Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016. 08. 23-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A Srímad Bhágavatam egy gyümölcs, s a gyümölcsök általában édesek szoktak lenni. Hogyan tudjuk eldönteni, hogy vajon igazán érett egy gyümölcs vagy sem? Ha már belecsípett egy papagáj a csőrével, akkor biztosak lehettek abban, hogy az már elég édes. A Srímad Bhágavatam érett gyümölcse Sukadév gószvámín keresztül áradt ki, miután megízlelte ajkaival.

A papagájokat nagyon értékesnek tartják a folyamatunkban! Indiában és Vrndávanban is sok papagáj található, melyek közül a zöld fajták különösen hangosak, ennek ellenére mégsem bosszantó a hangjuk! S vajon miért tisztelik őket annyira? Mivel ők viszik a híreket, amikor Rádhá és Góvinda nem tudnak találkozni, de szeretnének valahogy beszélgetni. Kissé bonyolult – a szülői felügyelet, a társadalmi szokások és egyéb okok miatt lehetetlen, hogy találkozzanak! Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok. Ezért kellett valamiféle megoldás, hogy kommunikálni tudjanak és Ők a papagájokat választották, hogy a hírvivőik legyenek. Ebből láthatjátok, hogy mennyire degradálódtunk itt a kali-jugában. Zöld papagájok helyett fekete telefonokat, élő hírvivők helyett halott szerkezeteket használunk. Mégis általában az emberek ugyanarra a célra használják ezt az üzenetközvetítő eszközt, mégpedig szerelmes üzenetek továbbítására. Viszont az üzeneteknek, melyet küldötök tükrözniük kell a dharma győzelmét az adharma felett, a lélek győzelmét az anyag felett és az igazság győzelmét az illúzió felett! Ezt a tanítást adja Sukadév gószvámí a Srímad Bhágavatamban. Ezáltal vált sokkal ízletesebbé, mint korábban volt! Bár már addig is ízletes volt mindenkinek, beleértve a felszabadult lelkeket is.

„Pibata bhágavatam raszam[1]. Pibata – igyátok, ízleljétek a Bhágavatam nektárját! S hogyan tudjátok inni a Bhágavatam nektárját? A füleitekkel. Tehát a hallgatóságban egy misztikus átalakulás történik. Most sikerült eltávolítanotok a zárat, hogy jobban kinyithassátok a füleiteket. Erre a misztikus átalakulásra van szükségünk, hogy ezt a korlátozott anyagi szerkezetet átalakíthassuk lelki receptorokká, a transzcendentális üzenet lelki befogadójává. S éppúgy, mint ahogy az első versben volt egy nagyon fontos kifejezés, mégpedig a szvarát – a független, mely a Legfelsőbbre vonatkozott, itt is, egy másik nagyon fontos dolog van említve – a raszikáh. Raszikáh! „Azok, akik jártasak a rasza megízlelésében.”

Ez egy nagyon kifinomult része a lelki gyakorlatoknak. Ez nem dzsungelharc! Ez egy nagyon kifinomult része a lelki gyakorlatoknak. Ez a kincskeresés. Vegyünk egy példát a rasza megéléséről. Maháprabhu bhaktái annyira érzékenyek voltak, hogy valahányszor találkoztak Maháprabhuval, szeretett Urukkal, azonnal képesek voltak megérteni és átérezni azt a különleges érzelmi hangulatot, amiben Maháprabhu éppen volt. Aszerint tudták idézni a hangulatához illő szentírást, verseket vagy történeteket. Amikor Maháprabhu túlontúl belemélyedt egy bizonyos hangulatba, akkor elkezdtek olyasvalamit idézni, ami megnyugtatta. Amikor túlzottan passzív hangulatban volt, akkor idéztek valamit, ami kissé felkavarta, mindig a szívének kedves hangulatot. Tehát látjátok, hogy milyen mélységei vannak a kifinomult, érzékeny társulásnak! Nem arról van szó, hogy ‘Előhozakodok a problémáimmal’. Nem! ‘Azért jöttem, hogy a Neked kedves hangulatban szolgálhassalak’. Amikor a problémáitokkal hozakodtok elő, az olyan, mint a dzsungelharc, amikor viszont megértetek valamit ebből a raszikus hangulatú közeledésből, az a kincsvadászat. Tehát döntsétek el, hogy anarchisták akartok-e lenni a partizánharcosok csoportjában vagy pedig kincsvadászok. S ha a kincsvadászok csoportjába álltok be, akkor rasza hangulatban közelítsetek. Ne egy nagy adag problémával jöjjetek!

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.1.3.