkül, csöndesen elbújva. Nincs szükség világi hírnévre; csak a szív gazdagságára – se tudásra, se műveltségre, se előkelő származásra, se hatalomra és se pompára. A Krisna-tudat annyira teljes, elegendő és abszolút, hogy annak csak egy parányi részecskéje is magába foglal mindent. A teljes lelki nagyság, az összes ismeret, minden megvan benne: ilyen természetű. Szolgálat, önátadás, saranágati, meghódolás: erre van  szükség, nem a tanulás élharcosságára[1].

Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Ez a módja annak, hogy elérjük lelki céljainkat. A farkastudat helyett alakítsátok ki a vaisnavák szolgálatának a tudatosságát. Próbáljátok meg kifejleszteni magatokban ezt a fajta finom lelki személyiséget.

(folytatása következik)

1. Sríla Srídhar Mahárádzs; Századfordulós antológiájából olvasva