Extra kiadások issues
(Szvámí Tírtha 2016.01.04-ei szófiai esti tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Egyszer hallottam egy történetet egy férfiről, akinek volt egy halálközeli élménye. Ebben a nagyon különleges elmeállapotban átszelte az univerzumot, s végül találkozott Istennel. A Jóisten arra kérte őt, hogy készítsen egy listát a bűneiről és hibáiról, ezért elkezdte összegyűjteni az úgynevezett hivatalos hibáit. Tudjátok, ha kicsit is megvizsgáljuk magunkat, tudunk készteni egy ilyen listát, ezért hát ő is elkészítette a saját listáját. Amikor ezt átnyújtotta a Jóistennek, a Legfelsőbb nagyon elégedetlenné vált, s így szólt: „Ne ezt, ne ezt! Ez nem túl komoly! Létezik egy dolog, melyet nem írtál rá a listádra: nem voltál szeretetteljes a lányoddal!” Ez volt az egyedüli igazi bűn, az egyetlen valódi hiba, melyet Ő hangsúlyozott, majd hozzátette: „Éppen ezért menj vissza! Térj vissza a Föld nevű bolygóra!”
Képzeljétek csak bele magatokat ebbe a helyzetbe: találkoztok a Legfelsőbbel, s fel kell tárni az ügyeteket. És tudjátok, a Jóistennel találkozni – azután már csupán egyetlen lépés választ el Benneteket a teljes tökéletességtől, hiszen Ő meginvitálhat: “Ó, kedves fiam, kedves lányom, olyan kedves, hogy eljöttél, ülj csak ide az Oldalamra!” Ám utána így szól: „Térj vissza!” Ez nagyon rossz érzés, még ha visszatértek is, már másik hangulatban. Az már nem ugyanaz az ember. Hibák hosszú listájával kezdtétek, most meg egyetlen feladattal tértek vissza – hogy kijavítsátok azt az egy valódi hibát.
A mi folyamatunkban mi a bűn fogalma? Az energiák rossz felhasználása. A legáltalánosabb és legnemesebb magyarázat a bűnös cselekedetekre az, ha egy magasabb rendű energiát alacsonyabb célra, vagy alacsonyabb síkon alkalmazunk. A mi életünk nagyon megszentelt és nagyon magas energiával telített. A mi pránánk, a mi életenergiánk szent, tehát nem szabadna jelentéktelen törekvésekre pazarolnunk. A legjobb célra kell felhasználnunk. Ne használjátok, ne fecséreljétek el a becses életeteket ostoba cselekedetekre!
Ezért Krsna így szól: „Abban az esetben, ha bajban vagytok, ha negatív következmények történnek életetek során, ha minden kötelezettségeteket feladjátok a Legfelsőbb szolgálatáért, megoltalmazlak benneteket!” S kérlek, ne feledjétek: néha azt gondoljuk, hogy a következmények később történnek, de lehet, hogy már az is egy következmény, amit észlelünk. Kérlek benneteket, kicsit kínozzátok magatokat a bűntudat érzésével, ám ne essetek túlzásokba! Ne a hibáitokra koncentráljatok, hanem a megoldásra! El kell döntenünk, hogy a probléma vagy a megoldás részeként tudjuk magunkat értelmezni. Rúpa gószvámí azt mondta, hogy Krsna bármilyen bajtól meg tud minket óvni, tehát ha jövünk, és az isteni védelem oltalmába helyezzük magunkat, akkor biztonságban leszünk.
Ez tehát az anyagi nyugtalanságtól való megszabadulás. Az anyagi aggodalom néhány múltbéli téves cselekedet következménye, s az anyagi siker pedig valamiféle pozitív elkötelezettség eredménye – ezt hívják jó karmának, a szenvedés pedig a rossz karma. Melyiket szeretnétek tehát? Rossz avagy jó karmát?
Jasódá: Semmilyen karmát.
Szvámí Tírtha: Okos válasz, hiszen a karma köteléket jelent. Akár jó vagy rossz – az egy kötelék. S még azok is, akiknek jó a karmája, úgyszólván fújhatják, ha nem jól használják fel a jó lehetőséget. Így hát transzcendenssé és lelkivé kell válnunk a karmikus tettek és visszhatások síkján! Ugorjatok! A rossz szokásokból, a rossz gyakorlatból lépjetek át a jó gyakorlatokba!
(folytatása következik)
(Szvámí Tírtha 2016.01.04-i szófiai esti tanításából)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Megismertük a tiszta odaadó szolgálat néhány jellemzőjét: 1) a szenvedés végét jelenti; 2) valamennyi kedvező dolog kezdete, 3) belső elégedettséget, boldogságot hoz számotokra; 4) ritkán lehet elérni, sajnos; 5) túl van a felszabaduláson; 6) és vonzó az Úr számára is! E jellemzőkkel kapcsolatban lássunk most néhány részletet, magyarázatot Sríla Prabhupád könyvéből![1]
„Megszabadulás az anyagi szenvedéstől. A Bhagavad-gítában az Úr azt mondja, hogy hagyjunk fel minden más elfoglaltsággal, és hódoljunk meg Őelőtte, ezenkívül a szavát adja, hogy a meghódolt lelkeket minden bűnös cselekedet visszahatásától megoltalmazza.[2]
„Szarva-dharmán paritjadzsja mám ékam saranam vradzsa.” – valamennyi egyéb elfoglaltsággal, de menjünk ezeken túl! A dharma jelentése az emberi élet feladata. Nézzünk a dharmán túl, ezen általános szabályok és kötelességeken túl! Mám ékam –hódolj meg egyedül Énelőttem, egyhegyű figyelemmel. Saranam jelentése oltalomvétel. Oltalmat venni – ez olyasmi, mint a hazaérkezés, nagyon jó érzés.
Így hát a dharma útját kell járnunk, egyetlen esetet kivéve – amikor teljesen meghódoltok az isteni akarat előtt. Amíg ezt nem tudjátok megtenni, addig ne adjátok fel a dharma kötelezettségét – az emberi élet alapelvét. Éppen ezért ez áll a szentírásokban: a dharma elvei szerint kell élnünk, és a rasza – belső öröm – alapelvei szerint kell gondolkoznunk és éreznünk. A dharma a megfelelő elköteleződés, és a rasza pedig a mi végső kapcsolatunk a Legfelsőbbhöz.
De itt azt is megemlítik, hogy a Jóisten, Krsna fog megvédeni bennünket a bűnös cselekedetek visszahatásaitól. Végre egy téma, melyet megértünk! A tiszta odaadó szolgálat annyira elméleti; a bűnös cselekedetek pedig – ez a mi napi gyakorlatunk. Ám egyszer Gurudév azt mondta nekem, hogy van néhány rossz híre: néhány bhakta valami ostoba zenét hallgat. Ezt hallván el voltam ámulva, hogy ilyesmi lehetséges! Megrémültem, és ezt kérdeztem: „Ó, Gurudév, mi lesz ennek a visszahatása?” Ő pedig így szólt: „Ez már a visszahatás.” Akkor ébredtem rá, hogy finomítanom kell az akció-reakcióval (cselekedet és visszahatás – a ford.) kapcsolatos megértésemet.
De mik ezek a bűnös visszahatások, mik ezek a bűnös cselekedetek? Ismét a bűn és bűntudat koncepciójával ijesztgessük és gyötörjük magunkat? Igen! Igen! Sanyargassátok magatokat egy kicsit! Mert sajnos ez igaz. Sok hibát követtünk el, hosszú a lista. Ha csupán egy igazságos Istentől függnénk, a felszabadulás útja is hosszú volna. Hisztek hát az igazságos Úrban? Nem, mi nem csupán az igazságos Isten lelkes hívei vagyunk – könyörületes Istenre vágyunk, akit nem az érdekel, honnét származunk, hanem hogy hová tartunk.
Van még egy hasonló dolog, amit egyszer egy Élettengely című könyvben olvastam. Amikor a zarándokaink az orákulummal találkoznak, a hölgy nem azt kérdezi, hogy: “Honnét jöttök?”, hanem azt, hogy: „Hová tartotok?” Később, amikor erről beszélgettek, a mester valamennyi tanítványától külön-külön megkérdezte: „Emlékeztek erre a találkozásra, hogy hogyan történt?” Néhányan megosztották különböző gondolataikat, ám a mester végül így szólt: „Nem. Ő a célotok felől tudakozódott, nem pedig a múltatokról.” Elkövetett hibáink hosszú listáját egyensúlyban tartja a karma mérlege, ám ettől függetlenül létezik a felszabaduláshoz és a megtisztuláshoz vezető közvetlen út.
(folytatása következik)
[1] Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.17. vers: „(A tiszta bhakti) bánatot elűző, áldásosztó, üdvösséget megvető, nehezen elérhető, lényege a szünet nélküli heves boldogság, és Srí Krsnát vonzó.”
[2] Az odaadás nektárja, 1. fejezet
(Szvámí Tírtha 2016. január 4-i szófiai esti tanításából)
Egyedül gyakorolni a lelki életet az is jó dolog, de ha kapunk hozzá legalább egy társat az már jobb; viszont, ha számos lelkitárshoz kapcsolódhatunk – az a legjobb. Mi nem egyszerűen a véletlenekben bízunk, hanem az isteni elrendezést szeretnénk látni minden pillanatban, minden cselekedetben, minden egyes dologban, mely velünk történik. Akár boldog, könnyű vagy nehéz és keserű dolog is történik velünk – ugyanazzal a látásmóddal kellene, hogy rendelkezzünk.
Megtanultuk tanítóinktól, a szentéletű ácsárjáktól, a tiszta odaadó szolgálat néhány fontos elemét. Három szó említődik itt: ‘tiszta’, ‘odaadó’ és ‘szolgálat’. Valójában ez a három szó a végéről kezdődik – a ‘szolgálat’ szóval. A tiszta odaadó szolgálat a szolgálattal kezdődik. S mit jelent a szolgálat? Egyetértettünk abban, hogy ez egyenlő a szeretettel. A szeretet annyit jelent, hogy mások szolgálata. Tehát, ha szolgálsz másokat az azt jelenti, hogy szereted őket. Ez az egyenlet mindkét irányba működik. Mégis, manapság a ‘szolgálat’ szó kicsit visszásan hangzik. Kivéve akkor, ha mások kezdenek szolgálni bennünket – akkor kedveljük ezt a szót. De, hogy nekünk kellene valamilyen szolgálatot tennünk mások számára? Azt már nem szeretjük. Ennek ellenére napról napra másokat kell, hogy szolgáljunk – legyen az akár a főnökünk vagy a kutyánk, számos más élőlényt kell, hogy szolgáljunk. Mégis a legtöbb esetben ezekért a szolgálatokért megkapjuk a fizetséget. Ez nem odaadó szolgálat.
Az igazi élet azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk egymással. Ez olyan, mint a háló – meghúzol egy szálat és az egész háló megmozdul. S hogyan hívjátok a háló szálai közötti lyukakat?
Válasz: Hálószemek.
Szvámí Tírtha: Ó! Ez igazán szép! Az elme olyan, mint a háló, mint a halásznak a hálója. Ilyen az elménk – ennek a hálónak a nyílása nagyon keskeny, nagyon kicsi. Tehát valamennyi jelentéktelen dolog és benyomás, mely bennünket ér, beleragad az elménk hálójába. Ha úgymond kitágítjuk a hálónk szemeit, akkor a parányi, jelentéktelen dolgok kipotyognak belőle. A spirituális felemelkedés azt jelenti, hogy kitágítod ezeket a nyílásokat, tehát a jelentéktelen dolgok csak áthaladnak rajta. Viszont az igazán jelentősek, a lényeges dolgok – meg fognak maradni, veletek maradnak. Ez a lelki fejlődés – engedjétek, hogy a mellékes dolgok tovább mehessenek. Ahogy szokták mondani: ‘Engedd el!’ (angolul: ‘Let go!’) Viszont, ha hozzá teszünk a végéhez egy ‘d’ betűt, akkor átalakul: ‘Let God!’ (‘Engedd Istent!’), engedd Isten számára, hogy csodát tehessen.
Tehát, ha meghúzzátok a háló egyik zsinórját, az egész szerkezet megmozdul, el tudjátok érni az egész rendszert. Hasonló módon, ha valami zavarja az elménket, akkor teljesen össze vagyunk zavarodva. De ugyanaz az alapelv érvényes a bhakták közötti kapcsolatra, vagy a családi viszonyokra is. Ha kapcsolatban vagyunk egymással, akkor osztozunk mindenben. A testvéreim, hittestvéreim vagy társaim sikere az az én sikerem is. S az én sikertelenségem az ő kudarcuk is. Ez az, amit ‘én’ hozzá tudok tenni. Látjátok, ha egymáshoz tartozunk, ha megosszuk ennek az életnek a tapasztalatait az azt jelenti, hogy kapcsolatban állunk egymással. A szolgálatkész hozzáállás összekapcsolja az embereket. Az a szolgálat, melyért fizetnek szintén összeköt embereket, viszont egyfajta keserves módon. De a különleges típusú szolgálat, az odaadó szolgálat más módon köt össze bennünket – amikor kapcsolatainkat nem önző érdek motiválja, hanem csak egy dologban versengünk: hogyan szolgáljuk jobban egymást.
Tehát a szolgálat, a szolgálatkész hozzáállás az alapvető kapcsolat; a bizalmasabb vagy emelkedettebb szinten már az odaadó szolgálat található; és a legfelsőbb szinten a tiszta odaadó szolgálat létezik.
(folytatása következik)
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 22-i ludastói reggeli tanításából)
„A következő példában az eksztatikus barátság és a nevetés keveredik egymással, mint egész és rész. Amikor Krsna látta, hogy Szubala Rádháráninak öltözve némán rejtőzködik egy gyönyörű asoka-fa árnyákában a Jamuná partján, csodálkozásában azonnal felállt ültéből. Krsna láttán Szubala az arcát eltakarva igyekezett leplezni mosolyát.”[1]
Látjátok a szépséget? Látjátok a harmóniát? Ki ez a Szubala? S miért öltözik úgy, mint Rádháráni? Ne feledjétek, hogy Rádhiká nagyon gyönyörű. Ám ez a Szubala majdnem ugyanolyan gyönyörű, habár ő egy fiatal fiú, Krsna barátja, egy tehénpásztorfiú, majdnem ugyanolyan szép, mint Rádhiká. Sok-sok velük kapcsolatos csínytevés létezik. Amikor Rádháráni nem tud Krsnával találkozni, akkor Szubala érkezik álruhában, vagy Rádhiká érkezik Szubalának álcázva magát, olykor helyettesítik egymást, s mindenféle csínytevés folyik Vrndávanban. Ám ennek a keveredésnek, a szerepek váltogatásának, az álcázásnak az egyetlen oka csupán az, hogy fokozza a találkozás boldogságából fakadó raszát.
Amikor Krsna gyakorlatilag belehal a Rádhikától való elválásba, elküldi Szubalát hogy valahogyan cserkéssze be Rádhikát, vagy fundáljon ki valamit. Szubala könnyedén oda tud menni. Amikor megérkezik Rádhárání otthonához, a család idősebb tagjai nem félnek Szubalától, csupán attól a fekete fiútól. S akkor Szubala hírül adja Rádhának, hogy Krsna belehal az elválásba: „Kérlek, tegyünk valamit ez ügyben!” S mivel ők ketten annyira hasonlítanak egymásra, gyorsan kicserélik a ruháikat. Tehát Szubala otthon marad Rádhiká öltözetében, s Rádhárání Szubalának öltözve indul vissza Krsnához. Krsna egyszer csak megpillantja: ‘Ó, ez nem Rádhiká, Szubala egyedül érkezett. Egyedül jön! Hol van az én Rádhikám?!’ S valósággal a helyszínen eltávozik. Majd Rádhiká még álruhában incselkedik Krsnával: „Miért van szükséged Rádháráníra? Miért nem hívod meg Csandrávalit – ő bizonyosan el fog jönni.” Ám ekkor Krsna így szól: “Ha édes tejre szomjazol, mit tudnál kezdeni egy kis vízzel?” S amikor Rádhiká végül megérti, hogy Krsna eléggé elkötelezett, akkor felfedi kilétét.
Tehát kedves barátaim, bár kisebbségben vagyunk ebben a szobában, ne lepődjetek meg, hogy néha elkötelezettségeteket próbára teszik. S néha veletek is incselkednek. Sose feledjétek, hogy ez a raszák édes keveredése!
A mi feladatunk tehát, hogy tudományosan vagy intuíció útján ráleljünk és megértsük a mi raszánkat, a mi utunkat ebben a csodás valóságban – túl a tényeken, túl az igazságokon – kapcsolódjunk ehhez a Gyönyörűséges Valósághoz.
[1] Az odaadás nektárja, 49. fejezet: A raszák keveredése, 397. oldal
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 22-i ludastói reggeli tanításából)
Azért, hogy segítsen bennünket rálelni a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatunkra, olvassunk valamit az eredeti viszonyulásokról, a raszákról! Ez Sríla Rúpa Gószvámí könyve (Az odaadás nektárja c. – a ford.) az odaadás ízeinek tudományáról. Krsna különböző tulajdonságait veszi sorra, majd azokat az érzelmeket és kapcsolatokat, melyek által az Ő bhaktái kötődnek Hozzá. S végül a legutolsó fejezetek egy nagyon különleges témának vannak szentelve: a raszák keveredésének.
„Ahogy korábban elmondtuk, Krsnával kapcsolatban tizenkétféle rasza, azaz eksztatikus viszony létezik. Öt közülük – a semlegesség, a szolgai kapcsolat, a baráti szeretet, a szülői szeretet és a szerelem – közvetlen, hét pedig – a nevetés, a csodálkozás, a lovagiasság, az együttérzés, a düh, a félelem és az irtózás – közvetett rasa. Az öt közvetlen rasza örökké jelen van a Vaikuntha világban, a lelki birodalomban, míg a hét közvetett rasza hol megnyilvánul, hol megnyilvánulatlan marad Gókula Vrndávanban, ahol Krsna az anyagi világban mutatja be transzcendentális kedvteléseit.”[1]
A tanítványok általában így gondolkoznak: ’Csak ötféle rasza létezik.’ Ám valójában, ha ők sokkal kifinomultabbak a filozófiában, így fognak szólni: ’Négyféle rasza létezik’ – hiszen a semlegességet kizárják. S mivel kivételes boldogságot találnak a saját raszájukban, azt fogják mondani: ’Csupán egyetlen létezik – a miénk.’
Ám itt most megértettük, hogy ötféle közvetlen és hétféle közvetett rasza létezik – a múltkor pedig az ateizmusról beszélgettünk. Éppen ezért nagyon pontosan el kell döntenünk, hogy melyik a mi raszánk. Az utálat, a düh, a félelem vagy az irtózás? Ez az ateizmus, amikor még a Jóisten létezésének gondolatától is irtózunk – láthatjátok hát, hogy még az ateisták is ápolnak egyfajta viszonyt (raszát – a ford.) a Jóistennel, ám egy kissé keserű raszát. Kérlek értsétek ezt jól! Még a közvetlen raszáknak is van létjogosultsága a lelki viszonyulásokban, ám egy ateista ember minden tekintetben megtagadja a Jóistent, még akkor is, ha ő ezeknek a közvetlen raszáknak egy tükröződése – nagyon fél ettől a témától.
„Nagyon gyakran az ember jellemző raszája mellett egy másik raszát is találunk, és e szeretetteljes hangulatok keveredése néha harmonikus, azaz ízes, néha pedig diszharmonikus, vagyis rossz ízű. A következőkben tudományos elemzést olvashatunk a különféle raszák, szerető hangulatok harmonikus illetve diszharmonikus keveredéséről.”[2]
Ez most érdekes – feltárul az érzések sokfélesége. Van egy alapszín, s annak különféle árnyalatai. Ez a divatvilágban is megnyilvánul, hiszen nem vesztek fel zöld színű ruhát valami kékkel, mivel a kettő nem megy egymáshoz – ez a raszák keserű keveredése. Megfelelő módon kell ápolnunk érzéseinket, árnyalatainkat azért, hogy egyre több harmónia és szépség nyilvánulhasson meg – nehogy a diszharmonikus, ellentétes ízek és elemek nyilvánuljanak meg az életünkben. Ennek a harmóniának kell megnyilvánulnia a bhaktákkal való társulásban is, vagy az istha-dévánkkal való társulás során.
Hogyan keveredjenek hát megfelelően ezek az érzelmek? Mennyit tudtok a szeretet tudományáról? Rendben, akkor tanuljunk valamit Rúpa Gószvámítól!
„Amikor a semleges szeretet raszájában (a sánta-rasában) az irtózás vagy csodálkozás nyomaival találkozunk, az eredmény harmonikus. Amikor e semleges szeretet mellett megnyilvánul a szerelem, a lovagiasság, a düh vagy a félelem, az diszharmóniát eredményez.”[3]
Ez elég rosszul hangzik – ha a semleges érzelemhez valamiféle utálat vagy irtózat társul, akkor az harmonikus. Ha pedig a semleges érzelemhez szeretetet adtok, akkor az diszharmonikus?! Ezért nem támogatjuk ezeket a semleges érzelmeket, hiszen hogy lehetne harmóniát elérni semleges érzelmek esetén? Csak az irtózat érzésével, vagy valamiféle ellentétes érzelmekkel keveredve – akkor az harmonikus. S amikor a semlegességhez a szeretet cseppjeit adjátok hozzá, akkor ez diszharmonikus – ez annyira rémes! Lépjünk csak át egy másik raszába! Itt arról találtok egy hosszú elemzést, hogy ha hősies érzelmeket vagy lovagiasságot adtok hozzá a baráti viszonyhoz, az rendben van, ám egy szerető viszonyban a lovagiasságnak csupán egy nagyon különleges fajtája lehetséges. Itt pedig az áll: „Ha a baráti szeretet extázisa a szerelemmel, a nevetéssel vagy a lovagiassággal keveredik, az rendkívüli harmóniát eredményez.” S van itt egy másik kombináció is: „Az odaadó szolgálat dühös extázisával az együttérzés vagy a lovagiasság jól összefér, míg a nevetés, a szerelmi kapcsolat vagy a félelem soha.”[4]
Látom, már fáradtak vagytok a különféle raszák elemzésétől – s tán a fonalat is elvesztettétek. De volt-e valaha az az érzésetek, hogy ’Nem tudok e nélkül a férfi nélkül élni’, s ugyanakkor ’a jelenlétét sem bírom elviselni’? Másképpen: ’Nem bírom elviselni ezt a hölgyet, de teljesen bele vagyok szerelmesedve’? Most már kicsit megértitek a különféle raszák keveredését; néha ellentétes dolgok, utálat és égető szerelem is van köztük. Miért? Mivel ez a lelki égboltból száll alá. Mi egyebet tehetnénk, mint hogy tudományosan elemezzük a rasza – elméletet?
Ez az, amire gondolok – ha elfogadjuk, hogy Krsna birodalmában bhaktáinak különböző, sokféle és néha kevert raszája együtt létezik, ne legyetek meglepve, hogy néha a Föld nevű bolygón, a saját magánéletetekben, még bhaktaként élve is különféle raszákat és keveredéseket fogtok tapasztalni! Kérlek Benneteket, próbáljátok a filozófia következtetéseit alkalmazni a mindennapi életetek során! De mi is a lényeg? A harmónia a lényeg. Még ha ellentétes érzéseitek is vannak, ha az harmonikus, „a kontraszt kiemeli a szépséget”. Ha tudtok ehhez ragaszkodni, akkor már nagyon közel kerültök a tökéletességhez. Az ellentét emeli a gyönyörűséget – az összes konfliktust ezzel az egyetlen mondattal helyére lehet tenni. Mindez nagyon csekély jelentőséggel bír Srídhár Mahárádzs tanításaihoz képest – ő a legjobb konfliktuskezelő.
[1] Sríla Rúpa Gószvámí: Az odaadás nektárja, 393. oldal
[2] Sríla Rúpa Gószvámí: Az odaadás nektárja, 393. oldal
[3] Sríla Rúpa Gószvámí Az odaadás nektárja, 393. oldal
[4] Sríla Rúpa Gószvámí: Az odaadás nektárja, 394. oldal
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 22-i ludastói reggeli tanításából)
„Védj meg bennünket, ó, Nárájan, az erdei füzér hordozója, a buzogány, a kagylókürt, a lótuszvirág és a csakra birtokosa, és akit Visnunak és Vászudévának is neveznek.” A buzogány az Úr Visnu jelképe. Ez nem csupán egy királyi insignia (hatalmi jelvény), hanem az ellentétes oldal üldözésére szolgáló fegyver is, ám egyszersmind az isteni tudás szimbóluma. S ebből megérthetjük, hogy az isteni tudás olyan, mint egy fegyver, melynek segítségével legyőzhetitek a lelki törekvéseitek során megjelenő ellenségeiteket.
Visnunak számtalan szimbóluma létezik, valóban rengeteg. Például a csakra, amely szintén egy másik fegyver, a vaisnavák ellenségeinek üldözésére szolgál. De mivel remélhetőleg mi nem vagyunk ellenségesek – sem az Úrral, sem pedig az Ő szeretteivel szemben – ezért gondoljunk csak Visnu finomabb szimbólumaira!
Az egyik ilyen a lótuszvirág – padmá, amelyet kamalának is nevezünk – szintén egy nagyon összetett jelkép. Mit jelent számotokra?
Válaszok: Tisztaság. Emelkedettség. Szépség. Az univerzum. A virágzó tudás. Gurudév. Gólóka Vrndávan.
Szvámí Tírtha: Nahát! Rendben, úgy gondolom álljunk meg itt egy pillanatra! Mert, ha tovább folytatjátok a felsorolást az egyre gyönyörűbb és jelentősebb tulajdonságokkal, akkor félő, hogy elájulunk. De álljunk meg ennél a javaslatnál, hogy a lótuszvirág az univerzum szimbóluma! Amikor még bimbóként zárva van, az a benne rejlő lehetőséget jelképezi – a teremtett világ megnyilvánulatlan helyzetét. S mikor kinyílik, amikor kivirágzik, akkor pedig az univerzum megvalósult állapota.
Természetesen, a lótuszvirág a tanítvány jelképe is. Ne feledjétek, hogy a sáros vízből nő ki, ám a napsütésben virágzik. Mégis, a lótuszvirág legfontosabb szerepe az, hogy Krsna a kezében tartja s játszik vele! Amikor Krsna átöleli a barátait, a gópák vállán nyugtatja a karját, közben ezzel a lótuszvirággal játszadozik. Akkor ez nem is fegyver, hanem a mi Urunk nagyon játékos szimbóluma. S mit jelent ez? Azt, hogy az egész világ a Jóisten kezében van, Ő pedig játszik vele. Mintegy virágfelajánlásként kedves barátai vállainál. Ha a lótuszvirágot a valódi tanítvány szimbólumának tekintjük, akkor Krsna barátai a valódi tanítványt a vállukon viszik majd. Ez egy nagyon kiváltságos helyzet – a Legelsőbb Úr kezében lenni, vagy megérinteni szeretett barátai vállát. S amikor Szerettei másik csoportjával, a hölgyekkel találkozik, akkor nem érinti meg a vállukat ezzel a lótuszvirággal, hanem felajánlja lótuszlábaiknál. A lótuszvirágot a lótuszlábaknál. Mit jelent ez? Azt, hogy az egész világ Rádhiká lótuszlábainál van felajánlva. Vagy azt, hogy egy jó tanítvány a Legfelsőbb Szolga lótuszlábánál fog helyet és oltalmat találni. Az elmúlt két-háromezer s még több esztendő emberi vívmányait megvizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy gyakorlatilag minden Rádhiká különböző kiterjedésekben megmutatkozó áldásainak köszönhető.
De nézzük csak az Úr Visnu egy másik szimbólumát! Gyakorlatilag valamennyi kiterjedésének a testén megtalálható ez a szimbólum. Nézzük például az Úr Buddhát, ha magatok elé képzelitek az Ő alakját, néha látható egy jel a mellkasán vagy a tenyerén. Emlékeztek rá, hogy melyik ez a szimbólum?
Javaslat: Srívatsza.
Szvámí Tírtha: Srívatsza… vagy szvasztika. Sokszor van egy szvasztika a mellkasán vagy a tenyerein, néha a lábfején. Talán azt is gondolhatnánk, hogy ez olyan, mint a Buddhizmus ikonografikus szimbóluma. Ám egy misztikum rejlik itt. Hiszen ez Visnu kedvesének, Srínek, Laksmídévínek a szimbóluma. Ezért kedves férjtársaim, feleségeitek a szvasztikák az otthonotokban, a jó élet, az áldások jelképei. Éppen ezért még az Úr Buddha is, aki nagyon aszkétikus volt, titokban mellkasához öleli kedvesét.
Akkor mit is kezdjünk ezekkel a különféle formákkal, mint az Úr Visnu, Nárájan, Buddha…Hol van a mi Krsnánk? Ne feledjétek el azt a történetet, amikor Maháprabhu meglátogatott egy falut, közel Jagannath Purihoz, melyet úgy hívtak, hogy Álálanáth és ahol egy négykarú fekete Visnut imádtak. Maháprabhu annyira lelkesen imádkozott ott, s Krsnát ennek a múrtinak a formájában így szólongatta: ’Miért akarsz elbújni előlem? Jöjj el, s mutasd meg Magad!’ Olyan hevesen fohászkodott, hogy ennek a múrtinak az extra kezei leolvadtak és eltűntek, így nyilvánította meg magát az Úr kétkarú Krsna formában.
Tehát valamennyi megnyilvánuláson és formán túl kell, hogy vágyjunk, égető vágyat érezzünk arra, hogy találkozzunk a számunkra legkedvesebbekkel, a szeretett Isteni Párral.
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 21-i ludastói esti tanításából)
Minden csupán kultiválás, művelés kérdése. Ha szeretnénk valamire jutni az életünkben, akkor azt megfelelően kell művelni. S valamennyi hivatalos formalitás helyett és mindazon túl hadd osszam meg veletek a szentségeimet, legbecsesebb kincseimet! Tudom, hogy ti is nagyon odaadóan keresitek nem csupán az igazságot, hanem valami valódit is. Hiszen ott vannak a tények, az igazság és a valóság. S kérlek komolyan gondolkodjatok el a különbségen a tények, az igazság és a valóság között. Őszintén hiszem, hogy életünket ennek a realitásnak a megtalálására kellene szentelnünk, a tények és az igazságok mögött rejlő Gyönyörűséges Valóságnak. Hiszen az igazság sosem fog boldoggá tenni benneteket. Az igazság nem tudja megolvasztani a szívünket, nem tudja elégedetté tenni a szívünk legmélyebb sóvárgását. De amikor megértitek, hogy Sríla Rúpa gószvámí tanácsa mennyire igaz, akkor rögtön elégedettséggel telik meg szívetek.
Tehát, ha megengeditek nekem, hogy gyűjteményem néhány darabját megosszam veletek, akkor az első helyen a vaisnavákat említem. Idézhetjük a sásztrákat ennek bizonyítékául: „Hiszen ők nagyon kedvesek Krsnának, éppen ezért ha Krsnát szeretnétek fellelni, a Neki kedveseket kell megragadnotok”…..Ám ez csupán egy tény. Tudjuk, hogy a szádhu-szanga, a vaisnava mint elv, társulás a szent személyekkel – ez a fő gyakorlat, lelki életünk legfőbb alapja. Mint például: szádhu-szanga náma-kírtan bhágavata-sravan mathurá-vász srí múrtira sraddhajá szévan[1]. Ám ez csak egy igazság. A szentekkel társulni, a Szent Neveket zengeni, a Bhágavatamot tanulmányozni, szent helyen élni, a múrtikat imádni – ezek mégis csupán igazságok. Ám hol van a vaisnava-tattva valósága? A nővéreitekben és bátyáitokban. Akkor ez már többé nem egy elv, hanem egy közeli, élő valóság.
Amikor találkoztam a bhaktákkal, szerintem ott helyben elvarázsolódtam. De tudjátok, én eléggé zárkózott és nagyon lassú személy vagyok, öt évbe telt, hogy teljesen tudjak csatlakozni. Mégis, a bhakták életének példája nagyon meggyőző volt, s számomra a legértékesebb kincsek a bhaktatársaim, hittestvéreim voltak. Életem legnagyobb vesztesége pedig az, amikor a szolgálataink elválasztottak minket egymástól. Ezért alázatosan fohászkodok: kérlek, figyeljetek oda vaisnava társaitokra, ők a Jóisten ajándékai!
S a bhakták körében van egy koronaékszer is. Nem hiszem, hogy túlságosan részleteznem vagy magyaráznom kellene, hogy melyik az a koronaékszer. Ám Krsna védőangyalt küldött hozzánk, majd Rádhiká visszahívta Őt. Gurudévánkat Krsna küldte megmentőül, majd Rádhiká visszahívta Őt. Ő mindannyiunk számára nagyon jelentős volt, Ő volt tanítványai éltető ereje, a figyelem középpontja, a hős, a példa, az elmélet gyakorlatba történő átültetésének példaképe. Egyben társ a fociban, sakkpartner….és sok más egyéb módon is Ő volt a példaképünk.
S a gyűjtemény egyéb darabjai: ezek vagytok ti. Kérlek benneteket, e szerint cselekedjetek! A tanítványok sokszor kérdeznek meg: „Mit tegyek?” A válasz sokszor így hangzik: „Ragyogj!” Miért ragyogjak? Mert ragyogni csak akkor vagytok képesek, ha a lelki valótokban vagytok. Ha testtudatban vagytok, vagy a testtel azonosítjátok magatokat, nem tudtok ragyogni. Ezért ez az utasítás nem könnyű. Le kell vennetek e szőrmekabátotokat, az öltönyötöket, meg kell szabadulnotok valamennyi testi és szellemi rétegtől azért, hogy a lelketek ragyogjon.
Néhány rendkívül ritka tárgyra az emberek ezt mondják: „Ó, ez a gyűjtők darabja!” Ezért segítsetek egymásnak, hogy e tulajdonságokban növekedjetek! Mindannyiunknak szüksége van álmokra, ideálokra, amiért élünk. S ez a gyönyörű koncepció, hogy létezik az Isteni Pár, mint végső valóság – ez nem pusztán tény, nem pusztán igazság, ez a Gyönyörű Valóság! Ha el tudunk köteleződni ennek az Isteni Valóságnak a szolgálata mellett, akkor az életünk bizonyára átlényegül és sikeres lesz. Minden csupán művelés kérdése. Minden nyitva áll számotokra – ezért kérlek szépen gyakoroljátok a lelki életet, hatoljatok a mélyére! Gyűjtsétek össze kincseiteket, növekedjetek az odaadásban, dédelgessétek az eszményeiteket, és osszátok szét az áldást, amit kaptatok!
1. Csaitanja-csaritámrta, Madhya-lílá 2.22.125.
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 21-i tanításából Ludastón)
A minap arról beszélgettünk, hogyan tartsuk fenn a hagyományt, hogyan szolgáljuk. S abban egyetértettünk: ha az ennek kedvező cselekedeteket hajtjuk végre, akkor szolgálunk. Ám általában egy másik kérdés is felmerül: ‘Hogyan? Hogyan szolgáljunk? Hogyan végezzük jobban a szolgálatainkat?’ A választ a szentírásokban találjuk: nitjam bhágavata-szévajá[1] –a bhágavata állandó szolgálatával elérhetitek lelki céljaitokat.
Mi az a nitjam, mi az ‘örökös szolgálat’? Tegnap nem szolgáltuk a bhágavatát; ma szolgáljuk, és örökké szolgálnunk kell. Miféle örökkévalóság ez? A nitjam jelentése ‘mostantól’. Vég nélkül. Ez legyen a törekvésünk – nagyon magas törekvés.
Akkor mi az a bhágavata? A bhágavata valami, ami Bhagavánnal kapcsolatos. A Bhágavata jelentése ‘valami hozzá tartozó, amely a Bhagavánt jellemzi’. A bhágavatának két fajtája ismeretes: az egyik könyv alakban van, a másik pedig az élő bhágavata. Az írott forma a Srímad Bhágavatam, vagy a Bhágavata-purána – ez valamennyi Véda-irodalom érett gyümölcse. Az élő bhágavata pedig az az ember, aki a Bhágavatam alapelvei szerint él –egy tiszta bhakta.
Nitjam bhágavata-szévajá – a szolgálattal, a bhágavata örök szolgálatával elérhetjük célunkat. Mi is az a széva? Az ínségben végzett szolgálat a valódi szolgálat. És mi az itteni ínség? Néhányan azt mondják, hogy az isteni oldal szomjazza az emberi lények odaadását. Vajon miért, talán annyira önzőek volnának? Nem, hanem mert ez kölcsönösség. Elszántan várják a fohászaitokat azért, hogy áldásaikban részesíthessenek. Hasonlóképpen, Maháprabhu nagyon boldog, ha a bhakták a Szent Neveket zengik. Tehát tudjuk, hogy a széva, a valódi szolgálat a Szent Nevek éntelen zengése, s mi szolgálhatjuk a Legfelsőbbet azáltal, hogy az Ő Szent Neveit zengjük.
Tudjátok, egyszer a szokásos köreimet zengtem egy délután. Verőfényes szeptemberi nap volt, világos délután, a napsütés beragyogta a templomszobát. Ez egy új ásram volt, amit akkor találtunk, egy bérelt hely. Minden holmink átköltöztetése után végre egy békés, magányos délután következett. Éppen mantráztam, majd hirtelen rámtört egy érzés: ‘Ó, kedves Uram, kérlek, tarts meg ebben a hangulatban, tarts meg ebben a társaságban!’
Tehát a köreitek elmondása, a mantrák és fohászaitok zengése nagyon jótékony hatással vannak gondolataitokra. Ez a tanítványok számára az inspiráció forrása – ha zengitek a mantrát, összeköttetésbe kerültök a Legfelsőbbel, kapcsolódtok a magasabb valósághoz. Ez a mi misztikus gyakorlatunk és misztikus megtapasztalásunk – amikor dzsapázás, éneklés és fohászkodás közben valami feltárul a szemünk előtt. S ezáltal az odaadás megmásíthatatlan ténnyé válik a tanítványok megtisztult szívében.
1. Shímad Bhágavatam 1.2.18
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 21-i reggeli tanításából Ludastón)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Kit imádnak Szófiában? Szófiában Maháprabhut imádják. Miféle áldások záporoznak ott a tanítványokra? Ott csupa olyasmi történik, ami az Ő kedvére való – s vajon mik azok a dolgok, amiket a leginkább kedvel Csaitanja Maháprabhu? Transz és tánc. Ezért van ott néhány gandharvikus[1] stílusú tanítvány – jó táncosok, és jó énekesek, kírtanosok. S van még néhány nagyon jó prédikátor, mivel Maháprabhu szereti, ha egyre többen és többen csatlakoznak az Ő missziójához. Így hát szerintem nyilvánvaló, hogy olyan sok áldás éri a szófiai missziót az imádatnak köszönhetően, és természetesen a bhakták önzetlen odaadása is benne van. Tudjátok, Maháprabhu gyakorlatilag egyedül van. Szóval Ő sosincs egyedül, mégis egyedül áll az oltáron. Egyszer beszélgettünk az egyik tanítvánnyal, és ő megkérdezte: „Miféle imádat folyik itt?” Így válaszoltam: „Nos, Szófiában Maháprabhut imádjuk.” „Maháprabhut?” – kérdezte. „Maháprabhut” – válaszoltam. „Hogyhogy? Hol van Nitái?”„ Mit tehetnék, Ő egyedül érkezett.” – válaszoltam, hiszen ténylegesen így történt – egyedül érkezett.
De azt hiszem Ő nagyon közel van a pécsi[2] ásramhoz. Mivel Pécsett Rádhá- Góvinda imádat és Góvinda –Rádhá imádat folyik, vagy ha rövidíteni szeretnénk: Gó-Ra, Gaura. Úgy tűnik e két ásram nagyon közel van egymáshoz, egyik helyen Góvinda-Rádhá, a másik helyen Gaura. Az egyik éppolyan, mint a másik. Góvinda és Rádhá az isteni szeretet lényegét testesítik meg, s ez nyilvánul meg Szófiában, Gauránga Maháprabhu személyében. Ily módon e két aspektusnak találkoznia kell. És hol találkoznak? A bhakták szívében.
Vajon mit vár el tőlünk a Legfelsőbb? Szerintem ez az elrendezés nagyon gyönyörűen mutatja meg az Ő kívánalmait – e két misszióval, e két országgal. Ez a két valóság egymás tükörképei. S vajon mi lesz Rádhá – Góvinda imádatának az eredménye? Én nem tudom megmondani! Csak nézzétek meg a pécsi bhaktákat, és sokat meg fogtok érteni belőle. Hiszen mi biztonságban vagyunk mindaddig, amíg Rádhika terelgeti Krsnát. Amikor Rádhika elcseni Krsna fuvoláját, akkor Krsna tehetetlen, nem tudja a tempót diktálni a bhakták számára. Valahányszor Krsna visszaszerzi a fuvoláját, elkezd játszani, s mindenkinek táncolnia kell. Néha az Ő ritmusa, tempója eléggé gyors. A Rádhá- Góvinda imádatnak létezik még több aspektusa is, mindazonáltal Krsna az a személy, aki Góvindaként válaszol.
Néha történnek csodák is, például dimenzióváltások, kvantumugrások, vagy csak egyszerű csodák. Ha emlékeztek a pécsi házra –a homlokzaton, ahol az ablakok vannak, található egy aprócska szoborfülke elől. Amikor először láttuk a házat, megértettük: ’Ó, ez lesz majd a múrti helye!’ Ám az utcáról ilyen kicsinek tűnt, s arra gondoltunk: ’Amikor eljön az ideje, oda tehetjük a kis múrtit.’ Még ugyanabban az évben ácsmunkákat végeztek a házon, mert építkezés folyt, s az egyik tanítvány elkezdte tesztelni azt a kis lyukat. Az pedig oly hatalmas volt, hogy a (hölgy) képes volt beleállni, volt még egy kis extra magasság. Tehát a Rádhá- Góvinda imádat eredménye az, hogy a dimenziók megváltozhatnak. Gondolhatnátok hogy kis mértékben, de az eredmény hatalmas! Azt gondoljátok valamiről, hogy parányi, majd kiderül, hogy hatalmas! Azt hiszitek, szolgálataitok jelentéktelenek, holott nagyon is sokat számítanak.
Valaki azt mondja, hogy Krsna válaszol a tiszta bhakták fohászaira. Krsna nagyon elfoglalt, nincs ideje meghallgatni néhány fohászt és szétosztani az eredményt. A gópík mindig Őt hívják, és a gópák is Őt invitálják. Ő azzal van elfoglalva, hogy saját szépségét és édes mivoltát ízlelgeti. Mindazonáltal a tiszta vagy majdnem tiszta híveit előnyben részesíti, és fohászaikat meghallgatja. Ez a mi reményünk – hogy fohászaink meghallgattatnak. Mindig fohászkodjatok, akkor is ha túlcsordult állapotban vagytok – ne csak akkor, ha hiányotok van! Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak vannak megtapasztalásai a fohászokkal kapcsolatban, és a Krsna ügyesbajos dolgaival kapcsolatban is. Ám mindig hálásnak kell lennünk mindenért, ami a mi javunkat szolgálja. A legjobb fohász a Szent Nevek dicsőítése. Kérlek virágként ajánljátok fel fohászaitokat a szeretett Pár lótuszlábainál! Van valami megjegyzésetek, vagy kérdésetek?
Jasódá: Mi a helyzet Gaura-Nitái imádatával?
Szvámí Tírtha: Ó! Dupla transz és tánc, Ők mindketten táncolnak. Ez nagyon veszélyes, mivel Ők Dzsagái és Madhái jobbik változatai. Dzsagái és Madhái alkoholos mámorban táncoltak, ami véget is ért. Ám Ők a transzcendentális extázisnak köszönhetően táncolnak – ez pedig sosem ér véget. Készüljetek!
1. Gandharvák – anagyali énekesek
2. ‘Péch’- nek ejtjük
(Szvámí Tírtha 2015. augusztus 21-i tanításából Ludastón)
(az előző hétfői tanítás folytatása)
Ki hallgatja meg az emberek fohászait? Azt mondtátok, hogy alapvetően a paramátmá az, aki meghallgat. Ez ismét a morfogenetikus pszí mező univerzális információs háttérének egy másik megszemélyesített kifejezésmódja. Rendben, akkor mi a helyzet a tiszta bhaktákkal? Az ő fohászaikat meghallgatja a paramátmá? A jógikat a paramátmá érdekli, akkor ki hallgatja meg a tiszta bhakták fohászait?
Jasódá: Ista-déva, szeretett múrtitok.
Szvámí Tírtha: Ó, milyen szép gondolat! Ezt meg kell jegyeznem! Álljunk meg itt egy pillanatra! Ahogyan arról már beszélgettünk a különféle imádattípusokról, a különböző múrtik, akiktől különféle áldásokhoz juthattok, még akkor is, ha nem kéritek. Például Ludastón itt van a Góvardhan, a lapis nostrum – a mi kövünk – Őt imádjuk itt. Az alapelv az, hogy Ő képviseli az oltalmat a tanítványok számára, s mivel Ludastó a misszió középpontja, ez az oltalom gyakorlatilag mindannyiunkra kiterjed. Természetesen vannak sokkal kifinomultabb, finomabb részletei is a Góvardhan által képviselt imádatnak, hiszen Góvardhan nagyon áldásos és változatos helyszínt nyújt Krsna különböző líláinak. Olyan ez a hegy, mint a boldogság forrása a tehenek és a tehénpásztorfiúk számára. Egyben nagyon intenzív meditációs hely az ott élő szentek számára, és találkahely is találkák számára, tehát sok egyéb aspektusa van annak, amit a Góvardhan képvisel. Amikor Maháprabhu egy kis darab Góvardhan-silát küldött Raghunáth dász gószvámí számára, akkor ő rendkívül boldog volt, mert megértette, hogy ezzel bebocsátást nyert a lílákba. S ha Raghunáth dász gószvámí elégedett volt valamivel, akkor gondolhatjátok, hogy az fontos.
Győrben a bhakták Dzsagannáth-ot imádják. Mi ennek az imádatnak a jótéteménye? Az egyik az, hogy Ő mindig mosolyog, tekintet nélkül szolgálatainkra. Indiában az Úr Dzsagannáth Nilácsalban, az óceán mellett lakik – ugyan Győrben nincsen óceán, de van öt folyó – tehát itt is van víz, így természetesen Ő oda szeretett volna menni. Dzsagannáth, Krsna nagyon különleges aspektusa – annyira szereti az Ő híveit! Szereti, ha megetetik, és Ő is szereti táplálni híveit. Ne feledjétek, a Dzsagannáth templomban Indiában naponta 54 felajánlás során másfél tonna rizst ajánlanak fel. Dzsagannáth nagyon híres arról, hogy kifejezi akaratát az Ő bhaktái felé. Volt egyszer egy kisfiú, aki Dzsagannáth-hoz fohászkodott, s így szólt: „Ó, kedves Dzsagannáthom! Te annyira kedves vagy, annyira szeretlek! Kérlek gyere el hozzám!” Ezután Dzsagannáth így válaszolt: „Ó, drága kisfiam! Láthatod, hogy se kezem, se lábam nincsen – nem tudok odamenni hozzád, ám nagy szemeim vannak, így látlak.” Szerintem valamennyien nagyon elégedettek volnánk, ha a Jóisten így szólna: „Látlak.” Ám ez a fiú nem volt elégedett, így szólt: „Rendben, ha Neked vannak szemeid, s ha tudsz hozzám beszélni, akkor ide is tudsz jönni hozzám.”
A fohászok tehát meghallgattatnak, még a kihívást jelentő fohászok is, ha eléggé intenzívek, és a szívetek tiszta. Dzsagannáth imádatának eredménye az elégedettség – mindenki elégedett. Mindez igazán nagy eredményekkel kecsegtet.
Ám kit imádunk Szófiában?
(folytatása következik)
