Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2011.01.05-i, szófiai előadásából)

Krisna-prijá kérdése: Az első kérdésem az lenne, hogy mi a lelki név jelentése, jelentősége? A második pedig arra vonatkozik, hogy ehhez a névhez hozzátesszük még azt, hogy ‘dász’ vagy ‘dászí’ – ez azt jelenti, hogy egy konkrét szolgálat kapcsolódik ahhoz a névhez?

Szvámí Tírtha: Amikor egy csecsemő megszületik, akkor kap egy nevet. Nem tudom, hogyan történik ez itt Bulgáriában, de Magyarországon a születés után azonnal kapnak egy kiválasztott nevet. Új élet – új név és fordítva is igaz: új név – új élet. Tehát, ha lelki nevet kaptok, az azt jelenti, hogy újjászülettetek, ez egy új élet kezdete. Eddig önmagamért éltem, ezentúl pedig másokért fogok élni. Ezelőtt első számú materialista voltam, most pedig első számú bhaktává kellene válnom – jól van, kettes számú bhaktává, mivel alázatosak vagyunk.

A hagyományaink alapján két alapelv szerint adnak nevet a tanítványoknak. Vagy rendelkeznek egy adott tulajdonsággal, mely tükröződik az adott névben vagy olyan, mint egy elérendő életcél erre az életre. Például, ha valakit mondjuk Paramánandának hívnak, akkor két okból kaphatta ezt a nevet. Egyrészt lehet, hogy természeténél fogva rendkívül boldog vagy ez az a cél, amit meg kellene valósítania.

Vagy választhatunk bármilyen másik nevet is, például Gurudév szannjászí neve Abhaj volt, mely ’félelemnélkülit’ jelent. S szerte a világban úgy ismerték, mint a félelemnélküli prédikátor. Szóval, azt hiszem ebben az esetben az Ő neve, egy tulajdonságát fejezte ki. Ily módon a lelki név vagy egy tulajdonságunkat mutat rá, vagy pedig egy életcélt ad/jelöl erre az életre.

De mi van akkor, ha mondjuk, úgy hívnak, hogy Krisna? Indiában gyakran láthatsz ilyen cégtáblákat, hogy „Krisna autógumi szervíz”, „Krisna számítógép üzlet” vagy hasonlóak. Szóval, mi történik akkor, ha Krisnának hívnak? Ha nem pontosítjuk, akkor a bhakták esetleg összetéveszthetnek titeket, a kicsiket, a hatalmas Krisnával. S amikor viszik az óriási tányért a felajánlásokkal, ahelyett, hogy az oltárhoz vinnék, ’véletlenül’ nektek viszik, mondván: „Krisna, ez itt a mi ételfelajánlásunk Neked!” Ezért kell pontosítanunk: Krisna dász, míg az eredeti, Srí Krisna, a kékesfekete Úr.

Történt egyszer valahol Nyugaton, hogy egy férfi, aki először látogatott a templomba, mindent újdonságként élt meg. Egy idő után megpillantotta a hatalmas tálcát tele ételfelajánlásokkal, majd megkérdezte: „Ez micsoda?” S a bhakták válaszoltak: „Ez a Murtiknak készült!” Erre a barátunk megkérdezte: „Belőlem mikor lesz Murti?!”

Ezért, ha kicsit jobban pontosítjuk – dász vagy dászí –, akkor megérthetjük, hogy a Legfelsőbb szerető szolgái vagyunk. Ha Paramánandának hívnak, akkor lehet, hogy még nem vagyunk az isteni boldogság szintjén, de ennek az eszménynek vagyunk a szolgálói. Ez azt jelenti, hogy készek vagyunk odaszentelni az életünket, készek vagyunk azonosulni az isteni boldogság eszményével.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 26-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Honnan is kezdtük a teológiai, illetve teoretikus tudakozódásunkat? A Legfelsőbb előtti hódolatajánlással és hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy Ő szvarát, tehát teljesen független. Kaptunk egy invitálást is „Most pedig meditáljunk a Legfelsőbb Abszolút Igazságon!” Ezt követően áttanulmányoztuk azokat a kérdéseket, melyeket Szúta Gószváminak tettek fel a bölcsek, akik ezeréves áldozatra gyűltek össze Naimisáranja erdejében: ‘Alázatosan kérünk téged, oszd meg velünk, hogy mi az, ami valamennyi élőlény javát szolgálja! Majd ezt követően, szeretnénk, ha mesélnél Krisna kedvteléseiről is.’ Ne feledkezzetek meg erről! Tehát a bölcsek nem elégedtek meg, az élőlények javát szolgáló válasszal, hanem ők a krisna-kathá után vágyódtak. S kaptatok egy házi feladatot is – megtanulni egy verset. Ki ismeri ezt a verset?

sza vai pumszán paró dharmó
jató bhaktir adhóksadzsé
ahaitukj apratihatá
jajátmá szupraszídati [1]

„Az emberiség legmagasabb rendű hivatása [dharmája] az, amely által az ember eljuthat a transzcendentális Úrnak végzett szeretetteljes odaadó szolgálatig. Ennek az odaadó szolgálatnak töretlennek kell lennie, valamint mentesnek minden indítéktól, hogy teljes elégedettséget nyújtson az önvalónak”. 

Mit gondoltok, kaptunk ebből némi ízelítőt ezen a héten? Igen, úgy érzem, megízlelhettük ezt a nektárt – a folyamatos szolgálatot, mivel annyi tennivaló volt, annyi minden történt; és mindezt teljesen önzetlenül, anyagi motivációtól mentesen tettétek – mivel a szolgálat hangulata hatott át mindent. Ennek az örömteli hatása tükröződött az arcotokon is.

Ezután következett Krisna különleges megjelenése, melyre egész nap várakozással készültünk. S végül a fohászaitok meghallgatásra találtak – Góvinda Magát adta ajándékul. Sríla Prabhupád néha így jellemezte a bhakti folyamatát, hogy „ti csak táncoljatok és énekeljetek!” Kinek ne tetszene egy ilyen vallásos folyamat?! Megjelenési napja alkalmából pedig, e tiszta bhakta lótuszlábainál ajánlhattuk hódolatunkat. S ezen felül a jelenlévő friss házasokra is kérhettünk áldást.

Mindezek az elfoglaltságok ugyanarról szólnak, mint amiről az az ősi, elmúlt évezredben történt esemény, amit próbáltam feleleveníteni nektek, melynek a legfőbb mondanivalója: együttlét az elválásban, elválás az együttlétben. Hogyan is találkozhatnánk, ha korábban nem voltunk távol egymástól? Ez olyan, mint egy érme két oldala. Az egyik nem létezik a másik nélkül és a másik nem létezik az egyik nélkül. Krisna pedig általában szereti az együttlétet, azonban néha Ő szereti az elválást is.

A beszélgetésünk kezdetén próbáltunk egy kvantumugrással visszarepülni a bölcsek erdejébe, most pedig engedjük, hogy az éneklésünk által kapcsolódjunk ehhez az emelkedett hangulathoz, és Őhozzá, Aki iránt érdeklődtek a bölcseink.

[1]Bhágavata-purána 1.2.6.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 26-i ludastói esti tanításából)

 Szoktam említeni nektek, hogy a bhaktáknál nyolc vasárnapi “Sunday Love Feast”-nek (nagy, nyilvános templomi rendezvény) megfelelő programunk van hetente. Szerencsére mindig van alkalmunk az ünneplésre, akár több is, mint ahány napból áll a hét! Ma azonban egy szomorú valósággal kell szembenéznünk, melyet Maháprabhu legmagasabb eszményként javasolt a számunkra, mégpedig, az elválással. Ugye, alig néhány nappal ezelőtt kezdődött a találkozónk? Mégis olyan gyorsan elillant ez a hét, mint a kámfor. Azt hiszem valamennyi Dzsanmástamí ünnepet eddig is sikerült a bhakták felemelő társaságában töltenem, de be kell vallanom, hogy ez a mostani volt az egyik legemlékezetesebb.

Emlékszem milyen intenzíven meditáltunk 1988-ban, még az elmúlt évezredben, szóval lehet, hogy igaz sem volt, olyan régen történt! Akkoriban páran együtt ünnepeltünk Nandafalván. Egész nap főztünk, készülődtünk, ide-oda rohangáltunk, míg néhány leendő, felavatás előtt álló bhakta társunk a bécsi ásramába utazott Gurudévhez. Akkor megértettem valamit erről a bizonyos elválásról, azt hogy nagyon közel hoz bennünket egymáshoz! A reggeli árati közben a Bécsben tartózkodó hittestvéreinken meditáltunk, majd a halava készítésekor azon gondolkoztunk, hogy 10 óra van, már biztosan elkezdődött az ünnepség!’ Később azon elmélkedtünk, hogy: ‘Most már alighanem elkezdődtek az avatások!” Bár több száz kilométer választott el bennünket, mégis az elválásban nagyon közel voltunk egymáshoz!

Azután, később, amikor megláttam a fényképeket, melyek akkor készültek Bécsben, az gyönyörű lelki élmény volt! Találtam egy képet Gurudévről – ahol szépen megborotválkozva, világos dhótijában, mint egy mennyei Nap, úgy ragyogott! Két prabhu és két matadzsi hittestvérünk kapott felavatást akkor. Ahogy az áldásos ceremónia után figyeltem az arcukat, megértettem, hogy mi az a lelki test – gyönyörű fény, lelki ragyogás sugárzott róluk! Teljesen nyilvánvaló volt, hogy milyen közel álltak akkor a lelki önvalójukhoz.

Szóval, az az alkalom is egy nagyon emlékezetes Dzsanmástamí (Krisna születésének emléknapja) volt. Bár fizikálisan távol voltunk egymástól, lélekben mégis nagyon közel! Valójában ez határozott bizonyítéka annak, hogy a filozófiánk igaz. Együtt lehettek az elválásban, de sajnos fordítva is igaz, távol lehettek valakitől, miközben együtt vagytok vele. Ha nincs finoman hangolva a tudatotok, akkor bár fizikálisan igen, lelkileg viszont mégsem vagytok jelen.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 26-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Legendás volt Sríla Prabhupád arról, hogy ugyanúgy viselkedett egy Nyugati luxusszállodában, mint egy egyszerű szalmakunyhóban Indiában. Független volt. Ha valami megadatik az is jó, és az is, ha nem. Nem háborgatta semmi. Sokszor kritizálták azért, mert elegáns karórákat, gyémántgyűrűket vagy hasonlókat fogadott el. Azonban számára ez szolgálat volt. El akarta fogadni tanítványaitól az ily módon jövő felajánlásokat, szolgálatokat. Elfogadta és gyakorlatilag azonnal tovább is adta. Nem volt szüksége luxus karórákra. Ő az örökkévalóságban élt!

S amit még nagyon szerettem benne, az a tréfás, viccelődő hangulata. Általában, amikor megérkezett Amerika különböző repülőtereire, interjút készítettek vele a VIP szekcióban, ahol nagy virágfüzéreket kapott. Egyszer egy fiatal, miniszoknyás hölgy interjúvolta meg. Kissé tapintatlan volt ez a ruhaviselet, de ez volt a divat a 60-as években. Majd a hölgy feltette az utolsó kérdését: „Miért van leborotválva a feje?” Milyen komoly kérdés! Mire Prabhupád visszakérdezett: „S önnek miért van leborotválva a lába?” Ekkor mosolyogva így szólt: „A mi filozófiánk: hűvös, (higgadt) fej és meleg lábak”. Annyira vicces! Ha kaptok egy ostoba kérdést, azonnal adjatok egy frappáns választ. Nagyon-nagyon különleges ember volt!

Amíg Sríla Prabhupád jelen volt itt a Földön, azt mondják, hogy egy nagyon különleges fény csillogott a tanítványai szemében. A szívükben mindig velük volt Prabhupád. 1977-ben úgy tervezték, hogy Magyarországra is ellátogat. Azonban Krisnának más tervei voltak és elszólította e nagyon kedves bhaktáját. Mégis a Gurudévvel való találkozásunk által, mindig azt éreztük, hogy Sríla Prabhupáddal is találkoztunk. Később, amikor nem volt lehetőségünk, illetve csak párónknak adatott meg találkozni Sríla Srídhar Mahárádzzsal, ugyanez az érzésünk volt, hogy Gurudév által Vele is találkozhattunk. Ez a parampará rendszere. Egy igaz tanítvány mindig képviselője, megtestesítője mesterének.

Végül hadd idézzem fel a legkedvesebb történetemet Róla és a mindenhová vele tartó titkárával kapcsolatban! Akárhová is érkezett, a bhakták nagyon extatikus hangulatban fogadták. Nézzétek csak meg a róla készült filmben, hogy némelyek valóban elájultak! Ugráltak, táncoltak, hatalmas kírtant tartottak, virágesőt szórtak, virágfüzérekkel fogadták Őt. Valaki mesélte, hogy amikor Prabhupád elhaladt mellette és a virágfüzéréről lehullott egy virág azonnal odaugrottak, hogy megkaparintsák. Történt egyszer, hogy a személyi titkára, aki mindenhová magával kísérte, bizalmasan feltárta a szívét mesterének. Így szólt: „Prabhupád, téged annyira szeretnek a bhaktáid! Mindig táncolnak, ugrálnak és potyognak a könnyeik. Annyira szeretnek Téged!” Mindezt akkor mondta, miközben Prabhupádot masszírozta, s Ő erre nem szólt egy szót sem. Majd a bhakta tovább folytatta: „Nekem nem potyognak a könnyeim, nincs ugrálhatnékom, semmi. Nem érzek semmit sem Irántad”. Erre se szólt semmit Prabhupád. Befejeződött a masszázs, Prabhupád kiment és lezuhanyozott. Eközben a bhaktánk elkészítette a vacsoráját és behozta a tányért; Prabhupád nem szólt semmit. Nekilátott a vacsorának, a titkár pedig az ajtónál várakozott. Majd végül Prabhupád megkérdezte: „Örülsz, hogy szolgálhatsz engem?” Mire a barátunk így válaszolt: „Igen, persze, hogyne! Szeretlek szolgálni!” „Látod, ez a szeretet! Ugrálni és táncolni mindenki tud, de szolgálni?”

Sríla Prabhupád a lelki dédatyátok. Tudjátok az apa néha szigorú, mert az ő felelőssége a gyerekek felnevelése. De a nagypapák mindig nagyon kedvesek. Ezért a puspándzsali alkalmával, próbáljátok meg ennek a szerető dédatyának a szívetek legjavát is felajánlani a virágszirmokkal együtt, hogy a felajánlásotok eljusson Őhozzá! S fohászaitokban kérhettek is Tőle, egyben felajánlva mindazt lótuszlábainál!

(from a lecture of Swami Tirtha, 26.08.2016 morning, Ludasto)

(continues from the previous Friday)

Shrila Prabhupad was very ambitious. Although he had only 7 dollars in the pocket when he arrived in America, he was intent to conquer the whole world. At that time he took all that was necessary according to him – basically two things. One was the umbrella. An Indian gentleman without an umbrella – impossible! The other was a big set of Bhagavatam, all the twelve books. Because he knew books are the basis. “Books are the basis, preaching is the essence, purity is the force and utility is the principle.” And the umbrella is the important fifth principle!

Let me quote something from him when he arrived. This is one poem, composed by him: “My dear Lord Krishna, You are so dear to this insignificant soul, nevertheless I have no idea why You have brought me here. Now, make me dance, make me dance, make me dance as You like! But I think You have some plan here with me, otherwise why should have You brought me here into this ugly place?” New York – America, the land of dreams! “Into this ugly place You brought me here! Why?”

“Those who live here, the majority of them are in ignorance and passion. They are absorbed in material life and feel themselves completely satisfied and happy. Therefore they have no idea to taste the transcendental nectar of the message of Vasudeva. I have no idea how they will understand. But I know that by Your unconditional mercy everything is possible, as You are the greatest mystic. How they will taste the nectar of devotional service? Oh, my Lord, I pray to You that I should be able to convince them of the importance of Your message. In my heart there is neither devotion nor knowledge. But I have a strong faith in the holy name of Krishna. The name Bhakti Vedanta – ‘devotion and knowledge’ – is given to me. And if You like, you can turn the meaning of this name into reality.”

So beautiful! “I know nothing, I have no devotion, no knowledge – nothing! But I have firm faith in the holy names.”

And some little stories about him: once he was sitting in a park, on a bench, in the very early times when he was practically alone, penniless, nothing was manifested yet. Somebody was sitting by his side on this bench. And Shrila Prabhupada started to describe the worldwide mission: the hundreds of temples and centers, devotees and activities – although there was nothing at that time. What a vision!

His vision was very exact. For example, his vision about western civilization was: ”You have a wush-wush civilization.” Why did he say like this? Because in America the cars were moving like wush-wush.

Once his secretary tried to apply for some money: “Prabhupad, I want to apply for some money for the book publication department, for the BBT[1].” And you know, for him book publication was like the mission of his life. Yet at that time he said: “No. I don’t give anything. I have given too much to them already.” So, when it was necessary, he was the best manager. At the same time he was so naive. For example he said to his disciples: “To obtain the documents for America, maybe you can adopt me?”

(to be continued)

[1] Bhaktivedanta Book Trust – ISKCON’s publishing house.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 26-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Sríla Prabhupád nagyon céltudatos ember volt. Jóllehet csak 7 dollár volt a zsebében, amikor Amerikába érkezett, mégis az tervezte, hogy az egész világot meghódítja. Alapvetően két, számára nélkülözhetetlen dolog volt az útipoggyászában: az egyik az esernyője (hisz lehetetlen elképzelni egy indiai úriembert esernyő nélkül), a másik pedig egy Bhágavatam sorozat, mind a tizenkét kötettel. Jól tudta, hogy a szentírás az alapja mindennek. „A szentírások az alap, a prédikáció a lényeg, a tisztaság az erő és a hasznosság az elv.” S az esernyő a szükséges ötödik elem!

Hadd idézzek tőle valamit, amit megérkezésekor mondott. Ez egy vers, amelyet ő írt: „Drága Uram, Krisna! Oly kegyes vagy ehhez a hasznavehetetlen lélekhez, ám nem tudom, miért hoztál ide. Ha idehoztál, hogy táncoljak, akkor táncoltass engem, táncoltass engem! Óh, Uram, táncoltass engem, ahogy Te akarod! Úgy gondolom, van valami tennivalód itt, különben miért hoztál volna engem erre a szörnyű helyre?” New York – Amerika, az álmok földje! „Idehoztál erre a szörnyű helyre! Mondd miért?”

„Az emberek legtöbbjét itt a tudatlanság és a szenvedély anyagi kötőerői fedik be. Az anyagi életben elmerülve azt gondolják, hogy nagyon boldogok és elégedettek, s ezért nem tudják megízlelni Vászudéva (Krisna) transzcendentális üzenetét. Nem tudom, hogyan lesznek képesek arra, hogy megértsék ezt az üzenetet. Azonban tudom, hogy a Te indokolatlan kegyed mindent lehetővé tesz, mert a legtapasztaltabb misztikus vagy. Hogyan fogják megérteni az odaadó szolgálat ízét? Óh, Uram, csak a kegyedért imádkozom, hogy képes legyek átadni nekik az üzenetedet! Nincs odaadásom, tudásom sincs, de erős hitem van Krisna szent nevében. Bhaktivédántának neveznek –, mely ‘odaadást és tudást’ jelent és most, ha úgy akarod, beteljesítheted a Bhaktivédánta igazi jelentését.”

Annyira szép! „Semmit sem tudok, nincs odaadásom, se tudásom – semmim! De erős hitem van a Szent Nevekben.”

S hadd említsek még néhány történetet vele kapcsolatban. Egyszer, nem sokkal a megérkezése után egy parkban egyedül, pénztelenül üldögélt egy padon, amikor még semmi sem indult el. S ha valaki leült mellé a padra Sríla Prabhupád elkezdett a világméretű missziójáról beszélni neki: a több száz templomról, központról, bhaktáról és tevékenységeikről – holott akkoriban még nem volt semmi megnyilvánulva. Micsoda vízió!

Nagyon pontos volt a víziója. Például a nyugati társadalmat így jellemezte: „Nektek egy huss-huss társadalmatok van.” Mire gondolt ezzel? Arra, hogy Amerikában a sok ide-oda rohangáló autó ilyen huss-huss hangot hallat.

Egyszer a titkára megpróbált némi pénzt kérni tőle: „Prabhupád, szeretnék pénzt kérni a könyvkiadáshoz, a BBT számára[1].” S tudjátok, számára a könyvkiadás olyan volt, mint az élete, a küldetése. Mégis azt mondta: „Nem. Semennyit sem adok. Már így is túl sokat kaptak.” Szóval, ha kellett, ő volt a legjobb menedzser. Ugyanakkor néha őszinte gyermeki tisztaság is volt benne. Például egyszer azt mondta az egyik tanítványának: „Hogy megkaphassam az amerikai okmányokat, lehetne, hogy örökbe fogadsz?”

(folytatása következik)

[1] Bhaktivédánta Book Trust –  ISKCON Kiadóvállalata

(от лекция на Свами Тиртха, 26.08.2016 сутрин, Лудащо)

(продължава от предишния петък)

Шрила Прабхупад бил много амбициозен. Макар да имал само 7 долара, когато пристигнал в Америка, възнамерявал да завладее целия свят. По онова време той взел със себе си всичко, което му било необходимо според него – като цяло две неща. Едното бил чадърът. Индийски джентълмен без чадър – невъзможно! Другото бил голям комплект „Бхагаватам” – всичките дванадесет книги. Защото знаел, че книгите са основата. „Книгите са основата, проповядването е същината, чистотата е силата и полезността е принципът.” И чадърът – важният пети принцип!

Нека ви прочета нещичко от него, когато пристигнал. Това е едно негово стихотворение: „Мой скъпи Боже Кришна, Ти си толкова скъп на тази незначителна душа; при все това, нямам представа защо си ме довел тук. Сега накарай ме да танцувам, накарай ме да танцувам, накарай ме да танцувам както Ти искаш! Мисля, че имаш някакъв план тук с мен, иначе защо би ме довел на това грозно място?” Ню Йорк, Америка – земята на мечтите! „На такова грозно място си ме довел – защо?”

„Болшинството от тези, които живеят тук, са в невежество и страст. Те са потънали в материалния живот и се чувстват напълно доволни и щастливи. Затова нямат и идея да вкусят трансценденталния нектар на посланието на Васудева. Нямам представа как ще го разберат. Но знам, че по Твоята безусловна милост всичко е възможно, понеже Ти си най-великият мистик. Как ще вкусят те нектара на преданото служене? О, мой Господи, моля Те да имам способността да ги убедя в значимостта на Твоето послание. В сърцето си нямам нито преданост, нито знание. Обаче имам силна вяра в святото име на Кришна. Дадено ми е името Бхакти Веданта – „преданост и знание”. Ако Ти пожелаеш, можеш да сбъднеш смисъла на това име.”

Толкова е красиво! „Не знам нищо, нямам нито преданост, нито знание –  нищичко! Но имам непоклатима вяра в святото име.”

И някои кратки истории за него: веднъж той седял в парка на една пейка, още съвсем в началото, когато на практика бил самичък, без стотинка, без все още нищо да било проявено. Някой седял до него на пейката. И Шрила Прабхупад започнал да му описва международната си мисия: стотиците храмове, центрове, преданите и дейностите – макар по онова време да не съществувало нищо. Каква визия!

Неговата визия била много точна. Например, виждането му за западната цивилизация било: „Вашата цивилизация е ууш-ууш.” Защо казал това? Защото в Америка колите профучавали така: ууш-ууш.

Веднъж секретарят му му поискал някакви пари: „Прабхупад, моля да ми дадеш пари за отдела по публикациите, за ББТ.” А знаете, за него публикациите били като мисията на живота му. Обаче тогава той казал: „Не. Не давам нищо. Вече съм им дал много.” Така че когато било необходимо, той бил най-добрият мениджър. В същото време бил толкова наивен. Например, казал на учениците си: „За да се сдобия с документи за Америка, не може ли да ме осиновите?”

(следва продължение)

(из лекции Свами Тиртхи, 26.08.2016 утром, Лудащо)

(продолжение с предыдущей пятницы)

Шрила Прабхупада был очень амбициозен. Хотя у него было всего 7 долларов в кармане, когда он приехал в Америку, он намеревался завоевать весь мир. На тот момент он взял с собой все, что по его словам было необходимо – в основном две вещи. Одним из них был зонтик. Индийский джентльмен без зонта — невозможно! Другой был большой сборник „Бхагаватам”, все двенадцать книг. Потому что он знал, что книги — это основа. „Книги — это основа, проповедь — это суть, чистота — это сила, а полезность — это принцип”. А зонт — это важный пятый принцип!
Позвольте мне процитировать кое-что его, когда он прибыл. Вот одно стихотворение, сочиненное им: „Мой дорогой Господь Кришна, Ты так дорог этой ничтожной душе, тем не менее я понятия не имею, зачем Ты привел меня сюда. Теперь заставь меня танцевать, заставь меня танцевать, заставь меня танцевать, как Тебе нравится! Но я думаю, что у Тебя есть какой-то план насчет меня, иначе зачем Ты привел меня сюда, в это уродливое место?” Нью-Йорк – Америка, страна грез! „В это уродливое место Ты привел меня сюда! Почему?”
„Те, кто здесь живет, в большинстве своем пребывают в невежестве и страсти. Они поглощены материальной жизнью и чувствуют себя полностью удовлетворенными и счастливыми. Поэтому у них нет мысли вкусить трансцендентный нектар послания Васудевы. Я понятия не имею, как они поймут. Но я знаю, что по Твоей безусловной милости все возможно, ибо Ты величайший мистик. Как они вкусят нектар преданного служения? О, мой Господь, я молю Тебя, чтобы я смог убедить их в важности Твоего послания. В моем сердце нет ни преданности, ни знания. Но у меня сильная вера в святое имя Кришны. Мне дано имя Бхакти Веданта — „преданность и знание”. И если хочешь, можешь превратить значение этого имени в реальность”.
Так красиво! „Я ничего не знаю, у меня нет ни преданности, ни знания — ничего! Но я твердо верю в святые имена”.
И немного историй о нем: однажды он сидел в парке, на скамейке, в самые ранние времена, когда он был практически один, без гроша в кармане, еще ничего не проявлялось. Кто-то сидел рядом с ним на этой скамейке. И Шрила Прабхупада начал описывать всемирную миссию: сотни храмов и центров, преданных и деятельность – хотя в то время еще ничего не было. Какое видение!
Его видение было очень точным. Например, его видение западной цивилизации было таким: „У вас есть цивилизация, которая уош-уош”. Почему он так сказал? Потому что в Америке машины двигались так: уош-уош-ш-ш.
Однажды его секретарь попросил денег: „Прабхупада, нужны деньги для отдела книгоиздания, для ББТ”. А знаете, для него издание книги было как бы миссией всей его жизни. Но в то время он сказал: „Нет. Ничего не даю. Я и так слишком много им дал”. Так что, когда это было необходимо, он был лучшим менеджером. В то же время он был так наивен. Например, он сказал своим ученикам: „Для получения документов в Америку, может, вы меня усыновите?”

(продолжение следует)

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 26-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Csak nézzétek meg ezt a képet – ez mindent elmond Sríla Prabhupádról! Meglehetősen különleges arca volt, rendkívül festői. Nézzétek ezt a képet – a behunyt szemeivel. Gyönyörű! Magáért beszél. Ez az előkelő kézmozdulat! Ha láttátok a filmet Róla, ahogy felteszi a szemüvegét vagy a tollát, hogy aláírjon valamit – akár egy félistennek, olyan finom mozdulatai voltak! Valójában ez a kép itt egy sorozat része, az idézet így szól alatta: „Megannyi diskurzus, elhatározás, végkövetkeztetés és miegymás helyett egyszerűen próbáljátok meg szeretni Krisnát.” Hiszen akkor fog rátok szállni a transzcendentális béke.

1937-ben eltávozott a lelki tanítómestere. 1944-ben elindította folyóiratát és 1959-ben felvette a szannjászt. Hogyan tudnánk megfelelően jellemezni egy ilyen kivételes személyiséget? Miként lehet megérteni őt? A róla szóló elbeszélések és az általa elmondott gondolatok által! Nagyon csodálatos, hogy bolgárul is megtalálható ez a könyve: Az élet végső célja címmel. Tudjátok hogyan találták meg ezt a könyvet? Lehet, hogy nem. Tudniillik elveszett a kézirata, vagyis gyakorlatilag kidobták, mivel egy hordó aljában rejtőzött. Mígnem Gurudév egyik nagyon kedves hittestvére, Srípád Nrszinha Mahárádzs, valahogy kiszedte az összes szemetet abból a szemetesből és az alján megtalálta a kéziratot. Ez a könyv Prabhupád útmutatásai alapján jelent meg és a hittestvéreinek, akik egy másik szervezetnek voltak a tagjai csupán egy megjegyzésük volt a könyvre vonatkozólag, hogy: „Nagy szerencse!” Tehát el kell, hogy olvassátok ezt a könyvet! Sok mindent meg fogtok érteni abból, hogy milyen mély is volt az ő belső meditációja, mivel ezt a könyvet akkor írta, amikor Vrindávanban a Rádhá-Dámódar templomban élt.

Ő nagyon aktívan próbálta megtalálni a prédikálás megfelelő módjait. Hadd idézzek párat az elképzeléseiből. Mielőtt elkezdett prédikálni nyugaton, megszervezte a Bhakták Ligáját, a Szárvabhauma Bhágavata-szamádzsot, melynek a célkitűzéseiről és néhány konklúziójáról itt olvashatunk:

„Az élet megbomlott egyensúlyának visszaállítása érdekében szervezetten, szisztematikusan terjesztjük a lelki tudományt India valamennyi lakója és az egész világ számára. A szervezetünk lelki gyakorlatokra nevel, mert ez az alapja az emberiség harmonikus szellemi, biológiai növekedésének, és egyben a harmónia és a béke kulcsa mindenféle konfliktus közepette. Igyekszünk egy új, spirituális értékeken alapuló társadalmi rendszert kialakítani, hogy békét és kölcsönös megértést teremtsünk az emberek között. Istent szeretnénk megismertetni az emberi társadalommal, aki egy és abszolút, minden gazdagság, hírnév, hatalom, szépség, tudás és lemondás forrása, minden látható és láthatatlan teremtője, minden létező végső védelmezője és élvezője is egyben.”

„Ingyenes lesz a postai szolgáltatásunk és a tanácsadás a hozzánk fordulók számára. A tagokra vonatkozó meghívásunk minden nemzetre irányul, ily módon válunk nemzetközivé és az oktatáson és kultúrán keresztül szolgáljuk a lelki javukat.”

Tehát látjátok, nagyon gyakorlatias volt. Egy igazi látnok és egyben igyekezett mindezt az élet hétköznapi valóságára átültetni.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 26-i ludastói reggeli tanításából)

Ma azért gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk egy nagy szentről. Már a neve is nagyon jelentőségteljes – Abhaj Csaranáravinda Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád. Mit jelent az abhaj szó? ‘Félelem nélküli’. A csarana aravinda jelentése pedig ‘lótuszlábak’; ‘aki meghódolt az Úr lótuszlábainál’. A bhakti jelöli azt az iskolát, melyhez beavatott gyakorlóként és szannjászíként tartozott, a védánta elnevezés pedig, melyről a minap beszéltünk ‘a védikus tudás csúcsát’, a lényegre utal. A szvámí ‘úr; aki ura önmagának’. S végül Prabhupád, egy további neve, mely ‘olyan személyre vonatkozik, aki teljesen meghódolt, a Legfelsőbb Úr Lótuszlábainál’, mivel az eredeti Prabhu, maga Isten.

Szóval a nevek mindig jelentőségteljesek. A név megidéz tulajdonságokat. Prabhupád bráhmana családban született és az apja nagyon céltudatos ember volt. Nem igazán kedvelte azt az új típusú oktatást és gyermeknevelést, amiben nem támasztanak elvárást a gyermekek felé. Nem, neki két nagyon magas elvárása volt a fia felé. Mik voltak azok, emlékeztek?

Krsnaprijá: Hogy kiválóan tudjon mrdangázni.

Szvámí Tírtha: Ez volt az egyik és a másik?

Paramánanda: Rádhárání nagy bhaktájává váljon.

Szvámí Tírtha: Helyes! Látjátok – milyen magasztos elvárások, Istenem! Egy tejesen más értékrend. S mi történt? Prabhupád beteljesítette mindkét elvárást. Rendkívül jó mrdanga játékos volt. Amikor Sríla Srídhar Mahárádzzsal, jóbarátjával együtt prédikáltak, kötöttek egy egyezséget. Mivel Srídhar Mahárádzsot a kor legkiválóbb filozófusának tartották, megegyeztek abban, hogy “Rendben, te tartod a leckét én pedig majd mrdangázom.” Még ebből az egyetlen apró dologból is sokat tanulhatunk. Alázatosnak lenni, az elöljáróinknak utat engedni, egy idősebb valakinek, aki valamit jobban tud nálunk. S azt is, hogyan járuljatok hozzá a szolgálathoz valami olyan dologgal, aminek a mesterei vagytok. S arról is szól a példa, hogy meg kell tanulnunk együttműködni. Az odaadás, a szolgálat együttműködést jelent.

Felidézhetnénk Sríla Prabhupád életének számos eseményét. Elolvashatjátok az élettörténetét különböző könyvekből, melyeket a tanítványai írtak. Nagyon meghatározó és rendkívül személyes visszaemlékezések ezek a mesterükről. Elolvashatjátok a történeteket és valójában el is kell olvasnotok ezeket! Miért? Mivel a példájából megérthettek valamit az egyén odaszentelődéséről. Ha kaptok egy felsőbb tanítást – akkor hogyan gondozzátok azt az egész életetek folyamán. S mikor elérkezett az idő, hogy kivirágozzon, amikor fiatalemberként találkozott lelki tanítómesterével Bhaktisziddhánta Szaraszvatí azonnal azt mondta neki, hogy “Fiatalember vagy, aki nagyon jól beszél angolul; miért nem prédikálsz nyugaton?” Ez azt hiszem 1922-ben történt. S mikor fogott bele prédikálói pályafutásába?

Válasz: 1966-ban.

Szvámí Tírtha: 1966 – ez azt jelenti, hogy egy egész életen át, több, mint 40 évig őrizte tanítómestere utasítását!

(folytatása következik)