|
|
Magyar issues
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
„Bhakta: „Mahárádzs, a különféle állatokra, rovarokra és fákra a Dhámában, a szent helyen miként kell tekintenünk?” Sríla Srídhar Mahárádzs: „Mindezek csinmaja természetűek, teljesen csinmaják.” Csin azaz csit – tudatosság; maja – valamiből való. Tehát tudatosságból vannak. „Nem hatnak rájuk a kötőerők, csak színleg.” Mert anyagi szinten egy állat az korlátozott, a kötőerők hatása alatt áll, de lelki szinten nem korlátozza semmi. „Különböző fajta szolgálatok vannak, és ezek a lények teljes mértékben elégedettek a saját szolgálatuk szintjével. Átjárja őket a legboldogabb belső érzés, s nem akarnak semmi mást. Relatív helyzetükben ők ott teljesen elégedettek. Más raszákban is – a szakjha vagy vátszalja raszában – mindenki úgy érzi, hogy: „Ami a számomra adatott, az a legjobb. Nekem van a legkedvezőbb helyzetem, és nem szeretnék máshová menni. A sánta-raszában is hasonló a helyzet: ide tartoznak a fák, a kúszónövények, a homok és a sokféle állat és madár, mégis van egy minőségi különbség közöttük. Uddhava, a legemelkedettebb helyzetben lévő bhakta Dvárakában arra vágyik, hogy kúszónövényként szülessen meg Vrndávanban. Tehát vannak minőségi különbségek a sánta-raszán belül. Dvárakában szintén van sánta-rasza; de aki a legmagasabb szintű szakhja-raszában van Dvárakában, az a vrndávani sánta-rasza után vágyakozik, ha egyszer már bepillantást nyerhetett az ottani szolgálatvégzés atmoszférájába. Ez azt mutatja, hogy ami a legmagasabb dolog egy bizonyos helyen, még az is relatív helyzetben van abszolút szempontból. Bár a relatív helyzet ott teljesen elégedetté tesz, az abszolút mindig felülmúlja azt; különben az egység, az egésszel való kapcsolat végül csorbát szenvedne és rendezetlen lenne”[1]
Uddhava nagyon különleges, nagyon kedves bhaktája volt Krsnának, az egyik fő segítő és kedvelt személy Dvárakában, s volt egy olyan érzése, hogy Krsna el fog tűnni onnan. Ezért így sürgette Krsnát: „Mondd el ismét, mi a legfontosabb! Mondd el nekem újra! Már elmondtad Ardzsunának, de nekem is mondd el újra! Mi a titok?” S akkor Krsna elkezdte hasonló módon oktatni őt, mint Ardzsunát a Gítában. Ez megtalálható a Srímad Bhágavatam tizenegyedik énekében. S képzeld csak el, hogy neked van ez a félelmed: ‘Lehet, hogy az én szeretett Uram eltűnik, eltávozik ebből a világból’, és Ő rábólint: „Igen, elmegyek.” Nagyon fájdalmas. Ez egy hosszú tanítás. De lassan-lassan eljutsz a végére, a végső megértéshez, hogy Krsna el fog menni. Milyen fájdalmas következtetés!
Uddhava raszájáról, a Krsnával való kapcsolatáról azt tartják, hogy alapvetően szakhja vagyis baráti rasza. De Uddhava raszábhásban, kevert raszában van Krsnával. Ám ez a kevertség nem rossz ízű, még több íz van benne. Egy csipetnyi madhurja-rasza mellékízt is tartalmaz. Uddhava nagyon bensőséges társa Krsnának, de főként barátként viselkedik. Az is előfordul, hogy ő gondoskodik Krsnáról – felvéve egy feljebbvaló helyzetét. Tehát a kettejük közti kapcsolat nagyon sokrétű és gazdag.
Mégis Uddhavának van egy vágya. Az egyik leghíresebb mondása, amit sokszor idéznek: „Szeretnék kúszónövény vagy bokor lenni Vrndávanában.” Hogy van ez? Fel akarja adni a barátságát Istennel, azért, hogy egy bokor legyen? Hogyan lehetséges ez? ‘Épp Vele tárgyalok erről: „Elmész?”, és Krsna így válaszol: „Igen, el fogok menni!” Lemondjak erről a helyzetemről, hogy bokor lehessek?’ Mi a titok itt? A tétlen bokor Vrndávanban magasabb helyzetben van, mint egy aktív barát Dvárakában?
Valójában Uddhava nem egy növény szeretne lenni, más ambíciója van. ‘Miért szeretnék bokor lenni – és még nem is Vrndávanban, hanem Vrndávan környékén, közel Vrndávanhoz? Miért? Mert néha a gópik arra járnak. S amint sétálgatnak, a por felkavarodik. S ahogy elhaladnak mellettem, a lábuk pora lehet, hogy rászáll a leveleimre.” Tehát, valójában ezért szeretne bokorként megszületni. Szeretnétek következő életetekben bokorként újjászületni? Ez egy nagyon lényeges dolog, nem csupán egy vicc.
Sokan szeretnék látni Krsnát, az Istenség Legfelsőbb személyiségét, de Ő számos esetben elrejtőzik; például, amikor a teheneket vagy a borjakat terelgeti. Az állatok vannak elöl, s Krsna pedig Balarámmal hátul. Mi történik, amikor az állatok vonulnak? Ők is felkavarják a port. S ez a porfelhő elfedi Krsnát az alkalmatlan emberek szeme elől. Tehát, még a vrndávani por is lehet a tanítómesterünk. Mert, ha leülepszik ez a por, akkor felfedheti nekünk Krsnát.
A különféle raszákban valamennyi különböző gyakorló úgy érzi, hogy ‘ez a legjobb nekem’. „Tehát az abszolút szemlélet bármilyen helyzetből lehetséges. Bár valamennyi szolga teljesen elégedett azzal, ahol éppen van, a saját pozíciójával, mégis tisztában van Vrndávan felsőbbségével. A részlehajlás nélküli szemlélet mindig jelen van, s a relatív és az abszolút között az abszolút van mindig felsőbb helyzetben. Szarva-dharmán-paritjadzsja: Hogy az abszolút vagy ‘forradalmi” fölötte áll a relatív vagy „alkotmányos”szempontnak ezt szilárdan megalapozza Krsna amikor azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy „Add fel a vallás minden változatát – még azokat is, melyeket Én Magam honosítottam meg a különböző szentírásokban, s melyekről itt a korábbi útmutatásaimban beszéltem neked – s hódolj meg teljes szívedből egyedül Énelőttem!”[2] Ezt hívják spirituális forradalomnak. „Add fel az összes többi koncepciót, és hódolj meg Énelőttem”. „Mindenhol az abszolút szempont győzedelmeskedik.”
(folytatása következik)
No Comments
Filed under: Magyar
Feb
7
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
„Egyszer a következőt kérdeztem Prabhupádtól (Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurtól): „Sríla Rúpa gószvámí egyfajta módon magyarázza az Úr Balarám rásza-líláját, Sríla Szanátan gószvámí pedig egy másfajta magyarázattal szolgál. De mindketten Maháprabhu útmutatásait követték, úgyhogy miért különböznek a magyarázataik?” Guru Mahárádzsám erre így reagált: „Miért hívják Krsnát Adhóksadzsának? Azért, mert nem tudjuk az értelmünk keretein belül felfogni, mert acsintja-bhéda-abhéda, felfoghatatlan módon és egyidejűleg azonos és különböző. Párhuzamosan mindkét magyarázat lehet egyszerre igaz. Ez acsintja, felfoghatatlan. Az ácsárják elmagyarázták, hogy amikor Baladév vesz részt a rásza-lilában, akkor Ő valójában Krsna számára teszi ezt a szívében. Külsőleg azt látjuk, hogy Baladév vesz részt a gópikkal a kedvtelésekben közvetlenül, de belül segédkezik abban, hogy Krsna élvezze ezt a raszát. Nem Baladév az élvező.” Ezek a Felsőbb Ház harmonizáló útmutatásai, s ily módon hangoljuk össze a dolgokat”.[1]
Ismét egy módszer került itt említésre. Általában azt a logikát tanították nekünk, hogy ez vagy fekete, vagy fehér; vagy nulla, vagy egy. Hogy hívják ezt a számítógépes programozásban? Bináris rendszer. Tehát, sok ember csupán a bináris számrendszerben hisz. Egyszer találkoztam egy számítógép programozóval, aki azt mondta nekem: „Egy évvel ezelőtt teljesen csak a bináris számrendszerben hittem. Most pedig, valamiféle spiritualitást keresek, és hiszek Istenben.” Általában a logika azt mondja, hogy vagy így, vagy úgy. Ezt nevezhetjük egyoldalú logikának. De ehhez hozzá kell adnunk a polilogikát vagyis a logikán belüli sokféleséget: vagy ez, vagy az; talán mindkettő; vagy egyik sem. S még egy dolgot hozzá kell tennünk: ‘Nem tudjuk.’. Mert, ha kizárjuk a csodát, akkor az egy nagyon unalmas világ. Tehát, legyen Istennek is néhány titka!
Ha ellentétes véleményeket tapasztalunk, akkor azt gondolhatjuk, hogy egyik sem igaz. Például, ha azt mondják, hogy Rámánanda Ráj Lalitá vagy Vishákhá megtestesülése. ‘Hogy-hogy? Nem tudják eldönteni, ki kicsoda?!’ Akkor a nyugati neveltetésünk alapján azt mondhatnánk, hogy: ‘Nem tudják! Tehát, ezek egyike sem igaz.’ Míg, a keleti, az orientális nézőpont szerint: ‘Hát ez mekkora csoda! Mindkét vélemény igaz!’ Vagy, ha félúton vagyunk nyugat és kelet között, akkor azt kell mondanunk, hogy ‘Nem tudom, miként lehetséges ez, de nagyon szép. Nem értem, de ha így mondják, akkor az dupla jelentőséggel bír. Itt nem pusztán egyetlen ember inkarnálódásáról van szó, hanem kettőéről. Hangsúlyos, tehát ez fontosabb!” Ez az acsintja filozófia.
Egy bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy ezer évvel ezelőtt több csoda volt az életben, mert tudományos kutatásunk bebizonyította, hogy egyes csodák nem csodák, csak az ismeretek hiánya miatt nevezték őket csodáknak. Tehát, azt gondolhatnánk, hogy ha a tudományos módszert használjuk, akkor végül mindent meg fogunk érteni. De ez a biztos módszer a hited elvesztésére. Mint ahogy az Úr Buddha mondta: „A művészet biztos útja a tökéletesség elvesztésének”. Ugyanígy, azt mondhatjuk, hogy az elemző módszer alkalmazása meg fogja ölni a hitünket.
A hit, természetesen nem jelenti azt, hogy bekötöd a szemed, és akkor már biztonságban is vagy. De el kell döntenünk, hogy egy unalmas világban akarunk-e élni, vagy csodákat keresünk. És abban az esetben, ha van némi ellentmondás vagy véleménykülönbség, akkor azt az acsintja-bhéda-abhéda látásmód segít harmonizálni. Acsintja azt jelenti, hogy felfoghatatlan; bhéda hasonlóság és az abhéda pedig különbözőség. Ez az igazság dialektikus megközelítése. S, amit az agy nem képes megérteni, azt az ember belső érzelmi képessége révén könnyebben érzékelhető vagy érezhető.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 2. fejezet „A Felsőbb Ház harmonizáló utasításai “
Filed under: Magyar
Jan
31
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Sríla Bhakti Vallabh Tírtha Mahárádzs azt mondja, hogy: „A Haré Krsna mantrát zengeni olyan, mintha egy meghívót helyeznénk az ajtónkra: „Kérlek, kedves Uram, jöjj el! Várok Rád!” S mikor Ő be szeretne lépni, bezárod az ajtót? Vagy nem készítesz tutmanikot[1]? Ha meghívod az Urat, állj készen rá, hogy eljön. A vendégek fogadása összetett feladat. Ez nem csupán arról szól, hogy kirakod a transzparenst, hanem az a lényeg, hogy ne zárd be az ajtókat. Ezért, ha lelki gyakorlatainkat végezzük, ezt a hangulatot kell kifejlesztenünk. Noha, tanulmányaink, neveltetésünk, fizikai tapasztalataink során hozzászoktunk, hogy mindenre a tudományos elemzés módszerét használjuk, de itt van egy nagyon különleges téma, ahol minden tudományunk és minden tudásunk kudarcot vall.
Sríla Srídhar Mahárádzs egy bramin családból származó, nagyon tanult személy volt. Amikor találkozott a bhaktákkal azt mondta: ’Itt van valami, ami túl van az értelmi felfogóképességen. Így akkor használni fogom az összes intellektuális képességemet, hogy megértsem, miként is van ez.’ Tehát, minden képességünket megfelelő módon kell használni. Használd az eszedet, hogy megértsd annak korlátait, és mikor eljutsz arra a szintre, akkor keresd meg a rejtett forrásaidat! Mert az emberek legnagyobb ereje nem az intellektusa; nem az izomereje, nem a szenvedélye az, ami hajtja. Az ember legnagyobb ereje a hit. Ezt a legfelsőbb emelkedett témákra vonatkozva kell alkalmazni. Várnunk kell és kérni Krsnát, hogy tárja fel magát. Még mantrázás közben is, ez a helyes közeledési mód Hozzá. Vagy ha ezt picit kibővítjük: imáinkban, bármilyen meditációnkban – ez a helyes, várni az inspirációt.
Három szint, három lépés van, melyet a dzsapázásod során tudsz alkalmazni. Mint három fohász vagy három kívánság; és ebben a szellemben mantrázhatsz. Sorrendben az első lépés: „Kérlek, Uram mutasd meg arcodat! Tárd fel magad! Én itt várakozom, kérlek, tárd fel Magad nekem!” A második szint, amikor feltárja Magát, ne hagyd abba, hanem fohászkodj: „Árassz el engem! Kérlek, tölts el engem! Árassz el! Fogadj be, hass át!” De, ha eljön és rabul ejt, ne állj meg ott, mert a következő elvet kell alkalmazni; és ez az osztozás és a kegy elve. „Tedd könnyűvé másoknak az utat!” Ne tegyen elégedetté, hogy megmented saját magad – bár ez a fő motivációja az embereknek. De te ne állj meg itt, menj tovább és segíts másoknak! Kérd meg Istent, hogy segítse meg őket is! Tehát: „Tárd fel Magad!” „Árassz el!” és „Segíts másoknak!” Szép ezen meditálni mantrázáskor? Köszönöm!
Mindez azt mutatja, hogy nem mi cselekszünk. Az elv az, hogy várj a legfelsőbb igazságra, hogy eljöjjön hozzád. Ezért mondják azt, hogy egyéni kutatóként ezt nem tudjuk elérni. Gaurakisór dász Bábádzsí, biztosan hallottatok már róla, egy nagyon emelkedett lelki személy volt, és azt hiszem, nem vonhatjuk kétségbe a mantrázásának a minőségét. Mégis, néha beugrott a Gangeszbe, és megpróbálta vízbe fojtani magát, mert azt érezte: ‘Ó, a Szent Név nem nyilvánul meg az ajkaimon! Nem száll alá nekem!’ Ez a megfelelő hangulat – várni a Szent Névre, hogy eljöjjön hozzád, és akkor vissza tudod tükrözni. Ha ez nem történik meg, nem szükséges beleugrani a Gangeszbe. De próbáld kifejleszteni ezt a hangulatot! Tehát, ne utánozzuk a nagyok példáját, de próbáljuk kifejleszteni a hangulatot!
(folytatása következik)
1. Sajtos, joghurtos bolgár kenyér
Filed under: Magyar
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
Krsna valóban egy színes személyiség. Számos különböző aspektusa és elfoglaltsága van. Az emberek javarészének néha nagyon nehéz elképzelni, hogy ‘Mi fog történni, ha majd elérem a felszabadulást? Az Atyaisten ott fog ülni egy trónon, az angyalok belefújnak a trombitájukba. De mit kell majd ott tennem?’ Összehasonlítva ezzel a nagyon általános felfogással, használhatjátok a képzeleteteket, hogy a nevei alapján hányféle különböző elfoglaltsága lehet Krsnának. Ez ismét a tudatszintünktől függ. Azt gondoljuk, hogy a jelenlegi, napi elfoglaltságunk annyira valóságos, s fogalmunk sincs a valódi életről, mert azt gondoljuk, hogy ez a valódi élet. Azonban, a valódi élet és az igaz elfoglaltságok odaát kezdődnek. Az a valódi élet. Ez a túlélésről szól. S mi azt gondoljuk, hogy ez a túlélés olyan értékes és valóságos. Nem kétséges, hogy van valami valósága; még az anyagi szférának is van relatív létezése. De a lelki, az egy másfajta típusú létezés. Ez az élet a hiányon vagy a szükségen alapul; annak az életnek a többlet az alapja. Ezért itt mindig kutatnunk, elérnünk vagy megtartanunk kell valamit. Odaát mindezekre a különböző elfoglaltságokra nincs szükség. Ott a fő foglalatosságunk az osztozás – hogyan osszuk szét, amink van, hogyan szaporíthatjuk szolgálatainkat, elfoglaltságainkat az isteni létezésben.
Annak érdekében, hogy ezt megtanuljuk, és hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a megértésünkben, folytassuk felolvasásunkat Sríla Srídhar Mahárádzs könyvéből. Azzal fejeztük be, hogy „Semmit nem lehet feláldozni”. Tehát mind az abszolút, mind a relatív szintet figyelembe kell venni, és semmit sem lehet feláldozni.
„S egy dolgot mindig szem előtt kell tartanunk, mégpedig azt, hogy szubjektív kutatóként nem tudjuk megvizsgálni az összes finomabb és magasabb szintű tudást. A saranágatink, a meghódolásunk mértékétől függően inkább az Igazság száll alá, hogy feltárja Magát előttünk. Erre mindig emlékeznünk kell, máskülönben az utánzás szelleme üti fel a fejét bennünk. A felsőbb tartomány tudása nem az intellektus hatáskörébe tartozik, s ezt gondolni nagyon veszélyes. Az intellektualizmus veszélyes; arra késztet bennünket, hogy úgy véljük “megragadtuk a Végtelent”. Ez az Úr végtelen jellemzőjének, végtelen aspektusának az elhanyagolása. Ő Adhóksadzsa, a tudományos kutatás felfogásán túl létezik.”[1]
Ebből láthatjátok, mennyire eltérő a mi kutatási módszerünk. Ebben az anyagi világban mindannyiunkat arra képeztek ki, hogy használjuk az agyunkat, ha meg akarunk érteni valamit. Tanulmányozd, analizáld, és tudni fogod! Ezzel több-kevesebb hatalomra teszünk szert azok felett a dolgok felett, melyek a tudatszintünk alatt vannak, amiket megfigyelünk. De olyan dolgokra, melyek magasabban vannak, a jelenlegi tudatszintünk felett állnak, ez nem igazán jó módszer. Mint már említettem, ha homokot fogsz a markodba és próbálod megtartani, minél jobban próbálod szorítani, annál inkább kifolyik a markodból. Hasonló módon, ha még több intellektuális erőfeszítést teszünk, hogy megpróbáljuk megérteni, megragadni a Legfelsőbb valóságot, akkor az megszökik előlünk. Azt mondják, ha megpróbálod elkapni Srímatí Rádháránít, akkor elfut. S minél inkább el akarod kapni Őt, annál inkább elszalad. Tehát, nem ez a módszer. Különbséget kell tennünk a fizikai és a metafizikai tudományok között. A fizikai tudományok témája és módszere erre a világra van fenntartva. A metafizikai tudományban a vizsgálódás metodikája, tárgya, célja ettől eltér. Ezért azt tanácsolhatjuk, hogy ne alkalmazzunk egy módszert egy másfajta témakörben. Ez annyit jelent, hogy ne használd az oknyomozást mint vizsgálati módszert Isten vonatkozásában, és ne használd a hited az anyag viszonylatában, mert nem fog működni. Anyagi dolgok esetében: a gondolatok, a megértés, a tudomány az jó, bizonyos mértékig segít. Az isteni dolgokhoz a hit módszerét kell alkalmaznunk.
Korlátozottak vagyunk, de az Abszolút Igazság nem korlátozott. Még a csekély megértési képességünk sem jelent korlátot a Számára. Krsna képes feltárni valamennyi különböző tulajdonságát; még akkor is, ha vakok vagyunk, képes feltárni Önmagát. S még ha ezernyi szemünk is van, képes elrejtőzni előlünk. Minden jog az Ő számára van fenntartva. Az Abszolút Igazság létezik és képes megmutatni Önmagát.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 2. fejezet „A Felsőbb Ház harmonizáló utasításai “
Filed under: Magyar
Jan
16
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
A bhakták azért vannak, hogy szolgáljuk őket. Mert egy dolgot megtanultunk a folyamatunkban: árádhanánám szarvésám visnór árádhanám param[1] – „A különböző szolgálatok közül Visnu szolgálata a legmagasabb.” Van ennél magasabb?
Hajagríva: A bhakták szolgálata.
Szvámí Tírtha: Helyes. Szolgáld azokat, akik kedvesek Krsnának! Ez még jobb szolgálat. Ha azokat szeretjük, akik kedvesek Krsnának, azzal szolgáljuk a legjobban Krsnát. Ezért a szádhu-szangát, vagyis a társulást a szentéletű bhaktákkal, szentségnek tartjuk. Mert rajtuk keresztül, a bhaktákon keresztül kifejezheted a háládat Krsnának. Bhakata-szévá parama-sziddhi[2] – „A bhakták szolgálata a legmagasabb szintű tökéletesség”, ugye. Micsoda óriási lehetőség! Ezért javasolják azt, hogy úgy kellene tekintenünk mindenkire magunk körül, mint bhaktára, mert akkor a szent társaságban védve vagy, és lehetőséged lesz rá, hogy elvégezd az adott szolgálatot. Szóval, ez egy megoldás. Lehet, hogy a krsna-tattva egy elméleti igazság a számunkra, de a vaisnava-tattva egy gyakorlati dolog.
De nem ez az egyetlen megoldás. Hadd idézzem Vamsídász Bábádzsí példáját! Hallottatok már róla? A legtöbbetek nem. Ő egy bábádzsí volt, egy teljes elvonultságban élő szent. A bábádzsíknak nincs semmijük, egy ágyékkötő, és ennyi. De ennek a bábádzsínak, Vamsídász Bábádzsínak, volt egy személyes tulajdona – mégpedig egy Krsna múrti. Egy nagyon kicsi, a tenyerében elférő, hogy úgy mondjam, hordozható Krsna múrti. Annyira mély és intenzív kapcsolat volt közöttük, hogy mindig a jobb kezében tartotta, éjjel nappal. Vamsídász Bábádzsí nagyon aszketikus életet élt: néha nem aludt napokon át, máskor pedig nem evett napokig, de egy valami volt, amivel soha nem hagyott fel – mindig fogta a kezében Krsnáját. S nem volt egy beszédes valaki, de bhakta barátai néha hallották, ahogy hirtelen elneveti magát, vagy mintha válaszolna valamilyen kérdésre; mert állandó párbeszédet folytatott szeretett Krsnájával. A tenyerében tartott Krsna nem részesülhetett királyhoz illő imádatban, mert a múrtinak ruha is alig fedte a testét. Nem volt rádzsa-bhóga felajánlás, nem legyezték csámarával, nem ékesítették fel, semmi ilyen nem volt, semmi. De személyes kapcsolat volt közöttük.
Tehát, Vamsídász Bábádzsí példája egy másik megoldás. Ha szeretnénk közvetlen kapcsolatot létesíteni Krsnával, akkor legyünk olyan erősek, hogy megragadjuk, és sohasem engedjük el Őt!
De a sásztrák azt is említik, hogy Krsna hat isteni bőséggel rendelkezik – úgymint szépség, tudás, gazdagság, hatalom, hírnév és az utolsó a lemondás. Krsna lemondott, vagyis független. A függetlenség az Ő esetében azt jelenti, hogy gyorsan változtatja a helyét. Mivel nem jön a várt pillanatban, és hajlamos akkor jönni, amikor nem várják. Könnyen lehet, hogy a legváratlanabb pillanatban hagy faképnél bennünket, mert Ő szabad. Szereti a szabadságát, és sokszor elmenekül előlünk.
De akkor mitévők legyünk? Egyszer egy nagyon odaadó bhakta a következőről gondolkodott: ‘Ki akadályozhatja meg Krsnát, hogy elmeneküljön előlünk?’ Senki sem, mert Ő szabad. Ő Isten. Miként akadályozhatnád meg Istent, hogy ezt vagy azt tegye? Hogyan kényszerítheted bármire is? Sehogy! Ő független. ‘Vagy jobb, ha megfosztjuk a szabadságától, jobb, ha börtönbe vetjük, mert a börtönből nem menekülhet. Tehát a szívemet börtönné változtatom, és szeretetem láncaival kötözöm gúzsba Krsnát. Szívem tömlöcébe vetem, hogy soha el ne szökhessen[3].’ Láthatjátok, hogy sok-sok különböző lehetőség van rá, hogy miként tudjuk az elméleti igazságot valós gyakorlattá változtatni a magunk számára. Próbáljátok ki! Ha van kérdés, van válasz.
Tehát, kérlek, benneteket, próbáljatok túljutni az érzékeken! Ez a gyönyörű fohász segíteni fog nektek. Vigyétek magatokkal a szent nevet és fohászkodjatok, de ne csupán akkor, amikor bajban vagytok! Bár igaz, hogy ha imádkozol, amikor bajban vagy, amikor megosztod a problémádat Istennel, a vaisnavákkal, akkor az mérséklődni fog. De akkor is imádkozz, amikor boldog vagy, mert akkor a boldogság megsokszorozódik. Ha megosztod a boldogságod, akkor az megsokszorozódik.
1. Padma-purána
2. Bhaktivinód Thákur, Saranágatí
3. Bilvamangal: Himnusz a legkiválóbb, isteni tolvajhoz
Filed under: Magyar
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
Mahábháva kérdése: Mindannyian tudjuk, hogy ebben az anyagi világban a Krsna iránti szeretet olyan, mint egy eltorzult tükörkép; de számomra, és én csak magamról beszélek, Krsna szeretete valami elvont dolog. Amikor megpróbálom összehasonlítani az emberi kapcsolatokkal, nagyon távolinak tűnik, mert nem tudok leülni Vele egy asztalhoz, vagy nem tudunk együtt sétálni, megvitatni dolgokat.
Szvámí Tírtha: Kicsit meglep, amit mondasz, de csak folytasd tovább.
Mahábháva: Nem arról van szó, hogy elvárom Tőle, hogy azonnal megjelenjen. De még, ha közel is vagy Hozzá és éjjel nappal dzsapázol, akkor is egyedül fogod elkölteni a vacsorád. Nem léphetsz személyes kapcsolatba Vele. Legalább is, én nem vagyok képes erre. S ez így egyáltalán nem kielégítő, mert tudjuk, hogy szabályoznunk kell az érzékeinket, de hiányzik a szívből jövő, teljes körű kommunikáció és társulás Krsnával.
Szvámí Tírtha: Mit tegyünk?
Mahábháva: Ez az én kérdésem.
Szvámí Tírtha: Ez egy nagyon szomorú történet. Mindannyian az istenszeretet iskolájába járunk. Néhányan az első, mások a felsőbb osztályokba. Megint mások tanárok ugyanabban az iskolában, bár ők is ugyanabba az iskolába járnak. Mert ez minden idők legjobb iskolája! S minden attól függ, hogy mennyire emelkedett a tudatosságunk Amint ezt az általunk olvasott könyv említette: „Istenem! Olyan tudatlan vagyok! Annyira jelentéktelen dolgokra fordítottam figyelmet.”[1] Ha fel tudjuk emelni a látásmódunkat, akkor az elmélet gyakorlattá válik a számunkra. Az elméleti Isten, az Igazság megelevenedik a számunkra.
Tehát, ez egy megoldás a problémára – közelebb és még közelebb kell kerülnünk Krsna valóságához. Néha azt várjuk, hogy a nagyon intenzív meditációs pillanatokban jön el, amikor úgy érezzük, hogy jó bhakták vagyunk. De ezért mondtam félig viccesen, hogy várod, várod, de nem jön! Viszont, amikor valamilyen nehézséget tapasztalsz vagy bukdácsolsz, akkor érzed Isten kinyújtott kezét, Krsna vigasztalását; mert Ő egy cseles fickó. a legváratlanabb pillanatokban jön el, nem, amikor számítasz rá. ‘Ma mindent szépen, az előírások szerint készítettem el, ahogy a könyvek írják. Most jó bhakta vagyok.’ Vársz és vársz és vársz, de Ő nem jön.
Egyszer az ásram egyetlen brahmacsáríja egy rózsakertben dolgozott. Így mindennap rózsákkal teletömött ingben jött meg a munkából. Tudjátok, az ingujja, az inge alatt, minden tele volt rózsával – s ettől hatalmas pocakja lett. S éppen Gurudévet vártuk. Egyszer az életben volt 300 vagy még annál is több rózsabimbónk. S olyan hosszú virágfüzért készítettünk, hogy az a földet súrolta. Mert vártuk, hogy majd jön Gurudév. S mi történt? Mégsem jött! Gyakorlatilag az volt életem leghosszabb virágfüzére! S ő nem jött. S természetesen, amikor egyetlen virágszirmunk sincs – akkor pedig jönni fog! Amikor a leginkább nem vagyunk felkészülve rá, hogy fogadjuk. Nemcsak virágunk nincsen, hanem még bhógánk sincs az ásramban, s pénz sincs a zsebünkben. A guru ezekben a pillanatokban jön el – amikor nem várod. Nem akkor, amikor mindent olyan szépen rendezel el, ahogy annak lennie kell. Más alkalmakkor, mikor Gurudév eljött hozzánk, nem tudom, hogyan történt, de mindig halava volt praszádamnak. Félévenként egyszer, amikor halavát kezdtünk készíteni; biztos volt, hogy este megérkezik. S akkor megszidott bennünket: „Ó, már megint halava! Minden alkalommal halavát esztek! Meg tudjátok ezt magyarázni?” „Nem, Gurudév! Csak egyszer egy évben!”
S minként Krsna jó szolgái is a váratlan pillanatokban érkeznek, nem kellene arra számítanunk, hogy az Uruk majd akkor jön el, amikor várjuk. Ugyanis ezek a szolgák Tőle tanulnak, és Őt követik.
De valójában igazad van, mert legtöbbünk számára az Istenszeretet egyfajta elméleti igazság. Ezért küldi számunkra Krsna a szádhukat, akik közelebb vannak hozzánk. Rajtuk keresztül megtanulhatunk valamit a gyakorlati szolgálatról, mert a szeretet egyenlő a szolgálattal. S ez azt is jelenti, hogy a szolgálat egyenlő a szeretettel. A bhakti egy nagyon gyakorlatias dolog, mert, ha nem tudjuk Istent közvetlenül szolgálni, akkor Ő elküldi nekünk a bhaktáját, akit közvetlenül szolgálhatunk. Ővelük együtt ehetünk, együtt énekelhetünk, focizhatunk velük.
Épp úgy, ahogy egyszer Gurudév meghívott bennünket focizni. Természetesen én a másik csapatban voltam, és remélem, hogy ő ezt nem veszi sértésnek, de nem focizott túl jól. Szerencsére én sem vagyok valami jó focista. Ennek ellenére a mi csapatunk erősebb volt, mint az övé. Tehát, minden emberi számítás szerint, le kellett volna győznünk a csapatukat. De tudjátok, hogyan is győzhetnéd le a lelki tanítómesteredet?! Nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat, és akkor megszületett a jó megoldás: engedtük őket nyerni.
De például nagyon jó volt sakkban. Tehát a guru néha kész rá, hogy megnyilvánítsa egy nagyon emberi oldalát, mégis soha ne felejtsük el, hogy ki is ő. Ez rajtunk múlik. Ha emelkedett a tanítvány, akkor hajlandó bekapcsolódni a táncba, ha meghívja a mestere. De soha nem fogja elfelejteni, hogy ki kezdte a táncot.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás “
Filed under: Magyar
Jan
2
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
El kell, hogy jussunk a világosság, a lélek szintjére. Mit jelent ez? Ez alatt a szint alatt minden sötétségben van. Azt is mondhatjuk, hogy ha látsz bármiféle fényt, ha bármiféle fényt érzékelsz a testedben, szellemi képességeidben – ez a lélek jelenlétének köszönhető. Láttad már egy embernek a szemét? Ott a ragyogás, ami elbűvöl bennünket. Miért van ott a ragyogás mindenkinek a szemében? Mert belül, ott a lélek. Ha valakinek a bal szemébe nézel, láthatod az átmant. Ha pedig valakinek a jobb szemébe pillantasz, láthatod a Param-átmant. Mert mindkettő képviselve van. Az egyik az átman, a másik a Paramátman, a lélek és a Felsőlélek. Ezért szeretünk az emberek szemébe nézni.
Tudósok végeztek pár pszichológiai tesztet, melyben követték a vizsgálati alany szemét, miközben az egy másik ember arcát vizsgálta. A haj és a fülek körül nagyon kevés nyomvonal van; ez rossz hír a fodrászok számára. De a szemek körül fekete fókuszt észleltek! Ha megpróbálod nyomon követni, mit tesz a szem miközben az arcot szkenneli, láthatod, hogy minden mélyen a szem körül összpontosul. Miért? Mert ott valami alapvető rezgést észlelünk. Először ez egy érzéki tapasztalás. De valójában ez egy módja annak, hogy túllépjük az érzékszervi észlelésen. Éreztél már valaha valami kellemetlen érzést a hátadban, s amikor megfordultál, azt láttad, hogy valaki téged bámul? Mert az energia a szemből jön. Vagy emlékszel rá, amikor a lelki tanítómestered rád szögezi a tekintetét, amikor metszően rád néz? Mert a szeméből energia sugárzik. Vannak olyan iskolák, melyek oly nagyra értékelik a lelki tanítómester nézését, hogy igyekeznek elkapni azt.
Ezért mondják azt, hogy a szem a lélek tükre. A szem egy nagyon finom kapuja a testnek; egy bejárat és kijárat is egyben. Információ megy be és erő jön kifelé. Tehát, légy óvatos, hogy mire fordítod a figyelmedet, és légy körültekintő, miként nézel másokra!
S ha a szem a lélek tükre, ismeritek-e ennek a párhuzamnak a második részét? Az arc az elméd tükre. A szemed a lelked tükre, az arcod pedig az elmédé. S azt mondják, hogy negyvenéves korod után te vagy a felelős az arcodért. Előtte, amíg fiatal vagy, nem számít. De utána el kell érni az elme egy bizonyos fokú tisztaságát – s akkor az arcod ettől a tisztaságtól fog ragyogni.
Tehát, a fény belül van. Ezért akarjuk látni, ezért akarunk a másik szemébe nézni – mert ott láthatjuk a lélek jelenlétét. Ahol fény van, az a lélek jelenlétének a fénye.
„Ha valamilyen módon, a lélek önmegfigyelése révén képes vagy érzékelni a lelket, akkor bármilyen értéket is tulajdonítottál ennek az egész anyagi megnyilvánulásnak, az hamuvá lesz. Meglátod, „Az igazi önazonosságom itt van belül! Olyan csodálatos, értékes és független mindattól a hallucinációtól, melytől szenvedtem, amikor kapcsolatba léptem a külvilággal. A belső tartomány oly magasztos, a tudatom pedig annyira alacsony és undorító dolgokra koncentrált.” Ez a legmagasabb mód az érzékeink, a világ, a gazdagság, a nők, és a hírnév bűvöletének kontrollálására.”.[1]
Azonban ez nem a világ tárgyainak az elutasítását jelenti; a mi szemléletünk az életről pozitív, életpárti. De elég intelligenseknek kell lennünk ahhoz, hogy lássuk mi az, ami korlátozott, és eléggé kell szomjúhoznunk azt, ami határtalan.
Dragi kérdése: Nem értettem ebből a tanításból azt, hogy mi a legmagasabb módja az érzékek szabályozásának. S ha megengeded, feltennék egy személyes kérdést. Ha egy személy átmeneti állapotban van, és meditációs jógát gyakorol, mely nem stabil, mi a kiút?
Szvámí Tírtha: A kérdésed első részével kapcsolatban, hogy mi a megoldás, vagy mi a legjobb kontroll; valójában erről volt szó: juss el a lelki szintre! Mert a lelki szintről mindent pontosan látunk, és mindent jól tudunk kontrolálni. Ellenőrzésünk alatt kell tartanunk az érzékekből, a különböző érzéktárgyakból érkező benyomásokat és a belső mentális képességek impulzusait is. Tehát, a legjobb nem valamiféle egyéni technika, hanem egy általános győzelem: juss el a lelki szintre! Hogy miként? Hogyan lehet elérni valamilyen spirituális megvalósítást? Az általunk javasolt folyamat a szent nevek zengése. Haré Krsna, Haré Krsna, Krsna Krsna, Haré Haré. Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré. Ha a megfelelő hangulatban, megfelelő odaadással zengjük a szent neveket, egy finom változás fog elkezdődni a rendszerünkben. Ez olyan, mint egy beszélgetés Krsnával, Istennel. S egy rezgés is. Valójában a testünk különböző hullámhosszú rezgésekből áll. Tehát, ha a transzcendentális rezgéssel harmonizáljuk a testünket, akkor ennek egy nagyon pozitív hatása lesz. Ez egyben válasz is a második kérdésedre – mi a megoldás, vagy mi a kiút az élet nehézségeiből – ez a spirituális megoldás.
Tehát, kérlek benneteket, próbáljatok meg túljutni az érzékeken! Ez a gyönyörű fohász segíteni fog. Vigyétek magatokkal a szent nevet, és ne csak akkor fohászkodjatok, ha baj van! Ez igaz – ha bajban vagytok és fohászkodtok, amikor megosztjátok Istennel vagy a vaishnavákkal a problémáitokat, azok elenyésznek. De fohászkodjatok akkor is, ha boldogok vagytok, mert ha megosztjátok, az örömötök megsokszorozódik.
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás “
Filed under: Magyar
Dec
27
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Az átman egy másik szanszkrt szó, mely valaminek a lényegét jelenti. A lélek az esszencia, a test pedig a burok. Tehát, azt mondhatjuk, hogy a lélek az átman, a lényeg. A legfontosabb részünk a lelkünk. Jobban mondva, mi ez a lényegi rész vagyunk. Mi a lélek vagyunk. Az átman az egyéni létünk lételméleti magyarázata vagy meghatározása. Ez a mi esszenciális részünk, az alapvető lényünk. Örökkévaló részünk másik meghatározása a dzsíva. Dzsíva az élet-princípium. Tehát mondhatjuk, hogy az élőlény a dzsíva. Erre úgy tekinthetsz, mint önmagunk funkcionális meghatározására.
Az egyik volt az eredeti, elméleti meghatározás – vagyis átman, ez valami esszenciális dolog. A második, a funkcionális meghatározás – dzsíva, azaz élünk. Nem holt anyag vagyunk, hanem élő lélek. S önmagunk harmadik meghatározása a brahman – a szellem, nem anyag. Ez egyfajta minőségi meghatározás. S ha van brahman vagy spirituális szubsztancia, akkor létezik a Legfelsőbb Brahman, a Legfelsőbb lény, a spirituális entitás. Ezt hívják Para-Brahmannak – a Legfelsőbb Brahmannak, a Legfelsőbb lelki szubsztanciának. Ha van átman, az alapvető részünk az átman, akkor létezik a Param-Átman, a Legfelsőbb esszenciális lény.
De ne vesszetek el a szanszkrt kifejezések dzsungelében! Ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, akkor: van az ember és van Isten. Te és Ő. S az igazi vallás a kapcsolat e kettő között. Ugye, nagyon egyszerű.
Tehát, ha te egy emelkedett lelki személy vagy, még ha valaki egy meglehetősen semleges megjegyzést is tesz az időjárásra – ami egy általános beszédtéma, ha nincs semmi mondanivalód, ugye– akkor is valami nagyon emelkedett válasszal állsz elő. S kérlek, legközelebb, amikor egy barátod vagy kollégád azt mondja, hogy: „Hú, nagyon meleg van ma!”, mondd neki azt, hogy: „Ne is törődj vele, ez jön s megy!” Csak figyeld meg az arcukat! S akkor elkezdheted magyarázni, amit tanultál.
Ha lelki megértésre jutunk a saját létezésünkkel kapcsolatban, akkor ez egy forradalmi változás lesz önmagunk s a világ megértésében, az élő és szerető kapcsolat megteremtésében a Legfelsőbbel. Ahhoz a tökéletes, örök szinthez viszonyítva, bármi, amit itt érzékelünk, nagyon jelentéktelenné válik. Mi nem utasítjuk el, vagy hagyjuk figyelmen kívül a világi dolgokat és elemeket, de megfelelő perspektívából kell látnunk őket. Azok jönnek és mennek, ezért nem a legfontosabbak.
„Jelenleg a lelket nagyon sok olyan dolog nyűgözi le, melyek átlagos tudatosságot eredményeznek, de a megoldást a Bhagavad-gítá kínálja fel, hogyan érhetjük el az érzékszerveink fölötti kontrollt és az elménket érő behatások feletti uralmat.” Ezek nem csupán külső hatások, melyek bennünket érnek, hanem belső impulzusok is. „Ott javaslatként az áll, hogy lépésről lépésre próbáljunk a lélek szintjére emelkedni, kiküszöbölve az alsó síkokat: először az érzéki tapasztalatok mezejét; majd a mentális mezőt, az érzékeken keresztül működő impulzusokat; aztán az értelmet – mely az anyag labirintusából kivezető út meglelésére és követésére ösztönöz – és átlépve azokat, próbáljuk meg megtalálni azt a fénypontot, amely a lélek”. [1]
Tehát ez az ember felépítésének alapszintjeiről szól. Az egyik a testi, a fizikális oldal. A másik a mentális, érzelmi oldal. A harmadik az intellektuális, amely nagyon közel áll a mentálishoz. S végül ott van a spirituális önazonosítás. Tudatosságunk szintje szerint ezeken a különféle szinteken azonosítjuk magunkat. Sokszor azt gondoljuk, hogy mi a test vagyunk. Ha valaki megrúg téged, akkor azonnal úgy érzed, hogy te a test vagy. Nagyon elemi behatás – nagyon elemi reakció. Ha valaki kedves szavakkal hízeleg neked, akkor mentális szinten fogsz reagálni, nagyon elégedett leszel: ‘Igen, igen!’. Míg, ha találkozol egy lelki emberrel, akkor ő lelkileg fog bánni veled. Ezt néha kényelmetlennek érezzük: ‘Hűha, ez nagyon szokatlan!’ De, ha elég türelmesek vagyunk, akkor képesek leszünk eljutni arra a szintre. S onnan bármi, ami kevesebb, az jelentéktelenné válik, mert az csak jön és megy. Míg a lelki, az el fog menni?
Válaszok: Nem.
Szvámí Tírtha: S el fog jönni?
Válaszok: Igen!
Szvámí Tírtha: Ez a mi reményünk és erre várakozunk. Tudjátok, a gópik az örökkévalóság várakozásában élnek. Tehát, lehet, hogy eljön, lehet, hogy nem jön el; de ez már egy másik történet.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás “
Filed under: Magyar
Dec
19
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai reggeli tanításából)
Végső soron az isteni jelenlét érzését kutatjuk. S annak érdekében, hogy jobban megértsük a folyamatot, tanulmányoznunk kell a nagyok tanításait. Erről ebben a nagyon szép könyvben olvashatunk Sríla Bhakti Raksak Srídhar Dév Gószvámí Mahárádzstól. A címe: Az arany lajtorja. Az 1. fejezet: „Az érzéki észlelés határán túli látás”.
Mert valójában mindent az érzékeinken keresztül fogunk fel. Mégis tudjuk, hogy valami érzékeken túli dolgot keresünk. Nagyon gyönyörű mindaz, amit képesek vagyunk látni, de amit nem láthatunk az még csodálatosabb. Nagyon fontos, amit hallunk, de még fontosabb az, amit fizikálisan nem vagyunk képesek meghallani. Nagyon fontos, amit gondolunk, de sokkal fontosabb, ami túlmutat gondolkodási képességünkön. Ezért túl kell lépnünk az érzéki észlelésén.
Ez egy kérdésekből és a rájuk adott válaszokból álló beszélgetés ettől a nagyra becsült tanítótól s a körülötte lévő bhaktáktól. Az egyik bhakta így szól: „Most már kezd melegedni az időjárás!”[1] Tehát képzeljétek el magatokat: egy nagy szent előtt ültök, s mindössze ennyit tudtok mondani, hogy: „Melegszik az idő!” De a kérdés szintje nem korlátozza a válaszadó személy képességeit. Srídhar Mahárádzs így válaszol: „Nem szabad túl sok figyelmet fordítanunk erre. Ez jön s megy, jön s megy.”
S még ha nem is teszünk ehhez semmi mást, ebből meg kell értenünk egy nagyon fontos tanítást. Mert valójában bármilyen kérdésre, bármilyen problémára, melyet megosztasz egy feljebbvalóval, ő ugyanazt a választ fogja adni: „Ne fordíts túl nagy figyelmet erre! Ez jön és megy.”
S aztán a Srímad Bhagavad-gítából az idézet: mátrá-szparsász tu kauntéja sítósna-szukha-duhkha-dáh, ágamápájinó’nitjász tánsz titiksaszva. “Óh, Kuntī fia! A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül, hogy zavarnák őt”.[2]
A Bhagavad-gítá versével kapcsolatban az egyik tudós, Mr. Chatterjee, elmagyarázza ennek a szanszkrit szónak a ’mátrának’ a jelentését, “amit az érzékeink érzékelnek, az az érzékek felfogásának az eredménye.” Ily módon, a mátrá szó közel áll az ’anyag’ szóhoz, az anyagra vagy az anyagi világ kényelmére utal. Olyan sok különböző nézet van a világról. Egy hétköznapi ember és egy tudós eltérően értékeli a világot. Egy csillagász máshogy méri fel a világot, máshogy látja a politikus, a szocialisták, a humanisták, a humanitáriusok nézetei mind különbözőek. De ha a lélek szintjéről nézzük – még, a legelemibb elképzelés is, hogy mi az igazi önvalónk – is segíteni fog bennünket, és forradalmi változást fog előidézni az életünkben. A világ valamennyi dolga szemétnek, értéktelennek, üresnek fog tűnni.”
Tehát, legyetek óvatosak! Mostanáig boldogok voltunk, mert az anyag lefoglalt bennünket, s többé-kevésbé boldogságot érzünk. Legalább is el vagyunk foglalva. De amint megízleltek egy magasabb ízt, már nem találtok boldogságot az alacsonyabb szintű dolgokban. Sajnálom, ha kiábrándítalak benneteket! Először talán ezt veszteségként élitek meg, de azt mondom, hogy ez nyereség. Mert a magasabb íz fog segíteni bennünket a helyes látásmód elsajátításában.
S miért mondja azt Srídhar Mahárádzs, hogy „Minden, amit érzékelsz, jelentéktelenné válik”? Mivel valójában ez a világ nagyon átmeneti, igencsak ideiglenes. Bármilyen eredményeink legyenek, bármiféle biztonságot is érzünk ebben a világban, el fogjuk veszíteni. Bár a stabilitást és védelmet keressük, előbb vagy utóbb elveszítjük. Mert, amint a közelmúltban megvitattuk, az anyagi dolgoknak van kezdete és vége. Ezért, ha valódi kincsre szeretnénk lelni, akkor egy megfelelő módszert kell alkalmaznunk. Anyagi dolgok helyett spirituális dolgokat kell keresnünk. Azt mondják: ha az átman szintjére jutunk, akkor az segíteni fog bennünket a helyes alkalmazkodásban.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Az érzéki észlelés határán túli látás”
2. Bhagavad-gítá, 2.14.
Filed under: Magyar
Dec
13
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai esti tanításából)
Krpadhámá kérdése: Elmesélted Dhruva Mahárádzs történetét, amiben arról volt szó, hogy bizonyos lemondást követve Dhruva végül elnyerte Visnu darsanját. Tudjuk, hogy ez nem annyira ritka eset a sásztrák szerint: ha valaki nagyon fohászkodik, Visnu megjelenik. S ha egy démon Brahmához fohászkodik, akkor Brahmá megjelenik. Azonban sehol sincs megemlítve az, hogy mit tegyünk, hogy Krsna vagy Rádhárání darsanját elnyerjük. Még csak nem is ajánlják. A kérdésem az, hogy létezik-e olyan módszer, mellyel ki lehet provokálni, hogy Rádhárání direkt módon megjelenjen, vagy Ő a saját édes akaratából, indirekt módon jelenik meg?
Szvámí Tírtha: Igen, igen! Van erre lehetőség. Dicsőítsd Krsnát! Akkor eljön és fenéken billent.
Krpadhámá: Mit kell tennünk, hogy megkapjuk ezt az áldást?
Szvámí Tírtha: Krsna azt mondja a Gítában, hogy „Csupán lemondással nem érhető el a tökéletesség.”[1] Bár tudjuk, hogy lemondással elérhetjük a móksát; de akkor mi a Krsna által leírt tökéletesség, hogyha az valami más, mint a móksa? Kell lennie egy magasabb titoknak, magasabb végeredménynek. Az a tökéletesség, melyre Krsna ebben a versben utal, túl van az üdvösségen. Ez az odaadás beteljesülése, az odaadó találkozás. Ezért a Krsnával, Rádhával vagy az Isteni Párral történő találkozáshoz egy nagyon különleges fajta tapaszját kell végezni. A testnek az egyszerű gyötrése nem elég. Bár ne feledjétek, hogy Vászudév és Dévakí is tapaszját és meditációt végeztek, hogy elnyerjék azt az áldást, hogy Isten a fiukként jelenjen meg! De olvastátok, hallottátok valaha azt, hogy Jasódá és Nanda Bábá végeztek volna bármiféle tapaszját? Tehát különböző szintek vannak, különböző szintjei a valóságnak. Létezik egy szint, amit el tudsz érni lemondás által, de vannak olyan szintek, amelyek meghaladják a lemondás hatókörét.
Akkor miféle áldozatot kell végeznünk azért, hogy Krsna és Rádhárání megjelenjenek? Ez a különleges, a kali-jugában előírt és hangsúlyos áldozat – a szent név áldozata: Harér náma harér náma harér námaiva kévalam, kalau násztjéva násztjéva násztjéva gatir anjathá[2]. Nincs más útja céljaid elérésének. Tehát a szankírtan a jagja, a szankírtan az áldozat. Mint ahogy az áldozati tűzben ghít, magvakat és szimbolikusan a karmádat égeted el – hasonló módon a szankírtan lángjában is mindent elégetünk, mely megakadályozza a bebocsájtásunkat. Azt mondhatjuk, hogy a megtisztulásnak ez a fázisa a szádhana-bhakti – amikor a szabályt követve mantrázol, egy szigorú, adott spirituális gyakorlatot követsz. De, amikor a szeretetteljes felajánlásainkat hozhatjuk el a szent név áldozati tüzéhez, akkor az már nem a megtisztulásért történő elemi szintű mantrázás, hanem az Isteni Pár dicsőítése.
S hogyan tudjuk táplálni ezt a tüzet, melyet Ők gyújtottak? A legjobb alapanyagot kell hozzá használnunk. S a legjobb tűzifa mi magunk vagyunk. S mi a ghí, mely által még nagyobb láng keletkezik? Ez a szeretetünk. Tehát, a pránád a tűzifa, és a prémád a ghí. S akkor a szent név valódi áldozata meg fog nyilvánulni. Ezért ácsárjáink több százszor emlékeztetnek bennünket rá, hogy nem az üres szavakat kell ismételnünk, ne csak az ajkunk mozogjon! Mélyen, mélyen oda kell szentelnünk magunkat.
S ha arra várunk, hogy a lelki életünk egy következő szintjére léphessünk – mivel ez egy fokozatos folyamat, mellyel egyre közelebb kerülünk a lényeghez – akkor az alázatos javaslatom az, hogy: próbáljatok komolyabban a lelki gyakorlataitokra koncentrálni!
1. Bhagavad-gítá 3.4.
2. Csaitanja-csaritámrta, Madhja 6.242
Filed under: Magyar
