Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016. január 8-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfő tanítás folytatása) 

Vajon ki az, aki alkalmas jelölt az odaadó szolgálatra? Az, akinek valami jószerencse folytán megadatott a lehetőség arra, hogy társuljon a mahátmákkal, bár még mindig kötik az anyagi ambíciók, az érzékkielégítés és nem kész különböző lemondásokat végezni. Ezek vagyunk mi! S éppen ezért annyira szép, hogy van egy reményünk! Ez csupán a kezdet, nem pedig a történet vége. Remélhetőleg egyre inkább alkalmassá válunk a lelki fejlődés e fokozataira. Annyira, hogy mások mahátmának tartsanak bennünket. Az nem baj, ha ti neofítának érzitek magatokat; de mások nagy példaképként tekintenek rátok. S ahogy Sríla Shrídhár Mahárádzs mondja: „Tanítványok vagyunk, s örökké azok is maradunk.”

Kérdés: De hogyan lehetünk példaképek, ha tele vagyunk hiányosságokkal?

Szvámí Tírtha: Lehetünk rossz példák is – amit ne kövessenek, igaz? De tudjátok, a mi folyamatunk nagyon isteni, nagyon transzcendentális. Egyszer régen az történt, hogy a bhakták együtt ültek és egy fiatalember lépett a szobába. Aki a leckét tartotta így szólt: „Ebből a fickóból sohasem lesz bhakta!” Csak képzeljétek magatokat a férfi helyébe! Beléptek a szobába és valaki azt állítja rólatok, hogy: „Itt nincs semmi keresnivalód!” Ez egy nagyon furcsán hangzó üdvözlet, ugye? S vajon mi történt? Első osztályú bhakta lett belőle.

Tehát a számtalan hibánkra való tekintet nélkül, ha megfelelően, szépen követjük a folyamatot, akkor nagyon hamar alkalmas jelöltté válunk. Talán nem fog bennünk a vaisnavák valamennyi tulajdonsága kibontakozni, de legalább néhányra szert tehetünk – ez lehetséges.

S ne feledjétek a bhakták első, második és harmadik osztályba való besorolását! Mivel valójában azt mondhatjuk, hogy három típusú bhakta létezik: jó, jobb és a legjobb.

(Szvámí Tírtha 2016.01.08-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

A neofíta egy olyan személy, aki nagyon takarékos, éppúgy, mint ti a konyhában. Mit tesztek, ha elegendő vaj áll rendelkezésetekre? Akkor vágtok a vajból, és egy nagydarabot tesztek a kenyeretekre, igaz? Egy nagydarab vaj s egy kevés kenyér. De mi történik akkor, ha híján vagytok a vajnak? Egy nagydarab kenyér, s egy kis vaj. A lelki tudás ugyanilyen – minél kevesebb van belőle, annál inkább terjesztitek. Ez a neofíta esete – minél kevesebb a tapasztalatotok, annál inkább próbáljátok továbbadni. Természetesen nem azt mondom, hogy teljesen némuljatok el, de legyetek óvatosak a vajatokkal! Először halmozzatok fel egy vajkészletet, s utána osszátok szét!

Hogyan tudjuk felhalmozni a vajunkat? A korlátlan készletekkel rendelkező tiszta bhaktákkal való társulás által. S ne gondoljátok, hogy fösvények és hogy nem osztják szét a vajukat, hanem olyasvalaki számára őrzik, aki nagyon szereti azt. A mi Urunk egyik neve Makhancsór. A csór jelentése elcsenni, eltulajdonítani egy részt valamiből. Ő el fogja csenni a vajatokat.  Ezért kell készletet felhalmoznunk, mert ha jön Krsna különben mit tud ellopni tőletek? A Makhancsór Krsna egyik rendkívül kedves neve. Sokszor láthattatok Róla olyan képet, amelyen kisgyerekként egy nagydarab vajat nyalogat. Valójában ez nem pusztán vaj, ez a makhan. A makhan olyan, mint az édes tejszínhab

Ismeritek azt a példát, amikor Krsna ellopja a vajat édesanyjától és a szomszédoktól – ez nagyon tanulságos történet. Természetesen a vaj nagyon értékes, Krsna mégis szabadon lakmározhat belőle otthon. Időnként a szomszédokhoz is ellátogat, hogy elcsenjen némi vajat önmaga számára, és hogy a gópákat etesse, s amikor már ők is elteltek a vajjal, akkor csintalanul szétosztja a maradékot a majmok között. Ugyan már, a legdrágább készletet ezeknek az ostoba majmoknak szétosztani! Természetesen a szomszéd hölgyeket nagyon is bosszantotta Krsnának ez a szokása, s így panaszolták el bánatukat Jasódá mamánál: „Tenned kell valamit, meg kell fékezned a fiadat! Ő olyan csintalan, mindig átjön hozzánk, és ellopja a vajat.  Bűnhődnie kell.” Erre Jasódá mama így szólt: Ó, nagyon sajnálom! Rendben, akkor mit tegyek, mit tegyek…? Talán el fogom venni az ékszereit?” Hiszen az ékszerei és drágakövei annyira ragyognak, hogy még otthonotok legsötétebb zugában is meg fogja találni a vajatokat. Ám erre a hölgyek megrémültek: ,,Ó, azt ne tedd! Hogy is vehetnéd el az ékszereit? Egyébként is, nem az ékszerei teszik gyönyörűvé, hanem miatta ragyognak olyan szépen az ékszerek.” S végül Jasódá mama kézenfogta Krsnát, s így szólt Hozzá: ,, Drága gyermekem, mit csinálsz? Azt hallottam, hogy a szomszédba jársz vajat lopni. Tudod, hogy a lopás nem szép dolog! Talán nincs elég vajunk itthon? Tudod, hogy egész készletünk van Számodra félretéve, s bármikor ehetsz ebből a vajból.”

Ebből a történetből megérthetjük, hogy Krsna természetesen el fogja venni a Számára félretett vajat. Ő elfogadja a Neki szánt részt. Ám Krsna még az eladásra szánt vajat is elveszi otthonról – amely nem Számára van félretéve, hanem egyéb célokra. Ezt is el fogja csenni. S nemcsak az otthonit, még a szomszédokét is. Mit is jelentsen ez? Hogy Ő elfogadja mindazt, amit Neki szánnak. De Krsna azt is el fogja venni, amit magunknak szeretnénk megőrizni. Tehát ne lepődjetek meg! Ő elégedett lesz a felajánlásotokkal, de még nagyobb részt akar Magának.

Éppen ezért hatalmas vajkészletre van szükségünk. S tudjátok, hogy mi a vaj? A vaj a tej esszenciája. Az élet a tej, s mi lehet az élet esszenciája? Igen, ez az odaadás. Tejszerű életünk van, és vajhoz hasonló szeretetre van szükségünk. A tej az élet, a vaj a szeretet. Ahhoz, hogy vajhoz jussatok, köpülnötök kell, köpülnötök kell. Ki kell köpülnünk az életünket, hogy elnyerjük a lényeget. S ezért próbálunk társulni a tiszta bhaktákkal, és általában a bhaktákkal.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016. január 8-i reggeli szófiai tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Beszéltünk már arról, hogy meg kell határoznunk a helyünket, rá kell lelnünk a helyzetünkre. ,,A bhaktákat három csoportba sorolhatjuk. Az első, a legjobb csoportba tartozó bhaktát a következők jellemzik: jártas a fontos szentírások tanulmányozásában, és hozzáértéssel sorakoztat fel érveket e szentírások alapján. Nagyon szépen, tökéletes megítéléssel adja elő a végkövetkeztetéseket, és képes arra, hogy biztos tudással döntsön az odaadó szolgálat végzésének módjáról. Tökéletesen megérti, hogy az élet végső célja Krsna transzcendentális szerető szolgálata, és tudja, hogy Krsna az imádat és a szeretet egyetlen tárgya. Elsőrangú bhakta az, aki egy hiteles lelki tanítómester felügyeletével és irányításával szigorúan betartja a szabályokat és előírásokat, s a kinyilatkoztatott szentírásokra hallgatva őszintén engedelmeskedik lelki tanítómesterének. Ezzel teljesen képzetté válik arra, hogy prédikáljon, valamint hogy ő maga is lelki tanítómester legyen, s így elsőrangú bhaktának tekintendő. Az elsőrangú bhakta sohasem tér el a felsőbb tekintélyek által meghatározott elvektől. Ésszerű és logikus gondolkodásával megértésre tesz szert, és szilárd hite lesz a szentírásokban. Amikor ésszerű és logikus gondolkodásról beszélünk, ez a kinyilatkoztatott szentírásokra támaszkodó ésszerű és logikus gondolkodást jelenti. Az elsőrangú bhaktát nem érdeklik az unalmas elmélkedés folyamatai, amelyekkel az ember csak az idejét vesztegeti.

,,A második osztályba tartozó bhaktát a következő jellemzőkről lehet felismerni: nem túlságosan ügyes abban, hogy a kinyilatkoztatott szentírásokra támaszkodva érveket hozzon fel, de szilárd hittel halad célja felé. Ez a leírás arra utal, hogy a második osztályba tartozó bhaktának megingathatatlan hite van a Krsnának végzett odaadó szolgálat folyamatában, de nem mindig képes vitapartnerei előtt érveket felhozni és kérdéseket eldönteni a kinyilatkoztatott szentírások alapján. Ugyanakkor azonban nem lehet eltántorítani attól a meggyőződésétől, hogy Krsna az imádat legfelsőbb tárgya.” (gondolom, ha elöl van idézőjel. akkor ide is kell…)

„Neofítának, vagy a harmadik osztályba tartozó bhaktának azt nevezik, akinek hite nem erős, és nem ismeri fel a kinyilatkoztatott szentírások határozatait. Hitét erős érvekkel vagy egy ellentétes ítélettel könnyen meg lehet változtatni. A második osztályba tartozó bhaktával ellentétben – aki szintén nem tud érveket és bizonyítékokat felhozni a szentírásból, de nagy hite van a végső célban – a kezdőnek nincs szilárd hite a végső célban. Ezért nevezik kezdő bhaktának.”[1]

Ezért meg kell találnunk a helyünket. Itt van ez a három kategória, s bennünket arra tanítottak, hogy legyünk alázatosak és ne tegyük magunkat a legmagasabb szintre. De tudjátok, mivel már két hete ülünk itt, nem tartjuk magunkat neofítának sem. ‘A mi helyzetünk a második osztályba tartozó bhaktának felel meg, mondhatjuk, hogy ez már a felső középosztály szintje.’

Valójában ez a kategorizálás, ez a besorolás nem arra való, hogy másokat megítéljünk, ez egy tükör önmagunk számára. Mi egy tiszta, első osztályú bhakta igazi minősége? Bárki is találkozik vele, követni akarja őt. Rendelkeztek ezzel a minőséggel? Aligha, igaz? Tehát, ha realisták vagyunk – ez az eszményünk.  Ilyen embert akarunk találni, aki valamennyi félelmünket, ellenállásunkat lerombolja, összezúzza, hogy könnyedén követhessük őt. Ez az, amit keresünk – egy ilyen példaképet! Nincs szükségünk arra, hogy birtokoljuk azt a minőséget, azt keressük, azt a minőséget imádjuk, hiszen, ha képesek vagyunk megtalálni, akkor az azt jelenti, hogy létezik. Mestereink szava tehát igaz, teljes mértékben valóságos! Ezért tiszteljük ezt az elvet, ez a mi eszményünk. Végül, ha egy ilyen emberre lelünk, akkor tűzön-vízen át követve Őt átszelhetjük az anyagi lét óceánját.

S, ha készen állunk arra, hogy egy ilyen embert kövessünk, majdnem azonnal alkalmassá válunk a második szint elérésére. Hiszen egy ilyen intenzív társulással azonnal haladó szintű gyakorlókká válunk, megnyílik számunkra a tudás, szert teszünk néhány megtapasztalásra és megvalósításra. Ez azt jelenti, hogy ezt senki sem tudja elvenni tőlünk. ‘Igen, ez hiteles, ez az út, ez a helyes irány!’ – ezt a bennetek élő meggyőződést senki sem veheti el tőletek!

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 3. fejezet

(Szvámí Tírtha 2016.01.08-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Tehát ha a mahátmákkal társulunk, automatikusan az ő eszményeikhez vonzódunk, de ugyanakkor még mindig a korábbi életvitelünkhöz, szokásainkhoz, árnyékainkhoz kötődünk.. ,,Az emberrel megeshet, hogy továbbra is nagyon ragaszkodik a gyümölcsöző cselekedetekhez és az anyagi érzéki élvezethez.” [1] Ez a Földön élő lélek szomorú helyzete – a ragaszkodások. Valójában semmi másból nem származik annyi probléma, mint a ragaszkodásaitokból. S csupán egyetlen dolognak nem tudunk ellenállni: a különféle formában érkező megannyi kísértésnek.

Akkor mit tegyünk?  Az egyik módja a ragaszkodások legyőzésének az, ha különböző típusú lemondásokat végzünk. ‘Az ördög kiűzése’ az elmétekből, vagy egy angyal üdvözlése, aki belép az életetekbe. Ha nem álltok készen arra, hogy keresztülmenjetek ezeken a különböző típusú lemondásokon, akkor a legjobb megoldás az, ha követitek e nagy szentek útmutatásait.

Ha megvizsgáljuk ezt a rendszert – azt, hogy van lehetőségünk egy tiszta bhaktával társulni, annak ellenére, hogy megvannak a ragaszkodásaink és anyagi törekvéseink, és nem állunk teljesen készen arra, hogy a lemondások különféle típusain keresztülmenjünk – ,,az ilyen személy alkalmas jelöltté válik arra, hogy odaadó szolgálatot végezzen”. Ez azt jelenti – ezek mi vagyunk, igaz! Mi vagyunk e folyamat jelöltjei! Ez a történet rólunk szól, a jelenlegi állapotunkról. Számunkra megnyugtató az a gondolat, hogy nem vagyunk eléggé felkészülve arra, hogy magas árat fizessünk; és hogy korlátunk van még mindig, igaz? Láthatjátok, a mi filozófiánk nagyon magas, nagyon elméleti, ugyanakkor nagyon gyakorlatias – az ember helyzetét annak megfelelően írja le, ahogy az van.

De akkor mit tegyünk? Hagyjuk, hogy az anyagi árnyékunk uralkodjon fölöttünk? Álljunk készen egy kis lemondásra? Igen, a válasz az igen! De amit a leginkább javasolhatok nektek az, hogy ragadjátok meg egy tiszta bhakta dhótijának a szegélyét és haladjatok! Mert így az az út megtételéhez szükséges segítség, az áldások és az erő nagyon könnyen elérhetővé válik.

,,Ez a Krsna-tudat iránti vonzalom a tiszta bhakták társaságában a nagy szerencse jele. Az Úr Csaitanja megerősíti, hogy csakis a szerencsés emberek kapják meg az odaadó szolgálat magját egy hiteles lelki tanítómester és Krsna kegyéből. Ezzel kapcsolatban az Úr Krsna a következőket mondja a Srímad Bhágavatamban, a Tizenegyedik Ének huszadik fejezetének nyolcadik versében: ,,Kedves Uddhavám! Csakis kivételes szerencséjének köszönhetően ébredhet valakiben vonzódás Irántam, s még akkor is, ha nem hagy fel teljesen a gyümölcsöző tettekkel, azaz nem fűzi tökéletes ragaszkodás az odaadó szolgálathoz, ennek a szolgálatnak nagyon hamar meglesz a hatása.”

Tehát mindannyian nagyon szerencsések vagyunk, hogy meghívást kaptunk és azt hiszem, jó jelöltjei vagyunk ennek a folyamatnak, hiszen valamennyi szükséges tulajdonsággal rendelkezünk.

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 3. fejezet

(Szvámí Tírtha 2016.01.08-i szófiai reggeli tanításából)

Folytassuk felolvasásunkat Az odaadás nektárja c. könyvből!  Ma egy nagyon fontos témát fogunk érinteni, ez pedig a jelölt alkalmassága. Mik azok az elvárások, azok a tulajdonságok, amikkel rendelkeznünk kell, hogy csatlakozhassunk Maháprabhu odaadó missziójához? Sokszor hajlamosak vagyunk megvizsgálni a folyamatot, a mesterek, és a gyakorlók tulajdonságait, de elfelejtkezünk a saját tulajdonságaink megvizsgálásáról. Más szemében a szálkát is meglátjuk, a sajátunkéban pedig a gerendát sem – ahogy azt az Úr Jézus is mondta.

Tehát melyek azok a tulajdonságok, amelyek alkalmassá tesznek minket a gyakorlásra, hogy jelöltek lehessünk? ,,A mahátmákkal, azokkal a nagy lelkekkel társulva, akik száz százalékosan elmerülnek az Úr odaadó szolgálatában, az emberben felébredhet egy parányi vonzalom Srí Krsna iránt, ugyanakkor azonban megeshet, hogy továbbra is nagyon ragaszkodik a gyümölcsöző cselekedetekhez és az anyagi érzéki élvezethez, és nem kész arra, hogy különféle lemondásokat végezzen. Ha az ilyen ember rendíthetetlenül vonzódik Krsnához, alkalmas jelöltté válik arra, hogy odaadó szolgálatot végezzen.”[1]

Tehát itt van a meghatározása, nézzük mik is ennek az elemei! ,,A mahátmákkal való társulás”. Ki az a mahátmá? Mondhatnátok, hogy ,,A mahátmá maga Gandhi”. Valójában ezt a címet adták Mohandász Karamcsand Gandhinak, ám a mahátmá jelentése, nagy lélek’. Tudjátok, Gandhi a huszadik század egyik nagyon ismert és nagyon befolyásos személyisége volt. Kétségkívül jó imázsa volt, hiszen bárkivel találkozott, mindenki emlékezett erre a lágyékkötőre, erre a szemüvegre és ezekre a papucsokra, igaz? Kész volt szembeszállni, a nyugati jóléti társadalmak minden normájával, mégis mindenki emlékezne rá, ha találkozott volna vele. Hatalmasat alkotott: egy óriási ország függetlenségét békés eszközökkel érte el. Politikai körökben ezt szent cselekedetnek tekinthetjük – tehát azt mondhatjuk, hogy túlzottan spirituális volt a politikai körökhöz képest, és túlzottan politikai a szent körökben.   

Ám a mahátmá valójában azt jelenti, hogy valaki lelki értelemben véve egy hatalmas lélek. Hiszen mindannyian parányi átmák vagyunk. Mindenkiben él egy lelki szikra, valójában mindenki egy lelki szikra. Ez azt jelenti, átmák vagytok. S minél jobban hagyjuk, hogy ez az átmá érvényesüljön a mi teljes rendszerünkben, az életünkben, előbb vagy utóbb mi is mahátmákká, hatalmas lelkekké válhatunk. Jelenleg létünk anyagi része dominál leginkább, a testi, mentális, stb. részek. Ezért nem mahátmák, hanem anu-átmák, kis lelkek vagytok. Ám minél inkább a lélek, lélekszikra, a lelki szikra érvényesül az életetekben, annál alkalmasabbak lesztek arra, hogy máhátmává váljatok. S mi volt a mahátmá minősége? Teljesen elkötelezett az Úr szolgálatában. Különbözö eszközökkel imádja az Urat: néha aktív munkával, máskor meditációval, vagy mantrázással, prédikálással – megannyi sokféle lehetőség létezik. De a teljes elkötelezettség azt jelenti, hogy nincs második célunk. Nincsen más motiváció – csak az önzetlen odaadás a Legfelsőbb iránt.

Tehát a máhátmá egy nagy lélek, aki teljességgel a szolgálat mellett kötelezte el magát, s ezért ha hozzájuk kapcsolódunk, mi is vonzódhatunk az ő életmódjukhoz. A teljes elkötelezettségnek valójában két oldala van. Az egyik a lelki figyelmetek középpontja, a másik pedig megvalósításotok intenzitása.

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 3. fejezet

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

“A szannjászík ugyanígy a fejéből születtek, a vánapraszthák a karjából, a grahszthák a derekából, a brahmacsárík pedig a lábából.”[1]

Ki a brahmin? A brahmin valamennyi ksatrija, valamennyi vaisja és súdra tanítója. És S ki a szannjászí? A szannjászí még a brahminok tanítója is. S utána, mondtam nektek, hogy meg kell találnunk a helyünket ebben a rendszerben. Ki van tehát legfelül? A szannjászí – akkor? ‘Szannjászívá kell válnom. Mivel felülre akarok kerülni.’ Ez vajon a megfelelő útja annak, hogy megtaláljuk a helyünket? Természetesen nem. Nem elegendő, ha narancsszínű ruhánk van. Kell, hogy legyen egyfajta belső függetlenségünk. Avagy a grhaszthák számára nem elegendő gyermeket nemzeni, hanem tényleges családfővé kell váljatok. S valamennyi egyéb társadalmi csoportnak alkalmassá kell válnia.

„A társadalom e különféle rendjeit és a lelki fejlettség különböző szintjeit a tulajdonságok határozzák meg. A Bhagavad-gítá megerősíti, hogy a négy társadalmi és négy lelki rendet Maga az Úr hozza létre a különböző egyéni tulajdonságok szerint. Ahogy a különböző testrészek eltérően működnek, úgy a különféle társadalmi és lelki rendek is más és más tevékenységet végeznek, adott tulajdonságaiknak és helyzetüknek megfelelően. E cselekedetek középpontjában azonban mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége áll. Ahogy a Bhagavad-gítá megerősíti: ,,Ő a legfelsőbb élvező. Egy bráhmanának például, aki az Úr fejéből született, az a dolga, hogy a transzcendentális védikus hangot, a sabda-brahmant terjessze. Mivel a brahmana a fej, prédikálnia kell a transzcendentális hangot, valamint ennie kell a Legfelsőbb Úr nevében. A ksatrijának ugyanígy oltalmaznia kell az embereket a májá támadásaitól. A vaisjáknak az a feladatuk, hogy mezőgazdasági árukat termeljenek, kereskedjenek velük és juttassák el őket mindenhová. A munkásosztály kötelessége az, hogy kétkezi munkával segítsék a felsőbb osztályokat. Így élhet valamennyi társadalmi rend teljes együttműködésben, a lelki fejlődés útját járva. Ha nem működnek együtt, a társadalom tagjai el fognak zülleni. Ilyen helyzet uralkodik jelenleg a kali-jugában, a viszályok korszakában. 

Az Úr Srí Krsna arra tanította Uddhavát, hogy az emberi társadalom szociális és lelki rendjeire vonatkozó utasítások követésével az ember elégedetté teheti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, s ennek eredményeképpen a társadalomban mindenki bőségesen, minden akadály nélkül hozzájuthat ahhoz, amire életében szüksége van.” Tehát a sikerhez vezető út az, ha a társadalom valamennyi résztvevőjének megfelelő a tudatállapota.

,, Krsna így szól: ,,Kedves Uddhavám! Mindenki végez valamilyen tevékenységet: vagy olyanokat, amelyeket a kinyilatkoztatott szentírások tanácsolnak, vagy közönséges világi tetteket. Bármelyiket is végezzék, ha tetteik gyümölcsével Krsna-tudatosan engem imádnak, akkor minden külön erőfeszítés nélkül nagyon boldogan élnek majd ebben a világban éppúgy, mint a következőkben.”

Maháprabhu azt mondta: ,,Nem vagyok brahmin, nem vagyok szannjászí, nem vagyok sem ez, sem az. Én az Úr szolgájának a szolgájának s szolgája vagyok.”[2] Tehát ha meg akarjuk találni a helyünket ebben a rendszerben, ez a javaslatom. Váljunk mindannyian a szolgák szolgáivá! Miért? Mivel egy jó szolga mindig kapcsolódik a mesteréhez, nem tud a mestere nélkül élni. Ez nem egy anyagi jellegű szolgálat és kapcsolat, mivel az anyagi szolgálatban kétség kívül a szolgálat és mester nélkül akarsz élni, mert kötelesek vagytok elvégezni azt az anyagi szolgálatot. A ránk kényszerített helyzetekben utáljuk a mesterünket, utálunk szolgák lenni, és nem szeretjük ezeket a cselekedeteket. Fordítsuk át ezt egy lelki gyakorlatba, ahol nagyra becsüljük a tanítómesterünket, ahol szeretünk szolgálni, s ahol szeretettel végezzük ezeket a tevékenységeket, és boldogan hajtjuk végre őket.

Ez az isteni varna-ásrama – az isteni társadalmi és lelki rendszer. Ennek a rendszernek a végső forrása isteni, és a végső cél szintén isteni. Ha valami a Legfelsőbbtől származik, az segíteni fog nekünk, hogy hazataláljunk ehhez az eredeti forráshoz. Ha valami a sárból fejlődött ki, segíteni fog nekünk visszatalálni a sárba. Az élet az életből, a tudatosság a tudatosságból, és a szeretet a szeretetből származik.  

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet                     

[2] Csaitanja-csaritámrta, Madhya, 2.13.80

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása)

„A Nárada Pancsarátra a következőket írja az odaadó szolgálat szabályozó elveiről: Minden olyan cselekedetet, amelyet a kinyilatkoztatott szentírások jóváhagynak, s melynek célja, hogy elégedetté tegye az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, a szent tanítók az odaadó szolgálat szabályozó elveként fogadnak el. Ha valaki rendszeresen ilyen szolgálatot végez az Istenség Legfelsőbb Személyiségének egy hiteles lelki tanítómester irányításával, akkor lassanként felemelkedik a tiszta istenszeretettel végzett szolgálat síkjára.”[1]

Paramánanda kérdése: Ha jól értem, Sríla Prabhupád az mondja, hogy a lelki tanítómester szolgálata segítheti az egyén odaadásának a fejlődését. Próbálom megérteni, hogy vajon mit jelent az, hogy a bhakti, az odaadás ahaitukí, indokolatlan. Tudnál nekünk erről útmutatást adni?

Szvámí Tírtha: Ez a fejezet a vaidhi-bhakti bizonyos jellemzőit tárgyalja. Ezért ebben az áll: ha valaki az odaadó szolgálatot azon a síkon végzi, segíthet neki abban, hogy tiszta szeretettel szolgálja a Jóistent. Az ahaitukí az apratihatá[2] ikertestvére. Az ahaitukí jelentése ’önzetlen’, az apratihatá pedig ‘megszakítás nélkülit’ jelent. Olyanok, mint a testvérek. Önzetlen és megszakítás nélküli – ezek az odaadó szolgálat végső jellemzői. Ha sikerül elérnünk ezt a két tulajdonságot – vagyis, hogy állandóan az odaadó szolgálattal vagyunk elfoglalva, s hogy ne legyen másodlagos motivációnk – vajon akkor mi lesz az eredmény? Szupraszídati – szuper boldogság. Ez teljes mértékben elégedetté fogja tenni a lélek sóvárgását.

 Azt kérdezhetjük: melyik a fontosabb – önzetlennek vagy töretlennek lenni szolgálatunk végzése közben? Ám mivel ők nagyon jó testvérek, nem különíthetjük el őket. Jobb, ha mindkét tulajdonságot magunkhoz öleljük. Meg kell próbálnunk mindig kapcsolatban lenni, s a lehető legönzetlenebbnek maradnunk.

Tudjátok, ha Krsnát szolgáljátok, Ő segíteni fog nektek önzetlenné válni. Ő mindent el fog venni tőletek, még a lelki ambícióitokat is. S ha a Falu Szépségét (Rádhá) szolgáljátok, Ő segíteni fog nektek az állandó elfoglaltságban. Mit is mondhatnánk? Srí Srí Rádhá – Góvinda kí dzsáj!

Haribhakti kérdése: Azt szeretném kérdezni, Gurudév, hogy amikor az odaadó szolgálatot végezzük, tudjuk-e közvetlenül Krsnát szolgálni, vagy ahogy Sríla Srídhar Mahárádzs mondja, először Rádhát kell szolgálnunk, hiszen Ő jelenti a kapcsolatot Krsnához?

Szvámí Tírtha: Ó, először a vaisnavákat kell szolgálnunk! Rádhá és Krsna – ők minden figyelmüket egymásnak szentelik. Miért zavarnánk Őket a mi szolgálatainkkal? Megpróbáljuk az Ő bensőséges délutáni beszélgetésüket megzavarni, vagy ilyesmi…? Jobb, ha a vaisnavákat próbáljuk meg szolgálni, s követjük a lelki tanítómesterünk útmutatásait. Majd később az is el fog jönni. Természetesen nem lehetetlen szolgálatot végezni az Isteni Párnak. Mindig emlékeznünk kellene a végső azonosságunkra, arra, hogy a szolgák szolgája vagy Isten szolgája vagyok. Mindazonáltal nagyon bizonyosnak kell lennünk abban, hogy ehhez a vonalhoz csatlakozva, általuk lesz egy élő és közvetlen kapcsolatunk az Isteni Párral. Úgy tűnik, hogy közvetetten kapcsolatban állunk egymással, mivel a szolgákat szolgáljuk, de ennek ellenére ez olyan, mint egy közvetlen kapcsolat. Ez egyfajta acsintja – közvetlen és közvetett kapcsolat. Mindkét megközelítés mélyülni fog. Ahogy tisztítjuk magunkat, tágulni fog a látásmódunk, és pontosabban tudjuk meghatározni helyzetünket és szolgálói hangulatunkat. Ám ha Krsnát szolgáljátok, s végül eléritek Krsnát, Rádhikával is találkozni fogtok. S ha Rádhikát szolgáljátok, előbb-utóbb Krsnával is találkozni fogtok.

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet

[2] Shrímad Bhágavatam, 1.2.6.     

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

„A Srímad Bhágavatam Tizenegyedik Énekében Csamasza Muni, annak a kilenc bölcsnek egyike, akik Nimi királyt tanították, így szólt a királyhoz: „A négy társadalmi rend, a bráhmanák, ksatriják, vaisják és súdrák a következőképpen születtek meg a Legfelsőbb Úr univerzális formájának különböző részeiből.”[1] Tehát hogy is történt ez? A bráhmanák mit is képviselnek?  

Válasz: A szájat.

Szvámí Tírtha: A szájat, igen, a fejet. Igazatok van, a fejnek vannak bizonyos nyílásai, s ezek közül az egyik nagyon fontos az a száj. Mire való a száj? Beszéd és evés – ezek a száj funkciói, ezért legyetek nagyon óvatosak azzal kapcsolatban, hogy mi megy be és mi jön ki, ennek vannak következményei. Tehát ha rosszat visztek be, az hatással lesz az elmétekre, s ami kifelé jön, az szintén keserű lesz. Éppen ezért azt mondják, hogy egy brahmint megetetni olyan, mint a Jóistennek szánt valódi áldozat az áldozati tűzben. Ezért kell meghallgatnunk a brahminok tanításait, hiszen a brahminok képviselik a Legfelsőbb Úr fejét.

A ksatriják a kezekből származnak, ugye? Vajon mi az ő szerepük?

Válasz: A dharma fenntartása, elvenni és adni.

Szvámí Tírtha: Igen. Az is, hogy biztosítsák a védelmet. S hogy az ételt eljuttassák a szájba. Tehát, hogy összegyűjtsenek, ahogy említetted, és adjanak; adjanak a brahminoknak – hogy szolgálják az egész rendszert.

A harmadik csoport a vaisják. Ők a hasból származnak, a szerepük az, hogy energiával lássák el az egész társadalmi rendszert. Csakúgy, mint a gyomor, amely mindent képes megemészteni, s e módon energiával látja el az egész testet.

S végül mi a súdrák forrása? A lábak. S mi az ő szerepük? Az, hogy az egész testet a megfelelő helyre eljuttassák, s e módon szolgálják. Ám mindannyiuk eredete az isteni univerzális forma – a Legfelsőbb. Tehát ők összetartoznak, segítik egymást.

Ti tudnátok láb nélkül élni? Nehéz, de lehetséges. Tudnátok fej nélkül élni? Nem, ez lehetetlen! Ezért a brahminok a legfontosabb lények az egész rendszerben, hiszen ők a fej, ők fognak irányt mutatni, zengik el a fohászokat, gondolnak a Jóistenre, és ők kezelik a szent energiát, a társadalom szent részét. A ksatriják a világi hatalomnak viselik gondját. Az első a szent erő, a második a világi erő. A harmadik csoport gondoskodik a gazdasági erőről, s a negyedik csoport pedig a fizikai erőről. S ha ők egymást szolgálják, mindenki jól fog élni. Ez nem kiváltság kérdése, hiszen felkészült brahminná, vagy ksatrijává, vagy súdrává kell válnotok – megfelelni az elvárásoknak, nem pusztán igényt tartani a titulusokra.

Bizonyára emlékeztek arra a történetre, amikor egy fiatal fiú odament a guruhoz, hogy fogadja el őt tanítványként. A guru így szólt: „Kedves fiam, nagyon szép hogy eljöttél. De tudod, én csupán brahmin tanítványokat fogadok el. Tehát melyik kasztba tartozol, ki volt az édesapád?” A fiú így válaszolt: „Nem tudom, csak az édesanyámat ismerem, nincsen édesapám.” A mester így szólt: „Rendben, kedves fiam, akkor menj vissza az édesanyádhoz, s kérdezd meg, ki volt az apád.” Mert általában ha az édesapád brahmin volt, akkor minden valószínűség szerint te is brahminná fogsz válni. Miért? Mert az alma nem esik messze a fájától. Tehát ez a fiú hazament, hogy megkérdezze az édesanyját: „Kedves édesanyám, elmentem a gurudzsíhez, ezt és ezt mondta nekem… tehát ki az én édesapám?” Az édesanyja így szólt: „Hát…a fogantatásod idején nem csupán egyetlen férfit ismertem, hanem többet is.” Ugye, ez nem annyira könnyű, még a 21. század társadalmaiban sem, igaz? Nem is beszélve a klasszikus korabeli India nagyon szigorú társadalmi berendezkedéséről! Csak képzeljétek magatokat a fiú helyébe, hogy neki másnap újra meg kellett jelennie a jövőbeni lelki tanítómesterénél, aki azt kérdezte tőle: „Nos, kedves fiam, ki volt az édesapád?” S ő így szólt: „Kedves mesterem, nem tudom, hogy ki volt az édesapám, mert…” – s elmesélte az egész történetet. Erre vajon mit válaszolt a guru „Rendben, kedves fiam, elfogadlak téged. Nem a vérvonalad miatt, hanem mert birtokában vagy a brahmin tulajdonságnak – az igazat mondod.

Tehát ez a fajta elvárásrendszer érvényes bárkire, aki ennek a dharma rendszernek a része, s akkor vagytok e rendszer felkészült tagjai. Tehát nekünk is meg kell találnunk a helyünket, s nagyra kell becsülnünk a vaisnava legjobb jellemvonását – ez pedig nem a teológia rituális vagy tudományos megértése, és nem is a szervezés vagy harc heroikus minősége, nem is a pénzügyek helyes kezelésének képessége, s nem is pusztán a fizikai erőnlét, hanem ez a szolgálatkészség, ez az odaadás. Gurudév azt mondta, hogy ha van odaadásunk, még a hiányosságaink is ékességekké válnak majd. Milyen szép! Mivel is rendelkezem? Csupán a hiányaim egy hosszú listájával. Tehát ha kicsi odaadást is hozzáadok ehhez a listához, akkor azok ékességekké minősülnek át.

E módon léphetünk be az isteni társadalmi rendbe. S mi a célja ennek az ősi hagyományos társadalmi rendnek? A Legfelsőbb, az Úr Visnu elégedetté tétele. Hiszen valamennyi csoport az Ő isteni kozmikus testéből származik, s e társadalom valamennyi tagjának joga van hozzá, hogy hazatérjen, vissza a Jóistenhez.

(Folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

„Amikor utasítást kapunk egy cselekedetre egy feljebbvalónktól, azzal egyidejűleg ott a tilalom is. Ha azt az utasítást kapjuk, hogy mindig tartsuk az emlékezetünkben Krsnát, akkor az tartalmazza azt a tiltást is, hogy sohase feledkezzünk meg Róla. Ebben az egyszerű utasításban és tilalomban minden szabályozó elv teljes mértékben jelen van. 

Ez a szabályozó elv vonatkozik minden varnára és ásramra, a kasztokra és a családi állapot szerinti csoportokra egyaránt. Négy varna van: a bráhminok (a papok és értelmiségiek), a ksatriják (a katonák és a politikusok), a vaisják (az üzletemberek és a gazdálkodók), valamint a súdrák (a munkások és a szolgák). Négy általános ásram is van: a brahmacsarja (a tanulóélet), a grhasztha (a családos élet), a vánaprasztha (a visszavonult élet) és a szannjász (a lemondott élet). A szabályozó elveket nemcsak a brahmacsáríknak (a cölibátusban élő tanulóknak) kell betartaniuk, hanem mindenkinek. Nem számít, hogy valaki kezdő (azaz brahmacsárí) vagy nagyon fejlett szinten áll (azaz szannjászí): Azt az elvet, hogy állandóan emlékezzünk az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, és egy pillanatra se felejtsük el, mindenkinek maradéktalanul be kell tartania.”[1]

Itt kapunk néhány információt a társadalom szerkezetéről, a bráhminokról mint papi rendről, a ksatrijákról mint lovagokról, stb. Hol van a ti helyetek?

Válasz: Az ásramban.

Szvámí Tírtha: Az ásramban – de melyikben? A vánaprasztha, a brahmacsárí vagy a grhasztha ásramban? Sokszor megkérdezem a tanulmányaikat folytató embereket: „Mit tudtok a klasszikus, tradicionális indiai társadalmi rendszerről?” A kasztrendszer – általában ezt a kifejezést ismerik, s rendszerint mindenki azzal jön, hogy: „Ó, ne! Az nem jó! Elkülöníti az embereket, nagyon szörnyű!” A téma egyórás megvitatása után ismét megkérdezem őket: „Most mi a véleményetek erről a rendszerről?” S akkor már azt felelik: elég jó!”

Miért? Mert az emberi társadalom egy másfajta megközelítését tükrözi. Mi arra vagyunk nevelve, hogy a társadalomról úgy gondolkozzunk, mint individuumok összességéről: ha megfelelő számú egyént rakunk össze, ők formálják majd a társadalmat. Ezért a nyugati tudósok arra a meghatározásra és konklúzióra jutottak, hogy az emberi társadalom saját magunk lerombolásának szervezett módja. Míg az indiai rendszer azt mondja: Nem, a társadalom nem az individuumokból épül fel, hanem a Jóisten által meghatározott, Isten-adta rendszer. A nagy struktúra adott, s én ennek a nagy rendszernek vagyok egy parányi része, nem pedig én vagyok a parányi részecske, és mi fogunk egy nagyobb rendszert formálni. A nyugati gondolkodásmódban mi ehhez a felszálló folyamathoz vagyunk hozzászokva – a kicsitől a nagy felé. Sajnálom, de azt kell, mondjam, hogy ez alapvetően egy materialista nézőpont. Akkor az ember nagyon könnyen jut arra a következtésére, hogy a sár, a kis dolog, egyszerre elkezd érezni. Tehát, az anyag teremti meg az életet – amiről tudjátok, hogy nem felcserélhető! Míg a keleti látásmód szerint a nagy struktúra adott, a Jóisten teremtménye, s ti ennek a nagy rendszernek vagytok a részei – ez egy alászálló folyamat. Van az élet, mint egy szent alapelv, és ez a Földön is meg tud nyilvánulni.

Hasonlóképpen a kasztrendszer például nem a szegregáció rendszere, hanem az egységé. S meg kell találni a helyünket ezekben a kategóriákban is. Valójában létezik egy úgymond anyagi vagy világi varnaásrama, és létezik a daiva, az isteni varnaásrama rendszer. Szerintem az első az nyilvánvaló: vannak bizonyos képességeitek, tulajdonságaitok és s akkor ti egyik vagy másik kategóriába tartoztok. De vajon ezek az anyagi megnevezések bennünket, mint lelkeket érintenek? Azt mondhatnátok, hogy ’nem’. Mégis azt látjuk, hogy a bhaktáknak szintén vannak különféle tulajdonságaik. Egyikük jó szervező, nem kellene azt mondanunk, hogy szenvedélyes ember, mivel egész életét az Úr szolgálatának szentelte. Így hát ő nem egyszerűen szenvedélyes, hanem istenien szenvedélyes. Ha valaki rendelkezik egyfajta tudományos attitűddel vagy jártas a rítusokban, nem mondhatjuk azt, hogy egyszerűen bráhminikus, nem, istenien bráhminikus. Hiszen az odaadó szolgálat hozzáadódik a tulajdonságokhoz – az teszi istenivé. S létezik egy minőség, amivel mi mindannyian rendelkezünk. Mi is áll a nevünk végén? Dász – igen, mi vagyunk az isteni súdrák. Mindannyian osztozunk ebben a minőségben – hogy legyünk… nos, ne képesek, legyünk készek szolgálni. Ez kell, legyen az alapvető minőségünk. S akkor ennek megfelelően tudjuk megtalálni helyünket ebben a rendszerben.

(folytatása következik) 

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet

(Szvámí Tírtha 2016.01.07-i szófiai esti tanításából)

 (az előző pénteki tanítás folytatása) 

„Tételezzük fel, hogy valaki nem ébreszti fel Krsna-tudatát az emberi létformában. A születés és halál körforgásába kerül, amelyet 8 400 000 faj alkot, és lelki azonossága ezzel elveszett. Senki sem tudhatja, hogy vajon növény, vadállat, madár vagy valami más lesz-e, hiszen számtalan faj létezik. Eredeti Krsna-tudatunk felébresztése érdekében Rúpa Gószvámí azt javasolja, hogy valahogyan igyekezzünk elménket nagyon komolyan Krsnára irányítani, s ezzel megszabadulunk majd a halál okozta félelemtől is. Nem tudjuk, hova kerülünk a halál után, hiszen teljes mértékben a természet törvényeinek irányítása alatt állunk, a természet törvényei fölött pedig egyedül Krsnának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének van hatalma. Ezért ha komolyan az oltalmába ajánljuk magunkat, nem kell többé attól rettegnünk, hogy visszazuhanunk a számtalan különféle faj körforgásába. Bizonyos, hogy az őszinte bhakta Krsna hajlékára jut, ahogyan a Bhagavad-gítá is megerősíti.” [1]

Ez olyasmi, mint a lelki gyakorlat elsődleges motivációja – tökéletesíteni életünket, gyakorlatainkat. Próbáljatok meg kitörni a születés és halál e karmikus tettek és visszahatások (akció-reakció) körforgásából! Azt hiszem ez egy jó motiváció, igaz? Az anyagi élet egyfajta korlátozás, tehát próbáljunk meg módot találni arra, hogy kijussunk ebből a csapdából! Más sásztrákban az áll, hogy bármilyen célt is akartok elérni, azt lehetséges. Ha az élvezetek bolygójára igyekeztek, eljuthattok oda. Ha az ősatyákhoz szeretnétek eljutni, az út nyitva áll. Ha a pokolra kívántok jutni, azt is megtehetitek. Ha Krsnához szeretnétek eljutni, erre is megvan a lehetőség. Ezeknek a különféle célállomásoknak tehát sok-sok fokozata ismeretes.  S a lelki ízlésünknek, vagy a kifinomult megértésünknek megfelelően kell képessé válnunk arra, hogy elérjük a célunkat. Ha van kiút az anyagvilág dzsungeléből, miért mennénk befelé? Ez vajon ésszerű? Nem annyira. Próbáljátok hát megtalálni a kivezető utat ebből a labirintusból!

Ily módon, az isteni kapcsolódás által legyőzhetjük az anyagi létbe való belebonyolódást. Tehát „Az én hívem nem vész el soha!”[2] – mondja Krsna a Gítában. Ebben nagyon szilárdan, erősen kell hinnünk.

„A Padma Purána ugyanezt a folyamatot javasolja. Kijelenti, hogy az embernek örökké emlékeznie kell az Úr Visnura. Ennek a neve dhyana, meditáció, azaz állandó emlékezés Krsnára. A szentírások azt is elmondják, hogy az embernek Visnura összpontosított elmével kell meditálnia. A Padma Purána azt a tanácsot adja, hogy a meditáció révén mindig irányítsuk az elménket Visnu formájára, és egy pillanatra se feledkezzünk meg Róla. Ezt a tudatállapotot szamádhinak, transznak hívják.”

Tudjátok, sok utasítás és követendő szabály van, ám ez a végső két szabály: mindig emlékezz, sose feledkezz meg Róla! Éppen ezért hallgatunk történeteket cselekedeteiről, ezért zengjük a Szent Neveket. Valahogyan mindig közelebb kell kerülnünk ehhez az isteni lényeghez.

„Életünk során tetteinket mindig igyekeznünk kell úgy alakítani, hogy szüntelenül emlékezünk Visnura, Krsnára. Ez a Krsna-tudat. Mindegy, hogy Visnu négykarú vagy Krsna kétkarú formájára rögzítjük az elménket. A Padma Purána azt tanácsolja, hogy valamiként gondoljunk mindig Visnura, és semmilyen körülmények között ne felejtsük el Őt. Igazság szerint valamennyi szabályozó elv közül ez a legalapvetőbb.”

(folytatása következik)

[1] Az odaadás nektárja, 2. fejezet

[2] Bhagavad-gítá, 9. 31.