|
|
Magyar issues
Apr
23
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Paramánanda kérdése: Az arany lajtorja egyik fejezetében volt egy idézet Dzsíva Gószvámítól, hogy először hallgatnunk kell és kultiválnunk, ápolnunk a Szent Nevet. Pontosan mi a feladatunk a hang kultiválásában? Nem épp ellenkezőleg – hogy a hang kultivál bennünket?
Szvámí Tírtha: Nagyon szép felvetés. Az is meg fog történni. Mert valójában a Szent Név fogja megtisztítani a szívet, igaz. Csétó-darpana-márdzsanam[1] – a Szent Név zengésével tisztítjuk meg a szívünk tükrét a sok-sok év alatt felgyülemlett portól. S ha megfelelően gyakorlunk, az jó hatással lesz a tükrünkre. Kétségkívül a harinám képes megtisztítani téged anélkül, hogy bármit tennél, ám ennek ellenére a mi hozzájárulásunk is szükséges. Tehát a Szent Név ápolása, kultiválása fogja felfedni Istent a számodra.
S még konkrétabb értelemben, mit jelent a kultiválás? Ha a mesterünk azt mondja nekünk, hogy: „Tedd ezt!” – akkor tegyük azt. Emlékeztek arra a történetre, amikor egy bhakta Sríla Prabhupád (Bhaktivédánta Szvámí) társaságában dzsapázott? Ugye, amikor a lelki tanítómestered jelenlétében vagy, akkor ezt nagyon alázatosan próbálod tenni. Prabhupád rászólt: „Mi ez?” Mire a tanítvány: „Ez a Szent Név”. „Hangosabban!” Erre a bhakta kicsit hangosabban kezdett el dzsapázni: „Haré Krsna Haré Krsna …” Prabhupád ismét megszólalt: „Ez így nem jó. Csináld több odafigyeléssel!” Végül a barátunk összeszedte minden bátorságát és lelkesen nekikezdett: „Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré!” Erre Prabhupád ismét tett egy megjegyzést: „Miért zavarsz engem?” Tehát a kultiválás azt jelenti, hogy értelmesnek kell lennünk, hogy hogyan zengjük a Szent Nevet. Ha meginvitáljuk a Szent Nevet – ez a mi oldalunk a kultiválásban; a Szent Név alászáll és megtisztít téged – ez pedig a Szent Névé.
Mahábháva kérdése: Ha mi különösen vonzódunk Krsna egy bizonyos formájához, ez a valódi identitásunkból adódik, vagy csupán az elme szeszélye? Az én esetemben, nem tudom miért, de nagyon különleges vonzalmat érzek az Úr Nitjánanda és az Úr Balarám iránt.
Szvámí Tírtha: Lehet, hogy fanatikusan rajongsz a gurukért. Nos, Krsna valamennyi különböző vonása képvisel valamit, mindegyiküknek van mögöttes jelentése. Tudjuk, hogy Balarám és Nitjánanda Prabhu a guru-tattva képviselői, Krsna guruként való megnyilvánulásai. Krsna más aspektusainak szintén létezik néhány sajátos tulajdonsága. Például egy bizonyos tekintetben azt mondhatjuk, hogy a legmagasabb, a legbensőségesebb imádat Gópínáth imádata. Mivel akkor Krsnát, mint a gópík Urát látjuk, és ez a legfontosabb rasza. Mégis vannak például, akik Varáha inkarnációját imádják – ez egy kicsit szokatlan formája Istennek, nem túl sok ember érti s válik Varáha rajongójává. De a bhaktáit elbűvöli, mert valamennyi isteni inspiráció azon a formán keresztül érkezik a számukra, azon az aspektuson keresztül.
Egyszer Ajódhjában jártunk, ez Rámacsandra szülővárosa. Ott minden Rámáról szól: Ráma-Hanumán templomok, Szítá-Ráma, Laksman láthatók mindenütt. Ajódhjában minden Ráma, Ráma, Ráma. Ugyanakkor van egy Visnu-templom is egy pici múrtival – szép kis fekete négykarú Visnu-múrti. S amikor azt a templomot kerestük, a helyi bhakták reakciója az volt, hogy „Aha, ti a fekete Rámát keresitek!” Nekik minden Ráma, nem jöhet számításba semmi más. ‘Négykarú Visnu? Felejtsétek el! Ez a mi Fekete Rámánk!’
Tehát, ha egy bizonyos vonzalmat fejlesztünk ki Urunk bármelyik formája iránt, akkor Ő azon a csatornán keresztül fog megadni nekünk mindent. Általában véve nem mondhatjuk, hogy egy Ráma-bhakta alacsonyabb szinten áll, mint egy Krsna-bhakta. Általában nem mondhatjuk ezt. Ha valamiképpen erre kapunk ösztönzést, ilyesfajta belső hívásunk van, akkor azt az érzést tudjuk kultiválni, ápolni. Így ez nagyon szép, mert azt is mutatja, hogy amilyen okból kifolyólag kezd el valaki közeledni Krsnához, Ő annak megfelelően tud válaszolni. Ha mi azt az oldalát szeretnénk látni, aki hazavisz minket, mint Srí Guru, akkor ezen keresztül tud felelni nekünk. Ha úgy akarom látni Őt, mint az Univerzum végső vonzóerejét, akkor ott van Madana-móhana, stb, stb. Krsna a bhakták vágya és közeledése szerint nyilvánítja meg magát. Ezért mutatja oly sok arcát és annyiféle aspektusát Vrindávanban például – hogy a bhakták, a látogatók és a zarándokok tudjanak találni legalább egy templomot, ahol azt mondhatják, hogy: „Igen! Itt, ez a hely, Ő a legfontosabb a számomra!”
S tudjátok, a különböző emberek más-más dolgokat kedvelnek. Az indiaiak többsége Bánké Bihárí Krsnát szereti a legjobban. Olyan szépnek tartják ezt a múrtit, hogy azt mondják, ha sokáig nézed, akkor elájulsz. Ezért a púdzsárík egy nagyon biztonságos rendszerrel rendelkeznek. Az oltár előtt van egy függöny, megmutatják tehát Bánké Bihárít, és mielőtt elájulnál, ismét behúzzák a függönyt. Bánké Bihárí Lál kí dzsáj!
Tehát a különböző bhaktáknak más-más a kedvencük, a hangulatuk, máshoz vonzódnak, de Krsna fel tudja fedni Magát, Krsna meg tudja mutatni az arcát.
1. Srí Siksástakam
No Comments
Filed under: Magyar
Apr
17
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Az öt elem mindegyikéhez tartozik valamilyen minőség. A föld elemhez az illat kapcsolódik. Amikor esik az eső, akkor érzed ezt az illatot, s ez nem az eső illata, ez a föld illata. Milyen tulajdonság kapcsolódik a víz elemhez?
Válasz: Az íz.
Szvámí Tírtha: Igen. „Én vagyok a víz íze”[1]. A víz elemnek van egy alapvető tulajdonsága és ez az íz. S mit ad a tűz?
Válasz: Látást.
Szvámí Tírtha: Formát ad, láttat. A levegő hozza létre az érintést. S végül, az éterhez kapcsolódik a hang. Tehát az anyagi világban a hang a legfinomabb, mert a legfinomabb elemhez tartozik. A hang nem megragadható. Meg tudod ragadni a dob hangját? Ezt nem tudjuk megtenni, de ha megragadjuk a dobot vagy a dobost, akkor a dob hangját is megragadtuk. A hang itt nagyon finom dolog, de odaát – emlékeztek a tükörképről és az eredetiről szóló tanításra? – odaát az alap, a legkonkrétabb, az a hang. Ez magyarázza, hogy az isteni hang képes megteremteni a kapcsolatot, az átlépést ebből a tükörképből az eredeti világba. S amikor belépünk abba a magasabb valóságba, a hangból a forma, a szín és egyéb tulajdonságok fognak megnyilvánulni. Mert ez egy tükörkép. Tehát, ami teljesen nyilvánvaló itt, az nagyon finom odaát. Ami nagyon finom itt, az nagyon tömör odaát. Ezért azt mondják, hogy a hang által, a mantrázáson keresztül, fogjuk megérteni Krsna alakját, a tulajdonságait és a líláit. Valójában a hangon keresztül először a hangot magát fogjuk megérteni – a námán keresztül először megértjük magát a námát. Hiszen a jelenlegi helyzetünk szerint kezdünk a náma gyakorlásába, a Szent Nevek zengésébe, de meg kell tisztítanunk a mantrázásunkat, és akkor lesz tiszta a hang. S majd ez az intenzív meditáció, a hang meditáció, tárja fel a Legfelsőbb összes többi jellemvonását – náma, rúpa, guna, lílá. Ezt az ácsárjáink kijelentik, így elfogadjuk.
„Aztán ezt a minőséget a kellékekhez fűződő különböző intenzitás szerint ismét osztályozzák. A minőség után jön a társulás. S ez mind a másik síkról fog érkezni, és onnan lép be a lélek felfogóképességébe. Akkor a névből forma, minőség lesz, s megjelennek a társak kölcsönösen hatva egymásra, ezeknek a dolgoknak a kölcsönhatásai, a hullámok és rezgések különféle típusai – ez a kedvtelés, a lílá. S ekkor a lélek ráeszmél, hogy a legtisztább, legfinomabb lénye is, aki ő valójában, szerepet kap abban a helyzetben. Meg fogja látni a saját lelkét egy pontos helyen, egy bizonyos helyszínen. Azt fogja látni, hogy „Én ott vagyok pontosan ezen a helyen; ott van a lelkem.” Ily módon fog elérkezni a végtelen hullám.” [2]
A felemelkedés útját így írja itt le Sríla Srídhar Mahárádzs. Az érzékek tisztátalan elfoglaltságaitól juss el az érzékeken túlra, és lelj rá örök önazonosságodra! Ezért zengjük tehát a mantránkat – Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré, Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré – hogy a valódi név felfedje önmagát a számunkra. Majd a mantrázás és meditáció e folyamatán keresztül be kell lépnünk a magasabb valóság síkjára. Először talán nem látjuk az isteni lílákat, nem látjuk, ahogy Krsna fuvolázik, és a borjakra vigyáz. De legalább a dzsapa meditációnk elsődleges eredményeként belső békét érzünk. Ez egy jelzés, és segít bennünket, hogy folytassuk.
(folytatása következik)
1. Bhagavad-gítá 7.8.
2. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Árnyék, lényeg és hang”
Filed under: Magyar
Apr
9
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
“Srí Dzsíva gószvámí azt mondja, hogy: „Először hallgasd és ismételd a Szent Nevet, ezt az isteni hangot! Ha ezt helyesen csináljuk, akkor fokozatosan rálelhetünk egy színre és formára – ami nem ebből az anyagi világból származik, magának a hangnak van saját alakja, színe, ami megmutatja magát. Bár jelenleg messze vagyunk az eredeti tudatosságunktól, de amikor már megtisztult az elménk, és megszabadultunk a világi, földi gondolkodástól, akkor mint a villám fénye az isteni név maga fog feltárulni a számunkra, színt és formát ölt bennük, a felfogásunkban – s ez egy másfajta forma lesz, nem evilági szín és forma. Ennek a hangnak a relativitásából először a szín, az alak nyilvánul meg és utána következik a minőség. Ily módon ered az egyik a másikból: ennek a hangnak ilyen színűnek és formájúnak kell lennie, s az ilyen formának automatikusan ilyen minőségűnek kell lennie. Ez belülről fog megnyilvánulni.”[1]
Hogy egy kicsit jobban megérthessük: az anyagi szférában öt durva szinten történik a tapasztalatszerzés. Ezeket nevezik a teremtés alapelemeinek. A legsűrűbb, a legtömörebb elem a föld elem, mivel ez szilárd. A következő a víz elem, amely folyékony. Ezt egy még finomabb követi – a tűz, amely nem folyékony, de olyan, mintha táncolna. S a következő, még finomabb – ez a levegő. A levegőt nem tudod megfogni. A földet a markodba foghatod; a vizet már nehezebb, de meg tudod fogni. A tüzet nem tudod megmarkolni, de meg tudod érinteni. De a levegőt sem megfogni, sem megtartani nem tudod, bár a levegő körbevesz téged. S végül az ötödik elem az éter, ami olyan finom, hogy gyakorlatilag nem érzékeljük, bár ez biztosítja a teret. Tehát, ez a teremtett világ öt durva eleme.
Bhúmir ápó ‘naló vájuh kham manó buddhir éva csa / ahankára itíjam mé bhinná prakrtir astadhá[2] – a prakritiit, az anyagi természetet az öt durva elem és három finom fizikai elem alkotja. (Az elme, az értelem és a hamis ego a finom fizikai elemek.) Azonban, ha ezzel az elmélettel előhozakodsz, hogy az egész világ ebből az öt elemből áll, akkor az emberek azt fogják gondolni, hogy: „Ez egy legenda, valamiféle mitologikus magyarázat az ősidőkből. Ennek semmi köze a valósághoz. Na, ne már, légy realista! Itt minden a Mengyelejev-féle periódusos rendszeren alapul.”
Hány elemből áll a Mengyelejev-féle periódusos rendszer? Alapvetően 125 elem alkotja. Néha próbálkoznak, hogy atommagok bombázásával létrehozzanak új elemeket, de ami létre jön, az nem hosszú életű. Tehát, gyakorlatilag 125 elemből áll. Van itt matematikus köztetek? Mik az öt faktoriálisai? Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer öt… Tehát, egy szorozva kettővel – ezt ki tudjuk számolni. Az kettő, igaz. Kétszer három, az hat. Mennyi hatszor négy? Huszonnégy. S huszonnégyszer öt? Százhúsz. Tehát, a Mengyelejev-féle periódusos rendszer elemeinek száma százhúsz körül van – talán kicsit több vagy kevesebb. S ha vesszük az öt alapvető ősi vagy mitológiai elem kombinációját és permutációját, ugyanahhoz a számhoz jutunk. Ez egy jó bizonyíték. Látjátok, a Mengyelejev-féle periódusos rendszer a valóság egyféle leírása; az ősi pedig egy másfajta leírása a valóságnak. S az ősi nem gyengébb, mint a jelenlegi. Inkább egy másfajta szemszögből láttatja, hogy minden szépen kapcsolódik egymáshoz.
(folytatás következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Árnyék, lényeg és hang”
2. Bhagavad-gítá 7.4.
Filed under: Magyar
Apr
2
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
“Az upanisadok azt mondják, hogy: jaszmin vigjáté szarvam évam vigjátam bhavati, jaszmin prápté szarvam idam práptam bhavati – „Amit megismerve minden ismertté válik; Amit elérvén minden elértté válik.”
Kérlek, emlékezzetek erre! Ez nagyon fontos. Erre kell törekednünk. Csupán egy dolgot elérve mindent elérsz. Csupán egy dolgot ismerve mindent megismersz. Akkor miért kellene kutatnunk a sokféleséget, ha egy is elég? Miért kellene annyi különböző dologról tanulnunk, ha egyetlen, legfelsőbb isteni dologról, szubjektumról – Istenről – tanulva, Őt megismerve mindent megismersz? Miért kellene arra törekednünk, hogy oly sok különféle dolgot elérjünk, miközben egyet elérve mindent elérsz? Ez a legmagasabb eredmény, ez a legmagasabb cél. Jaszmin vigjáté – aminek a megismerése után, szarvam – minden, évam – bizony, vigjátam – megismert, bhavati – lesz. Amit megismerve biztos, hogy minden ismertté válik. S amit elérvén, minden elértté válik.
„Ezt általánosságban elmondták nekünk, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a tudatossággal már el is jutsz arra a síkra, és aztán már minden a markodban lesz. Nem, egyre inkább eltölt a heves vágyódás a közelebb jutásra, az előre haladásra; s minél több elégedettségben lesz részed, annál komolyabban haladsz előre, annál komolyabban folytatod. A spirituális kutatás, a lelki fejlődés – nem fejeződik be. Itt az árnyékvilágban sincs semminek sem vége, s ez a tükörképe annak a világnak, tehát ez egy dinamikus viszony. Haladj előre, menj még tovább! De különbség van lényeg és árnyék között. Az a világ nem megsemmisíthető. Állandó, örök. Ott a lélek valódi lényeget talál, de még mindig nem elégedett: „Többet akarok.” Ez a valós valóság természete, amit a hang fed fel.”
Tehát itt egy harmadik elem került említésre. Az árnyék, a lényeg vagy szubsztancia és végül a hang.
“Itt a hang a legfinomabb dolog, de ott éppen fordítva van; ott a hang egy durva dolog. Ezt jelenti a tükörkép, torzulást.”
Tehát anyagi szinten a hang egy nagyon finom dolog, nagyon finom erő. Míg az eredeti síkon ez a legalacsonyabb, a legdurvább elem. Éppúgy, mint ha megfigyeled, hogy egy fa képe hogyan tükröződik a folyó vizében. Eredetileg a fa koronája felül helyezkedik el, míg a tükörképben alul található. Eredetileg a törzs van alul, az az alap, míg a tükörképben fölül van. Az anyagi elemek között a hang nagyon finomnak számít, nagyon magas, odaát pedig nagyon alapszintű.
“Tehát a jobb kéz a tükörképben bal kéz; és a fa tükörképében a lombja alul található”.
Itt van valami nagyon érdekes. Csak képzelj el magad elé egy tükröt! Valahogy az irányok függőlegesen megcserélődtek. De vízszintesen nem cserélődtek meg, igaz. Ez nagyon furcsa. Ezért ez a tükröződés, ez a tükör nagyon furcsa. Valami össze van keveredve. Nem tudjuk, hogy hogyan működik. Ez az illúzió természete. Tükröz valamit az eredetiből, de nem igazán értjük, hogyan működik.
„Tehát a szubsztanciális szinten a hang a legkonkrétabb dolog. Az anyagi síkon létező legfinomabb szint – a legközelebbi, legbensőbb sík, mely a hang szintje – képes áttörni az anyagi világ sok-sok burkát, és kapcsolatba kerül annak a létezésnek a természetével, ahol a világ burka hangból áll. Tehát a hangon keresztül léphetünk be oda.”
(folytatás következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Árnyék, lényeg és hang”
Filed under: Magyar
Mar
26
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
„Az Istenhez való visszatérés, azt jelenti, hogy a saját földünkre, a valódi otthonunkba térünk haza. Ami jelenleg éjszaka nekünk – az lesz a nappalunk! Ahol jelenleg sötétséget tapasztalunk – ott világosságra fogunk lelni; s ami szemmel láthatóan nyilvánvaló és kifejezetten világos – azt figyelmen kívül kell hagynunk. Őszinte, komoly mérlegelésünk során a kizsákmányolás és az önérdek világát a sötétségbe kell taszítani, és teljes mértékben ki kell vonulnunk abból a ’tudásból’! S azt, ami jelenleg sötét a számunkra – a figyelmünket, átgondolt vizsgálódásainkat és hűséges odaadásunkat odaszentelve – meg kell próbálnunk világossá tenni, hogy elérjük lakhelyünket a magasabb földön, a csodák földjén, ahol minden ámulatba ejtő.”[1]
Tehát ez egy átmenet az egyik szintről a másikra. S egy nagyon dicsőséges út, mert ennek a változásnak a természetét a gyümölcsei alapján lehet megítélni. Örökkévaló jó gyümölcsöket fog teremni, ezért ez egy nagyon dicsőséges út.
A következő fejezet így hangzik: „Árnyék, lényeg és hang”.
„A lelki sík az alapvető. S miért olyanok itt a dolgok, amilyenek? Az itteni világ csupán reflexió, egy eltorzult tükörkép. Tehát az a természet itt is megtalálható, de a lényeg odaát van. Minden, ami itt van, olyan, mint az árnyék. Az árnyéknak nincs lényege, nincs valós léte, a lényeg a valódi létezés maga. A különbség hatalmas.”.[2]
Az árnyék nem valóságos. Még mindig van árnyékod? Ha a napfényben állunk, látjuk az árnyékunkat. Ez azt jelenti, hogy reflexió csak akkor van, amikor van valami eredeti, egy olyan energia, egy erő, ami visszaverődik. A fény mindig előttünk van, az árnyékok pedig mindig mögöttünk vannak. Természetesen néha hátat fordíthatsz a Napnak, de most nem erről van szó, ez szimbolikus. Mi a fény után kutatunk, ám van árnyékunk. S ha el akarsz futni az árnyékod elől, az követni fog. Minél gyorsabban futsz, annál gyorsabban fog követni. Hogyan tudunk megszabadulni az árnyékunktól? Tulajdonképpen erre van mód. Mert azt mondják, hogy a félisteneknek nincsen árnyékuk. Tehát, ha szeretnél felismerni egy félistent, csak figyeld meg, hogy van-e árnyéka! Ha valakinek nincs árnyéka, az egy félisten. Amig valakinek van árnyéka, az egy leendő félisten.
Hogyan keletkezik az árnyék? Valami gátolja a fény útját. Tehát, ha van egy tömör tárgy, mely akadályozza a fény terjedését, akkor van árnyék. Ha a tárgy átlátszó, akkor nincs árnyék. Tehát, miért nincs árnyékuk a félisteneknek? Mert nem akadályozzák a fény útját. A Krsna könyvben a félistenek definíciója így szól: akik csupán azért élnek, hogy elégedetté tegyék Krsnát – tat prijártham. Azok, akik csak Isten elégedettségéért élnek, ők olyanok, mint az angyalok, olyanok, mint a félistenek. Valójában a déva, a div fény szóból ered. Ők fénylő lények, nem állják útját a fénynek. Nincs önálló érdek, nincs hamis ego, mert az blokkolja a fényt. Tehát, ha meg szeretnénk megszabadulni az árnyékunktól, meg kell tisztítanunk a szívünket.
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Visszavonulni a tudástól “
2. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Árnyék, lényeg és hang”
Filed under: Magyar
Mar
19
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
Egyetértettünk abban, hogy el kell jutnunk az átmá, a lélek szintjére és a tisztátalan elfoglaltságok helyett valami nemes, szent dologgal kell a tudatunkat lefoglalni. Néha azt mondják, hogy legyünk nagyon realisták, szálljunk le a földre, de ez nagyon irreális.
“A Srímad Bhágavatam (1.1.2) azt mondja, hogy védjam vásztavam atra vasztu sivadam tápa-trajónmúlanam: “A valóság: vastavam vastu – a valódi lényeg, a világ valamennyi valótlan, képzeletbeli dolga felett áll. Az összes felhalmozott tudás, mely erre a világra vonatkozik fantazmagória. A környezet téves olvasatának eredménye, mely tele van félremagyarázással és helytelen elképzelésekkel. Minden – a szókincs, a történelem, az eposzok, minden, ami csak felhalmozódott – az igazság hamis bemutatása, és mi ezekkel vagyunk körülvéve. Ennek a bűvöletében élünk, de ugyanakkor megvan a képességünk rá, hogy eljussunk a valós élet síkjára, mert részei vagyunk annak a felsőbb világnak. Tehát, vissza kell térnünk Istenhez, vissza a hazába. Ott van a mi otthonunk. Miféle varázsa lehet az itteni dolgoknak a számunkra, ahol halál, majd ismételt születés követik egymást, ahol minden áporodott, bánattal és szenvedéssel teli? Mulandóság, szenvedés és halál – de még ezzel sincs vége, mert újra és újra vissza kell jönnünk, és folytatnunk kell ugyanazt az életet! Tehát próbáljuk elnyerni a valós megkönnyebbülést, és segítsünk másoknak, hogy ők is elkezdjék az igazi életüket, távol ettől a nemkívánatos légkörtől. Vissza kell jutnunk Istenhez, ahol minden csodálatos. Ki ez az Istenség? Az otthonunk ott van! A mi édes, édes otthonunk. Mi annak a földnek a gyermekei vagyunk, és a szentírások sürgetnek bennünket: „Elnyertétek ezt az emberi életet, ezt a lehetőséget, ezért mindig, minden eszközzel próbáljátok meg –elmélkedéssel, meditációval, beszéddel, hallással – ápolni a saját valódi, nemes önazonosságotokat a szülőföldeteken, ahol a lélek él. Mindig, mindig, mindig azzal foglaljátok le magatokat! Mindenáron próbáljátok meg elkerülni a tévhiteknek ezt a síkját és lépjetek arra a földre!”[1]
Keserű, de realista szavak a jelenlegi környezetről. Mert itt mindent számos különböző tényező korlátoz – tudáshiány, időhiány, olyan dolgok, melyek szenvedést okoznak, vagy egyéb korlátozások. S általában a földi élet nehézségeinek a leírása nagyon népszerű. Mivel ezt mindenki megérti, mert ezzel kapcsolatban mindannyian rendelkezünk tapasztalatokkal. Tehát ha valaki megkérdi: „Találkoztál már valamilyen problémával az életedben?”, akkor mindenki rábólint. Én időről időre kutatást végzek ebben a témában. Amikor emberek egy adott csoportjával találkozom, felteszem a következő kérdést: „Mi a véleményetek az életről? Kedvező vagy keserű a tapasztalatotok?” A válaszok korosztálytól függően változnak. Az egyetemisták általában azt felelik, hogy „az élet szép, az élet buli!” Negyven év fölött: „Jobb, ha realisták vagyunk”. Tehát, a válasz attól függ, hogy időközben milyen tapasztalatokat szereztél. Körültekintőnek kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mivel tápláljuk az agyunkat, az értelmünket, az elménket. S itt van a meghívás: „Próbáljatok rálelni az eredeti otthonotokra!”. Nagyon könnyű azt mondani, hogy „Itt a földön szenvedés van; odaát a Mennyben, pedig nincs.”. Elégedettek vagytok ezzel a válasszal? Bizonyos értelemben úgy tűnik, hogy ez egy olyan válasz, ami elodázza az egész problémát. Mert ez azt sugallja, hogy tolerálnunk kell mindent, illetve várni, várni, várni és talán valamikor odaát boldogságban lesz részünk.
S azt gondolhatjuk, hogy meg kell változtatnunk a környezetünket, az egyik helyről a másikra kell mennünk, hogy boldogok és elégedettek legyünk. Bizonyos értelemben ez igaz. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a környezet megváltoztatása néha segít. Elmész nyaralni és utána nyugodtabb, vagy még inkább májában vagy. Azonban létezik egy másik út, egy másik megoldás az élet problémáira. Amikor nem a helyet cseréljük fel, mint például a Földet a Mennyországra, hanem a mentalitást változtatjuk meg. Aztán elkezdjük tanulni az elégedettség és a boldogság művészetét itt és most. A kényelem és a panaszkodás kultúráját éljük. Milyen kombináció ez? Míg egy lelki embernek toleránsnak kell lennie, semlegesnek, elégedettnek kell lennie minden körülménnyel vagy minden körülmény ellenére. Tehát, van egy titok. Ez lehetséges! Általában szükségünk van egy otthonra, melyet igen nehéz megszerezni. De a vándoroknak, az aszkétáknak nincsen házuk, mégis mindenhol otthon érzik magukat a világban. Sokszor szükségünk van dolgokra, szeretnénk megszerezni valamit, de nem sikerül. De mindazoknak, akik lemondtak a dolgok birtoklásáról, meglesz mindenük. Még, ha semmijük sincs, akkor is elégedettek. Tehát, hol van a szabadság? Hol van a titok? Nem a külsődleges dolgokban, hanem a belső mentalitásban, hogy hogyan állunk hozzá a dolgokhoz. Ahelyett, hogy a helyzetedet változtatnád meg, jobb, ha a mentalitásunkat változtatjuk meg. S akkor nem kell várnod arra, hogy bebocsájtást nyerj a Mennyországba, hogy elégedett légy.
(folytatása következik)
1. Sríla Srídhar Mahárádzs: Az arany lajtorja. 1. fejezet „Visszavonulni a tudástól “
Filed under: Magyar
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Giridhárí kérdése: Mahárádzs, a kérdésem kissé bonyolult; említetted, hogy az elemzés megölheti a hitünket. Az Úr maga mondta – azt hiszem a Bhagavad-gítá 5.4.-ben – hogy bármelyik utat is választja valaki, az elemzőt vagy a misztikusat, mindkettő eredményét el fogja nyerni. Kétféle tudást ismerünk – a tapasztalati, primitív tudást, mely hasznos a sajátos igényeink keretein belül; és a vizsgálódáson, elemzésen alapuló tudást, mely lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük a dolgok természetét, és hogy előrejelzést készítsünk a jövőre vonatkozóan. Az a benyomásom, hogy a tudásnak ezek a fajtái erősítik egymást, és ez egyfajta felfelé mutató spirálhoz hasonló. S Krsna azt mondja, hogy még a bukott jógi is halad tovább. Ez nem egy ördögi kör, ez egyfajta progresszív kör.
Szvámí Tírtha: Ezzel nincs probléma, megfelelő módon használhatjuk az intellektusunkat. Sohasem mondtam azt, hogy hagyd ki az elmédet. Be kell vonnunk az elménket a lelki kutatásba. De valahogy az intellektus nem a végső eszköz a megközelítésünkben. Csupán ezt szerettem volna hangsúlyozni.
Giridhárí: Igen, értem. Vajon maga a tudás az, ami akadályoz bennünket? Például, ha tudok az ékádasí kedvező következményeiről, ez ürügy lehet számomra, hogy nem megfelelő módon viselkedjek, hiszen az ékádasí, úgyis megtisztít. A probléma a tudásban van, vagy a visszaélésben, ahogy a tudást használjuk?
Szvámí Tírtha: Valószínűleg a másodikról van szó.
Giridhárí: Úgy gondolom, hogy a tudás maga nem akadályoz bennünket. Prabhupád tudást adott a számunkra.
Szvámí Tírtha: Próbáld megérteni a szavaimat! Ha azt mondom, tudás, akkor lehet, hogy az nem a gjána maga, végképp nem a brahma-gjána vagy átma-gjána, nem az isteni tudás. Ez az a kondicionálás, mellyel mindannyian rendelkezünk: ‘Megértettem, az agyammal tudom.’ Erre a gondolkodásra vagyunk nevelve. De csupán elméletileg nem tudjuk átölelni a testvérünket vagy a szerettünket – ez a lényeg. Tehát, ebben az értelemben az elmélet, az intellektus, s a többi – nem a megközelítés végső módja. S ezzel nem a gjánát, a tudást szólom le, ez a préma, a bhakti dicsőítése. Tehát nekünk magunknak meg kell értenünk, és meg kell próbálnunk másoknak is megmutatni, hogy az istennek szentelt odaadással a valóság egy másfajta szintje érhető el. Anyagi tudással anyagi eredményeket érhetünk el; isteni tudással felszabadulást, isteni eredményeket; de tiszta szívű odaadással Isten szeretetét érhetjük el. Tehát különbözőek az eredmények.
Giridhárí: Köszönöm! A következő kérdésem pedig az, hogy miért felejtünk, miért nem tanulunk a hibáinkból?
Szvámí Tírtha: A benyomás, a lenyomat megmarad. Az előzőekben azt mondtad, hogy még a bukott jógi is újra felemelkedik és tanul. Tehát, a pozitív és a negatív benyomások mind ott vannak, talán nem a felszíni tudatosságban, hanem a tudatalattiban, mely árnyékként követi a lelket. De egy dolog biztos: karmával nem tudunk megbirkózni a karma terheivel. Vagy az anyagi kötőerők, a gunák segítségével nem tudunk úrrá lenni a gunákon. De odaadással, az isteni oltalom előtti meghódolással ez lehetséges. Ez a lényeg.
Gyakorlatilag mindannyian egy hosszú-hosszú tanulási folyamatnak vagyunk a részesei. S ebben a tanulási folyamatban – mivel ez egy intellektuális folyamatnak tűnik – a feledékenység a fő elem. Mert el kell felejtenünk az összes ostoba beidegződésünket. Tehát mi magasztaljuk a feledékenységet. Imádjuk az isteni őrültséget. Kérlek, próbáljátok ezt helyesen érteni! Amikor eljutunk a valódi tudás, a brahma-gjána szintjére, akkor mindent úgy látunk, ahogy van. S akkor azt láthatod, hogy Isten nagy, mert Ő Isten. De akkor ismét púdzsát kell végeznünk a felejtésnek. Mivel mi igencsak jelentéktelen alattvalói vagyunk az isteni királyságnak, a király roppant távol van egy magas trónon, mi pedig itt vagyunk, nagyon elszigetelten Tőle – mindaddig, amig tudatosak vagyunk a nagyságáról, a pozíciójáról és a mi helyzetünkről. De hogyan focizhatnál egy királlyal? Sehogy! Míg a királyfi megteheti, hogy felmászik a király hátára, ugye? Mert ‘Ő nem egy király! Ő az én kedves Édesapám! Tehát lovagolhatok a hátán, mint egy lovon.’ Megteheted ezt, ha tudatos vagy arról, hogy Ő a király vagy Ő Isten? Nem teheted meg. Tehát, az isteni feledékenység egy nagyon fontos elv. Uddhava képes megfeledkezni róla, hogy ő szakhja Dvárakában, hogy semleges szereplő lehessen Vrndávanban.
Filed under: Magyar
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Kérdés: Mivel említetted a tanításban a különféle raszákat, a kérdésem az lenne, hogy: mikor tárul ez fel a számunkra? Mikor érted meg a saját raszádat?
Szvámí Tírtha: ‘Megérteni egy raszát’ ez teljes ellentmondásban van a jelen tanítás témájával.
Hozzászólás: Nem megérteni, hanem érezni vagy tudatosnak lenni róla.
Szvámí Tírtha: Ez a megtisztulás által történik meg. A szűkebb körünkben – és a sok-sok különböző teológiai gyakorlatban és iskolában – a megértésünk s a gyakorlatunk az egyén tudatának a megtisztítására koncentrál. S mialatt az anyagi vagy testi tudatosságunk egyre csökken, addig a lelki tudatosság mind többet kell, hogy feltárjon. Ez egy hosszú folyamat, és nem igazán szükséges erőltetni. Mert nagyon sokáig igencsak kielégítő, ha akként azonosítjuk magunkat, hogy ‘Én a tanítómesterem szolgája vagyok. A bhakták szolgája vagyok. A templomi múrtik szolgája vagyok.’ S később, amikor már valamennyi anartha eltűnt a szívből és az elméből – tehát nincs önzés, nincsenek anyagi beidegződések stb. – majd több hely marad, hogy a Jóisten beléphessen a világunkba. Valójában erre meghívónk, állandó meghívásunk van. S a megtisztulás által képessé válunk jobban reagálni erre a meghívásra. Másfelől ez egy gyönyörű kutatás a rezonancia megtalálására, hogy mire van szükség a lelki égbolton, milyen meghívás érkezik, s melyik invitálásra tudunk rezonálni. De azt hiszem, ez kezd túl bonyolulttá válni. Tehát, egyszerűen megfogalmazva: a mantrázás által fel fog tárulni a számodra. Mert ez valami nagyon magasztos és nagyon szent dolog. Ezért ezt a témát a legnagyobb körültekintéssel kell megközelítenünk.
Kérdés: A lelki kutatásunk során megpróbálunk egy olyan érzelmet a felszínre hozni, ami majd visszavezet bennünket a Jóistenez. Hol van az egyensúly aközött, hogy várjuk, hogy ez az érzelem magától megszülessen, és aközött, hogy néha erőfeszítéseinkkel segítjük ennek az érzelemnek a létrejöttét? Csak várnunk kellene? Néha elapad a lelkesedésünk a kutatás során.
Szvámí Tírtha: Én felcserélném a sorrendet. Mert azt mondtad, hogy először várjunk, majd a későbbiekben időnként tegyünk erőfeszítéseket. Próbáld meg az ellenkezőjét! Minden erőddel segítsd elő a folyamatot, és ha nem történik semmi azon nyomban, akkor várj! Tehát mindkettő szükséges. Erről szól a nagy vita a kismajom-elvről és a kismacska-elvről. Hogyan érik el az emberek a tökéletességet? Mint a kismacska, akit az anyja visz? A kismacskának csupán lógnia kell az anyja szájában – nem túl aktív. Vagy, mint a kismajom, aki az anyja szőrébe csimpaszkodik, míg az az egyik fáról a másikra ugrándozik? Ez a kétféle alapvető felfogás létezik a tökéletesség eléréséről. Az egyik fél azt mondja: „Csak várj! Csak függj, az anyukád majd elvisz!” A másik változat szerint pedig: „Ragadd meg a pillanatot!”. Mivel a logikáról is beszélgettünk egy kicsit, itt ismét alkalmaznunk kell mindkettőt. Nem csupán egyiket vagy a másikat, de használd mindkettőt! Amikor elősegítjük a folyamatot – akkor kapaszkodunk. Amikor megpróbálunk tenni a tökéletességünk eljöveteléért – ez az, amikor az anyába kapaszkodunk, aki visz bennünket. De amikor ez megtörténik, az a kismacska-elv. Egyszeriben átkerülünk, és biztos, hogy nem a saját erőnkből. Tehát az én szerény megértésem ezzel a vitával kapcsolatban, hogy mindkét módszert alkalmaznunk kell – a hely, az idő és a körülmények figyelembevételével.
(folytatása következik)
Filed under: Magyar
Feb
27
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Mahábháva kérdése: Szeretnélek megkérni, hogy kicsit magyarázd meg azt a Buddha idézetet, miszerint „a művészet megöli a tökéletességet.” Nem igazán értem. Köszönöm szépen!
Szvámí Tírtha: A pontos idézet úgy szólt, hogy a művészet biztos módja annak, hogy elfeledkezzünk a tökéletességről. Tegnap említettétek a facebookot, mint máját, emlékeztek? Elbűvöli az embereket és sokan fennakadnak a horgán. S tulajdonképpen, ha nem helyesen vagy nem isteni módon elrendezett, a művészet is ilyen vonzó. Lehet, hogy létezik egy művészeti májá, vagy azt is mondhatjuk, hogy létezik kulturális májá is. Az emberek teljes figyelmüket ennek szentelik, s ha nincs kapcsolatban az istenivel, akkor elveszítette a valódi lényegét. S tudjátok, az Úr Buddha kicsit aszketikus típus volt, főleg az elején. Tehát lehet, hogy akkoriban ez volt a véleménye.
De mégis ez azt mutatja, hogy hajdanán a művészet a meditáció egyik módja volt. Mindenképpen szorosan összekapcsolódott az isteni alapelvekkel és az isteni szépséggel. S mi van napjaink művészetével? Tele van emberi alapelvekkel. A művészet lényegét tekintve az alkohol és az LSD-mámor szülötte. Ez a valóság, ez történik. A Nobel-díjat nagyon alacsonyrendű ízlésért, nagyon alacsony raszáért adják. Akárhogy is van, kérlek, próbáljátok megérteni, hogy Krsna a legjobb művész, a legjobb táncos. Rádhárání, pedig a metallurgia mestere. Nekünk pozitív véleményünk van a művészetről és a tudományokról.
Gándharviká kérdése: Szerettem volna előhozni a tökéletesség művészetének a kérdését. A művészet szónak legalább is az angolban van egy másik dimenziója is, ami inkább ‘művésziesség’. Ez a mondás az én olvasatomban, sokkal inkább a művésziességhez kapcsolódik – abban az értelemben, hogy a művészet az, ahogy a magunk módján elrendezzük a dolgokat, ahogy mi akarunk hatással lenni dolgokra. S ez megöli a tökéletességet, melyet Isten teremtett. Nem tudom, hogy egyetértesz-e ezzel az értelmezéssel?
Szvámí Tírtha: Igen. A harcművészetek szintén megsemmisíthetik a természetet. S még egy dolog: a művészet nem csak művészies, hanem mű is. Tehát nem természetes. Nagyon örülök, hogy ez a megjegyzés ennyi visszhangot váltott ki.
Jamuná: A bhaktákat megérinti a művészet.
Mahábháva: A Bhagavad-gítá egyik verse, ahol Krsna azt mondja: „Én vagyok az emberi tehetség.” [1]is ehhez a témához kapcsolódik.
Szvámí Tírtha: Hogy szól pontosan a szanszkrt? Kérlek, keressétek meg ezt a verset! „Én vagyok az emberi képesség.” Paurusam nrsu. Nr-, nrsu. Az emberekben Én vagyok a paurusam. Én vagyok a purusa elv. Tehát ez nem igazán művészi tehetséget jelent, inkább azt, hogy ‘Én vagyok az, ami az embert emberré teszi’. S egyfajta értelemben ez az agyra vonatkozik, tehát az intellektus szintén Istentől való. Nem az ördögtől. A művészi képesség is idetartozik. A képesség, mint cselekvőképesség szintén Istentől származik. Ezért bármilyen foglalatosságba is kezdünk, cselekedeteinknek tükröznie kell az isteni eredetet. Legyen az művészet, legyen az szó vagy gondolat – bármi. Ez a módja a visszacsatolásnak, a visszakapcsolódásnak az istenihez. Akkor a mű művészet, természetes kifejezésmóddá válik.
(folytatása következik)
1. Bhagavad-gítá 7.8.
Filed under: Magyar
Feb
20
(Szvámí Tírtha 2013. májusi szófiai tanításából)
(az előző pénteki tanítás folytatása)
Manydzsari kérdése: Gurudév, a gyönyörű imával kapcsolatban kérdeznélek, melyet nekünk adtál, hogy fohászkodjunk Istenhez, hogy tárja fel magát nekünk; árasszon el bennünket; majd végül, hogy tegye könnyűvé az utat mások számára. A kérdésem az lenne, hogy az Úr nem tette már eleve annyira könnyűvé, amennyire lehetséges az utat mások számára, vagy van rá esély, hogy még könnyebb lehessen? S ha van erre ilyen esély, akkor miért várna ránk, hogy imádkozzunk ezért Hozzá, és miért ne segítene máskülönben?
Giridhárí: Miért avatkozunk be a tökéletes isteni elrendezésbe?
Szvámí Tírtha: Nos, Krsna képes könnyebbé tenni ezt az utat, szabadon megteheti. Ő nem függ attól, hogy te imádkozol-e vagy sem, de az érdekli Őt, hogy vajon te készen állsz-e rá vagy sem, hogy másokra gondolj. Vajon megelégszel-e a saját felszabadulásoddal, vagy hajlandó vagy-e rá, hogy azt megosszad másokkal. Miért? Mert néhány ember, nem fohászkodik, hogy: „Kérlek, tárd fel magad a számomra!” Tehát, ha mi fohászkodunk azokért, akik ezt nem teszik meg, az jó.
Kétségtelen, hogy mi nem tudjuk túlzottan befolyásolni az isteni elrendezést. De ezt nem szabad mentségként felhozni. ‘Különben is ez Isten dolga, miért kellene nekem bármit is tennem? Ez Őrá tartozik.’ Egyszer Gurudév a következőt mondta egyik tanítványának: „Rendben, azt elfogadom, hogy nem segítesz nekem Maháprabhu missziójának a szolgálatában. De legalább ne akadályozz!” Tehát imitt-amott azért egy kicsit mi is közreműködünk a dolgokban. Lehetsz segítség, és nyűg is lehetsz. Lehetünk a megoldás része, és lehetünk a probléma része. Ez a döntésedtől függ, hogy melyik felet támogatod.
De mit jelent az első fokozat? „Kérlek, tárd fel Magad a számomra!” Ez azt jelenti, hogy ‘Hiányom van. Nem vagy velem, kérlek, jöjj el hozzám!’ Mit jelent a második fokozat? ‘Árassz el! Csak töltsél el! Járjál át!’ Ez a többlet szintje. ‘Mit tegyek ezzel a többlettel? Nem tarthatom már magamban. Meg kell osztanom másokkal, különben megfulladok.’ Ezért osztozunk, ami nagyon konkrét értelemben véve, a prédikálás. Ez fontos. S akkor jön a harmadik fokozat. Mert, ha többleted van, akkor készen állsz rá, hogy osztozzál, akkor készen állsz rá, hogy adj. Ez a szeretet, a szeretet titkos tudománya. Többnyire az emberek azért szeretnek, mert hiányuk van. Hiányolnak valamit, szükségük van valamire, ezért azt egy másik emberben szeretnék megtalálni. A nagy lelkek azért szeretnek, mert többletük van, oly gazdagság birtokosai, oly sok kincsük van, hogy társakra van szükségük, hogy megoszthassák. Tehát, azt mondhatjuk, hogy ez a titka a szeretetnek. Ne hiányból szeress – mert az nem hozza el a kívánt boldogságot vagy beteljesülést. Inkább csorduljon túl a szíved az isteni szeretettől, s akkor majd megoszthatod másokkal.
Persze nem tudunk beavatkozni az isteni elrendezésbe, de megmutathatjuk a hajlandóságunkat: ‘Igen, Uram, készen állok, hogy szolgáljalak Téged! Bármit is szeretnél megvalósítani rajtam keresztül, én itt vagyok!’ Épp úgy, mint Rúpa gószvámí és Szanátan gószvámí – ők rendelkeztek Csaitanja Maháprabhu engedélyével bizonyos dolgok megvalósításához. Megkapták a felhatalmazást rá. Hasonló módon, te is kaphatsz felhatalmazást, ha vállalod, hogy az isteni célt szolgálod. S az ima az út. Az ima az út.
Lílávatár kérdése: Gurudév, mivel az elmém hajlamos rá, hogy elemezze a dolgokat, elmélkedjen, azt szeretném kérdezni, hogy ha Krsna felfedi magát a számodra, rabul ejt, s majd ezt megosztod másokkal, akkor lehetséges az, hogy utána még nagyobb hiányt fogsz érezni?
Szvámí Tírtha: Igen is, meg nem is. Mert azt mondják, hogy a jógik elégedettek azzal, amit elértek, így a te jógikus aspektusodnak is elégedettnek kell lennie. De a bhakták mindig mások fejlődéséért próbálnak dolgozni. Ahogy a gópik is milliószor nagyobb boldogságot éreznek, ha másokat hoznak közeli kapcsolatba Krsnával, ahelyett, hogy önmaguk élveznék a helyzetet. Ha nincs senki, akivel megoszthatnánk a praszádamot, akkor az odaadó szívünk meghasad. Tehát jógiként te is lehetsz nagyon elégedett, de bhaktaként az sem baj, ha egy kicsit elégedetlen vagy. Mert akkor érzed ezt a hiányt.
Paramánanda kérdése: Mit javasolsz, milyen hangulatban imádkozzunk mások jólétéért, milyen legyen a hozzáállásunk?
Szvámí Tírtha: Kérlek benneteket, menjetek át az első két szinten; s akkor majd meglesz a helyes hangulat. Mert a sorrend, az sorrend – fontos. S, ha helyesen követjük a folyamatot, eljutunk a szükséges szintekre, s feltárulnak a szükséges hangulatok.
(folytatása következik)
Filed under: Magyar
