Archives

Calendar

April 2020
M T W T F S S
« Mar    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Sharanagati

Collected words from talks of Swami Tirtha




shabari

(Szvámí Tírtha 2014. január 11-ei tanításából)
 
(az előző hétfői tanítás folytatása)
 
A tizedik pont így szól: „A szabályozó elveket követve imádnunk kell a templomi múrtit. Áratit és praszádamot kell felajánlanunk, fel kell ékesítenünk a múrtit, stb.”[1]
Harilílá kérdése: Az hangzott el, hogy a bhakták praszádamot ajánlanak fel a múrtiknak. Ez akkor praszád vagy bhóga?
Szvámí Tírtha: Általánosan bhógát ajánlunk fel, s ha Krsna elfogadja a múrtik által, akkor az már praszád. Általában a bhóga ’ételt’ vagy ’élvezetet’ jelent, tehát minden élvezet először Krsnáé. S hogy Krsnának ajánljuk az ételünket, az azt jelenti, hogy nem ízleljük meg, nagyon tiszta módon, a szabályokat követve főzzük meg, csengetünk, tulaszít teszünk a tányérra és így tovább. Ám tudjátok, amikor Jasódá anya Krsnának főz, ő megkóstolja az ételt: „Ó! Még egy kis sóra volna szükség”, s aztán ad hozzá még egy kis sót. Nem törődik a rituális felajánlással, ám anyai gondoskodása Krsna teljes elégedettségére szolgál. Ki volt az a Ráma bhakta aki…
Mádhava Szanginí: Sabarí.
Szvámí Tírtha: Hogy is volt ez a történet?
Mádhava Szanginí: Mialatt Sabarí Ráma érkezésére várt, gyümölcsöt szedett a számára. S amikor Ráma megérkezett, Sabarí először megkóstolta a gyümölcsöt, hogy vajon édes-e, s csak azután ajánlotta fel Neki, Ráma pedig örömmel elfogadta.
Szvámí Tírtha: Igen, azt is mondják az írások, hogy bármit is ad egy tiszta bhakta, vagy bármit is fogad el egy tiszta bhakta, az praszád. Hogy csengetsz-e vagy sem, az nem számít. Az általános szabály így szól: kövessétek az előírásokat – és általában ez a módszer – de a vradzsavászíknak[2], nagyon különleges kapcsolatuk van Krsnával. 
Hadd osszak meg veletek egy nagyon kedves esetet! A Rádhá-Raman templom egy másik híres templom Vrndávanban, melyet még a gószvámík idejében Gópál Bhatta gószvámí alapított. Azt mondják, ebben a templomban a tűz a konyhában már ötszáz éve megszakítás nélkül ég. Annyira odafigyelnek ennek a szolgálatnak a fenntartására, hogy folyamatosan ég ott a tűz. Minden este zenés felajánlás, szép bhadzsanok és kírtanák vannak. S amikor mi ott jártunk, láttunk egy idős urat, aki szintén látogató volt – ahogy az a nagykönyvben meg van írva, reggel és este el kell menni és meg kell látogatni a templomot. Ebben a templomban az oltár kissé magasan van és a múrti nagyon kicsi. Tehát nagyon messzire vagy a kis múrtitól, s emiatt aki idősebb, ugye, nem látja nagyon jól. Így amikor a függönyt felvonták, elkezdődött a zene és jöttek a bhakták, ez az idős úriember fogta a monokliját, hogy szemügyre vegye a múrtit: „Á, igen!” Nagyon elégedett volt. S mi volt a következő gesztusa? Átadta másoknak is a monoklit, hogy ők is láthassák a múrtit. Milyen gyönyörű! Megosztotta: „Itt van az én Uram, táncol! Nézzétek ti is!” Másnap is megfigyeltem: ott volt ismét, a monoklijával. Ez tehát a hinduk nagyon bensőséges hangulata, amit az istadévnek nevezett szeretett múrtijukkal kialakítanak. 
 
1. Az odaadás nektárja 6. fejezet
2. Vrindávan lakói
 

 



Leave a Reply