Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2017.08.17-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Milyen legyen tehát a mentalitásunk, mire gondoljunk mantrázás közben? Általában mire szoktatok gondolni a Szent Nevek zengésekor? Mondjatok pár dolgot.

Sjáma Tulaszí: Egy darabig sikerül a Szent Névre koncentrálni, aztán visszatérnek a világi, hétköznapi problémák és egyfajta zűrzavar áll elő bennem.

Szvámí Tírtha: Azért mégis van némi tapasztalatod arról, hogy milyen is az egyhegyű figyelem, igaz? Arra van szükségünk!

Szanátan: Mantrázás közben én azon gondolkodom, hogy vajon hogyan lehet jól szolgálni a Legfelsőbbet és a Mestert.

Szvámí Tírtha: Ez jó!

Asvini: Kétféle módon szoktam mantrázni. Az egyik az, amit Sjáma Tulaszí említett – hogy kell némi idő, amíg el tudok mélyülni benne és akkor az olyan, mint egy szemem előtt játszódó lelki színdarab. Ezek a legszebb pillanatok, olyanok, mint ahogy a sásztrákban olvashatjuk. De nem mindig ilyen elbűvölően csodálatos, és amikor nem ezt tapasztalom, akkor arra vágyom, hogy ismét olyan lehessen a mantrázásom.

Paramánanda: Számomra ez egy nagy küzdelem, és mindaz, amit a bhakták elmondtak, az mind nagyon igaz magamra vonatkozóan is. Mégis az én küzdelmem az, hogy a Szent Nevek zengése közben magukra a Nevekre tudjak összpontosítani és ne pedig valami másra. Amikor néha sikeres vagyok ebben a küzdelemben, akkor viszont úgy érzem, hogy óriási távlatok nyílnak meg előttem. Néha akkor is sikerül, amikor nem vagyok teljesen fókuszált állapotban, mint hogyha magával ragadna a Szent Név. De jobbára ez küzdelmes.

Szvámí Tírtha: Ez egy dicsőséges küzdelem. Valaki más? Igen, tessék.

Ádidéví: Igen, a küzdelem az ott van, de a távlat az meg nagyon édes! És ha emlékezünk arra, amit Krisnától, mestereinktől, a bhakta családunktól kapunk támogatásként; illetve arra, amikor először kézbe vehettük a dzsapa málánkat, akkor ezek a nektári pillanatok mindig velünk vannak. Nagyon szép azon a titkon elmélkednünk, amit tanulhattunk a mestereinktől, hogy ezzel tulajdonképpen Rádhá és Góvinda találkozását segítjük elő, ezt dicsőítjük.

Szvámí Tírtha: A Szent Név egy ünnep! Az isteni szeretet hatalmas győzelme! Máma lehet, hogy ez küzdelem, de holnap már győzelem.

Egyszer találkoztam egy kedves bhaktával, aki láttam, hogy minden reggel nagyon-nagyon elmélyülten, nagyon koncentráltan mantrázik. Később szerencsére azt is hallhattam, hogyan gondolkodik erről, és elmesélte, ‘Milyen csodálatos, hogy a mantrázás egy olyan folyamat, ahol minden reggel virágszirmokat gyűjtesz és elhozod azokat az Úr lótuszlábához.’ És azt hiszem, ez egy nagyon szép gondolat, hogy bármit is teszünk aznap, mindaz ami előttünk áll, azt mind-mind ebben a szellemben tesszük, mintha virágszirmokat gyűjtenénk és azt mind elhoznánk az Úr lótuszlábához! Ez egy csodálatos lehetőség és nagyon jó módja a mantrázásnak.

Nagyon sok egyéb módja van annak, ahogy feltölthetjük a mantrázásunkat, ahogy forgatod a máládnak a szemeit, Krisnán, az Ő kedvtelésein, játékain, bhaktáin elmélkedhetsz. Olyan ez, mint egy hatalmas rasza-tánc, amikor a körtánc a szent odaadás körül forog.

(folytatása következik)