Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Létezik még egy nagyszerű eszköz, ami föllelkesítheti a mantrázásunkat, és ez a jó társaság! Nem tudom volt-e ebben már részetek, hogy valakivel annyira lelkesítő a társulás, hogy a vele való mantrázás az szárnyra kél, az ember szíve csak úgy szárnyal. Ez persze nagyon bensőséges viszonyt feltételez, mert a mantrázásunk által mégiscsak ahhoz vagyunk szokva, hogy ez majdhogynem egy magányos lelki gyakorlat. Amikor te és az Isten beszélgettek. Néha pedig kicsit nehezebb mások társaságában mantrázni. De ha megvan ez az összhang, ez a rasza, és a cél, akkor az órási lelkesültséget tud nyújtani.

Tegnap azt hiszem egy nagyszerű élményben volt részünk mindannyiunknak, amikor az órás dzsapán megtapasztalhattuk a közös mantrázás erejét. Ez egy kísérlet, ami megsokszorozza, meghatványozza a mantrázásunkat. Ez is a kedvező környezethez tartozik, hogy keressük meg azt, ami táplálja a mantrázásunkat.

Tehát a Szent Név iránti mély és őszinte elkötelezettségre van szükség, mert egyéb istenes szolgálatokat, más lelki folyamatokat követő emberek nagyszerűen el tudnak végezni, azonban nagyon kevesek azok, akik Istent a Szent Nevén keresztül imádják. A legtöbb ember számára a vallás, az Istenes kapcsolat azt jelenti, hogy nekem mire van szükségem, ‘Add meg nekem ezt, add meg nekem azt’. Emellett persze sok más nagyon nemes szolgálatot végeznek, vezeklés, jószolgálat, segítségnyújtás, ima. Mi mégis azt keressük, hogyan adhatjuk át magunkat a Jóistennek. ‘Kérlek, fogadj el, tekints engem Magadénak.’ Ez a különbség! Mondhatjuk azt, hogy Góvinda éhezik. Éhezik arra, hogy megszólítsd. „Kérlek, kedves lányom, kedves fiam, hívjál, szólíts a nevemen!” Ő erre vár. És bizakodnunk kell abban, hogy a Szent Nevek tiszta zengése által találkozni fogunk Krisnánkkal. Mint, ahogy minden reggel találkozunk a kelő Nappal, úgy találkozni fogunk a mi imádott Urunkkal is. Esetleg vannak kérdéseitek, hozzáfűznivalótok?

Krisna-prijá kérdése: Miért, vagy mikor jelentkezik a Szent Név az ember álmában?

Szvámí Tírtha: Ha nappal elhanyagoltad, akkor legalább éjjel fog követelni téged Krisna. A cél az, hogy teljes és tökéletes tiszta, odaadó tudatállapotban legyünk, amikor ébren vagyunk. Ehhez még Gurudév hozzátette azt is, hogyha ez megvan, akkor könnyebb alvó állapotban is megtisztítani a tudatunkat, mivel a célunk a 24 órán keresztül fenntartott tiszta tudatállapot, 365/ 7/ 24. Ez azt jelenti, hogy egész évben, egész héten, minden órában, sőt álmunkban is legyünk tudatosak a Legfelsőbbről. Hogyan?! Még nappal is szinte lehetetlen kordában tartani a tudatunkat, mit szóljunk akkor az éjszakákról! Gurudév magas követelményt állított fel. Azt mondta, ne csupán az legyen a célunk, hogy ‘Elég, ha a napi 1,5 órás dzsapakör alatt emlékezünk a mi Drága Krisnánkra.’ Nem, azt mondta ‘24 órán át’.

Tehát, ha így, az álom tudatunkban jelentkezik a Szent Név, vagy bhaktákkal, szolgálattal, mesterünkkel álmodunk, akkor ezt általában vehetjük egyfajta instrukciónak.

Néha emberek mesélik, hogy: „Gurudévvel (Bhakti Abhaj Nárájan Mahárádzzsal) álmodtak és valamilyen tanítást adott át nekik…” Ekkor általában visszakérdezek: „És emlékszel arra, hogy mit mondott neked?” „Nem!” Erre én: „Igen, akkor az Ő volt!” Mert általában az emberek nem emlékeztek arra, amit tanított, hiszen legfőképpen a szívükre hatott. Tehát meg kell ismernünk az álmaink nyelvét is.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ha az életünk annyira, könnyű és boldog, hogy megfeledkezünk az Úrról, akkor Ő kicsit fordít a játékon, nyújt néhány nehézséget és akkor ismét emlékezni fogtok Rá, akár egy álomban, akár az ébrenlétetek során.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Milyen legyen tehát a mentalitásunk, mire gondoljunk mantrázás közben? Általában mire szoktatok gondolni a Szent Nevek zengésekor? Mondjatok pár dolgot.

Sjáma Tulaszí: Egy darabig sikerül a Szent Névre koncentrálni, aztán visszatérnek a világi, hétköznapi problémák és egyfajta zűrzavar áll elő bennem.

Szvámí Tírtha: Azért mégis van némi tapasztalatod arról, hogy milyen is az egyhegyű figyelem, igaz? Arra van szükségünk!

Szanátan: Mantrázás közben én azon gondolkodom, hogy vajon hogyan lehet jól szolgálni a Legfelsőbbet és a Mestert.

Szvámí Tírtha: Ez jó!

Asvini: Kétféle módon szoktam mantrázni. Az egyik az, amit Sjáma Tulaszí említett – hogy kell némi idő, amíg el tudok mélyülni benne és akkor az olyan, mint egy szemem előtt játszódó lelki színdarab. Ezek a legszebb pillanatok, olyanok, mint ahogy a sásztrákban olvashatjuk. De nem mindig ilyen elbűvölően csodálatos, és amikor nem ezt tapasztalom, akkor arra vágyom, hogy ismét olyan lehessen a mantrázásom.

Paramánanda: Számomra ez egy nagy küzdelem, és mindaz, amit a bhakták elmondtak, az mind nagyon igaz magamra vonatkozóan is. Mégis az én küzdelmem az, hogy a Szent Nevek zengése közben magukra a Nevekre tudjak összpontosítani és ne pedig valami másra. Amikor néha sikeres vagyok ebben a küzdelemben, akkor viszont úgy érzem, hogy óriási távlatok nyílnak meg előttem. Néha akkor is sikerül, amikor nem vagyok teljesen fókuszált állapotban, mint hogyha magával ragadna a Szent Név. De jobbára ez küzdelmes.

Szvámí Tírtha: Ez egy dicsőséges küzdelem. Valaki más? Igen, tessék.

Ádidéví: Igen, a küzdelem az ott van, de a távlat az meg nagyon édes! És ha emlékezünk arra, amit Krisnától, mestereinktől, a bhakta családunktól kapunk támogatásként; illetve arra, amikor először kézbe vehettük a dzsapa málánkat, akkor ezek a nektári pillanatok mindig velünk vannak. Nagyon szép azon a titkon elmélkednünk, amit tanulhattunk a mestereinktől, hogy ezzel tulajdonképpen Rádhá és Góvinda találkozását segítjük elő, ezt dicsőítjük.

Szvámí Tírtha: A Szent Név egy ünnep! Az isteni szeretet hatalmas győzelme! Máma lehet, hogy ez küzdelem, de holnap már győzelem.

Egyszer találkoztam egy kedves bhaktával, aki láttam, hogy minden reggel nagyon-nagyon elmélyülten, nagyon koncentráltan mantrázik. Később szerencsére azt is hallhattam, hogyan gondolkodik erről, és elmesélte, ‘Milyen csodálatos, hogy a mantrázás egy olyan folyamat, ahol minden reggel virágszirmokat gyűjtesz és elhozod azokat az Úr lótuszlábához.’ És azt hiszem, ez egy nagyon szép gondolat, hogy bármit is teszünk aznap, mindaz ami előttünk áll, azt mind-mind ebben a szellemben tesszük, mintha virágszirmokat gyűjtenénk és azt mind elhoznánk az Úr lótuszlábához! Ez egy csodálatos lehetőség és nagyon jó módja a mantrázásnak.

Nagyon sok egyéb módja van annak, ahogy feltölthetjük a mantrázásunkat, ahogy forgatod a máládnak a szemeit, Krisnán, az Ő kedvtelésein, játékain, bhaktáin elmélkedhetsz. Olyan ez, mint egy hatalmas rasza-tánc, amikor a körtánc a szent odaadás körül forog.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

A mantrázás egy nagyon komoly művészet, mondhatjuk azt, hogy ez egy tudomány. Ha tehát tudományosan fogalmazzuk meg, akkor a mantrázás tulajdonképpen nem más, mint a hangvibráción keresztül kapcsolatot teremteni a magasabb Isteni Valósággal. Ez egy fantasztikus feladat, és tudományos szemszögből vizsgálva érezzük, hogy mennyire mély és értékes dologról van szó.

Dél-Indiában található egy templom, melyben van egy óraszerkezet, amire rá van írva, hogy ez egy sabda-brahman. Időnként megcsörren, kattog, meg zörög és valamilyen hang effektust ad ki. Ez egyfajta mechanikai szent hang, a sabda-brahman. De vigyázat, mi magunk is ilyen gépek vagyunk: bizonyos értelemben mindenféle dolgok mozognak a szervezetünkben, és képesek vagyunk hangot kiadni. De milyen ez a hang? Mechanikus, vagy valami természetes hang, mondjuk egy böfögés jön ki – ez életünk konklúziója -, vagy esetleg valami értelem is van mögötte, mint mondjuk egy értelemmel, érzelemmel bíró lényhez méltó, egy bhaktához méltó? Ez nagyon fontos!

Így hát az én szerény megértésem szerint, az igazi mantrázás az, amikor az  érzelemgazdag és szeretet fűti át. Ezt a szentírások a sásztrák, a Brahma-szanhitá is alátámasztja, amikor a tudatos, mélyebb érzelmek hatják át az ember lelki gyakorlatait, azok vezetnek igazi eredményre.

De vajon hol tudjuk elkezdeni ezt a folyamatot? Ott ahol Haridász Thákur tartott? Nem, Az a vége. Valószínűleg csak az elején tudjuk elkezdeni a folyamatot, ahol még kicsit zavaros a tudatunk, kicsit bizonytalanok vagyunk. De szerencsére a Szent Névnek ezt a  csintámani természetét élvezve, még hogyha ebben a zavaros fázisban kezdjük is el, eljuthatunk a Szent Névnek ehhez a mélyebb természetéhez, ami az amrita – námámrta. (Bhakták körében kedves kacagás, hiszen itt az újonnan avatott és jelen lévő bhakták neveit sorolja.)  És mindez Isten kegyelmével és áldásával lehetséges, bhagavat-praszád (a Prabhu is jelen van) által minden lehetővé válik. Ezért nekünk a bhaktit (Ő is ott van) kell gyakorolni. Mert akkor mindez szépen megtörténik az életünkben.

Mondhatnánk azt, hogy a Szent Név egy lassú folyamat. De én azt mondom, hogy a Szent Név egy gyors és nagyon hathatós folyamat. Mélyreható változást idéz elő az életünkben. Az ember néha elcsügged,: ‘hát már itt mantrázok legalább egy hete és semmi változás, akkor jobb, hogyha nem is mantrázom’! De ennek az erejét különösképpen akkor érzi az ember, amikor abba-, vagy félbehagyja a folyamatot. Akkor fogod érezni, hogy milyen volt az, amikor nagyon komolyan vetted és hogy milyen most, amikor nem tudod komolyan venni.

Persze én most itt nem azt propagálom, hogy akkor hagyjátok abba a mantrázást, hogy kipróbálhassátok azt, milyen e nélkül élni. Inkább az, hogy tegyünk meg mindent, minden tőlünk telhetőt, és még egy picit többet.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Egyszer Maháprabhu idejében volt egy konferencia, ahol összegyűltek a helybéli szentek, jógik, hogy a Szent Névről elmélkedjenek, és ezen a fontos eseményen náma-acsárja Haridász Thákur is jelen volt. Különböző vélemények hangzottak el: az első, hogya Szent Név megszünteti a karmaát. Hú, mindenki örvendezett, azonban Haridász Thákurnak nem tetszett ez a válasz. Mások azt mondták a Szent Név áldásai kapcsán, hogy minden vágya beteljesül a bhaktának, és ez is nagyon tetszett a közönségnek, de Ő ezt sem hagyta túlságosan jóvá. A harmadik vélemény az üdvösség elnyerése volt. Érzitek, hogy egyre magasabb és magasabb tétek vannak: megszűnik a karma, nincsen szenvedés, nincs kötöttség. Beteljesülnek a vágyak, úgymond boldog leszel, netán üdvözülsz, az teljes szabadság, felszabadult állapot. De ezek még mindig csak másodlagos hatások, nem a végső áldásai a Szent Névnek. Míg végül Haridász Thákur kifejtette, hogy a Szent Név igazi áldása a préma. Az összes többi könnyen megjön: dharma, artha, káma, móksa (hüvelykujjtól kezdve sorolja); viszont a préma, az ötödik emberi életcél (az ötödik ujjhoz, a kisujjhoz érkezve a felsorolásban) azt már nem olyan könnyen adja meg a Legfelsőbb. Krsna is ezen a kis ujján tartotta fenn a Góvardhan hegyet, tehát ez az Isteni szeretet gyakorlása, hogy ‘oltalmat adok.’

Ezért mindig érdemes elmélyíteni, belemerülni, egyre jobban megerősíteni ezt a fajta lelki gyakorlatunkat és a minőségén javítani. Legyetek nagyon büszkék és mindemellett nagyon óvatosak, mert egy nagyon erős, hathatós eszköz van a kezetekben. Ha nem vigyáz az ember, akkor hopsz, hirtelen az összes anyagi vágya beteljesedik. Ha túlmantrázod magad, akkor hirtelen az összes anyagi vágyad beteljesül, nyakadba szakad a boldogság. Majd aztán a májá ezen ajándékai teljesen elbűvölnek Ekkor, hogy döntötök, mit javasoltok, hogy ‘ó ne akkor ne is mantrázzunk’, mivel ez egy nagyon veszélyes dolog?

Mégiscsak szükséges zengeni a  Szent Neveket, de kell fohászkodnunk is, hogy a mantrázás az tiszta legyen, hogy a lehető legnemesebb, legszebb, legtisztább célja legyen a lelki gyakorlatainknak. A Szent Nevet csintámaninak, csodakőnek, érintőkőnek is nevezik, mert képes megváltoztatni a természetét annak, amivel kapcsolatba kerül. Ezért a mi feladatunk csak annyi, hogy tegyük ki magunkat a Szent Név érintésének és akkor az meg tudja változtatni a mi természetünket is. Ezt a másodlagos, feltételekhez kötött természetünket meg tudja változtatni, vissza az eredetire, a lelkire, hogy föl tudjuk adni ezt a hamis énképet.

Röviden ennyit a vétkekkel terhelt mantrázásról, hogy még ez is képes bizonyos fajta előnyökhöz juttatni.

A következő lépcső a Szent Név árnyéka námábhásza, amikor a forma, a hangalak az hasonló, de a jelentés az nem stimmel, nem ugyanaz. Mint, amikor azt mondják, hogy “Krisnások”, akkor sem Krisnára, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségére gondolnak hanem az emberek egy csoportját jelölik ezzel. Ez a név egy megjelölés, mondhatnánk azt, hogy egy kód, tehát nem maga a Szent Név, ez a námábhásza. A következő szint a Szent Név árnyéka, ahol könnyen elérhető az üdvösség. Ezért mondtam azt, hogy vigyázzatok, hogy nehogy hirtelen felszabadult állapotba mantrázzátok magatokat. Mert a szabadságnak, az üdvösségnek vannak olyan mezői, ahol egyfajta vákuumba kerül az ember, ahol alig nyilvánul meg valami. Az öröklét nyilvánvaló, nincs anyagi kötöttség, de nincs sok megnyilvánult kifejezés sem. Ezért ez különösképp azoknak nem ajánlott, akik  szeretetteljes és élő viszonyba szeretnének kerülni a személyes Istennel. Mit kezdesz egy befagyott örökkévalóságban?

Ezért egy igazi esélyünk van és ez a Szent Nevek tiszta zengése, a tiszta mantrázás. Ezért hát nem marad más lehetőség hátra, mint a vétek nélküli, tiszta mantrázás, mert ez fogja a folyamatnak a végső gyümölcsét meghozni, az Isteni Szeretetet. Végső soron ez az, amire egy bhaktának törekednie kell és ezt tekinthetjük annak a kedvező belső feltételrendszernek, amikor az összes gondolatotok, és a teljes szívetek tisztává válik, azért, hogy a lelki gyakorlatainkat folytatni tudjátok.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

A kedvező feltételrendszertől indult a közös gondolkozásunk, hogy vajon hogyan lehet megteremteni az eszményi feltételeket a bhakták számára a Legfelsőbb Úr, szeretett Krisnánk imádatához. Ehhez természetesen vannak külső feltételek. Sríla Prabhupád nagyon részletesen leírja, hogy mik azok a szükséges feltételek, hogy a Szent Neveket az ember békésen és lelkesen tudja zengeni. Elmondja, hogy egy szent és elvonult környezetetet kell keresni, mely legyen nagyon békés, tiszta és gyönyörű, lehetőség szerint egy tó partján, tele ludakkal, hattyúkkal. Illetve kacsáknak és más madaraknak is feltétlenül kell lenniük, akik gyönyörűen énekelnek és úszkálnak a vízen. Legyen minden nagyon szép, ahol az összes külső feltétel adott, mint például a gyönyörű természet, mely ezt a szépséget és békességet nyújtja.

Az elvonultság vagy az elzártság az itten megvan Ludastón, ez a világ vége. Megtalálható bizonyos fokú természeti szépség is, van tó, bár az csak időszakos formában nyilvánul meg. Csupán a kacsák hiányoznak, mint, ahogy a víz is. Egy tó partján ülünk, azonban ebben sajnálatos módon nincsen víz. Hattyúk viszont vannak, hiszen itt ültök ti is, tiszta szívű bhakták, akik gyakoroljátok ezt a folyamatot. Tehát úgy hiszem, hogy a külső feltételek nagyon is adva vannak.

De vajon mik a megfelelő mantrázásnak a belső feltételei? Úgy gondolom az mindig nagyon hasznos, ha emlékeztetjük magunkat a Szent Név természetére, gyakorlatára, fontosságára, hiszen ez a hitünknek, utunknak egy nélkülözhetetlen összetevője. És ahhoz, hogy ezt a gyönyörű isteni szolgálatot jól tudjuk csinálni, ehhez külső és belső feltételekre is szükség van. Kívül szépség, belül békesség.

Most pedig, hadd idézzek néhány gondolatot  Sríla Prabhupád egy szenior tanítványától, Gour Góvinda Szvámítól, „A Náma legfőbb áldása”.

„Mi a Szent Nevek legfőbb áldása? Azt mondhatjuk, ha a Szent Nevekről beszélünk, hogy háromféle mantrázás létezik: a vétkekkel terhes, a námábhásza – a Szent Név árnyéka, és a tiszta mantrázás. Aki vétkekkel terhesen mantrázik, annak minden anyagi vágya teljesül – ‘ez nagyon csábító lenne sokak számára’. Tehát az úgynevezett vallásosság, a gazdasági gyarapodás és az anyagi vágyak beteljesülése mind-mind elérhető a Szent Nevek vétkekkel teljes zengése által. Aki a námábhásza, a Szent Név árnyéka szintjén van, az elnyerheti a  muktit, az üdvösséget. A Szent Név tehát megadja ezt a négyféle dolgot: a dharmát (vallásosság, magasabb életcél), az arthát (anyagi gyarapodást), a kámát (érzéki vágyak beteljesülését) és a móksát (üdvösséget). Azonban ezek nem a legfőbb áldásai, erényei a Námának, a  Szent Névnek . Ezek másodlagos eredmények és automatikusan teljesülnek éppúgy, mint a mangófa esetében. Ha mangófát ültettek az elsődleges cél az, hogy mangót szüretelhessetek majd róla. De hogyha kiterebélyesedik ez a fa, akkor automatikusan ad árnyat és tüzelőt is. Ha az első cél megvalósul, akkor automatikusan a többi cél is beteljesedik. Az elsődleges célunk, hogy érett mangóhoz jussunk, de ezáltal a másodlagos célunk is automatikusan beteljesedik. Hasonlóképp a Szent Név is megadja számotokra a dharmát, arthát, kámát és a móksát, azonban ezek nem a legfőbb áldásai a Námának.

 A Szent Név zengésének elsődleges gyümölcse, fő áldása, az Krisna szeretete. Ha tiszta és vétek nélküli a mantrázásotok, akkor elnyeritek a Krisna-prémát, a Krisna iránti rajongó szeretetet, azaz magát Krisnát is. Különösképpen a kali-jugában, mivel a Szent Név az Krisna inkarnációja és ez a legfőbb avatár, a legfőbb megjelenés.  

„Nincsen különbség Krisna és a Neve, saját maga között, vagyis a tiszta Név, a suddha-náma szintjén. Hogyha az ember Krisna Neveit tisztán zengi, akkor elnyeri majd az Istenszeretetet, és ezáltal, magát Krisnát is. Ez a fő gyümölcse, fő áldása a Szent Neveknek.  A dharma, artha, káma és móksa automatikusan be is teljesedik, de egy tiszta bhaktát ez nem nagyon érdekel.”

Nem csupán arról van szó, hogy milyen gyakorlatot folytattok, hanem arról is, hogy milyen minősége van a gyakorlásotoknak. Egyszer Gurudév mesélte, hogy Indiában még a politikusok is nagyon tisztában vannak a mahámantra erejével. Amikor Indira Gandhi már nem birtokolta tovább politikai hatalmát, elvesztette a választásokat, akkor az egyik tanácsadója felment a Himalájába, hogy egy adott tapaszját, mahámantra áldozatot végezzen, azért hogy újra visszakerülhessen a hatalmi pozíciójába a főnökasszonya. Erre Gurudév azt mondta, hogy: Ez egyfajta politikai mantrazengés, nem a tiszta Náma, mert a célja valami más, egy titkos választási kampány.

Tehát nem egyszerűen a gyakorlatról van szó – mint a mantrázásról – hanem arról, hogyan mantrázunk, mivel annyiféle mentalitással lehet zengeni a Szent Neveket. Hare Krishna Hare Krishna Krishna Krishna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2017.08.15-i ludastói esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Mi a felavatás jelentése és jelentősége? Ez egy beiratkozás a lelki iskolába. Az a pillanat, ahol megváltozik az életünk – amikor a szimpla extázisból átléphetünk a felsőfokú extázisba.

Az élet az hosszú és bonyolult. De ezen a hosszú és bonyolult úton, néhány biztató és biztonságot nyújtó pontra van szükségünk. Krisna kegyelme az olyan, mint a telihold, mindig elkíséri a vándort. Ez egy biztos pont az életünkben. Így hát amikor megpróbáljuk odaszentelni az életünket az isteni szolgálatnak, akkor valami megerősödik bennünk. Bár közben sok mindent elveszítünk. Elveszítjük a bizonytalanságot, elveszítjük a kilátástalanságot, a céltalanságot. Ez elég nagy probléma! Ragaszkodásainkból is elveszítünk valamennyit, aztán majd azokból pár visszajön, de lesz még mit elveszítsünk, nem kell aggódni! Elveszíthetjük az illúzió teljes hatalmát fölöttünk. Viszont az elköteleződésünknek tovább kell erősödnie!

Olyan ez, mint egy új élet kezdete. Tudjátok, milyen az élet, amikor egy gyermek megszületik, akkor ő sír, akik meg körülötte állnak boldogan nevetnek. Ez a kezdet. S mi lesz a végén? Ha pocsék életet éltél, akkor te fogsz sírni és körülötted mindenki nevetni fog. De hogyan kellene újjászületni? Úgy, hogy mi tudjunk kacagva távozni, s akik körülöttünk vannak, pedig megsirassanak. Ha megkezdtük ezt a földi pályát, azt egyszer majd be is kell fejeznünk. Menet közben valami szépet, valami nagyon értelmeset kell csinálnunk. És a legszebb dolog az életünkben, amit csinálhatunk, az hogy az Isteni szolgálatnak szenteljük magunkat. A felavatás az nem olyan, mint egy egyszerű születés, hogy, aki megszületik az sír, mindenki más pedig nevet körülötte. Nem, a felavatás nem ilyen! Vagy te sírsz és mindenki más is veled együtt sír, vagy pedig te kacagsz és mindenki más is boldogan örvend ennek.

A diksá, a felavatás, változást jelent. Megváltozik az életetek. Amit mindeddig tanultatok, gyűjtöttetek tapasztaltatok, az ebben az átváltozásban alkalmassá válhat az isteni szolgálatra, és része lesz a lelki fejlődésnek.

Athátó brahma-dzsigjászá –  „Most, hogy emberként megszülettünk, itt az ideje, hogy Isten és a lélek felől tudakozódjunk”. Ez nagyon nemes célkitűzés. Elégedettek vagytok ezzel? Én azt gondoltam, hogy nem lesztek teljesen elégedettek ezzel az ajánlattal, hogy a lelket kutassuk! Az igazság, az Isten felől való tudakozódás, az bárhol hozzáférhető. Akkor miért akarnánk a bhakti iskolájába beiratkozni? Azért, mert ennek a szútrának, a miáltalunk imádott verziója az nem – athátó brahma-dzsigjászá, – hanem athátó rasza- dzsigjászá – „Itt az idő, hogy Isten és az ember közötti szent kapcsolat titkait kutassuk.” Elégedettek vagytok ezzel a magasabb eszménnyel? Azt hiszem igen.

Tehát itt van ez a tér, és a kedvező körülmény. A tejóceán nem áll rendelkezésünkre, viszont az életünk igen, és Isten kegyelméből képesek leszünk elérni, kiköpülni a célt. Az amrta pedig a Szent Név, melyet, ha odaadással, bhaktival zengtek, akkor minden valóra fog válni az életetekben!

1. A Védánta-szútra kezdő verse

(Szvámí Tírtha, 2017.08.15-i ludastói esti tanításából)

Most a bhakta élet erőfeszítéseinek gyönyörű gyümölcseit ünnepeljük.

A bhakta élet – ahogyan azt a tanítómestereinktől megtanultuk, az nem csupán egy személyes  meditáció vagy egy passzív gyakorlat, hanem egy aktív, tevőleges, odaadó szolgálat. Nyerjük, kapjuk valahonnan az áldást, záporozik ránk az inspiráció és erre válaszképpen egy bhakta aktívan tevékenykedik. Hosszú ideig az inspiráció vagy az ösztönzés arra, hogy cselekedjünk felülről jön, a lelki vezetőinktől, tanítóinktól, majd egyszer csak elkezd máshonnan érkezni, azoktól, akik utánunk jönnek. De ez nem azt jelenti, hogy ez az inspiráció ne felülről szállna alá, hanem, hogy másokon keresztül szólít meg bennünket Krisna, hív a szolgálatra.

Gurudévnek volt egy néhány álma, olyanok is, amelyek megvalósultak és persze olyanok is, amelyek nem. Még nem! Nagyon bízom abban hogy Ludastó és most már ez a Holdmajor  is az ő egyik titkos álma volt. Beszéltünk már korábban arról, hogy a kedvező környezetnek és feltételeknek a megteremtése mennyire fontos a lelki életben, és úgy gondolom, hogy Ludastó hihetetlenül kedvező feltételeket biztosít az odaadó szolgálat gyakorlásához. Ez a hely – bizonyos értelemben egy fizikai lokáció – még a Google maps-en is megtalálható, de a lényege, az láthatatlan, mert az ti vagytok és sokszor csak megnyilvánulatlan formában vagytok jelen.

Hány éve is vagyunk itt Ludastón – 13, 14 – lassan 15 esztendeje, és ennek az épületnek a felújítása pedig négy éve kezdődött. Ez egy hosszú idő, a gyerekek felnőnek 15 év alatt. Gondolhatnánk, hogy ez az épület kőből, vályogtéglából, nádból, fából épült, de már a kezdet kezdetén elhatároztuk, hogy ez az épület szeretetből fog épülni. Szeretnem a legmélyebb köszönetemet kifejezni, mindannyiótok felé, akik segítettétek ezt az álmot, ezt a  tervet megvalósulni. Hadd ne említsek neveket, mert úgyis tudja mindenki, hogy kikre gondolunk, azokra is, akik a távolból, láthatatlan módon adományaikkal segítették ezt a vállalkozást és azoknak is, akik tevőlegesen, mint például a bolgár testvéreink is, a legnagyobb hőségben helytállva mozdították elő az építkezést. Köszönöm, azoknak is, akik helyben minden tőlük telhetőt, sőt egy kicsit többet is megtettek ennek érdekében. Ez egy nagyon dicsőséges dolog, az imádat helyét létrehozni és azokat szolgálni, akik itt lelki épüléshez juthatnak. Nagyon bízom benne – minket is nagyon meglepett ez a virágeső, ami itt hullott – hogy Góvindáéknak is meglepetés volt. Ahogy számoltam, legalább ezer szirom – legalább millió szirom  aláhullott, és hadd kívánjam azt, hogy ezer annyi áldás szálljon mindannyiótokra, hogy erősödjetek az odaadó szolgálatban, sikeresek legyetek az isteni akarat és az isteni szeretet művének az szolgálatában.

Hadd legyen ez a Holdmajor egy ilyen kis ékszerdoboz, amit felajánlunk az Úr Góvindának a születésnapja alkalmából. Nos, némi idő, egy kis erőfeszítés, de ennek a dobozkának az igazi kincse, a benne rejlő drágakövek, a fekete és fehér igazgyöngyök, azok ti vagytok. Ezennel a Holdmajort átadottnak nyilvánítom – mely Rádhá-Góvinda, a mi helyi Girirádzsunk, a parampará, mindannyiótok és a jövő nemzedék szolgálatában is áll, aki majdan itt fognak tanulni és szolgálatot végezni. Kívánom nekik, hogy majd folytassák tovább ezt a küldetést!

(Szvámí Tírtha, 2017.08.15-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Folytatva történetünket, miután a félistenek és a démonok a tejóceánt köpülték, először a Szerencse Istennője, majd a  mindenki számára oly vonzó amrita – az örök élet nektára – került a felszínre. Míg számos vallási és misztikus folyamatnak ez a célja – az örök élet, addig egy bhakti-jóga leckén, már az első alkalommal azt fogjátok hallani, hogy örökkévaló lelkek vagytok. Tehát ez egy alapvető tételként hangzik el, és nem mint egy végső cél.
Ha számunkra az örök élet egy kezdőpont, akkor mi a cél? A végcél a divja-darsan, a Legfelsőbbel való találkozás, és végeredményben ebben a történetben ez meg is valósul. Az Úr Visnu gondoskodott arról, hogy harmóniát és egyensúlyt teremtsen a démonok és a félistenek egyetemes erői között. Amikor a világmindenségben egy kis zavar adódik, azt az Úr Visnu felügyeli. Valójában, először a helyi ügyintézők veszik kezükbe a dolgot, ha pedig további nehézségek adódnak, akkor jön a magasabb szintű felügyelet, majd a lókapálák – az adott bolygók félistenei, és így tovább. Legvégül pedig az Úr Visnu biztosítja az egyensúlyt, a harmóniát és az oltalmat ezekben az univerzális nézeteltérésekben.
Talán emlékeztek arra, amikor ugyanez történt Földanyával, aki túlterheltnek érezte magát. Először elment Brahmához:  „Kérlek segíts rajtam! Óriási teherként nehezedik rám a világ!” Mire Ő így felelt: „Egyedül nem tudok segíteni, menjünk el az Úr Visnuhoz.” Majd a tejóceán partján állva, Brahmá meditációba merült és az Úr Visnu belülről megvilágosította: „Ne aggódjatok, el fogok jönni Krisnaként és megoldom a nehézségeket”.
Isten, Krisna megjelenése a válasz valamennyi problémára. Krisna előkészített mindent az eljövetelére, a bhaktákkal való találkozásra, a velük való kedvtelések eljátszására, és hogy példát mutasson nekünk, akik itt ülünk.
Krisna szereti a dramatikus helyzeteket. Feltűnés nélkül, békésen eljönni, alászállni, amikor nem igazán történik semmi – az túl unalmas. Egyszerűen megmutatni mindenhatóságát – ebben nincs semmi kihívás. Ezért  olyan óriásiak néha a különböző problémák, hogy arra inspirálják a Legfelsőbbet, hogy végül megjelenjen. Emlékezzetek  Bhaktivinód Thákur 20. század eleji gondolataira: „Ó, ez a világ olyan szörnyű, annyira züllött, hogy csak egy inkarnáció megjelenése segíthet rajta. El kell jönnie Istennek!” Akkor mit mondjunk a 21. századról?
Ezért Krisna minden évben alászáll, hogy legalább Ő emlékeztesse a híveit arra, hogy ‘Hé, nekem is van egy úgynevezett születésnapom!’. Őt nem köti semmiféle szabály vagy előírás. Krisna bármikor, bármelyik pillanatban és akármilyen körülmények között megjelenhet! Ez a meghíváson múlik. Ezért kell meginvitálnunk Őt a felajánlásainkkal, hogy oltalmat találjunk lótuszlábainál és hogy sohase hagyja el szívünk lótuszának trónját. Ily módon biztosak lehetünk abban, hogy: ha Vele tartunk, Ő is velünk jön.
Hatoljunk egyre mélyebbre nem csak ebben a történetben, mert ez még mindig külsődleges, hanem jobb, ha azt mondjuk, hogy Krisna megjelenésének a misztériumába. A reggelt a tómederben kezdtük – Napüdvözlettel. Biztos vagyok benne, hogy  emlékeztek arra, ahogy ködként lebegett ott a tejóceán, megjelentek a lelkek madarai, és végül eljött a világosság, mely legyőzte a sötétséget. Ezt kell ünnepeljük egész nap, az éjszaka beköszöntéig és még azon túl is! Mondhatjuk, hogy a világosságból el kell jutnunk a sötétségbe. ‘Vezess a világosságból, a sötétségbe!’ Miért? Mert az igazán mély titkok nem hozzáférhetőek bárki számára, a valódi titkok mindig rejtve vannak. Így jött el Krisna is a Földre, az éjszaka sötétségébe burkolózva, mert ez egy rejtett megjelenés. Kétségtelen, hogy eljött, mégis titkos módon. Bármikor is tapasztaljuk az éjszaka sötétségét, szilárd meggyőződésünknek kell lennie abban, hogy ezt a sötétséget Krisna sötét fényű Napja fogja bevilágítani.

(Szvámí Tírtha, 2017.08.15-i ludastói reggeli tanításából)

Már korábban foglalkoztunk azzal, hogyan történt a tejóceán kiköpülése, és mi következett azután, hogy megjelent a szerencse istennője? Ne feledkezzetek meg arról, hogy a démonok kissé csalódottak voltak amiatt, mert Laksmí déví nem őrájuk, hanem a félistenekre pillantott.

„Ezek után megjelent Váruní, a lótuszszemű istennő, aki a részegeket irányítja. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Krisna engedélyével a démonok Bali Mahárádzsával az élen birtokukba vették ezt a fiatal leányt.”[1]

Halljátok, részegeket irányító istennő?! Tehát a szemben álló felek közül az egyiküket a szerencse istennője pártfogolta, míg másikukat a részegek istennője. Kedveseim, senki sincs magára hagyva! Tehát, ha ki akartok szabadulni Krisna öleléséből, abban a reményben, hogy majd élvezhetitek a szabadságot, ez illúzió! Ez lehetetlen! Minden és mindenki felügyelet alatt áll, azonban egyesek közvetlenül, ami édes, míg mások közvetett módon, és az keserű.

„Óh, király! Ezek után, miközben Kasjapa fiai, a démonok és a félistenek a tejóceánt köpülték, egy daliás férfi jelent meg előttük.

A délceg testű férfi karjai hosszúak, izmosak és erősek voltak, s nyaka, amelyet három vonal jelölt, egy kagylókürthöz hasonlított. Szeme vörös volt, testének színe pedig feketés árnyalatba hajlott. Rendkívül fiatal volt, virágfüzért viselt, és egész testét különféle ékességek borították.

Sárga ruhát és ragyogóan fénylő, igazgyöngyökből készült fülbevalót viselt. Hajának vége olajtól csillogott, és mellkasa nagyon széles volt. Teste rendelkezett minden csodálatos vonással, s izmos és erős volt, akár egy oroszlán. Karperecek ékesítették, s kezében egy nektárral csordultig teli kancsót tartott.

Dhanvantari volt ő, az Úr Visnu teljes részének teljes része. Jól ismerte az orvoslás tudományát, s a félistenek egyikeként részesülhetett az áldozatokból.

A démonok olyannyira vágytak a kancsóra és tartalmára, hogy amikor meglátták Dhanvantarit, aki a nektárral teli kancsót fogta, nyomban erőszakosan elvették tőle.

Amikor a démonok ellopták a korsót a nektárral, a félistenek elkeseredtek, s az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari lótuszlábánál kerestek menedéket.

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki mindig arra vágyik, hogy teljesítse bhaktái kívánságait, látta, hogy a félistenek nagyon elkeseredtek, s így szólt hozzájuk: „Ne bánkódjatok! Saját energiámmal megtévesztem a démonokat, viszályt szítok közöttük, s teljesítem vágyatokat, hogy megkaphassátok a nektárt.”

Óh, király! A démonok vitatkozni kezdtek, ki kapjon először a nektárból. „Te nem ihatsz először! Nekem kell először innom belőle! Először én, nem te!”

Néhányan a démonok közül így szóltak: „A félistenek mind részt vettek a tejóceán köpülésében. Mindenkinek egyenlő joga van jelen lenni a nyilvános áldozatokon, ezért az örök vallási rendszernek megfelelően illő, hogy most a félistenek is kapjanak a nektárból.” Óh, király! A gyengébb démonok így megtiltották az erősebbeknek, hogy igyanak a nektárból.

Ekkor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Visnu, aki minden áldatlan állapotot képes orvosolni, egy szépséges nő alakját öltötte Magára. Ez a nőként megjelenő inkarnáció, Móhini-múrti végtelen örömmel töltötte el az elmét. Ahogy szemérmesen mosolyogva a démonokra pillantott, szemöldökének mozgására a démonokat egytől egyig kéjes vágyak kerítették hatalmukba, és mindannyian maguknak akarták Őt.”[2]

Teljesen megfeledkeztek a nektárról, van ez így. Mindkét fél más-más céllal fogott bele a tejóceán kiköpülésébe és ennek megfelelően eltérő eredményre jutottak. Mi ebben a lényeg a számunkra? Az, hogy a kiköpüléshez minden erőnkre, figyelmünkre, teljes jelenlétünkre szükségünk van. Életünk nektárjának a kiköpüléséhez minden igyekezetünkre/erőfeszítésünkre szükségünk van. Kétségkívül ebben rejlik a lényeg. Végül is mindannyiunknak nagy esélye és számtalan kincse van, de hozzá kell férnünk ezekhez az életünkben rejlő kincsekhez. Azt mondják, hogy a tökéletesség vagy a felszabadulás elnyeréséhez mindenki egyenlő jogokkal és eséllyel indul!

Tehát ne feledkezzetek meg életetek nektáráról! A tejóceán kiköpülésekor kialakult diszharmóniát, Krisna egy csellel egyenlítette ki.

(folytatása következik)

[1] Bhágavata-purána, 8.8.30.

[2] Bhágavata-purána, 8.8.31-46.

(Szvámí Tírtha, 2017.05.11-i szófiai esti tanításából)

Pavitra: Lenne egy kérdésem a hittel kapcsolatban. Például a tudósok az atomban hisznek. Mit jelent a hit valójában és hogyan gyakoroljuk, irányítsuk a hitünket a megfelelő irányba?

Szvámí Tírtha: Nagyon jó kérdés! Valójában a középkorban a merev, szabálykövető, skolasztikus keresztény teológia nagyon egyszerű magyarázatot adott erre. Egy Abszolút Igazság van, Isten, és a vallás ennek az Abszolút Valóságnak a hiten keresztül történő megközelítése, egy közvetlen út. A tudomány szemléletmódja kanyargós – kicsit hosszabb, de végső soron ugyanahhoz a valósághoz jut el. Valami nagyon hasonlót tapasztalhattunk az elmúlt években a tudományos fejlődés és megismerés területén, mely lassacskán eléri a saját határait. Például, ha fizikát vagy NEO-fizikát tanultok, azt fogjátok tapasztalni, hogy majdhogynem a filozófiához jutottatok. Vagy ilyen az asztrofizika is – ami olyan, mint a látható valóság teológiai magyarázata. Valójában az ő felfogásuk teljesen helyénvaló. Nem ismerem a pontos adatokat, de azt mondják, hogy a világegyetem 20%-a az, amit érzékelni tudunk, a kézzelfogható anyag. Tehát az észlelhető energia körülbelül 20%, és az az energia, amiről egyáltalán nincs fogalmunk, ami érthetetlen a számunkra – az 80%.  Ezt nevezik: ‘Fekete energiának’, melyet a jógik már ősidők óta tudnak! Az Úr Visnu fekete testéből árad ki minden, és ez a fekete energia található a jelenségek mögött. Jó pár évvel ezelőtt a fizikai Nobel-díjat épp ez az elmélet kapta, melyet úgy neveztek, hogy ‘A fekete test elmélete’. De ez alapján mindannyian megkaphatnánk a Nobel-díjat, mivel ismerjük ezt a ’fekete testet’.

De a viccet félretéve, tényleg úgy érzem, hogy a tudomány jelenlegi állása nagyon közel került a fizika határához, már-már elérve a metafizikát. Már csak egy kis lépést kell előre lépnünk a tudományban és eljutunk az anyagvilág létezésének valós magyarázatához: „Az anyag ismeretlen módon örökké megnyilvánul, valahonnan.” De várjunk csak egy pillanatra, ez így elég tudományosan hangzik? Elnézést, akkor pontosítsunk! ‘Mi nem tudjuk hogyan, valahonnan folyamatosan megnyilvánul az anyag.’ Miért jobb ez a magyarázat annál, mint mondjuk, ha azt mondanánk, hogy ‘Isten, vagy a Legfelsőbb, mint minden ok végső oka, saját Isteni hatalmánál fogva megnyilvánítja az egész teremtést.’ Természetesen nem az a dolgunk, hogy kritizáljuk a tudományos eredményeket, csak azt szerettem volna hozzáfűzni, hogy a tudománynak ez a végső határa nagyon közel áll az Isteni Valósághoz.

Viszont a kérdésed a hitre vonatkozott. Még ahhoz is egyfajta hitre van szükség, hogy buszra szálljunk vagy munkába menjünk – ez a létezésünk része. Természetesen a hitet a vallás szempontjából vagy Istennel kapcsolatban szeretnénk értelmezni. Tehát általánosságban, hogyan értelmezi a tattva, a hitet? A tattva, vagyis az igazság szempontjából, a hit spirituális, teológiai definíciója az, hogy ’Isten szolgálatával minden egyéb kötelességünknek eleget teszünk’. Úgy látom, hogy ez nem igazán elégített ki benneteket. Kétségkívül, egy kissé száraz. Ez lenne a mi hitünk? Ehhez még valami másra is szükségünk van.

Rendben, a hit raszikus magyarázata: az az egyre növekvő boldogság, melyet az Isteni Pár, Rádhá-Góvinda megismeréséből, pontosabban imádatából és a Találkozásuk dicsőítéséből merítünk. A raszikus szó jelentése, lényeges vagy ízletes, mely egy kicsit bonyolultan hangzik, ugye? Mire megértenénk, már el is felejtettük, hogy mit akartunk értelmezni? Mégis, emlékezzetek arra az egyre növekvő boldogságra, melyet az Isteni Pár találkozásából, imádatából merítetek. Ez gyönyörű: a Szépség és Szeretet találkozása az ember szívében – ha ezt magasztaljuk, akkor boldogok leszünk. Ez a hit raszikus meghatározása. Ez nem olyasvalami, amit nem ismerünk, ezért elhisszük, nem! Ha szeretnénk nagyon leegyszerűsíteni: a hit, a szeretet útján elsajátított bizonyosság. Tetszik? Szilárd meggyőződés, amit szeretetteljes közeledéssel elnyerhettek.

Mi a filozófia? Philo-szophia, ’filo-Szófia’: “a bölcsesség szeretete”. Itt ismét nem száraz teoretikus, analitikus tudásról van szó, hanem egy szeretetteljes közeledésről: ‘Nagyra becsüllek és vonzódom ehhez a felsőbbrendű tudáshoz’ Ez a helyes hozzáállás: szilárd meggyőződés, melyet szeretet által érünk el. Tehát, mi így értelmezzük a hitet. Az Isteni Valóság megtapasztalása – melyet csak az istenszeretet szemén keresztül láthatunk meg.