Sharanagati

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a kapcsolatok Isteni misztériumának első lépése a semlegesség. Olykor ez a semlegesség egy pozitív kifejezés, máskor meglehetősen ellentmondásos. Általában azt mondhatjuk, hogy ez a semlegesség olyan, mint egy passzív kapcsolat és ezt sánta-raszának nevezik. Sánti, mint az alapvető motiváció itt olyan, mint a békesség vagy a nyugalom. Ha megnézitek a szanszkrit szótárban, hogy mit jelent a sánta kifejezés, tizennégy különféle jelentését fogjátok megtalálni. Mint például a ‘megtisztított’, a ‘homályos’, az ‘alázatos’ vagy a ‘szelíd’ – nagyon szép eszmények. Megtaláljuk még azokat a jelentéseket is, mint ‘halott’ vagy ‘befejezett’. De alapvetően, ami fontos a számunkra az a ‘megbékélt’, ‘megnyugodott’ és az ‘elégedett’.

Tehát mit jelent ez az isteni kapcsolatokban – a nyugodt tudatállapot, elégedett hangulat? Egyszerűen azt, hogy ezzel a Legfelsőbbhöz való semleges közeledéssel is a szívetek és lelketek szomja csillapul.  Az a tudat, hogy az út végén valaki vár rátok. Ezek olyan szép reményt adnak. Ilyen kilátásokkal sokkal könnyebb szembenézni az élet összes bonyodalmával – mosolyogva nézhetjük a rengeteg megpróbáltatást.

Tehát ez a ‘sánta’, mint kifejezés, de mit jelent, ha egy személyre vonatkoztatjuk? A sánta egy aszkéta, aki már felülkerekedett a szenvedélyen. Ez lehet a célunk – békére lelni, de talán még nem most. Mégse aggódjatok, ha ez a célunk, akkor lépésről lépésre elérhetjük ezt a békét – amikor már az elme és a test nem okoz túl sok kellemetlenséget, hiszen a sánti egyik jelentése a ‘fegyverszünet’. Nincs többé lövöldözés, harc.

Ebből a szempontból, azt hiszem, hogy ez nagyon pozitív a mi gyakorlatunk számára, ha elérjük a sántit, a békességet, a stabilitást; de mi van akkor, ha semlegességet tapasztalunk az emberi kapcsolatainkban az elfogadható vagy sem? Kellemes érzés vagy sem?

Krsna-prijá: Nem.

Jasodá: Ha ez a kapcsolat része, hogy jól érzed magad valaki társaságában, akkor az rendben van. Ez az elégedettség, amit az előbb említettél.

Pavitra: Legalább már nem lövöldözünk egymásra.

Szvámí Tírtha: Igen, ez legalább már a pozitív rész, de…

Krsna-prijá: Ez nem elég!

Szvámí Tírtha: Igen, ez nem elég! Mert milyen az emberi kapcsolatok skálája? A szerelem az egyik véglet, a gyűlölet a másik és közöttük van a semlegesség. Tehát a szeretet – rendben, mindannyian egyetérthetünk ezzel, ez egy jó eszköze a kölcsönösségnek, egy pozitív kölcsönösségnek. De azt kell mondanom, egy jó harchoz, megfelelő partnerre is szükség van! Nem harcolhatsz mindenkivel az utcán, mert ez egy bensőséges kapcsolat. Viszont a semlegesség megöli a kapcsolatot, az nem emberi! Ha valaki úgy megy el melletted, hogy levegőnek néz, az egy gyilkos érzés, az megsemmisítő. Néha Gurudév ezt a tanítást használta, hogy segítsen nekünk megszabadulni a téves elképzeléseinktől. Egy senkinek nézett. Az a pillanat nem volt kellemes, viszont nagyon hasznos! Ez a különbség a bölcs és az ostoba között. Az ostoba mindig azt választja, ami kellemes, a bölcs pedig azt, ami hasznos.

Tehát ez a semleges érzés nem túl örömteli, nem túl kellemes érzés. Ennek ellenére néha a köztes érzések is pozitívak, nézzük meg mikor van ez így:

„Ardzsuna így szólt: „Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon a Transzcendensbe merült? Hogyan, milyen szavakkal beszél ő? Miként ül, és hogyan megy?” Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: „Óh, Pártha, amikor az ember feladja az elme által kitalált érzéki vágyak összes fajtáját, és elméje egyedül az önvalóban elégül ki, akkor nevezhető tiszta transzcendentális tudatúnak.”¹ Ez egyfajta semlegesség, igaz? Nincs többé harc. Sokszor találunk erre vonatkozólag utalást, hogy ez a fajta semlegesség, az ilyen lelki béke egy nagyon pozitív fogalom.

(folytatása következik)

¹Bhagavad-gítá 2.54-55.    

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Próbáljunk belépni a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatok misztériumának különböző hangulataiba és szintjeibe. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a hit különböző fokozatai és szintjei. Mi alapján mérhetjük a hitünket? Mit gondoltok?

Baladév: A motiváció szerint.

Jasódá: A tetteink alapján.

Szvámí Tírtha: Igen. Tehát először van egy motivációnk, majd cselekszünk, utána mi történik?

Szanátan: Változások lesznek.

Szvámí Tírtha: Így van, ezeknek a tetteknek lesznek eredményeik és végül megtapasztalhatjuk az érzelmek intenzitását. Amikor találkozunk a Legfelsőbbel, az nem egy hivatalos feladat vagy kötelesség, hanem egy érzelmi robbanás – Istenélmény.

Más korokban, más emberek, más módokon próbálták összemérni a hitüket. Például hajdanán, amikor a különböző hitű emberek egymással harcoltak és az egyik oldal állt nyerésre, azt mondták: „A mi Istenünk a hatalmasabb!”, de mi történik, ha legközelebb a másik fél nyer? Akkor az ő Istenük volt a hatalmasabb? Hát ennek nincs sok értelme! Azt is mondhatjuk, hogy egy győztes vallás van az egész világon, ha annak van a legtöbb gyakorlója – akkor az a legjobb.   Nagyon sokféle elképzelés van arról, hogy mi a jó és mi a legjobb. Azt hiszem, hogy az igaz vallás és az igaz hit nem számok függvénye!

Ha a számok alapján ítélnénk, akkor az illúzió győzne, hiszen neki van a legtöbb gyakorlója. Tehát ez nem a számok kérdése. Ez az érzelmek intenzitásának a kérdése.

Szerintem abban egyetérthetünk, hogy a Legfelsőbb különböző megközelítésén túl a legfőbb a szeretetteljes vonzódás.  Azt mondhatjuk, hogy a valódi, végső vallásos közeledés az a szeretetteljes kapcsolat – a bhakti – mely minden formaságtól független. Hiszen ez valami lényeges dolog – szeretetteljes kapcsolat Isten és ember között.

Mégis azt mondhatjuk, hogy a bhakti, a szeretet, egy nagyon általános fogalom. Milyen féle szeretet? Erre azt felelhetjük, hogy a Krsna-bhakti. Hiszen ennek a folyamatnak a célja – a korábbi kérdésre visszatérve, hogy mi alapján mérhetjük a hitünket – a préma, a rajongó Istenszeretet. Mi a lényege a mi bhakti folyamatunknak? Ez a Szépség és a Szeretet. Ismeritek a vallás definícióját – a Szépség és a Szeretet találkozása az ember szívében. Amikor Rádhá-Góvinda lakik a hívő szívében.

Ha erről a találkozásról beszélünk, amikor együtt van a Szépség és a Szeretet, szükségünk van arra, hogy kifejezhessük ezt, hogy megérthessük. Emiatt szükséges figyelnünk az emberi viszonyokra, mert azokból megérthetünk valamit az isteni kapcsolatokról.

Tudjátok, hogy alapvetően öt módon kapcsolódhatunk a Legfelsőbbhöz. Mi ez az ötféle rasza vagy kapcsolat?

Krsna-prijá: Semleges, szolgai, baráti, szülői és szeretői kapcsolat.

Szvámí Tírtha: Ó, tehát mindent tudunk ezekről! Álljunk meg itt? Tudjuk a felsorolást, ez elegendő nektek? Esetleg mélyedjünk bele a részletekbe? Talán a semleges viszony részleteiről beszélhetünk, de nem tudom, hogy a szeretői kapcsolat részleteibe bele tudunk-e merülni?

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017. 01. 04-i szófiai reggeli tanításából) 

Nagy öröm számomra, hogy újra együtt lehetünk! Megtiszteltetésnek érzem, hogy eljöttetek, mert így lehetőséget adtok a számomra, hogy megismételjem mindazt, amit a mestereimtől tanultam. S ez az egyik módja, annak, hogy az Úrra emlékezzünk és hogy közelebb kerüljünk az isteni szférákhoz. A következő napokban szeretnék megosztani veletek néhány dolgot arról, hogy milyen kapcsolatok léteznek az emberek és a Legfelsőbb Úr között.

Azt mondhatjuk, hogy a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatok között a nulladik szint az, amikor tagadjuk a létezését. ‘Isten nem létezik.’ Tehát először azt állítjuk, hogy van valami, ami nem létezik. ‘Isten – nem létezik.’ Ez az első, alapszintű kapcsolatunk a Legfelsőbbel. ‘Ő nem létezik.’ Láthatjuk mennyire szokatlan és ésszerűtlen ez a megközelítés, ez az ateizmus. Különösen akkor furcsa, ha az Úr láthatóvá válik a számunkra.

Tehát az első megközelítés sok embertársunk számára, főleg ebben a korban az, hogy tagadják azt, hogy létezne valamilyen felsőbb valóság. ‘Ez a valóság – test, föld, anyag – ez a valóság!’ Viszont mi ezzel nem értünk egyet, hisszük, hogy mindezen külső, relatív valóságokon túl létezik egy finomabb, tisztább valóság!

Nézzük a következő szintet, ha valaki nem ateista, mondhatja azt, hogy: ‘Nekem teljesen mindegy, hogy van ott valami vagy nincs – nem az én dolgom.’ Ez egyfajta elutasító, negatív semlegesség: ‘Engem ez nem érint.’

Azt hiszem ezt át is ugorhatjuk és nézzük meg az Istenhez fűződő kapcsolataink következő szintjét! Ez sok esetben a félelem, ami a hit alapvető motivációja. A haláltól való félelem, az örök pokoltól való félelem – szeretnétek elkerülni ezt a kellemetlen tapasztalást.  „Azt nem tudom, hogy a Mennyország milyen, de a Poklot mindenképpen el akarom kerülni.” Ismeritek a viccet a nagy ateistáról, aki a halálos ágyán fekszik és a két papról, akik elmentek hozzá. Az egyik azt mondja: „Add csak nekem ezt a feladatot, majd én megtérítem ezt az embert.” Majd belép hozzá a pap és öt perc után azt mondja: „Megtért.” Erre a barátja megkérdezte: „Annyira szépen írtad le a Mennyországot, hogy csatlakozni akart?” „Nem, dehogy, elmeséltem neki, milyen a Pokol.” Tehát, ha el szeretnénk kerülni valami kellemetlen, rossz dolgot, akkor, van egy másik, félelmen alapuló motiváció is. Kicsit reménykedek a jóban, de alapvetően megpróbálok elkerülni valami rosszat.

Természetesen az ‘Istenfélő’ kifejezés elég tág fogalom, nem korlátozható az emberi félelemre, inkább egyfajta engedelmesség a kereszténység szóhasználatban.

Egy másik kapcsolat a Legfelsőbbel, amikor nem elutasító, nem közömbös vagy félelmen, hanem a kötelességen alapuló kapcsolat van közöttetek.  ‘Ha Isten létezik és Hozzá tartozom, akkor ezért tennem kell valamit.’ Ez az elköteleződés nagyon szép; ez más kapcsolatok alapja is. Megbízhatóvá kell válnunk! Ha megértettük a feladatunkat, akkor a következő lépés a megvalósítás, a gyakorlatba való átültetés. Mindannyian tudjuk, hogy végső soron csak egyetlen kötelességünk van ebben az emberi életben – hagyni, hogy a Legfelsőbb átöleljen bennünket. Ne álljatok ellen! Csupán egyetlen dolgot kell feladnotok, az ellenkezéseteket. Ez egy tettre kész, nagyon szép és nagyon intenzív megközelítése a Legfelsőbbnek.

A következő lépés talán az, amikor tudatosabbak vagyunk erről a kapcsolatról. Emberek lévén rendelkezünk egy nagyon erős képességgel, a tudatossággal. A tudatosság nem egyszerűen intelligencia, ennél valami sokkal több. Ha minden képességünket és energiánkat mozgósítani tudjuk a Legfelsőbb szolgálatában, akkor eleget teszünk a Gítá egyik versének, melyben Krsna azt mondja: „Velem kapcsolatban használd minden értelmedet.” ¹

De álljunk-e meg ennél a pontnál, hogy egyszerűen tudatosak vagyunk Istenről? Van egy nagyon jó példa egy olyan személyre, aki tudatában van Krsnának – ő Kansza, a fődémon, aki mindig nagyon tudatos volt Krsnáról: „Eljön, s Ő lesz a végzetem! Vajon hol lehet most?”  – mindig emlékezett Krsnára, mindig tudatos volt Róla, de nem pozitív értelemben. Tehát a Legfelsőbb pozitív megközelítésre van szükségünk és akkor ezek a különféle kapcsolatok egyre inkább kibontakoznak.

Végül következik a végső íz – ez pedig a spontán szeretet. Amikor ez már nem kötelesség, mert az nagyon hivatalos; nem egy direkt módon irányzott dolog; nem tudatosság, melyen dolgoznotok kell – nem! Hanem már egy természetes áramlás. Nincs más lehetőségetek, mint spontán módon közeledni a szeretett Isteni Párhoz!

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá 12.8.

(from a lecture of Swami Tirtha, 03.01.2017, evening, Sofia)

(continues from the previous Monday) 

Question of Paramananda: I was thinking of your question about how to turn the shadow into light and maybe the most realistic way is just to associate with a person who is bright, who can enlighten us, light us up. To me this person is the guru, the spiritual adviser. And the story you mentioned about Bhaktisiddhanta Saraswati Prabhupad also gave me further light to this understanding. I want to ask for directions: what is the best way for a disciple to come closer to his spiritual master?

Swami Tirtha: Eat less black salt.

Paramananda: Is that simple?!

Swami Tirtha: Apart from jokes, if we come too close to the Sun, it will burn us. Nevertheless we have to embrace the sunshine. If we come too close to the guru, this may burn us. Nevertheless we have to embrace something coming from him. And it’s a long process. As soon as we think: ‘Ah, now I have understood something about him or from him’, maybe that’s true, but we have to go further. Because that’s a very subtle change and transformation. It doesn’t happen practically on the obvious surface. But some more interesting transformation should happen on the unseen platform. And also the time factor is there. So a profound and longer type of cultivation should help to improve this transaction of receiving something from the spiritual master.

So, for that reason we need to associate somehow – vani or vapu, in separation or in presence. If we have a chance to associate personally, let’s do that; if we don’t have a chance for that, let’s associate with memories, let’s associate with the teachings, with the words, instructions. Because guru is not limited to the external form. Although I think we appreciate the external form very much. If I dream with Gurudev sometimes, I never remember the words, but I remember the face and the form. And then when someone tells me: “I had a dream with Gurudev,” I always ask: “And do you remember what he had told you?” He always says: “No. He was teaching, but I don’t remember anything.” Then I say: “It must have been him.”

So, we appreciate the form and the face and the gestures and what we see – because we are blind. We see only the brutal external form. But even that crude form envelops the divine essence. So if you remember the envelope, you will also read the letter sooner or later. Therefore somehow we have to come closer not simply to the form or to the obvious, but to the essential.

But Gurudev told us in 1984 April that it’s impossible to understand the personality of the spiritual master. And there’s no need. Because anyway we shall fail. Better try to follow at least some of the instructions. Of course to choose ‘Which one should I follow?’ is not easy.

Usually Shrila Prabhupad had japa-walks with his devotees and one night there was a full moon. He was walking, chanting and looked at the full moon and said: “It’s so cold, as if the moon is made of ice.” Immediately senior devotees made an announcement: “Prabhupad said: the moon is made of ice.” Next time in a different climate Prabhupad was having his japa-walk. Then he said: “Just look at this full moon! It looks like cheese.” Immediately the new information started to spread: “Prabhupad said: “The moon is made of cheese.” Which instruction to follow – that’s difficult.

So don’t be blind. Don’t be blind in following. Even in choosing the instruction that you follow. We need a big dose of blessings to choose properly, to understand properly and to follow properly.

(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Paramánanda: Gondolkoztam a kérdéseden, mely úgy szólt, hogyan fordítsuk az árnyékunkat a fénybe. Talán a leginkább megvalósítható módja, hogy egyszerűen társuljunk egy ilyen ragyogó személlyel, aki felvilágosít, megvilágít bennünket. Számomra ez a személy a guru, a lelki tanítómester. S a történet, melyet Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupádról említettél további felvilágosítást adott nekem ehhez a megértéshez. Szeretnék útmutatást kérni, hogyan kerülhet egy tanítvány közelebb a lelki tanítómesteréhez?

Szvámí Tírtha: Egyen kevesebb fekete sót!

Paramánanda: Ennyire egyszerű lenne?!

Szvámí Tírtha: Félretéve a viccet, ha túl közel megyünk a Naphoz, meg fog égetni bennünket! Azonban magunkhoz kell ölelnünk a napsugarakat. Ha túl közel megyünk a guruhoz, akkor megéghetünk, de valamit mégis magunkhoz kell ölelnünk abból, amit közvetít számunkra. S ez egy meglehetősen hosszú folyamat! Viszont, azon nyomban, hogy azt gondoljuk: ‘Ó, most már megértettem valamit belőle vagy róla!’, ami akár igaz is lehet, mégis tovább kell mennünk. Mert ez egy nagyon finom változás és átalakulás. Gyakorlatilag ez nem a szemmel látható felszínen történik, de valami érdekes átalakulásnak mégis meg kell történnie a láthatatlan szinten. S még az idő tényező is ott van! Tehát egy elmélyült és kitartó gyakorlás segíthet nekünk abban, hogy még jobban be tudjuk fogadni ezt a lelki tanítómestertől érkező titkos valamit.

Tehát ezért kell valamiképpen társulnunk a lelki tanítómesterrel – váni vagy vapu, az elválásban vagy az együttlétben. Ha van módunk személyesen társulni, akkor tegyük azt; ha erre nincs lehetőségünk, akkor társuljunk elmében Rá emlékezve, társuljunk a tanításokkal, a szavak útján, az utasításokkal. Mert a guru nem korlátozódik csupán a külső formára, bár azt hiszem az is nagyon fontos a számunkra. Ha néha álmodok Gurudévvel, sohasem emlékszem a szavaira, de az arcára és az alakjára igen. S amikor valaki azt mondja, hogy: „Gurudévvel álmodtam,” mindig megkérdezem tőle: „S emlékszel arra, hogy mit mondott neked?” Ekkor mindig azt felelik, hogy: „Nem! Tanított, de semmire nem emlékszem.” Erre azt szoktam felelni, hogy: „Akkor biztos, hogy Ő volt!”

Tehát fontos számunkra a külső forma, az arc, a gesztus, amit látunk, mert vakok vagyunk! Csak a durva külső formát látjuk! De még ez a nyers anyagi forma is beborítja az isteni lényeget. Tehát, ha emlékeztek a borítékra, akkor előbb vagy utóbb olvasni fogjátok a levelet is! Ezért valahogy közelebb kell kerülnünk, nem egyszerűen a formához vagy a nyilvánvalóhoz, hanem a lényeghez!

De 1984 áprilisában azt mondta nekünk Gurudév, hogy lehetetlen megérteni a lelki tanítómester személyét! S nem is szükséges. Mert mindenképpen kudarcot fogunk vallani. Jobban tesszük tehát, ha legalább megpróbáljuk követni néhány utasítását. Természetesen a választás ‘Melyiket is kövessem?’ nem könnyű!

Általában Sríla Prabhupád dzsapa-sétákat tartott a tanítványaival és egyik este éppen telihold volt. Ahogy sétálva dzsapázott, felnézett és így szólt: „Olyan hideg van, mintha a Hold jégből volna!” Erre a rangidős bhakták azonnal hírül adták, hogy: „Prabhupád azt mondta, hogy a Hold jégből van!” Legközelebb egy másik éghajlatú helyen járt és a szokásos dzsapa-sétáján volt. Akkor pedig azt mondta: „Csak nézzétek meg ezt a teliholdat! Olyan, mint egy sajt!” Azonnal elterjedt az új információ: „Prabhupád azt mondta, hogy: „A Hold sajtból van!” Melyik utasítást is kövessük? Ezt nehéz eldönteni!

Tehát ne legyetek vakok, ne legyetek vakok a követésben! Még az utasítás megválasztásban sem, amit követtek. Nagy adag áldásra van szükségünk a helyes választáshoz, a valódi megértéshez és a megfelelő követéshez!

(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Pavitra kérdése: Az isteni valósághoz kapcsolódóan lenne egy kérdésem, hogy mi a legelső lépés a megtisztulás útján?

Szvámí Tírtha: A lelki íz. Amikor azt érezzük, hogy valahogy vonzódunk ehhez a dologhoz: ‘Igen! Ez kell nekem!’ Tehát nem valamiféle különösebb képzettséggel vagy képességgel rendelkezünk, hanem egy lelki ízt tapasztalunk. ‘Nekem ez tetszik! Tetszik ez az ötlet, ilyen akarok lenni, nekem is ez kell!’

Egyszer egy kezdő bhakta mondta, hogy: „Kipróbáltam! Tegnap dzsapáztam a szobámban és azt éreztem, hogy nem tudok e nélkül élni!” Ez az, amit nekünk is éreznünk kell! „Nem tudok e nélkül élni!” Ha rendelkezünk ezzel a hangulattal, ha tudunk ily módon közelíteni a lelki dolgokhoz, eltekintve a hiányosságainktól, akkor minden valóra válhat az életünkben!

Tehát, szerény megértésem szerint ez a kezdeti íz, ez a kezdeti fogékonyság – ez a lényeg!

Krpadhámá kérdése: Az emelkedett lelkek hogyan tudják megőrizni a dzsapázás iránti ízt és hogyan tudnak fejlődni abban?

Szvámí Tírtha: Azt hiszem, mert szeretik Krsnát. Mivel, ha szeretsz valakit… Mi a szeretet definíciója? Sokszor az eszembe jutsz – ez a szeretet! Egyszerűen csak ott vagy velem – ez a szeretet. Tehát, ha szerettek valakit, akkor természetesen gondoltok rá. Külön örömet okoz ez az emlékezés. Egy ilyen, hozzátok nagyon közel álló emberrel való esetleges találkozás reménye is már örömmel tölt el benneteket. Semmi más nem fontos!

S már attól is boldogok vagytok, ha a nevét ismételhetitek, ha szólítgatjátok őt. Sokáig nem értettem ezt, míg egyszer találkoztam egy idősebb bhaktával, akinek ekkor már felnőtt volt a fia és régi fényképeket nézegettünk. Volt egy kép kettejükről, amikor a fiú még kicsi volt és az apa azt mondta, hogy „Ó, fiam! Mennyi örömet kaptam ettől a gyerektől!” S akkor megértettem valamit! Egy ilyen bensőséges emberi kapcsolatból sok öröm meríthető. Egyszerűen boldogok lehettek egy másik ember által. Tehát ez az én megértésem: ha egyszerűen szerettek valakit egy megvalósított szinten, akkor sohasem veszítitek el az ízt!

S hogyan lehet fokozni ezt az ízt? Azt hiszem, a megfelelő társaság sokat segíthet ebben. Ha ilyen emberekkel társulunk, akik inspirálhatnak bennünket a lelki gyakorlatainkban, akkor még a mantrázásunk is fejlődni fog. Ez az inspiráció forrása!

De ebben nagyon tapintatosnak kell lennünk, mert ahogy már mondtam, ha igazán szerettek valakit, akkor semmi más nem számít! Egyszerűen csak Ő kell. Csak Ő! De ezzel megölhetitek a másikat, megfojthatjátok a szeretetetekkel. Ezért megnyilvánult szinten nagyon finoman, nagyon bölcsen kell szeretni, ugyanakkor a lelki teljességét is megélve. Éppúgy, mint hajdanán, amikor Dváraká hölgyei szerették volna megnézni a Krsna fogadására rendezett ünnepséget. Valamennyi magas rangú vezető és tiszteletreméltó személy jelen lehetett, hódolatát ajánlhatta, kezet rázhatott Vele, viszont a hölgyek nem! Mi egyebet tehettek, az egyedüli lehetőségük az volt, hogy a szívükben megölelték Krsnát. Tehát ez az egyik javaslat arra, hogyan élhetjük meg ezt a vágyunkat Vele. Ne fojtsátok meg a másikat a szeretetetekkel és ragaszkodásotokkal!

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2017.01.03-i szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

Manydzsarí kérdése: Peter Dunov bolgár tanító azt mondja, hogy olyannak kell lennünk, mint a Nap, mindig adjunk, anélkül, hogy bármit is elvárnánk cserébe! De mivel nem érzem magam olyannak, mint a Nap, ezért amikor adok, kimerülök.  Szóval, mit tehetek azért, hogy valóban olyan legyek, mint a Nap?

Szvámí Tírtha: Legyetek mindig kapcsolatban a felsőbb világgal! Amíg saját erőből dolgozunk, addig az mindig el fog fogyni, mert bármennyire is nagyszerűek vagyunk, azért korlátozottak az erőforrásaink! Így hát időről-időre kapcsolódnunk kell a kimeríthetetlen forráshoz! S az a legjobb, ha állandóan kapcsolatban állunk Vele! E meditatív kivárás miatt gyakorlataink néha nagyon udvarias viselkedésnek tűnnek. De nem csak erről van szó! Mivel, ha valódi alázatot vagy igazi meghódolást gyakorlunk, az azt jelenti, hogy közvetlenül kapcsolódunk az isteni forráshoz, megszüntetjük az önös érdek okozta gátakat. S akkor onnan fog alászállni az összes szükséges energia!

Ezért, amikor leckét kell tartanunk, milyen megfelelő metódust kell követnünk? Először is hódolatunkat kell ajánlanunk az elöljáróinknak, s akkor valójában nem mi tartjuk a leckét, hanem ők beszélnek rajtunk keresztül. Sok példát találhatunk erre vonatkozólag. Tehát, ha sikerül egy mélyebb megértéssel gyakorolni az ajánlott módszereket, akkor bizonyos misztikus eredményekre is szert tehetünk. Általában más jógaiskolák kifejezetten ilyen célok elérésére törekszenek, de nálunk ezek a misztikus sziddhik az odaadás gyakorlása által szállnak ránk. Egy emelkedett bhadzsanban megtapasztalhatjátok ezeket a sziddhiket. Vagy, ha valóban megtörténik ez az önátadás, akkor miközben tartjátok a leckét, egyúttal magatok is hallgatjátok, mert nem vagytok tudatosak arról, amit mondotok! Nem a saját értelmetek az, amely mondja.

Ez történt Bhaktisziddhánta Prabhupád idejében is, amikor az egyik tanítványa – aki külföldön tartózkodott – írt egy levelet neki és azt hiszem éppen Purí Mahárádzs olvasta fel. Bhaktisziddhánta hallgatta és így szólt: „Honnan jutott ilyen magas szintű információkhoz?” Majd Purí Mahárádzs kedvesen emlékeztette, hogy: „De Gurumahárádzs, te beszéltél erről legutóbb, ezért hallhatta, amiket te mondtál.” Majd Bhaktisziddhánta ezt válaszolta: „Nem is igaz! Én ilyenekről nem is tudok! Ez lehetetlen! Most hallom először!” S ekkor Srídhar Mahárádzs hozzáfűzött valamit: aham védmi sukó vétti vjászó vétti na vétti vá [1] – „Siva azt mondja: „Én tudom, Sukadév tudja, Vjászadév -lehet, hogy tudja, de lehet, hogy nem tudja!”

Tehát, ha az isteni igazság meg akar nyilvánulni, akkor meg is nyilvánul és ez egy misztikus élmény! Ezért próbáljátok ki! S ha kimerültnek érzitek magatokat, meg fogjátok érteni: ‘Ez még mindig saját erőből volt! Nem tudtam megérinteni az isteni forrás vizét! Azt a hamis énképet szolgáltam, amit eddig felépítettem magamról.’ De, ha az isteni áramlat folyik rajtatok keresztül, akkor az sokak szomját fogja oltani! Őszinte szomjúság – ez az, ami éltet bennünket!

Egyetértek abban, hogy sokszor kimerültek vagyunk és akkor környezetváltozásra van szükségünk. Hasonlóképpen van ezzel Krsna is! Tudjátok, a gópík társasága egy igen meghatározó és néha nagy kihívásokat adó csoportja Vrindavannak. Időről időre fejfájást is okoznak Krsnának! Néha annyit, hogy elege is lesz belőle, s azt mondja, hogy: ‘Egy pillanat! Hagyjatok egy kicsit békén! Valami kis változatosságra van szükségem!’ Szerencsére drága Urunknak vannak még más csoportjai is! Elmenekülhet és elbújhat a gópák közé. Tehát, ha időnként még Neki is szüksége van pihenésre, akkor nekünk is lehet! S utána visszatérhetünk.

De hogyan is történik az, hogy kapcsolódni tudunk az isteni forráshoz és nem fogynak ki az erőforrásaink – ezt nem tudom, ez egy misztérium! Csak néhány apró részletet ismerek – például azt, hogy egy igazán önátadott bhakta, tanítvány inkább belehal, mintsem, hogy lemondjon a szolgálatáról! S az ilyen hozzáállás ereje Istentől származik! Akárhogy is, tapasztalataink nagy része itt a Földön, ebben az életben csak illúzió! Azonban időről-időre szükségünk van legalább egy-egy villanásnyi bepillantásra, mielőtt meginvitálnak bennünket az isteni valóságba. Ezekből tudhatjuk azt, hogy létezik! Lehet, hogy nem vagyunk képesek állandóan fenntartani ezt a tudatállapotot, de legalább már meggyőződtünk arról, hogy létezik!

(folytatása következik)

[1] Csaitanja-csaritámrta, Madhja- lílá 24.313.

(Szvámí Tírtha 2017.01.03. szófiai esti tanításából)

(az előző hétfői tanítás folytatása) 

A világosság eléréséhez az egyik megoldás, hogy megszabadultok az árnyékotoktól. Az árnyék egyenértékű a karmával, a korábbi tetteink és azok visszahatásai (akció-reakció)! Ezek az árnyékaink! Sokféle különböző tartozást halmoztunk fel, ezért szabaduljunk meg tőlük és akkor ismét tiszták lehetünk, árnyék nélküliek! Ez nem rossz, igaz?! Például egy olyasvalaki, aki üvegből van, annak nincsen árnyéka, mivel áttetsző. De meglehetősen nehéz egy ilyesfajta emberrel társulni! Semmit sem lehet elrejteni előle, az nemegyszerű!

Azért van még egy lehetőségetek, mégpedig az, hogy elfordultok és átalakítjátok az árnyékotokat fénnyé. Ez a magasabb megoldás, ami azt jelenti, hogy túljuttok a félisteni szinten. Mivel nem egyszerűen árnyék nélküli emberekké váltok, ami lehetne egy negatív jellemvonás is, hanem épp ellenkezőleg fénnyé alakult az árnyékotok, önragyogóvá váltatok! Úgy vélem, ez egy nagyon magas koncepció! Mégsem olyan távoli, meglehetősen gyakorlatias dolog! Sríla Srídhar Mahárádzs mindig azt mondja, hogy a nagy szentek olyanok számunkra, mint a világítótornyok. Ha a tengeren hánykolódunk, először az ő fényük nyújtja a reménysugarat és utána pedig képesek leszünk rátalálni a helyes irányra. Ugyanígy, ha mások példaképeivé sikerül válnotok, az azt jelenti, hogy a saját fényetek által tudtok másokat vezetni. Tehát törekedjünk a lehetetlenre! Fordítsuk a fénybe az árnyékunkat! Nekem tetszik ez az ötlet, ti, hogy vagytok vele? Próbáljatok némi időt szentelni ennek a megvalósítására, hogy a fény felé fordítjátok az árnyékotokat. Olyannyira feltöltődni az isteni energiával, hogy a saját önző, személyes érdeketek ne akadályozza meg az isteni jelenlétet. A szeparatistákat, az egyedül törekvőket, nem szívesen látják Gólóka Vrndávanban!

Mi azért számítunk szeparatistáknak, mivel kívül állunk az isteni körön. Mármint úgy értem, nem ti, hanem én estem kívül az isteni kegyelmen. De, mint ahogy már sokszor megbeszéltük, hogy elválás nélkül nincs találkozás, ezért mégis kedvező az elválás, mert így azt remélhetjük, hogy újra találkozhatunk!

S ezt a részt nagyon szeretem Sríla Rúpa gószvámí Bhakti-raszámrta-szindhu című művéből –, mely a púrva rágáról az első szerelemről (a várakozó izgalomteljes érzésről) szól. Amikor valakivel együtt vagytok, akkor lehet, hogy már ott motoszkál a fejetekben, hogy ‘Majd el kell búcsúznunk, ismét elszakadunk egymástól!’ De, az elválás pillanatában ott lesz a viszontlátás reménye is! Egy érzés keveredik az ellentettjével.  Ez az, amikor azt mondják, hogy ahhoz, hogy kihozzuk az édes ízt az ételből, egy kis sót is hozzá kell tenni. Azt nem tudom, hogy a sós ételekhez is kell-e kicsi cukrot tenni, hogy kihozzuk a sós ízt, de tudjátok, néha az ellentétek erősítik egymást!

Akkor mit tegyünk, hogyan alkalmazzuk ezt az alapelvet az életünkben? Tudjuk, hogy a végső célunk és irányultságunk az, hogy az Isteni Pár engedelmes szolgái lehessünk – ez az édes íz. Miféle sót adjak hozzá ehhez a koncepcióhoz? Hogyan lehet erősíteni ezt az érzést? Úgy hiszem, ez a fő kérdés! Próbáljatok hozzáadni valamit a lelki megértésetekhez és szolgálatotokhoz – próbáljatok hozzáadni egy kis sót! Harmonikusan, hogy valóban javítsa az ízét! Csak egy csipetnyit, nem túl sokat!

Tehát próbáljuk a fénybe fordítani az árnyékunkat! Ne elégedjetek meg csupán az árnyék felszámolásával! Jobban teszitek, ha megpróbáltok a fény felé fordulni! S minél lelkibbé váltok, annál kevesebb lesz az árnyékotok!

Rendben, jön a következő kérdés: Hogyan fordítsam az árnyékomat a fénybe? De engedjétek meg, hogy most ezt én kérdezzem meg tőletek. Mit javasoltok?

Manydzsarí: Zengjük a Szent Neveket.

Szvámí Tírtha: Ez egy szívbéli vagy inkább hivatalos válasz?

Manydzsarí: Egyszer azt mondtad nekünk ‘a hogyanra’ az a válasz ‘zengjük a Szent Neveket’.

Szvámí Tírtha: Ó! Ti túlképzettek vagytok!

Valahogy meg kell történnie. Ha teljesen ismerném ennek a mikéntjét és annak az egyszerűsített változatát, akkor elmondanám. Azért próbálom! Kérlek ti is próbáljátok meg, próbáljátok sikerre vinni ezt a kísérletet! S ha sikerrel jártok, kérlek gyertek és mondjátok el a titkotokat!

De végső soron egyetértek, a legjobb módja annak, hogy az árnyékunkat a fény felé fordítsuk az, hogy még inkább megtisztulunk!

(folytatása következik)

 (Szvámí Tírtha 2017.01.03. szófiai esti tanításából) 

A vaisnavák számos alapvető tulajdonsága közül az egyik az, hogy kegyesek. A lélek szerint ítélnek! Amit látunk az a durva, anyagi forma, viszont amire egy lelki ember figyel, az a lelki forma. Az ilyen embereknek már nincsenek mögöttes gondolataik. Ezért nekünk is meg kell próbálnunk ily módon tekinteni másokra! Ne a foltokat lássuk a Holdon, hanem magát a teliholdat, bár azok is ott vannak, de a telihold a lényeg! Mi van a figyelmünk középpontjában? Úgy hiszem, a világosságot kell kutatnunk, arra kell összpontosítanunk, hiszen a hiányosságok amúgy is ott vannak! Azonban a szépség, a harmónia és a nagy egész is látható, tehát ne hagyjátok, hogy félrevezessen benneteket az illúzió! Sokkal jobb, ha ti próbáljátok becsapni őt! De hogyan is csináljuk ezt? Csak egyetlen módon csapható be az illúzió, ha megpróbáltok kiszabadulni a karmai közül!

Mert hogyan is működik az illúzió? Mindig ugyanúgy, nincs semmi új az illúzió világában, mindig ugyanaz. Azonnal ugrunk az első füttyszóra, így jobban tesszük, ha inkább elmenekülünk! Természetesen hogyan is lehetne egyáltalán elmenekülni az illúzió elől? Gyakorlatilag lehetetlen! Krsna azt mondja a Gítában, hogy: „Ezt az isteni energiámat lehetetlen legyőzni.”¹ Azonban, ha ráleltek az illúzió Urára, akkor Általa megmenekülhettek!

S ha közelebb kerültök az isteni fényhez, akkor az árnyékotok automatikusan láthatóvá válik! Azt gondolnátok, hogy éppenséggel eltűnik, pedig nem, inkább nyilvánvalóbbá válik! Ha beléptek a fénybe, minden nyilvánvalóbbá válik, még az árnyékotok is. Amíg a sötétségben vagytok, addig nincs árnyékotok, de amint beléptek a világosságba, találkoztok az árnyékotokkal és rátok vetül! Ez egy természetes következmény. Akkor mégis mit tegyünk – forduljunk vissza a sötétségbe, hogy megszabaduljunk az árnyékunktól? Nem! Ha ezt teszitek, az illúzió megint megvezetett, mert ő (nőnem) nem akar elveszíteni benneteket, hiszen régi jó barátok vagytok és ő egy nagyon engedelmes szolga.

Régi jó barátok vagyunk, az illúzió régi engedelmes szolgái. Nem igazán lehet így őt (nőnem) átverni! Jobban tesszük, ha inkább az isteni világosságot keressük! S akkor vajon mi fog történni? Találkozni fogtok az árnyékotokkal! Azt gondoltátok, hogy már nincs is árnyékotok, de ez épp fordítva van, hosszú, sötét és súlyos árnyékotok van!

De minthogy mindannyian igen tapasztaltak vagytok a lelki tudományokban, azt is megtanultátok, hogy a félisteneknek nincsen árnyékuk. Akkor hogyan is ismerhetjük fel őket? Ha találkoztok valakivel az utcán, akinek nincs árnyéka, akkor ő egy félisten. Tehát ha találkoztok a saját árnyékotokkal, akkor önhitten azt gondolhatjátok, hogy ’Lehet, hogy félistenné kell válnom, hogy megszabaduljak az árnyékomtól?’ S ez éppenséggel lehetséges! Vállalhattok hasonló feladatokat, akárcsak a félistenek, mint például a világegyetem irányítása, de van egy másik lehetőség is! Tulajdonképpen, hogyan is hangzik a félisten definíciója? A Krsna könyvben az található, hogy: tat-prija-artham. Tat – neki, prija – elégedettség, artha – cél; az ilyen személy létezésének egyetlen célja Isten elégedettsége, boldogsága! Ő egy félisten! Tehát láthatjátok, hogy a félisteni pozíció nem csupán egy kozmikus titulus vagy üzleti jellegű munkakör, hanem egy lelki elköteleződés!

Tehát, az egyik módja, hogy javítsunk a helyzetünkön és megszabaduljunk az árnyékunktól az, hogy félistenekké válunk. Csak Isten öröméért élni, csak az Ő elégedettségét szolgálni! Most erre mindenki azt fogja mondani, hogy: „Igen! Ez a mi célunk!” Aztán holnap jönnek a hétköznapi feladataink és újra előkerülnek a saját egyéni érdekeink. Tehát mégha egyet is értünk ebben a kérdésben, nagyon keményen kell dolgoznunk már a világosság megközelítésén is, nem is szólva annak a szintnek az eléréséről!

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá 7.14.

(Szvámí Tírtha 2016.10.09-i ludastói tanításából)

Az életünk kezdetén azt gondolhatjuk, hogy: „Ó, ez nagyon könnyű lesz!” Majd a középső rész már bonyolultabbnak bizonyul; és a végének ismét nagyon kristálytisztának és egyszerűnek kell lennie! A végső dolgok nagyon egyszerűek, a jelentéktelenek pedig nagyon bonyolultak! Lélek vagyok, Krsnához tartozom, élő és szeretetteljes kapcsolat fűz össze bennünket – a Védák bölcselete három rövid tételben összefoglalva. Esetleg van valamilyen témátok, amiről hallani szeretnétek?

Manóhari: Gurudév, az a szöveg, amelyet tegnap olvastál a hiteles tanítványról – hozzáférhető valahol?

Szvámí Tírtha: Ez egy saját példány, nincs még jóváhagyva és nem legális. Egy titkos üzenet!

Manóhari: Igen, máskülönben mindig szoktad említeni a forrást is, melyet ezúttal elhagytál.

Szvámí Tírtha: Néha megemlítem, máskor pedig nem! Az Ákása krónikából származik. Tetszett nektek? Azt hiszem igazán kifejezi a tanítvány vágyódását. Még korábban, az Upanisadok egy másik gyönyörű történetét említettük: amikor az Apa elküldte a fiát, hogy tanulmányozza a Bhágavatamot, majd visszatértekor megkérdezte tőle: „Nos, sikerült áttanulmányoznod a Bhágavatamot?” „Igen, Apám, mindent megtanultam!” „Ó, semmit sem értesz, menj vissza ismét a tanítódhoz!” Majd egy év elteltével ismét hazatért és az Apa feltette ugyanazt a kérdést: „Nos, drága fiam, megtanultad?” A fiú így felelt: „Szóval, legutóbb azt gondoltam, hogy megtanultam, pedig mégsem, de ezúttal valóban megtanultam!” „Menj vissza újra!” Majd három év múltán a fiú ismét hazatért: „Úgy tűnik nem tanultam semmit!” „Persze, hogy nem! Most már tényleg visszamehetsz tanulni!”

A mi történetünkre visszatérve, Móhan szintén azt gondolta, hogy vannak válaszai arra vonatkozólag, hogy ki az igaz tanítvány: „Tudom a választ! Majd újból és újból meg kellett válaszolnia ugyanazt a kérdést…” Aztán feladta. Valójában, ekkor azt kell megéreznünk, akár a helyes választ adjuk, akár nem, nem ez a lényeg! A mester hangsúlyozni akarta, hogy: „Ácsi! Ez nem az a pillanat, amikor beszélni kell, ez a hallgatás ideje!” Azt hiszem ez szépen példázza, hogy ebben a helyzetben hogyan kell cselekednünk. S nagyon tetszik a történet végén a fohász: „Kérlek, kérdezd újra, még egyszer, ki az igazi tanítvány, mert válaszolni akarok rá, hogy: én vagyok! Én igaz tanítvány akarok lenni!” Ez olyan bájos.

Mivel a tudás az intellektuális és a megvalósítás pedig egy misztikus dolog! Tehát beszélgethetünk különböző témákról, de valójában a lényeg az, hogy mi van mögötte, van-e realitása annak, amiről beszélünk? Üres szavak vagy olyasvalami, amire építhetsz? Azt hiszem ez sokkal fontosabb, mint az egyszerű tudás vagy intellektuális képességek!

Nemrégiben egy nagyon jól informált bhakta, aki jártas a dzsjótis (Hindu asztológia) ismeretében, megkérdezte tőlem: „Tudod, hogy mekkora ereje van az értelemnek, ha a Tizenkettedik házban van, ami a felszabadulás?” S tippeltem: „Nos, azt hiszem semennyi?” Erre ő: „Igen, abszolút nulla!” Tehát a felszabadulásotok nem az elmebeli képességetek függvénye, hanem valami mástól függ! S ez a másfajta képesség az, amit gyakorolnunk kell! Mivel ez fog segíteni bennünket! Még többet tudni – mit is mondanak erről az Upanisadok? Még, ha sokat is hallgatjátok a tanításokat, még ha nagy tudással is rendelkeztek, az isteni tudás nem fog feltárulkozni számotokra! Csupán azok számára tárul fel, akik rendelkeznek ezzel a gyengéd, érzékeny képességgel.

Ennek ellenére fontos a tudás, jó tudni, hogy miről beszélünk. Valamennyi információ szintén fontos lehet! De itt még nem ér véget! Még nem!

Mivel azt látom, hogy először az embereket elbűvöli az új ismeret – bármilyen hülyeséget is halljanak, az tetszik nekik! De előbb vagy utóbb megnő a megértésük szintje és ellenállóvá, védetté válnak minden felmerülő ostobasággal szemben. Majd elkezdenek valami lényegesebb után kutatni. Tehát azt hiszem ez a következő lépés – miután az új információ iránti éhség kielégül, megbízhatóbb forrásokhoz jutnak! És akkor mehetünk tovább.

Azonban kérlek ne felejtsétek el, nagyon fontos, hogy nem csupán a szervezés, az összejövetelek és nem valaminek a véghezvitele a lényeg – hanem annak a szándéknak kell mindig ott lennie, hogy miként tudom ezzel elégedetté tenni Krsnát! Hiszen bármit is tegyünk, azt fel kell ajánlanunk! Tehát nem arról van szó, hogy ‘Szépen meg tudunk szervezni dolgokat vagy hogy mi egy erős közösség vagyunk’ – nem! Nem ez a lényeg! Hanem hogy ezeken a tevékenységeken keresztül tudunk a szolgálatra összpontosítani! Ennek a magasabb kapcsolatnak mindig ott kell lennie! Máskülönben gyakorlatilag lehetetlen a cselekedeteinket valóban spirituális vagy transzcendentális felajánlássá tenni! Ez legyen a cél: mindig az Isteni Pár elégedettségéért élni! Átmánam átmaná – a lelken keresztül kutassunk a Felsőlélek után! A legjavatokkal próbáljatok meg szolgálni az Isteni Párt!