Sharanagati

 

Szvámí Tírtha: Mik a következményei annak, ha egy szent hagyományhoz tartozunk? Ez a kérdésem, kérlek, segítsetek!

Válasz: Egy autentikus spirituális vezetőt követünk ebből a tradícióból.

Szvámí Tírtha: Jó. Ez egy jog, vagy kötelesség?

Jasódá: Kiváltság.

Szvámí Tírtha: Rendben, álljunk meg itt egy kicsit! Ha úgy vélitek, hogy egy bona fide tanítómestert követni kiváltság, egyetértek – ez egy lehetőség, egy kiváltság, egy dicsőséges helyzet, de nem könnyű. Azt gondolhatjátok, hogy mindazok, akik ma nagyon közel állnak a mesterhez, élvezik a figyelmét és az ölelését, azok egy nagyon kivételes, kellemes és vonzó helyzetben vannak. Mindenki mosolyog, de vajon láttátok-e azt az utat, ahogy ők elérték ezt a helyzetet? Most mindenki mosolyog, ám voltak idők, mikor legalább az egyik fél sírt. Ha tehát látod a mosolyokat, kérlek, fogd azt is fel, élj a gyanúval, hogy ott valami másnak is kellett lennie. Ahogy mondani szokták, a gyökerek nélkül nincsen gyümölcs, de úgy is mondhatjuk, hogy könnyek nélkül nincsen mosoly. S hajlandónak kell lennünk megfizetni ezt az árat. 

Milyen más következményei vannak egy szent tradíció követésének?

Haribhakti: Egy ilyen tradíciót követve eljön az a pillanat, amikor felismerjük, hogy mi az életünk célja, mi az életünk értelme.

Szvámí Tírtha: Nagyon szép. S ez sokszor megtörténik. Először, amikor találkozol a bhaktákkal, ezt gondolod: ’Most rájöttem, hogy mi az életem célja! Majd egy idő után kissé magasabb megértésre jutsz az identitásodat, lelki szerepedet illetően, és ismét ezt mondod: „Ó, most rájöttem valamire, megértettem, mi a küldetésem. Azelőtt nem tudtam, mi az, de most már tudom.” És ez így megy tovább, és tovább, és tovább. Miért? Mert ez a tudatosság progresszív evolúciója, nemcsak egyéni síkon – hogy mindig egy kicsivel többet és többet értünk meg magunkról – de az isteni életben is közelebb kerülünk egyre kifinomultabb elképzelésekhez, elvekhez és gyakorlathoz.

Ezt nagyon szépen mutatja be és bizonyítja az a történet, amikor az édesapa elküldte a fiát, hogy tanulmányozza a Srímad Bhágavatamot. Egy év elteltével a fiú visszatért, és az apa megkérdezte: „Kedves fiam, tanultál, okosodtál? „ A fiú így válaszolt: „Igen! Igen, édesapám, mindent megtanultam!” Erre az apa így reagált: „Nem értesz te semmit, menj vissza a mesterhez, és tanulj!”Egy év múlva az apa megint megkérdezte a fiától, hogy tanult-e valamit. „Ó, kedves édesapám, a múlt évben még nem tudtam mindent, de most már igen.” Erre az apja: „Vissza! Nem tanultál te semmit, menj vissza a tanítómesteredhez!” Egy év elteltével a fiú ismét hazatért, és az apa megint megkérdezte: „Kedves fiam, mindent megtanultál a Bhágavatamról?” S végül a fiú így felelt: „Hát, kedves édesapám, rájöttem, hogy semmit sem értek.” S akkor az édesapa így szólt: „Igen, édes fiam!” 

Tehát ha rájövünk, hogy mi az életünk értelme – az nagyon szép, csak így tovább! Vissza fogunk térni erre a kérdésre egy év múlva, a második, majd a harmadik év elmúltával.