|
|
Extra kiadások issues
Apr
12
(részlet Szvámí Tírtha 2015. augusztus 19-ei tanításából)
„Param vidzsajaté srí-krsna-szankírtanam” – „Győzedelmeskedik a legfelsőbb, Srí Krsna együttes magasztalása.”[1] Amint azt már megbeszéltük, a mi folyamatunk Istentől ered, Isten elérését tűzi ki célul, s közben ad egy isteni gyakorlatot. Ha az időben visszamegyünk egy kicsit, egy egységes valóságra lelünk, melynek különböző részei és elemei ugyanarról a történetről mesélnek nekünk. Egy Isten létezett. Egyetlen folyamat. Egyetlen út. Egyetlen mantra volt, és egyfajta gyakorló. S csupán egyetlen szentírás. Ha előre szaladunk az időben, a nem létező jövőbe, ismét egyetlen Istent, egyetlen szentírást, egyetlen módszert, egyetlen utat, egyetlen vallást és egyetlen mantrát találunk. És mi a mi mostani célunk, a jelen pillanatban? Töprengeni a múlton? Vagy elképzelni a jövőt? Nem, egyesítsük ezt ebben a különleges, isten-adta pillanatban.
Egyetlen Isten létezik tehát. Mégis miféle ez az Isten? Büntető Isten? A hatalom és a törvény Istene? Avagy a könyörület és a szeretet Istene? Milyen Istent szeretnétek? Csupán egyetlen Isten létezik Az Ő végső természete ánandamají – vagyis örömlényegű. S minden ebből az isteni boldogságból származik.
Csupán egyetlen szentírás létezik. Hú, ez bonyolult! Melyik szentírás? Egy óceánnyi szentírás létezik, vajon melyiket válasszuk? A Gítát? Nem rossz. A Bhágavatamot? Még jobb! A Csaitanja Csaritámrtát? Ennek minden bhakta örül! Avagy ugorjunk fejest az isteni ízek, a raszák nektáróceánjába – Bhakti-raszámrta-szindhu? Nem, mert mindenki elájul annak az óceánnak már a partján is. Ám létezik egyetlen szentírás, amely a tiszta bhakták szívébe van írva. Szerény javaslatom tehát ez a szentírás.
Csupán egyetlen folyamat létezik. Önkínzás? Avagy kemény aszketizmus? Vagy mi más? Olyan sok módszer van, de csupán egyetlen valódi módszer létezik – param vidzsajaté srí-krsna-szankírtanam, a Szent Nevek együttes zengése.
S csupán egyetlen mantra van. Egyetlen mantra?! De hát hetven millió ősmantra létezik ebben az univerzumban. Vajon melyiket válasszuk ki ebből a végtelen számú mantrából?
Jasódá: Rádhé- Góvinda!
Szvámí Tírtha: Rendben, hivatalosan válasszuk ki a Haré Krsna mahámantrát! De ha belevetitek magatokat a rasza nektáróceánjába, akkor még többre is rálelhettek.
S csupán egyetlen vallás van. Sok ember azt gondolja, hogy sok különféle vallás létezik, ám csupán egyetlen szuper-vallás van – az, amely legfelsőbb szinten fogja elégedetté tenni a szíveteket, s ez a módszer azért különleges, mert kielégíti a Legfelsőbb Urat. Éppen ezért töretlen és feltétel nélküli szolgáló mentalitásra van szükségünk. A lelki élet egyetlen feltétele tehát a feltétel nélküliség. Az egyetlen feltétel a feltétel nélküli önátadás.
1. Siksástakam 1.
No Comments
Filed under: Extra kiadások
Apr
5
(részlet Szvámí Tírtha 2015. augusztus 19-ei ludastói tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Kérdés: Ha már szó esett a szent hagyományhoz való tartozás szépségéről és fontosságáról, akkor vajon mi a helyzet a csatlakozással? Megnézzük a szertartást, s látjuk, hogy az illető kap egy málát, és elkezd egy lelki gyakorlatot, de valójában mi történik belül? Éppúgy történik valami, mint amikor egy édesanya szül. Azelőtt csupán nő volt, most pedig elkezd anyává válni, még a biológia és a hormonrendszer is elősegíti, hogy kibontakozzék ez a folyamat. Mi tehát a titok, mi a misztérium?
Szvámí Tírtha: Semmilyen misztérium sincsen, ez csupán biokémia. De mi történik a spirituális kémiában? Alkímiának hívják – al-gebra, al-kímia – elkezdjük tanulni a spirituális hermetikus tudományokat. A diksá egy átalakulási folyamat. S ha az alkímiát vesszük, legalább egy tucatnyi különböző alkímiai folyamat létezik, mint például az égetés, a kalcináció[1], a putrefakció[2], az egyesítés és végül elérik a quinta essentiát. Tehát égetés, rothasztás és fehérítés – s végül eljutnak az ötödikig, a kifinomult lényegig. Ám ha ezt a sok különböző alkímiai folyamatot csupán háromra szűkítjük le, ezek a következők: albedo, nigredo és rubedo. A spirituális alkímiában három végső folyamat, három szín létezik. A nigredo azt jelenti, hogy megfeketedik. Az albedo jelentése kifehéredik, a rubedo pedig vörösödik, vagy aranyszínűvé válik, tehát a spirituális alkímia színkódja csupán három színből áll: feketéből, fehérből és aranyból. Ugye, nem kell tovább magyaráznom! Szerintem értitek: a sötét Úr, a fehér Istennő, s az aranyszín – a kettejük együtt.
Ez az alkímiai folyamat a beavatással veszi kezdetét; mert ebben a folyamatban van egy varázsló, egy alkimista. Ő táplálja a tüzet, s az üstjeiben ott fortyog valamennyi fekete-fehér anyag. Néha robbanások is keletkeznek. ’Túl sok! – mondja – ’Túl sok hőt adtam, csak lassan, lassan!’ Máskor semmi sem történik, s egy kicsit kell még tennie a tűzre. Szerintem ti tudjátok, ki is ez az alak. Ám létezik egy varázskő, a bölcsek köve, ami az ólmot és a vasat arannyá változtatja. S ez különleges kő, a lapis nostrum, a mi kövünk, s szent névnek hívják. A mi kövünk nagyon-nagyon különleges – ha megérinti a szívet, bizonyosan elkezdődik ez a bio- vagy alkímia. Tehát nincs semmiféle misztérium! Ez tiszta alkímia, vagy biokémia.
Hadd tegyek hozzá még valamit! Mi itt egy szent kődarabot[3] imádunk, mely teljes mértékben Krsnát képviseli. Vajon milyen eszményt testesít meg a Góvardhan-hegynek ez a darabja? Az oltalmat. A különböző folyamatok, az imádat különféle formái különféle gyümölcsöket hoznak, s ha az isteni oltalmat imádjuk, akkor az megadja nektek az isteni oltalmat. Ezért kérlek, dicsőítsétek tárt karokkal ezt a bölcsek kövét!
1. Az anyag lebomlása erőteljes hő és égés hatására, nyitott olvasztótégelyben
2. Az anyag rothadása, gyakran hosszantartó lágy, nedves hő hatására az anyag általában feketévé válik.
3. Girirádzs
Filed under: Extra kiadások
(részlet Szvámí Tírtha 2015. augusztus 19-ei tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Egy szent hagyományhoz tartozni elköteleződést is jelent. Azelőtt szabadúszó elesett lélek voltam, most pórázon levő elesett lélek vagyok. S mondom nektek, nagyon üdvös és nagyon jó, ha van pórázunk, hiszen ha egy kutyának van nyakörve, van póráza, akkor tudni lehet, hogy tartozik valakihez. Tehát, ha egy hagyományhoz tartozunk, akkor képviselnünk is kell ezt a hagyományt.
Eztán felmerül egy másik kérdés: hogyan segítsük ezt a hagyományt, hogyan szolgáljuk, és hogyan tartsuk fent? Annyi módon lehet elősegíteni a hagyomány fennmaradását és virágzását. Először is ott vannak az egyéni gyakorlatok. Ha a szent neveket zengitek, akkor a szent név, mint hagyomány fennmarad. Hosszú ideig úgy gondolhatod, hogy te kezdesz bele a gyakorlatba, ’ elkezdek mantrázni’. Én úgy érzem, hogy ez éppen fordítva van. A szent nevek zengésének, a hagyománynak van szüksége gyakorlókra, ezért újabb és újabb gyakorlókat vonz magához. Ez is bizonyítja, hogy ez nem az emberi oldalon kezdődött, a meghívás az isteni oldalról érkezik: ’Kérlek, csatlakozz ehhez a gyakorlathoz!’ Állandóan tudatában kell lennünk, hogy mi valami emberfelettinek vagyunk a részesei.
S akkor ott van még a közösség, vagy a tradíció társadalmi oldala. Például események szervezése, templomok fenntartása, prédikálás, publikációk, stb, stb. Így értitek, hogy ez valami nagyon különlegesen fontosnak és isteninek a szerves része. Ez a közös nevező valamennyi lelki csoportban és lelki gyakorlatban – hogy vissza kell, tükröznie az istenit, és az embert az isteni síkra kell eljuttatnia.
Valamely szent hagyományhoz tartozni azt jelenti, hogy van egy háttered, s rendelkezel egy világos céllal is. Ezért a tradíció megfelelő ápolásával segítenünk kell benne, hogy ez az iskola gyarapodjon, ez a hagyomány virágozzon. Ne feledkezzetek meg róla, hogy amikor Krsna felemelte a Góvardhan-hegyet, az idős gópák is használták a pásztorbotjukat: „Krsna egy kisfiú, ha mi is tartjuk a hegyet a botokkal, akkor a hegy nem lesz olyan nehéz.” Mi olyanok vagyunk, mint ezek a gópák, mi is tartjuk a saját kis botunkat. A misszió – Maháprabhu missziója, Krsna missziója – folyamatoson működik, ám mi tartjuk a saját kis botunkat.
Hadd idézzek csupán egyetlen mondatot Sríla Shrídhar Mahárádzstól. Azt mondja, hogy a bhakti folyamata egy utazás a gyanakvás és csalódás földjéről a szépség és szeretet földjére. A gyanakvástól tehát szeretnénk eljutni az isteni szeretet birodalmába. Ezért hisszük a mindenség Forrását, Fenntartóját és Végső Menedékét. Hisszük a lélek öröklétét és Istenhez tartozását. Hisszük az élet szentségét és magasztos hivatását. Hisszük a világosság győzelmét a sötétség fölött. És hisszük a megtisztulás lehetőségét és az üdvösséget. Bízzatok!
(folytatása következik)
Filed under: Extra kiadások
(részlet Szvámí Tírtha 2015. augusztus 19-ei ludastói tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Szvámí Tírtha: Mik a következményei annak, ha egy szent hagyományhoz tartozunk? Ez a kérdésem, kérlek, segítsetek!
Válasz: Egy autentikus spirituális vezetőt követünk ebből a tradícióból.
Szvámí Tírtha: Jó. Ez egy jog, vagy kötelesség?
Jasódá: Kiváltság.
Szvámí Tírtha: Rendben, álljunk meg itt egy kicsit! Ha úgy vélitek, hogy egy bona fide tanítómestert követni kiváltság, egyetértek – ez egy lehetőség, egy kiváltság, egy dicsőséges helyzet, de nem könnyű. Azt gondolhatjátok, hogy mindazok, akik ma nagyon közel állnak a mesterhez, élvezik a figyelmét és az ölelését, azok egy nagyon kivételes, kellemes és vonzó helyzetben vannak. Mindenki mosolyog, de vajon láttátok-e azt az utat, ahogy ők elérték ezt a helyzetet? Most mindenki mosolyog, ám voltak idők, mikor legalább az egyik fél sírt. Ha tehát látod a mosolyokat, kérlek, fogd azt is fel, élj a gyanúval, hogy ott valami másnak is kellett lennie. Ahogy mondani szokták, a gyökerek nélkül nincsen gyümölcs, de úgy is mondhatjuk, hogy könnyek nélkül nincsen mosoly. S hajlandónak kell lennünk megfizetni ezt az árat.
Milyen más következményei vannak egy szent tradíció követésének?
Haribhakti: Egy ilyen tradíciót követve eljön az a pillanat, amikor felismerjük, hogy mi az életünk célja, mi az életünk értelme.
Szvámí Tírtha: Nagyon szép. S ez sokszor megtörténik. Először, amikor találkozol a bhaktákkal, ezt gondolod: ’Most rájöttem, hogy mi az életem célja! Majd egy idő után kissé magasabb megértésre jutsz az identitásodat, lelki szerepedet illetően, és ismét ezt mondod: „Ó, most rájöttem valamire, megértettem, mi a küldetésem. Azelőtt nem tudtam, mi az, de most már tudom.” És ez így megy tovább, és tovább, és tovább. Miért? Mert ez a tudatosság progresszív evolúciója, nemcsak egyéni síkon – hogy mindig egy kicsivel többet és többet értünk meg magunkról – de az isteni életben is közelebb kerülünk egyre kifinomultabb elképzelésekhez, elvekhez és gyakorlathoz.
Ezt nagyon szépen mutatja be és bizonyítja az a történet, amikor az édesapa elküldte a fiát, hogy tanulmányozza a Srímad Bhágavatamot. Egy év elteltével a fiú visszatért, és az apa megkérdezte: „Kedves fiam, tanultál, okosodtál? „ A fiú így válaszolt: „Igen! Igen, édesapám, mindent megtanultam!” Erre az apa így reagált: „Nem értesz te semmit, menj vissza a mesterhez, és tanulj!”Egy év múlva az apa megint megkérdezte a fiától, hogy tanult-e valamit. „Ó, kedves édesapám, a múlt évben még nem tudtam mindent, de most már igen.” Erre az apja: „Vissza! Nem tanultál te semmit, menj vissza a tanítómesteredhez!” Egy év elteltével a fiú ismét hazatért, és az apa megint megkérdezte: „Kedves fiam, mindent megtanultál a Bhágavatamról?” S végül a fiú így felelt: „Hát, kedves édesapám, rájöttem, hogy semmit sem értek.” S akkor az édesapa így szólt: „Igen, édes fiam!”
Tehát ha rájövünk, hogy mi az életünk értelme – az nagyon szép, csak így tovább! Vissza fogunk térni erre a kérdésre egy év múlva, a második, majd a harmadik év elmúltával.
(folytatása következik)
Filed under: Extra kiadások
Mar
15
(részlet Szvámí Tírtha 2015. augusztus 19-ei ludastói tanításából)
Ahhoz, hogy életünk normál és egészséges mederben folyjon, szükség van a tudatlanság, a tamasz kötőerejébe tartozó passzív részre, alvásra is. Ha tehát lelkivé akarjuk tenni az életünket, az nem szükségszerűen jelenti azt, hogy egyáltalában nem alszunk, hanem azt jelenti, hogy lelkivé kell tennünk az álmainkat. Ha egy átlagos ember alszik, akkor az tama-guna, ám ha egy tiszta bhakta merül álomba, az egy összpontosított isteni szolgálat. Tehát ha szép hosszú álmot szeretnétek, kövessétek ezt a koncentrált isteni szolgálatot! S ezt tényleg komolyan gondolom!
Ám hogyan legyünk képesek lelkivé tenni az éjszakáinkat és az álmainkat? Először próbáljátok meg lelkivé tenni a nappalaitokat és a cselekedeteiteket – ez egy kis önuralmat jelent. Uralnotok kell a test tevékenységeit, a törekvéseiteket, a gondolataitokat. S végül ellenőrzésetek alá vonhatjátok az álmaitokat is.
Létezik egy különleges technika – álomutazásnak hívják – amikor a mester és a tanítvány egy szobában, közel egymáshoz lefekszik, és együtt álmodik. Álmukban találkoznak, s együtt sétálnak. Régen olvastam erről a gyakorlatról valahol egy jógakönyvben, s azt gondoltam, hogy ’ez itt valami misztikus gyakorlat.’ De aztán nemrégiben kapcsolatba kerültem egy bhaktával, aki ugyanerről számolt be, neki lehetősége adódott rá, hogy nagyon közel aludjon a tanítómesteréhez, s amikor felébredtek, megbeszélték az utat, amit megtettek.
Tehát ezek a nagyon különleges dolgok nem állnak oly távol tőlünk, de hogyan érjük el őket? Az érintett személyek nagyon erős összhangjával. Most természetesen nem azt javaslom, hogy rontsatok be a lelki tanítómesteretek szobájába, amikor ő aludni akar. Mivel első a ráhangolódás, utána jön a sietség. S ez valójában meghívásos alapon működik.
A kérdés az volt, hogyan tegyük lelkivé a cselekedeteinket, igaz? Ennek nagyon fontos része, hogy mindig tartsátok a lelki célokat szem előtt. S végül így el kell érnünk a célunkat remélhetőleg. Ez tehát a beteljesedése egy szent hagyománynak, ami isteni kezdetből indul, van egy nagyon jó lelki gyakorlatod, s végül eléred a lelki céljaidat. Isteni az eredet, isteni a cél, a gyakorlónak lelkinek kell lennie. S mi ez az isteni cél? Ugyanaz, amiért a szent hagyomány elkezdődött – az istenszeretet ápolása. E célból kezdtük el – az istenszeretet ápolásának céljából.
Filed under: Extra kiadások
Mar
8
(részlet Szvámí Tírtha 2015. augusztus 15-én Ludastón elhangzott tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Megvolt az elképzelésünk, ám az élet realitásai valami mást hoznak, s nekünk kell tudnunk rugalmasan alkalmazkodni. Sríla Shridhar Mahárádzs úgy vélekedett, hogy a vallás helyes alkalmazkodás. S azt gondolom, hogy Srídhar Mahárádzs néhány szava vagy egy mondata elég, hogy egy egész életen át meditáljunk rajta – ennyire mélyen szántó a véleménye.
A jövő elemzésének s a jövőre vonatkozó tervek készítésének tudományos módszerét prognózisnak nevezik. Ez tulajdonképpen a gjána tőből származik – tudás, gnózis, gjána – ugyanaz a szótő. Jelentései: előretudás, előrelátás, a jövőről alkotott elképzelés. A jövő nagyon speciális eset, mivel valójában nem létezik. Mégis részt vehetünk a jövő formálásában, megváltoztathatjuk a jövőt. A jövő tehát egyfajta közelgő, potenciális valóság.
Pránanáth: Szerintem ez egy fontos téma. Hiszen a jövő azoké, akiknek van jövőképük még mielőtt a jövő lehetőségei feltárulnának. Ténylegesen csak kevesen látják a jövőt, de sokan állítják, hogy van egyfajta elképzelésük a jövőről, holott nincs. Ha csupán úszunk az árral, az vagy a teljes meghódolás jele, vagyis hogy bármit elfogadunk, amit a Jóisten ad, vagy egy teljesen szétesett állapot, amelyben fogalmunk sincs róla, hogy mi folyik. Létezik egy német közmondás, amit nem igazán tudok megemészteni: „Egy nagyon szimpla és unalmas ma az emlékeinkben egy kivételesen kellemes nappá válik a jövőben.” A jövő tervezése – úgy hiszem ez egy nagyon felelősségteljes feladat számunkra; előzetesen kell megalkotnunk egy ragyogó elképzelést a jövőről, ne utólag gyártsunk egy szép történetet a múltról. S hogyan teremtsünk fényes és nagyszerű jövőt? Két tényezőnek kell jelen lennie: az egyik az áldás, a másik pedig a közösség hozzájárulása. Ha e két tényezővel rendelkezünk, s hozzá tudjuk tenni az egyéni felelősségünket és elkötelezettségünket, akkor mindez biztosítani fogja a jövőbeni gyarapodást. Az élet nagyon értékes, nem hagyhatjuk, hogy a becses pillanatok, évek és korszakok a tudatosság hiányában múljanak el. Ahelyett, hogy vad álmokat szőnénk egy egyetem vagy egy idős bhaktákat ellátó otthon, egy ludastói kórház vagy repülőtér létesítéséről, nagyon következetesen nap mint nap felelősen kell gondolkoznunk ahelyett, hogy a terheket növelnénk túl nagy tervekkel, melyeket nincs, aki végrehajtson.
Szvámí Tírtha: Azt gondolom, hogy elméletileg leírtad az előre tervezés lényegét, ám én egy kissé gyakorlatiasabb elképzelésekre számítottam. Miért? Mert ha van valami konkrét, valami végrehajtandó, amiben bizakodunk, akkor azt teljesíteni tudjuk. Ha azonban csak homályos elgondolásaink vannak, akkor nagyon nehéz bárminek is történnie. Stabil, hosszú távú, békés gyarapodásra van szükségünk. A legöregebb fa nő a leglassúbb ütemben. Ha egyszer lépünk egyet, akkor azt végig kell vinni, nem pedig előre szaladni, aztán pedig visszatérni. Lassú, de folyamatos növekedésre van szükség.
Akincsan: Mindannyiunk számára az egyik fő motiváló tényező Ludastó mint központ, vagy ha ki akarjuk terjeszteni – a szent hely létezése. Mi, emberek alapvetően nem változunk. Ha egy szent hely, vagy a figyelem középpontja motiváló tényező volt a múltban, az a jövőben is az lesz.
Szvámí Tírtha: Az én elképzelésem a jövőről az, hogy ez a nagyszabású kísérlet sikeres. Úgy vélem, egy irányt mint jövőbeli fő célt Gurudév kezdeményezett, mert az istenszeretet egyetemes elvét – melyet Indiában őriztek meg, de a koncepció univerzális – akarta átültetni, integrálni. a mi országainkba. Ez egy cél a jövőre nézve. Kérlek benneteket, nagyszabású dolgokban gondolkodjatok – mi a cél? Az rendben van, hogy Ludastó növekedjék, de miért? Azért, hogy lehetőséget biztosítson az embereknek arra, hogy megértsék és magukévá tegyék ezt az egész lelki kultúrát.
Rámvidzsáj: Gurudév, az előbb kísérletről beszéltél. Ez a szó számomra azt jelenti, hogy az eredmények bizonytalanok; hogy van egy elképzelésünk, de éppen azt vizsgálgatjuk, vajon működik-e. Mi tehát a különbség a lelki kultúra szokásos gyakorlása és a te kísérleted között?
Szvámí Tírtha: Eretnekség. Abszolút pozitív értelemben, hiszen az ’eretnekség’ eredeti értelme az, hogy ’választani’, ’valamire rálelni’. A sok-sok létező alternatíva közül találj egyet, válassz egyet – ez eretnekség. Mi egy jó megoldást akarunk találni – nem az összes különféle opciót, hanem egy helyes megoldást. S azt gondolom, hogy kockázatot kell vállalnunk, hogy erre ráleljünk.
S egy nagyon lényeges dolog: kérlek benneteket, mindenki jegyezze meg! Az ásramokat szolgálni és támogatni kell. Amikor bajban vagytok, nagyon jól tudjátok, milyen fontos egy ásram – kérlek, ne feledjétek el ezt akkor sem, amikor jól megy a sorotok – akkor is kell támogatnotok az ásramot!
Itt, Magyarországon különféle szervezeti formákban működünk, míg Szófiában még a kezdetek kezdetén úgy döntöttünk, hogy kerüljük ezeket az intézményi kereteket. Gyakorlatilag egyetlen virtuális szervezetünk van – a Bolgár Vaisnava Társaság, ami hivatalosan nem igazán létezik, ez az embereknek egy elvi alapokon szerveződő csoportja. Ugyanazokat a dolgokat, melyeket a magyarországi szolgálatban meg akarunk tenni, más módon, de Szófiában is meg tudjuk valósítani mindenféle jogi struktúra nélkül. Tehát ha azt kérdezitek, hogy mi a kísérlet – ez egy másik kísérlet: nézzük meg, hogy működik ez hivatalos intézmények nélkül! Biztosíthatlak benneteket, hogy jól. Mint ahogyan az intézményesített forma is jól működik Magyarországon. S ha mindkét alternatíva jótéteményeit élvezhetjük, s tudunk tanulni egymástól, akkor mindenütt gyarapodni fogunk.
Filed under: Extra kiadások
Mar
1
(részlet Szvámí Tírtha 2015.augusztus 19-ei ludastói tanításából)
Be kell, hogy valljam, tele vagyok kérdésekkel és kétségekkel, válaszokkal és témákkal és távlatokkal, és igazán élvezem ezt a helyzetet. Vajon miért jó, ha vannak kérdéseid? Ha van kérdés, van válasz. A legtöbbetekkel már hosszú ideje ismerjük egymást, és osztjuk meg az életünket és eszményeinket. Tán észrevettétek, hogy kész vagyok kísérletezni. S azt gondolom, hogy ti mindannyian e nagy kísérlet részesei vagytok. Hiszen mit csinálunk mi itt az anyagi környezetben? Megpróbáljuk transzcendenssé tenni az életünket, az anyagit lelkivé változtatni. Szerintem elméletből és gyakorlati tapasztalatokból is tudjuk, hogy a bennünket körülvevő világ nagyon különös. Nagyon furcsa irányba halad. A külvilágban kali-juga van. Így egy nagyon kemény kérdéssel szembesültem: Ha kívül kali-juga van, mi van belül? Nem lennék elégedett vele, ha belül is kali-juga volna – a szívünkben, az elménkben, a köreinkben, az ásramjainkban. Ezért számomra az a fő kérdés, hogyan valósítsuk meg lelkünkben az aranykori spiritualitást a minket körülvevő kali-juga feltételei ellenében.
Tudom, hogy ti nagyon jártasak vagytok a filozófiában, és tiltakozni fogtok: „Nem elégszünk meg egy aranykorral. Nem, nekünk a lelki világ kell, nem pedig valami jelentéktelen aranykor a Föld bolygón.” De mit jelent számunkra az aranykor? A lelki értékek dominanciája a magánéletünkben, személyes köreinkben. S azt gondolom, ez az oka, ez a célja az áldozathozatalnak.
Hogy valósítsuk meg az aranykort, hogy segítsük elő a létrejöttét a személyes életünkben és a közösségi életben szintén? Hallottam egy ilyen megjegyzést: „Miért nem mondja el a vezető a véleményét, s akkor könnyű megérteni, követni és végrehajtani?” Nem akarom. Cseppenként elmondom az én véleményemet is, de most nem ez a cél. Inkább ti gondolkodjatok el, s álljatok elő elképzelésekkel! Nem szükséges egyetérteni, hozzatok fel egymásnak ellentmondó elgondolásokat, ütköztessétek őket, és jussatok valamiféle következtetésre! Hiszen, ha ez a ti megértésetek, és végiggondoljátok, hogy mi történik, azt hiszem az egy nagyon értékes megvalósítás.
Filed under: Extra kiadások
(részlet Szvámí Tírtha 2014. augusztusi ludastói tanításából)
A versenyszellem önmagában nem túl jó, mégis nektek, tapasztalt lelki gyakorlóként van némi mentségetek, hogy találjatok okot a spirituális versengésre. Úgy vélem, az például elfogadható, ha önmagunkkal versenyzünk abban, hogyan emelkedjünk felül a hiányosságainkon, vagyis ha a hamis és az igazi egónk vetélkedik egymással.
Ám van a lelki versenynek magasabb indítéka is – Krsna elégedettségének a növelése. Ahogy mindannyian tudjuk, Krsnát különféleképpen lehet megközelíteni, vagy érezni Iránta. Különösen Vrndávanban ez néhány archetípusban jelenik meg: Jasódá anya és Nanda Bábá például a Krsnához fűződő szülői, családi kapcsolat képviselői. Talán a legérdekesebb és a legizgalmasabb archetípusok a gópík és a gópák. A gópák barátságban állnak Krsnával, s barátságukba különböző raszák, különféle érzelmek, mint az élet fűszerei, vegyülnek. A gópíknak, a vrindávani tehénpásztorlánykáknak is különféle érzéseik vannak, bár általában az ő kötődésük alapja a szerelem.
Szeretnélek benneteket egy megtapasztalásra invitálni: képzeljétek magatokat Vrndávanba! Nem nehéz, mivel most éppen nagyon közel vagyunk a vrndávani atmoszférához: sok eső, hideg, sok bhakta… és Krsna van a középpontban. Helyezkedjünk hát bele abba a hangulatba, amikor Krsnát keressük!
Miben versenyeznek a gópák és a gópík? Magukénak akarják tudni Krsnát, azt akarják, hogy csatlakozzon a csapatukhoz. Mindannyian tudjuk, hogy a mantráknak bűverejük van, ha valakinek a nevét elkezded kántálni, az illetőnek meg kell jelennie, hogy a középpontban legyen. A gópíknak is van ilyen varázsigéjük, s a gópáknak is megvan a bűvös szavuk. Most lépünk be Vrndávanba: Rádhé Krsna Rádhé Sjám hé Góvinda, hé Gópál! A versenyszellem megjelenik a bhakták szívében, s most a gópík veszik át a vezetést: Rádhé Krsna Rádhé Sjám! Ám a gópák ezt nem hagyják: Hé Góvinda, hé Gópál!
Mindegyik fél keres, ám egyik sem talál, akkor mi a teendő? A gópák elégedetlenek, talán nekik kell a gópík hangulatában keresniük Krsnát? Most a gópák veszik át a gópík hangulatát: Rádhé Krsna Rádhé Sjám! S a gópík pedig a gópák hangulatát: Hé Góvinda, hé Gópál! A gópák szárit vesznek fel, a gópík pedig botot ragadnak.
Mi a bhakti különleges gyakorlata és hozzájárulása az isteni szolgálat folyamataként? A szent nevek zengése. Rejtett formában ez sok különböző vallásos folyamatban fellelhető, de a mi tradíciónkban nagyon explicit módon van jelen. S ahogy ebben a bhadzsanban is próbáltuk érzékeltetni, a szavak és a nevek varázsigeként működnek, s ha a szavak segítségével lépünk kapcsolatba az istenivel, annak nagy ereje van.
Megértettük, hogy Isten neveinek zengése nagyon fontos. Ezt könnyű elfogadnunk, ám egy alkalommal Csaitanja Maháprabhut nagyon megkritizálta a helyi közösség Navadvípban, amikor nem Krsna szent neveit ismételgette, hanem azt hogy ’gópi, gópi’. „Annak, hogy Isten szent neveit zengjük, van valamiféle haszna, de miféle haszonnal jár ez a ’gópi, gópi’? Mi ez?” – vágták a fejéhez. De szerencsére tanítóinkat hallgatva értjük az effajta mantrazengés jelentőségét: mert a dicsőítés tárgyának a tulajdonságai rászállnak a gyakorlóra.
Filed under: Extra kiadások
Feb
16
(Szvámí Tírtha 2014. január 11-ei tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
A tizedik pont így szól: „A szabályozó elveket követve imádnunk kell a templomi múrtit. Áratit és praszádamot kell felajánlanunk, fel kell ékesítenünk a múrtit, stb.”[1]
Harilílá kérdése: Az hangzott el, hogy a bhakták praszádamot ajánlanak fel a múrtiknak. Ez akkor praszád vagy bhóga?
Szvámí Tírtha: Általánosan bhógát ajánlunk fel, s ha Krsna elfogadja a múrtik által, akkor az már praszád. Általában a bhóga ’ételt’ vagy ’élvezetet’ jelent, tehát minden élvezet először Krsnáé. S hogy Krsnának ajánljuk az ételünket, az azt jelenti, hogy nem ízleljük meg, nagyon tiszta módon, a szabályokat követve főzzük meg, csengetünk, tulaszít teszünk a tányérra és így tovább. Ám tudjátok, amikor Jasódá anya Krsnának főz, ő megkóstolja az ételt: „Ó! Még egy kis sóra volna szükség”, s aztán ad hozzá még egy kis sót. Nem törődik a rituális felajánlással, ám anyai gondoskodása Krsna teljes elégedettségére szolgál. Ki volt az a Ráma bhakta aki…
Mádhava Szanginí: Sabarí.
Szvámí Tírtha: Hogy is volt ez a történet?
Mádhava Szanginí: Mialatt Sabarí Ráma érkezésére várt, gyümölcsöt szedett a számára. S amikor Ráma megérkezett, Sabarí először megkóstolta a gyümölcsöt, hogy vajon édes-e, s csak azután ajánlotta fel Neki, Ráma pedig örömmel elfogadta.
Szvámí Tírtha: Igen, azt is mondják az írások, hogy bármit is ad egy tiszta bhakta, vagy bármit is fogad el egy tiszta bhakta, az praszád. Hogy csengetsz-e vagy sem, az nem számít. Az általános szabály így szól: kövessétek az előírásokat – és általában ez a módszer – de a vradzsavászíknak[2], nagyon különleges kapcsolatuk van Krsnával.
Hadd osszak meg veletek egy nagyon kedves esetet! A Rádhá-Raman templom egy másik híres templom Vrndávanban, melyet még a gószvámík idejében Gópál Bhatta gószvámí alapított. Azt mondják, ebben a templomban a tűz a konyhában már ötszáz éve megszakítás nélkül ég. Annyira odafigyelnek ennek a szolgálatnak a fenntartására, hogy folyamatosan ég ott a tűz. Minden este zenés felajánlás, szép bhadzsanok és kírtanák vannak. S amikor mi ott jártunk, láttunk egy idős urat, aki szintén látogató volt – ahogy az a nagykönyvben meg van írva, reggel és este el kell menni és meg kell látogatni a templomot. Ebben a templomban az oltár kissé magasan van és a múrti nagyon kicsi. Tehát nagyon messzire vagy a kis múrtitól, s emiatt aki idősebb, ugye, nem látja nagyon jól. Így amikor a függönyt felvonták, elkezdődött a zene és jöttek a bhakták, ez az idős úriember fogta a monokliját, hogy szemügyre vegye a múrtit: „Á, igen!” Nagyon elégedett volt. S mi volt a következő gesztusa? Átadta másoknak is a monoklit, hogy ők is láthassák a múrtit. Milyen gyönyörű! Megosztotta: „Itt van az én Uram, táncol! Nézzétek ti is!” Másnap is megfigyeltem: ott volt ismét, a monoklijával. Ez tehát a hinduk nagyon bensőséges hangulata, amit az istadévnek nevezett szeretett múrtijukkal kialakítanak.
1. Az odaadás nektárja 6. fejezet
2. Vrindávan lakói
Filed under: Extra kiadások
(részlet Szvámí Tírtha 2014. január 11-ei tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
A kilencedik pont így szól: „Legalább háromszor körül kell járnunk a templom épületét. (Minden templomban lehetőség van rá, hogy körbejárjuk az épületet, legalább háromszor. Vannak bhakták, akik ezt többször is megteszik: tízszer, tizenötször, a fogadalmuknak megfelelően. A gószvámík a Góvardhan-hegyet járták körbe.) Körül kell járnunk Vrndávan területét is.”[1] Ez is olyan, mint egy körmenet. Gyakorlatilag minden nap látni zarándokokat és látogatókat a parikrám-márgon[2] Vrndávanban. Nem tudom, milyen hosszú ez az út, de két- két és fél órába telik a teljes távolság megtétele. Olyan helyekre vezet el, melyek emlékeztetnek Krsna és Maháprabhu kedvteléseire; a lílák különböző helyszíneire és templomokba. Különösen ékádasíkor sok bhakta teszi meg ezt a sétát a város körül. Ma ékádasí van, tehát elmehettek egy meditációs körútra Vrndávanban. S általában amikor a templom belsejében körbejárjátok az oltárt, az oltár mögött megérinthetitek a falat a homlokotokkal és elmondhatjátok a fohászaitokat. Így van ez az olaszországi Padovában is, ahol Szent Antal szarkofágja található. Az emberek hátramennek, megérintik a falat és fohászkodnak – ugyanaz a rendszer.
Említették a Góvardhan-hegy körüli parikrámot is. A kirándulás minimális hossza húsz-huszonvalahány kilométer, de akár a duplája is lehet, ha meg szeretnétek látogatni egyéb helyeket is. Gyalog eléggé kimerítő. Egyszer ékádasi napján kezdtünk bele ebbe a túrába, de Aditinek, aki táncos, délután fellépése volt. Elindultunk hát, a távolság azonban ahelyett, hogy csökkent volna, inkább nőtt, az idő pedig elkezdett rohanni. A szent helyeken ezek a dimenziók kissé összekuszálódnak. A távolság alig egyharmadát tettük meg, amikor rájöttünk, hogy nem fogunk visszaérni, lehetetlenség. Akkor fontolóra vettük a dolgot: vajon visszaforduljunk-e – ám ez nem túl jó dolog, vagy továbbmenjünk – de akkor biztosra vehetjük, hogy nem érünk vissza. Mit tegyünk hát? Végül úgy döntöttünk, riksával utazunk. Ez megint katasztrófának bizonyult, mivel a körülöttünk lévő bhakták elkezdtek ujjal mutogatni ránk: „Mit csináltok? Riksával utaztok, mit jelentsen ez? Ti lustaságok!” Ó, Uram!
Tehát kétszer is gondoljátok meg, mielőtt elindultok egy Góvardhan-parikrámra! Ezért létezik egy alternatíva: ha meglátogatjátok a Rádhá-Dámódar templomot, és négyszer körbejárjátok az udvart és a templom-komplexumot, az kitesz egy Góvardhan-parikrámot – tehát felcserélhető vele. Egyébként ez a templom nagyon fontos – itt lakott Sríla Prabhupád a vrndávani időszaka alatt – van ott egy piciny szoba és egy konyha, amit használt. Az oltáron a gószvámík sok fő múrtija csoportosul; ott található Krsna lábnyoma is egy kődarabon, s az udvaron megtaláljátok Rúpa gószvámí szamádhiját és a bhadzsan-kutírját. A másik udvaron ott van Dzsíva gószvámí szamádhija is, tehát nagyon-nagyon sok minden sűrűsödik össze ezen a helyen. Ha netalántán Vrndávanban jártok, ezt a templomot ne hagyjátok ki!
(folytatása következik)
1. Az odaadás nektárja, 6. fejezet
2. Olyan zarándoklat, amikor a szent helyeket körbejárják
Filed under: Extra kiadások
