Sharanagati

(Conferencia matutina de Swami Tirtha, el 31.07.2016, Sofía )

(Continua la conferencia del pasado viernes) 

Quien fuere capaz a retirar sus sentidos de los objetos a sentir para, al igual que la Tortuga que se recoge en su concha, llegar a adquirir la estabilidad y la perfección de la conciencia.”[1]

Cuando la tortuga siente algúnún peligro, se esconde en su concha. Una vez dentro, se siente protegida. El que se muestra demasiado es vulnerable. Al retirarse, se siente protegido. A veces hay que retirarse de actividades exteriores y dedicarse a cultivar valores internos. Seguir viviendo exige sacrificios. Hace falta tiempo para cultivarse. Por esta razón es necesario retirarse y poner atención en cultivar valores espirituales. Deberíamos mantener este modo de pensar puesto que siendo capaces a retirar nuestros esfuerzos para dedicarlos a concentración, haríamos paso en adelante y prepararíamos con mayor facilidad el paso siguiente.

Sthita pragya – inteligencia estable, fija conciencia fija. Son características de n sant6o. Krishna instruye a Arjuna y tenemos la suerte de recibir iguales instrucciones. En el Capítulo Segundo El describe la sankhya, la capacidad de distinguir lo material y lo espiritual. Luego describe sempiterna conexion.

Recibimos asimismo un consejo – abhidheya – que hacer? Como actuar si pertenecemos a Dios? Por supuesto, deberíamos tratar a controlar el complejo mente-cuerpo, una práctica bastante seca. Por lo tanto, el servicio dedicado incluye las prácticas indispensables. Por las mantras tranquilizamos la mente; cantando mantras por las mañanas delante de Mahaprabhu – ejercicio de respiración. Quedarnos sentados escuchando lecciones durante dos horas – es nuestro asana. Ir siguiendo los principios de los bhakti-yoga – son nuestras reglas yama-niyama. Todo incluido, pues hay que comenzar el largo periplo. Estas son las tres cualidades a adquirir. Todo ello nos resultaría útil.

Por lo tanto, Krishna sigue escondido; Se está comportando como un guía, como un tutor. En adelante se revela en Su íntimo aspecto. Arjuna es muy sincero en sus preguntas. Al igual, si nuestra búsqueda es sincera, se nos irá descubriendo la Divina Verdad. Debemos ser honrados, serios y atrevidos. Estas son las tres cualidades que debemos ir adquiriendo.

Debéis buscar y hallar al santo que podríais seguir. Al acto!

[1] Bhagavad Gita, 2.58

(Szvámí Tírtha 2016.07.31. szófiai reggeli tanításából) 

 (az előző pénteki tanítás folytatása) 

„Aki mentes a vonzalomtól és gyűlölettől, s ha jó éri, nem ujjong, ha pedig rossz, nem panaszkodik, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban.”[1]

Mély megértésre kell jutnunk azt illetően, hogy bármi is történik velünk az felsőbb irányítás alatt áll. Történhet bármi is véletlenül? Legvalószínűbb, hogy mindennek van oka és eredete. Tehát ‘Ha ma jó körülmények vesznek körül az életben, akkor talán ennek is van oka. A bhakták szeretik ezt a verziót. ‘Mivel most itt vagyok, talán nagy szent lehettem! Ahogy a Gítá mondja: „Bárki is az Én bhaktám már valamennyi jagját, tapaszját, jógafolyamatot elvégezte, hogy itt lehessen.” Ez vagyok én!’ De sajnálom, a másik oldal is igaz –, ha szenvedtek, akkor annak kell, hogy legyen oka! Legvalószínűbb, hogy ennek az okai is ti vagytok! Tehát miért is okolnátok Istent a szenvedésetekért és miért dicsérnétek magatokat a boldogságotokért? Jobb, ha magunkat hibáztatjuk a szenvedésért és a gondviselésnek pedig hálát adunk a boldogságunkért.

De itt valami nagyon érdekes van említve: nem ujjong és nem panaszkodik. Csaitanja Maháprabhu mindkettőt megtiltotta: „Ne becsüljetek le és ne dicsőítsetek senkit!” S még azt is hozzátette: „Néha megszeghetitek a másodikat és dicsőíthettek vagy dicsérhettek másokat. De az első szabályt mindig be kell tartanotok – ne becsüljetek le senkit!”

Hogyan történik, miként lehetséges ez? Ti mit éreztek – szükségetek van időnként némi dicséretre? Szomjazunk arra, hogy valaki elismerjen bennünket: „Igen, amit csinálsz az igazán nagyszerű!” Ha szülők, vezetők, vagy alkalmazottak vagytok, akkor tudjátok, hogyan működik ez! Ha a főnökötök állandóan csak korhol, akkor nem igazán fűlik a fogatok a munkához. Ha legalább néha azt mondja, hogy: „Ó, igen ez nagyon szép, amit csinálsz,” akkor fellelkesültök. Tehát kérlek, ha bármikor is vezetők lesztek, emlékezzetek arra, milyen volt, amikor ti voltatok alkalmazottak. Mert Maháprabhu azt mondja: „Néha dicsérhettek másokat!”

De miért említik itt ezt a nagyon furcsa utasítást – ’ne dicsérjetek és ne becsüljetek alá senkit’ –, amikor tudjuk magunkról, hogy mennyire szükségünk van erre az elismerésre? Mivel azokra vonatkozik, akik a dharma kiegyensúlyozott szintjén állnak. Tudják a feladatukat és aszerint cselekszenek. Ekkor szépen haladnak a dolgok, szó nélkül is mindenki tudja a feladatát, nincs szükségük dicséretre és nem becsülnek alá senkit! Amíg nem jutunk erre a szintjére az életünknek, addig képeznünk kell magunkat, hogy szilárdan meggyökerezzünk a tökéletes tudásban.

(folytatása következik)         

[1] Bhagavad-gítá, 2.57.

(Szvámí Tírtha 2016.07.31-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása)

„Aki a háromfajta szenvedés ellenére is háborítatlan, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a vonzódástól, a félelemtől és dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.”[1]

Nos, az első dolog, amit ez a vers említ –, hogy a gyakorló legyen rendíthetetlen, háborítatlan a szenvedések közepette is – ez nehéz! Azonban, Krsna megjelenésének történelmi eseményéről időről időre ugyanazt a verset említik. Jadá jadá hi dharmaszja glánir bhavati bhárata – „Bármikor is legyen a vallás gyakorlása hanyatlásban, akkor alászállok Én Magam.”[2] ‘Eredeti formámban vagy képviselőim által alászállok Én.’ Tehát ez a mi reménységünk, hogy bármikor is legyen valamiféle nehézség, ebben az univerzumban, akkor megjön az isteni segítség! Így, mégha vannak is nehézségeink ezt a reményt kell táplálnunk: ‘Eljön a megmentőm!’ Ezért nem nyugtalanít bennünket a szenvedés vagy a negatív befolyás.

Más szemszögből megvizsgálva ezt a dolgot, akkor is meg kell tartanunk a nyugalmunkat, ha valami siker vagy boldogság ér – ez sokkal nehezebb! Egyetértetek? Amikor valami igazán jó dolog történik, akkor egyszerűen élvezitek a helyzetet, a boldogság hullámain lebegtek és megfeledkeztek a világ valóságáról. Így van, ugye? Látjátok ez a Tanító nagyon jól tudja hogyan éreztek, hogyan cselekedtek! Mert ti az Ő energiái vagytok! Krsna nagyon jól tudja, hogyan működtök, ezért azt mondja: „Aki háborítatlan marad szenvedés, boldogság közepette és mentes a ragaszkodástól, félelemtől, dühtől azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.”

Itt pedig három dolog van említve. Az első a ragaszkodás. Általában vannak ragaszkodásaink! Ha van célunk, akkor tudunk cselekedni, ha van ambíciónk, akkor tudjuk azt megvalósítani. Ha ragaszkodunk munkánk gyümölcséhez, az eredményhez, akkor tudunk küzdeni azért, legyen akár anyagi vagy lelki – ugyanaz! S ha eléritek a céljaitokat, akkor boldogok lesztek és élvezitek a helyzetet. Ha nem éritek el a céljaitokat, akkor pedig boldogtalanná váltok, ezért a legjobb metódus az, ha elutasítjátok – mutatva nagyszerűségeteket: ‘Nincs is szükségem erre’! Szeretnétek egy hatalmas autót, mégsem tudjátok megszerezni és ezt mondjátok: „A nagy autók nem is olyan jók!” Bhóga – csak élvezetre valók; s amikor nem tudtok megszerezni valamit, akkor kigúnyoljátok, elutasítjátok: ‘Ez nem jó!’ – ez tjága. Először élvezni akarjátok az életet – bhóga: ‘Boldog vagyok! Legalábbis azt hiszem. S amikor nem igazán vagytok azok, akkor már nem akarjátok többé élvezni, elutasítjátok az anyagi életet. Olyan szörnyű ez az élet!’ Elutasítás.

Ne higgyétek azt, hogy ez olyan könnyű és nagyon neofita szint! Képesnek kell lennetek arra, hogy rajtakapjátok magatokat, akár bhógában, akár a tjága szélsőségében vagytok! Túl sokat akartok élvezni; ha nem valósul meg, akkor el akarjátok utasítani. Ezért azt mondják „ragaszkodástól mentesen”. Elutasítani valamit az egy másfajta ragaszkodás, egy negatív ragaszkodás. Tehát próbáljátok meg az arany középutat megtalálni! Miért végezzük a lelki gyakorlatainkat? Mert élvezni akarjuk a gyümölcsét a dzsapázásnak és ha nem közetkezik be két héten belül, akkor elutasítjuk’. Bhóga és tjága, élvezet és elutasítás – nem! Arany középút – amikor független vagy az eredménytől vagy az eredmény nélküliségtől. Független a ragaszkodástól!

A félelmet említi másodiknak a vers – ugye ismeritek öreg barátunkat, a félelmet? Néha tele vagyunk félelmekkel. Ha mások félelmét látjátok, akkor nagyon határozottan tudjátok azt mondani: „Hogyan félhetsz egy ilyen jelentéktelen dologtól?” De, amikor nektek kell szembenéznetek a saját félelmetekkel, akkor mások mondhatják azt: „Na ne már! Ez semmiség!” Félelem. Azt mondhatják, hogy a valóban ártatlanok nem tudják mi a félelem. Azt hiszem, nekem van egy kis elképzelésem a félelemről. Tehát a saját ártatlanságom már rég odavan! Nagyon sokfélék lehetnek a félelmeink, fóbiáink, aggodalmaink stb. Alapjában véve és legvégül egy félelmünk marad csupán – ez pedig a halálfélelem. S mivel egy nagyon technikai korban élünk, van ennek egy modernebb változata is – mégpedig a félelem az élettől.

De mi a gyógymód a félelemre? A szentírásainkban az található, hogy akik meghódoltak, azok számára nincs félelem többé! A teljes meghódolás azt jelenti, hogy ‘nincs félelem’. Miért? Mert szeretett Uratok figyelmét és védelmét élvezitek! Nincs félelem és nincs harag sem! A harag az, amikor nincs kontrollálva a szenvedélyünk. Tehát, amikor mentesek vagytok e háromféle szenvedéstől: a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, akkor megvalósul a belső béke.

(folytatása következik)

[1] Bhagava -gítá, 2.56.

[2] Bhagavad-gítá, 4.7.

(Szvámí Tírtha 2016.07.31-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Valamennyi vágy, mely eltéríthet bennünket az isteni úttól, a zavart elméből fakad! Ezért kell lecsendesítenünk az elmét, mely rendkívül egyszerű. Nem bíztok bennem?!

Hari-lílá: Még rá se leltem az Útra!

Szvámí Tírtha: Még nem! Nos, a légzés kontrollálásával közvetlenül elérhetitek az elme nyugalmát. Miért mondom ezt? Amikor fellángol bennetek a szenvedély, a harag, akkor vegyetek egy mély lélegzetet mielőtt elkezdtek veszekedni a párotokkal. Ismerős ez az érzés? De, ha képesek vagytok ellenőrzés alatt tartani a légzéseteket, akkor nincs vitatkozás, lecsendesedik az elme.

A viccet félretéve, ez az igazság; ha tudjuk uralni ezeket az egyszerű testi funkciókat, akkor kordában tudjuk tartani az elménket is! Ezért kell tiszta energiát biztosítani a testünk számára! Tiszta étel, tiszta gondolatok, tiszta levegő, tiszta víz – mindezek segítenek megtisztítani az egész lényünket. Amikor a testet és az elmét ily módon irányíthatóvá tettük, akkor meg kell találnunk a belső elégedettségünk forrását is. Nem arról van szó, hogy olyanná váltok, mint egy szobor – mozdulatlanná, szenvedély nélkülivé, semmivé, cselekvés nélkülivé, akció-reakció nélkülivé! Belső elégedettségre is szükségünk van!

S itt ez áll: átmanjévátmaná tustah [1]. Tusta, tusti elégedettség vagy megelégedés. S miként érhetjük el a lelkünk elégedettségét? Megvalósítható ez anyagi eszközökkel? Kétlem. A lélek más kategóriába tartozik. A lélek lelki, melyet lelki energiával kell táplálni. Ezért azt mondják, hogy: átmánam átmaná – lélek által tudjátok elégedetté tenni a lelket; a lelken keresztül tudod elérni a Felsőlelket. Amíg a testtel azonosítjátok magatokat, addig anyagi eszközökkel próbáljátok elégedetté tenni azt. De nem tudsz kétszer reggelizni! Egyszer ezt fiatalok társaságában említettem és az egyik fiatalember azt mondta: „Nos, mi tudunk.” De tudjátok, hogy értem. Hiába adsz egyre többet, mégsem hozza el számotokra azt a belső elégedettséget. Elég okosnak és intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes utat a belső elégedettségünkhöz. átmánam átmaná – lélek által tudjátok elégedetté tenni a lelket. Lelki táplálékra van szüksége a léleknek. S akkor eljön a tusti, belső béke, egyensúly, elégedettség.

Szthita pragjasz tadócsjaté – ‘ezt hívják ‘összpontosított’ tudatosságnak. Pragjá jelentése tudat, elmeállapot, mely a gjnána tudás gyökből származik. Pragjá egy haladóbb tudás, tudatosság. Az upanisadokban az áll: pragjánam brahma[2] , ez a mahávákják egyike, az upanisadok, egyik nagy mondása. Pragjánam brahma – ‘A tudat az isteni’. Tehát itt ugyanaz a pragja említődik. Szthita pragjá; szthita a szthá-ból származik, szthá tisthati az szanszkritban ‘fixáltat, összepontosítottat (egy helyben maradottat)’ jelent. Griha-sztha – otthon maradott. Ami azt jelenti, hogy fixáltak vagytok, nem szaladgáltok fel-alá. Fixáltak vagytok, otthon ültök. S azt gondolom kedves barátaim, tudjuk mindannyian, hogy ez a hölgyek elvárása felénk. Mindig azt akarják, hogy otthon üljünk. De néha, kedves nővéreim, engedjétek egy kicsit a fiúkat fel-le rohangálni.

Tehát, a szthita pragjá összpontosított tudatot jelent. Amikor az elmétek, a tudatotok nem rohangál fel-alá, hanem csak az univerzumot pásztázza. De a célotokra koncentrálhattok. Akámah szarva-kámó vá móksa-káma [3], csak egy vágy a tökéletesség vágya létezik. Tehát, röviden ez Krsna válasza. Majd később részletesebben folytatja mindezt.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá, 2.55.

[2] Aitaréja-upanisad 3.3.

[3] Srímad Bhágavatam, 2.3.10.

(Szvámí Tírtha 2016.07.31-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Általában, amikor az apa eltávozik és a fiú életben marad – ezt ‘békének’, amikor pedig a fiúk az apáknál hamarabb távoznak el – ezt ‘háborúnak’ nevezik. Hasonlóan, amikor a tanítványok kérdeznek és a tanítómesterek válaszolnak – ezt is békének hívják. Amikor a tanítómester kérdez és a tanítvány pedig nem tud válaszolni – ezt háborúnak, katasztrófának mondják. Tehát vegyük azt a különleges pillanatot, amikor még béke van a kuruksétrai csatamezőn a Bhagavad-gítában és a tanítvány tudakozódik, a tanítómester pedig válaszol. Ardzsuna kérdez, Krsna válaszol.

Ardzsuna uvácsa:
szthita pragjaszja ká bhásá szamádhi-szthaszja késava,
sthita-dhíh kim prabháséta kim ászíta vradzséta kim.

 „Ardzsuna kérdezte: Óh, Kṛṣṇa! Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata így a transzcendensbe merült? Hogyan, s milyen szavakkal beszél? Hogyan ül és hogyan jár?”[1]

Nagyon fontos kérdés – hogyan ismerhető fel egy szent? Melyek a megtisztult tudat jellemzői?

„A Magasztos Úr válaszolt: Óh, Pártha! Amikor az ember lemond az érzékkielégítésre irányuló valamennyi vágyról, melyet az elme kitalációja hoz létre, s ekképpen megtisztult elméje egyedül az önvalóban talál elégedettségre, akkor azt mondhatjuk róla, hogy tiszta, transzcendentális tudata van.”[2]

Ez szintén egy nagyon fontos vers! Az elsődleges jellemzője a külső kontroll és a belső béke. Szarva-káma, valamennyi vágyunk gyökere a zavart elme. Van kámátok, vannak szenvedélyeitek? Természetesen vannak. Mert ez szükségszerű összetevője az életnek. E nélkül nem vagyunk képesek fenntartani ezt a testet. Tehát a káma nem valami szörnyű dolog!  Csak félig rossz. Káma az emberi elme nyelve. Ha szenvedélyes valami, ugye azt értjük? Felismerjük a nagy boldogság és szomorúság nyelvét! Mi, emberi lények szenvedélyesek vagyunk. Akkor mit is tehetnénk? Szerencsére ismerünk néhány jótanácsot.

akámah szarva-kámó vá

móksa-káma udára-dhíh,
tívréna bhakti-jógéna

            jadzséta purusam param.
akáma móksa-káma – tívréna -purusam param [3]

Így hangzik a javallat. Az akáma azt jelenti, hogy nincs káma, egyáltalán nem létezik szenvedély. Vagy szarva-káma, minden vággyal teljes. Vagy csak, ahogy javasolják egyetlen vággyal a felszabadulás vágyával rendelkeztek, móksa-káma; méghozzá tívréna módon, szomjúhozva, a Legfelsőbb odaadó szolgálatát! Ezzel a belső vágyakozással kell szolgálnotok a Legfelsőbb Urat, purusam param. Minden más ehhez a vágyhoz alakul. Akár mentesek vagytok a kámától, tehát akámák, jógik, lemondottak vagytok – rá fogtok lelni az igaz kámára, meg fogjátok lelni az Istenhez való ragaszkodásotokat. Vagy ha szarva-kámával rendelkeztek, minden vággyal, két lehetőség van. Az egyik, hogy könnyen beteljesülnek a vágyaitok, mert csupán üvegcserepekre vágytatok; a másik, hogy valamennyi vágyatok szertefoszlik, de ne aggódjatok, ez nem valódi veszteség! S végül, ha csak egy vágyatok van – a tökéletesség elnyerése – az fog beteljesedni!

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá, 2.54.

[2] Bhagavad-gítá, 2.55.

[3] Srímad Bhágavatam, 2.3.10.

(Szvámí Tírtha 2016.07.31-i szófiai reggeli tanításából)

Tanulmányainkból megérthettük, hogy a Bhagavad-gítában Krsna különböző megnyilvánulásaival találkozhatunk. Megismerhetjük Őt, mint az isteni kinyilatkoztatásokat megnyilvánító Legfelsőbb Úr vagy, mint tanítómester, tanácsadó vagy barátként is. Mint Legfelsőbbről, az isteni kinyilatkoztatás hordozójáról már beszéltünk. A barátként megnyilvánuló Krsnáról, majd legközelebb lesz szó. S melyik formáját járjuk körül ma? Azt, amelyben, mint instruktor vagy tanító nyilvánul meg. Mi egy tanító feladata?

Válasz: Hogy elvezessen az úton és megmutasson olyan dolgokat, amelyeket még nem vagyunk képesek meglátni.

Szvámí Tírtha: Helyes tehát Ő az, aki képes szemeket adni a látásra. Fényt hoz a sötétségbe. Egy tanító egyszerűen tanít bennünket, feltéve, ha ezt megengedjük. Egy nagyon különleges tranzakció megy végbe a tanítómester és a tanítvány között, mert egyesítik az erejüket. Mit nyújt a tanítómester? Először is, ez egy isteni tudomány! A hagyományaink Őt Brahmannak hívják – ‘Istennek’. Ez az isteni tudás olyan szent, olyan magas, messze túl van az anyagi teremtésen, így a tanítómester Magát Istent adja a számunkra. Ez az, amit ő nyújt – egy valódi lelki tanítómester az istenkapcsolatot hozza el a számunkra. A hagyományunkban azt mondják, hogy az első lépés a szambandha, az én személyes kapcsolatom – hová tartozom. Ezt nyújtja a tanítómester a számunkra. Már sokszor megbeszéltük, hogy ha nyakörv nélkül láttok egy kutyát az utcán, akkor tudjátok, hogy veszélyes lehet. Nincs a kutyának gazdája! Viszont, ha látjátok, hogy van nyakörve, akkor tudni lehet, hogy tartozik valakihez. Hasonlóan, ha nekünk is van nyakörvünk, mi is tudjuk, hogy tartozunk valakihez. Kell lennie valakinek, aki elmondja mindazt, amit nem tudunk, hiszen azt gondoljuk, hogy ide tartozunk. Tehát a szambandhánk, az isteni kapcsolatunk, általa feltárulhat előttünk.

A lelki fejlődés következő szintje az abhidéja – az út, hogy mit kell tennünk? Ha Istenhez tartozom, akkor mi a teendőm? A folyamat harmadik lépése a prajódzsana, a távlatok. Ha oda tartozom és így cselekszem, mit fogok elérni? Ezt nyújtja a számunkra a tanítómester.

Most pedig nézzük meg, hogy mit tud adni egy tanítvány a mestere számára? Ő is hozzájárul valami isteni vonással – a tiszta, őszinte tudakozódással. Ez az, amit mi adhatunk a tanítómesternek – a fülünket, a figyelmünket. Gurudév azt mondta: „Először meg kell tanulnotok, hogyan kel figyelni a leckéken”. Állítólag ezt már tudjuk: a leckéken figyelnünk kell! Majd hozzátette: „Később pedig azt is meg kell értenetek, hogy mindig kell figyelnetek!” Mert nem csak a szavakat kell magunkévá tennünk, hanem sokkal inkább azt a hangulatot, amivel közelíthetünk a Legfelsőbbhöz! S ez egy titkos tanítás, mely nem szavak által történik. Sokkal inkább a szemléletet, a látásmódot, a szolgálatteljes hangulatot kell megéreznünk! Ehhez nagyon kifinomult közeledésre van szükségünk. Tehát ez az, amit mi nyújthatunk – őszinte tudakozódás.

Az ártatlan lélek nagyon tiszta! Sokszor azt mondjuk, hogy az anyagi világban leesett helyzetben vagyunk. Úgy hiszem, hogy többnyire a keresztény hátterünkből adódóan ez az elgondolás az eredendő bűn koncepciójából származik, igaz. Hányszor hallottunk már erről az eredendő bűnről, erről az eredendő bukott állapotról? De ki fog mesélni nekünk az eredendő tisztaságunkról, az eredeti ártatlanságunkról? Az is létezik. Mint lélekszikrák ragyogók vagytok! Ez azt jelenti, hogy eredendően tiszták vagytok! Tehát az őszinte tudakozódáson keresztül hozzuk magunkkal ezt az eredeti tisztaságot, eredeti ártatlanságot. Ezzel tud hozzájárulni egy lelki utat járó tanítvány. S ha a szándék ilyen tisztasága találkozik az isteni kapcsolat lehetőségét nyújtó személlyel, akkor a lelki tranzakció megtörténhet. Hasonló módon mutatja meg magát Krsna, mint tanító, mint instruktor a Bhagavad – gítában is.

(folytatása következik)

(Szvámí Tírtha 2016.07.30-i szófiai reggeli tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Mandzsarí kérdése: Olykor előfordul, hogy azt érezzük valami finom isteni kinyilatkoztatás nyilvánult meg bennünk. Honnan tudhatjuk, hogy ez valami isteni dolog vagy valami más?

Szvámí Tírtha: Többféleképpen közelíthetjük meg ezt a kérdést. Először, vizsgáljuk meg, hogy milyen lelki élményekben volt részük, hogyan érzékelték szentjeink az isteni valóságot? Milyen folyamatot követtek és ily módon mit értek el? Mert van egy ismérve az isteni kinyilatkoztatásnak is! Ha például van ismeretünk arról, hogy szentjeink, ácsárjáink, lelki tanítómestereink egy adott típusú életmódot, meditációt követtek és ennek eredményeképpen egy bizonyos isteni látomásban volt részük, akkor ez egy kis útmutatás számunkra. Természetesen azzal tisztában kell lennünk, hogy ez az ő látomásuk, az ő felismerésük! Viszont, ha követjük az általuk járt utat, akkor talán mi is elérhetünk valami hasonlót.

Ehhez először tanulmányozzuk azt, hogy: mi a cél, mi az út és mi a felépítése ennek az egész lelki folyamatnak. Ha rendelkeztek ezzel a tudással vagy filozófiai alapismerettel, akkor azt kipróbálva, megfigyelhetitek magatokon: ’Mi történik, ha alkalmazom a folyamatot?’ Amikor tiszta bhakták zengik a Szent Nevet: Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré, akkor ők azonnal isteni extázist éreznek! Tehát mi történik velem, ha alkalmazom a folyamatot? El fog jönni, ne aggódjatok! S amikor valamiféle kisebb vagy nagyobb felismerésre juttok, akkor ellenőrizhetitek, megfigyelhetitek – hogy egybevág-e azzal, amit tanultatok vagy sem, akkor viszont, amiben részetek volt az valami egyedi, személyre szabott. A kis felismeréseken keresztül megérthetjük a nagyot! S ha ily módon a kicsi felismeréseken keresztül teszteljük magunkat, akkor, ha majd eljön a nagy, a végső felismerés, tudni fogjuk, hogy az valódi. Tehát azt mondhatjuk, hogy az első lépés egyfajta elméleti felkészülés, a második pedig a gyakorlatban történő alkalmazás. Légy részese ennek a kísérletnek!

Van egy nagyon szép történet ehhez kapcsolódóan. Egyszer Szűz Mária megjelent három portugál gyermek (két lány és egy fiú) előtt, akik juhaikat legeltették. Ez egy eléggé szokatlan jelenés volt! Szűz Mária május 13-án jelent meg és azt mondta a gyerekeknek, hogy: „Minden hónap 13-án el fogok jönni! Csak gyertek el ismét ehhez az ösvényhez! Gyertek el a következő hónapban is és el fogok árulni még valamit.” A következő hónapban ismét eljöttek a gyerekek és Szűz Mária így szólt hozzájuk: „Fohászkodjatok a rózsafüzéren!” A következő hónapban újra eljöttek. S tudjátok, hogy a lányok általában nagyon engedelmesek főleg, ha Szűz Mária jön el hozzájuk! Tehát ők nagyon szépen imádkoztak a rózsafüzéren és ismét látomásuk volt. A fiúk, tudjátok néha kicsit huncutok, nem mindig engedelmesek. S míg a két lány már a fohászokba merült, addig a fiú elégedetlenkedett: „Nem látom!” Erre az egyik lány így felelt: „Persze, hogy nem látod, mert nem imádkozol!” A fiú erre azonnal elkezdett fohászkodni, majd felkiáltott: „Igen, én is látom!”

Tehát, teszteljétek magatokat! Ha így cselekedtek, akkor láthatjátok, hogy el fogjátok érni. S ha nem gyakoroljátok, szinte biztos, hogy nem fogjátok elérni! De miért mondom azt, hogy szinte? Mert Isten erősebb, mint a ti ellenállásotok! Még azok előtt is képes feltárni Magát, akik nem akarják. Néha megtörténik, mint egy villámcsapás – hogy még azok előtt is feltárja magát, akik nem akarják! Akkor mit szóljunk azokról, akik vágynak Rá? Akkor mit mondjunk a szent királyokról és a nagy bhaktákról, akik a múltban éltek, illetve a jövőbeliekről.

Tehát mantrázzatok és meg fogjátok látni, találkozni fogtok az isteni valósággal. Először talán csak a kozmikus kinyilatkoztatás fog megnyilvánulni számotokra, mely természetesen egy nagyon, nagyon magas szint, de később egy jóval kifinomultabb és sokkal bensőségesebb találkozás is megtörténhet!

(Szvámí Tírtha 2016. július 30-án reggel Szófiában elhangzott tanításából)

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Tehát fohászkodjatok úgy, ahogy Ardzsuna tette! De ő akkor mit kapott? Egy tanártól azt várnánk el, hogy mindig nagyon elnéző, nagyon derűs, nagyon bölcs legyen, s még sok ilyesmit. Hosszú az elvárásaink listája: ‘Figyelnie kell rám, stb.’ De mit kapott akkor Ardzsuna, amikor kifejezte a hajlandóságát, hogy tanulni akar? Nagyon udvariasan Krsna ezt mondta: „Ó, Kedves barátom! Valami olyan miatt bánkódsz, ami általában az intelligens embereket nem befolyásolja.” Mit jelent ez? ’A legnagyobb tökfilkó vagy.’ – hogy egyenesebben fogalmazzak. Ám Krsna udvarias Isten, tehát azt, hogy ’ostoba vagy’, nagyon szépen fejezi ki.

De ez az, amit kaptok, ha kifejezitek, hogy hajlandók vagytok tanulni. Miért? Mivel egy igazi tanár soha nem mulaszt el egyetlen lehetőséget sem, hogy kijavítsa a hiányosságaitokat és a hibáitokat. Milyen oktatót szeretnétek? Aki hagy benneteket a sötétségben bolyongani és pátyolgatja a hiányosságaitokat? Vagy valaki olyat, aki átvágja az illúziót, még ha fájdalmas is? Nem kell guru azoknak, akik itt akarnak maradni. Nekik jobb, ha nem követnek, nem fogadnak el gurut. Guru azoknak kell, akik nem akarnak itt maradni. Akik készek továbbmenni, legalább a hajlandóságuk megvan rá. S akkor Krisna természetesen elkezdte oktatni Ardzsunát az isteni tudásra.

Tehát a Gítában láthatjuk Krsnát természetfeletti isteni lényként. Láthatjuk Őt tanárként, mentorként. Mivel tökéletesen elemez és bemutat mindent, láthatjuk Őt, mint bölcselőt. De végső soron Krsnát mint koldust is látni fogjuk. Hiszen mindig a valódi arcát mutatja – még akkor is, ha tanárként, bölcselőként, vagy Istenként akar cselekedni. Mit mond gyakorlatilag minden fejezet végén: „Amivel rabul tudsz Engem ejteni, az a bhakti.” Amikor például a jógáról beszél, leírja a jógik és a jógaiskolák különböző fajtáit – mit mond a végén? „Az összes jógi közül az a legkiválóbb, aki a legmeghittebben egyesül velem a prémában, az odaadásban.”[1] Még ebben a kozmikus kinyilatkoztatásról szóló 11. fejezetben is ezt mondja: „De a bhakti által lehet Engem megismerni, úgy ahogyan vagyok.”[2] Ily módon még a Gítában is úgy találkozhattok Krsnával mint a szeretet koldusával, mint a szeretetetek koldusával. Miért javasolja azt, hogy „Az odaadás, a szeretet által érhetsz el Engem”? – miért? Mivel szüksége van a figyelmedre, azért hív így: „Jöjj Hozzám! Ha Velem jössz, Én veled megyek!”

Összefoglalva, nagyon sok különféle módon mutatkozik meg a Legfelsőbb – mint Isten, mint tanár, mint jóakaró. De végső soron nagyon közel lehet kerülni Hozzá, és lehet, hogy Ő is közel kerül hozzád. S amikor ez megtörténik – az a találkozás a Jóistennel. Az az igazság győzelme az illúzió felett. Az a lélek győzelme az anyag felett. Az az ékádasí napja egy bhakta számára.

Álljatok készen a találkozásra a Jóistennel! Törekedjetek az önfegyelmezés, az osztozás és az áldozatosság gyakorlására! Ám ácsárjáink szerint ezeknek a különféle lelki gyakorlatoknak a csúcsteljesítménye a Szent Nevek tiszta zengésében koncentrálódik és egyesül. Az a legjobb áldozat, az a legjobb önfegyelmezés. Az a legjobb osztozás. S ha számunkra a Jóisten egy tiszta képviselőjén keresztül nyilvánul meg, akkor Naróttam dász Thákur bhadzsanja a mérvadó. Ebben Srí Rúpa Manydzsaríhoz fohászkodik: srí rúpa manydzsarí-pada, széi móra szampada/ széi vrata széi tapa, széi móra mantra-dzsapa – „Srí Rúpa Manydzsarí lótusz lába – számomra ez a tapa, ez a vezeklésem, ez a vrata, ez az esküvésem, ez a mantrám, a meditációm és ez a dzsapám, a mantrazengésem.” Tehát ez a megvalósítása mindezen spirituális gyakorlatnak.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 6.47.

[2] Bhagavad-gítá 11.54.

(Szvámí Tírtha 2016.07.20-i szófiai esti tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

De akkor felmerül a következő kérdés: ’Milyen módon is akarok én találkozni a Jóistennel?’ Melyik arcát szeretnétek látni? Elgondolkodtatok ezen már valaha? ,Ha találkozom a Legfelsőbbel, vajon mit fogok Neki mondani?’ Ismeritek annak az idős asszonynak a történetét, aki tűzifát gyűjtött. Ez annyira nehéz teherként nehezedett a vállára, hogy letette, majd egy kis ideig megpihent. Mivel ez tényleg egy nagy köteg rőzse volt, elkezdett fohászkodni: ,,Ó, én Uram, kérlek, segíts nekem ezt a fát cipelni!” Fohászai annyira tiszták voltak, annyira valódiak, hogy a Jóisten rögtön megjelent a helyszínen, s így szólt: ,,Kedves lányom, tudom, hogy nagyon hűséges és engedelmes vagy, tehát bármit is szeretnél, azt megadom neked! Csak kérd, s én teljesítem, bármilyen vágyad is legyen!” Ekkor a hölgy így szólt: ,,Ó, Uram, tudnál nekem segíteni visszatenni a terhet a vállamra?”

Legyetek okosak! Legyetek felkészültek, ha találkoztok Vele: ’Mit fogok kérni? Kérlek, add vissza az életem terhét? Ismét ezt a terhet szeretném?’ Avagy: ,Követni akarlak Téged. Veled akarok tartani.’ A tanítók ezt mondják: ,,Ha velem jössz, én veled megyek.” Ez nem egy könnyű út. De a társaság jó.

Tehát milyen Istennel szeretnétek találkozni? Melyik funkciójával akartok kapcsolatba kerülni? Próbáljunk meg néhányat fellelni a Bhagavad-gítában! Olyan sokféle mód, annyi sok utalás van arra, hogy hogyan lehet a Jóistennel találkozni. Például általában a legnépszerűbb fejezet, különösen a külsősök számára, a 11. fejezet. Úgy vélem, a bhakták körében ez a legkevésbé népszerű, hiszen ebben a Krsna univerzális formáját bemutató látomás szerepel. Mit tudunk mi kezdeni ezzel a látvánnyal? Ám általában az embereket bámulatba ejti ez a kozmikus forma. Vajon miért? Mert ez egy annyira elképesztő tapasztalat! Túl van mindenen, amit el tud az ember képzelni. Meghaladja az emberi képességeket. Mint a különféle elemek, valamennyi bolygó és az összes félisten megnyilvánulása, mint a kozmikus egység víziója. S Ardzsuna ott látta az igazság győzelmét is az illúzió felett. Talán ez ékádasí napján történt, nem tudom.

Bámulatos ez a bőség. Ha a Legfelsőbbnek ezzel az aspektusával szeretnétek találkozni, akkor fohászkodjatok éppúgy, mint Ardzsuna tette: ,,Kérlek, mutasd meg Magad, mutasd meg Isteni ragyogásodat!” Ám legyetek felkészülve rá, hogy meg is fogjátok kapni! S az a látvány még Ardzsunának is sok volt. Bár ő egy kicsit erősebb nálunk.

Ha pedig másfajta módon szeretnétek elcsípni Krsnát, az is lehetséges. Krsna egy másik funkciója, egy másik aspektusa a Gítában a tanító. Ha nem mint a Legfelsőbb Istent, hanem mint egy jóakaratú tanítót akarjátok megismerni a Jóistent, akkor fohászkodjatok úgy, ahogy Ardzsuna tette: kárpanja-dósópahata-szvabhávah[1] ,,Most zavarban vagyok a kötelességeimet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem a lélekjelenlétemet. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra!” Ez jobban hangzik, igaz? Így megkapjuk a Legfelsőbb segítségét. Ő fogja megtanítani nekem, hogy mi a legjobb a számomra, nem pusztán egy általános kozmikus megnyilvánulás. Mihez kezdek én azzal? Legyetek gyakorlatiasak: ,Mondd meg nekem, hogy mi jobb a számomra!’ Ám ekkor készüljetek fel, mert megkapjátok! Meg fogjátok kapni azt a tanácsot, ami a legjobb nektek. Talán nem a legkönnyebbet a hamis felfogásotok számára, viszont azt, amelyik a leginkább a javatokra válik. Az ostoba emberek azt fogadják el, ami kedvező az érzékek számára vagy kényelmes a testnek. Míg a bölcsek, ők olyasmit fogadnak el, ami hasznos a lélek számára. Legyetek bölcsek, fogadjátok el azt, ami az örökkévalóság, s az örökkévaló lélek szempontjából hasznotokra válik!

Tehát készen kell állnunk az istenivel való találkozásokra. Akkor is, ha utazásotok során, egy hegyi kiránduláson, vagy a személyes dzsapa meditációtok közben történik meg, vagy ha otthonotok hirtelen lelki birodalommá változik – a találkozás bármelyik pillanatban megtörténhet. Legyetek készen!

[1] Bhagavad-gítá 2.7.

(Szvámí Tírtha 2016.07.30-i szófiai reggeli tanításából) 

(az előző pénteki tanítás folytatása) 

Mi a böjtölés lényege? Nem csupán a test fegyelmezése, nem egyszerűen az elme ingerlése – hiszen, ha éhesek vagyunk, zaklatottá válunk. A böjtölés legmagasabb célja az Istenséggel való találkozás. A Bhagavad-gítá[1] javasol bizonyos dolgokat. Háromféle tevékenység mindig fenntartandó: az önfegyelmezés, az áldozatosság, és az osztozás vagy adományozás. Ezt a három alapelvet mindig fenn kell tartani – az elején, a közepén és a végén. Ezek a cselekedetek még az önmegvalósított lelkek számára is üdvösek.

Az önfegyelmezés a testnek szól. Ha a szattvikus, lelki szabályokat követjük az életünkben, képesek vagyunk megtisztítani testi létezésünket, s ez által megszerezhetjük az uralmat a testi létezésünk felett. Ezért böjtölünk különleges napokon. Az osztozás vagy adakozás – az elme fegyelmezésére szolgál, hiszen az elménk általában nagyon ragaszkodik ahhoz, amink van. Ha például anyagi gazdagságra tettetek szert, elkezdetek kötődni hozzá. Vagy ha tudásra tettetek szert, akkor elkezdetek a tudatszintetekhez ragaszkodni. Ezért az adakozás vagy adományozás – ez az elme fegyelmezésének egy módja. Az adakozás az elme fegyelmezésének egy módja, tehát bármitek is van, próbáljátok meg megosztani másokkal! ,Igen, sok a terhem és sokat szenvedek, tehát nagy örömmel gyakorlom ezt az elvet.’ – kérlek benneteket, ezt ne ilyen mentalitásban műveljétek, hanem gyűjtsetek lelki gazdagságot, tegyetek szert isteni tudásra, és ezt osszátok meg másokkal is! Osszátok meg a nektárt, és tartsátok meg magatoknak a keserű cseppeket! Tehát osztozás, adományozás és adakozás által tudjuk fegyelmezni az elménket. Hogy legalább egy kicsit csökkentsük ezt a ragaszkodást.

Míg a harmadik gyakorlat, az áldozatosság – a Jóistennek szól. Az előző kettőt magamért végzem: a testemért, az elmémért. Ezt a harmadikat a lélek, a lelkem és a Felsőlélek kedvéért végezzük. Így, ha a témánk ez alkalomból a „Találkozások a Jóistennel”’, akkor a Gítá által ajánlott valamennyi tevékenységet ebben a szellemben kell végrehajtani. Miért is kell fegyelmeznem a testemet? Azért, hogy találkozzam a Jóistennel. Miért kell böjtölnöm ékádasí napján? Azért, hogy találkozzam a Jóistennel. Miért kell megosztani azt a nektárt, amit kaptam? Azért, hogy találkozzam a Legfelsőbbel. Miért kell bármiféle áldozatot hoznom az életemben? Csupán a Legfelsőbbel történő találkozás kedvéért.

A fakírok sanyargatják a testüket, a jógik próbálják fegyelmezni az elméjüket. A szerzetesek általában bizonyos vallási előírásokat próbálnak követni. Látjátok, nekünk embereknek különböző módjaink, különféle eszközeink vannak rá, hogy kifejezzük hajlandóságunkat, hogy közelebb szeretnénk kerülni az Istenihez. Ám mi a bhakta útja? Nem a test kínzása. Nem pusztán az elme fegyelmezése, és nem is pusztán néhány szabály követése, hanem az isteni eksztázis. Igen! Egy bhakta így kerül közel a Jóistenhez! Teljes odaadás. S ne csak érintsétek, hanem vedeljétek a nektárt! Még ékádasí napján is – akkor duplán! Tehát egy bhaktának nagyon különleges eszközei vannak a Legfelsőbb megközelítéséhez. A leghatalmasabb dolog, ami az életben megadatott, az a szeretetünk. Még a királyt is a szeretet irányítja. Egy királynak nagy a hatalma az alattvalói felett, de fiú unokájának alárendelődik. Ha az unokája a hátán akar lovagolni, akkor engedelmeskedni fog neki. Egy nagyhatalmú királyt „lóvá tesz” egy kisfiú. Hogyan lehetséges ez? Csupán a szeretet által.

Tehát a test és az elme fegyelmezése, egy szabályrendszer követése – ez mind együtt megvalósul, ha az odaadás útját, a bhakti-márgát követjük. Önfegyelem, adakozás, áldozatosság – ez a módja annak, hogy találkozzunk a Jóistennel.

(folytatása következik)

[1] Bhagavad-gítá 18.5.