Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.10.01-jei szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Az igazi szádhu-szanga helyes gyakorlásával kapcsolatban három jótanács ismeretes. Emlékeztek rá melyek ezek? Az első: az azonos vonal. Természetesen ez függ a hozzáállásotoktól, szemléletetektől – hogy kié mennyire nyitott. A tanítványi láncotok megértésének a mértéke  a teljes fanatizmustól egészen a lelki prostitúcióig terjedhet. Kezdetben mindenképpen nagyon ajánlott, hogy szigorúan próbáljátok meg követni az alapvető utasításokat, különben ha már a legelején ide-oda szaladgáltok, akkor később alighanem össze lesztek zavarodva!

Emlékezzetek arra, amit Sríla Srídhar Mahárádzs mondott: kezdetben a Himalája egész hegyvonulatát látjátok, majd megállapodtok egy adott helyen. Ehhez hasonlóan az általam követett vonal ugyanígy csak egy kis kunyhót jelent a Himalájában, annak ellenére, hogy az egész hegység továbbra is ott van.

És akkor jön a következő kérdés: mennyire egyetemes a saját hitünk, az általunk követett folyamat? Gondoltatok már erre? Hogy a bhakti vajon egy indiai vallás, vagy inkább egy egyetemes megközelítése a Legfelsőbb szeretetteljes valóságnak? Ha azt gondoljátok, hogy egy indiai vallás, akkor nincs semmi esélyünk, de ha azt, hogy ez egy egyetemes törekvés Isten felé, akkor talán van némi remény. Érzitek, hogy mi a különbség a kettő között? Mit gondoltok erről? Párhuzamosan kell fejlesztenünk mind a két látásmódot, mert bármit is mondanak nekünk a tanítóink, ez nagyon egyedi út! Ugyanakkor, ha nem tudjuk értékelni más folyamatok vagy a többi vallás szépségét és azok kétségtelen spirituális eredményeit, akkor vakok vagyunk. Tehát egyszerre kell nagyon egyhegyűnek és nagyon széles látókörűnek lennünk.

Tudjátok, általában azt mondják, hogy kétféle ember létezik: az egyik bhakta, a másik pedig… Hogy is szokták befejezni ezt a mondatot? Általában úgy, hogy ‘vannak a bhakták és vannak a démonok’. De az én megértésem szerint ez eléggé beszűkült észjárás. Jobb, ha azt a hozzáállást alakítjuk ki, hogy vannak a bhakták és vannak a leendő bhakták. Mert így tudjuk szélesre tárni a prédikálás kapuit, hogy új hittestvéreket, új barátokat a és lelki gyakorlókat találjunk.

Tehát egyrészt az ‘azonos vonalhoz’ való tartozás nagyon fontos, mely mégis egy kicsit különálló utat jelent a többi valláshoz viszonyítva., másrészt meg kell találnunk a közös hangot mindazokkal, akik próbálják keresni Istent, és így fejleszteni a lelki tudatosságukat. Tehát a szádhu-szangához az első ajánlás az azonos vonalhoz való tartozás.

Mi a második tanács?  Az azonos hangulat – ez nagyon különleges! Az otthoni íz az az otthoni íz. Néha el kell menni egy étterembe. Aztán hazamentek az otthoni ízekhez. Amikor az étteremben vagytok, azt gondoljátok: ‘Hű, de jó szakács! Micsoda fennséges ízek, olyan ez, mint egy kulináris lakoma!’. De aztán hazamentek, és és a kevéssel is beéritek!

Az ‘azonos hangulat’ tehát ezt a nagyon sajátos ízt jelenti, ami a gyakorlásból származik. Azt mondhatjuk, hogy ez egy köpülés – a folyamat köpülése, az életünk köpülése. És ez kétségtelenül sajátos. Ez tehát a második.

A harmadik pedig: a felsőbb társulás. A szádhu-szanga felsőbb társulást jelent. Tehát: azonos  vonal, azonos hangulat és felsőbb társulás – ez a valódi szádhu-szanga. Akkor ebből valódi haszonra tesztek szert. És egy ilyen környezetben nagyon jó folytatni a tanulmányainkat, mert  ily módon találkozhatunk szeretett Urunkkal.

Ezért a szádhu-szanga nem egy teadélután. Az elménkben kell, hogy legyen egy elképzelés, hogy ez egy szent dolog, és ezt így kell értékelnünk. Krisna azért küldte hozzám ezeket a bhaktákat, hogy szolgáljam őket, nem pedig azért, hogy kritizáljam őket.

(folytatása következik.)