Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Kérdés: Azt szeretném megkérdezni, hogy mi volt pontosan az ezeréves áldozat, melyre a szentek Naimisáranja erdejében összegyűltek? Milyen áldozat volt az?

Szvámí Tírtha: Valójában ez része a történetnek, melyet olvasunk és a következő vers éppen erről szól. Bár már ez a vers is említi az áldozat célját, hogy elégedetté tegyék a Legfelsőbb Urat és a híveit! Mivel valójában az összegyűlt szentek vágya az volt, hogy a világ és az élőlények javát szolgálják, mely egyben filozófiai kérdés is. Mert hogyan tudjuk valamennyi élőlény jólétét szolgálni? Úgy, hogy elégedetté tesszük a teremtés forrását. Ha Krsna elégedett, mindenki elégedett! Ezért az áldozat elsődleges célja az volt, hogy elégedetté tegyék a Legfelsőbbet. De hogyan tudjuk „feláldozni” a Legfelsőbbet? Elnézést, elégedetté tenni a Legfelsőbbet? Azáltal, hogy elégedetté tesszük a híveit. Ezért érintett mind a két fél ebben, mind az Úr, mind a szolgái.

De elszóltam magam: „hogy feláldozzuk a Legfelsőbbet”, igaz? Azt gondolhatjátok, hogy ez csak egy nyelvbotlás volt, de valójában nem az! Ha tanulmányozzátok a Rg-védát, akkor meg fogjátok érteni, hogy miért nem.

Tehát ezt kell megvizsgálnunk, hogyan tegyük elégedetté a Legfelsőbbet és szeretett híveit. Ez életünk fő célja. Ebben szilárdan kell hinnünk! Ezért a bhaktákkal való társulás nem egyfajta anyagi együttlét, hanem egy szent gyakorlat. Miért? Mert amikor a Jóisten egy kissé túlterhelt volt, akkor az angyalaihoz fordult: „Szükségem van egy helyre, ahol elbújhatnék. Tudtok javasolni ilyet, ahol nem találnak Ram az emberek. Szeretnék elrejtőzni, de mindig megtalálnak az imáikkal: „Segíts meg bennünket így; add meg nekünk azt!” Tudtok javasolni egy helyet, ahol elrejtőzhetnék?” Erre az angyalok azt válaszolták: „Ó, van egy remek javaslatunk a számodra: az emberek szíve! Ott senki nem fog keresni!”

Ez azt jelenti, hogy Krsna a szívekben rejtőzik., legfőképpen a bhakták szívében. De aztán felmerül a következő kérdés, hogy: „Ki lakik egy tiszta bhakta szívében?” Góvinda! Ezért becsüljük annyira nagyra a tiszta bhaktákat, mert ők Góvinda szívében vannak és az ő szívükben pedig Góvinda lakozik. Ha meg akarjátok találni a Jóistent, találjátok meg az angyalotokat! Találjátok meg a gószvámítokat!

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Kérdés: Említetted, hogy a gunáknak megfelelően háromféle Purána létezik. Lehet tudni, hogy ki kategorizálta be az embereket ezekbe a csoportokba, illetve kik adták nekik a különböző Puránákat olvasásra? A tanítók osztják szét a szentírásokat?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés! Különbözőképpen történik. Nagyon szerencsések vagyunk abban az esetben, ha a tanítómestereink vezetnek bennünket az ízlésünk, a lelki szükségleteink és jövőbeni céljaink figyelembevételével gondoskodnak a megfelelő szentírásról. Azonban ez fordítva is megtörténhet. Ha már eleve van valamiféle irányultságotok, amely valamelyik Puránához vezérel benneteket, azáltal megtudhatjátok, hogy melyik guna hat rátok inspirálólan. Miért? Mivel mindazok, akik a szenvedély kötőerejében vannak, el akarnak érni valamit. Tehát ők az ilyenfajta üzenetet fogják kutatni, még a szent hagyományban is, mely az ilyen irányú ambícióikat fogja kielégíteni. Vannak olyanok, akik a saját malmukra akarják hajtani a vizet és felhasználni a lelkiség destruktív módon is használható erejét – ez olyan, mint egyfajta tamaszikus hajlam. Gerjesztenek egyfajta félig hamis lelki erőt azért, hogy aztán rossz célra használják fel.

De szerencsére a Srímad Bhágavatam nem tartozik egyik ilyen kategóriába sem, mert ez ‘A makulátlan tisztaságú Purána’, a legfontosabb, kristálytiszta, a legtisztább, makulátlan. Ez a gunákhoz rendelt Puránák fölött áll, transzcendentális és nem csak úgymond egy része a lelki irodalomnak, hanem egyenesen a Legfelsőbb inkarnációjának tartják. Ő visszavonult ebből a világból, de nem távozott el teljesen, mert itt hagyta írásos inkarnációját a Bhágavatamot. Tehát nem vagyunk magunkra hagyva! S van még egy oka annak, hogy miért olyan jelentős a Bhágavata Purána, mivel ez, (Ő) az ötödik Véda, amely tartalmazza a lelki ízekkel teli, rasza irodalmat, Csaitanja Maháprabhu kedvencét és mint említettem ez Krsna személyes inkarnációja, ezért mindenkié! 

akámah szarva-kámó vá
móksa-káma udára-dhíh
tívréna bhakti-jógéna
jadzséta purusam param [1]

Akámah – akár nincsen, akár számtalan vágyatok van – szarva-kámó vá, vagy csupán egyetlen vágyatok van a tökéletesség, a felszabadulás iránti vágy, móksa-káma – nem számít. Tívréna – szomjúhozva, olthatatlan szomjúsággal, tívréna bhakti-jógéna, odaadással, szeretetteljes kapcsolattal, jadzséta purusam param, kellene szolgálnotok a Legfelsőbbet. Az odaadást szomjúhozva kellene szolgálnunk a Legfelsőbbet! Tehát, ha bármelyik osztályozáshoz is tartozunk nem számít, mert a lélek transzcendentális. A Bhágavatam, mint transzcendentális irodalom egyenesen a lélekhez szól, ezért mindenkinek ajánlott a tanulmányozása. Valójában ez a vers magából a Bhágavatamból származik.

Kérdés: Pontosan hol található ez a vers?

Szvámí Tírtha: Nem tudom fejből a számát, de remélem emlékszem a jelentésére!

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 2.3.10.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Nos, eddig tartott a Bhágavatam bevezetője, most pedig jöjjön maga a történet.

naimisé ‘nimisa-ksétré
rsayah szanakádajah
szatram szvargája lókája
szahaszra-szamam ászata [1] 

„Hajdanán egy szent helyen, Naimisáranja erdejében a bölcs Saunaka vezetésével a nagy szentek hatalmas, ezer évig tartó áldozat bemutatására gyűltek össze, hogy elégedetté tegyék az Urat és híveit”.

Így kezdődik a történet. Észak-Indiában található egy szent hely, melyet Naimisáranjának, Naimisa-áranjának hívnak. Mit jelent az áranja? ‘Erdőt’. S mi a jelentése naimisának? A nimisa szóból származik, mely olyasmit jelent, mint a ‘pillanat’. Így tehát a Naimisa jelentése ‘pillanat, szemhunyásnyi idő’ – így együtt olvasva tehát ‘A Szemhunyásnyi-erdő’. Milyen különleges hely is ez a Szemhunyásnyi-erdő? Egy erdőnek több száz évre van szüksége a kialakulásához, hogy terjedelmessé válhasson! Akkor, mégis hogyan lehetséges, hogy ezt ‘Szemhunyásnyi-erdőnek hívják’? Meglehetősen szokatlan elnevezés! Miért hívják így és miért éppen ezen a helyen gyűltek össze a szentek? Azért, mert valójában ez az erdő az, ahol megvalósulhat az időugrás. Igen, időugrás, több ezer évre visszamenőleg! Ez az a hely, ahol átléphetitek az idő korlátait, ahol túlléphettek a korlátozott időn és elérhetitek az örökkévalóságot.

Tehát ez egy nagyon különleges hely, ahol legyőzhető az idő korlátja, s ezért gyűltek össze egy áldozat bemutatására. Milyen áldozatról is van szó? Talán olyanról, amikor fél óra elteltével mindenki kezdi kényelmetlenül érezni magát? Most már 20.50 van és már meglehetősen kényelmetlenül érzitek magatokat ezen a mai összejövetelen, áldozaton, míg az említett szentek egy ezer évig tartó áldozatra gyűltek össze. Csak képzeljétek el, a mi összejövetelünk három napos, míg ők egy ezeréves távlatban gondolkoztak. Hogyan tudtok megvalósítani egy ezer esztendeig tartó áldozatot? Nagyon egyszerűen – vagy egyedül ültök itt ezer esztendeig, vagy pedig találtok még 999 társat ehhez és akkor csak fejenként egy évet kell itt ülnötök.

Ez nem vicc, mert a lényeg, a legfontosabb az áldozat! Ez volt a céljuk, ezért gyűltek össze. S mi a mi célunk? Az áldozathozatal. Ők több ezer évvel ezelőtt gyűltek össze; a mi összejövetelünk most van – de a cél, a szellem ugyanaz. Majd visszaugorhatunk az ő idejükbe, megidézhetjük ugyanazt a légkört, hangulatot, amit ők megtapasztalhattak. Ezért magunknak kell végrehajtanunk ezt az áldozatot. S mi volt a közvetlen célja ennek az áldozatnak? Az Úr és bhaktáinak az elégedetté tétele. Tehát, ha mi is ugyanazért a célért cselekszünk, az azt jelenti, hogy mi is ott vagyunk velük Naimisáranja erdejében.

Azt hiszem ez nagyon szép tárgya a meditációnknak, elmélkedésünknek, hogy visszautazzunk az időben és hogy lélekben emelkedhessünk. S nem csak arról van szó, hogy visszautazunk az időben, hanem hogy egy lépéssel közelebb kerülünk az örökkévalósághoz, az örök értékekhez, hogy túllépjük az idő korlátait.

1. Srímad Bhágavatam 1.1.4.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tehát ez volt a magyarázata annak, hogy miért szenteljünk annyi figyelmet a Bhágavata Puránának – mivel a raszákat tárgyalja, ezért tekintendő a véda-irodalom érett gyümölcsének. Kérlek mondjatok még más érveket arra vonatkozólag, hogy miért tekintjük olyan magasztosnak?

Manydzsarí: Mert Sukadévától származik.

Szvámí Tírtha: Ó ez nagyon szép! De mondjatok még több érvet, menjetek mélyebbre! Ki a fő szaktekintély a mi vonalunkon?

Manydzsarí: Rádhiká.

Szvámí Tírtha: Jól van, erre hogyan is mondhatnék nemet…?! Kicsit gondolkodjatok földre-szálltabban. Úgy tűnik, hogy nagyon extatikus volt a mai kirtan! Szóval földre-szálltabban. Ki a mi vonalunknak a szaktekintélye?

Jasódá: Bhaktisziddhánta Szaraszvatí.

Szvámí Tírtha: Na jó, Rádhiká és Sukadéva időben meglehetősen távoliak, Bhaktisziddhánta pedig időben túl közel van hozzánk. A kettő között mondjatok valakit.

Válasz: Csaitanja Maháprabhu.

Szvámí Tírtha: Csaitanja Maháprabhu, helyes! Ne feledkezzetek meg Róla! Ez volt Maháprabhu kedvenc könyve. Azt mondta, hogy: „A különféle kinyilatkoztatott szentírások közül ezt tartjuk a legfontosabbnak.” S ezért szentelünk komolyabb figyelmet a Bhágavatamnak – mert Ő ezt választotta. A lelki ízekkel teli fejezeteknek köszönhetően tekintjük a véda-irodalom érett gyümölcsének.

A három versben, amit eddig megvizsgáltunk, rálelhettünk még a forrás dicsőítésére is. Tudom, hogy kicsit későn, de mégis hadd tegyek fel nektek egy kérdést: az egész véda-irodalom két részre, két egységre van osztva. Melyik ez a kettő? Sruti…

Hozzászólás: És a szmrti.

Szvámí Tírtha: Ha azt mondom sruti, akkor ti azt felelitek, hogy szmrti. Nem rossz!  Igen, ez a két fő rész. A sruti – a közvetlen kinyilatkoztatás és a szmrti – az, amire emlékszünk. Tehát a puránák – melyik kategóriába tartoznak? Vagy az egyikbe vagy a másikba. Tehát? Az egyik javaslatotok az volt, hogy a közvetlen kinyilatkoztatáshoz tartozik, de valójában a másik osztályba sorolják. A szmrtibe, a szent tradícióba, része a szent hagyománynak. Azonban, főként a kali-jugában a puránákat, az itihászákat, a Mahábháratát és a Rámájanát – éppen olyannak tartják, mint a védákat. Ezeket az ötödik védának tekintik. Tehát nagyon fontos megértenünk, hogy a közvetlen kinyilatkoztatás végkövetkeztetése és a szent hagyomány egy és ugyanaz.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói esti tanításából)

Nos, haladjunk tovább a Bhágavatam tanulmányozásában. Azt hiszem egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy nagyon tömör lelki tudomány. Csak néhány sor, mondat, gondolat, de óriási tartalom és nagy távlatok vannak mögötte. A Bhágavatamot ‘A makulátlan tisztaságú Puránának’ tekintik. Miért makulátlan? Mert nagyon jelentős.

A Puránákat kétféleképpen osztályozzák. Az egyik osztályozás a gunák szerint, a másik pedig a témakörök szerint történik. A háromféle gunának megfelelően háromféle Purána létezik: a szattvikus, a radzsaszikus és a tamaszikus Purána. Felmerülhet bennetek az a kérdés: “Hogyan lehetséges ez? Egy szentírás – hogyan lehet tamaszikus?” De valójában nem a Purána az, amely tamaszikus, hanem az a személy, aki azt olvassa. Tehát az emberek a három kategória szerint vannak osztályozva és ennek megfelelően létezik a három Purána. Vannak azok a Puránák, amelyek a szattva-guna alatt álló embereknek szólnak és vannak olyanok, amelyek a radzsaszikus, tamaszikus emberekre vonatkoznak. S valójában ez nem egy tamaszikus Purána, hanem egy Purána, mely a tama-gunában lévőknek szól.

Tehát ez az egyik féle osztályozás. A Puránák mind a három kötőerőben lévő emberek számára közvetítenek üzenetet. A másik osztályozás pedig a témakörök szerint történik. Hogy is van ez?

Manydzsarí: A céloknak és az Útnak megfelelően.

Szvámí Tírtha: Itt két osztálya van a Puránáknak: az egyik a fő Puránák és mit gondoltok, hogy hívják a másik osztályát? A kis Puránák. A nagy és a kis Puránák. A kis Puránák öt témát taglalnak és mit gondoltok hány témát ismertetnek a nagy Puránák?

Szanátan: Öt.

Szvámí Tírtha: Igen, ennyit taglalnak a kis Puránák, öt témát. S a nagy Puránák?

Szanátan: Dupla annyit.

Szvámí Tírtha: Helyes. Igen, a kis Puránák öt témát taglalnak: úgy, mint a teremtés és az abszolút cél. Tehát ebben az értelemben helyes, amit Manydzsarí említett. S mi az út, illetve mi a cél? A nagy Puránák ennél kicsit részletesebben tárgyalják a tíz fő témakört. Mint az elsődleges és a másodlagos teremtés, a manvantarák[1], a királyok családfája stb. S még a végső menedékről, a cél elérésének módszeréről is szólnak, illetve, hogy mi a móksa, mi a tökéletesség. Tehát a szentírások e különböző csoportjai közül – a Puránákat vizsgálva – a Bhágavatamot tartják a legfőbbnek, a legfontosabbnak. Olyannyira, hogy ha diákok vagytok Indiában és a házi feladatotok az, hogy dévanágarí írást[2] gyakoroljatok, akkor a Bhágavatam, Első Énekét kell lemásolnotok. Ez annyira jelentős, hogy olyan, mint egy tankönyv az iskolákban. Miért is jelentős annyira? Valójában ebből a tizenkét kötetből és megszámlálhatatlan fejezetből, 18 000 versből csupán 5 fejezet, ami a legeslegfontosabb. Nem, nem! Elnézést, a tizenkét énekből egy a legfontosabb. Melyik az?

Válasz: A tizedik.

Szvámí Tírtha: Igen, helyes. A tizedik ének. S ebből a több száz és gyakorlatilag több ezer fejezetből és témakörből, öt fejezet a legfontosabb. Melyek azok? Amelyek a raszákat taglalják. Ezért a védikus irodalom kívánságteljesítő fájának (kalpataru) érett gyümölcsének tekintik.

(folytatása következik)

[1] A Manuk uralkodásának – az emberiség ősatyái – korszaka

[2] Az indiai szubkontinens egyik ősi írásmódja

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Pibata bhágavatam raszam[1]. Igyátok, ízleljétek a Bhágavatam nektárját! Ennek a versnek a fő mondanivalója – raszikáh. Ez az írásmű a raszikáknak szól. S mit jelent a rasza kifejezés? A Legfelsőbb lényegi megközelítése, a Legfelsőbbhöz való szeretetteljes érzelmi hozzáállás.

S itt Sríla Prabhupád megjegyzi: „Brahmától, az anyagi világ első élőlényétől kezdve egészen a jelentéktelen hangyáig, minden élőlény az érzékfelfogásból származó ízre vágyik. Ezeket az érzéki örömöket raszáknak nevezik. Sokféle rasza van. A kinyilvánított írások tizenkétféle raszát sorolnak fel.”

Nos, melyik a legelső ezek közül? Raudra, düh. Ezt ismerjük, igaz? Látjátok, a kinyilatkoztatott szentírások igazat mondanak. Beszélnek hozzátok – düh. A második, az adbhutha, csodálkozás. Milyen filozófiai meghatározást használ Platón a csodálkozásra? „A rácsodálkozás művészete.” Tehát Platón egy raszika volt. Filozófiája nem csupán elmélet volt, hanem alkalmazott gyakorlat, bölcsesség, Istenre és a teremtés szépségeire való rácsodálkozás! A harmadik, a srngára. Mit jelent ez? Házastársak közötti szerelem. Hajdanán Gurudévtől kapott az ásramunk két csomag füstölőt. S tudjátok, akkoriban ez olyan ritkaság volt, annyira nehéz volt beszerezni, hogy az olyan volt nekünk, mint valami kincs. Az egyik csomag halvány, majdnem fehér volt. Mit gondoltok, milyen színű volt a másik? Igen, fekete. A fehér a ‘Muszk’ nevű, rendkívül finom pézsmaillatú volt, és a feketének pedig ‘Srngára’ volt a fantázianeve. Akkoriban annyira értékes kincs volt a füstölő a számunkra, hogy mindig csak egy felet, nem pedig egy egészet ajánlottunk fel. Nos, ez volt az első találkozásunk a srngárával – a fekete raszával.

A következő a hászja, komikus vagy viccelődő lelki íz. Gurudév egyik hittestvérét Hászja-Prija Prabhunak hívták. Egyszer még nagyon-nagyon régen a kommunizmus idején, eljött Budapestre látogatóba. Tudjátok, akkoriban szinte lehetetlen volt bhaktákkal találkozni. S miközben Budapest utcáin sétálgatott, hirtelen meglátott valakit, aki kanthimálával a nyakában jött szembe. Úgyhogy köszöntötte egy: “Haribóóóóllal!” Erre ő is visszaköszönt, hogy “Hariból!” és elment mellette. Mintha olyan megszokott lett volna, hogy bhaktákkal lehet találkozni az utcákon… S Hászja-Prija Prabhu, még tíz év múlva is úgy emlékezett erre, mint egy hihetetlen történet: „Itt Budapesten annyi bhakta van, hogy csak “Haribóloznak” és sétálnak tovább, egyáltalán nem figyelnek rád?!” Annyira elképedt ezen és azt mondta, hogy addig azt hitte, Kaliforniában sok a bhakta, de úgy tűnik, hogy Budapesten még többen vannak, jóval szokványosabb dolog. Tehát a hászja vígkedélyűt, boldog hangulatot jelent.

Majd a következő a víra, hősiesség – amikor harcolsz az igazságért. Amikor kész vagy meghalni a Gurudévádért! A következő a dajá, a kegy – ez az, amilyennek mi akarjuk látni Krsnát, kegyes. Majd ezután jön a dászja, szolgálat; és a szakhja, barátság. Azt hiszem, ezek egyértelműek, ugye? Mindannyian ismerjük és nagyra becsüljük ezeket az érzéseket. Majd mindezek után jön a bhajánaka, szörnyűség, horror és a bíbhatsza, rémület. Igen kellemetlen érzések! Mégis, éreztétek már valaha azt, hogy valami olyan magas, olyan tiszta, hogy beleremegtek annak az igazságába? Vagy megdöbbentek a saját viselkedéseteken? Előfordul! De ezek nagyon szélsőséges reakciók – mint a teljes szolgaság, hősies hozzáállás, sokkoló tapasztalatok. „Nem, nekünk nincs szükségünk ilyen szélsőségekre!” Ezután következik: a shánti, béke, semlegesség. S végül a tizenkettedik rasza, a vátszalja vagy szülői szeretet. A vátszalja jelent még türelmet, szeretetet, gondoskodást – amit naponta megtapasztaltok. Tehát, ha legközelebb ismét főznötök kell a családotoknak vagy ismét ki kell mosnotok a gyereketek koszos zokniját, ne gondoljátok azt, hogy: ‘Ó, ez mekkora gyötrelem!’ Nem, ez raszikah! Ezt azokért teszem, akik jártasak a rasza ízeiben!

De természetesen a viccen túl, ezek a Legfelsőbbhöz való különböző érzelmi viszonyulások jelentik az alaphangulatot, amellyel kifejezhetjük a hálánkat és a Legfelsőbb iránti szeretetünket. Tehát ennek a versnek az az üzenete, hogy raszik bhaktákká, a rasza ízeinek szakértőjévé kell válnunk!

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.3.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A Srímad Bhágavatam egy gyümölcs, s a gyümölcsök általában édesek szoktak lenni. Hogyan tudjuk eldönteni, hogy vajon igazán érett egy gyümölcs vagy sem? Ha már belecsípett egy papagáj a csőrével, akkor biztosak lehettek abban, hogy az már elég édes. A Srímad Bhágavatam érett gyümölcse Sukadév gószvámín keresztül áradt ki, miután megízlelte ajkaival.

A papagájokat nagyon értékesnek tartják a folyamatunkban! Indiában és Vrndávanban is sok papagáj található, melyek közül a zöld fajták különösen hangosak, ennek ellenére mégsem bosszantó a hangjuk! S vajon miért tisztelik őket annyira? Mivel ők viszik a híreket, amikor Rádhá és Góvinda nem tudnak találkozni, de szeretnének valahogy beszélgetni. Kissé bonyolult – a szülői felügyelet, a társadalmi szokások és egyéb okok miatt lehetetlen, hogy találkozzanak! Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok. Ezért kellett valamiféle megoldás, hogy kommunikálni tudjanak és Ők a papagájokat választották, hogy a hírvivőik legyenek. Ebből láthatjátok, hogy mennyire degradálódtunk itt a kali-jugában. Zöld papagájok helyett fekete telefonokat, élő hírvivők helyett halott szerkezeteket használunk. Mégis általában az emberek ugyanarra a célra használják ezt az üzenetközvetítő eszközt, mégpedig szerelmes üzenetek továbbítására. Viszont az üzeneteknek, melyet küldötök tükrözniük kell a dharma győzelmét az adharma felett, a lélek győzelmét az anyag felett és az igazság győzelmét az illúzió felett! Ezt a tanítást adja Sukadév gószvámí a Srímad Bhágavatamban. Ezáltal vált sokkal ízletesebbé, mint korábban volt! Bár már addig is ízletes volt mindenkinek, beleértve a felszabadult lelkeket is.

„Pibata bhágavatam raszam[1]. Pibata – igyátok, ízleljétek a Bhágavatam nektárját! S hogyan tudjátok inni a Bhágavatam nektárját? A füleitekkel. Tehát a hallgatóságban egy misztikus átalakulás történik. Most sikerült eltávolítanotok a zárat, hogy jobban kinyithassátok a füleiteket. Erre a misztikus átalakulásra van szükségünk, hogy ezt a korlátozott anyagi szerkezetet átalakíthassuk lelki receptorokká, a transzcendentális üzenet lelki befogadójává. S éppúgy, mint ahogy az első versben volt egy nagyon fontos kifejezés, mégpedig a szvarát – a független, mely a Legfelsőbbre vonatkozott, itt is, egy másik nagyon fontos dolog van említve – a raszikáh. Raszikáh! „Azok, akik jártasak a rasza megízlelésében.”

Ez egy nagyon kifinomult része a lelki gyakorlatoknak. Ez nem dzsungelharc! Ez egy nagyon kifinomult része a lelki gyakorlatoknak. Ez a kincskeresés. Vegyünk egy példát a rasza megéléséről. Maháprabhu bhaktái annyira érzékenyek voltak, hogy valahányszor találkoztak Maháprabhuval, szeretett Urukkal, azonnal képesek voltak megérteni és átérezni azt a különleges érzelmi hangulatot, amiben Maháprabhu éppen volt. Aszerint tudták idézni a hangulatához illő szentírást, verseket vagy történeteket. Amikor Maháprabhu túlontúl belemélyedt egy bizonyos hangulatba, akkor elkezdtek olyasvalamit idézni, ami megnyugtatta. Amikor túlzottan passzív hangulatban volt, akkor idéztek valamit, ami kissé felkavarta, mindig a szívének kedves hangulatot. Tehát látjátok, hogy milyen mélységei vannak a kifinomult, érzékeny társulásnak! Nem arról van szó, hogy ‘Előhozakodok a problémáimmal’. Nem! ‘Azért jöttem, hogy a Neked kedves hangulatban szolgálhassalak’. Amikor a problémáitokkal hozakodtok elő, az olyan, mint a dzsungelharc, amikor viszont megértetek valamit ebből a raszikus hangulatú közeledésből, az a kincsvadászat. Tehát döntsétek el, hogy anarchisták akartok-e lenni a partizánharcosok csoportjában vagy pedig kincsvadászok. S ha a kincsvadászok csoportjába álltok be, akkor rasza hangulatban közelítsetek. Ne egy nagy adag problémával jöjjetek!

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.3.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói reggeli tanításából)

Dharmah próddzshita kaitavó’tra [1] – elvetve minden anyagi célú vallásos (dharma) cselekedetet. Ez a vers tisztán feltárja és nagyon kifinomultan elemzi a legmagasabb igazságot. A Védikus Irodalomban ez egy nagyon értékes gyöngyszemként van számon tartva. Hogy ez miként valósul meg -, azt a következő vers taglalja.

nigama-kalpa-tarór galitam phalam
suka-mukhád amrta-drava-szamjutam
pibata bhágavatam raszam álajam
muhur ahó rasziká bhuvi bhávukáh[2]

„Óh, tapasztalt bölcsek, ízleljétek meg a Srímad Bhágavatamot, a Védikus Irodalom kívánságteljesítő fájának érett gyümölcsét! Srí Sukadév gószvámí ajkairól fakad e gyümölcs, s ezért még zamatosabbá vált, bár nektárja mindig ízletes volt mindenki, még a felszabadult lelkek számára is.”

Egy fa, egy különleges fa, egy kívánságteljesítő fa, mely a Védikus Irodalomból áll és az isteni igazságot tartalmazza. Az ilyen különleges fát, mely kívánságteljesítő – kalpataruként említik. A Védákat egy ilyen kívánságfához hasonlítják. Mindannyiunknak különböző vágyai vannak. Ha megpróbáltok közelébe férkőzni ennek a tudásnak, a Védák tudományának, akkor elégedetté váltok, elnyeritek a jutalmatokat. Legtöbbünknek anyagi, de néhányunknak lelki vágyai is vannak. Így hát óvatosnak kell lennünk a Védák kívánságteljesítő fájával, mert az anyagi ambícióitokat is beteljesíti. Van közöttetek olyan, aki szeret kertészkedni? Manydzsarí, hallottam, hogy van egy paradicsomod! Nos, amikor nekilátsz gondozni az egyetlen drága kis paradicsomodat, hány gaz kezd el vele együtt növekedni?

Manydzsarí: Legalább tíz.

Szvámí Tírtha: Látjátok, a mi kis paradicsomunk az egyetlen lelki vágyunk, míg a sok gaz körülötte az anyagi ambícióink. Ezért a lelki kertészkedés során nagyon óvatosnak kell lennünk, mert néha előfordul, hogy végzünk valamilyen lelki gyakorlatot, de annak ellenére az anyagi ambíciók növekednek. Miért? Mivel a Védák kívánságteljesítő fája minden vágyat teljesít, bármi is legyen az! De akkor mitévők legyünk? Adjuk fel valamennyi lelki gyakorlatunkat, mert azok az anyagi ambícióinkat táplálják? Ezt nem javasolnám. Az előző vers megmutatta számunkra a megoldást, hogyan üljünk a Védák kívánságteljesítő fája alatt, milyen tudatban, milyen módon – elutasítva minden, dharmával kapcsolatos anyagi ambíciót. Ha megtisztítjátok a szándékotokat, akkor már odaülhettek a fa alá, akkor már nem lesznek problémáitok. Ezért csak a szakavatott és megfontolt férfiak vannak meghívva – azok, akiknek szüksége van erre a bölcsességre, nem csupán a tudásra. A bölcsesség meghaladja a tudást. A tudás elmélet, a bölcsesség gyakorlat. Ez a különbség, hogy ha rendelkeztek ezzel a bölcsességgel, akkor jöhettek, meghívottak vagytok. Ha pusztán tudásotok van, az azt jelenti, hogy csak információtok van, még nem történt meg az átalakulás. S mi is ez az átalakulás? A szív átalakulása, az elme és a tudat megtisztulása. Ez a dharma győzelme az adharma felett.

Bölcs és szakavatott. Ki a szakavatott? Az, aki alkalmazni tudja az elméletet, mivel, ha nagyon ügyesen tudtok érvelni ill. a különböző elméleteket megfogalmazni, de nem tudtok szöget verni egy fadarabba, akkor hiábavalók vagytok. Ha remek ötleteitek vannak arra vonatkozólag, hogyan mentsétek meg az egész világot, de valaki szenved a környezetetekben és ti csak elsétáltok mellette, akkor mi haszna a bölcsességeteknek? A szakavatott azt is jelenti, hogy szert tettetek már némi tapasztalatra, tapasztaltak vagytok. Az ilyen ember már szembesült számos problémával és mégsem veszítette el a lelkesedését. S néha nem tudjuk, hogy mi a siker és mi a kudarc. Például, ha bombaszakértők vagytok, akkor abban az esetben mi a siker – ha felrobban a bombátok? Informatív szinten ez a siker. Karmikus szinten ez egy hatalmas katasztrófa. Mégis, ha köznapi szinten a bombátok nem robban fel, az egy kudarc, de magasabb szinten ez egy valódi siker. Létrehozhattok egy ilyen fegyvert, ami nem működik – az másokra nézve szép dolog! Sőt kiváló! A kiváló (expert) azt jelenti, hogy tapasztalt (experienced). Azt is mondhatjuk, hogy az a személy, akinek van megvalósítása. De mi a tapasztalatunk témája? Nem az anyagi élet viszonylagos ismerete, hanem a lelki ízek megtapasztalása.

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.2.

[2] Srímad Bhágavatam 1.1.3.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 22-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

„A legfelsőbb igazság az illúziótól megkülönböztetett valóság, amely mindenki javát szolgálja.”[1]

Ha két lábbal az anyagi világban álltok, azt fogjátok mondani: „A lelki üzenet nem valós.” Viszont, ha két lábbal a lelki világban álltok, azt mondjátok: „Az anyagi nem létezik”. Ezek egyértelmű dolgok a két eset teljesen világos. A probléma abból fakad, hogy az egyik lábatok itt van a másik pedig odaát. Akkor nem tudjátok, hogy mi valós és mi valótlan. Döntsétek el, hogy melyik oldalon álltok; hova szeretnétek tartozni – ide vagy odaátra? Akkor majd jobban fogjátok látni a valóságot és az illúziót! Természetesen, ha az anyagi világban álltok, akkor még a valóságotok is irreális lesz, ami pedig nem valódi, nagyon igazinak tűnhet. De ha két lábbal már odaát vagytok, akkor az, amit valósnak tartotok, nagyon is valóságos lesz, és amit irreálisnak tartotok, az nagyon is valótlan. Ezért van szükségünk azok tanítására, akik a másik oldalon vannak, mert átadják az isteni üzenetet és lefordítják azt a mi nyelvünkre, hogy megérthessük.

Tehát az isteni igazságot, mely mindenki jólétét szolgálja megkülönböztették az illúziótól. Megpróbálunk bekukucskálni ebbe az isteni valóságba, hogy egy lopott pillantást vessünk reá. Miért lopott ez a pillantás? Mivel így érdekesebb, varázslatosabb. Ami könnyen elérhető, azt általában nem értékeljük eléggé! De, ha lopnunk kell ezt a pillantást az isteni valóságból, akkor arra azonnal kaphatóak vagyunk!

Néha nem tudjuk eldönteni, hogy mi igaz és mi hamis. De itt kapunk annyi biztatást, hogy ez félreérthetetlen legyen. Csak követnetek kell a folyamatot és akkor majd megértitek!

Hogy folytatódik ez a Bhágavatam vers? „Ez az igazság gyökerestől elpusztítja a háromszoros szenvedést.” Keleten azt mondják: „Az élet szenvedés és gyötrelem!” Mégis azok az emberek állandóan mosolyognak. Itt Nyugaton, azt gondoljuk, azt reméljük, hogy az élet vidám lesz, mégis nagyon savanyú az ábrázatunk. Valami nem stimmel! Tehát az anyagi lét nyomorúságát nem könnyű kiirtani. S be kell vallanom eleinte azt gondoltam, hogy a bhakták mentesek az anyagi szenvedéstől. De úgy tűnik ez nem így van! Mi is ki vagyunk téve az anyagi élet megtapasztalásának. Ennek ellenére reménykedhetünk abban, hogy Valaki vár ránk a végén!

S így folytatódik: „E szépséges Bhágavatam, amelyet a nagy szent Vjászadéva állított össze [érett tudása teljében], önmagában elegendő Isten megvalósításához. Mi szükség hát más írásra?” A Bhágavatamot egy élő bhágavata állította össze és közvetíti a számunkra. Vjászadéva testesíti meg az ideális gurut. Miért? Mert az isteni tudás, isteni felismerés birtokában van. „Érett tudása teljében” – ez pedig annyit jelent, hogy korábban majdnem teljesen fel volt hatalmazva, de mivel kellően érett volt hozzá, ezért teljesen fel volt hatalmazva. Ugyanez megtörténhet velünk is – elérhettek egy magas szintű megvalósítást. De amikor eléritek a teljes önmegvalósítást, akkor teljesen fel lesztek hatalmazva, a lelki érettségetek által. Ez hosszú időbe telik! Éppúgy, mint az anyagi életben – ahhoz, hogy felnőtt emberként tekintsünk rátok, el kell telnie jónéhány évnek, hosszú évek előkészülete után, egyszer csak észhez tértek; hasonlóan van ez a lelki életben is – ugyanaz a megvilágosodási folyamat. S mi a Bhágavatam áldása? Ez önmagában elegendő a Legfelsőbb teljes megvalósításához! Ezért azt mondják, hogy: „Mi szükség hát más írásra?” Mert itt megkaphatjátok az alapvető és lényegi információkat a Legfelsőbb Istenről. Információkat kaphattok Róla úgy, mint az Univerzum Legfelsőbb Ura és meg is érthetitek Őt, úgy, mint a szívek Ura. S ez az igazán lényeges információ!

„Amint az ember figyelmesen és alázatosan hallgatja a Bhágavatam üzenetét, e tudás művelésével megszilárdítja szívében a Legfelsőbb Úr helyzetét”.

Hány milliószor hallottuk már, hogy a Legfelsőbb Úr jelen van mindenki szívében, de vajon mennyit értettünk meg ebből a nagyon egyszerű tényből? Egy lopott pillantás, egy lopott pillantás a szívekbe. Tehát arról van szó, hogy ott felismerhetjük a Legfelsőbb jelenlétét a szívekben. Próbáljuk ezt megvalósítani. Egy lopott pillantás – nem sok, épp elég. Ha megtörténik, akkor elég!

Ezért igyekezzünk alázatosan odafigyelni erre az üzenetre, ez az odaadás útja! Ha elég szerencsések vagyunk és sikerül ilyen hangulatban odaszentelni a figyelmünket másokra, akkor minden bizonnyal megkapjuk azt az áldást, hogy bepillanthatunk különböző isteni dolgokba. Ezt a tudást adja a Bhágavatam – tisztelet és meditáció.

Tehát, sok sikert kívánok a közös erőfeszítéseitekhez! Tudjuk, hogy a saját erőfeszítéseink, még ha egyesítjük is az erőinket, nagyon korlátozottak. De fohászkodom az isteni áldásért, mely áthidalhatja az emberi korlátok és hiányosságok közötti szakadékot! Hiszen, ami lehetetlen a számunkra, az Számára könnyűszerrel lehetséges!

[1] Srimad Bhágavatam 1.1.2.

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 22-i ludastói esti tanításából) 

Reggel megvitattuk a Srímad Bhágavatam legelső slókáját, melyből megértettük, hogy bármilyen lelki tevékenységbe is akarunk belefogni, egy tiszteletteljes felajánlással kellene kezdenünk. S mi volt a vége ennek az első slókának? Meditáljunk a Legfelsőbb Abszolút Igazságon, szatjam param dhímahi. S mi található a tisztelet és a meditáció között? Szvarát – a független Isten, aki a meditációnk témája és Akinek a tulajdonságai kellene, hogy ránk szálljanak, ha megfelelően meditálunk. Az Ő függetlenségének kellene tükröződnie bennünk, de mivel mi tükrök vagyunk, ezért nekünk az ellenkezőjét kellene visszatükröznünk. Ő független, mi pedig Tőle függünk. Ő szabad, mi pedig szolgák vagyunk. Tehát ez olyan, mint egy ellentétes tükörkép. Mi az ember feladata? A hit. S mi Isten feladata válaszul erre a hitre? Az pedig a bizalom. Ha hittel közeledünk Hozzá, akkor viszonzásul Isteni áldásokban reménykedhetünk.

Tehát ennek az első versnek a három fő tanítása: tisztelet; függés – függetlenség; és meditáció. Most pedig fordítsuk figyelmünket a Srímad Bhágavatam második versére, abból a 18 000 versből, melyeket tartalmaz. Megállapítottuk, hogy az első versben minden benne van – egy cseppen megtalálhatjuk az egész óceánt. Tisztelet, tökéletesség és meditáció.

De hogyan végezzük ezeket megfelelően? Mi lesz az értelme, mi lesz a lényege a meditációnknak? Ezt kell megtanulnunk a második versből.

„Teljes mértékben elvetve minden anyagi célú vallásos cselekedetet, e Bhágavata Purána a legfelsőbb igazságot tárja fel, amelyet csak a tökéletesen tiszta szívű bhakták érthetnek meg. A legfelsőbb igazság az illúziótól megkülönböztetett valóság, amely mindenki javát szolgálja. Ez az igazság gyökerestől elpusztítja a háromszoros szenvedést. E szépséges Bhágavatam, amelyet a nagy szent, Vjászadéva állított össze (érett tudása teljében), önmagában elegendő Isten megvalósításához. Mi szükség hát más írásra? Amint az ember, figyelmesen és alázatosan hallgatja a Bhágavatam üzenetét, e tudás művelésével megszilárdítja szívében a Legfelsőbb Úr helyzetét.”[1]

Ez a Srímad Bhágavatam álláspontja, mely önmagában elegendő a lelki megvalósításhoz. De ez a vers egy nagyon komoly üzenettel kezdődik: dharmah proddzshita-kaitavó ‘tra, elutasítva a dharma összes anyagi motivációját, a vallás fényében. Ami annyit jelent, hogy még a dharmában is van anyagi motiváció. Mivel nem tudtok elvetni, visszautasítani valamit, ami nem létezik! Tehát, itt esélyt kapunk a motiváció nélküli vallásos gyakorlatokra! Valami tiszta, lényeges dologra. Ezért a Mahábháratát dharma-sásztrának, a Srímad Bhágavatamot pedig rasza-sásztrának tartják. Miért? Mert nem foglalkozik a hétköznapi lelki gyakorlatokkal; magára az isteni valóságra összpontosít.

Akkor hogyan lehet megérteni egy ilyen lényeges üzenetet? Csupán egyetlen feltétele van. S mi az?

Krsna-prijá: A szív tisztasága.

Szvámí Tírtha: Helyes! „Csak a tökéletesen tiszta szívű bhakták érthetnek meg.” Erre pedig azt fogjátok mondani, hogy: „Akkor ez nem nekem szól! Az én szívem még nem teljesen tiszta!” Akkor mitévők legyünk? Menjünk haza? Még el se kezdtük! Miért adjuk fel a próbálkozást? Azt tanácsolom: ne adjátok fel! Lehet, hogy a szívünk még nem elég tiszta ehhez. Az én szívem biztos, hogy nem az, én ezzel teljesen tisztában vagyok; de a ti szívetek sokkal tisztább! Jó esélyetek van arra, hogy megértsétek ezt az isteni tudományt! S ahogy itt olvasható, „E tudás művelésével minden megérthető”. Tehát ahhoz, hogy alapvető éleslátásra tegyünk szert, meg kell felelnünk a követelményeknek. Ebben az esetben ez a követelmény pedig egyenértékű a szív tisztaságával!

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.2.