Sharanagati

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-i szófiai esti előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Néha megtörtént, hogy egyik bizalmas barátja odament Krisnához, s nagy szeretettel megölelte. Ekkor egy másik barátja jelent meg hátulról, és befogta Krisna szemét. Krisnát mindig nagyon boldoggá tették bizalmas barátainak ezek a tettei. Valamennyi bizalmas barát közül Srídámát tekintik a legfőbbnek. Srídámá sárga ruhát visel, bivalykürtöt hord magánál, fején pedig vörösréz színű turbán van. Bőre fekete árnyalatú, nyakát mindig szép füzér öleli körül, s örökké baráti tréfákkal kötekszik Krisnával. Imádkozzunk Srídámához, hogy részesítsen bennünket a kegyében!

Srídámá prija-szakhá, kí! Dzsáj!

Vannak más barátok, akik még bizalmasabb kapcsolatban állnak Krisnával. prija-narmáknak, bensőséges barátoknak hívják őket. A prija-narma barátok közé tartozik Szubala, Ardzsuna, Gandharva, Vaszanta és Uddzsvala. Rádhárání barátnői, a gópík egyszer ezekről a legközvetlenebb barátokról beszélgettek. Az egyik gópí így szólt Rádháráníhoz: „Kedves Krsángí, [akinek teste oly törékeny]! Nézd csak, hogyan súgja Szubala az üzenetedet Krisna fülébe, hogyan helyezi némán Sjámádászí titkos levelét a kezébe, hogyan teszi a Páliká készítette bételdiót a szájába, és hogyan ékesíti fel Őt a füzérrel, amit Táraká fűzött! Tudtad, kedves barátnőm, hogy Krisnának ezek a legbensőségesebb barátai mindig ily módon szolgálják Őt?” A sok bensőséges prija-narma közül Szubalát és Uddzsvalát tekintik a legfőbbeknek.

Hogy milyen bizalmas kapcsolat állt fenn Krisna és Szubala között, megérthetjük abból, hogy amikor beszélgettek, titkos szavaikat senki más nem értette.“[1]

Valóban, néha a barátok egy sajátos nyelvet használnak maguk között, amit egy kivülálló nem érthet, mivel vannak olyan közös élményeik, emlékeik, hogy fél szavakból is megértik egymást. Vagyis ez annyit tesz, hogy: ‘nagyon bensőséges viszonyban vagyunk, már mindent tudunk egymásról’.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-i szófiai esti előadásából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A bizalmasabb barátokat prijá-szakháknak nevezik. Majdnem egykorúak Krisnával, s mivel nagyon bizalmas kapcsolat fűzi őket Hozzá, viselkedésük egyedül a tiszta barátságon alapszik. A többi barát viselkedését a szülői szeretet vagy a szolgálat jellemzi, a bizalmas barátok esetében azonban az alapelv pusztán az azonos szinten állók barátsága. A bizalmas barátok közé tartoznak Srídámá, Szudámá, Dámá, Vaszudámá, Kinkini, Sztóka-krsna, Amsu, Bhadraszéna, Vilászí, Pundaríka, Vitanka és Kalavinka. Ezek a barátok cselekedeteikkel, melyeket a különféle kedvtelések során végrehajtanak, mind transzcendentális örömet okoznak Krisnának.
E bizalmas barátok viselkedését Rádhárání egyik barátnőjének szavaiból ismerhetjük meg, aki így szólt Rádháráníhoz: „Óh, bájos Rádháráním! Bensőséges barátodat, Krisnát saját bensőséges barátai is szolgálják. Néhányan közülük szelíd hangon tréfálkoznak Vele, és ezzel nagyon elégedetté teszik.” Krisnának volt egy bráhmana barátja, akit Madhumangalnak hívtak. Ez a kisfiú azt a tréfát találta ki, hogy egy mohó bráhmana szerepét játssza. Amikor a barátok ettek, mindig többet evett mindenki másnál, különösen ladduból, amit nagyon szeretett. Aztán miután mindenkinél több laddut megevett, még mindig nem volt elég neki, s így szólt Krisnához: „Ha adsz még egy laddut, kegyesen megáldalak, hogy barátnőd, Rádhárání nagyon elégedett legyen Veled!”[1]
Gondolom hallottatok már róla, hogy mi is a feladata egy bráhmanának? Ők a papi rendhez tartoznak, és csupán két kötelezettségük van: áldás osztás és praszád fogyasztás. Igen, ezek azok!
Baladév: Jó kis szolgálat!
Szvámí Tírtha: Most mosolygunk ezen, de valójában, mi itt a lényeg? Krisna annyira szereti a bráhmanákat, hogy rajtuk keresztül fogadja el a felajánlást. A minap a púdzsákról és a jagjákról beszélgettünk. A jagjába, mint áldozati tűzbe öntünk ghít és dobunk magvakat, melyet aztán Krisna elfogad. Ehhez hasonlóan egy bráhmana gyomra is egy áldozati oltár. Tehát, ha ezen az oltáron áldozunk fel valamit, például bráhmanákat vendégelünk meg, akkor Krisna ezen a csatornán keresztül mindent elfogad. Ugye milyen csodálatos ez? Úgy hiszem ez egy nagyon szimbolikus és rendkívül jelentőségteljes dolog. Tehát a bráhmanák, vaisnavák megvendégelése, nem csupán egy egyszerű étkezés, hanem ez is része a lelki gyakorlatoknak, mint a Legfelsőbb szolgálata: ‘Drága Uram, ezen a személyen keresztül szolgállak Téged!’ Gyönyörű! De tudjátok ez a felnőtteknek szól. A kisfiúk, a bráhmana fiúk egyszerűen csak többet akarnak: „Kérek még, kérek még! S akkor majd megkapod az áldásomat.”

(folytatása következik)

1.  Az odaadás nektárja, 41. fejezet”

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Azokat a barátokat, akik fiatalabbak Krisnánál, akik mindig ragaszkodnak Hozzá, s akik számtalan szolgálatot végeznek Neki, egyszerű barátoknak vagy csupán barátoknak hívják. Az ilyen egyszerű barátokat szakháknak nevezik. Közéjük tartoznak többek között Visála, Vrsabha, Odzsaszví, Dévaprasztha, Varúthapa, Maranda, Kuszumápída, Manibandha és Karandhama. Krisnának ezek a szakhái, barátai csupán arra vágynak, hogy szolgálják Őt. Néhányan korán reggel felkelnek, és nyomban Krisnához sietnek. Az ajtóban várnak Rá, hogy láthassák, s aztán elkísérhessék a legelőre. Jasódá mama eközben Krisnát öltözteti, s amikor meglát egy fiút az ajtóban állni, így szól hozzá: „Visála, miért állsz ott? Gyere be!” Jasódá mama engedélyével a fiú rögtön bemegy, s mialatt Jasódá mama Krisnát öltözteti, ő segít feltenni Krisna bokacsengettyűit, Krisna pedig játékból ráüt a fuvolájával. „Krisna! Micsoda dolog ez? Miért kötekedsz a barátoddal?” — mondja ekkor Jasódá mama, Krisna pedig csak nevet, barátjával együtt. Ilyen cselekedetek jellemzik Krisna szakháit. A szakhák olykor visszahozzák az elcsavargott teheneket”. [1]
Krisna barátainak egy másik kedves elfoglaltsága a  tusakodás és versengés például  futásban és birkózásban. Szóval gyakorlatilag az összes Olimpiai játék Vrndávanból ered. Viszont ők még inkább elszántak és ambiciózusak, mint az Olimpiai versenyzők, mivel azok csak világbajnokok akarnak lenni, de Krisna pajtásai, a Legfelsőbb Úrral, Istennel versenyeznek! ‘Nézd, gyorsabban futok, mint Te Uram!’
Esetleg tudjátok ki a címvédő világbajnok 100 méteres futáson? Nem emlékszem a nevére.
Válasz: Bolt. Usain Bolt.
Szvámí Tírtha: Igen, és arra is emlékeztek, hogy mit mondott? „Jelenleg 7 milliárd ember él a Földön, és ha hozzávesszük a történelem során élt további 7 milliárdot, akkor a 14 milliárd ember közül én futok a leggyorsabban.“ Nem ismerem ezt az illetőt, lehet, hogy ez egy alázatos megjegyzés volt tőle, mindenesetre nagyon könnyen félreérthető. Viszont mit olvashatunk az upanisadokban, a titkos tanításokban? „Kisebb a legkisebbnél, nagyobb a legnagyobbnál. Bár nincsenek anyagi értelemben vett karjai, mégis mindenhová elér, és bár nincsenek anyagi értelemben vett lábai, mégis mindenkinél gyorsabban szalad“, Usain Bolt-ot is beleértve.
Tehát, ha kicsit is tájékozottak vagyunk a Legfelsőbbről szóló filozófiában, akkor biztos, hogy nem akarunk a legjobbak lenni bármiféle versengésben, mivel már van valaki, aki már az összes versenyt és játékot megnyerte. Ezért inkább készek vagyunk az Ő szeretetteljes szolgálatára, hogy ily módon lehessünk Vele, így válva a legjobb szolgáivá. Esetleg ti vagytok a legkiválóbb szolgák, szolgáinak a szolgái.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja,  41. fejezet

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Arról, hogyan érez Krisna vrndávani barátai, vajaszjái iránt, szintén olvashatunk. „Kedves testvérem! – mondta egyszer Krisna Balarámnak. – Amikor Aghászura felfalta a társaimat, forró könnyek folytak a szememből, s amint az arcomat mosták, drága bátyám, legalább egy pillanatra teljesen elhagytam Magam.”[1]

Értitek a mindenható, mindentudó Isten elfárad, megfeledkezik Önmagáról, és úgy tesz, mintha nem tudná mit kellene tennie. Ez egy igazán bensőséges pillanat, amikor valaki képes megmutatni a gyengeségeit. Talán ti még nem álltok készen arra, hogy megmutassátok a hiányosságaitokat az ellenségeteknek, mert tudjátok, hogy akkor azonnal kihasználnák azt. Viszont, ha ott van mellettetek egy barát, akkor biztonságban érzitek magatokat, akár gyengének, akár erősnek is lát benneteket. Mellette biztonságban vagytok, hiszen tudjátok, hogy ő megtesz mindent értetek, támogat benneteket. Valójában ezt a megtartó, bensőséges kapcsolati hálót kellene biztosítanunk egymás számára. Ne féljetek megmutatni a gyengeségeiteket, a bhakták ezt nem fogják kihasználni, mert más elvek szerint akarnak működni, mint a a kinti világ.

Azt gondolhatjuk, hogy Krisna barátai igen hasonlóak, viszont „Gókulán belül Krisna vajaszjáit általában négy csoportra oszthatók: (1) jóakarók, (2) barátok, (3) bizalmas barátok és (4) bensőséges barátok. Krisna jóakaró barátai egy kicsit idősebbek Krisnánál, s némi szülői szeretetet is táplálnak iránta. Mivel idősebbek Nála, mindig igyekeznek megvédeni Őt minden bajtól, ezért néha fegyver van náluk, hogy megbüntethessenek minden gonoszt, aki bántani akarja Krisnát. A jóakarók közé tartozik Szubhadra, Mandalíbhadra, Bhadravardhana, Góbhata, Jaksha, Indrabhata, Bhadránga, Vírabhadra, Maháguna, Viszdaja és Balabhadra. Valamennyien idősebbek Krisnánál, és mindig a javát akarják.”

Most szeretnélek megkérdezni benneteket, hogy közületek kinek van bátyja vagy öccse, illetve ki az, aki idősebb vagy fiatalabb testvér? Hogy érzitek, melyik a jobb, idősebb vagy fiatalabb testvérnek lenni?

Prém-Praszád: Fiatalabbnak, mert akkor rólad fognak gondoskodni.

Szvámí Tírtha: Hát persze! Ez természetes, ha ti vagytok a fiatalabbak és van egy idősebb testvéretek, akkor ő mindig gondoskodni fog rólatok. Igaz, ennek van ára, például néha kioktat, vagy ha összevesztek, akkor megver benneteket. Viszont, ha valaki más akar elpáholni, akkor biztos, hogy meg fog védeni titeket. Itt is ugyanaz a helyzet, akik idősebbek Krisnánál, mindig meg akarják védeni Őt, ilyen a természetük. Ha pedig van egy kisöcsétek, akkor ti is védelmezni akarjátok? Ez nem kérdés, ez természetes! ‘Néha ráncba szedem, leszidom, ha kell, de ha valaki bántani merészeli, akkor velem gyűlik meg a baja!’

Ez pedig a jóakaróknak szól, csak hogy egy példát említsek erre a megoltalmazásra: „Egy idősebb barát egyszer így szólt: „Kedves Mandalíbhadrám! Miért forgatod úgy ragyogó kardod, mintha Aristászura felé futnál, hogy megöld? Kedves Baladévám! Miért cipeled fölöslegesen azt a nehéz ekét? Kedves Vidzsáj, nincs miért aggódnod! Kedves Bhadravardhanám, nincs szükség ezekre az ijesztő mozdulatokra! Ha jobban megnézitek, mindannyian láthatjátok, hogy csak egy viharfelhő ül a Góvardhan-hegyen, s nem Aristászura van itt egy bika formájában, ahogy képzeltétek”.[2]

Szóval összetévesztették a felhőt egy démonnal, ezért meg akarták védelmezni Krisnát mindenféle fegyverrel, amijük csak volt.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet
2. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai esti tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„A vrndávani vajaszjáknak (barátoknak) már az is végtelen szenvedést okoz, ha csak egy pillanatig nem láthatják Krisnát. Egy bhakta a következőképpen imádkozik hozzájuk: „Minden dicsőséget Krisna vajaszjáinak, akik korukat, tulajdonságaikat, kedvteléseiket, ruhájukat és szépségüket tekintve éppen olyanok, mint Krisna! Pálmalevélből készült fuvoláikon játszanak, és mindegyiküknek olyan bivalykürtje van, mint a Krisnáé: drágakövekkel, például indraníla drágakővel van kirakva, és arany meg korall borítja. Mindig boldogok, akárcsak Krisna. Bárcsak örökké védelmeznének bennünket Krisna e dicső társai!” A vrndávani vajaszják olyan bensőséges kapcsolatban állnak Krisnával, hogy néha azt gondolják magukról, ugyanolyanok, mint Ő.”[1]

A barátság különlegessége, hogy egyenrangúnak érzitek magatokat, mert hiszen a barátok egyenlőek, szinte ugyanolyanok. Ha egy igaz barát olyan, mint a másik énünk, akkor mi egyenlőek vagyunk egymással. A korábban tárgyalt semleges viszony azt jelentette, hogy ‘Én kicsi vagyok, Ő pedig nagy’. Nagy különbség van kettejük között. Más, más vallások általában igyekeznek kiemelni tanításaikban ezt a különbséget, hangsúlyozni a Legfelsőbb Úr és az ember közötti távolságot. Istennek a transzcendentális, fenséges aspektusáról beszélnek, Aki igen távol van tőlük, Ő az Istenek Istene, a Királyok Királya és így tovább.

Majd, amikor ez a nagyon emelkedett, áhítatos hangulat megenyhül, akkor közelebb kerülhettek Őhozzá. Egy szolga közelebb áll az urához, mint egy idegen kívülálló. Mint, amikor arról beszélgettünk, hogy a sofőrötök mindig tudja hová mentek, de egy ilyen kapcsolatban még mindig van egy fölé és alárendelt viszony.

De egy ilyen bensőséges barátságban egyenlőnek érzitek magatokat. Hogy mondjuk azt, ha úgy általánosságban egyenlőnek érzitek magatokat Istennel? Illúzió. Ha azt gondoljátok magatokról, hogy olyan jók vagytok, mint Ő, az illúzió, mert nem vagytok annyira jók, mint Ő! De itt ez más, ez nem illúzió, hanem egy mély kapcsolat kifejezése.

A következő eset, ezt a baráti érzést mutatja be. „Amikor Krisna a bal kezével felemelte a Góvardhan-hegyet, a vajaszják így szóltak: „Kedves barátunk! Már hét nap és hét éjszaka óta állsz itt pihenés nélkül. Ez meglehetősen nyugtalanít bennünket, hiszen látjuk, hogy nagyon nehéz munkát végzel. Úgy véljük ezért, hogy nem kell tovább ott állnod és tartanod a hegyet: add csak oda Szudámának! Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ebben a helyzetben látunk. Ha azt gondolod, hogy Szudáma nem tudja megtartani, akkor legalább cserélj kezet! Ahelyett hogy a bal kezeddel tartanád, légy szíves, vedd át a jobb kezedbe, hogy a balt addig megmasszírozhassuk!” Ez a példa bensőséges viszonyról árulkodik, s megmutatja, hogy a vajaszják azt gondolták, egyenlőek Krisnával.”

Látjátok ez nagyon kedves. Igazán szép példa erre, amikor Krisna felemelte a Góvardhan-hegyet, hogy megvédelmezze Vrndávan lakóit. Bal keze kisujjával felemelte a hegyet. Egy mindenható Istennek, aki képes univerzumokat teremteni, ez nem nagy dolog. Egy kis hegy felemelése, nem nagy kunszt, mégis bensőséges barátai és elöljárói segíteni akartak Neki, segíteni a Mindenható Istennek! ‘Lehet, hogy kell Neki a segítségem’, hú ez jó ötlet.

Természetesen ők nem úgy tekintenek Krisnára, mint a Mindenhatóra, mint olyasvalakire, aki nagyon messze van tőlük, hanem közülükvalónak érzik. Már majdhogynem elfelejtkeznek nagyságáról és mindenhatóságáról. Nem, ‘Ő a barátunk! Lehet, hogy elfáradt, segítsünk kell Neki! De legalább cserélj kezet, hogy megmasszírozhassuk a másikat.’

Minap azt kérdeztétek, hogy: „Lehet-e túlzásba vinni Krisna szolgálatát?” Nos, a gópák, a barátai ezt így csinálják: „Szeretnénk kímélni és valahogy szolgálni Téged, mi ezt sokkal jobban tudjuk, hogy mennyire fárasztó lehet Neked.”

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai esti tanításából)

Először is szeretném kifejezni hálámat tanítómestereimnek, és valamennnyi bhaktának, akik elevenen tartották az odaadás tüzét, illetve mindannyiótoknak, mivel lehetőséget adtok arra, hogy emlékezzek mindarra, amit mestereimtől tanultam.

Egy nagyon eredményes esztendőnek nézünk elébe, de ez természetesen rajtunk is múlik. Valamennyi külső körülmény adott, most már csak a saját elszántságunkat kell hozzátennünk. Ahhoz, hogy ezt a nagyon szép és felemelő feladatot megvalósítsuk, fogadjuk meg  Sríla Rúpa gószvámí tanácsát, mely arra vonatkozik, hogyan tegyük életünket tökéletessé.

Az utóbbbi napokban az Úr Krisnához fűződő különböző transzcendentális kapcsolatokról beszélgettünk. Vannak akik semleges kapcsolatban vannak a Jóistennel, azaz csak egyszerűen hisznek és bíznak abban, hogy Ő létezik, és gondoskodik róluk, oltalmazza őket. Ez nagyon szép, de álljunk meg ennél? Nem, menjünk tovább. Mi is volt a lényege ennek a semleges kapcsolatnak? Az, hogy ezen a szinten képesek vagyunk állandó lelki tudatosságot fenntartani. Ez nagyszerű, de ha egy lépéssel tovább akarunk menni, akkor el kell jutnunk a Legfelsőbb Úr pozitív, szeretetteljes szolgálatához. Tehát nem csak meggyőződéssel kell, hogy rendelkezzünk, hanem cselekvő módon ki is kell fejeznünk a szeretetünket.

Ezután a szolgai hangulat után, amikor minden vágyunk az Úr vágyainak teljesítése – ami úgy hiszem egy nagyon magas szint, amikor az Isteni akarat szerint akarunk cselekedni – van még egy lépés, ami a mai beszélgetésünk témája. A transzcendentális baráti hangulat, baráti kapcsolat kialakítása Istennel. Ez már egy nagyon bensőséges hangulat, hiszen ha van egy komoly barátod, az nagyon jó érzés. Tehát, ha a Legfelsőbbet a barátotoknak tudhatjátok, akkor az nagyon jó érzéssel tölthet el benneteket. Kérlek éljetek úgy, és tisztítsátok meg magatokat annyira, hogy ha Ő a barátjának tekint Téged, akkor ebben a kapcsolatban Ő is jól érezze magát.

„A vrndávanai vayasyáknak (barátoknak) már az is végtelen szenvedést okoz, ha csak egy pillanatig nem láthatják Krsnát.”[1]

Ilyen egy igazi barátság, képtelenek vagytok elviselni, ha nem vagytok együtt, ha a barátotok egy kicsit is eltűnik a szemetek elől. Úgy hiszem mindannyian ismerünk olyan embereket, akiket nem tudunk elviselni magunk körül, viszont alig van olyan barátunk, aki nélkül egy pillanatig sem bírnánk ki. Tehát a  barátság, ez a baráti hangulat egy rendkívül intenzív kapcsolat.

Krisnának van néhány különleges barátja a másik nemből, akik általában komoly érzelmi többlettel rendelkeznek. Vrindávanban Krisna a férfi, így néhány barátja, aki ezzel a bizonyos érzelmi többlettel rendelkezik és szintén nehezen viseli, ha nem láthatja állandóan Krisnát, hölgy. Bár ők egyszerű falusi lányok, mégis nagyon jártasak az anatómiában, éppúgy mint a teremtés részleteiben, a teológiában. Tudják, hogy a testet, annak minden előnyével és hátrányával együtt, Brahmá tervezte, és átkozzák is őt ezért a tévedéséért. „Brahmá, te hibásan tervezted az emberi testet. Van szemhéjunk, amivel pislogunk. De amikor pillantunk, akkor nem látjuk Krisnánkat. Átkozunk téged ezért a félig tökéletes munkádért.”

Értitek, tehát a félig tökéletes, igazából azt jelenti, hogy tökéletlen. Nincs olyan, hogy  félig tökéletes, hiszen valami vagy tökéletes, vagy tökéletlen. Ez annyit jelent, hogy ‘Ezt nagyon elrontottad! Hogyan lehetett úgy megtervezni az embert, hogy pislognia kelljen? Hiszen akkor egy pillanatig, nem láthatjuk szeretett Krisnánkat.’

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja, 41. fejezet

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Krisna-prijá kérdése: Említettél néhány dolgot, amik mélyen elgondolkodtattak. Az első az önmegvalósítás, a második, hogyan tegyük barátunká az elménket, és a harmadik a rossz barát példázata volt, aki olyan mint az árnyék, csak addig követ, amíg süt a nap. Mindezek az átalakulások, kapcsolatban vannak a mantrázással. Hallhatnánk még erről többet, mivel arról is beszéltél korábban, hogy néha elhanyagoljuk a lelki gyakorlatainkat.

Szvámí Tírtha: Igen, ez a hanyagul végzett szolgálat, melyet szanszkritül aparádhnak hívunk. Az árádhanam ‘imádatot’ jelent; az apa-rádha, a-rádha pedig, ami ‘ellentétes az imádattal’. A dzsapa meditáció olyan, mint egy áramforráshoz való kapcsolódás.

Talán láttatok már olyan egyszerű kis akciófilmet, ahol egyfajta elektromos áram vesz körül valakit? Ilyen az, amikor valóban kapcsolódunk a mantrához, egyfajta nagyfeszültségű energia, nagyon erős áram jár át bennünket, különleges lelki energiákkal töltődünk fel. Hogyan is szalaszthatnánk el ezt a lehetőséget?

Ez olyan, mint a Legfelsőbbel való beszélgetés. Ez a meggyőződésünk, és ebben bízunk. Illetve inkább azt mondanám, hogy az Úr kegyelméből, bízunk abban, hogy Ő, Aki Szent Névként szállt alá, át fog formálni bennünket. És ahogy szeretjük a barátainkat a nevükön szólítani, a dzsapázással a Jóistent szólítjuk meg baráti hangulatban a nevein keresztül.

Azt mondják, hogy a Szent Név áldásával és kegyelméből a lehetetlen is lehetségessé válik. Ez egy olyan különleges gyakorlat, melyet más vallási felekezetek tagjai általában nem követnek. Tehát a legkedvezőbb az, ha ezt a lelki gyakorlatot is a Legfelsőbbnek ajánljuk fel. Számtalan különböző virágot ajánlunk Neki, de a Szent Név egyedülálló és a legkedvesebb virág az Ő kertjében.

Valójában a Szent Név nagyon különleges, melyről a Krisna-könyvben található egy leírás. Paríksit Mahárádzs kérdezi: „Hogyan tudunk közeledni, megérteni, vagy kapcsolatot kialakítani Istennel, hiszen Ő teljesen transzcendentális? Minket a korlátozott anyagi energia, az elme, az érzékek és a testünk befolyásol. Hogyan is érhetnénk el Istent, hiszen az anyag uralma alatt állunk? Ez lehetetlen! Miként írhatnánk le anyagi szavakkal a transzcendenst? Ez képtelenség!” Majd azt olvashatjuk, hogy a Szent Név teljes egészében Isteni, mely képes áthatolni az anyagi rétegeken, először felülről, majd talán a mi ajkunkról is. Valaki elhozza a Szent Nevet az anyagi világba, ezért nekünk ezt kell vibrálnunk, ezt kell visszatükröznünk, mint egy visszhang. Legyetek tehát a Szent Név jóbarátai és akkor majd automatikusan megosztja veletek a kedvező tulajdonságait.

Ezenkívül a Szent Nevet kívánságteljesítő csodakőnek is hívják, mely képes az anyagi dolgokat lelkivé változtatni. Tehát, ha egyszer megérinti a szívünket és az elménket, az már elegendő is. Egy érintés elég ahhoz, hogy mindent arannyá változtasson. De ennek az egyetlen esélynek őszintének és igaznak kell lennie! Ezért kell sokszor ismételnünk, hogy legalább egyszer valóban megtörténjen. És ne gyertek nekem azzal, hogy: ‘Igen, igen, nem dzsapázom, mert egy is elegedő! Az egyszer őszintén kimondott Szent Név mindent teljesít’. Viszont hány milliószor kell félig tökéletesen mantrázni ahhoz, hogy esetleg egyszer tökéletesen sikerüljön. Jobb, ha azt mondom, hogy véletlenül sikerüljön. Amikor egyszer majd különösebb koncentráltság nélkül mantráztok, amikor nem figyeltek oda, akkor fog megtörténni.

Most azt hiszitek, hogy ez vicc, de nem az! Mindaddig, amíg elméből mantrázunk, fegyelmezett  jógát, fókuszált figyelmet, erőt, önuralmat, bármit is gyakorlunk az nem valódi. Amikor már automatikusan jön a nyelvetekről, ahogy említettem, rémálomból ébredve azonnal a barátotokat szólítjátok, na akkor lesz valódi a mantra zengés. Mivel ez nem az elme szintjéről, hanem egyenesen a lélekből jön. Erre a minőségre van szükségünk!

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Mondhatok nektek egy példát a bhakták közötti nagyon mély baráti kapcsolatra?

Régebben Nandafalván, ahol már jópáran jártatok, volt egy kis templomszoba, ami egyben az egyetlen helyiség is volt, amit alvásra használhattunk. Ez napközben az imádat, éjszaka pedig a szunyókálás helyszíne volt. Ó, de közben eszembe jutott még egy történet, hadd meséljek előbb arról! Szóval ebben a kis templomszobában olyan szorosan aludtunk, mint a heringek. Itt az első hely Dzsanárdhan Prabhué volt, a második Krisnánandáé, és ezután következtek a többiek. Egyik éjszaka felébredtem és mit láttam? Tudjátok a Tulaszí növénynek egy szép, stabil kis asztalkája volt, az ablak mellett  és egyszercsak azt láttam, hogy egy nagyon fiatal bhakta kábultan fellépett erre az asztalkára és próbálja  kinyitni az ablakot. Egyfajta bódult transzban lehetett és kinyitotta az ablakot, hogy kimásszon rajta az éjszaka közepén. Mire felébredve így szóltam hozzá: „Hé Prabhu! Állj meg, bújj vissza inkább a hálózsákodba!” Mire fogta magát és visszamászott a hálózsákjába. Csak képzeljétek el, ha az ásram a tizedik emeleten lett volna…!

Viszont, amit az igazi barátságról szerettem volna mondani az, hogy az egyik bhaktának egyszer valami rossz álma volt, rémálma lehetettt. Hirtelen felébredt az éjszaka közepén, viszont én is felébredtem éppen és azt láttam, hogy elkezd ugrándozni, meg kiabálni, és gyorsan megragadja bhakta barátja kezét és szólítgatja. Ekkor megértettem, hogy tényleg szoros és igazi barátok voltak. Nekem ez az igazi bhakta barátság mércéje. Amikor felébredsz egy rémálomból, azonnal megfogod a barátod kezét és őt szólítgatod. Nem Istenre, magadra, vagy a rémálmodra gondosz, hanem a barátodat hívod segítségül. Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy ilyen egy igazi, valódi kapcsolat, amikor a legtermészetesebb módon azonnal ő jut az eszetekbe.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Tudjátok egy jó barát, egy igazi barát, olyan mint egy másik énetek, de hogyan tehetünk szert ilyen barátra a lelki életben? Hogyan is hívják a pszichológiában ezt a másik ént: alterego (hasonmás), skizofrénia? Különbözőképpen mondják, de olyasvalakit takar, aki képes olvasni a tudatunkban, képes olvasni bennünk. Ugye ilyen egy barát? Általában, ha a másik személyiségünkről van szó, akkor arra ellenségként tekintünk. A probléma akkor van, ha a gyengébbik énünk és a hamis egónk harcol egymással. Akkor hol van az igazi énünk?

Mindegy is, a kérdés az, hogyan találhatunk rá egy igaz barátra, ki ez a másik énünk? Először is önmagunkká kell válnunk, majd ha ezzel tisztában vagyunk, akkor leszünk képesek felismerni a másikat, elsősorban lelki szempontból.

A rossz barát pedig olyan, mint egy árnyék – addig követ csak, amíg süt a nap. Ha már nem süt, akkor nem lesz mellettetek. Nektek kellene ilyen barát? Nem! Jobb, ha van egy igaz barátunk, aki olyan, mintha a másik énünk lenne.

A barátság azt is jelenti, hogy megosszuk amink van, sőt az eszményeink, a meggyőződésünk is ugyanaz. Milyen sokat jelent egy megértő barát! Nem csak együtt iszunk, hanem megosszuk a hitünket és osztozunk mindenben. Milyen magas szintű kapcsolat ez!

Tehát a barátság olyan, mint egy attitűd, egy hozzáállás, ami nem egy érzés, mert azok jönnek – mennek, hanem egy látásmód: Barátsággal állok hozzá az élethez. Mit tanácsol számunkra a Gítá: „Tedd barátoddá és ne az ellenségeddé az elmédet.”[1] Tehát egy barátság létrehozása olyan, mint egy lelki gyakorlat. És amikor ez elmétek a másik énettekké válik, az azt jelenti, hogy egyben már a barátotokká is vált. Itt a kulcs a fegyelmezettség. Ha fegyelmezett az elmétek, akkor ő egy jó barát, máskülönben az ellenségetekké is válhat.

És tudjátok időnként a barátságra vonatkozó újabb és újabb közmondások látnak napvilágot. Nemrégiben hallottam egy újkeletű német mondást, ami a magyarokra vonatkozik, és nem valami kedvezően hangzik ránk nézve: „Ha van egy magyar barátotok, akkor már nincs szükségetek ellenségre”. Tudjátok, amikor először hallottam, akkor kissé zokon vettem. Jobb, ha inkább megfordítjuk: ha van egy magyar ellenségetek, akkor már nincs szükségetek barátokra, mert egy jó ellenség, az kincset ér. Egy kevésbé érett személyiséggel nem igazán lehet emelkedett vitát folytatni. Például, ha a másik illető egy lovagias jellem, akkor az benneteket is arra ösztönöz, hogy ti is úgy viselkedjetek, nem pedig zsiványként. Tehát egy jó ellenséget meg kell becsülni. Ezért kedveljük annyira az elménket, mert az jó ellenfél, mindig valami új ötlettel áll elő.

Baladév: Van még egy másik közmondás is: „Az ellenségeimtől meg tudom védeni magam, de Istenem, kérlek ments meg a barátaimtól!”

Szvámí Tírtha: Igen – akár magyarok vagy sem.

(folytatása következik)

1. Bhagavad-gítá,  6.5.

(Szvámí Tírtha, 2018. 01.05-ei szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

Folytassuk tovább Rúpa gószvámí: Az odaadás nektárja című könyvének tanulmányozását, amiben  a Legfelsőbbel való különböző lelki kapcsolatokról ír. Bhaktivinód Thákur egyik novellájában … látjátok, ácsárjáink novellákat és különböző irodalmi alkotásokat írtak; nem pusztán száraz elméleti tanításokat, hanem olyasvalamit, amit örömmel olvashattok. Miért? Mert ily módon az üzenet könnyebben eljut hozzátok.

Tehát ebben a novellában a bhakták egy adott helyen rendszerint tanácskozásra gyűltek össze. Egyik alkalommal a következő kérdés hangzott el: „Mesélnél nekünk a Legfelsőbbhöz fűződő különböző kapcsolatokról?” Mire a lecketartó majdnem elájul és remegve felkiált: „Igen! Ez a legeslegjobb kérdés.” Tehát akár résztvevők, akár előadók vagytok, ha a téma a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolat, akkor abba bizony szabad egy kissé beleremegni.  Ezért most térjünk is át a következő fejezetre, az odaadó szolgálatok úgymond következő lépcsőfokához.

Ebben a részben Rúpa gószvámí az odaadás néhány további részletét, árnyalatát taglalja. Például említést tesz a különböző jellemzőkről, amik lendületet, ösztönzést adnak Krisna további szolgálatához. Illetve beszél még az elválásról, melyből hadd ragadjak ki egy kis gyöngyszemet: „Amikor egy bhakta teljesen elmerül az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránti szeretetben, a következő szimptómák jelenhetnek meg rajta az Úr távollétének érzései miatt: a test lázas állapota, a test hervadása, álmatlanság, közömbösség, tétlenség, látszólagos betegség, őrület, eszméletvesztés és néha halál.“[1]

Amikor az elválás miatt úgy érzitek, hogy haldokoltok, akkor jönnek elő az odaadó extázis legfőbb tünetei: betegség és őrültség. Először az elválásról, majd a találkozásról tesz említést. Viszont most nem fogjuk ezeket a fejezeteket tanulmányozni, mert akkor félő, hogy mindenki remegni kezdene. Jobb lesz, ha először a baráti viszonyt tanulmányozzuk, mint a Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolatunk egyik módja.

„Amikor egy bhakta tartósan megállapodik az odaadó szolgálatban, és az eksztázis különféle szimptómáinak megnyilvánulása után érett baráti hangulat — íz — alakul ki közte és az Istenség Személyisége között, érzését baráti istenszeretetnek nevezik. Az ilyen baráti istenszeretethez Maga Isten jelenti az ösztönző erőt. Amikor valaki felszabadult szinten áll, és felismeri a Legfelsőbb Úrhoz fűződő örök kapcsolatát, Maga az Úr lesz az ösztönző erő a baráti szeretet fokozódásához. Az Úr vrindávani, örök társai erről a következőt mondják: „Az Úr, Harí, akinek teste olyan színű, mint az indraníla drágakő, akinek mosolya olyan gyönyörű, mint a kunda virág, akinek selyemből készült ruhája olyan sárga, mint ősszel a fák arany lombja, akinek mellkasát virágfüzérek ékesítik, aki mindig fuvoláján játszik, s aki Agha démon ellensége, örökké megigézi szívünket, amint Vrindávanában sétál.”[2]

Ha van egy barátotok, ugye akkor ő az eszményképetekké is válik? Ha ő jobbra fordul, akkor ti is mindig jobbra fogtok fordulni. Ha ő szereti a fagylaltot, akkor ti is elmentek vele fagylaltozni. Ha ő bhaktává válik, akkor ti is bhakták lesztek.  Mert a barátok mindig együtt járnak.

(folytatása következik)

1. Az odaadás nektárja 38. fejezet
2. Az odaadás nektárja 41. fejezet