Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás fordítása) 

Jasódá: Már régóta foglalkoztat a kérdés, hogyan lehet felismerni a saját kötelességünket, ahelyett, hogy mások feladatával foglalkozunk? Mivel az illúzió elfedi a valódi dolgokat, így azt gondolhatjuk, hogy: ‘Ó, ez az én kötelességem!’ és tovább folytatjuk, de végül is falba ütközünk és belefogunk egy újabb kedvezőnek tűnő dolog megvalósításába.

Szvámí Tírtha: Nos, ennek megoldása egyfelől nagyon bonyolult, másfelől rendkívül egyszerű! Nemrég találkoztam olyan bhaktákkal, akiknek mostanában született gyermekük. S így biztattam őket: „Ó, hát ti nagyon szerencsések vagytok, mert az elkövetkezendő húsz esztendőben nem kell a feladatotokon töprengenetek! Máris megvan a kötelességetek!” Szóval, azt hiszem, hogy ez a dharma, ez a kötelesség nagyon egyértelmű dolog. Olyasvalami, amit senki más nem fog elvégezni helyettetek – ez a ti kötelességetek! Senki sem helyettesíthet benneteket!

Azonban néha még a hétköznapi élet szintjén is beavatkozunk egymás ügyeibe és előfordulnak nézeteltérések még a családon, misszión belül is. Néha nagyon durvák, nagyon primitívek vagyunk! Ha sikerül finomodnunk, akkor már nem akarunk negatív módon rátelepedni valakire. Ezek nagyon finom, nagyon egyszerű dolgok, melyekkel problémát okozhatunk másoknak. Például emlékszem, hogy a fiatalabb bhakták nagyon felháborodtak, amikor szerettek volna elrendezni valamit, s az egyik matadzsi hittestvérem eljött látogatóba és mindent átszervezett. Ez egyáltalán nem tűnik komolynak, ugye? De mégis nagyon a szívükre vették: „Minek jött ide, ha csak felülbírálja a döntésünket?” Tehát néha ez egy igen érzékeny kérdés, szóval mindig kell tudnunk egy magasabb nézőpontból is szemlélni ezeket a dolgokat! Ha figyelembe vesszük Krsna óhaját, akkor tudomásul kell vennünk, hogy semmi sem történik véletlenül! S ha valami változtatásra szorul, azt is mondhatjuk, hogy kivárjuk, amíg elrendeződik.

De ez volt a könnyebb rész! Mindezen napi teendőkön túl azonban ott van az igazán lényeges, jóval fontosabb rész is, az örök kötelességünk. ‘Mi a lelki távlatom? Személy szerint mivel járulhatok hozzá ehhez a csodálatos folyamathoz?’ – igazán ez az, amit keresnünk kell! S mivel ez még finomabb, még lelkibb, ezért nehezebb is megérteni, felismerni: ‘Mi itt az én szolgálatom, mi a dharmám?’ Ezért nagyon fontos ez a fajta magasabb feladaton, végső identitáson történő meditáció!

S emlékezzetek, miért is fohászkodunk reggelente? Ez a mantra nem egy karma ellenszer, nem csak egy napi rutin! Hanem olyan, mint amikor kisétáltok a mezőre a legszebb virágokat leszedni Krsnának, majd visszatérve szeretettel felajánljátok. Tehát, ha állandóan próbáljuk emelni a cselekedeteink, a meditációnk, a szolgálataink szintjét, akkor az már közel van az ideálishoz, amit mindannyian keresünk!

Ennek ellenére, ahogy mondtad, néha falakba ütközünk és vissza kell fordulnunk. Még a legjobb szándékunk ellenére is, amikor fel szeretnénk ajánlani valamit, frusztráltakká válunk, mert valahogy mégsem sikerül megtenni. Azonban Gurudév segítségül hátrahagyott számunkra egy ismertető jegyet, mivel azt mondta: „Legalább háromszor kell megpróbálnotok, ha mégsem az elképzelésetek szerint alakul, akkor ez volt Krsna akarata!” Egyszer megbízta a bhaktákat hogy: „Csináljatok egy éttermet Budapesten!” Majd a bhakták hozzáláttak megszerezni az engedélyeket meg miegymást – de nem működött! S amikor Gurudévhez mentek, azt mondták „Lehet, hogy Krsna nem ezt akarja!” Mire ő így felelt: „Nem, nem, nem! Próbáljátok meg másodjára és harmadjára is!” S mivel nem sikerült, így elfogadta: „Rendben, ez nincs jóváhagyva. Még nincs itt az idő!”

Hasonlóképpen mi is megpróbálhatjuk megtalálni az örök kötelességünket, s ha ez nem sikerül az egyik módon, akkor meg kell próbálni máshogyan, használjátok az intelligenciátokat! Mivel a lelki intelligencia azt jelenti, hogy elérjük a céljainkat! S a mi célunk a még jobb szolgálat, hogy közelebb kerüljünk ezekhez az eszményekhez, mint az önfegyelmezés, lelki tudás, belső béke stb. S akkor majd könnyebb lesz elérni ezt az önmegvalósítást!

(Szvámí Tírtha 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás fordítása) 

S ekkor Krsna belekezdett egyfajta titkos tanítás átadásába: „Figyelj, most ismét feltárok számodra valamit! Ha rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, akkor ezt meg tudom adni a számodra.” S itt következik egy hosszú lista arról, hogy ki érheti el az önmegvalósítás szintjét[1]. Ha megnézitek ezt a listát, az elérendő cél már eleve nagyon magas! Azok, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, el fognak jutni az önmegvalósítás szintjére. Mégis ez egy hosszú folyamat! Még ha rendelkezünk is ezekkel a jó tulajdonságokkal, szükségünk van még valamire, valami többletre! Mivel bizonyos értelemben úgy érzem, hogy ezek csupán a felszín technikai részletei. Első lépés, második lépés, ilyen tulajdonság, olyan cselekedet … Azonban mi a lényege, a szíve az egésznek? Mi a célja ezen tulajdonságok megszerzésének?

Majd Krsna rátér a valóban lényeges részletekre. Sokan úgy gondolják, hogy az igazán lényeges rész a következő: bhaktjá mám abhidzsánáti [2] – „A Legfelsőbb Személyt kizárólag az odaadó szolgálat által lehet igazán megérteni. Tattvatah – valójában, ahogy Vagyok.” Az 55. vers rendkívül jelentős és nagyon gyönyörű is! Bármit is teszünk, bárminek is vagyunk kitéve az életünk során, ha ezt a tapasztalatot kapcsolatba tudjuk hozni a legfelsőbb valósággal és mindig megpróbálunk emlékezni Rá, akkor az megkönnyíti az elfogadást. Itt ismét a dharmáról van szó, mint ahogy Krsna említi „ne add fel harcosi kötelességed”, de úgy hiszem ez sokkal mélyebb, sokkal személyesebb értelmű: „Tedd meg Értem!”

Majd valami nagyon fontos következik: ísvarah szarva-bhútánám hrd-désé[3] – „A Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van.” Hány milliószor hallottátok már azt, hogy Krsna minden élőlény szívében ott lakozik, magunkat is beleértve? Tehát ne feledkezzetek meg erről! Ő a szívbéli irányítónk.

Guhja-taram[4] – a legfelsőbb titok, a titkok titka! Ekkor Krsna ismét megmutatja csalafinta oldalát. Tudjátok Ardzsuna az elején szeretett volna elmenekülni a harc elől és akkor Krsna kissé megfenyítette: „Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem szabadna bánkódni. ”[5] – ami annyit jelent, hogy ‘Első számú bolond vagy! Hogy lehetsz ilyen ostoba?’ Természetesen ezt nagyon finoman teszi. S itt úgymond visszatér a konklúzióhoz, amivel az egész Gítán keresztül próbálta meggyőzni Ardzsunát: minden oldalról az elméleten, a cselekedeten, a gyakorlaton, a meditáción, a teremtésen keresztül… S amikor már nincs menekvés Ardzsuna számára Krsna így szól: „Fontold meg jól, s aztán tégy úgy, ahogyan jónak látod!”

Látjátok itt is azzal az emberi szabadsággal találkozunk, amiről már sokszor beszéltünk! Azt hiszem erről van szó! Amikor csupán egy megoldás van: „Most pedig válassz!” Azonban azt gondolom, hogy ez egy édes választás, mely mindannyiunkat összeköt, mert Krsna bennünket is hasonló módon megviccel. Egy kellemes utazásra invitál, de ha mondjuk elakadunk a cselekvésnél: „Dolgozz keményen!” és remélhetőleg a „szamádhi jön később”[6]. „Válasszatok, ez rajtatok múlik, ahogy szeretnétek” – azt hiszem ez teszi olyan édessé, olyan személyessé és bensőségessé a folyamatot! Mert egy baráttal viccelődhetsz, viszont formálisan nem igazán illő a viccelődés. Hivatalos nexusban csak elméleti tanácsok vannak és aztán mehettek is. De itt egyfajta rasza nyilvánult meg: „Én itt vagyok veled! Bízz Bennem és tégy ahogyan jónak látod.” Rajta!

S akkor, „Mivel kedves barátom vagy, ezért ismét feltárom előtted a tudás legbizalmasabb részét!” – tehát a kapcsolatukra hivatkozik! Kapcsolat nélkül nem érthetjük meg a mélyebb misztériumokat! S a legcsodálatosabb végkövetkeztetés má sucsah – „Ne félj!”

S ki az, aki kedves Krsnának? Aki ezt feltárja másoknak! Ezért olyan dicsőséges a prédikáció. Majd végül Ardzsuna egyetért Vele: „Igen, tévhitem már eloszlott. Kegyed által visszanyertem emlékezetem, s most szilárd vagyok, kételyektől mentes, készen arra, hogy utasításaid szerint cselekedjem.” Tehát, kételyektől mentesen! „Bárhol is legyen Krsna, a misztikák mestere, és Ardzsuna, a legkiválóbb íjász, ott biztos a bőség, a győzelem, a rendkívüli erő és az erény.”[7]

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 18.51-53.

[2] Bhagavad-gítá 18.55.

[3] Bhagavad-gítá 18.61.

[4] Bhagavad-gítá 18.63.

[5] Bhagavad-gítá 2.11.

[6] Utalás Sríla Prabhupád szavaira: „Work now; samadhi later.”

[7] Bhagavad-gítá 18.78.

(Szvámí Tírtha 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

A Gítá végén a 18. fejezetnél járunk. Ez nagyszerű, mert most végre megtudhatjuk a végkövetkeztetést! Először a brahminok képességeivel foglalkoztunk és eljutottunk a végkövetkeztetéshez: „Ne félj!” Eközben mindannyian kaptunk néhány személyes üzenetet, melyek közvetlenül nekünk szóltak.

Ebből megértettük, hogy ez egy nagyon lényeges része a Gítának, a végkövetkeztetés, amely azt jelenti, hogy ismét összefoglalja az eddig elhangzottakat. Krsna ezért kezdi ismét ezt a fejezetet az elmélettel, hogy milyenek a gunák, milyen tulajdonságok vannak és hogy mit tegyünk ezekkel a gunákkal – unalmas, száraz adatok! Majd Krsna egyszer csak abbahagyja a felsorolást és így szól: „Mindenki felsőbb irányítás alatt áll!” Akkor mit tegyünk? Ha mindenki felsőbb irányítás alatt áll, az azt jelenti, hogy én is, sőt még a dévák, démonok is, tehát mindannyian kontrollálva vagyunk – akkor mitévők legyünk? S voltaképpen sokan azt gondolják, hogy a varnásram-dharma az alternatíva, a tökéletes társadalomhoz. Valójában azonban nem szabad megelégednünk egy egyszerű varnásramával! Bár általában a társadalmak nagyon távol állnak az ideáloktól, mégis szükségünk van egy daiva-varnásramára, az isteni varnásramra! Habár minden bhakta más-más egyedi tulajdonsággal rendelkezik, mégis van valami magasabb és alapvetően közös mindannyiunkban! Ez pedig az, hogy készek vagyunk az egyéni képességeinket Krsna szolgálatába állítani! Ez a daiva szint, az isteni varnásram, ahol bár különböző képességeink vannak, egyesülünk az isteni szolgálatban. Tehát ez az igazi brahmin, az igazi ksatrija, az igazi vaisja vagy súdra, aki kész a szolgálatra, mert ez az egyszerű, általános felemelése a varnásramának!

S ha teszitek a kötelességeteket és a Legfelsőbb Úron meditáltok, mindannyian elérhetitek a tökéletességet! Tehát a kötelességről, a dharmáról nagyon sok szó esik ebben a fejezetben. Ragaszkodjatok a dharmátokhoz, a szolgálatotokhoz, még akkor is, ha hibáztok, mert minden cselekedetet beárnyékolnak a hiányosságok, mint tüzet a füst, de ne adjátok fel! Ne adjátok fel! Jobb, ha a saját előírt kötelességeteket végzitek, még ha hibásan is, mint mások szolgálatát tökéletesen! De sokszor előfordul, hogy azt gondoljátok: ‘A másik szolgálata sokkal könnyebb’, vagy ‘Én jobban meg tudom csinálni! Az én életem olyan nehéz, de a másik fickó élete olyan könnyű!’ Ez ostobaság! Nem létezik könnyű élet! Nincs rövidebb út, nincs jobb megoldás! Mindenkinek szembe kell néznie a saját valóságával! Bár ez az anyagi ‘valóság’ csak tükörkép, mint egy fodrozódás a hallhatatlanság óceánján!

Tehát ragaszkodjatok a kötelességetekhez, ne adjátok fel! Ardzsuna fel akarta adni a kötelességét, igaz? ‘Jobb, ha meditálni kezdek, nem harcolok!’ De ne adjátok fel! Hétszáz vers után Krsna azt javasolja, hogy: „Ne adjátok fel a kötelességeteket!” S ezt kétszer említi! Általában kevés témáról beszél kétszer, de ezt mégis nyomatékosan kiemeli – az elején és a végén: „Ragaszkodjatok a kötelességetekhez!”[1]

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 3.35, 18.47.

(Szvámí Tírtha Vjászapúdzsá 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából) 

A beavatás három különböző területe ismeretes. Be lehet avatni valakit egy titokba, mely miután nyilvánossá vált, már nem is titok többé, igaz? Vagy be lehet avatni valakit tudásba, tudományba. S valójában erre szükség is van, mert lehetetlen gyakorolni valamit anélkül, hogy megszereznénk a megfelelő tudást az adott területen. Harmadsorban be lehet avatni valakit egy misztikus folyamatba, mely megváltoztatja a helyzetünket és egyszerű kívülállókból gyakorlókká válhatunk. Ez az a beavatás, mely által jogosult gyakorlókká minősülünk. Tehát nem azt jelenti, hogy ruhát cseréltek! Nem! Hanem az eszményt változtatjátok meg, amelynek odaszentelitek az életeteket! Ez a lényeg! Ezért a bhakták csoportjához való csatlakozással teljesen felemelitek az életeteket. Olyan, mint egy újjászületés, egy új élet élménye!

Itt szeretném megidézni Gurudévet. A vele való társulás majdnem minden esetben nagyon emlékezetes, illetve kihívást jelentő élmény volt. Mindannyian ismerjük a bhakta slágerlista vezető dalát a ’Szanszára’ dalt – ez áll a vaisnavák óriásplakátján! De miről szólnak ennek az éneknek a versszakai? Arról, hogy a lelki tanítómester kegye eloltja az anyagi lét erdőtüzét! Ez automatikusan összekapcsol bennünket az elöljáró nagyjaink lelki valóságával! Mai napig emlékszem arra, amikor 1985-ben Gurudév belépett a szobába, miközben a bhakták praszádáztak. Erről szól a ‘Szanszára’ negyedik versszaka, hogy a lelki tanítómester nagy örömet merít a bhakták praszádamozását látván. S ilyen isteni boldogság ült az arcán, amikor minket figyelt praszádamozás közben!

De miről szól az utolsó versszak? A tri-szandhjamról – a napi háromszori hódolatajánlásról, amikor emlékezetünkbe idézhetjük mesterünk kegyességét. S valójában Gurudévnek megvolt az a különleges tulajdonsága, hogy nem csak napjában háromszor gondolhattunk rá, hanem több évtized elteltével, még mindig emlékezünk rá, és még mindig velünk van!

Bele kell kezdenünk ebbe a hosszú útba! Keresztül kell jutnunk ennek az anyagi létezésnek valamennyi szintjén, hogy visszajussunk ahhoz az isteni harmonikus síkhoz, ahová tartozunk. S olyan jó találkozni néhány jóakaróval, segítővel, mert akkor együtt mehetünk, együtt haladhatunk ezen az úton! Szeretnélek benneteket segítségül hívni erre a hosszú, közös utazásra, amikor keresztülszeljük az univerzumot és próbálunk hazatalálni, vissza Istenhez! Ez az én ajánlatom: osztozzunk ebben a tapasztalásban, osztozzunk a közös szolgálatokon! Ez a legtöbb és legjobb, amit adhatok!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy itt köszönthetjük isten-testvéreinket más missziókból, akik lelki tanítómestereiket képviselik! Szeretném megkérni, hogy tekintsenek engem egy semmirekellőnek, hogy felismerhessék az itt ülő mestereiket. Mert ez az, ami összeköt bennünket! S ebből a szempontból én is megfigyelője vagyok a történéseknek. Szóval kérlek, fogadjatok el testvéreteknek, tekintsetek engem olyannak, aki osztozik veletek ebben az élményben.

(Szvámí Tírtha Vjászapúdzsá 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

„Tehát, ki az igazi tanítvány? Nagyon csendben vagy! Bár tudod, hogy az igaz tanítványt megérteni egy hamishoz viszonyítva lehet. Ha látsz egy hamis embert, figyelj, mert abból tudhatod, hogy a valódi is létezik! Ha nem lenne jó vagy igaz ember, akkor hamis se lenne, mert a színlelt másolat nem létezhet a tökéletes eredeti nélkül. A hamis tanítvány a rossz föld, aksétra, képtelen megfogadni a tanítást, éppúgy, mint amikor egy jó magot rossz földbe vetnek, kedvezőtlen lesz a végeredmény. Egy másik fajta tanítvány az, aki csak a felét ismeri a versnek, ismét hamis, mivel nem ismeri a teljes tanítást. A legrosszabb fajta tanítvány az ódana-sisja, mert az evésen kívül semmi más nem érdekli!”

„Szeretnék ennél jobb tanítvány lenni!” – mondta Móhan, de Srí Rám folytatta:

„Egy ostoba ember mindhárom alkalommal ostoba lesz, mert nem okul a jó tanácsból, sem más példájából, de ami még rosszabb – a saját hibáiból sem képes tanulni! Míg egy jó tanítvány három utat jár be. Mivel odafigyel a tanításokra, ezért jól tud hallgatni. S nem csak figyel, hanem követ is, gyakorolja a szent tanításokat! Azok pedig, akik gyakorolnak és követnek azok elérik a célt, elérik az isteni tudást! Aki még ennél is fejlettebb, képes megvédeni a tanításokat! Az ilyen ember egy védelmező, nagyon emelkedett tanítvány!”

„Mire kell jobban figyelnie a tanítványnak – a tanításokra, a szent tudásra vagy a mesterére?” – kérdezte Móhan, a pillanatnyi szünetet kihasználva.

„Nagyon jó kérdés! De nagyon nehéz ezek közül választani! Minthogy az összes sásztra azt fogja mondani, hogy a tanítványnak minden figyelmét a mesterére kell szentelnie, míg a mester lehet, hogy azt kéri, hogy a tanítvány összpontosítsa figyelmét a szentírásokra. Azonban követnünk és figyelnünk kell a sásztrákra, illetve a szentek tanácsára, mert ők a lelki tanítómester szolgálatára utasítanak. A kinyilatkoztatott szentírások azt mondják, hogy a tanítások valódi értelme azon személyek előtt tárul fel, akiknek a tanítómesterbe és Istenbe vetett hite rendíthetetlen.”

„Szeretném ezt elnyerni!” – mondta Móhan. Srí Rám erre egyáltalán nem figyelt. Természetesen hallotta Móhan kérését, de úgy tett mintha nem vette volna észre. Úgy érezte, hogy túl sokat beszél a fiú, bár természetesen azért figyelt rá. A türelmetlen utasításokkal csak befolyásolni és inspirálni akarta Móhant.

„A titok! A titok az rejtve van, de az igazi tanítvány pátalika, vagyis mások titkainak ismerője! Nem akar beavatkozni más emberek intim körébe vagy rájuk erőszakolni bármit is, de ismeri a titkokat, mert figyel! Figyeli a mestere arcát; ami annyit jelent, hogy megérti a hangulatát és ennek megfelelően nagy odaadással szolgálhatja őt!”

Móhan feladta. Megértette, hogy nem tudja követni Srí Rám Pandit végtelen mondandóját, már jóval hamarabb elveszítette a fonalat! Úgy érezte, mintha üres kézzel állna ott és már azt se tudja mit kérdeztek tőle korábban. Csak azt értette meg az egészből, hogy reménytelenül hallgatja az utasításokat! Srí Rám észrevette, mennyire zavarba jött Móhan és végül megkönyörült rajta.

„Egy jó tanítvány tartja az esernyőt és élvezi gazdája védőernyőjét! S a legjobb tanítványok, a mester kedvenc fiai és leányai, éppolyanok, mint akik kisgyermekké váltak.”

Végül Móhan feltett egy kérdést:

„Kérlek, kérlek, kérdezd újra, még egyszer, ki az igaz tanítvány! Mert válaszolni akarok: én vagyok! Én igaz tanítvány akarok lenni!”

(Szvámí Tírtha Vjászapúdzsá 2016.10.08-i ludastói reggeli tanításából)

Már sokszor kérdeztem tőletek, hogy kinek nagyobb a presztízse, melyik az előnyösebb helyzet – tanítómesternek vagy tanítványnak lenni? Mit gondolsz, Akincsan?
Akincsan: Nem létezik tanítómester tanítvány nélkül és nincs tanítvány tanítómester nélkül.
Szvámí Tírtha: Helyes! Mégis, ha bárkit megkérdezünk: „Gurunak érzed magad?” – azt fogja felelni, hogy: „Nem, én tanítványnak érzem magam.” Tehát nagyon nehéz gurukat találni és bevallom nektek, hogy nagyon nehéz igaz tanítványokat találni!
De hadd olvassak nektek valamit!
„Így szólt a mester: Tanítványnak lenni nem könnyű! Kit tekintünk tanítványnak?”
Srí Rám nem kínozni akarta Móhant, hanem inkább abban akart segíteni, hogy megértse a mondandójának a lényegét. Nagyon fontosnak érezte, hogy az emberek megvalósított döntéseket hozzanak, és bár nem tartotta magát tanítómesternek, ennek ellenére a fiatalember valóban alkalmas jelölt volt a tanítások elfogadására. Amikor ez a kapcsolat nem csak valami formális dolog, hanem esszenciális kölcsönösségen alapul; amikor nem csak szavak és adatok átadása történik, hanem valóban elvetődik a mag. Mind a tanítás, mind a tanulás, tanulmányozás emeli és szolgálja a szent tanításokat. Mindkettő része a folyamatnak. Mert a lényeg nem az, hogy valami új dolgot találjatok ki, tanuljatok meg vagy, hogy abszolút tudást halmozzatok fel! Nem, a szent tanításnak nem adatokra van szüksége, hanem gyakorlókra, akik művelik, fel akar tárulkozni és ezért keres alkalmas jelölteket erre a célra. Nos, egy tanítómester gyakorló is egyben és egy lelki tanítvány is gyakorló. Mit kellene megérteni? Azt, akit megismerve minden ismertté válik. S mit kell elérni? Akit elérve minden elértté válik!
„A tanítvány olyan személy, aki engedi magát tanítani” – válaszolta Móhan nagy magabiztossággal és határozottsággal. Nyilvánvaló volt, hogy megértette a tanítás elejét. – ,,A tanítómester, a guru, “súlyos”, rendíthetetlen. De hozzá hasonlóan a tanítvány sem lehet ’könnyű’ vagy laghu. Tanítható személynek kell lennie, ezért sisjának hívják.”
„Helyes a válaszod jó! Ismét megkérdezem: ki tekinthető tanítványnak?”
„Más szóval a tanítványt brahmacsárínak vagy a szent tudomány gyakorlójának nevezik, aki tetteivel dicséri a Legfelsőbb Urat. Önfegyelmezetten él szoros kapcsolatban a mesterével; és minden figyelmét tanulmányainak szenteli.”
„Helyes, megfelelő a válaszod. De ismét megkérdezlek: ki a tanítvány?” – végül Móhan megértette, hogy ez most nem a formális válaszok ideje, ezért kicsit csendben maradt majd azt felelte:
„Az igazi tanítvány egy szolga, cséla.”
„Ez a helyes válasz. De ismét megkérdezem: ki a tanítvány?” – Egyre nagyobb súllyal téve fel kérdését Srí Rám.
Móhan csöndben maradt és lehorgasztotta a fejét. Ismét azt hitte, hogy ő sokat tud, csakúgy, mint egy régi mesében. Sajnálta magát a gyöngeségéért, de nem bánta, mert ily módon egy lépéssel közelebb került az igazsághoz.”

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016.01.10-i szófiai esti tanításából) 

 (az előző hétfői tanítás folytatása)

Szvámí Tírtha: Néhányan kifejeztétek szándékotokat, hogy csatlakozni szeretnétek a meditációs körhöz – melyet oltalmazottak körének nevezünk. Tehát, alázatosan kérünk mindenkit, aki tegnap feliratkozott a listára, hogy fáradjon előre és mi átadjuk a mantrát. Van esetleg valakinek kérdése az oltalomvétellel kapcsolatban?

Kérdés: Van arra lehetőség, hogy ha valaki nem iratkozott fel tegnap, ma még csatlakozzon?

Szvámí Tírtha: Igen van! De nem kérdeztél a követelményekről. Úgy vélem, érdemes előbb tisztázni azokat! Nincsenek előfeltételek! Csupán egyetlen egy – az, hogy komolyan kell venned, mert ez az örök életre vonatkozik. Ez nem nekem segítség, nekem nem származik semmiféle hasznom ebből – ez értetek van! Tehát, kérlek, akkor csatlakozzatok, ha komolyan gondoljátok!

Ez közelebb fog vinni benneteket a lelki eszményeitekhez! S kérlek, ígérjetek meg egy dolgot: legközelebb, amikor találkozunk elmondjátok a tapasztalataitokat és hogy miben fejlődtetek. Egyet tudunk érteni ezekkel a feltételekkel? Ha igen, akkor találjatok minden nap kicsi időt arra, hogy ezt a mantrát nyugodt lelkiállapotban mondjátok. A legjobb idő a mantrázásra a reggel. Kérlek, próbáljatok elegendő időt szakítani magatokra, ez a ti érdeketek! Természetesen időbe telik, míg belejöttök a gyakorlásba. De, ha gyújtotok egy füstölőt, amikor mantráztok, az segít koncentrálni az örök lelki javatokon. S éreznetek kell, hogy ez az isteni nap felkel szívetek horizontján, ezért kell imádkoznotok.

Mindenki fog kapni egy kicsi málát[1] – mely 27 szemből áll. Összesen 28 szem van rajta, de ezen a különálló szemen nem kell mantráznotok, ne érintsétek meg. Jobb kézben tartsátok a hüvelyk és a középső ujjatok közé fogva a szemeket. Elmondotok egy mantrát és mentek a következő gyöngyre; így folytatjátok a 27. gyöngyig. Akkor visszafordultok, nem érintve a fő gyöngyöt és ismét elmondjátok 27-szer a mantrát. Ezt négy körön keresztül megismétlitek. S mennyi négyszer 27? 108. Így hangolódunk a kozmikus harmóniára.

Természetesen tudjuk, hogy 108 upanisad, titkos tanítás létezik. 108 szannjászí név van a vaisnava láncolatban. 108 fő szolgálója van az Úr Krsnának. Tehát nemcsak a kozmológia; hanem a legmagasabb típusú teológia és misztikus tapasztalat is egyben.

Amikor befejezitek a mantrázást, kérlek invitáljátok meg az elmétekbe, az életetekbe az isteni nap összes tisztító, tápláló és gyógyító erejét.

Még néhány dologgal szeretném kiegészíteni mindezt. Három lépést kell elérnünk a gyakorlatunk során. Az első: emlékeznünk kell arra, hogy lelki lények vagyunk. A második: tudatosnak kell lennünk erről, ezt meg is kell valósítanunk és mélyen megértenünk. S ekkor mi fog történni a harmadik lépésben? Boldogság – ezt kell elérnünk a harmadik lépésben. Tehát: emlékezzetek, legyetek tudatosak és váljatok boldoggá!

Ezek után erősebben kapcsolódunk egymáshoz! Nemcsak a közös meggyőződésben, hanem a gyakorlatban, az imádságban is! Vegyétek ezt úgy, mint az életetek lelki fejlődésének esélye. Legyetek ebben nagyon komolyak, mindig köszöntsétek az éltető Napot, hogy visszatükrözhessétek sugarait– fényesen és tisztán! S biztos vagyok abban, hogy ez a mantra vezetni fog benneteket a lelki utatokon, ahol megtalálhatjátok örök távlataitokat! S amikor letisztul ez a gyakorlat, az segíteni fog benneteket egyre stabilabbá válni. Azt kívánom, hogy mindannyian olyanok legyetek, mint az apró napocskák – fényesek és ragyogóak mások számára, miután az isteni fény megvilágított benneteket.

Folytassátok tovább ezt a spirituális gyakorlatot; érezzétek, hogy együtt vagyunk azon a szinten és az egyéni sikeretek mindenki sikere lesz! A testvéreid sikere egyben a te sikered is. S emlékezzetek a mantra jelentésére: A valótlantól vezess a valóságba! A sötétségből vezess a fényre és a haláltól vezess a halhatatlanságba! Ezeket a szavakat feltöltheted a legjobb kívánságaiddal, imádságokkal – önmagadért és másokért. Szálljon áldás mindannyiótokra!  Váljon valóra valamennyi lelki törekvésetek; hogy saját örök lelki javatokért dolgozhassatok, legyetek mások hasznára, végül pedig éljetek a Legfelsőbb Úr dicsőségére.

[1] meditációs füzér

(Szvámí Tírtha 2016.01.10-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása)

Képzeljétek el magatokat egy magányos szigeten; éppen túléltétek az első éjszakát, mi történik másnap hajnalban? Várjátok a napfelkeltét. Ez a gyönyörű szimbolikus esemény történik minden nap ebben a világban – a fény megjelenése – mely segít megértenünk, hogyan is folytassuk. Időben kell elkapnunk ezt a pillanatot, őszinte várakozással telve! Nem számít, hogy még sötétben vagyunk, de a fény felé fordulunk és bizonyosak vagyunk abban, hogy eljön. Az első sugarak… még az első sugarak előtt, már lenyűgöző a színárnyalat látványa! A magányos sziget hirtelen lakottá válik. S tudjátok, amikor a láthatáron megjelenik a napkorong egy apró darabkája, azonnal nagy változás következik be. Addig a pillanatig a sötétség uralkodott; ettől az első sugártól kezdve a fény győzedelmeskedett a sötétség felett. Aztán egy szempillantás alatt megjelenik a láthatáron a teljes napkorong. S ahogyan a Nap fénye feltár mindent körülöttünk, ugyanúgy a szívünk s lelkünk horizontján felkelő lelki Nap is fényt áraszt mindenre. Elmúlt a sötétség, elmúlt a szenvedés, nincs több félreértés. Minden kristálytiszta! Kristálytiszta, hogy ki vagyok én: lélek vagyok; és kristálytiszta hová tartozom: a Legfelsőbbhöz tartozom. S kristálytiszta a kapcsolatunk természete is, mely szereteten alapul. Ezért kell imádkoznunk ehhez az Isteni Naphoz, hogy megjelenjen a szívünk s lelkünk horizontján.

A Nap a Legfelsőbb Úr Krsna szeme – aki őrködik felettünk a nap folyamán. S ez egy jóakaró szeme. Nem egy bíráló, nem egy kém szeme – ez a jóakarónk szeme. Mi történik napnyugtakor? A Legfelsőbb másik szeme tárul fel az égen. A telihold a jóakarónk másik szeme – vigyáz ránk éjjel, amíg alszunk. Drága Urunknak két szeme van, éppúgy, mint nektek vagy nekem. Éjjel-nappal jóakarónkként figyel bennünket, hogy felébredjünk.

Úgy hallom néhányan szeretnétek csatlakozni a meditációs körünkhöz – ezt oltalmazottak körének hívjuk. Milyen természetű ez a meditáció? Mindazok, akik részt vesznek benne egy mantrát recsitálnak. A mantra az elménk és tudatunk felszabadítására szolgál. S ez a mantra nagyon egyszerű: Aszató mád szad gamaja… ismeritek. Tehát arra való, hogy a valótlanból eljussunk a valóságba, a sötétségből a fényre és a halálból a halhatatlanságba. Fohászkodnunk kell, tennünk kell valamit a saját lelki fejlődésünkért! Nem csak várni, amig megtörténik; úgymond a saját üdvösségünk aktív résztvevőivé kell válnunk.

Sok testvérünk van ebben a meditációs körben, akik ugyanezt teszik Magyarországon, itt Szófiában is és sok más helyen az egész világon. Ezt a mantrát 108 alkalommal ismételjük meg. Miért 108-szor? Miért nem 100-szor? Nos, a 108 egy nagyon fontos szám! Van köztetek valaki, aki jártas a csillagászatban? Mit gondoltok, a Hold átmérőjének hányszorosa a Föld és a Hold közötti távolság?

Válaszok: 108.

Szvámí Tírtha: Helyes! Úgy látom, nagyon szakavatottak vagytok az asztronómiában! 108-szoros. Hadd tegyek fel még egy kérdést: a Nap és a Föld közötti távolság hányszorosa a Nap átmérőjének? Mire tippeltek? Azt hiszem, nem is olyan nagyon nehéz. Valójában ez is 108. Ha használjátok a másodlagos agyatokat, a Googlet, és ellenőriztek a valós számokat a mai tudomány méréseire támaszkodva, azt fogjátok találni, hogy ez körülbelül 107.6, vagy 109.2 vagy valami ilyesmi. De az arány az 108, igaz? Ezekhez az információkhoz nem juthattok hozzá az egyetemeken vagy a tudományos akadémiákon; most mégis tudhattok róla! Nagyon misztikus kozmikus arány ez! Tehát, ha 108-szor zengitek ezt a mantrát, akkor ráhangolódtok erre a kozmikus rendre! Rendkívül fontos megtalálnotok ezt a harmonikus kapcsolatot azzal a világgal, hogy észrevegyétek az isteni jelenlétet, rendet ebben a gyönyörű kozmikus rendszerben.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016.01.10-i szófiai esti tanításából) 

 (az előző hétfői tanítás folytatása)

Évam praszanna-manaszó bhagavad-bhakti-jógatah,bhagavat-tattva-vigjánam mukta-szangaszja dzsájaté [1] – „A tiszta jóság kötőerejében ekképpen megszilárdult ember, akinek elméje az Úrnak végzett odaadó szolgálattal kapcsolatba kerülve újjáéledt, az anyagi társulástól megszabadulva alapos, tudományos megértésre tesz szert az Istenség Személyiségét illetően.”

Tehát megtisztult jóságra van szükségünk – nem egyszerű jóságra, megtisztultra! Ily módon valódi életre tehetünk szert – az Úrral kapcsolatba kerülve valóban lelkivé válhat az életünk. S a Legfelsőbb Isten pozitív, tudományos ismerete fog megnyilvánulni a számunkra ezen a felszabadult szinten.

Azt gondolhatjátok vagy azt feltételezhetitek, hogy ezek csupán egy távoli jövőről szóló ígéretek. De mi van a jelenünkkel? Bhidjaté hrdaja-granthis cshidjanté szarva-szamsajáh, ksíjanté császja karmáni drsta évátmanísvaré [2] – „Ezzel a szívben lévő csomót keresztülvágja, minden kétsége nyomtalanul szertefoszlik. Így a gyümölcsöző cselekedetek láncolata megszűnik, amint az ember az önvalót tekinti a mesternek.”

Szóval mi a jelenlegi helyzetünk? Pillanatnyilag egy erős csomó köti gúzsba a szívünket – sok tévhit, árnyék, hiba által. Látjátok ez köt össze bennünket. Ugyanolyanok vagyunk, mindannyiunknak van csomó a szívében. De maradjunk ilyenek? Örökké ezt a csomót akarjátok hordozni? Úgy gondolom, hogy a csomó kioldásának vágya is összeköt bennünket. Még ha ma korlátozottak is vagyunk, nem akarunk ilyenek maradni! Mint ahogy hallottuk, akár a teljes isteni tudást is elérhetjük. És nagyon kevés ember hal meg a bölcsesség miatt, miután elérték azt. De nagyon sokan élnek bolondokként. Miért maradjunk ilyenek? Miért ne nyújtsuk ki kezünket egy fényes lelki jövőért? Így vágódik szét a szívben lévő csomó! S minden akadály megszűnik. A gyümölcsöző cselekedetek szövevénye – a karma, akció-reakció láncolata – darabokra hullik, véget ér, amikor az ember az ént látja mestereként.

Azt kell felismernünk, hogy mi lelki energiák vagyunk, örökkévaló lelkek! Önmagam, mint egy madár ülök a szívem fáján. S ez a madár, az én, nincs egyedül! Egy másik madár is ül még ott az ágon – ez az isteni jelenlét. Melyre, ha úgy tekintünk, mint egy mester, örök vezető, akkor minden félelem és baj megszűnik. Ő nincs olyan távol tőlünk s bepillantást nyerhetünk ebbe a tökéletességbe. Hogyan? Most rajtatok a sor! A Szent Nevek zengése által olyan könnyű közel kerülnünk önmagunkhoz, hogy az ént láthassuk mesterünkként.

Nehéz közel kerülni önmagunkhoz? És hogy az ént mesterként lássuk? Felismerni, hogy Isten az életünk vezetője? Nem, ez nem olyan nehéz.

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.2.20.

[2] Srímad Bhágavatam 1.2.21.

(Szvámí Tírtha 2016.01.10-i szófiai esti tanításából) 

 (az előző hétfői tanítás folytatása) 

Ha valami visszavonhatatlan tényként meggyökeresedett a szívünkben, akkor az végleges. Ha valami csak a gondolatainkba fészkelte be magát, akkor, nagyon gyorsan meg tud változni. De nekünk erre a szívbéli meggyőződésre van szükségünk! Hogyan lehet ezt elérni? Rendszeres részvétellel, a szent tanítások hallgatásával és az élő sásztra szolgálatával, aki a lelki tanítómester. Nitjam bhágavata-szévajá; két típusa van a bhágavatának. Az egyik az írott formában megnyilvánuló bhágavata, vagyis a szent könyvek. A másik pedig az élő bhágavata, a két lábon járó – az a szent személy, aki a Jóisten képviselője.

Mi történik, ha a szentírásokat olvassátok és azt a tanácsot kapjátok, hogy „Kövessétek a szentek példáját.” S mi történik akkor, ha folyamodtok egy szent emberhez, mit fog mondani nektek? „Tanulmányozzátok a szentírásokat.” Tehát az egyik hozzásegít a másikhoz. Ők értetek, értünk dolgoznak. S a hallgatás, szolgálat, részvétel által a szív valamennyi nyomorúsága, aggodalma szertefoszlik. Ha el akarjuk érni azt a szintet, ahol nincsenek problémák, akkor követnünk kell ezt a tanácsot: hallgassunk az isteni jótanácsra és társuljunk a szentekkel. Akkor majd az Istenszeretet meggyökeresedik a szívünkben.

Rendben, nagyon szép; de mi következzen ezután? Tadá radzsasz-tamó-bháváh káma lóbhádhajas csa jé, cséta étair anáviddham szthitam szattvé praszídati [1] – „Amint a szerető szolgálat visszavonhatatlanul megszilárdul a szívben, a természet kötőerői, a szenvedély és a tudatlanság okozta kéj, vágy és sóvárgás eltűnnek a szívből. Ekkor a bhakta a jóság minőségében állapodik meg, s tökéletes boldogságot ér el.”

Ez nem jelenti azt, hogy korábban nem voltunk boldogok, csak hogy részben voltunk azok. A tökéletes boldogság a teljes megtisztuláskor következik be, amikor a természet kötőerői – ezek a nagyon erőteljes befolyásoló tényezők – visszavonulnak. Ismeritek ezt a három kötőerőt – az első a sötétség, a tudatlanság a tamasz; a második a cselekvés, a szenvedély, a radzsasz és a harmadik a világosság, a jóság, a szattva. Ez a három kötőerő teljesen áthatja az anyagi világot. Ezek teremtik a szanszárát. Az előadásra tartván éppen egy Szanszára nevű bolt mellett haladtunk el. Látjátok? De nagyon óvatosnak kell lennünk az ilyen boltokkal kapcsolatban, ha egyszer bejutottunk, nagyon nehezen lehet megtalálni a kijáratot! Ha egyszer belegabalyodtunk a szanszárába, hosszú az út a kijáratig. Tehát mindezek a hatalmak, amik ezt a szanszárát létrehozták, a születés és a halál körforgása, a fönt lent rendszere, vissza kell vonniuk a hatalmukat; és akkor bekövetkezik ez a teljes megtisztulás.

Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk az Út során, hogy a haladó lelki ember alapvető ellenségei visszahúzódjanak – mint a káma, kródha, lóbha, móha, stb. Ezután a bhakta meggyökeredzik a jóságban és teljesen boldoggá válik.

(folytatása következik)

[1] Srímad Bhágavatam 1.2.19.