Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 25-i ludastói esti tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

„Jógamájá hatására minden ajtónálló mély álomba merült, s érzékeik megszűntek működni. A ház többi lakójára szintén mély álom borult. Amikor a Nap felkel, a sötétség magától eloszlik: így nyíltak ki maguktól a vasszegekkel megépített, vasláncokkal lezárt ajtók is, amikor Vaszudéva megjelent. Az égen úszó felhők szelíden mennydörögtek, és záporral öntözték a földet, ezért Ananta-nága, az Istenség Legfelsőbb Személyisége egyik kiterjedése követte Vaszudévát, amint kilépett az ajtón, s kiterjesztette csuklyáit, hogy megvédelmezze őt és a transzcendentális gyermeket.”[1]

Vaszudéva hirtelen csodás történések részesévé vált. Felsőbb intuíciót kapott, melynek hatására kicsempészte a gyermeket a veszély karmaiból. Az ajtók megnyíltak és kiszabadultak a börtön fogságából. Ez meglehetősen szimbolikus! Amikor veletek van Krisna, lehullanak a láncaitok, az ajtók megnyílnak, az illúzió sötétsége szertefoszlik. Tehát áldásos jelek és történések mutatkoznak meg az életetekben. Bár Krisna megjelenésekor minden nagyon kedvezőnek bizonyult, most mégis esőfelhők gyülekeztek, hogy enyhe villámokat szórjanak. Vaszudéva annyira belefeledkezett az eseményekbe, hogy észre sem vette az oltalmat adó kígyót fölötte.

„A szünet nélkül zuhogó eső, melyet Indra félisten küldött, megduzzasztotta a Jamuná folyó mély vizét, amely vadul örvénylő hullámoktól tajtékzott. De éppúgy, ahogy a hatalmas Indiai-óceán hajdanán utat nyitott az Úr Rámacsandra előtt, mert megengedte, hogy egy hidat emeljen fölé, a Jamuná folyó is utat nyitott Vaszudévának, és hagyta, hogy átkeljen rajta.”[2]

De ez egy különleges pillanat volt! Sokszor kérdezik az emberek, hogy miért feketés színű Krisna. A mi kultúránkban a fekete szín általában a kedvezőtlen dolgokhoz kötődik. De mi történt azután, hogy Vaszudéva átkelt a Jamunán? Krisnát a feje fölé emelve vitte Ananta-sésa védelme alatt. De mivel viharos késő éjszaka volt és Vaszudévát kimerítette az egész napos várakozás a gyermek megszületésére, hirtelen félrelépett, kissé megcsúszott és Krisna belepottyant a vízbe. Természetesen Vaszudéva azonnal felkapta Krisnát a vízből, de már túl késő volt. Milyen színű is a Jamuná vize? Nem sárga és nem piros; mélykék, majdnem feketés. Tehát miért feketés Krisna? Mit is mondhatnánk?

„Amikor Vaszudéva Nanda Mahárádzs házához érkezett, látta, hogy a tehénpásztorok mind mélyen alszanak. Így aztán fiát Jasódá ágyára fektette, aztán felvette Jasódá leányát, Jóga-májá kiterjedését, s visszatért otthonába, Kamsza börtönébe. Vaszudéva a leánygyermeket Dévaki ágyára helyezte, majd lábaira tette a vasbilincseket, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. A szülés fájdalmaitól kimerülve Jasódát elnyomta az álom, és nem tudta, milyen gyermeke született.”[3]

Már korábban megvitattuk Vaszudéva és Dévakí helyzetét – hogy mennyi önfegyelmet és lemondást gyakoroltak azért, hogy Krisnát gyermekükként fogadhassák. S megkapták Vaszudéva Krisnát – Krisnát a Maga pompájában, fenségében, Isteni formájában. De van-e tudomásotok arról, hogy Nanda Mahárádzs és Jasódá Maijá szintén végzett volna valamiféle áldozatot és vezeklést? Nem, nincs! Mégis megkapták Krishnát, mintegy ajándékként. Isteni ajándékként. Tehát, ha választanunk kellene Vaszudéva-Dévakí és Nanda-Jasódá helyzete között, melyiket választanátok? 12 000 mennyei évig élni csupán száraz falevelet fogyasztva és ritkán venni levegőt? Vagy pedig, hogy olyan kedvesek vagytok Krishnának, hogy Ő maga jön el hozzátok ajándékként? Ebből megérthetjük Nanda és Jasódá rendkívül kivételes és emelkedett helyzetét.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kellene semmiféle áldozatot és lemondást gyakorolnotok. Ne idézzetek engem, hogy ‘Tírtha Mahárádzs azt mondta: “Nem kell tapaszját végezni.”’ Azt nem mondtam! Nanda Bábát és Jasódá Maiját úgy imádjuk, mint az önzetlen odaadás jelképei. Imádjuk és nagyra értékeljük a parisadok helyzetét – annyira közel álltak Krisnához, hogy minden különösebb feltétel nélkül eljött hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy Krisna kész feladni Isteni pozícióját. Nem a sisakról, páncélzatról, isteni pompájáról van szó, hanem hogy közelebb akar kerülni szeretett bhaktáihoz. Kész arra, hogy egy börtönben szülessen meg és hogy átkeljen egy viharos folyón, azért, hogy társuljon a bhaktáival. Nem gyönyörű? Mi kutatjuk a Jóistent és Ő is keresi szeretett bhaktáit. Ő vállalja a megpróbáltatásokat és mi nem állunk készen egy kis áldozathozatalra?

Ha választanom kellene Nanda Bábá és Jasódá vagy Vaszudéva és Dévakí helyzete között, akkor készen állok a vezeklésre, ha ez a módja annak, hogy Nanda Bábá és Jasódá Maijá helyzetét elnyerhessem.

[1] Bhágavata-purána 10.3.47-49.

[2] Bhágavata-purána 10.3.50.

[3] Bhágavata-purána 10.3.50-53.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 25-i ludastói esti tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

„Vaszudéva megértette, hogy a gyermek az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nárájan. Semmi kétsége nem maradt ezt illetően, s így minden félelme elszállt. Kezét összetéve leborult, s figyelmét összpontosítva imádkozni kezdett a gyermekhez, aki természetes hatalma révén beragyogta az egész helyiséget, ahol megszületett.”[1]

Most pedig Vaszudév fohászai következnek, melyből megérthetjük, hogy miként érték el azt a kitüntetett helyzetet, hogy a Legfelsőbb Úr szülei lehessenek. Előző életeikben nagyon hosszú ideig végeztek lemondásokat; ily módon érték el azt a helyzetet, hogy Krisna beleegyezett abba, hogy fiukként fog megjelenni- nem csak egy, hanem számos inkarnációjában. S ez egyike volt ezen alkalmaknak. Milyen magas lelki vágyak – meginvitálni Istent családtagként! Ez az egész kedvtelés megmutatja, milyen közel jön Krisna szeretett bhaktáihoz. Néhányukat pedig arra választott ki, hogy a szülei lehessenek.

Hadd idézzünk fel néhány verset ezekből a fohászokból:

„Óh, Te, aki működésbe hoztad az anyagi energiát! Ez a csodálatos teremtés a hatalmas idő irányítása alatt működik, melyet másodpercekre, percekre, órákra és évekre osztunk. Ez az idő-elem, amely millió és millió év hosszú, nem más, mint az Úr Visnu egyik formája. Kedvteléseid érdekében az idő irányítójaként cselekszel, de Te vagy minden jó szerencse tárháza. Hadd hódoljak meg teljesen Előtted, Uram.”[2]

A Legfelsőbb Úr így válaszolt erre a fohászra: „Kedves Anyám, óh, legerényesebb! Előző életedben, a Szvájambhuva-korszakban Prsni voltál, Vaszudévát pedig, aki a legjámborabb Pradzsápati volt, Szutapának hívták. Amikor az Úr Brahmá mindkettőtöket arra utasított, hogy hozzatok a világra utódokat, először érzékeitek fegyelmezésével szigorú lemondásokat végeztetek. Drága apám és anyám! Eltűrtétek az esőt, a szelet, az erős napot, a perzselő hőséget és a nagy hideget, és minden évszakban megannyi kényelmetlenségtől szenvedtetek. A testben lévő levegő irányítása érdekében a pránajámát gyakoroltátok a jóga segítségével, s azzal, hogy csak levegőt és fákról lehullott száraz leveleket ettetek, megtisztítottátok elméteket minden szennyeződéstől. Így imádtatok békés elmével, arra vágyva, hogy elnyerjétek áldásomat. Tizenkétezer égi esztendőt töltöttetek el a tapaszja nehéz folyamatát végezve, Rólam tudatosan (Krisna tudatban).”[3]

Így végezték a tapaszjájukat, azért, hogy Krisnát fiukként invitálhassák meg. „Ti mindketten, férj és feleség, örökké a fiatokként gondoltok Rám, de mindig tudjátok, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége vagyok. Azáltal, hogy szüntelenül ilyen szeretettel és vonzódással gondoltok Rám, el fogjátok érni a legmagasabb rendű tökéletességet: haza fogtok térni, vissza Istenhez.”[4]

Szóval Krisna megjelenése egy csodával kezdődik. Teljes Isteni pompájában jelent meg és megismerteti szüleivel az előző életeiket. Miért beszélünk erről? Mivel nagy valószínűséggel, ha Krisna megjelenik az életünkben, akkor elmondja nekünk  az összes titkunkat és végül ezt az ígéretet is megkaphatjuk Tőle, hogy: „Gondolj mindig Rám és akkor elnyered a legmagasabb tökéletességet és visszatérhetsz Hozzám.”

Csak képzeljétek el magatokat apaként, anyaként egy börtönben gyermeketek megszületését várva, akit majd megölnek. Meglehetősen drámai! Mire is számíthatunk egy ilyen pillanatban? Egy átlagos gyermek világra jöttét várjuk és hirtelen megjelenik egy káprázatos szépség – még tovább fokozódnak a problémák! Azonban, amint Vaszudéva felismerte, hogy Ő a Legfelsőbb Úr, teljesen félelemnélkülivé vált. Igen szokatlan, kedves testvéreim, de bennünket némelyek ‘a nárájanosoknak’ hívnak – akik Nárájanhoz tartoznak – Gurudév nevére utalva ezzel. S miért is voltak Gurudév tanítványai annyira félelemnélküliek? Mivel Nárájan, Gurudévként jelent meg a számunkra. Gurudévet úgy jellemezték, hogy ‘A Rettenthetetlen prédikátor’, ahogy ezt a Gurudév könyvből is ismerhetitek.

Szóval ott vagytok apaként a börtönben egy újszülött kisbabával. S most mitévők legyetek? Ez egy meglehetősen rendkívüli helyzet! Krisna azt az utasítást adta, hogy „Ha Rám gondoltok és megértitek, hogy Én vagyok Isten, akkor elnyeritek a tökéletességet,” majd visszaváltozott egy átlagos kisgyermekké. Eltűnt a sisakja, a négy karból kettő lett, eldobta a sankhát és a csakrát… Ezután Vaszudéva inspirációt kapott a Legfelsőbbtől, hogy vigye el az újszülött gyermeket a születési helyéről, amint Jóga-májá, az Úr lelki energiája, Nanda Mahárádzs és Jasódá lányaként megszületik.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 10.3.12.

[2] Bhágavata-purána 10.3.26.

[3] Bhágavata-purána 10.3.32-36.

[4] Bhágavata-purána 10.3.45.

(от лекция на Свами Тиртха, 25.08.2016 вечер, Лудащо) 

(продължава от предишния петък) 

„Васудева разбрал, че това дете е Върховният Бог, Нараяна. Като заключил това без съмнение, той се изпълнил с безстрашие. Покланяйки се с допрени длани и съсредоточавайки вниманието си, започнал да поднася молитви на детето, което озарявало стаята с естественото си сияние.”[1]

Тук следват молитвите на Васудева, чрез които разбираме историята как те постигнали достойната позиция да станат родители на Всевишния. Били изпълнявали аскеза дълго-дълго време в предишните си животи и по този начин добили съгласието на Кришна да стане техен син – и то не само веднъж, но в различни инкарнации. Това бил един от тези случаи. Какъв духовен стремеж – да поканиш Бога за член от семейството си! Цялото това забавление показва колко близко идва Кришна, толкова близко до Своите възлюбени предани. И някои от тях са избрани да бъдат Негови родители.

Ще цитирам само няколко стиха от тези молитви:

„О, източник на материалната енергия, това дивно битие действа под контрола на могъщото време, разделено на секунди, минути, часове и години. Елементът време, разпростиращо се в множество милиона години, е просто друга форма на Бог Вишну. В забавленията си, Ти действаш като господар на времето, но си източникът на цялата добра съдба. Позволи ми да Ти поднеса почитта си.”[2]

На тази молитва Върховният отвръща така: „Моя скъпа майко, най-добра сред благочестивите, в предишното си раждане в епохата на Сваямбхува, ти бе позната като Пришни, а Васудева, който бе най-добродетелният Праджапати, се наричаше Сутапа. Когато двамата получихте заръката на Бог Брахма да създадете потомство, вие най-напред се подложихте на сурови отречения. Мои скъпи татко и майко, вие понасяхте дъжд, вятър, силно слънце, изгаряща жега и жесток студ, изстрадвайки всевъзможни неудобства в зависимост от сезоните. Практикувайки пранаяма, за да овладеете жизнения дъх в тялото си чрез йога, хранейки се единствено с въздух и сухи листа, паднали от дърветата, вие пречистихте ума си от всичко замърсено. По този начин, желаейки благословия от Мен, Ме обожавахте с умиротворени умове. Така преживяхте дванадесет хиляди небесни години, изпълнявайки различни отречения в съзнание за Мен.”[3]

Ето как двамата били извършвали тапася, за да поканят Кришна за свой син. „И двамата, съпруг и съпруга, постоянно мислете за Мен като за свой син, ала винаги знайте, че Аз съм Върховният Господ. Така, неспирно мислейки за мен с любов и нежност, вие ще постигнете най-висшето съвършенство: ще се завърнете у дома, обратно при Бога.”[4]

И така, появяването на Кришна започва с чудо. Той се появява в пълното си божествено великолепие и говори на родителите си за миналите им животи. Защо споменаваме това? Защото най-вероятно, ако Кришна се появи в нашия живот, Той ще ни разкрие всички необходими тайни и накрая ще получим насоката: „Ако мислите за Мен ще постигнете най-висшето съвършенство и ще се завърнете у дома, обратно при Бога.”

Представете си, че сте баща или майка в затвора, и очаквате новороденото ви бебе да бъде убито. Доста драматично. Какво можем да очакваме в подобен момент? Очакваме раждането на нормално дете, а изведнъж се появява такава блестяща хубост – това създава дори още по-голям проблем! Ала тъй като Васудева осъзнал, че бебето е Върховният Бог, в крайна сметка той станал много безстрашен. Странно, но на нас с моите духовни братя и сестри, някои ни казваха Нараянови – принадлежащи на Нараян – по името на нашия Гурудев. И защо учениците на Гурудев бяха толкова безстрашни? Защото Нараян се появи при тях като Гурудев. Наричаха го „Безстрашния Проповедник”, както знаете от заглавието на книгата.

И така, вие сте в затвора и сте баща на новородено бебе. Какво да сторите сега? Много напрегнат момент. Кришна дал насоката, че „Ако мислите за Мен и разберете, че Аз съм Бог, ще постигнете съвършенство,” а след това се превърнал в нормално малко дете. Шлемът паднал, две от четирите ръце се скрили, захвърлил и шанкха, и чакра… След това Васудева получил вдъхновение от Върховния да вземе новороденото от стаята, където било дошло на бял свят, в същия миг, в който Йога-мая, духовната енергия на Бога, се родила като дъщеря на съпругата на Нанда Махарадж.

(следва продължение)

[1] „Шримад Бхагаватам” 10.3.12

[2] „Шримад Бхагаватам” 10.3.26

[3] „Шримад Бхагаватам” 10.3.32-36

[4] „Шримад Бхагаватам” 10.3.45

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 25-i ludastói esti tanításából) 

Amint azt már megbeszéltük a szentek egy áldozat bemutatására gyűltek össze. S ne feledkezzünk meg végső óhajukról – ‘A világ javát szolgáló hivatalos jótéteményeken túl beszéljünk a Legfelsőbb kedvteléseiről.’ Itt az ideje, hogy belemerüljünk a Krisna lílákba! Természetesen számtalan különböző kedvtelése van, melyikről is beszéljünk? A megjelenéséről – ezt a Bhágavata-purána Tizedik Éneke tárgyalja. Sukadév goszvámí így szólt:

„Az Úr megjelenésének áldott pillanatában az egész univerzumot a jóság, a szépség és a béke tulajdonságai árasztották el.” Érzitek ezt? Tehát ez azt jelenti, hogy elérkezett az idő. „Feltűnt a Róhiní-csillagkép, valamint olyan csillagok is, mint az Asvini. A Nap, a Hold, a többi Csillag és bolygó végtelen békét sugárzott. Minden égtáj különleges örömet nyújtott, s a felhőtlen égen gyönyörű csillagok ragyogtak. A városokkal, falvakkal, bányákkal és legelőkkel ékesített Föld végtelenül áldottnak látszott. A folyókban tiszta víz folyt, s a liliomokkal és lótuszokkal borított tavak és hatalmas víztárolók egyedülálló szépségben pompáztak. A virágokkal és levelekkel teli fákon és a többi zöld növényen, melyekre boldogság volt rápillantani, kakukkok és más madarak énekeltek, s méhek rajai zümmögtek édes hangon a félistenek kedvéért. Virágillattal terhes, tiszta szellő kezdett fújni, örömet okozva a tapintóérzéknek, s amikor a rituális szertartásokat végző bráhmanák a védikus elvek szerint tüzet gyújtottak, a tűz egyenletesen lángolt a szellő nem zavarta meg. Így történt, hogy amikor a megszületetlen Úr Visnu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége megjelenni készült, a szentek és a bráhmanák, akiket örökké olyan démonok sanyargattak, mint Kansza és emberei, úgy érezték, béke tölti el szívük mélyét, s ezzel egy időben a felsőbb bolygórendszerekből felhangzott az üstdobok hangja”[1]

Szóval, mi történik? Ez a préma-bhakti – minden tele van békével, szépséggel és jósággal. „A kinnarák és a gandharvák áldásos dalokat kezdtek énekelni, a sziddhák és a csáranák kedvező imákat zengtek, a vidjádharák pedig az apszarákkal együtt örömükben táncra perdültek. A félistenek és nagy szentek túláradó örömükben virágesőt szórtak. Az égen felhők gyűltek össze, s szelíden mennydörögtek, olyan hangot keltve, mint az óceán hullámai. Ekkor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Visnu, aki mindenki szívének mélyén jelen van, megjelent Dévakí szívéből a sűrű, sötét éjszakában, ahogyan a telihold kel fel a keleti horizonton, hiszen Dévakí Srí Krisnával azonos kategóriába tartozott.”[2]

Most kezd kialakulni a történet. „Vaszudéva ekkor megpillantotta az újszülött gyermeket. Szépséges lótuszszeme volt, s négy kezében a négy fegyvert: a sankhát, a csakrát, a gadát és a padmát tartotta[3]. Mellkasát a Srívatsza jele ékesítette, nyakában pedig a ragyogó Kausztubha ékkövet viselte. Sárga ruhájában, olyan feketés árnyalatú testtel, mint egy sűrű felhő, hosszú, vállára omló hajával, sisakjában és fülbevalóival, melyeken Vaidúrja drágakövek szikráztak különleges fénnyel, a kardíszekkel, karkötőkkel és más ékszerekkel felékesített gyermek végtelenül csodálatos volt.”[4]Vaidúrja egy ékszerre utal, amely kéken, sárgán és vörösen ragyog.

„Amikor Vaszudéva meglátta rendkívüli fiát, szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Transzcendentális öröm töltötte el, s lelki ünnepet ült gondolatban tízezer tehenet gyűjtött össze és osztott szét a bráhmanák között.”[5] Azt hiszem mindannyian meglepődnénk, ha egy ilyen gyermek születne. Vaszudéva is kellőképpen meglepődött, mivel Krisna születésének a körülményei nagyon rendkívüliek voltak. Börtönben született, kétségkívül nem otthonszülés vagy kórházi szülés, hanem börtönszülés volt. Igencsak szokatlan, hogy az a Személy, aki majd megszabadítja az egész világot a terheitől éppen egy börtönben születik meg!

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána 10.3.1-5.

[2] Bhágavata-purána 10.3.6-8.

[3] Kagylókürt, diszkosz, buzogány és lótuszvirág

[4] Bhágavata-purána 10.3.9-10.

[5] Bhágavata-purána 10.3.11.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 25-i ludastói reggeli tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Folytassuk tovább a bölcsek alaposan részletezett kérdéseinek vizsgálatát:

„Óh, bölcs Szúta! Beszélj nekünk a Legfelsőbb Istenség számtalan inkarnációjának transzcendentális kedvteléseiről! Áldásos kalandjait és kedvteléseit belső energiái által hajtja végre az Úr, a legfelsőbb irányító. Sohasem fáradunk bele a himnuszokkal és imákkal dicsőített Istenség Személyisége transzcendentális kedvteléseinek hallgatásába. Akikben kifejlődött a Hozzá fűződő transzcendentális kapcsolat íze, azok minden pillanatban élvezettel hallgatják kedvteléseit.”[1]

Szentjeink ismerték a titkot még azelőtt, hogy megkapták volna a választ, mivel állandóan Krsna kedvteléseire összpontosítottak. Először csak kerülgették a forró kását, majd rátértek a lényegre, konkrétan megfogalmazva, hogy érdeklődésük Kire és Mire irányul. Legfőképpen, hogy milyen típusú kedvtelésre kíváncsiak?

„Az Úr Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége Balarámával együtt emberi lény szerepében jelent meg, s így elrejtőzve számtalan emberfölötti tettet hajtott végre. Jól tudjuk, hogy a Kali-korszak már elkezdődött, ezért összegyűltünk e szent helyen, hogy hosszú ideig hallgassuk Isten transzcendentális üzenetét, s így áldozatot hajtsunk végre. Úgy hisszük, a gondviselés akaratából találkoztunk veled, hogy elfogadhassunk téged kapitányként a hajón, amely azok számára van, akik át akarnak kelni Kali veszélyes óceánján, mely az ember minden jó tulajdonságát elpusztítja.”[2]

S végül: „Kérlek, mondd el nekünk, kihez fordultak most menedékért a vallás elvei, amióta Srí Krsna, az Abszolút Igazság, minden misztikus erő mestere saját hajlékára távozott.”[3]

Ez a világ üres! Üressé vált – miután Krsna visszavonult belőle. „Egy pillanat Nélküled, végtelen hosszú jugának tűnik.”[4] Jugájitam niméséna csaksusá právrsájitam súnjájitam… “Súnja – üres. Távollétedben üres a világ.” Ilyen szívfacsaró érzéseket élt át Csaitanja Maháprabhu, s ez aggasztotta a szenteket is. Ez a tragédia játszódik le a lelki emberekben – ‘Eltűnt a Jóisten; mihez fogok most kezdeni?!’ Ez a döbbent várakozás pillanata volt a számukra. Nekünk pedig ebbe a mai napba kell besűrítenünk a szentek ezeréves áldozatát! Tehát a szolgálatainkkal, fohászainkkal, mantráinkkal, meditációinkkal, bármivel, amit ugyanebben az áldozati hangulatban teszünk, meginvitáljuk Krsnát és várakozunk az Ő visszatértére.

sza vai pumszán paró dharmó
jató bhaktir adhóksadzsé
ahaitukj apratihatá
jajátmá szupraszídati [5]

„Az emberiség legmagasabb rendű hivatása [dharmája] az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak”.

De most már nem állunk meg itt, haladjunk egy lépéssel tovább –, hogy megérthessük az odaadás természetét, mely teljesen elégedetté teszi a szívet.

vászudévé bhagavati

bhakti-jógah prajódzsitah
dzsanajatj-ásu vairágjam

gjánam csa jad ahaitukam [6]

„Az Istenség Személyiségének, Srí Krsnának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól”.

Tehát, ha önzetlenül szolgáljuk Krsnát, automatikusan Isteni tudás száll ránk és eltávolodunk a világtól. Ne féljetek ezektől a természetes következményektől! Ne aggódjatok, nem fogtok elveszíteni semmit! Úgy hiszem, most megismerhettük a lényeget, hogyan végezzük szolgálatainkat ma és ebben az életben. Fohászkodom azért, hogy az Isteni dimenzió alászállása tárja fel ezt a titkot a számunkra, hogy mindannyian megtaláljuk ezt a kincset az Utunk végén.

[1] Bhágavata-purána, 1.1.18-19.

[2] Bhágavata-purána, 1.1.20-22.

[3] Bhágavata-purána, 1.1.23.

[4] Siksástakam 7.

[5] Bhágavata-purána, 1.2.6.

[6] Shrimad Bhagavatam, 1.2.7

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 25-i ludastói reggeli tanításából) 

„Ezért arra kérünk téged, hosszú élettel megáldottat, magyarázd el nekünk érthetően megállapításodat: mi szolgálja az emberiség abszolút és alapvető javát? Óh, bölcs! Kali vaskorszakában az emberek rövid életűek. Örökké civakodnak, lusták, félrevezetettek, szerencsétlenek, s legfőképpen mindig zavarodottak.”[1]

Tehát nemrégiben megismerhettük a nagy szentek életmódját, hogy miből áll a napi rutinjuk – minden reggelt egy tűzáldozattal kezdenek. Ezt követően tudakozódtak és értekeztek –, mivel kapcsolatban? Mi szolgálja valamennyi élőlény javát? Főleg a kali-jugában, mely annyira zavarodott, meg kell találnunk és meg kell győződnünk arról, hogy mi a legkedvezőbb cselekedet. S itt olvashatjuk egy keserű, de nagyon pontos leírását ennek a kali-kornak. Az élet rövid, de néha mégis olyan hosszúnak tűnik! A tudás korlátozott; mindig vannak konfliktusok, nézeteltérések; és állandóan zavarodottak vagyunk – a félelmeink, az aggodalmaink és a reménykedésünk miatt. Tehát ez a dzsungelharc kora. Abban is egyetértettünk, hogy nem partizánok, ellenállók vagyunk ebben a dzsungelben, hanem kincsvadászok. Ez pedig azt jelenti, hogy mégsem a kali-korban élünk, mivel nem azonosulunk ezekkel a normákkal. Mi egy másik korban akarunk élni! Tehát ismét előjött az a bizonyos kvantum ugrás – mely által legyőzhető az idő korlátja. Nemrégiben visszarepültünk a szentek korába, most pedig átszeljük a kali-juga korlátait. A következő vers pedig így szól:

„Oly sokféle írás van, s mindegyik számtalan kötelességet ír elő, amelyeket csak különféle részleteik hosszú évekig tartó tanulmányozása után lehet elsajátítani. Ezért, óh, szent, arra kérünk, emeld ki és magyarázd el mindezen írások lényegét, minden élőlény javát szolgálva, hogy e tanítás elégedettséggel töltse el szívüket!”[2]

Ez a leglényegesebb kérdés: olyan sokféle dharma létezik és a lelki gyakorlatok is rendkívül sokrétűek lehetnek. Még egy élethossz is kevés, hogy beteljesítsünk egy életet, mit sem szólva arról, ha próbálkozunk, majd egy másikra váltunk, majd egy harmadikra – gyakorlatilag lehetetlen! De „Mivel te, kedves Szúta Gószvámí tulajdonképpen végigolvastad a védikus irodalom valamennyi változatát, te emeld ki a lényeget a számunkra!”

Most pedig ismét ugorjunk egyet, mivel a szentek tovább folytatták, alaposan összegyűjtött kérdéseiket. Hadd emeljek ki néhány nagyon lényeges verset, melyek megfelelő választ adnak erre a kérdésre, hogy melyik folyamat a leginkább követendő, melyik szolgálja az emberiség javát? Erre Szúta Gószvámí egy nagyon profán, hétköznapi választ adott, melyet minden bhaktának kötelező megtanulnia. Álmotokból felébresztve is tudnotok kell!

sza vai pumszán paró dharmó
jató bhaktir adhóksadzsé
ahaitukj apratihatá
jajátmá szupraszídati [3]

Mert mi szerepelt a kérdésben? ‘pontosan határozd meg azt a folyamatot, mely az emberiség szívét – lelkét teljesen elégedetté teszi.’

„Az emberiség legmagasabb rendű hivatása [dharmája] az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak”. Ez volt a válasz a szentek kérdésére, hogy válassza ki a legkedvezőbb folyamatot, mely mindenkit elégedetté fog tenni. S ez egy nagyon toleráns válasz, mert nem csak egyetlen folyamatot jelöl ki, mégis megadja a lényegét, az esszenciáját. S mi itt a lényeg? Amely által egy élő, szeretetteljes kapcsolatot értek el a Legfelsőbbel, nem másvalakivel! Az Isteni hierarchia Legfőbbjével. Ebben a versben megtalálható a folyamat két feltétele is: önzetlennek, vagyis indokolatlannak; és megszakítatlannak kell lennie. S amennyiben ez a két feltétel találkozik, a belső elégedettségetek garantált!

Tehát a bölcsek a világ és az emberiség jóléte iránt érdeklődtek. Ez nagyon boldoggá tette Szúta Gószvámít és így szólt: „Helyesen kérdeztetek, mert kérdésetek az élőlények végső javára vonatkozott.” Tehát, amikor egy lelki személytől tudakozódunk – ez a módszer, a kérdezésnek ez a fajta szellemisége szükséges: szolgálatkész hangulat. ’Hogyan szolgálhatjuk a világ javát és ezen keresztül a Legfelsőbb Úr örömét?’

(folytatása következik) 

[1] Srímad Bhágavatam, 1.1.9-10.

[2] Srímad Bhágavatam, 1.1.11.

[3] Srímad Bhágavatam, 1.2.6.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói esti tanításából)

Most pedig térjünk vissza Naimisáranja szent erdejébe, ahol a nagy szentek egy áldozat bemutatására gyűltek össze, hogy elégedetté tegyék az Urat és híveit.

„A bölcsek így szóltak: Tiszteletre méltó Szúta Gószvámí, téged nem szennyez semmiféle bűn! Jártas vagy a szentírásokban, melyek vallásosságukról híresek, valamint a Puránákban és a történetekben is, hiszen megfelelő irányítás alatt tanulmányoztad és el is magyaráztad ezeket. Te vagy a legidősebb tanult védántista, óh, Szúta Gószvámí, így rendelkezel Vjászadév – az Istenség inkarnációja ­– tudásával, és ismersz más szenteket is, akik tökéletesen jártasak minden fizikai és metafizikai tudományban. Mivel alázatos vagy, lelki tanítómestereid minden kegyükkel megáldottak, amit egy jó tanítvány megkaphat. Ezért elmondhatod nekünk mindazt, amit tudományos úton sajátítottál el tőlük”[1].

Itt egy olyan személyről van szó, aki teljesen megtisztult valamennyi bűntől és hiányosságtól. „Jártas vagy a szentírásokban, hiszen megfelelő irányítás alatt tanulmányoztad azokat.” Sríla Srídhar Mahárádzs tanításai szerint, még ha végzünk is valamilyen vallásos cselekedetet, de nem felsőbb utasításra tesszük azt, akkor nem tekinthető teljesnek. Azt gondolhatjuk: ‘Ó tanulmányoztam a szentírásokat’, de lehet, hogy ez csupán érzékkielégítés volt részemről, ha ezt nem utasításra tettem! A tanulásra, tanulmányokra vonatkozólag van egy ajánlás: „Ne olvassatok sok könyvet!” Miért? Mert, ha sok könyvet olvastok, akkor sokféle nézőponttal fogtok találkozni. S ez különösen igaz a magyarokra, mert úgy mondják, hogy két magyar az minimum négy vélemény.

Baladév: S mit mondanak a bolgárokról?

Szanátan: Ők a duplái.

Szvámí Tírtha: Van bennünk valami közös!

Tehát ki tekinthető képzett lecketartónak? Az, aki megfelelő irányítás alatt tanulmányozta végig a szentírásokat. Ez az egyik módja, hogy megszabaduljunk valamennyi hiányosságunktól, hibánktól és tévedésünktől. S a bölcsek kijelentették: „Te vagy a legidősebb tanult védántista.” Védánta a védák végét, a védikus tudás csúcsát, a védák lényegét jelenti. Ez a védák titkos és misztikus végkövetkeztetése. A szentírásokból és mestereinktől megértettük, hogy a védák lényege a Legfelsőbb Úr dicsőítése. Az imádatnak ez a szelleme hatja át a védákat. S mi a végkövetkeztetése, mi a védántája az ilyen imádat hangulatának? Szeretetteljes átlényegülés a Legfelsőbbel. Ez a sziddhánta. Eddig beszéltünk a védántáról és most pedig kövekezzen a – sziddhánta, a végső következtetés. A rangidős bhaktának kell tartania a leckét, mely nem csupán az évektől függ, mert a lélek örökifjú. Az öröklét szintjén, nincs korkülönbség – nincs fiatalság és öregség. A rangidősség egyedüli mércéje a lelki fejlettség.

„S mivel alázatos vagy, lelki tanítómestereid minden kegyükkel megáldottak. Ezért elmondhatod nekünk mindazt, amit elsajátítottál tőlük.” Tehát egy bhakta, egy tanítvány legfontosabb tulajdonsága a meghódoltsága, alázata. Ahogy ezt nemrégiben megbeszéltük: ‘Ha eszem, Te táplálkozol; ha beszélek, Te szólsz; amikor nézek, Te látsz.’ Egy ilyen meghódolt lélekre automatikusan rászáll minden erő, minden áldás. Gyűjthettek rengeteg információt, de egy szent áldása az, ami valósággá változtatja azokat. Az áldás bölcsességgé változtat mindent, messze az ismereteken túl. „Ezért elmondhatod nekünk mindazt: mert nem te vagy az, aki beszél, hanem a elöljáróid szólnak rajtad keresztül. Ezért elmondhatod nekünk mindazt, amit tudományos úton sajátítottál el tőlük.”

Egyszer Sríla Prabhupád megadta a bhakti-jóga definícióját: Isten tudományos megértése. S ez nem egyszerűen teológia, mivel az túl száraz lenne. Sokkal inkább egyfajta megtapasztalás – olyasvalami, amit magunknak is ki kell próbálnunk! Az Istenélmény nem az egyetemeken van elrejtve, a teológiai fakultásokon. Ez valami egészen más!

[1] Srímad Bhágavatam, 1.1.6-8.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egy napon, amikor az áldozati tűz meggyújtásával befejezték reggeli kötelességeiket, a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak, és mélységes tisztelettel tudakozódni kezdtek tőle”.[1]

A szentek nagyon alázatos és emelkedett módon kezdtek tudakozódni. Hallgassunk meg egy részletet Sríla Prabhupád magyarázatából: „A Bhágavatam hallgatói tehetnek fel kérdéseket a beszélőnek, hogy feltáruljon előttük a Bhágavatam tiszta jelentése, de ezt sohasem szabad kihívó szellemben tenni. Az embernek úgy kell előadnia kérdését, hogy tiszteletet tanúsít mind a beszélővel, mind a témával szemben. A Bhagavad-gítá szintén ezt ajánlja: az embernek alázatos hallgatás útján, a megfelelő forrásból kell elsajátítania a transzcendentális tudást. Éppen ezért a szentek nagy tisztelettel szólították meg Szúta Gószvámít.”

Sríla Prabhupád itt leírja közösségi életünk egyik alapszabályát, mely a kommunikációnkra vonatkozik. „A tudakozódásnak mind a beszélő, mind a téma iránt nagy tiszteleten kell alapulnia.” A mi köreinkben a kommunikációt illetően három engedmény (jogok, melyekre lehetőség van) és három követelmény érvényesül. Elmondanám először a három engedményt: nyílt kommunikáció, nincsenek tabuk és bármiről lehet beszélni. Azonban a jogokat csak úgy gyakorolhatjátok, ha betartjátok a követelményeket is! Nézzük meg a három követelményt is a kommunikációt illetően: az első, melyet Sríla Prabhupád említett itt – az előírt tiszteletteljes hozzáállás a másik fél és a tárgyalt téma iránt; nem kérdezünk pusztán a kérdés kedvéért és készen kell állni a válasz elfogadására. Egyetértetek ezekkel a szabályokkal? „Igen!” Köszönöm! Ez esetben nem lesznek problémáitok, bármi is ér benneteket személy szerint a misszióban, mindig le tudjátok majd győzni a nehézségeket.

Jasódá kérdése: Előfordult olyan eset az ásramban, amikor valaki elég nyilvánvalóan tiszteletlen volt a lecketartóval szemben. Mi a teendő ilyen esetben? Ragaszkodjon az előadó ahhoz, hogy tiszteljék vagy pedig azon dolgozzon, hogy elnyerje a tiszteletet?

Szvámí Tírtha: Nos, ha harcolnunk kell a tiszteletért, az már eleve rossz. Erről ennyit. Viszont keményen kell dolgozni azon, hogy valami magasabbnak a közvetlen képviselői lehessünk. Szerencsére az ásram ehhez egy nagyon békés és védett környezetet biztosít. Mivel, ha az előadó nem harcol a maga igazáért, akkor majd a többiek fogják megvédeni, mert azt is meg kell tanítanunk az embereknek, hogy a megfelelő módja a tudakozódásnak nem a provokatív kérdezősködés. Hiszen ebben az esetben nem állunk készen a válasz elfogadására.

Azonban tudjátok, hogy prédikálás közben néha nagyon vicces momentumokkal találkozunk. Az ilyen kihívásokkal teli pillanatok mindig nagyon hasznosak az alázat gyakorlásához. Szóval nem igazán látom, hogy ez nagy probléma lenne. Például képzeljétek csak el, amikor Gaurakisóra dász bábádzsí egyszer meglátogatott egy templomot, ahol éppen nagy lakomát tartottak. Ő teljesen független, aszketikus életet élt. Tehát a bhakták megkínálták praszádammal és egy ifjú brahmacsárí így szólt hozzá: „Ó Bábádzsí Mahárádzs csak az ingyen csapátiért jött!” Erre azonnal rávágta: „Igen! Igazad van! Végre valaki megértette milyen is vagyok valójában!”

Tehát az ilyen kihívások kitűnő lehetőséget adnak az alázat gyakorlására. Ez a történet nem Gaurakisóra dász bábádzsí Mahárádzs problémájáról szól, hanem az ifjú brahmacsáríéról. Azonban, ha meghalljátok, hogy valaki a ti Bábádzsítokat kritizálja, azonnal vessetek véget annak!

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.5.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Egy napon, amikor az áldozati tűz meggyújtásával befejezték reggeli kötelességeiket, a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak, és mélységes tisztelettel tudakozódni kezdtek tőle”.[1]

Most pedig fordítsuk figyelmünket a szentek életére, mivel szeretnénk megtanulni, hogyan kell úgy élni. Áldozati tűz – ez állt a reggeli szent gyakorlataik középpontjában. Valójában mindannyiunk teste rendelkezik áldozati tűzzel. Ez egy bennünk égő vegyi tűz – az emésztés tüze, egy energia hányad, mely segít fenntartani az egyéni létezésünket. Ha ezt az energiát nem szent célra használjuk, akkor ez egy egyszerű tűz. Viszont, ha Isten szolgálatának szenteljük az életünket, akkor ez áldozati tűzzé válik, mely egy teljesen más minőség.

Miként táplálunk egy áldozati tüzet? Magvakat szórunk bele és ghít öntünk rá. De hogyan lehet lelki javakhoz jutni az áldozati tűz által egyénileg? Gondolkoztatok már valaha ezen? Ha valakinek áldozati tűz ég a testében, hogyan tudja azt hasznosítani? Nagyon egyszerű: tápláld a Brahminokat (bráhmanákat) – tegyél ghít és rizst a szájukba, az emésztési tüzükbe. Mivel életüket áldozzák az Isteni cél érdekében, a bennük égő tűz is Istenért lobog. S amennyiben ily módon elégedetté tesszük a brahminokat, a vaisnavákat és a szenteket, akkor áldozatot hajtunk végre.

Rendben, meglehet, hogy nem gyújtotok áldozati tüzet minden reggel az otthonotokban, de akkor tápláljátok a férjeteket, gyermekeiteket és helyette az lesz az áldozati tüzetek, mag és ghí felajánlásotok az ő tüzükbe. Ily módon ugyanezt teszitek. Feleségek, kérlek emlékezzetek erre! Azonban kedves férjek, emlékeztetnem kell benneteket is arra, hogy ahhoz, hogy ilyen reggeliben részesülhessetek, Istennek kell szentelnetek az életeteket, mert akkor válik áldozati tűzzé.

Miért említem ezt? Mert tegnap egyetértettünk abban, hogy át kell lépnünk az idő korlátait. Meglehet, nem ülhetünk minden reggel Naimisáranjában, hogy áldozati tüzet gyújtsunk és hallgassuk a Bhágavatamot, azonban bármikor adódik lehetőségetek arra, hogy ugyanabban a hangulatban és szellemben, ugyanazzal az elkötelezettséggel gyakoroljátok ezt. Ebben az esetben a legjelentéktelenebb hétköznapi feladatok által is emelhetjük a tudatosságunkat.

Tehát a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak.  Szúta feladatát tekintve ‘egy szekérhajtó’ és ugyanakkor ‘egy bárd, énekes költő’ – aki az ősi történeteket meséli el, az igazság hírvivője, ez a másik feladata. Ezért lett Szúta Gószvámí ennek a találkozónak az úgymond vezetője, professzora. A tiszteletbeli ülőhely pedig az ászana. Az ászana ‘testtartást’, ‘párnát’ és ‘Vjásza ülőhelyét’ is jelenti, ez a Vjásza-ászana. Vjásza az eszményi lelki tanítómester. Tehát, valahányszor leckét tartotok az ásramban, akkor Vjásza képviselőjévé kell válnotok. Ezért adózunk tisztelettel a leckét tartó személynek, mert abban a pillanatban, amikor az előadó már nem önmaga, Vjásza képviselőjévé válik. Ezért leckét tartani nem egy kitüntetett helyzet, hanem egy megtisztelő szolgálat. Akkor válhatunk igazán, tiszta áttetsző közeggé.

Tudtok kapcsolódni Vjászadévhez? Meglehet, hogy valaki hozzánk közelebb állóhoz tudunk kapcsolódni. Ez a parampará rendszere, mely nem csupán elmélet! Ezen a nagyon finom, nagyon odaadó kapcsolaton és azonosuláson keresztül lehetséges az, hogy amikor beszéltek, a mesteretek szól rajtatok keresztül. Ha esztek, Őt tápláljátok, ha titeket tisztelet ér, az pedig Neki szól. Ez a parampará rendszere.

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.5.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 24-i ludastói reggeli tanításából) 

Óm namó bhagavaté vászudévája! Ez egy fohász a végső oltalomért. A vakmerő és ostoba emberek azt gondolják, hogy nincs szükségük oltalomra, míg azok, akik igazán erősek és értelmesek ismerik minden erő, tudás és tisztán látás valódi forrását. Akik erősek, készek elfogadni a gyengeségeiket, legyőzték önmagukat, hamis egoizmusukat, hajlandók fejet hajtani a Legfelsőbb előtt. A valódi tanítók készen állnak arra, hogy szolgák legyenek.

S mivel ez egy ilyenfajta oltalomért szóló fohász, mi történik, ha zengjük? Kivonjuk magunkat az illúzió befolyása alól és alárendelődünk az isteni oltalomnak. Az egyik befolyástól csak úgy tudunk megszabadulni, hogy alárendeljük magunkat egy másiknak. A helytelen, alacsony szintű helyett egy nagyon magas, tiszta befolyást választunk és alárendeljük magunkat annak. Ez a személyes áldás, amit e mantra zengéséből kaphattok. S mi az egyetemes jótéteménye, ha zengitek ezt a mantrát? Az, hogy mindazok, akiket meghívtok ennek a fohásznak a védőernyője alá részesülhetnek az isteni áldásban. S mi a Jóisten haszna ennek a mantrának a zengéséből? Az, hogy ezáltal Ő is elégedetté válik. Tehát három szinten működik: az egyéni hasznotok, másoké és a Legfelsőbb boldogsága is ebből ered.

Miért is beszélünk most erről? Mert elég intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy átverekedjük magunkat a dzsungelen, mivel bizonyos kincsekre vadászunk. Tehát a hamis tévképzetek dzsungelén keresztül, az illúzió összes csapdája s a hamis ego még nagyobb kelepcéin keresztül átvágjuk magunkat ezen a sűrű hálón és megpróbálunk közvetlenül kapcsolódni a tiszta lelki, isteni lényeghez. Azonban nem szabad csüggednünk a dzsungel e vastag hálóját látván, hiszen akadnak lábnyomok is benne.

Ezért szimbolikus némileg, hogy a szentek a dzsungelben, egy erdőben gyűltek össze. Ahogy olvastuk: „Hajdanán egy szent helyen, Naimisáranja erdejében a bölcs Saunaka vezetésével a nagy szentek hatalmas, ezer évig tartó áldozat bemutatására gyűltek össze, hogy elégedetté tegyék az Urat és híveit”[1]. A mai vers pedig így szól:

ta ékadá tu munajah prátar huta-hutágnajah
szat-krtam szútam ászínam papraccshur idam ádarát

„Egy napon, amikor az áldozati tűz meggyújtásával befejezték reggeli kötelességeiket, a nagy szentek tiszteletbeli ülőhelyet ajánlottak fel Sríla Szúta Gószvámínak, és mélységes tisztelettel tudakozódni kezdtek tőle”.[2]

Sríla Prabhupád így ír ennek a versnek a megvilágításában: „A reggel a legkedvezőbb időszak a lelki szolgálatokra”. Ti hogyan vagytok ezzel: megelégszetek egy kis rövidke reggeli kezdéssel? Nem! Meg kell hosszabbítanunk a reggelt, hogy állandó napfelkelténk legyen, hogy a Nap soha ne menjen le szívünk és tudatunk horizontján. Mert nincs hatalmunk a sötétség felett. Ezért maradjatok mindig a világosságban! Ahogyan a szentek, akik bár úszkálnak a nektárban, de még több kortyot akarnak. Ilyen az ő életük. Viszont milyen az átlagemberek élete? Amikor felébrednek már túl késő van, így rohanniuk kell dolgozni. Megisszák az első korty erős kávét, hogy felpörögjenek és talán egy cigarettát is elszívnak, majd meglehetősen savanyú hangulatban elkezdik a napjukat. Tehát el kell döntenetek, hogy melyik fajta életet akarjátok élni – a szentekét vagy az átlagemberekét. Egyszer döntenetek kell! Lehetséges mindkét fajta életet élni; de nem lehet egy fenékkel két lovat megülni.

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.4.

[2] Srímad Bhágavatam 1.1.5.